Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-09-04 / 35. szám
Az érinthetetlen Robert de Niro, a hollywoodi mozi fenegyereke hármas szerepben volt jelen a moszkvai fesztiválon. Zsúrielnökként, színészként és apaként. A versenyfilmeket - több zsűritagtól eltérően - nem videoszalagról, a szállodai szobájában, hanem a Rosszija koncerttermében nézte végig. Egyetlen egyszer fordult csak elő, hogy hiányzott a vetítésről: amikor az angol Roland Joffe történelmi kalandfilmje A küldetés volt műsoron. Robert de Niro egy délamerikai indián-közösség önfeláldozó misszionáriusát játssza a filmben, ■ de míg a vásznon magabiztosan ült a nyeregben, a vetítéssel egy- idöben zajló sajtótájékoztatón behúzott nyakkal, kicsit riadtan fogadta a kérdéseket. Tizenkilenc éves fotomedell lánya és tízéves fia többször is értetlenül néztek egymásra: „Szerinted, miért ideges a papa?“ Ki tudja, hányasuk volt földrajzból, de ha ismernék földünk országait, azonnal rájöttek volna. Mert amikor apjuk azt a kérdést kapta, hogy mit szeretne látni a Szovjetunióból, azt válaszolta: Mongóliát. Amikor észbekapott, már késő volt. Érezte, hogy „levizsgázott“. Ettől aztán olyan zavarba jött, hogy kedvenc Dosztojevszkij- hősét sem tudta megnevezni: „Aki megölt egy öregasz- szonyt... akit Szibériába küldtek... Igen, igen, Rasz- kolnyikov, a Bűn és bűnhö- dés Raszkolnyikova. Szibériát szeretném látni, nem Mongóliát.“ Egyébként legújabb filmjében, Az érinthetetlenekben őt is bűnözőként látjuk majd. AI Caponét, a harmincas évek Chicagójának hírhedt gengszterfónökét játssza. A Forradásos - így hívták a háta mögött az alvilág királyát. Robert de Niro - nem bízva a film sminkmesterében - más valakit kért meg, hogy csúfítsa el az arcát. Az élethű sebhelyekért aztán kerek összeget fizetett. Pontosan 4500 dollárt. Mozi a bárban? Igen. Méghozzá nem is akármilyen. Élő, egyszeri, megismételhetetlen „mozi“ bámulatos szereposztással. Moszkva, Rosszija Szálló, a XV. nemzetközi filmfesztivál utolsó éjszakája. Nincs több vetítés, nincs több tolongás, vége a kremlbeli zárófogadásnak is. De a bár hajnali négykor zár. S hol van az még... CSÓK, ANYU, CSÓK, APU Anyu későn jön, anyu keveset alszik, anyu rengeteget dolgozik. Anyu kapkod, anyu dühös, anyu semmit sem ért. Hát hogyan is értene, beszélni legfeljebb szombaton vagy vasárnap lehet vele. Hétközben sosem. Olyankor senkire sincs ideje. Fiára se, lányára se, férjére se- magára is csak alig-alig. Udvaros Dorottya negyven év körüli anyát, zilált, őszülő hajú nőt játszik Rózsa János Csók, anyu! című filmjében. Játékát, szerepformálását a legjobb női alakítás díjával jutalmazta a moszkvai zsűri. Elsőként Robert de Niro, aztán Federico Fellini, majd Oleg Jankovszkij gratulált neki.- Különös dolgokat produkál az élet - mesélte.- Odahaza, amikor majd összeesek a fáradtságtól, azt szoktam mondani: kereshet bárki, Fellinit kivéve senkinek sem vagyok itthon. Hát most végre találkozhattam vele. Ki fogja ezt elhinni nekem?- A szerepem? Először megijedtem... hisz ez a nő több mint tíz évvel idősebb nálam. Aztán gondolkozni kezdtem: ha Rózsa János megbízik bennem, akkor nincs mitől félnem. Egy ilyen „kihívást" nem szabad veszni hagyni. A végén annyira kíváncsivá tett a szerep, s főleg az, hogy meg tudok-e birkózni vele, hogy alig vártam az első forgatási napot. Kaptam egy parókát, a sminkestől néhány szarkalábat a szemem alá, s már csak belülről kellett megváltoznom. Most már tudom, hogy ez is sikerült.- Ha engem kérdeztek volna, kié legyen a női alakítás dija, én is Dorottyára szavazok - állítja Oleg Jankovszkij, Báláján Lebegésének világot és közerkölcsöt megfricskázó mérnöke, Tarkovszkij Nosztalgiájának főhőse, a szovjet film legutóbbi évtizedének kulcsfigurája. - De tetszett a film is... Filippel, a fiammal néztem, akivel sokszor én is csak futva váltok néhány szót. Vagy az újság szélén, ahol nincsenek betűk. Csók, apu, bökött oldalba a vetítés végén, aztán rámkacsintott: ugye, magadra ismertél? Nem szóltam én egy árva szót sem. Egyébként színésznek készül a fiú. Oleg Tabakov stúdiószínházában játszik és túl van már az első filmszerepen is. Dmitrij Dolinyintól kapta a Szentimentális vándorlásban. • A képeken balról jobbra: Robert de Niro, Maruschka Detmers, Gabriel García Marquez, Oleg Jankovszkij és Udvaros Dorottya, Nyikita Mihalkov és Szergej Bondarcsuk (Zuzana Mináóová felvételei) „Külsejében, jellemében, egész lényében volt valami csáberő, valami meghatározhatatlan, ami vonzotta és elbájolta a nőket...“ - írja Csehov A kutyás hölgy Gurovjáról. Arról a férfiról, akit Nyikita Mihalkov új filmjében, a Fekete szemekben Románénak hívnak, mert olasz. S mint minden olasz, Romano is habzsolja az életet. Gazdag felesége mellett nem is nagyon dolgozik, inkább pihen, utazik, szórakozik. Színes, de felszínes kapcsolatai akkor szakadnak meg, amikor beleszeret Annába, az Olaszországban gyógyuló orosz szépségbe. Anna fekete szeme Anna bája, finomsága, szenvedélye és boldogtalansága életében talán először állítja komoly döntés elé a férfit: menni (a megváltás felé) vagy maradni (a megszokás kínjában)? Élni a szerelmet, vagy a házasságot, amely kiüresedett. Romano elindul Oroszországba, s egy eldugott kisvárosban meg is találja Annát, de hiába esküdözik égre-földre, hogy amint hazamegy, mindent bevall a feleségének és visszajön érte, többé nem találkoznak. Mert a férfi gyáva, pipogya ember, aki érzelmeit megtagadva, önmagát is becsapja, mert a jólét langymelegét fontosabbnak tartja, mint a lelke nyugalmát. „Igen, Romano szerepét kezdettől fogva Mastroianninak szántam - nyilatkozta Nyikita Mihalkov. - A Nyolc és félben láttam őt először, aztán a Napraforgókban, melynek felét nálunk forgatták. Marcello zseniális színész, lassan negyven éve őrzi igazi arcát, s ami ugyancsak sokat nyomott a latban: szereti Csehovot. Amikor felkértek, hogy rendezzem meg olasz-szovjet koprodukcióban a Fekete szemeket, azt mondtam, jó, belemegyek, de van egy feltételem: Mastroianni játssza a főszerepet. Rendben, legyen Mastroianni, bólintott a római producer, s jóváhagyta a többieket is. Szmoktunovszkijt, Tabakovot, Jelena Szafonovát... Mastroianni a férfialakítás díját kapta Romanóért az idei cannes-i fesztiválon, de nagy feltűnést keltett játékával Innokentyij Szmoktunovszkij is. Remélem, vele nem az történik majd, ami Tatjana Szamojlovával, aki a Szállnak a darvak óriási sikere után több mint tíz külföldi ajánlatot kapott, de egyet sem fogadhatott el. A megújulás szelleme, amiről mostanában olyan sok szó esik nálunk, hiszen, ha késve is de lehetővé teszi színészeinknek a külföldi szerepvállalást". J anuár utolsó hetében töltötte be a huszonegyedik évét, nyúlánk volt, fehér bőrű, de arab szemhéja és göndör haja volt, mint az apjának. Egyetlen gyermekként született, egy érdekből kötött házasságból, melynek nem volt egy boldog pillanata, ő viszont nagyon boldognak látszott. Vidám, szelíd, nyílt szívű fiú volt - írja Gábriel García Márquez, az Egy előre bejelenteti gyilkosság krónikájában a szép és gazdag Santiago Nasarról. Arról a fiatalemberről, akit fényes nappal, száz meg száz ember szeme láttára öltek meg a Vicario testvérek, mert - közönyből, rosszindulatból, vagy egyszerűen csak fatalizmusból? - senki sem avatkozott közbe. Santiago Nasar a Vicario ikrek gyönyörű húgától valami olyat kapott, amit visszaadni már nem tudott neki. Ezért ölték rrieg. Ennyi a történet, amelyből Francesco Rosi, a híres olasz rendező filmet készített. A film címe azonos Márquez 1982-ben megjelent regényével, amelyet A száz év magányhoz, vagy A pátriárka alkonyához hasonlóan a világ több nyelvére lefordítottak. Márquez kisregénye, amelyet a Nobel-díjas író mind a mai napig legjobb írásának tart, igaz történet. „Ez a páratlan vérbosszú egy kolumbiai faluban történt meg; MARQUÉZ ÉS ROSI ismertem is a dráma főszereplőit, ott éltem a közelükben. Azokban az években még csak elbeszéléseket írtam, első regényem jóval később jelent meg. A Krónikával várnom kellett... megígértem anyámnak, hogy addig egyetlen sort sem írok meg a történetből, amíg élnek a.szereplői. Ma már nem is bánom, hogy szavamat adtam az anyámnak, ha akkor írtam volna meg, sok minden kimaradt volna az anyagból. Francesco Rosit A száz év magány megjelenése óta ismerem személyesen... szerintem ugyanolyan nagy rendező, mint Fellini vagy Antonioni. Amikor szólt, hogy filmre vinné a regényemet, mégsem örültem. Hosszú időbe telt, amíg végül is beleegyeztem, de a kétely, hogy a mű szelleme „lemarad“ a filmszalagról, megmaradt bennem. Aztán elkezdődött a forgatás, a stáb Kolumbia szívébe, egy tízezer lakosú faluba költözött, ott volt Anthony Delon, Ornella Muti, Irene Papas, Rupert Everett, Lucia Bősé, Gian Maria Volonte - én meg egy hónapra Kubába utaztam, nehogy eszembe jusson Kolumbiába repülni. Nem akartam látni sem a helyszíneket, sem a figurákat, mindent, de mindent Rosira hagytam. A film sokak szerint melodráma lett. Nem tudom. Szerintem az a legborzasztóbb, hogy két öntörvényű művet hasonlítanak össze a kririkusok. Mert más a film és más a regény. A könyv olvasásakor mindent elképzelünk valahogy, a film valósága pedig sokkal szegényebb a fantáziánkhoz képest. Nem, nem akarom, hogy filmre vigyék a regényeimet“. „Titkos kert vagyok“ Nem volt rajta sem festék, sem ékszer, hajából egyszer sem csinált frizurát, mély kivágású blúzok és merészen nyitott szoknyák helyett fekete blézert és egyszerű szabású nadrágot hordott. És mégsem lehetett nem észrevenni őt! Maruschka Detmers, a francia film hollandiai születésű csillaga a lényéből áradó szépséggel hatott. Pályafutását négy évvel ezelőtt, a Keresztneve: Carmen című filmmel kezdte. De ez a Carmen nem Mérimée Carmenje volt. Godard-é! Maruschka Detmers bankrablót játszott a filmben, aki menekülés közben akad össze Joseph-fel, a rendőrrel. Ebből lesz a nagy szerelem. ,,Godard furcsa, excentrikus rendezői stílusa kevés színész tetszését nyeri el. Isabelle Adjani sem tudott együttdolgozni vele... úgy dobta vissza Carmen szerepét, hogy Godard csak nézett, nem akart ■hinni a szemének Első igazi filmszerepemet tehát voltaképpen neki köszönhetem, de a többit már magamnak. Gondard-ral a mai napig jó viszonyban vagyok. Amikor elkezdtük a Carmen forgatását, azt mondtam neki: nekem mindegy, mit csinál ez a lány, csak boldog legyen. Boldog és felszabadult. Jó, akkor majd engedd el magad, válaszolta, s a kezembe nyomott egy Beethoven-kazettát. Nem táplált be gesztusokkal és mozdulatokkal, arra kért csupán, hogy sokat hallgassam a kazettát. Hogy a zenéből induljak ki, amikor játszani kezdek.“ A Keresztneve: Carmen után A kalózlány és A tollas kígyó következik, majd 1985-ben Marco Bellochióval A test ördöge új változata. Róma után Hollywood várja, de mielőtt kamera elé állna, a romantikus filmek cabourg-i fesztiválján „a legromantikusabb színésznő“ címmel jutalmazzák. „Én meg a romantika... Tervezni, azt szoktam, de álmodozni soha. Bár az az igazság: sokszor titkos kertnek képzelem magam. Virágokkal, gyümölcsfákkal teli kertnek, amelyről nem sokan tudnak.“ SZABÓ G. LÁSZLÓ ÚJ SZÚ 14 1987. IX. 4.
