Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)
1987-08-14 / 32. szám
ÚJ szú Vili.14. Srí-Lanka, az egykori Cejlon déli részén két nő börtönben vár az ítéletre. Az egyiket Ranának, a másikat Nomának hívják. Az egyiken meglátszik, hogy nemsokára szülni fog, a másik csecsemőt tart a karján. Az ellenük felhozott vád: gyermekkereskedelem. Mindkettőjüket egy Viktor nevű férfi kereste fel, pénzt ígért nekik. A pénz hallatán mindkét asszony előtt a jobb élet reménye derengett fel. Ezer rúpiát kaptak volna, ami hozzávetőleg 75 nyugatnémet márkának felel meg. Viktor a gyerekeiket kérte cserébe, a karon ülő csecsemőt, s azt is, aki még meg sem született. "Viktor a két nőt egy öregasszony tengerparti vityillójába vezette, mondván: rövidesen jönnek a fehér turisták. Helyettük a rendőrség érkezett meg - valaki ugyanis feljelentette Viktort. Sri Lankán nagyban virágzik a gyermekkereskedelem. Az ügynökök nemzetközi hálózata, a helyi hivatalnokokkal együttműködve, nagy pénzeket vág zsebre. Ezek a profik Rana, Noma és Viktor letartóztatásán csak mosolyogtak. Viktor kisstílű gazember, azt szerette volna, ha a gyermekkereskedelemből neki is csurran-cseppen valami. Abból az üzletből, amit erős maffia tart a kezében. Dawn de Silva asszony a legismertebb gyermekkereskedők közé tartozik. Magas betonfalak mögött él, a kerítés tetejét éles üvegszilánkokkal „díszítették". A testőrsége 10 felfegyverzett férfiből áll, akik összeütik a bokájukat és tisztelegnek, ha a fö- nökasszony megjelenik. A Colombótól hozzávetőleg 30 kilométernyire délre levő, erődhöz hasonló házát Strand Cabanasnak nevezte el. De Silva asszony úgy döntött, hogy fogad bennünket. Személyi iratainkat szigorúan ellenőrizték, a fényképezőgépeket le kellett adnunk, s a testőrök végigtapogattak, hogy nincs-e nálunk fegyver. Az őrbódé mellett levő erős acélajtó csak ezután tárult fel előttünk. A Strand Cabanas az a hely, ahol a nyugatnémet, holland, vagy skandináv házaspárok gyermekekre várnak. Ez a hely tele van egyenruhába öltözött fegyveres gengszterekkel. Tíz szűk bungalóban tíz házaspár várakozik gyerekre. Látszik rajtuk, hogy nyugtalanok, teli vannak szorongással. Mást nemigen tehetnek, hiszen már előre kifizették a gyermekért a 10 ezer márkát. S végső soron két hét az ilyen börtönhöz hasonlító környezetben mégiscsak lényegesen rövi- debb idő, mint a kilenc havi terhesség. Adoptálni akarnak, hallgatagok. A gyermekek viszont nem. Állandóan halljuk a sírásukat. De honnan? Elborzadva fedezzük fel, hogy a csecsemösírás egy súlyosan lelakatolt betonbunkerból érkezik. Itt várják ki az időt a cejloni anyák,, amíg örökbe adhatják gyermeküket. Betonfallal, körülvéve, nehogy meggondolják magukat. Ugyan mire gondolhatnak ezek a szülő- jelöltek, amikor a bungalókból a bunker felé tekintenek? Hiszen érezniük kell: itt valami nincs rendben, itt valami szörnyű történik. De Silva asszony a gyermeksírást nem tartja említésre méltónak. Szerinte a csecsemők jól járnak. A Német Szövetségi Köztársaságban hozzávetőleg 20 ezer házaspár szeretne gyermeket örökbefogadni, de még 10 ezer olyan gyermek sincs, akit adoptálni lehetne. Az NSZK törvényei ugyanis rendkívül szigorúak az örökbefogadást illetően, ezért sok házaspár inkább gyermek nélkül marad, minthogy egyik hivataltól a másikig kelljen kilincselnie. És ez ad lehetőséget a gyermekkereske- dóknek, akik el tudják intézni - igaz, hogy törvénytelenül és borsos áron - az örökbefogadást. Biztosan és gyorsan bonyolítják le. Mivel az NSZK-ban és Ausztriában az emberkereskedelem tilos, az illetékes holland és svéd hivatalokhoz fordulnak. Természetesen törvényellenes külföldön vásárolt csecsemőt az NSZK-ba vinni. De melyik vámos fog iratokat kérni egy sötétebb bőrű pólyástól? S ha már egyszer a gyermek az országban van, megszokta a családot ahová került, már egyetlen bírónak sincs ereje visszaküldeni őt. Egyébként” is, hová küldené? Christopher Fernando háza fényűző. Ot- ven kilométernyire a dzsungel belsejében ez valóban váratlan. A kövér Christopher személyesen fogad bennünket. ,,A jóisten látja hogy mi csak jót cselekszünk“- mondja. S hogy meggyőzzön az igazáról bennünket, megmutatja a saját „gyermekfarmját“. A kiságyakban nyolc csecsemő, hét és négyhónaposak, alszanak a moszkitóhálók alatt. Egyikük anyját sem lehet látni a közelben. A kövér Christopher nagyon dörzsölten magyarázza a saját üzleteit. Az anyák állítólag megőrzésre hozzák ide a gyermekeiket. El kell ismernünk, hogy Christopher „gyermekfarmja“ elég tisztességesen néz ki. De hiszen a tehetős vásárlók nem lennének hajlandók a colombói nyomornegyedekből vinni magukkal csecsemőt. ,,Ezeket itt nagy pénzért pátyolgatom“ - mondja, s megpróbál szemével őszintének hatóan ránkkacsintani. ,,Egyébként mi lenne ezekből a gyerekekből? Ha a felnőttkort itt Sri Lankán érik meg, -nem lenne egyéb választásuk, mint a nyomor és a bűnözés: Mi megbízható európai családokhoz küldjük őket. Ezt pedig csak méltányolni lehet• - nemde?“ Christopher az emberkereskedelemről nem gondolkodik el mélyebben. Nem vesz arról tudomást, hogy a gyermekek hosszú évekig lelki válságba kerülhetnek a saját személyiségük miatt, hogy megkérdezhetik, honnan származnak, kik a valódi szüleik, miért néznek ki másképp, mint a többiek, s hogy játszótársaik miért csúfolják őket színesbőrűeknek? ,,Kérem, önöknél a bőrük színe miatt lesznek problémáik. De gondolják, hogy sokkal szórakoztatóbb betegen és piszkosan csavarogni a colombói utcákon és koldulni a turistáktól? Colombo felett sűrűsödik a reggeli szmog. A kerületi bíróság egy öreg, a gyarmati időkből visszamaradt épületben székel. A Strand Cabanas „vállalati“ autóbusza beparkol a biciklik és a katonai dzsipek közé. A buszból öt fehér nő, öt fehér férfi és csecsemővel a karján öt sötét bőrű nő száll ki. Sietve. Dawn de Silva asszony sürgeti őket. Ma ennek az országnak a bírósága dönt az örökbefogadásról, a Sri Lanka-i törvények szerint. A tárgyalóterembe a megrepedezett oldalfalakon keresztül befúj a meleg szél. A dráma utolsó, legmegrázóbb felvonása következik. Az öt fehér asszony műanyag- táskában előre melegített tejet hoz. Az öt fehér férfi - a reggeli hőség ellenére zakóban, ahogy a holland közvetítő iroda ügynöke ajánlotta nekik. Az öt sötét bőrű nő magához szorítja gyermekét. Utoljára. Belép a biró, de azonnal el is hagyja a termet. Nem bírja a gyermeksírást. De Silva asszony intésére az eljövendő apák előveszik a cumlisüveget. Nagyon ügyetlenül fognak hozzá. A cumit megpróbálják a gyermekek szájába erőszakolni, akik most még édesanyjuk karján fekszenek. Az első kortyok után a csecsemők elcsendesednek. A bíró ismét belép. Ezekután már minden gyorsan megy. A sötétebb bőrű asszony gyermekét a fehér bőrű asszony kezébe adja. A papírra ráütik a pecsétet. De Silva asszony mindent előkészített, minden simán megy, s a bíró úrnak sem támadnak semmilyen kételyei. Nem kérdezett semmit. Talán azért, mert ó is jól jár. De még itt ül egy cejloni anya, az utolsó a sorban. Szólítják. Nem tud felállni, kitör belőle a sírás. A könnyei a pólyára csorognak. A birósági teremben ezt mindenki látja. Az örökbefogadó asszony is. El tudja-e valaha is felejteni azt a tekintetet? (BUNTE, a 100+1 ZZ alapján) Falumúzeum a fővárosban Otopeni, Bukarest nemzetközi repülőtere. Aki innen a román főváros szívébe indul, alig félórás autóút után mintha Párizsban találná magát. Diadalív, Champs-Élysées - ejti ki akaratlanul is a száján, majd valamivel arrébb már a Moszkvai Lomonoszov Egyetem hasonmása tárul elé. Építészeti korszakok és stílusok váltakoznak perceken belül. Ez mind a Kiseleff sugárút - egyben diplomatanegyed. Rengeteg fával, parkkal, óriási ligetekkel. A Herestreu park bejárata fölött a felirat: Muzeu Satului. Vagy számunkra érthetőbb elnevezéssel s némileg pontosítva: bukaresti népművészeti és falumúzeum. Tavaly múlt 50 éves. Létezésének második félévszázadába lépve Bukarest közkedvelt nevezetességeinek sorában látható. ^ Több mint tíz hektáron fekszik. Évente mintegy 30 ezer külföldi keresi fel, hogy megismerkedjen a romániai falvak életének sokszínűségével, lassan már feledésbe merülő s tájanként változó építészeti jegyeivel. Egy egész napra való látnivaló. Találkozás székelyhon portáival, Olténia és Munténia parasztházaival, vagy éppen a Duna-delta délies stilusjegyü építményeivel. Kedvelik is a határon túli turisták, s nagyritkán fordul elő, hogy parkolójában csak hazai rendszámú járművek várakoznak. Létesítése nem nagyon elterjedt vállalkozás, inkább a ritkaságok közé sorolható. Múltmentés a jövőbe - egy ország népművészeti és népi építészeti kincstárából. Maholnap feledésbe merülő értékeket telepítettek a főváros szívébe, hogy a következő nemzedékek is megismerhessék: hogyan és milyen körülmények között éltek az emberek Románia-szerte. A skanzenben csend s nyugalom honol. Nem tudni: hangulatában ez mennyire hű mása az évekkel-évtizedekkel korábbi, s helyenként még ma is ilyen köntösben létező falvak világának. Annyi bizonyos: inkább csak töredék belőle. S ízelítő az érdeklődőknek. Nagy, nehezen felmérhető értékmentő munka van mögötte, amit a látogató is tapasztal. Egyébként is a látvány kivétel nélkül mindenkit magával ragad. S a lombok halk susogásába helyenként csak a sugárút forgalmának zaja tör be, elnyomva a madárdal tarka hangötvözetét. Tavasszal minden évben újraélednek a porták. A természet ébredésével földiek költöznek egykori otthonaikba. Folytatni, amit korábban abbahagytak. Kis parcellákat művelnek, törődnek házaikkal. Élnek. Parasztházak, zömök kunyhók, takaros porták mesélnek munkájukról, a múltból hozott s a mát is tükröző szokásaikról. Népviseletben járnak-kelnek. Egyiküket sem sikerült szóra bírnom, bár többször is próbálkoztam vele. Idegenvezető után küldtek, vagy egyszerűen figyelembe sem vettek. Pedig kívülük aligha válaszolhatott volna bárki is jobban a kérdésre: hogyan él a vidéki ember a fővárosi falumúzeumban? Arcvonásaikból, megjelenésükből meg nem sokat olvastam ki. Úgyszólván semmit. Rend- és tisztaságsze- retetük mégis könnyen észrevehető volt. Bár ebben van némi kirakatszerep-vállalás is. Órákig tart az élménygyújtés, a hosszú séta a romániai tájegység ránk maradt építményei között. Egyesek szerint felér egy országjáró koruttal J. MÉSZÁROS KÁROLY Ázsiai menekültek Európában Nyugat-Európa szigorít: útját akarja állni az ázsiai menekültek beáramlásának és a megfékezés érdekében tett intézkedéseket elsősorban gazdasági okokkal indokolja. Lubbers holland kormányfő nemrégiben bejelentette, hogy nagymértékben megszigorítják a politikai menedékjog megszerzésének mércéit. A hagyományosan vendégszerető kis országokba ugyanis szinte áramlanak a menekültek szerte a világból. A svájciak április 5-én népszavazásban mondtak véleményt arról a kormányjavaslatról, hogy új törvénnyel szigorítsák meg a menekültek befogadását. Hasonló intézkedéseket tesz vagy tett a nyugat-európai országok többsége. A jelekből ítélve Nyugat-Európa egykor szélesre tárt kapuit bezárják a bajban levők előtt, akik - különféle okokból - úgy döntöttek, hogy távoznak hazájukból. Egyre kevesebb a valódi politikai menekült - jelentette ki Lubbers -, egyre többen a pénzsegély miatt kérnek menedékjogot. A holland miniszterelnök véleménye szerint a menekültek áradata és a pénzügyi támogatás között közvetlen kapcsolat van. Hollandia hamarosan fele annyi pénzösszeget - havi 225 dollárt - folyósít csak, mind eddig. Az élelem és az elszállásolás azonban ingyenes marad. Lubbers magyarázata szerint az igazi menekülteknek csak hasznuk lesz az eljárás megszigorításából, mert jóval rö- videbb idő alatt kaphatnak menedékjogot. Eddig néha esztendőkig is elhúzódott az eljárás. 1984-ig évente átlagosan 500-an kértek politikai menedékjogot a tulipán és a fapapucs országában. Három évvel ezelőtt megindult a tamilok áradata, s egyre többen nyújtottak be menedékjog iránti kérelmet: jelenleg 13 ezren várnak határozathozatalra. Hollandia számára ez elviselhetetlen pénzügyi teher - jelentette ki a kormányfő. Nagy-Britanniát éppen a tamil menekültek hulláma kényszeritette 1985- ben arra, hogy vízumkényszert vezessen be a Sri Lanka-i polgárok számára (holott a Brit Nemzetközösség tagjai mentesek ettől a procedúrától). 1986- ban London kiterjesztette a vízumkényszert a közösség más tagországaira, Indiára, Pakisztánra, Bangladesh és Ghánára is. Franciaország nem vezetett be külön intézkedést a menekültek érkezésének korlátozására, ám ugyanezt a hatást érte el a tavalyi terrorhullám után a nagyszámú - állandó tartózkodási engedéllyel nem bíró - idegen száműzésével. Franciaország kedvezően bírálta el a kérelmek 86 százalékát. Ot évvel később e százalékarány 44-re csökkent, s az irányzat tovább tart. A világon évente hozzávetőleg százezren menekülnek el hazájukból. Elsősorban Ázsiából és Afrikából. A menekültek tavaly erős feszültséget okoztak a Német Szövetségi Köztársaságban, jelenlétük ellen rasszista jelszavak is elhangzottak. Bonn korlátozza letelepülésük engedélyezését, egy részüket ki is utasította az NSZK-ból. Az eljárást gazdasági okokkal indokolták. A belügyminisztérium illetékes képviselője annak idején kijelentette: nem szabad megfeledkezni arról, hogy kétmillió munkanélküli állampolgáruk részesül szociális segélyben. A svájci kormány a menekültekről szóló népszavazás előtt elutasította azt a vádat, hogy a törvényjavaslat idegen- gyűlöleten alapul. 1918-ig a politikai menekültek 86 százaléka menedékjogot kapott a kantonok országában, tavaly már csak 10 százalékuk. Húszezer menekült nem nagy reménnyel vár politikai menedékjogra Svájcban. (Magyarország) « *
