Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. július-december (20. évfolyam, 26-51. szám)

1987-07-03 / 26. szám

Vasárnap 1987. július 5. A NAP kel - Kelet-Szlovákia: 04.44, nyugszik 20.39 Kö- zép-Szlovákía: 04.51 nyugszik 20.46 Nyugat- Szlovákia: 04.57, nyugszik 20.52 órakor A HOLD kel - Kelet-Szlová­kia: 14.18, nyugszik 00.36 Közép-Szlovákia: 14.25, nyugszik 00.43 Nyugat- Szlovákia: 14.31, nyugszik 00.49 órakor Névnapjukon szeretettel köszöntjük EMESE, SAROLTA - CYRIL ÉS METÓD nevű kedves olvasóinkat • 1857-ben született Clara ZETKIN német tanítónő, a nem­zetközi munkásmozgalom har­cosa (t 1933) • 1927-ben szü­letett Walter Matthias DIGGEL- MANN svájci regény- és drá­maíró. AZ ÚJ SZÓ JÓVÖ HETI VASÁRNAPI SZÁMÁNAK TARTALMÁBÓL EREDMÉNYEKÉS HIÁNYOSSÁGOK Egri Ferenc cikke ÚJDONSÁGOKKAL AZ ÉLVONALBAN Mészáros János írása NYUGALMUNKRA, BIZTONSÁGUNKRA VIGYÁZNAK Németh János riportja NE CSAK SZÓVAL ÖSZTÖNÖZZÜK A KEZDEMÉNYEZÉST Kádek Gábor Írása ÜNNEPLŐ, FEJLŐDŐ FŐVÁROS Deák Teréz NDK-beli riportsorozatának második része VÁLTÁSKÉNYSZER A KONFEKCIÓ- IPARBAN Hacsi Attila riportja FIAM Hizgil Avsalumov novellája ARANY PRÁGA-I TALÁLKOZÁSOK Bodnár Gyula írása A Trenőíni Falazóanyag-ku­tató és -fejlesztő Intézetben új gépsor próbaüzemelését végzik. A Nyugat-szlovákiai Cementgyárak és Vegyi Mű­vek rohozniki részlegébe ke­rülő berendezés egy óra alatt 1400 cementeszsákot rak palettára. Ezzel a megoldás­sal a cement csomagolását és szállítását teljesen auto­matizálták, a raktározás le­egyszerűsödött és az egész­ségtelen munkakörülmé­nyeken is javítottak. A gépsor beindítása devizát is megta­karít a népgazdaságnak. A felső képen: Michal Své­dek mérnök, a berendezés kifejlesztője a hidraulikai ré­szek működtetését ellenőrzi. A középső képen: Milan Ondris (balról) és Michal Svedek a gépsor emelőszer­kezetét vizsgálja. A lenti ké­pen: Jan Fordek és Milos Maláó a berendezést ellenőr­zi. (Stefan Petráé felvételei - ŐSTK) IDŐSZERŰ GONDOLATOK A harmadik évezred küszöbén az emberiség­nek józanul kell mérlegelnie egy egész sor bonyolult problémát. Ilyenek például az energia- források kimerítése, az emberek tíz, sót számil- lióinak éhezése és nyomora, a kedvezőtlen ökológiai helyzet, amely csaknem minden álla­mot érint, s ide sorolhatók a régi, ezen felül pedig már az új szörnyű betegségek is. Ezek és további nemzetközi problémák is valamilyen módon összefüggnek az atomháborús veszély elhárításának feladatával. Nem vezet más út az emberiség haladása felé, mint az atomfegyve­rek és az erőszak nélküli világ megteremtése. Ez a kulcs ahhoz, hogy eleget tegyünk feladata­inknak, amelyek elé nem könnyű, drámai, de Ígéretes korunk állít bennünket. Senki sem jogosult átírni a történelmet - vad háborúival, az államok, osztályok, emberek ver­sengésével, az emberi szellem felemelkedésé­vel és hanyatlásával, minden tragédiájával és győzelmével együtt. Ez azonban a megosztott emberiség történelme, azé az emberiségé, amely nem tudatosította együvétartozását. Most elérkezett a pillanat, amikor a jelenlegi világ minden sokszínűsége és a nemzetek önál­ló választásra való kétségbevonhatatlan joga mellett mindenkinek figyelembe kell vennie a világközösség egyöntetűségét és tudatosíta­nia kell, hogy tőlünk, a mai nemzedéktől függ, lesz-e vagy pedig nem lesz élet a Földön. Az önök kongresszusa meggyőzően bizo­nyítja, hogy a különböző országokban élő em­berek mind jobban tudatosítják személyes ré­szüket a világ történéseiben. Az emberek már belefáradtak abba, hogy félelemmel telve várják a katasztrófát. Mindin­kább tudatosítják, a veszélyt csak akkor lehet elhárítani, ha egymásnak kezet nyújtva leküzdik azokat a szükségszerűen kialakult ideológiai, politikai és gazdasági akadályokat, amelyek az államokat elválasztják. S meg kell mondanom, éppen a nők azok, akik jobban, érzékenyebben, árnyaltabban tudatosítják, hogy a béke megőr­zése elsőbbséget élvez mindenek felett. A régi bölcs mondás szerint a világon három fő érték van: a mindennapi kenyér, amely életerőt és egészséget ad; a könyvekben megfogalmazott bölcsesség, amely biztosítja az időbeli folyama­tosságot; és a nő, aki nem engedi, hogy megszakadjon az élet fonala. A legnagyobb gondolkodók az egész történelem folyamán hangsúlyozták a nő békealkotó szerepét, azt a képességét, hogy éppen a nőkben, akiket a természet, az emberi faj fenntartására alko­tott, a béke eszméje tehát éppen bennük találta meg a legönzetlenebb, legáldozatkészebb és legnagyobb számú hívét. A nőszervezetek és mozgalmak energikus, szorgos háborúellenes kezdeményezései és akciói a társadalmi légkör elválaszthatatlan jegyévé váltak. A nemzetközi nómozgalom nagymértékben szilárdította a jóakarat, a béke potenciálját. Kiharcolta magának a figyelmet, ez pedig reális politikai tényező. (Mihail Gorbacsov elvtársnak a nők világ- kongresszusán mondott beszédéből) Kulcsot keres, szekrényt nyit, könnyű kis papírdobozt vesz elő.- Eredeti bécsi brokát, ábrá­sán szőtt selyemszövet, hímzett atlasz, gobelin... igen, igen, nyi- radékok és kacatok, de becsben tartott nyiradékok és gyönyörű kacatok. Nem is tudom, mióta őrzöm már őket, azt meg duplán nem, hogy minek. Talán csak azért, hogy olykor-olykor lás­sam: én, Ney János ilyen anya­gokkal is dolgoztam. Lecsukja a dobozt, bezárja a szekrényt, elteszi a kulcsot. Ugyanazok a pontos, szertartá­sos mozdulatok. Aztán visszaül az asztalhoz és leplezetlen kí­váncsisággal azt akarja tudni: hogyan találtam rá? Bratislava legjobb kárpitosát kerestem, úgy­- Nem a legidősebbet? - ne­vet fel finoman. - Mert nemrég voltam nyolcvan éves.- És még mindig dolgozik...- Én kérem, tizenkét éves ko­romtól egyfolytában dolgozom. Ha nem így lenne, talán bele is betegednék. Hétéves voltam, amikor meghalt az apám; más megoldás nem volt, csak az, hogy minél hamarabb munkába álljak. A Harsch-gyárról hallott már, ugye? Dobozgyár volt az, híres dobozgyár; az volt az első munkahelyem. Oda gyerekeket is felvettek gyufás skatulyákat ragasztani. Anyám szegény min­dig csak a fizetés napját várta; az utolsó fillért is pontosan be­osztotta. Hogy kárpitos leszek, az ak­kor jött először szóba, amikor tizennégy éves koromban eljött értem a nagybácsim. Ney Au­guszta - ez a név nem lehet ismerős magának, de élnek még sokan a városban, akik emlékez­nek rá, hisz kiváló kárpitos volt. Ne félj, jó helyed lesz nálam, mondta, s nem volt pardon, mennem kellett, mert anyám is így látta jónak. A segédlevelet négy év után adta ki, az alatt sok mindent megtanulhattunk. Mert hárman voltunk inasok a mű­helyben. Kosztümöt és zseb­pénzt kaptunk valamennyien, néha-néha pár fillér borravalót. Az állami kórház poros szalma­zsákjai persze, rendre nekünk jutottak. Varrhattunk, foltozhat­tunk egész nap, sokszor egész héten át. Támlás székeket, fote­lokat csak jóval később bíztak ránk, azt valósággal ki kellett érdemelni. Három és fél év után a nagybácsi úgy döntött: kivételt tesz, s kiadja a segédlevelemet, s ha akarok továbbállhatok. Lórincz János felvétele- Merre ment, hol kötött ki?- Egy hangulatos fürdőváros jó hírű kárpitosműhelyében. Amikor megmondtam, kinél ta­nultam, azonnal felvettek. Ott aztán kedvemre válogathattam a barokk, a rokokó, a bieder­meier fotelok között. Várakból, kastélyokból, nagy előkelőségek lakásaiból hordták hozzánk a ja­vítanivalót. Fiatal voltam, és tet­szett a munka; nekem az volt a legnagyobb örömöm, ha visz- sza tudtam adni egy százéves bútordarab eredeti formáját. Meg is jegyezte a mester nemegy­szer: Ney, maga vérbeli kár­pitos. Igen, én kezdettől fogva meg- szállotja vagyok a szakmámnak. Egykori műhelyemben, amely a Duna utcában, a mai Prior helyén állt, XVI. Lajos korabeli fotelokat is javítgattam, közben hol ide, hol oda hívtak az ország­ban. Én egy Frigyes hercegtől származó bútornak úgy tudtam örülni, mint gyerek a játékának. Minél precízebb munkát igényelt a szék párnázása és szövettel való bevonása, annál inkább él­veztem a munkát. A füst, a por, a hideg, a nedvesség más és más nyomot hagy a bútoron - a legszebb érzés mindig az, ha azt a nyomot teljesen el tudom tüntetni. Feláll. Inggallérját, mellényét igazgatva tekint ki az ablakon.- Ma már csak a házbeliek és az ismerősök bútorait bütykö­löm. Van a pincében egy tenyér­nyi műhelyem, ott ücsörgők négy-öt órát délelőttönként, ha nyugodt a szívem. Ebéd után minden nap sétálni megyek, le­ülök egy padra a Duna parton, lemegyek a vízhez, megnézem a folyót, hogy rohan végig a vá­roson, aztán hazasétálok. Csendben, nyugalomban élek, a nővérem és a két húgom vi­gyázzák minden léptemet. SZABÓ G. LÁSZLÓ A kárpitos öröme

Next

/
Oldalképek
Tartalom