Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-06 / 5. szám
' A társadalmi és gazdasági fejlődés meggyorsításának programja kifejezi az állampolgárok létérdekeit és szükségleteit, és különösen vonzó a fiatal nemzedék számára. A fiatalok fogják ugyanis a jövőben élvezni a mai erőfeszítések eredményeit. Ezért a lányok és a fiúk s egységes szervezetük létérdeke, hogy ezt a programot hiánytalanul valóra váltsuk. Ebből a törvényszerűségből kiindulva a Szocialista Ifjúsági Szövetség arra törekszik, hogy erejéhez és lehetőségeihez mérten egyre nagyobb mértékben járuljon hozzá a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött stratégiai irányvonal megvalósításához, új tettekkel bizonyítsa helyettesíthetetlen szerepét a szocialista társadalom politikai rendszerében. A SZISZ tagjai és a többi fiatal nem szemléli tétlenül az új feladatokat. Szorgalmas munkával, tanulással, közéleti tevékenységgel, munkahelyi aktivitással bizonyítják, hogy nem akarnak csupán az előző nemzedékek által elért eredményekből élni. Objektiven be kell ismernünk azonban, hogy a Szocialista Ifjúsági Szövetség csak azért tud lépést tartani a korral, mert a Dárt- szervek és -szervezetek támogatását élvezik és a szocialista társadalom jó feltételeket teremt tevékenységéhez. A TEVÉKENYSÉG ÚJSZERŰ TARTALMA ÉS FORMÁJA ijszú 3 Lépten-nyomon találkozhatunk az ifjúsági szövetség által elért eredményekkel. Ez nem jelenti azonban, hogy a sikerekhez valamennyi kollektíva, az összes SZISZ-tag egyforma mértékben járul hozzá. Nem kevesen csupán szemlélői a szövetség tevékenységének, vonakodnak a kezdeményezésektől, vagy csak egyszerűen az eseményekkel „sodródnak'/ gondolván, senki sem figyel fel rá, hogy ölbe tett kézzel ülnek. Még mindig sok az olyan szervezet, amely tevékenységében nem veszi figyelembe a fiúk és lányok korát, szociális összetételét, érdeklődését, nem ismeri a fiatalok mindennapi problémáit, szükségleteit és érdekeit. Egyes kollektívákban csak a nagyobb, tetszetős eredmények elérésére törekednek, sablon- és kampányszerűen viszonyulnak a feladatteljesítéshez, magukba zárkóznak, közel állnak a formalizmushoz, amely sajnos ma még gyakori szövetségünk munkájában. Ezért időszerű az a feladat, amelyet a CSKP XVII. kongresszusa határozott meg a SZISZ szervei és szervezetei munkájának javításával kapcsolatban. Vonatkozik ez különösen napjainkra, amikor a Szocialista Ifjúsági Szövetség megkezdte az előkészületeket IV. kongresszusára. A kongresszust az alapszabályzattal összhangban az idén októberben tartjuk meg. Tapasztalataink azt mutatják, hogy a feladatok teljesítése nem lesz könnyű. A SZISZ tisztségviselői közül ugyanis sokan nem szívesen térnek le a kitaposott útról, nem vállalják a kockázatot, hogy a járatlan úton esetleg megbotlanak. Ezért az irányító és szervező munkában az új hozzáállások keresése, a maradi, a sztereotip gondolkodás- mód kiküszöbölése, a mai és a jövőbeli követelmények figyelembe vétele a legfontosabb teendőink közé tartozik. Más út nincs, amennyiben a SZISZ tovább akarja mélyíteni a fiatal nemzedékre, elsősorban a munkásfiatalokra gyakorolt hatását. Tevékenységének tartalmi és formai szempontból is fiatalosnak, ötletesnek, vonzónak kell lennie, közel kell állnia a lányokhoz és fiúkhoz, mindenekelőtt a 14-18 évesek korosztályához, mivel ók képezik ma a SZISZ- tagok felét. A SZISZ-szerveknek és -szervezeteknek sokkal következetesebben kell kielégíteniük tagjaik és a többi fiatal érdekeit, sokkal határozottabban kell megoldaniuk a fiatal nemzedék munka- és életfeltételeivel kapcsolatos kérdéseket. Ugyanakkor egy pillanatra sem szabad , szem elől téveszteni a döntő nevelési célokat: a munka tiszteletére, felelősségteljes munkára kell nevelnie a fiatalokat. El kell érni, hogy a lányok és fiúk büszkék legyenek az előző nemzedékek eredményeire, egészséges hazafiasság és internacionalizmus alakuljon ki bennük, érezzék, hogy összetartoznak a testvéri szocialista országok fiataljaival, az egész világ haladó, a békét és a haladást védő erőivel. JOBB MUNKASTÍLUST A feladatok igényessége megköveteli, hogy az ifjúsági szövetségben bátrabban és következetesebben alkalmazzunk olyan munkastílust és módszereket, amelyek megfelelnek a gazdasági, a társadalmi és a politikai életben tapasztalható óriási mozgásnak. Ezen a téren még sok a tennivaló. A SZISZ szervei és szervezetei gyakran kopírozzák a „felnőtt" szervezetek munkáját, ahelyett, hogy kezdeményezően keresnék a sajátos hozzáállásokat, a fiatalok nyelvén sablonok helyett fokoznák aktivitásukat, megteremtenék a feltételeket a fiatalok kezdeményezéséhez. Sok a hiányosság a választott szervek, főleg egyes járási és üzemi bizottságok tevékenységében is. Munkájuk nehézkes, sót rendszertelen. Sokat kell javítani a központban is. Mindenekelőtt el kell mélyíteni a központi bizottság dolgozóinak kapcsolatát a mozgalommal, főleg az alapszervezetekkel. Nyomban megállapítható azonban, hogy ezeket a követelményeket a SZISZ III. kongresszusa óta gyakran hangoztattuk, ám az eredmények nem felelnek meg erőfeszítéseinknek. Ennek két oka van. A SZISZ-szervezetek egy részében a tagság alacsony életkora és kevés élettapasztalata miatt időbe telik, míg a lányok és fiúk megtanulnak irányítani és szervezni. Ez a helyzet a középiskolák, gimnáziumok és szakmunkásképző iskolák SZISZ-szerve- zeteiben. Tevékenységük minősége közvetlenül attól függ, milyen figyelmet szentelnek irányításuknak a felsőíb szervek, az iskola pedagógusai és a pártszervezetek. Csakis az ö rendszeres segítségével javíthatja a SZISZ munkáját a középiskolások körében. Ugyanakkor vannak ifjúsági szervezetek, amelyek a politikai, szervező és irányító munkának nagyobb jelentőséget tulajdonítanak mint a tevékenység tartalmának, és ezért az öncélúság jellemzi tevékenységüket. Megfeledkeznek arról, hogy a szervező- és irányítómunka nem cél, hanem csupán eszköz annak elérésében, hogy a fiatalok felismerjék: a SZISZ-ben végzett munkájuk nemcsak mások, hanem saját maguk számára is hasznos. Mindenekelőtt azáltal, hogy megismerik az embereket, jellemüket, állást foglalnak, felelősségteljes viszonyt alakítanak ki a munka iránt és elsajátítják a szocialista haza állampolgárának tulajdonságait. A hibák kiküszöbölésében sokkal többet kell tenniük a SZISZ járási és kerületi, valamint köztársasági és központi szerveinek, amelyek nem nyújtanak kellő módszertani és gyakori segítséget a „fuldokló" szervezeteknek. A tapasztalatok megerősítik: a munkastílus és a munkamódszerek tisztázatlansága, a tevékenység egyes területeinek lebecsülése, más területek túlértékelése végeredményében ahhoz vezet, hogy a SZISZ- alapszervezetek nem tudják kellőképpen befolyásolni tagjaikat. Ez az egyik oka annak, hogy az ifjúság egyes csoportjaiban negatív irányzatok terjednek. Annak ellenére, hogy ez csak elvétve fordul elő, a SZISZ-szervezeteknek és -szerveknek fel kell erre figyelniük. Erkölcsi kötelességük, hogy reagáljanak a vandalizmusra, a rendbontásokra, a toxikomániára, az alkoholizmusra és más olyan negativ jelenségekre, amelyek összeegyeztethetetlenek a szocialista ember életstílusával. Nem tűrhetik meg a kispolgári, a kizárólag fogyasztói élet- szemléletet, a társadalmi és politikai elkötelezettség lebecsülését, a Nyugat kritikátlan csodálatát, a nyugati életmód utánzását. A RESZORTSZELLEM ELLEN A fiatal nemzedék nevelése további javításának fontos feltétele a nevelési folyamat résztvevőinek szorosabb együttműködése. A SZISZ ezen a téren is az intenzifikálás útján akar haladni, el akarja mélyíteni kapcsolatát az állami szervekkel, a Nemzeti Front szerveivel és szervezeteivel. Elvárjuk, hogy hasonlóan cselekednek a jövőben partnereink is. A fiatalok körében végzett munkában ugyanis a reszortszellem érvényesítése akadályozza az eredményességet. Ezt nem engedhetjük meg magunknak, különösen most nem, amikor az egész társadalom minden erejét a CSKP XVII. kongresszusa által kitűzött fő feladata megvalósítására, a gazdaság intenzív fejlesztésére fordítja. Nagy erő rejlik a fiatalok aktivitásában, ők - a 14-30 évesek - képezik a lakosság egyötödét, a munkaképes korban lévő népesség egyharmadát. Az ifjúsági szövetség törvényszerűen arra törekszik, hogy a fiatalok megértsék: további haladásunkról közösen döntünk - áldozatos, kiváló és a szó szoros értelmében alkotó munkákkal. A fiúkat és lányokat arra vezetjük, hogy aktívan részt vegyenek a munkahelyek feladatainak teljesítésében, a progresszív technológiai és termelési eljárások alkalmazásában, az újító és feltaláló mozgalomban, az ifjúsági munkakollektívák tevékenységében, a Zenit mozgalomban, az Ifjúsági Fényszóró mozgalomban és más kezdeményezésekben. A számos jó eredmény ellenére csak elvétve és sokszor csak nagy akadályok leküzdése árán sikerült megvalósítanunk az ifjúságnak a tudományos-műszaki fejlesztésben való részvételére vonatkozó programot, amelyet a SZISZ kezdeményezésére a szövetségi kormány elnökségének és a SZISZ KB Titkárságának együttes ülésén hagytak jóvá. A bekapcsolódás bővítése megköveteli, hogy minden szinten megteremtsük a káder-, szervezési és anyagi feltételeket, egyesítsük az állami és gazdasági szervek és a Nemzeti Front szervezeteinek erőit és eszközeit. Az ifjúsági szerveknek és szervezeteknek tovább kell fejleszteniük a MÉTA 90 kezdeményezést, amelyet a legjobb ifjúsági szervezetek és ifjúsági kollektívák indították el tavaly tavasszal, válaszként azokra a feladatokra, amelyeket a párt tűzött ki a 8. ötéves tervidőszakra és távlatilag 2000-ig. Annak ellenére, hogy a MÉTA 90 megfelel napjaink követelményeinek, a kötelezettségvállalások elfogadása és a célok kitűzése során az egyes kollektívák és egyének felületesek, nem elég ötletesek és felajánlásaik gyakran csak a mindennapi munkahelyi feladatok teljesítésére vonatkoznak. Ezért nagyon fontos feladatnak tartjuk a szocialista verseny színvonalának emelését a fiatalok körében. Határozottabban kell fellépnünk a formalizmus minden megnyilvánulása ellen, amely sok esetben abból ered, hogy a fiatalok a munkahelyeken nem tudják pontosan, mit vár el tőlük a társadalom. Ezen a téren nagyobb kezdeményezést várunk el a közvetlenül a termelésben tevékenykedő ifjúsági szervezetektől. A gazdasági vezetőkkel, a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalommal, a Szövetkezeti Földművesek Szövetségével és másokkal együttműködve aktívabban kell résztvenni a feladatok lebontásában, magukévá kell tenni a terveket, felelősséget vállalni teljesítükért, illetve a tervek kívánatos túlteljesítéséért. NÖVELJÜK A SZISZ TEKINTÉLYÉT Az ifjúsági szerveknek és szervezeteknek az ideológiai nevelő hatás, a tömegpolitikai munka és a személyes agitáció valamennyi formájának alkalmazásával arra kell törekedniük, hogy minőségi változást érjenek el a fiatalok gondolkodásában, el kell érniük, hogy a fiatalok újszerűén, alkotó lelkesedéssel fogjanak hozzá a rájuk bízott feladatok megoldásához, a munka szervezéséhez. Ugyancsak szükséges, hogy az eddiginél nagyobb mértékben járuljanak hozzá a munkahelyeken az igényesség, a bíráló szellem légkörének kialakításához, ahhoz, hogy mindenütt elítéljék a különféle negatív jelenségeket, a hanyagságot és a munkahelyről való igazolatlan távolmaradást. Ez megköveteli, hogy a SZISZ tisztségviselői sokkal jobban ismerjék a fiatal dolgozókat, szükség esetén kiálljanak mellettük, követeljék igazságos javadalmazásukat az elvégzett munka minősége és mennyisége szerint, segítsenek a fiataloknak a munkábalépéssel kapcsolatos nehézségek leküzdésében. Ugyancsak fontos, hogy a tisztségviselők leküzdjék óvatoskodásukat a fiúk és lányok jogos szükségleteinek érvényesítése során, ne sértsék az ifjúsági szervezet tekintélyét azzal, hogy félnek kiállni a fiatalok érdekében. A SZISZ mindennapi tevékenységében felmerülő problémák azonban nem csökkentik annak a ténynek az értékét, hogy az ifjúsági szervezet ma erős, szorosan a kommunista párt oldalán álló szervezet, az ifjúság méltó képviselője, a CSKP programjának aktív megválósítója. Több mint 3 millió gyermeket és fiatalt egyesít soraiban. Kezdeményezésére számos gondot és problémát oldottunk már meg. Megemlíthetjük például a szövetségi kormány, a köztársasági kormányok, a nemzeti bizottságok és a Nemzeti Front szerveinek az ifjúsági szövetség illetékes szerveivel megtartott együttes üléseit. Az elfogadott határozatok és intézkedések megnyilvánulnak a fiatal nemzedék aktivitásának és kezdeményezésének fokozásában. Ezt értékelte a CSKP KB Elnöksége is, amikor tavaly októberben részlegesen foglalkozott a SZISZ tevékenységével. Az elismerést úgy értékeljük, mint ösztönzést arra, hogy a jövőben még következetesebben kihasználjuk a fiatal nemzedék önmegvalósításához megteremtett feltételeket. Az az út, amelyet a Szocialista Ifjúsági Szövetség az elmúlt időszakban tett meg, a munkában felmerülő néhány fogyatékosság ellenére értékes eredményekhez vezetett a szocialista módon gondolkodó és cselekvő új nemzedék nevelésében, örömmel tölt el az a tudat, hogy a fiúk és lányok többsége felismerte, nem lehet tétlen szemlélője a termonukleáris katasztrófa elhárításáért és a tartós béke megőrzéséért folytatott sorsdöntő küzdelemnek. A fiatalok konkrét tettekkel támogatják a békekezdeményezéseket, amelyeket a civilizáció megőrzése érdekében a szocialista országok, élükön a Szovjetunióval bontakoztatott ki. Bizalommal és derűlátóan tekint a jövőbe fiatál nemzedékünk. Tudatosítja azonban, hogy munkánkban csak akkor érhetünk el haladást, ha rendszeresen megszilárdítjuk a fiatalok kapcsolatát az ifjúsági szervezettel, a kommunista párttal és a szocialista társadalommal. Az ifjúsági szövetség tevékenysége hatékonyságának nem lehet kritériuma az adminisztratív kimutatás, hanem csakis a fiatal nemzedéknek a társadalom javára végzett tevékenysége. Gustáv Hu- sák szavaival: még határozottabban kell küzdenünk a munkában és a tanulásban a középszerűség ellen, a fiatalokat arra kell nevelnünk, hogy öntudatosan, felelősségteljesen járuljanak hozzá a társadalom minden területén a kommunista párt politikájának megvalósításához. A Szocialista Ifjúsági Szövetség és Pionírszervezete ezzel az elhatározással lép az előttünk álló időszakba, amikor is megtartjuk a Szocialista Ifjúsági Szövetség IV. kongresszusát. Ez a kongresszus választ ad arra a kérdésre, hogy milyen is a mai fiatal nemzedék, milyen az egységes szervezete, hogyan járulnak hozzá a fiatalok a fejlett szocialista társadalom további építéséhez. JAROSLAV JENERÁL, a SZISZ KB elnöke 987.11.6. RÉSZVÉTELE A MUNKÁBAN, A TÁRSADALMI ÉLETBEN ÉS AZ IRÁNYÍTÁSBAN flZVJIÜJIB