Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-30 / 4. szám
I nozemcev Aljoska későn nősült - legalábbis a szülei szerint. Eleinte tetszett nekik, hogy Aljoska olyan komoly, szorgalmas, jól tanul. Sok barátja volt, eljártak Aljos- kához az osztálytársnői, később a kolléganői is. Mindig akadt köztük szimpatikus. Kapitolina Grigorjevna mindegyiket jól megnézte, mindegyikkel megismerkedett. Amikor Aljoska még óvodás volt, Inozemcevék állami lakásban laktak, aztán vásároltak egy egyszobás szövetkezeti lakást - az elsők közül, az olcsóbbakból. Később úgy határoztak, vesznek egy kétszobás lakást, ám amikor a fiuk felnőtt, már az is szűkösnek tetszett. Alekszej kitüntetéssel végezte a főiskolát, egy jól menő üzemben kapott állást, minden a legnagyobb rendben ment, de az idő sem állt meg. És a szülök kezdtek nyugtalankodni: mikor lesz már unokánk? Persze, ezt nem mondták ki kereken, csak célozgattak, Aljoska azonban mintha nem értette volna. Voltak nóismerósei, de valahogy úgy: ez a barátnőm, emez - a barátom felesége. Volt ugyan egy permi lány, Ánya, nagyon tetszett a szülőknek is. Alacsony, kedves, barátságos. Azt lehet mondani, minden ünnepet, születésnapot náluk töltött, már szinte családtagnak számított. A szülök próbálták rábeszélni fiukat: ne húzd az időt, hol találsz még egy ilyen lányt! És titokban beadták a kérvényt lakásra, egyelőre csak egy egyszobásra, merthogy négyüknek már valóban kicsi lesz ez a mostani lakás. A fiú csak nevetett, leintette a szüleit, és minden maradt a régiben. Aztán Anyát elküldték egy hosszabb szolgálati útra, már egyre ritkábban jött, aztán végleg elmaradt. Kapitolina Grigorjevna megpróbált ugyan a bizalmába férkőzni, szövetségre lépni vele, de nem sikerült. Ánya húzódozott, himelt-há- molt, aztán a kapcsolat teljesen megszakadt. Talán már két év is eltelt, amikor Aljoska bejelentette:- Készítsetek holnapra valami harapnivalót, vendéget hozok. A szülök elcsodálkoztak:- Vendéget?- Igen, az egyik barátnőmet. És elhozta. De már nem Ánya volt. Aljonka. Ám nemcsak a név különbözött. Ez a lány már egészen más volt - magas, szőke, festett, de csak módjával. És dohányzott! Hamutartót nem találtak a házban, valahová elkeveredett, így aztán a lány, hosszú, rózsaszínű körmével, egy kistányérra veregette a hamut. Udvarias, de tartózkodó volt. Aljoska elment vele sétálni. Vale- rij Gyenyiszovics ez alatt mégcsak nem is beszélgetett róla feleségével. Elmosogattak, aztár> leültek a tévé elé. Még a Szpartak-Torpedo utolsó harmadát is megnézték. Aljoska későn jött haza, jókedvű, de kissé zavart volt. Megkérdezte vidáman:- Na, tetszik? Mert bemutatni hoztam. Nősülök! - nevetett.-Tréfálsz? - kérdezte az anyja csendesen, pedig tudta, hogy igaz. - Hiszen ti is ezt akartátok! A lakodalmat az Ifjúság kávéházban rendezték. A vendégek többsége fiatalember volt, de akadtak közöttük idősebbek. Megjelentek Aljoska főnökei, akik nagy elismeréssel beszéltek a vőlegényről. A menyasszonynak csak az egyik nagybátyja jött el - hamar leitta magát; meg Aljonka egyik dédnagyanyja. Ő is, Inozemcevék is, csaknem fölöslegesnek érezték magukat. Az apa egy gyönge pillanatában elérzéke- nyült, búcsúbeszédbe kezdett a fiatalok felelősségéről, amellyel a társadalomnak tartoznak meg egymásnak, de aztán elsírta magát, egy szavát sem lehetett érteni. A fiatalok megkapták az egyik szobát. Az együttélés csaknem normálisan, emberi módon kezdődött. Valerij Gyenyiszovics azonban hamar észrevette, hogy Aljonka - hacsak lehet - igyekszik kerülni a velük való találkozást. Kapitolina Grigorjevna tegezte a menyét, kérte, szólítsa ót mamának, de az valahogy idegenkedett a családias megszólítástól. Elérkezett a szövetkezeti lakások átadásának ideje. A szülők még abban a reményben kérvényezték a lakást, hogy Aljoska Ányával fog benne lakni. A különböző cserék, átköltözések során úgy adódott, hogy a fiatalok csakugyan abban a tömbben kaphattak lakást, ahol a szülők is laktak. Enhek ellenére, amint hamarosan kiderült, látogatásaik egyre ritkultak, nyilvánvaló volt, hogy Aljonka fékezi a jó kapcsolatok fenntartását. De amikor mégiscsak elmentek, mindenki kedves, figyelmes, udvarias volt. Aljoska kutatott a régi könyvei közt, állandóan keresett valamit, s ha megtalálta, boldogan mosolygott. Aljonka egyszer megelégelte ezt és fölhördült:- Miért nem hozod őket haza? Aljoska nem akarta, számára ez így volt érdekes. Egyszer, amikor még együtt laktak, eljött Aljonkához barátnője, Gyinka. Leültek a konyhába teázni. Aljoska és az apja nem voltak otthon. Kapitolinát nem kínálták meg, ó csak nyugtalanul járkált a szobában. De tíz percnél nem bírta tovább. Kijött.- Á, teázgattok? Aljonka egy szót sem szólt. Gyinka hívta:- Üljön le közénk, Kapitolina Grigorjevna. Elfogadta a meghívást. Gyinka mesélt tovább.- Pénteken már csak a nyaralóba igyekszik a szüleihez. Elfáradtam, mondja, szeretném jól kialudni magamat. És csak menekülne. Nem hogy a gyereket is vinné magával. Azt nem! Egyenesen a munkából...- Most mind ilyenek - nevetett Aljonka. Kapitolina csak hallgatta, nézte őket.- Lehet - folytatta Gyina. - Pihenni csak külön-külön lehet. Nem, nem zülleni jár. Glasa néni gyakran mondja: „Figyeld meg, biztos valami nőhöz jár!“ De én kezeskedem érte, hogy nincs senkije. Ám teniszre mindig van ideje.- Ideje? - szólt közbe Kapitolina. Gyina sajnálkozva nézett az idős asszonyra.- Igen, ideje. - Aztán mindketten rágyújtottak. - Új főnököm van - folytatta Gyina. - Csinos, fiatal. És képzeld, kiderült, hogy agglegény. De rá sem néz senkire. így aztán elneveztük „az agglegények patró- nusának“. Jót nevettek.-Ez aztán a főnök - dicsérte Aljonka. - Jobbat kívánni sem lehet.- Gyinocska - szólt közbe Kapitolina. - Hogy van Szveta? Szveta Aljosa osztálytársa volt és abban az időben Gyinával barátkozott.- Elvált. Ö akarta Így. Nem, a férje nem iszik. Nem. Csak olyan in- gyenéló, érti? Mit bánja ő, hogy van gyereke! És kell is valakinek olyan apa! Szvetka föl sem veszi. Azt mondja, nem akarok semmi mást, csak élni akarok. És nincs igaza? Este, amikor lefeküdtek, Kapitolina mindent elmesélt a férjének.- (gy van a mienk is - sóhajtott elkeseredetten. - Hol a nagyanyjához megy, hol a barátaival szórakozik. Beszéli vele, Valera.- Én? Hát mit képzelsz? - De aztán föleszmélt. - Hát mi nem így voltunk? - És átölelte Kapitolinát. Fél év telhetett el ettől a beszélgetéstől. Aljonka nem volt otthon, így Aljoska átjött megvacsorázni. Valerij Gyenyiszovics intett a feleségének, és amikor magukra maradtak, mélyen a fia szemébe nézett és megkérdezte:- No, fiam, hogy éltek?-Jól, apám. Minden rendben van.- És a disszertációd?- Már majdnem kész vagyok vele.- És otthon?- Otthon is minden jól megy.- Fiam, szeretném, ha megértenél - mondta kicsit nehézkesen, akadozva Inozemcev. - Mi már ugye, öregszünk. No várj, várj, fiatalodni nem fiatalodunk. Hogy is gondoljátok majd azzal?... Tudod, nekünk is örömet szereznétek, mindjárt örömtelibb lenne a mi életünk is.-Ugyan, apa, hagyd ezt... Majd mindennek eljön a maga ideje. Nem lehet egy asszonyt csak úgy kezelni, mint valami unokákat produkáló berendezést. Az idősebb Inozemcevnek váratlanul kedve támadt rágyújtani, pedig már húsz éve nem dohányzott.- Hát ha így nem akarod, akkor vedd úgy... úgy társadalmi szempontból. - Intett a kezével, mintha füstöt hajtana szét. - Mi sem cselekedtünk jól, nem egy gyereket kellett volna nevelnünk. Dehát, nehéz időket éltünk. Ide figyelj: az én szüleim három gyereket hoztak a világra. Anyádnak három bátyja volt! Tehát- két családban hét utód. És mi csak tégedet. Ti meg a nullánál tartotok. Hogy fog ez végződni?-A demográfiai megfigyeléseid kitűnőek, apa. De ne nyugtalankodjatok, minden jó lesz.- És hogyan éltek? - szólt váratlanul az apa.- Kitűnően.- Segít neked?- Természetesen. Hogy képzeled? És én is neki. Kapitolina benézett a szobába:- Milyen vita van itt? Valera, nyugodj meg. De az öreg Inozemcevet mát nem lehetett megállítani:- Miért jártok hozzánk olyan ritkán?- Nincs időnk, apa. Komolyan.- És minket miért nem hívtok meg soha? Aljoska ezen a kérdésen meglepődött, zavarba jött.- Valóban... Ugyanazon oknál fogva. Nincs idő. Más oka nincs.- Mi segítenénk nektek, ebben biztosak lehettek - szólt közbe Kapitolina.- Miben? Megírnád a disszertációját? - kérdezte az apa.- Éhes vagy? - kérdezte Aljosa a belépő Aljonkát. Az csak mosolygott:- Értekezés után?- Ülj le, öntök teát - kínálta az anyósa.- Nincs időnk! - folytatta hangos méltatlankodását Valerij Gyenyiszovics. Aljonka meglepetten nézte öt.- Nincs időnk! Érdekes. Régen volt időnk mindenre: sétálni, meccsre járni, látogatóba, moziba. Csónakáztunk is. De régen minden másképp volt. Régen, még a hatvanas években is, ha mondjuk a jégkorong-kapust le kellett cserélni - nézett Kapitolinára az apa - a bemelegítésre volt tíz perc ideje. Teljes tíz percig melegíthetett és a játékostársai gyakorolhattak. Értitek? És most- egy másodpercnyi időt sem kaphat. Bejöttél - állj a kapuba és játssz! Áz élet nem vár, nem kegyelmez senkinek, nem túri a lassú tempót. Nincs idő! Megdöbbenve nézték és hallgatták az apa szónoklatát.- Ez szép monológ volt, apa! Még egy esztrádműsorban sem vállánál vele szégyent! És ami a fő - igazad van! Mert valóban nincs idő. Figyelni kell az idő szavát. És nekünk most, például, nincs több időnk. Muszáj mennünk.- Ej, rafinált vagy te, Aljoska!- sóhajtott az apa és váratlanul hozzátette: - Azért játszottak valamikor álarc nélkül a kapusok. Ma már ezt el sem tudjuk képzelni... Janiga József illusztrációja Amikor a fiatalok elmentek, Ino- zemcevék elmosogattak, és leültek a tévé elé... BELLUS IMRE fordítása É ppen a presszóban ültünk, szokás előtti kávénk mellett, mikor a n munkahelyi pletyka után a szó váratlanul: cikkekre terelődött. A halk csevegésből ei ben élénk vita kerekedett. Kollégáim felh egymás szavába vágva sorolták a legkülc hiánycikkeket. i Jolika például, amikor senki sem al meghallgatni, még fel is állt, nagyot szy füstszűrös cigarettájából, és így szólt: 1 - Ide figyeljetek!... Olyat már hallottat^ ebben a városban évek óta nem kapni k dobozos Spartát? Évek óta!... Ha nem másra fanyalodni, kénytelen vagyok a t hozatni...- Az semmi! - ugrott fel Ernő. - Én fél é tudok összecsukható kempingbiciklit ven Béla, aki hétvégi házat épít, azon ks; hogy hiába kutat palaszög után, Elemért rodottan panaszolta, hogy nem kap lila b huzatot a Simca ülésére. Már mindenki i valamit, csak én húzódtam meg szerény! rokban. A többiek sürgető pillantásokat felém, de hiába, nekem semmi sem i eszembe.- Elemet zsebrádióba!- Medvecukrot! 1- Halbicskát!... < Mondhatom, kínosan éreztem magarr romban legszívesebben az asztal alá volna. Bezzeg Elemér elemében volt, c villogott. Mikor már aJtizedik hiánycikket hirtelen hozzám fordult, gúnyosan a szemöldökét, és így szólt:- No lám, te vagy közöttünk az egye mindent meg tud venni. Hát igen, kapcsolatai vannak... Elöntött a düh. Az ajtóban ekkor tűni kisfiú, jókora töpörtyús pogácsát tartva^ ben. Mintha a múzsa csókolt volna ho felkiáltottam:- Pogácsaszaggató! , Mámorosán néztem végig a kollégái nem volt különösebb sikerem. Úgy bámul mint egy frissen érkezett marslakóra.- Pogácsaszaggatót nem kapni - á olyan merészen és olyan meggyőződés! akinek legnagyobb szenvedélye a pogác; hétvégeken, mikor más férfiember kertet az autóját bütyköli a garázsban, én fehér kötök magam elé, és kipirult arccal, J fölülmúló élvezettel pogácsát sütök. J kérMa kell A telefon berregett. Fazekas néni izgatottan szaladt ki a konyhából, s kapta fel a kagylót. Közben csak arra gondolt: teremtőm, ki lehet az vasárnap kora reggel.-Halló, itt Fazekas lakás... Hogyan? Jaj, te vagy az, kislányom? Értem, értem... Hát persze, hogy örül ö is. Ott leszünk. Szervusz. Fazeka ásítozva ténfergett ki a belső srobából.- Ki az ördög volt az? dezte morcosán.- Ki, ki. Hát az Icuka. családi ebéd lesz. Nem főznöm.- Hűha! Ö fog főzni?- Dehogy. Vendéglőbe hívtak bennünket. Egy órára.- Azért főzd meg a paprikáscsirkét. Jó lesz vacsorára. Persze friss galuskával.- Istenem, neked is csak a hasadon jár az eszed - legyintett Fazekas néni, és visszament a konyhába. Onnan kiáltotta: - Már félig kész, te álomszuszék. Az öreg Fazekas dünnyögött valamit, aztán visszament a szobába, lefeküdt és olvasgatott. Még tizenegy óra sem volt, amikor lármázva becsörtetett a felesége: ( - Még mindig fekszel? Iste nem, hát nem érted, hogy Icuká- ék családi ebédre hívtak bennünket egy órára?- Hol van az még - legyintett az öreg.- De vendéglőbe megyünk. Oda nem akárhogyan kell öltözni. És készülődni kezdtek. Tizen kettő alig múlt el néhány perccel már indulásra készen álltak. Tü-j relmetlenségük mintha megáll 1 \ I 1 í
