Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-19 / 24. szám
Karinthy Frigyes Például ilyen az élet a Reggel apróhirdetés jelent meg a lapokban, ilyen tartalommal: „Ügyes könyvelő kerestetik, azonnali belépésre. Kereskedelmi iskolai bizonyítvány előnyben részesül. Cím a kiadóhivatalban, 22453.“ Nyolc óra tíz perckor a Külső Stáció utca hat alól egy szőke fiatalember megindul: ennek a fiatalembernek oldalra volt fésülve a haja. A Tisza Kálmán téren jött keresztül, egyet gondolt, és a Kenyérmező utcába fordult és lejött a Rákóczi útra. Nyolc órakor a Síp utca tizenkilenc alól egy szőke fiatalember jött ki, akinek a haja fölfelé volt fésülve: innen magyarázható, hogy előbb indult, mert a fésülködéssel kevés baja volt. Az Erzsébet körúton így szólt a fölfelé fésült fiatalember: „Lemegyek - így szólt - a Rákózci útra, ott villamosra ülök, és bent vagyok a Belvárosban.“ így ábrándozott az életről ez a fiatalember, és lejött a Rákóczi útra. A Munkácsy- kávéház előtt mindketten megálltak (.Megállóhely"), és várták a villamost. A fölfelé fésült fiatalember megállt az oszlop mellett, mert őt így tanították az iskolában. Az oldalra fésült fiatalember ránézett, és így szólt magában: „Némely ember úgy áll, mint egy rendőr, akkor is, mikor semmi szükség rá - továbbá némely ember mindig fontoskodik, még egy villamosmegálló előtt is“ - és az oldalra fésült kezdett járkálni a járdán. A villamos jött, a villamoson egy „Megtelt“ tábla jelezte, hogy legföljebb még tizenöten szállhatnak csak fel. A fölfelé fésült fiatalember szorgalmasan előrement. Az oldalra fésült is rátette egyik lábát a lépcsőre, de a fölfelé fésült fiatalember gyöngén meglökte, és rálépett a lábára: egyúttal gyorsan felszállt. Az oldalra fésült visszahúzta a lábát, „Pardon!“ - így szólt - és legyintett, mert közben a villamos nagyon megindult. Az oldalra fésült habozott egy percig, de aztán nem szaladt, hanem megvárta a kö- vetkezezö villamost. Fél kilenckor az oldalra fésült fiatalember megérkezett az Erdélyi Faipari Részvénytársaság igazgatósági irodájába, és kereste az igazgató urat. Az igazgató úr háttal ült a tapétás ajtónak,'és mialatt az oldalra fésült fiatalember bemutatkozott, és előadta a hirdetési dolgot, nem szűnt meg írni. Nagyon sajnálom, mondotta az igazgató úr háta, az állást öt perccel ezelőtt töltötték be. Az állás, mondta az igazgató úr háta, semmi különösebb kvalifikációt nem igényel, s így az első jelentkezővel betöltötte. Nagyon sajnálom, mondta udvariasan az oldalra fésült fiatalember, mire az igazgató úr háta szintén udvariasan és sajnálkozva mosolygott, mire az oldalra fésült fiatalember némi habozás után megjegyezte, hogy akkor hát ő ajánlja magát, ami pedig ezek után, mondhatnám, tárgytalan volt. Ezek után az oldalra fésült fiatalember háttal kifelé lement a lépcsőn, gyalog járkált a Duna- parton, lehorgasztotta a fejét és intenzíven és erősen megkísértette meggyőzni magát, hogy ha nagyon odafigyel, a végén mégiscsak sikerül egy elvesztett bu- gyellárist találni a kövezeten. B Az oldalra fésült fiatalember további történetét, az Étet, ez a fölöttébb tehetségtelen drámaíró, kire fentebb hivatkoztunk, olyan hallatlan bárgyún és tehetségtelenül oldotta meg, ami még nála is szokatlan: jóllehet, bosszankodva megszokhattuk már, hogy banális és lehetetlen témákat dolgoz fel, Zola és más, elavult naturalista írók hatása alatt, majmolva, de meg nem értve e kiváló szellemek morális tendenciáit. Az Író, aki differenciált és finom témákon nevelkedett, pirulva recitálja ezt a silány fércmúvet, mely szerint az oldalra fésült fiatalembernek például gyomorrákot kapott az édesanyja (gyomorrákot! micsoda gondolat! ilyet a hetvenes években írtak) és neki, nem lévén állása, el keltett menni a címirodába (címíroda! Ez meg egyenesen önképzőköri), onnan pedig, elseje lévén, elment munkásnak egy gépgyárba. Egyszer egy nagy gép előtt állt, így szól a történet, és ábrándozva nézte a nagy gépet, hogy milyen szépen működik. A nagy gép kárörvendve és vigyorogva sandított a fiatalemberre, és hangosan, tüntetőén zakatolt, mint olyan valaki, aki tudja a kötelességét, melyet a gyárveze- töséggel szemben vállalt, nem ábrándozik, nem tűnődik, hanem végzi a dolgát. Az oldalra fésült fiatalember meghatottságot érzett, közel hajolt, és meg akarta cirógatni a nagy, zakatoló gépet. De a gép önérzettel, hencegve és mérgesen vak- kantott egyet, és rálépett a lábára. Az oldalra fésült fiatalember négy hónapig feküdt a kórházban, négy lábujját levágták és így tovább. A továbbiakban szinte restellem elmondani, de szükségem van rá, hogy a befejezést, melynek beállítása szempontjából a tanulságot történetre szükségem volt, előkészítsem. Az oldalra fésült fiatalember most vámszedő tett a Lánchídon (ez pedig egyenesen émelygős fordulat), aztán még cifrább dolgok is jöttek, egészen maguktól. Négy év múlva az oldalra fésült fiatalembert elhagyta a felesége, ö az ivásra adta magát. (Legalább itt szerettem volna valami eredetibb gondolatot, mert ez már szánalmasan ostoba: de így jár az ember, ha vén fejjel ráadja magát a naturalizmusra, és modell után dolgozik.) Nagyon öreg tett, nagyon elzüllött; egy éjjeli mulatóhelyen valami csúnya betegséget szedett föl, ami átterjedt az agyára, és szellemileg munkaképtelenné tette: - végre egy emberbarát megszánta, és helyet szerzett neki egy budai menhelybe, ahol napi hat krajcárért aludhatott. Ez egy csütörtöki napon történt, reggel korán felkelt, hogy átmenjen a menhelybe. De a lábai nagyon reszketnek a delirium tremens következtében, elhatározta tehát, hogy villamosra ül: hat karajcárért megérte. Letért hát a Rákóczi útra, a Munkácsy-kávéház előtt megállt, a tábla alatt várta a villamost. s A fölfelé fésült fiatalember eleinte a könyvelésnél dolgozott az Erdélyi Faipari Részvénytársaság irodájában. Egy napon sok dolga volt, és hat óra után is ott maradt, mikor mindenki elment már. Ez alkalommal az emeletről teszökött az igazgató tizennyolc éves lánya, akit hisztériás rohamok s egy Krausz nevű hivatalnokkal szemben tanúsított sajátos viselkedése következtében mintegy házi ellenőrzés alatt tartottak. A fölfelé fésült fiatalember éppen akkor oltotta el a villanyt, és az igazgató leánya, aki azt hitte, hogy Krausz van odabent (tényleg, rendszerint az szokott ilyenkor ott tenni, csak véletlenül volt most ott a fölfelé fésült fiatalember, amilyen véletlenül az oldalra fésült is ott tehetett volna, ha ő foglalja el az állást) - és hevesen átölelte a fölfelé fésült fiatalember nyakát. Az igazgató meggondolta magát, neki olyan mindegy volt. Odaadta leányát a fölfelé fésült fiatalembernek, és két év múlva bevette az üzembe. Sok dolga nem volt a fiatal társnak: Pesten maradt, néha elment a tőzsdére. Három év múlva vett egy automobilt, de ez az automobil egy év múlva, csütörtökön reggel elromlott, épp, amikor a fölfelé fésült fiatalember betelefonált érte a garázsba. A fiatalembernek sürgős dolga volt, és a közelben sehol kocsi. Bosszankodva elhatározta, hogy villamoson megy, és átment a Rákóczi út másik oldalára. A Munkácsy-kávéház előtt megállt, és idegesen pillantott meg a tábla alatt egy idősebb embert, aki mereven, vigyázva állt a rúd mellett, és várta a villamost. A fölfelé fésült fiatalember sétálni kezdett a járda szélén. □ Két perc múlva jött a villamos. Egy „Megtelt" tábla jelezte, hogy legföljebb már csak huszonhármán szállhatnak fel. Az oldalra fésült öregember gyorsan felkapaszkodott. A fölfelé fésült fiatalember abban a percben tette rá a lábát a felhágóra: de mikor a szegény ember vergődését látta, visszalépett. Közben a villamos megindult: a fölfelé fésült fiatalember lemaradt, és várt a következő villamosra. Az oldalra fésült észrevette ezt'a jelenetet, és így szólt magában: „Milyen finom, szép gróf úr. Hiába, meg tehet érteni, hogy ezek az arisztokraták az étet szebbik felét kapják osztályrészül. Őket illeti meg, mert a vérükben van.“ És könnybe lábadt a szeme. T avasz kezdetén találkoztak. A lány csodálatosnak érezte: nem emlékezett rá, élt-e valaha is ilyen intenzíven. A férfi vidám ember volt, állandóan jó hangulatban.- Amit a legjobban szeretek, az a te optimizmusod... mindenben pozitív dolgot látsz... én pedig szürke, unalmas vagyok... csak akkor vagyok vidám, ha veted tehetek... - mondta a lány elragadtatással. Három hete ismerték egymást, amikor a férfi külföldi tanulmányutat kapott. Sajnálta ugyan, hogy el kell utaznia, mivel éppcsak hogy találkoztak... de néhány hét nem nagy idő! Végül is visszajön. Mégis, kissé nyugtalan tett.- Fogsz rám gondolni, míg oda teszel? - kérdezte a lány, A férfi megesküdött rá. A nagy utazás még nem ok arra... miért is gondolna másra?- Mindig csak rád fogok gondolni - válaszolta. - Egész idő alatt. ( xxx .. A lány lakásán voltak. Kint esett az eső. Citromos teát ittak. A lány a teáscsésze fölött nézte a férfit, és azon csodálkozott, hogy mindig olyan nyugodt, kiegyensúlyozott.- Vannak neked egyáltalán gondjaid? Hogy csinálod, hogy mindig mindennel rendben vagy? - kérdezte.- Nem szoktam panaszkodni - felelte. - Most különösen nincs okom rá! Megcsókolta. A lány boldog volt. Olyan könnyűnek, gondtalannak érezte most magát. Szerették egymást. A férfi keveset beszélt. Egyszer azt mondta: nem fogja soha elfelejteni. Ezek a szavak boldoggá tették.- Nem akarom, hogy elfelejts... - figyelte a férfit. - El fogsz hagyni...?- Miért hagynálak el? - kérdezett vissza a férfi, lehunyt szemmel, mert nagyon fáradtnak, álmosnak érezte magát. - Mi a baj...?- Azt mondtad, nem fogsz soha elfelejteni.- Megismétlem!- De el akarsz hagyni! - a lány hangja szomorúan csengett. - Különben nem mondtad volna.- Nyugodj meg... - kinyitotta a szemét és megkísérelte, hogy teljesen éber maradjon. - Ne képzelődj! És ne légy már olyan komoly! Hiszen éppen egymásra találtunk. Azt mondtam, nem foglak elfelejteni. De mindig jöhet valami közbe... Nem tudott megnyugodni. Nem vette ezt olyan köny- nyen, pedig nem kívánt semmit jobban, mint hogy hihessen a szavaknak. xxx . . .Melegebb napok jöttek. Könnyű ruhát öltött, kiadós sétákat tettek, boldogok voltak. Már tudott hangosan nevetni, többé nem volt már olyan félös és bizonytalan, de egyre gyakrabban gondolt mégis az utazásra. Tudta annak napját, pont két hét volt még addig. Minden percet vele akart tölteni. 4- Fogsz írni? - kérdezte. - Milyen gyakran? Vagy nem tesz rá időd...? Vagy... másra fogsz gondolni?- Úgy látszik, azt hiszed, hogy Don Jüanná változom, mert elutazom... és nem érted meg, hogy fogok írni!- Olyan sok lány van... mindenütt... - nevetni próbált. — És milyen könnyen megkaptál engem is...- Senki mást. Előtted nem akartam ezt soha. A lány elpirult. xxx ...Egy este a férfi azt ajánlotta, hogy menjenek el moziba. A lány inkább otthon akart maradni. A filmek olyan rosszak. Ott nem tudnak beszélgetni és nem tennének egyedül... Azt a kevés időt, ami még maradt, töltsék együtt.- Ez csak egy javaslat volt - mondta a férfi. - Természetesen, itthon maradunk, ha úgy akarod. Ezen az estén a lány mégis elsírta magát. Nem volt már sok idő az elutazásig. Ezért nem tudott megnyugodni. Nem tudta elképzelni, hogyan tesz, ha a szerelme elutazik, ismét egyedül marad. A férfi próbálta megnyugtatni, nem tudta i a kétségbeesését.- De hiszen nem teszek oda sokáig! - nyu- Nyáron gyorsan múlik az idő. Van egy csomó le és én azonnal jövök hozzád, mihelyt hazaérek, ezt annyira komolyan. Hiszen boldogok vagyi nem? Nem tudott megnyugodni. Félt, hogy elveszíti, gesnek érezte magát. Mindig arról álmodott, hogy együtt lehessen, egyszerűen és boldogan. De e nem beszélt.- Ha valami tárgy tennék, elutaznék veted- Akkor rajtad tarthatnám a szememet!- Igen, ez nagyszerű tenne!- Szeretnéd, ha veted mennék?-Világos! - nevetett. - Ehhez azonban nai pénz keltene! Mit is várhatott? Az ö tanulmányútját fizetik. I nan vehetne pénzt?- Csak egy tehetőség van... - mondta. - Ha -Igen, ha ez a „ha" nem tenne... - mon nyedén.- De én komolyan mondom! Anna Wahlgren Feldt- Nem jöhetsz vetem! - csattant fel a férfi hang te is nagyon jól tudod! Ajkába harapott. Most mégis beszélt erről, f magán.- Nem arra gondoltam, csak... fantáziáltam...- Persze... xxx Még két nap volt hátra. Két nap és két éjszaka, rendszerint együtt sétáltak a parton. Amikor a s; időpontig nem jött, még várt egy darabig, aztán BEKIR JÜLDÜZH a mumm Sára megtörtén tekintett ki az ablakon. Még nem szállt te az alkony, de csak olyan világos volt, mint mindig, mikor a lenyugvó nap a sztyeppe fölött találkozik a holddal. A szobában a földön egy fekete folt sötéttett az ablak alatt. Vérfolt. Vér, annak az embernek a vére, akit megölt a férje. . Sára kétségbeesetten sóhajtott. De távoli már a túlvil.ági erőbe vetett bizodalma. Már nem várhat segítséget a mindenhatótól. Allah elfordult tőle is, mert férje kioltotta egy ember életét. Tegnaptól Sára is bűnös. Fejét az ablakrámához szorította. Tekintetét nem bírta levenni a sötét foltról. Először úgy tűnt neki, mintha csak árnyék vetődne a földre. Aztán a folt hirtelen megmozdult. Megmozdult, mintha létek költözött volna belé. Agyában cikáztak a gondolatok: ingerült férfihangok, férje kezében pisztoly, szemében vad gyűlölet lángol, meghúzza a ravaszt... A nap a horizont alá bukott. A holdfény szétterült a sztyeppén és a háztetőkön. Hűvös szél kerekedett. A megelevendett folt most mozdulatlanul nyújtózott a földön. Sárának egyes-egyedül keltett szembenéznie vele. Félelem szállta meg a szívét, hiszen az a szomszéd vére. Gyors mozdulattal becsapta az ablakot. Céltalanul tett-vett a szobában. A gyerekek a padlón aludtak. Kislánya lábához kuporodott. Sírt. Vaksötét tett, a holdfényt elnyelte a sztyeppe. xxx- Anyu - rángatta ruhája ujját Genzüa. - Mondd, anyu, s én teszek az áldozati bárány? Igen? A küszöbön ültek. A hajnal felébresztette a falut, és kiszökött a mezőre. Sára kislánya fejét simogatta.- Hát jobb tesz, ha az öcsédet ölik meg?- De hiszen ő még egész kicsi - iszonyodott meg Genzüa -, vagy megölik a gyerekeket is?- Megvárják, míg felnő... A vér- bosszú-szomjazók nem felejtenek.- Jaj, szerencsétlen fejem - kezdett siránkozni Genzüa cérnahangon, anyját utánozva. - Még ép is kicsiny vagyok, mégis odaadsz...- Ha nem adlak, a földecskénket veszik el - nyögte Sára. - Ha apátokat nem csukták volna t együtt csak kitalálnánk valE Genzüa lehorgasztotta f hajtozott.- Akkor kár a szóért. Úg ez a sorsom. Sára az ajkába harapott, majdnem megszakadt a I Sajnálta lányát.- Csak te menthetsz m nünket, kislányom... Men át... Genzüa összerezzent:- Már ma mennem kell?- A halott családja- mondta az anya. Genzüa, a tizenhárom é konyka teremtés felemelkec vei felnőtt volna. Néhány é élhetett volna - jól vagy- a szülői házban. A kiontot a megölt ember házába a s életében többé nem virrac dog nap. Ő pedig el sem s1 gát. Talán eszébe sem jutott kozni rettenetes következmé járó „előjogáról", amitől sei szabadítja meg. Sára kézen fogta lánykájí züa szeretett volna elrohan
