Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-19 / 24. szám
érteni gáttá. /alód, vedd vagy retséakivel soha vetett. ;somo 5 honkönytelefonon. „Nincs itthon...“ - közölte vele a férfi apja. „Nem is tudjuk, mikor jön haza... lehet, hogy reggelig se...“ Elmúlt a délelőtt, majd a délután. A férfi nem hallatott magáról. A lány tehetetlenül hánykolódott gondolatainak hullámain. Estefelé még egyszer felhívta. Most szerencséje volt. Ö maga válaszolt. Miért nem jött? Akadályoztatva volt, mondta. Egyébként éppen indulni akart. Fél óra múlva nála lesz. A lány nevetségesnek érezte a helyzetet, de megköny- nyebbült. Sietve rendet tett, megigazította a haját és a ruháját, és alig fél óra múlva megérkezett a férfi. Fehér kenyeret és kedvenc cigarettáját hozta. Boldog volt és úgy örült, mintha drága ajándékokat kapott volna.- Milyen butaság volt tőlem - sietett eléje és átölelte. - Már azt hittem, nem látlak többé! Azért hívtalak. Mit gondolt rólam az édesapád?- Nem fontos - nevetett.- Miért nem adtál hírt magadról? - kérdezte. - Legalább felhívtál volna. Végül is tudtad, hogy itt ülök és várok rád... Hol voltál tulajdonképpen? Teát töltött neki és várta a választ. De az nem hangzott el.- Miért nem jöttél? - kérdezte ismét. A férfi még mindig hallgatott. A lány nyugtalan lett. ijza . - Ezt öt vett lélelött jkásos elhívt,-Sétálni mentem... - szólalt meg kényszeredetten - a férfi. - És közben elgondolkoztam... Nem mondott többet. A lány sem. Benne most már óriási erővel támadt fel az aggodalom és a félelem.- De miért? - szinte felkiáltott. - Miért?- Mennem kell... - állt fel a férfi.- Nem! - szinte sikoltott. - Meg kell mondanod, miért nem jöttél? Miért nem adtál hírt magadról! Jogom van hozzá, hogy megtudjam! Anélkül, hogy a lányra nézett volna, a kabátjáért nyúlt.-Valószínű, különbözünk egymástól... - mondta.- Vagy mit tudom én, miért...- De...! A férfi visszaült a székre.-Éreztem, hogy elveszítelek... - a hangja alig volt hallható.- Nehéz erről beszélnem... - válaszolt tétován. - A dolgokat úgy kell venni, ahogyan jönnek!- És én nem tudom úgy venni?- Nem! Velem akarsz utazni! Mit képzeltél! Nem vagyunk házasok! A lány hallgatott. A férfi folytatta:-Te olyan szentimentális vagy. Ez minden! Én úgy gondolom, hogy fontosabb, ha az ember megérti a másikat, mint a szerelem, meg a könnyek és a fájdalom...- Mondd csak tovább - suttogott a lány. - Meguntál, most mindent szétzilálsz... Az emlékeket is. El akarod venni azokat is tőlem.- Ugyan! Neked csak az emlékek a fontosak! Miért nem tudtad úgy venni a dolgokat, ahogyan vannak? Talán nem volt szép? Nem voltál megelégedve?- De igen... szép volt... de- De azt akartad, hogy örökké így legyen, tovább is!- Nem tudtam, hogy tudsz dühös is lenni...- Nem vagyok dühös! De nem akarom magamat végleg lekötni! Néhány hét... mit tudunk mi egyáltalán egymásról?- Nekem elég, amit rólad tudok - bizonytalanul, keserűen felnevetett. - És nincsenek nagy igényeim. Érts meg. Nincsenek nagy igényeim ANTALFY ISTVÁN fordítása ZSEMBERI ETELKA R/UNA mm- írja meg, de el ne hamarkodja, kérem. Ha munkáját jónak találom,nem kell hozzám járnia, megáll a saját Iában... Úgy is történt. Vilján úr még hat alkalommal vett részt az oktatáson. Rögtönzött történeteket kellett megírnia. Az utolsó három alkalommal saját novelláival állított be Rajna mesterhez. Telt-múlt az idő, és Vilján úrból jeles Író lett. Tizenöt év alatt egy tucat no- velláskötetet írt. Műveit idegen nyelvekre is lefordították. Gyakran gondolt arra, hogy hálája jeléül pénzt küld Rajna mesternek. De visszahőkölt. Egy napon irodalmi fődíjat kapott. Vilján úr az ünnepi vacsorára Rajna mestert is meghívta, akit most az egyszer derűsnek látott. Rajna mester:- Tudja, Vilján úr, maga most a lehető legjobb úton halad, de téved, ha azt hiszi, hogy ez a legtöbb, amit elérhet. Hát csak tovább, még van rriit csinálnia...- Tudom, tudom - felelte tűnődve Vilján úr -, de most önre lennék kíváncsi. Amit tudok, az ön érdeme. Viszont, ha nem bántanám meg, kérdeznék egyet: sohasem gondolt arra, hogy például regényt írjon, ahelyett, hogy órákat ad holmiféle toliforgatóknak?- Nem, Vilján úr. Ami pedig a növendékeimet illeti, nem holmiféle toliforgatók! Az én házamban olyan emberek fordultak meg, akiket a tudásszomj hajtott. Azzá lettek, amivé szerettek volna lenni. Vilján úr elhatározta, hogy a pénzjutalmat Rajna mesternek ajándékozza, mégpedig azzal a kikötéssel, hogy Rajna mester először leteszi eléje önálló művét. Rajna mester hallani sem akart erről.- Nagyon kérem, mester, ez az egyetlen kívánságom - kö- nyörgött tovább. Sok-sok ódzkodás után sikerült meggyőznie a mestert. Úgy váltak el, hogy Rajna két héten belül felkeresi Vilján urat, az írót. Egy hónap múlva levél érkezett Vilján úr lakására. Vilján úr sietve fölbontotta a borítékot, és talált benne egy néhány oldalas alkotást. A szöveg első bekezdése után szörnyű düh fogta el. Innia kellett néhány kortyot, hogy folytathassa az olvasást. Vilján úr csak harmadnap tudta rászedni magát, hogy levelet írjon a mesternek. „Amit annak idején öntől elsajátítottam, az alkotásából hiányzik. Nincs Íráskészsége. Többet vártam öntől, annyi bizonyos. Küldöm a pénzt, amit ígértem, és szégyellje magátI ifim jrtönbe, nit... jét. Só- . flátszik, f tA szíve Pánattól. ;g ben- öltözz követeli es, vé- ítt. Időét még rosszul vérért fják öt, rá bol- rta ma- jondol- lyekkel iki sem t. Genfi, mint a bárányka, amely megpillantotta a kést.- Anyu, adjál oda holnap! Aludjak idehaza még egyszer utoljára. Egyik oldalról te fogsz mellettem feküdni, a másikon öcsikém...-Nem lehet! - mondta az anya kétségbeesetten. - A halott családja már sürgeti. Nem ismernek irgalmat. Meg kell tennünk, amit követelnek. Mindennek akaratuk szerint kell történnie. Bementek a szobába. A szekrényből Sára kivett^ a takarókat és a matracokat. Odament Genzüa ke- lengyésládájához. A zöld vaspántos fedelű ládához...-öltözz át - parancsolt a lánykára. Genzüa belenézett a nyitott ládába. Nagyanyja és anyja ajándékai, hímzések, kézimunkák...- Ezekkel mi lesz? - mutatott a selyemmel hímzett ágyneműre.- Itt maradnak. Neked nem lesz esküvőd! Genzüa anyja lába elé vetette magát. Patakzottak a könnyei.- Anyu, hát kihez adsz engem? Esküvő és lakodalom nélkül... Sára gyermeke fejét szorosan a keblére szorította. Ő is elsírta magát.- Honnan tudjam kislányom? Talán valamelyik a fiai közül vesz majd feleségül, vagy eladnak idegennek. Joguk van hozzá. Amíg készülődtek, a nap deleiére ért, az árnyékok megrövidültek. Szellő sem rebbent. Dél van. Ilyenkor a faluban csak a tehetetlen öregek vannak odahaza. xxx Sára kinyitotta a kiskaput. Az utcán egy lélek sincs. A meggyilkolt ember háza átellenben volt. A házból sírás hallatszott. Az anya siratta idő előtt eltávozott fiát. Az asszony hangjában fájdalom volt, s vele együtt sírtak még a falak is. Genzüa az anyja mögé bújt. Hamarosan elbúcsúznak egymástól.- Ne félj - rebegte Sára -, Allah hatalmas, nem hagy el téged. Azt kell tennünk, ami meg van írva a nagykönyvben.- Anyu, már értem: a ravatalon fekvő ember házába a menyasz- szony is csak fekete fátyollal a fején léphet be, ö sem viselhet fehéret... Megálltak a ház kapujában. Gen- züának öccse jutott eszébe.- Anyu, öcsémet már nem is láthatom, el sem búcsúzhatok tőle? Hát miért kellett ma kimennie a legelőre a kecskékkel?...- Ha a sors úgy akarja, találkoztok. .. Genzüa elmosolyodott. Abban a pillanatban jövőjét nem is látta olyan reménytelennek.- Csókold meg helyettem öcsémet. Mondd meg apának a börtönben, hogy csókolom a kezét... Az anya és lánya összeölelkeztek: lehet, hogy soha, soha többé nem láthatják viszont egymást. Néhány percig szoborként állt az eggyé fonódott két test. Azután Sára lehajolt, kavicsot vett föl a földről, meglendítette karját, meg akarta dobni a kaput, hogy nyissák ki, de karja lehanyatlott, képtelen volt elhajítani a kavicsot. Lányához fordult: *- Kislányom! Ha eladnak idegenbe, menj föl a padlásra és dobd meg kaviccsal az ablakunkat. Mielőtt elmész, még egyszer látni akarlak.- Jól van - mondta Genzüa részvéttel tekintve anyjára -, úgy teszek. .. A sírás egyre hangosabban tört ki a házból, egészen az égig hatolt. Sára végre elhajította a kavicsot. A kapu azonban nem nyílt ki. Még néhányszor meg kellett dobni. Odabenn elcsendesült á sírás. Megnyílt a kiskapu. Mögötte senkit sem lehetett látni. Mintha túlvilági erő nyitotta volna ki. Genzüa magára terítette a nagyanyjától örökölt mohamedán fekete fátylat és eltűnt a kapunyílásban. Soha többé nem tér vissza az apai házba. Oroszból fordította: KODAY BERTA Mai török elbeszélő • Szkukálek Lajos rajza Gály Kati rajza A mester a város egyik távolabbi negyedében lakott. Vilján úr, az alig huszbnegy éves fiatalember, minden csütörtökön, délután öt órakor kopogtatott nála. Vilján úr írói pályára készült. Ilyenkor Rajna mester a naplójába pillantott, majd bemelegítésként egy történetbe kezdett, melyet az ifjúnak kellett folytatni. Előfordult, hogy Vilján úr ezt a feladatot sem oldotta meg.- Mondhatom, ön olcsóságokkal is beérné. Elrontaná az én történetemet! Vilján úr remegő hangon újra- kezdte. Volt, hogy másfél óra hosszat is eljátszadoztak a témával, míg a mester jónak találta a folytatást. Majd nyelvtan következett. Irodalomelmélet. Előfordult, hogy Vilján úr, fennhangon, Rajna mestert korholta.- Egy novellát szeretnék írni, egy novellát, melyet én találok ki - fakadt ki egyszer Vilián úr. A mester kezével a kijárat felé mutatott, az ifjú ezentúl nem lázadt. Arra gondolt, ha Rajna mester kiteszi a szűrét, nem lesz belőle író. Rajna nagymester növendékeit drákói szigorral nevelte. Egyetlen erénye az volt, hogy fegyelmet követelt. Vilján úr kétségbeesésében arra gondolt, hogy végez magával. A mestertől egyszer egy történet vázlatát kapta. TÖRÖK ELEMÉR I Hétfő... vasárnap... Hát mégis tavaszodik lassan, kezdődik valami más, igazi olvadás, ott kint és itt belül, bár még csak alig észrevétlenül? Olyasmi történik, ami már régen, nem csal meg reményem, büszkén, tudunk mindent újra kezdeni?\ Ez lenne hozzánk méltc emberi! Mindezt hinni csuda jó, mint tudni a napról, hogy van akkor is, mikor nem látható. Hogy így legyen, tudom, rajtunk múlik, az emberen, ezért szólítlak „ aranyöntudat“, oszd meg velünk gondodat, s tegyünk közösen megin valami igazán emberit, hogy legyen mindig másnap, hétfő... vasárnap... esély a mindig-fotytatásra - rügyfsntadásra.
