Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-06-19 / 24. szám
IIIIIIIIIIIIIIIIIIIUUIIUUIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIII A történelem sokoldalú, igazságos értékelése MINDENBŐL LEHET OKULNI Jurij Afanaszjev professzor a szovjet történettudomány mai feladatairól A Szovjet kultúra című folyóirat 35. száma beszélgetést közöl az Állami Történeti és Levéltári Intézet professzorával, Jurij Afanaszjevval. A beszélgetés a szovjet történettudomány mai helyzetét és küldetését elemzi, azokat» a feladatokat tartva szem előtt, melyeket az átalakítás a szovjet társadalom elé állít. Néhány érdeklődésre számot tartó gondolatot a hazai lapokkal együtt mi is közzéteszünk. A szocialista építés jelenlegi szakaszában a gazdasági élet forradalmi átalakítása a minduntalan újuló forradalmi gyakorlat és forradalmi elmélet történelmi konkretizálása. Úgy is mondhatnánk, hogy az átalakítás a forradalmi gyakorlat és a forradalmi elmélet dialektikája, a lenini elvek alkotó alkalmazása napjainkban. Ez a forradalmi átalakítás a szocializmus fejlődésének egyszerre eszköze és célja. Ezért szükséges a szocializmus által kitűzött feladatok teljesítését összekapcsolni az emberek tudatosabb termelőmunkájával, sokoldalú társadalmi aktivitásával és magas fokú öntudatának kialakításával. Szükséges tehát gazdagítani az emberek szellemi világát. „Az eszmék azonban - miként az SZKP XXVII. kongresszusa is leszögezi legyenek azok bármennyire is vonzóak, még nem alkotnak automatikusan egységes és aktív világnézetet, ha nem kapcsolódnak össze a tömegek társadalmi-politikai tapasztalataival. A haladó eszmék és az új társadalom építése gyakorlatának kapcsolata a szocialista ideológiából meríti hatékonyságát.“ Az idézett gondolat nemcsak a világnézet fontosságát hangoztatja, hanem a hangsúlyt programszerűen a világnézet egységére, aktivitására, a néptömegek alkotó munkájával való összekapcsolására és ideológiai megalapozottságára fekteti. Nem véletlenül, mert az átalakítás sikerének legfőbb biztosítéka a dolgozó tömegek alkotó tevékenysége, öntudatuk fejlettsége. Más szóval, a néptömegek marxista-leninista világnézétének céltudatos fejlesztése a szocializmus építésének célja és feltétele egyaránt. Nem véletlenül, mert a világnézet mindig kifejezi az egyes társadalmi szubjektumoknak, osztályoknak, rétegeknek a világról és saját helyzetükről alkotott elképzeléseit, kifejezi a szubjektumok érdekeit, érzelmeit, akaratát, értelmét, értékeléseit, állásfoglalásait. Ezek a megnyilvánulások mindenkor az osztályhelyzet által társadalmilag meghatározottak. A világnézet a társadalrpi tudat olyan szférája, mely az emberiség történelmileg fejlődő gyakorlatában keletkezik, fejlődik és arra visszahat. Tehát a gyakorlat és az elmélet egységének dialektikus kifejezője. Lényegében a világnézet a társadalmi tudat egyesformáiból, szféráiból tevődik össze, áthatja az ember életét majd minden területén. Ennek alapján levonhatjuk azt a következtetést is, hogy a világnézetnek, különösen a marxista -leninista világnézetnek gyakorlati, megismerő, értékelő és módszertani jellege van. Végeredményben a világnézet mindenkor az adott társadalmi gyakorlat érdekeit fejezi ki. Mindenfajta gyakorlati tevékenység előfeltételéhez bizonyos megismerő tevékenységet. Ugyanakkor a gyakorlati tevékenységen keresztül új ismereteket is szerzünk. A mindennapi megismerés közvetlen célja az eredményes gyakorlati tevékenység. A mindennapi tudás, megismerés mindig működőképes, eszközjellegű tudás, a tudományos megismerés feltétele. A megismerés döntő mértékben befolyásolja az emberek cselekvését. Napjainkban a hangsúlyt a megismerés és a cselekvés egységének szocialista minőségére helyezzük. A világnézet azáltal, hogy mindig kifejezi az egyes társadalmi szubjektumok alapvető érdekeit, céljait, egyúttal ideológiai jellegű is. Az ideológia, különösen a szocialista ideológia az emberek gyakorlati életének tükrözője. Közvetlenül fejezi ki az emberek életfeltételeit, és az ebből eredő érdekeket, célokat. így válik a szocializmusban az ideológia olyan társadalmi tudatformává, mely szoros kapcsolatban áll a dolgozók anyagi érdekeivel és azok további fejlődésével. A gazdasági alap végeredményben meghatározza az ideológia tartalmát. Ám a szocialista ideológia is meghatározó a szocialista gazdasági alap minőségére és továbbfejlesztésének irányára vonatkozólag. Ezek szerint a marxista-leninista ideológia potenciálja főleg abban nyilvánul meg, hogy a szocialista építés folyamatában új tettvágyak, eszmék, és az emberekkel végzendő munka új formái születnek. Az ideológia hatékonyan befolyásolja az emberek gondolkodásmódját és cselekvését. „Olyan feladat ez - hangoztatja a CSKP XVII. kongresszusa -, amely kapcsolódik az emberek gondolkodásmódjához és lelkületének megváltoztatásáért folytatott nagy küzdelemhez.“ Ha abból indulunk ki, hogy a nép alkotó tevékenysége, kezdeményezése, öntudata a szocializmus építésének kimeríthetetlen erőforrása, akkor ezek fejlesztése, tökéletesítése a marxista-leninista ideológia és világnézet legfontosabb feladata. A szocialista ideológia a marxista-leninista világnézet közvetítésével sem teljesíti ezt a feladatát automatikusan, aminthogy az egyes társadalmi osztályok, rétegek, csoportok alapvető érdekei és céljai sem automatikusak. Azzá válnak, ha tudatosítjuk, rendszerezzük őket és szervesen beolvasszuk az adott osztályok osztályérdekeibe. Ez a feladat napjainkban annál jelentősebb, hogy a szocialista ideológia célja és feladata nemcsak a szocializmusban létező osztályok, rétegek érdekeit fejezi ki külön-külön, hanem a szocialista dolgozók összérdekeit, céljait, jelenlegi és távlati rendezését egyetemes alapokon is. így válik a szocialista ideológia az egyesített osztályérdekek kifejezőjévé. A szocialista: ideológia mint egyesített tudatforma meghatározza a többi társadalmi tudatforma, így a világnézet tartalmát, de a másik oldalon a szocialista ideológia sem létezhet világnézeti orientáció nélkül. A két tudatforma egy egységes társadalmi gyakorlatot tükröz, különböző de egymást feltételező szinten. A marxista-leninista világnézet nemcsak a világról alkotott elképzeléseket közvetíti, de azokkal együtt a világ megváltoztatásának a mi esetünkben a szocialista gazdasági, szociális és társadalmi rendszerünk átalakításának szükségességét is kifejezésre juttatja, így a gyakorlati megvalósítás módszertani elvévé is válik. A szocializmusban a dolgozók társadalmi életük urai, a szocialista gazdaság gazdái. Ez ugyanakkor azt is jelenti, hogy szocialista öntudatuk tudatos fejlesztői is. A hangsúly tehát azon van, hogy a marxista -leninista világnézet a dolgozók érdekében és a dolgozók közreműködésével fejlődjön, és a dolgozók által fejlesztett világnézet új, forradalmi erővé váljon mindennapi életünkben. A marxista-leninista világnézet a szocialista gyakorlat és elmélet tükrözője. Napjaink fontos feladata tehát az, hogy az átalakítás érdekében a valóságot és annak tükrözését belső összefüggéseiben, ellentéteiben ragadjuk meg. Erre hivatott a társadalmi tudat legáltalánosabb formája, a világnézet. Ezért szükséges megtalálni napjaink forradalmi átalakulásának belső hajtóerőit, ellentmondásait, objektív és szubjektív tényezőit, kiküszöbölni a szubjektív és elavult nézeteket, állás- foglalásokat. Az emberek gondolkodásmódját és pszichológiáját megváltoztatni azonban egyet jelent az emberek tevékenységének megváltoztatásával és szocialista nevelésével. Különösen a szocializmusban szükséges hangsúlyozni azt a tényt, hogy nincs szocialista nevelés munka nélkül. Az újonnan kitűzött célok az emberrel szemben is új követelményeket támasztanak. Ezek a követelmények azonban nemcsak cél- és eszközjellegűek. Ebben a folyamatban szükséges, hogy maga az alkotó ember is változzék, aminek egyik fontos feltétele a világ megváltoztatása és vele együtt a megváltozott világnézeti elképzelések tudatos fejlesztése gyakorlati és elméleti vonalon. A marxista-leninista világnézet formálásának elengedhetetlen feltétele a mindennapi világ- szemlélet tudatos, célszerű fejlesztése tudományos világnézetté, amely csakis a marxista-leninista ideológia elsajátításával érhető el. Ezért szükséges a céltudatos ideológiai munkát és a világnézeti nevelést összehasonlítani a társadalmi-gazdasági fejlődésünk céljaival, vagyis életkörülményeink alapvető feltételeinek fejlesztésével. Csak ebben a folyamatban egyesíthetjük, gazdagíthatjuk a világnézet gyakorlati, megismerő, értékelő jellegét. S csak így alakíthatjuk a világnézet formálásához szükséges egyéni és társadalmi meggyőződésünket is. Dr. PUSZTAY JÁNOS kandidátus, a Bratislava! Közgazdasági Főiskola docense A szocialista jövő szempontjából az egyik legfontosabb feltételnek Afanaszjev professzor az újkori történelem személyiségeinek és eseményeinek igazságos és sokoldalú értékelését tartja. Múlt nélkül nincs öntudatra ébredés, a múlt ismerete nélkül nem értjük meg mindazt, aminek ma értelme van. Ebből a szempontból főleg a szovjet történelem két kulcsfontosságú időszakára kell összpontosítani. Az 1917-1929 közötti szakaszra - „a Lenin alatti és utáni évekre“ - és az 1956-tól 1965-ig eltelt időre, a „Sztálin utáni évekre, az SZKP XX. kongresszusára és a reformkísérletek időszakára“. Ezek az időszakok a legdinamikusab- bak, győzelmekben és bukásokban bővelkedtek, de társadalmi ellentétek is jellemezték. A különféle emberek Sztálinhoz fűződő kapcsolata nem egyértelmű. Sztálin előadásainak, cikkeinek ma sem volna szabad elsikkadniuk. Talán ismét ki kellene adni I azokat. Hadd legyen a fiatal nemzedéknek lehetősége objektív képet alkotni róluk. Akár úgy, hogy összehasonlítja Sztálin munkáit Lenin és munkatársai műveivel. Nem a XX. kongresszushoz való egyszerű visszatérésről van szó, hanem ennek az időszaknak újabb és alaposabb elemzésérői, amely általános okulásul szolgálhat. Egy nemrég sugárzott televíziós filmben, a Kortársaimban, a fiatal Gagarin, miután visszatért az űrből, a leterített szőnyegen halad. Meglátjuk, kinek ad jelentést, ki szorítja meg a kezét... A fiatalok nem tudják, az idősebbek pedig egymásra pillantanak. Valóban szükséges volt a Hruscsovyal való találkozást kivágni? - teszi fel a kérdést Afanaszjev. Nyikita Szergejevics Hruscsov (1953-1964-ben az SZKP KB első titkára) szerepe a szovjet társadalom háború utáni történelmében még távolról sincs pontosan tisztázva. Milyen hosszú ideig tehetünk még úgy, mintha egyáltalán nem létezett volna? Mindenre emlékezni kell, mindenről beszélni kell. A rosszat is fel kell idézni, a siker tapasztalatait is, történelmünk paradoxonait is, a bátorságot és becsületességet, a megvalósult - de a megvalósulatlan tettek tapasztalatát is fel kell használni. A szovjet történetírásban vákuum keletkezett a reakciós történelmi személyek és a reakció időszakának megvilágításában. A forradalom története azonban ezzel szegényebb lett, elszeméiytelenítették, szociológiai sémák közé szorították, amely iránt az emberek, főleg a fiatalok közömbösek maradtak. Mint Afanaszjev professzor megjegyzi, egyes szovjet szerzők a tények és bizonyos történelmi személyek értékelése során eltekintettek az osztályszempontú megközelítéstől. A nyugati történészek ma kiemelik a cári önkényuralom szerepét, azt állítják, hogy 1917 októbere megszakította a történelmi események természetes fejlődését. Közben nem veszik figyelembe, hogy az önkényuralom bírálata éppen a burzsoázia táborából indult ki, melynek képviselői tudták, hogy a forradalom elkerülhetetlen. De ami Októbernek az események alakulásába való beavatkozását illeti, ez éppen Lenin gondolata. Ő mondta, hogy Október a megszokott történelmi fejlődés modifikációját jelentette. Mindegyik forradalom megzavarja a fejlődést. Az emberek azzal, hogy alakítják, néha nagyon is lényegesen megváltoztatják az élet folyását. Hiszen ha nem következik be 1985 februárja, a szovjet társadalom stagnálása „a dolgok természetes folyamata“ volna... Október dialektikus paradoxona Lenin szerint abban rejlik, hogy beavatkozott az események fejlődésének „természetes“, de már elviselhetetlen alakulásába, hogy aztán a proletárhatalom eszközeinek a segítségével és a kulturális forradalom révén meggyorsítsa Oroszország felkészültségét a szocializmusra. S most ugyanilyen hihetetlenül bonyolult feladat előtt állunk: úgy megszilárdítani és javítani az ország irányítását, hogy a szocializmus pozíciója a lehető legjobban megerősödjön - kibontakozzon az önigazgatás útja. Ahhoz, hogy a történész tudományos felkészültséggel és tárgyilagosan beszéljen a társadalomról, amelyben él, erkölcsi jogának kell lennie. Ezt pedig csak akkor szerezheti meg, ha harcba száll azok ellen, akik a történelmet mint tudományt társadalmi passzivitásra ítélik. A történészek nem értékelhetik a társadalmat „kívülállóként“. Ha valakinek meg kell gyógyulnia és talán vezekelnie is, akkor azok mindenekelőtt mi vagyunk. S a mi sorainkat még csak várja- az átalakítás. A kelleténél is több felszólítás történt vitákra és elméleti átalakításokra. De mindenki tudta, hogy a történelemtudományban az elméleteket és az új ismereteket csak akkor támogatják, ha nem térnek el „általánosan elismert“ nézetektől. A „normától" való elkanyarodás számos következménnyel fenyegette a történészt- egész a tudományból való kizárásáig. Az elméleti problémák felülvizsgálására és kifejtésére egy csoport formált jogot- magának tudva még egy sereg funkciót is. Például a hatvanas évek elején megtépázták a forradalom előtti orosz társadalom többszakaszosságának elméletét tanulmányozó egész irányzatot. De akiknek ez a lelkén száradt, tizenöt évvel később, nem átallották már a saját nevük alatt megismételni mindazt, amit akkor a marxizmustól való elhajlásnak bélyegeztek. Ugyanezek a hivatalnokfigurák monopolizálták a tudományos folyóiratokat is. Friss gondolatok felfedezését a saját folyóiratunkban lehetetlenné tette a bürokratikus akadály. A társadalmi bajok „orvoslása“ a történettudományok fejlődésének útjában levő, bürokratikus hordalék megtisztítását kell hogy jelentse. Sokan nem akarnak önmaguk is az átalakításnak megfelelően változtatni, mert ez az érdekeiket érintené. Szükség van az új erőkre; a XXVII. kongresszus után a központi bizottság második ülése nem véletlenül foglalkozott a káderkérdéssel. Minden kor keresi Leninnél a választ a saját kérdéseire. Gyakran eltűnődtem, mondta Afanaszjev professzor, hogy Lenin miért a „békés“ időszak utolsó szakaszában, az októberi támadás előestéjén írta Állam és forradalom című munkáját. Elérkezett a pillanat, amikor a proletariátusnak magához kellett ragadnia a hatalmat, és a hatalom kérdése, az, hogy miként gyakorolják, a fő problémává vált. A szociáldemokrácia így magyarázta a problémát: állam vagy forradalom. Lenin számára minden az és kötőszóban rejlett: hogyan váltsák valóra az ,,és“-t. A forradalom állami formákban valósul meg, de az államnak forradalminak kell lennie. A „forradalmi állam“ paradox kapcsolat. Mégis belefér ama bizonyos értelembeli láncszembe az állam és a forradalom között. Elképzelhetetlen például a „bürokrácia és forradalom“ kapcsolat. Lenin legfőbb gondolata az volt, hogy ne jöhessen létre szovjet bürokrácia. Világos volt számára, hogy állam nélkül nem lehet létezni, viszont a bürokrata állam a forradalom összeomlását jelenti. Az alapvető problémát tehát a bürokráciamentes állam jelentette. S ma ismét itt a probléma - állam és forradalom. Nem véletlenül vált Mihail Gor- bacsovnak az SZKP KB legutóbbi ülésén tartott beszámolójában vezérgondolattá: El kell mélyíteni a szocialista demokráciát, fejleszteni kell a népi önigazgatást. Amikor a hetvenéves út értékeiről beszélünk, azt is meg kell mondanunk, hogy „túlságosan siettünk" a diadalmas megállapításokkal. Elfelejtettük, hogy az évszázadokra felosztott világfordulat kezdetén tartunk. Még nem múlt el az első évszázad, még nem ért véget az első nap. Még mindig úttörők vagyunk. Minden, amit elértünk, éppúgy, mint valamennyi nyugtalanságunk, annak a napnak a keretébe esik. Értéktapasztalataink - ez az, amit a világtörténelemnek nyújtottunk, amit a nehéz harc, szenvedés és remény árán elértünk. Lenin gondolatai megrendítóek. Még mindig megelőznek bennünket. Csak ezután valósítjuk meg őket. így közelített Lenin Marxhoz, így kell közelítenünk Lenin munkáihoz. A MARXISTA-LENINISTA VILÁGNÉZET IDEOLÓGIAI MEGALAPOZOTTSÁGA
