Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-23 / 3. szám
iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiimiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiim^ politikai kultúrája v ÚJ szú 3 Az SZKP XXVII. kongresszusa után mozgásba lendült az egész szovjet társadalom és minden egyes területe. Az SZKP Központi Bizottságának tavaly júniusi ülésén megállapították, hogy a társadalmi fejlődés óriási dinamikus töltést kapott, ami a tömegek politikai öntudatosodásához vezetett. Ez a lendületes öntudatosodás szervesen kötődik a szovjet ember legnemesebb személyi tulajdonságai kedvezőbb érvényesülési előfeltételnek megteremtéséhez. E nemes tulajdonságok az eszmei érettség, az államplolgári fejlettség, a szocializmus erkölcsi-politikai alapelvei iránti hűség, az ország gazdájának érzete, a társadalmi aktivitás, vagyis mindaz, amit magába foglal a politikai kultúra fogalma. Milyen a szocialista politikai kultúra szerepe a szovjet tárasadalom valóban forradalmi megújításában és az új típusú személyiség formálásában, és mi újat hozott az SZKP XXVII. kongresszusa e probléma marxista-leninista elméleti és gyakorlati értelmezésébe? A SZEMÉLYES ÉS A TÁRSADALMI v érdek Összefonódása A szovjet emberek manapság történelmi fejlődésük felelóségteljes forradalmi szakaszát élik. Az új feltételek és az elkerülhetetlenül új eljárást követelő új feladatok elem-1 zésében merítenek a párt és a nép mérhetetlen történelmi tapasztalataiból és az átalakítás szervezésében alkalmazzák a lenini tanítást. Természetesen tudjuk, hogy minden hasonlat csak megközelítő, viszonylagos. Napjainban lényegesen más az ország gazdasági, szociális, politikai fejlődésszintje, a feladatok nagyságrendje és a változások lényege is, amikor is elsőrendű fontosságú a társadalmi termelés intenzifikálása. Az éretté vált problémák megoldásának módszerei azonban változatlanok, a múlthoz hasonlóan valóban forradalmiak, tudományosak, a jövőre orientáltak. Lenin, amikor hatvan évvel ezelőtt kitűzte az átépítés feladatát, alapvető fontosságúnak jelölte meg a „minőségében valóban korszerű emberi anyag“ aktivizálását. Figyelemre méltó, hogy lenini értelmezésben az átalakítás, az erők átcsoportosítása elválaszthatatlanul kötődött nemcsak az „emberi anyag" megváltozásához, a cselekvőén ható emberi tényezőhöz, hanem az ország szociális-gazdasági fejlődésének feltétlen felgyorsulásához is. Elutasította a gyorsítással kapcsolatos megalapozatlan ábrándozást, viszont meg nem alku- vóan harcolt az olyan gyorsításért, amelynek zászlóvivője a valóban forradalmi párt és amely politikailag biztosított. Ebből kitűnik, hogy Lenin a szovjet társadalom fordulatot hozó időszakaiban miért szállt síkra oly sokszor és olyan szenvedélyesen a gazdaság és a politika szerves egységéért, és miért honosította meg a gyakorlatban a „politikai kultúra“ fogalmát. Úgy fogalmazott, hogy a politikai kultúrának, a politikai képzésnek célja az olyan igaz kommunisták nevelése, akik képesek győzedelmeskedni az eltévelyedések, az előítéletek fölött és segíteni a dolgozó tömegeket az állam építésében. Ez pedig csak az ismeretek elsajátításával és a politikával, főleg amolyan politikával való szerves összeötvözésükkel érhető el, amely számunkra hasznos, vagyis nélkülözhetetlen a kommunizmus szempontjából. Az SZKP alkotó módon továbbfejleszti ezeket a gondolatokat. A politikai kultúra fejlesztését a szocialista demokrácia további tökéletesítése elválaszhatatlan részének, a szovjet ember egységes marxista-leninista világnézete, eszmei szilárdsága és azon képessége elválaszthatatlan részének tekinti, amellyel jnunka- és társadalmi aktivitása keretében öntudatosan megvalósítja a párt politikai irányvonalát. Ez az értelmezés jelentősen tágítja és új, fontos elemekkel gazdagítja a politikai kultúra fogalmát. Számunkra a politikai kultúra nem elvont fogalom, nem a valóságtól távol eső politikai „népmüvelösdi“, hanem az ember állam- polgári magatartásának lényegét kifejező jellemző vonás. Ebből következően a politikai kultúra a társadalmi szubjektum (személyiség, osztály, társadalom) politikai ismereteinek és magatartásmintáinak megvalósulása a politikai viszonyok adott társadalmi rendszerében és a politikai tevékenységben. Magába foglalja a társadalom politikai tapasztalatait -, amelyeket rögzítenek az osztályok és a társadalmi csoportok, a dolgozókollektívák és az egyének szokásai és törvényei - a politikai hatalommal és a politikai viszonyokkal kapcsolatos elképzeléseiket, képességüket helyesen értékelni a társadalmi életjelenségeit és ennek keretében a konkrétszociális tevékenységben kifejezésre jutó politikai magatartást tanúsítani. A szocialista társadalmat jellemzi valamennyi osztálynak és társadalmi csoportnak, nemzetnek és nemzetiségnek szilárduló egysége. Politikai kultúrájuk hatalmas ' tényezője a szocializmus politikai stabilitása növekedésének, politikai rendszere egyöntetűségének és erejének. Amikor a politikai kultúra fogalmát alkalmazzuk a társadalom politikai potenciáljának és érvényesülése fokának jellemzésére, bizonyos társadalmi csoportok, osztályok és az állam politikai cselekvésére, politikai kapcsolataira gondolunk. Hangsúlyozva az egyének politikai kulturáltságára orientált figyelmünket, az kerül előtérbe, hogy a konkrét ember mennyiben tudatosítja jogait és kötelességeit, az adott politikai rendszer lényegét és működésének céljait valamint alkotmányos jellemzőit. Végső soron a társadalom politikai tevékenységébe, a gazdasági és a társadalmi haladás meggyorsításába történő beilleszkedésről van szó. E sokrétű folyamatba a beilleszkedés kezdete a pszichológiai átorientálódás, szerepünk tudatosítása az egész népet érintő ügyekben s ezzel kapcsolatban a sikerért a felelősség vállalása. Erre való tekintettel a legfontosabb indíték a párt gazdasági stratégiájának és szociálpolitikájának mélyreható, helyes megértése, az a képesség, hogy mindennapos munkánk hátterében meglássuk az élet minden területe megújításának óriási politikai jelentőségét, annak a megújításnak a jelentőségét, amely a párt és az egész nép akaratából valósul meg. A politikai kultúrának a meghatározó mércéje tulajdonképpen az a képesség, hogy a személyes érdekeket közelítsük, összehangoljuk, egybekapcsoljuk a kollektíva, az egész társadalom érdekeivel. Az SZKP összegezve az átépítés első tapasztalatait, a kommunisták és az összes dolgozó figyelmét arra hívja fel, hogy az életben nem csak pozitív tendenciák érvényesülnek, hanem fékező tényezők is hatnak, megnyilvánul a tehetetlenségi erő, a túlhaladott sémák és az elavult szokások. Ez nemcsak a gazdasági területre vonatkozik, hanem a szociálpolitikára is. Jóllehet a kongresszus óta észrevehetően megnőtt a tömegek politikai aktivitása, egyelőre nem sikerült teljesen felszámolni a hetvenes években és a nyolcvanas évek elején kialakult aránytalanságokat az emberek viszonylag gyorsan emelkedő műveltségi és eszmei-politikai felkészültségének, illetve a társadalompolitikai tevékenységbe való reális beilleszkedésüknek szintje között. A Belorussziában, Türkmenisztánban, a Gorkiji területen, de az ország más részeiben is megvalósított szociológiai felmérések kimutatták, hogy a munkásoknak és az alkalmazottaknak mintegy nyolcvan százaléka hajlandó beilleszkedni a vállalati önigazgatás különféle formáiba, de a gyakorlatban ebbe a folyamatba jóval kevesebben illeszkednek bele. A legfontosabb feladatok egyike minden dolgozókollektívában teret biztosítani a dolgozók szociálpolitikai kezdeményezésének, a társadalompolitikai tevékenységet mentesíteni a formalizmus, a megcsontosodott- ság és a bürokrácia megnyilvánulásaitól. E feladat megoldásával létrejönnek annak kedvező előfeltételei, hogy aktivizálódjék minden társadalmi erő, a társadalom egész politikai és szellemi potenciálja. A SZOCIÁLIS IGAZSÁGOSSÁG ALAPELVEINEK MEGVALÓSÍTÁSA A politikai kultúra szerepe növekedését sok vonatkozásban meghatározó tényezők egyike az a meggyőződés, hogy elkerülhetetlenek a gyökeres változások szociális területen s e terület prioritásának az elismerése. Az SZKP XXVII. kongresszusán kidolgozott szociálpolitika célja a szovjet emberek élete és munkája feltételeinek szüntelen javítása, a szociális igazságosság alapelvének mind teljesebb megvalósítása. Továbbá az osztályok, a társadalmi csoportok és rétegek közeledése, a szelemi és a fizikai munka, a város és a falu közti különbségek felszámolása, a nemzetiségi kapcsolatok javítása, a Szovjetunió nemzetei és nemzetiségei testvérbarátságának szilárdítása. E tekintetben észlelhető a visszahatás is. A szociálpolitika legfontosabb alapelvei ugyanis nem kis mértékben a politikai kultúra közvetítésével alakulnak át valós gyakorlattá. Nehéz felmérni, hogy a nép szocialista önigazgatásának kibontakozása milyen hatást gyakorol a politikai kultúrára. Ezzel kapcsolatban fontos figyelmeztetni arra, hogy az önigazgatás elvei nem fejlődnek a szocialista államiság határain kívül, hanem azon belül és mind mélyebben beivódnak az élet minden pórusába s az életet a tömegek sokrétű tapasztalataival gazdagítják. Az államigazgatás és az önigazgatás elveinek ilyen egybeolvadása dinamizálja a társadalmi folyamatokat, növeli a politikai kultúra olyan elemeinek hatását, amilyenek a politikai ismeretek, a dolgozóknak a politi- xa kimunkálására és megvalósítására irányuló cselekvése. A kommunista párt az a legfontosabb politikai intézmény amely felhalmozza a nép politikai tapasztalatait, politikai eszményeit, értékeit, érdekeit és céljait, ezeket marxista -leninista alapokon megindokolja, kidolgozza a politikai stratégiát és taktikát és szervezi gyakorlati megvalósítását. Minden párttag felel a párt irányvonalának a megvalósításáért. A kommunista vezető dolgozóra ez hatványozottan vonatkozik. Az SZKP XXVII. kongresszusa hangsúlyozta, hogy a káderek kiemelésében és áthelyezésében meghatározó mércévé kell válnia a dolgozók eszmei-erkölcsi felkészültségének, tényleges munkájuknak, annak a képességüknek, hogy cselekvőén valóra váltják a párt politikai irányvonalát. S így a vezető dolgozó tulajdonságai közül - a hozzáérNemreg helyezték üzembe a Belorusz SZSZK-beli Grodnóban az Azot Vegyipari Komplexum negyedik részlegét, amely évente 450 ezer tonna ammóniát fog termelni. A műtrágyatermelés a Szovjetunióban továbbra is a vegyipar egyik fó feladata. A termelés az 1985. évi 26,5 millió tonnáról 1990-ben 30-32 millió tonnára növekszik. tés, a kollektiv munka szervezésének, az emberek lelkesítésének képessége mellett - előtérbe kerül a magas fokú politikai kulturáltság. Ez természetesen nem jelent csupán politikai áttekintést, hanem az irányítás politikai módszerének az elsajátítását. Hiszen nem titok, hogy a pártmunkások között még ma is akadnak olyanok, akik jól kiismerik magukat a termelés technológiai folyamataiban, de zavarba jönnek, mihelyst szóba kerül - nem világviszonylatban, hanem a saját járásukban vagy kollektívájukban - a fejlemények és a jelenségek politikai valamint ideológiai elemzése. A magas fokú politikai kultúra - ez a szavak és a tettek egysége, annak képessége, hogy a helyesen megfogalmazott szót úgyszintén színvonalasan megvalósítjuk. A tényleges szocialista tettrekészségnek és a vállalkozó szellemnek azonban nincs semmi köze a pragmatikus gyakorlatiassághoz. Elképzelhetetlen a termelési, a szociális és a nevelési szféra kölcsönös dialektikus kapcsolatának megértése nélkül, s minden említett területen az emberről való gondoskodástól áthatott hatékony munka politikai jelentőségének megértése nélkül. ÚJ POLITIKAI GONDOLKODÁSMÓD A politikai kultúrának velejárója a széles politikai látókör. Annak képessége, hogy a mindennapos munkát egybekapcsoljuk azokkal a szociálpolitikai folyamatokkal, amelyek nenlcsak a Szovjetunióban valósulnak meg, hanem a világtörténés fórumán is. A helyes marxista-leninista bázisra épülő ilyen politikai látókör elkerülhetetlenül ahhoz a következtetéshez vezet, amelyet az SZKP XXVII. kongresszusa vont le, miszerint korunk világa bonyolult, sokrétű és ellentmondásos, de egyidejűleg jellemzi a mind nagyobb mérvű integrálódás és a kölcsönös összefüggés. Nukleáris-kozmikus korunk realitásai új politikai gondolkodásmódot követelnek. Politikai hovatartozásától, ideológiai meggyőződésétől, vallásától és egyéb különbségektől függetlenül mindenkit arra késztetnek, hogy elgondolkodjanak az egész emberiség közös problémája, az átélésnek, a megfelelő cselekvésnek problémája fölött. M. Sz. Gorbacsov az indiai parlamentben mondott beszédében megállapította: „Ezekből a nyilvánvaló tényekből merítjük derűlátásunkat. S noha ezek egyes államok vezetői számára még nem ennyire vitathatatlanok, nem bátortalanodunk el. Elóbb- utóbb számolniuk kell ezzel az igazsággal, ezzel a realitással". Az új politikai gondolkodásmód cselekvő és építő jellegét kifejezte a Szovjetunió magatartása Reykjavíkban. Magába olvasztja a béke filozófiájának humanizmusát, a lehető legnagyobb mérvű jószándékot, a mindenki számára érhető irányvételt az olyan legkomolyabb problémák megoldására, amelyektől az emberiség sorsa függ. Az amerikai fél megakadályozta az egyezménykötést. Ez a tény arról tanúskodik, hogy az új politikai gondolkodásmód nemcsak nem csekély objektív nehézségekbe ütközik, hanem egyidejűleg az imperialista körök szubjektív törekvésébe is, hogy katonai fölényt vívjanak ki a Szovjetunióval szemben. Továbbá arról tanúskodik, hogy nem kívánják az emberiséget fenyegető nukleáris veszély elhárítását. Reykjavik egyik fő tanulsága, hogy az új politikai gondolkodásmód, amely megfelel atomkorunk realitásainak, nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy kiutat találjunk abból a válságos helyzetből, amelybe az emberiség a huszadik század végén került. Az ilyen forradalmi gondolkodásmód kimunkálását segíti a Szovjetunióban a társadalmi élet minden területének forradalmi megújítása, az SZKP-nak és a szovjet államnak következetes békeszeretó külpolitikai orientációja. A szovjet ember mindennapos munkájával és állampolgári magatartásával szerves egységbe ötvözi a kommunizmus építésének és a béke megszilárdításának energiáját. Politikai kulturáltságának legfontosabb ismérve, hogy mélységesen megértette ennek a felette humánus orientációnak sorsdöntő szerepét és szerves egységét a gyorsítás stratégiájának megvalósításával. J. BABOSZOV, a Belorusz Szovjet Szocialista Köztársaság Tudományod Akadémiájának levelező tagja (Megjelent a moszkvai Pravdában) 1987.1. 23.
