Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-29 / 21. szám
érmesztően hideg kórházi folyosó, ;on fáradt, szürke emberek végtelen szenvedve fájdalomtól, betegségtől, ír ágyon, és a fülemben még vissz- ísú csoszogások, halk sóhajok. Vala- ossz érzés fogott el ismét. eljöttél! Miért fáradsz ide miattam ap... - szakította félbe gondolataimat 5s hang, amely nekem annyit mesélt, fiolt, nevetett sokszorfelszabadultan. két az idő soha nem tud begyógyíani. Az emlékeket, melyek összeszorítják torkomat. Minden mozdulatára emlékszem. Nagyapával beszélgettünk, amikor a betegszoba ajtajában megjelent Péter. Fiatal volt, erős és mosolygós.- Bemutatom az új barátomat - mondta naqy- apám. Péter igazi barátként viselkedett. Nevetése ellenállhatatlanul ,,megfertőzött“ minden szomorú arcot környezetében. Az első virágokat is az ő kedvéért FIGARÓVÁ mHHKIB szédültem, mint néhány évvel ezelőtt, lintán, melyen hihetetlen történeteket rütt, és nevettünk mindenen. 'századok teltek el azóta, ölsz? idj nagyapa, de eszembe jutott a kör- ikorvattás bácsi. Most újra a városban lap neked is hozok. ilondos, hát képes lennél az egész pzni cukorvattával? lárulta, hogy szeme előtt megjelenik n kislány, aki a ragadós ajándékkal Isö, útjába kerülő kőben. Csak szólj és én az egész várost led. főtt. mély ráncok jelentek meg, betegségi őket annyira. Néztem beesett arcát, lyló szemeit, amelyeket oly jól ismertem, de most valami furcsa, különös ennük, melyet eddig nem láttam. Talán fit szeretnék, kislányom? De ne gon- Trmek módjára viselkedem, fáradt tekintetét. Milyen jó lenne újra körhintán, és nevetni, nevetni, tiszta ^tanában a kertben? ; néhány szálat a margarétából, tudod, érékből, amelyek Péternek is annyira in még virágoznak. gondolata összeszorította szívemet, apja is már? Négy, öt vagy hat? Egy ny pillanatra állna meg az idő, hogy nám a múltat. Az emlékeket, ameiyeI valamit. Gyertek be, rögtön sütök rántottét. Kozákné hozta a tojást, friss,* ^ Felállnak, mennek be a szobába. Elöreengedi apját.- Meggondoljuk, apám - mondja. Apja visszafordul. Olyan a szeme, mint az ablaküveg, ha lefolyt róla az esővíz.- Gondoljátok meg, fiam, nekünk már nincs sok hátra - rebegi halkan, hogy az anyja meg ne hallja, aztán átlépi a küszöböt. Még, egyet szippant a cigarettából, aztán a lugas alá dobja a csikket, és eltapossa. Tekintete még egyszer végigröppen a hajnali kerten, az udvaron. A nap már a vén akácfák csúcsára ült, szétterítette sugaras szoknyáját. Az udvaron versenyt turbékolva sétálgatnak I a vadgalambok, olyan nyugodtan, mél- I tóságteljesen, mintha biztosak lennének Labban, hogy ez már csak az ő birodalmuk. IT Elfordult. Lehajtott fejjel lépte át a kü- • szöböt. Julo Polák rajza hoztam ide a kórházba. Ravaszkásan mosolygott, mert nem hitte el, hogy a nagyapával nekünk van a világon a legnagyobb és legszebb margarétánk. Megnyertük a fogadást. Hiszen mi soha nem hazudtunk senkinek. Csak néha, egy ici-picit. Pétert soha senki nem látogatta meg. Furcsa volt, de megkérdezni nem akartuk, nehogy megbántsuk. így két, számomra kedves beteget látogattam egyszerre. Mindig nagyon örültem a találkozásnak, és néhány órára nagyon boldognak éreztem magam, mert örültek nekem, az együttlétünknek. Egy nap, talán egy hete történt, hogy a pádon csak nagyapám ült. Nem nevetett rám, és úgy tűnt, nem is vett észre engem. Verőfényes nap volt. A levegőben frissen kaszált fú illata szállt. A villanyoszlopokon csicseregtek a fecskék, készültek a hosszú útra. Már nem ült velünk a pádon, nem nevetett mindent elsöprően, nem etette a galambokat, és nem mondta nekem: „Szia, aranyhajú“. Könnyeimen keresztül hallottam csak, hogy nagyapám beszél hozzám, visszatérít a valóságba.-...nem szabad rágondolnod. Rajta már nem segíthetsz. A halál nem válogat, öreg vagy fiatal...- Nem tudom elhinni, hiszen előtte egy nappal még beszélgettünk.-Szörnyű fájdalmai voltak, de bátran elrejtette őket a világ elől. Senki sem tudta, hogy már felkészült a halálra. Huszonöt éves volt.- Egyszer megemlítette: „Milyen kár, hogy ilyen későn ismertem meg az unokáját“. Én csak nevettem és bátorítottam, hogy soha nem késő. Késő volt... Ráncokkal barázdált arcán szótlanul folytak a könnyek. Megfogtam reszkető kezét.- Nagyapa! Tudod, az bánt, ha az emberek nem tiszta szívből, nem őszintén nevetnek. Vidámak, de tettetik. Ez nem becsületes dolog. Nekem ez nagyon fáj. Hát szabad volt így nevetni?- Kislányom... - szorította meg nagyapa a kezem, és elhallgatott. Hirtelen meggyűlöltem a kórházat, puszta, rideg folyósóit. Elvett és most is elakar venni tőlem valakit. Akik számomra a legkedvesebbek. A látogatás után, az autóbuszban, egy dal foszlányait hallottam a vezetőülés felől. „Csodák világa. . gyönyörű álmok... megmentett boldogság... nem tűnik el...“ Számomra már eltűnt. HORVÁTH FERENC ford ?a Csontos Vilmos Kalapáltam Kalapáltam kapát, kaszát, Gyerekfejjel rendet vágtam. Iparkodtam - apám ha lát, Rábólintson - arra vártam. Kalapáltam asztalt, széket, Aki fáradt, s éhes nagyon, leülhessen, s jó ebédet Találhasson az asztalon. Kalapáltam páros szekrényt, Menyasszonynak fényes tükröt. Bíztam: látok hízott erszényt, Zsírozóval teli üstöt. Kalapáltam - s kalapácsom Mig szikrát vert - az maradtam, Aki mindig segít máson... S hogy élhettem - annyit kaptam. Kalapáltam csillagokat, Kalapáltam rímes verset, Kalapáltam szép álmokat, Tündér-szép lánnyal szerelmet. Ma is csattog kalapácsom: utamon még sok a göröngy, összetöröm - ne sajnáljon Senki, hogy a homlokomon Csillog a gyöngy... Nagy László felvéte ION LUCA CARAGIALE evomnm X. asszony, a tiszteletre méltó özvegy élénk szellemét társaságunkban valamennyien jól ismerjük. Ő mesélte el a következő történetet, amelynek ,,sajnos csak tanúja s nem főszereplője" volt. íme a történet: ,,A Bukarestből induló gyorsvonaton egyedül ültem az első- osztályú kocsiban. Éppen elbóbiskoltam, amikor a közeli állomáson a fülkémbe egy pár szállt be - fiatalember és kisasszonyka, mindketten kigyúlt arccal és izgatottan. (...) A fiatalok kis bőröndjükkel a kupé másik végébe húzódnak, és halkan, de hevesen beszélgetnek. Mivel, mint tudják, tapintatos vagyok, alvást színleltem, és közben titokban lestem és hallgattam őket. Hirtelen az ifjú, miután hosz- szan rám nézett, hoppsz! megcsókolja a kisasszonykát. Nem mozdulok. Még egyszer... Többször. .. Alszom.... Végül az ifjú feláll, előveszi zsebkendőjét, összehajtogatja, mintha fel akarná kötni vele az állát, majd határozott léptekkel felém indul... Esteledett éppen, s a kocsi lámpái még nem gyúltak ki. Képze- lemtemben romantikus remi- neszcenciák kergették egymást, történetek a vasúti rablókról... meg akar fojtani a bandita!... s még mielőtt ifjoncunk zsebkendőjével nyakamhoz közelítene, felugróm és kétségbeesetten kiabálni kezdek. A fiatalember kővé mered, majd rövid szünet után felbátorodva (miközben útitársa tenyerébe rejtett arccal ül magába roskadtan) ünnepélyesen ezt mondja nekem:- Hölgyem, bocsánatot kérek; semmi rossz szándékom nincs... íme, miről van szó. Én elraboltam ezt a lányt szülei birtokáról, ahol, hogy elfelejtsen engem, fogságban tartották. Biztos' vagyok benne, hogy nyomunkba küldték a rendőrséget, s talán már a következő állomáson jönnek, hogy szétválasszanak. Hát... Igen!... Hölgyem, maga meg fogja értetni, hogy addig (és lázasan órájára nézett: egy negyedóránk van még!), nos, a következő állomásig a kisasszonyt nőmmé kell tennem. “- És mit csinált maga a következő állomásig? - faggattam X. asszonyt.- Mit csináltam volna?... Néztem ki az ablakon... Mily gyönyörű mező! Csodálatos kilátás, biztosítom magukat.- S a következő állomáson?- Az állomáson újdonsült barátaim, miután nagy ártatlansággal bocsánatot kértek (fogalmam nincs, miért), leszálltak - nyilván, hogy kijátsszák üldözőik szándékát. Pedig - tette hozzám X. asszony huncut mosollyal - nyugodtan ülhettek volna tovább: hiszen gyorsvonat volt. MEDGYES ÁKOS fordítása A sejk Allah-félö ember volt. Ezért ramadán, a böjt utolsó napján minden évben meghívta a temetőben őgyelgő koldusokat vacsorára. Ilyenkor két borjút vágatott, hét vasfazékban főtt a rizs. Távozáskor mindegyik koldusnak még levágott két szelet kenyeret. Az idén is minden elő volt készítve. A sejk, „Az örökké élő Allah nevében", rószafüzért morzsolgatott. Mögötte a Korán egy-egy ideilló versét énekelték elnyújtott hangon a pénzért fogadott versmondók. A böjt végét ágyúlövés jelezte a városban. Már csak egy óra volt hátra, és a koldusok sehol. Az Allah-félö sejk elküldte szolgáját, állapítsa meg, vajon mi történik a városban. A szolga lélekszakadva rohant vissza.- A koldusok nem jönnek! - jelentette urának.- A koldusok nem jönnek?! És miért nem? - kérdezte a sejk, szemeit forgatva.- Szövetkeztek, háromtagú vezetőséget választottak. Az elnök a béna Muhammad Nikkel. A további tagok - félkezű Aba Rabuja és fe féllábú Adzsabaja. A milliomos Allah-féló ember nem akart hinni a fülének. - És mit mondtak ezek az „úgynevezett vezetők“? A szolga még mindig levegő után kapkodott.- Azt mondták, hogy a sejk úr meghívását csak bizonyos feltételek mellett hajlandók elfogadni.- Feltételek mellett?! - kiáltotta a sejk, felugorva karosszékéből. - Feltételek mellett? Én őket Allah nevében etetem, ők pedig még feltételeket szabnak! Dögöljön éhen mindegyik! De aztán meggondolta magát. Ugyanis minden évben, a böjt utolsó napján megvendégelte a koldusokat. Eme jócselekedete elősegítette üzleti ügyeit, a város üzleti köreiben, és az asszonyok között is dicsfény ragyogott rá. - És milyen feltételeik vannak? - kérdezte.- Azt óhajtják, hogy a vacsorán kívül még tíz piasztert adjon nekik. A sejk újra felugrott, és lábbal tiporta a rózsafüzért. IHSAN ABDALKUDUS \- Ez aztán szemtelenség - mondta. - Én nagylelkű vagyok hozzájuk, ók meg még feltételeket is szabnak!- Azt mondják - kezdte bátortalanul a szolga hogy a sejk annyira gazdag, hogy észre se venné, ha a vacsora mellé még minden kodusnak tíz piasztert adna.- Egy millimet se! - ordította a sejk magából kikelve. - A pokolba velük! A szolga távozni akart, de a sejk visszatartotta.- Tudod mit, elmégy a Huszaju mecsethez, és az ottani kodusokat hívod ide.- Égy se fog eljönni - mondta bátran a szolga. - Ugyanis a várost, hallgatólagosan, két részre osztották maguk között a koldusok, egy sem lép be a másik körletébe. Ha belépne, megverné-«. A sejk is hallott valamit erről a hallgatólagos megegyezésről, legyintett egyet és káromkodott.- Elzülött a világ. Az emberekben nincs már semmi nagylelkűség - ismételte újra. Pedig létfontosságú, hogy a koldusok megjelenjenek. Ha nem jelennek meg, elveszíti jóhírét, s az üzlet nem megy majd úgy, mint tavaly. De még az utcára se léphetnek ki, mert az emberek ujjal mutogatnának rá, mondván „Nézzétek, itt van az a fösvény, akinek a meghívását még a koldusok is visszautasították!“ Nem, ez lehetetlen , Itt tenni kell valamit.-Azonnal indulj! - mondta a szolgájának. - Autóval mégy, szólj sofőrömnek, hiszen már csak félóra van az ágyúlövésig. Mondd meg nekik, hogy a vacsorán kívül hajlandó vagyok még öt piasztert adni nekik, mint alamizsnát, de jelenjenek meg. A szolga elment, a sejk nyugtalansága egyre fokozódott. Nem bízott a szolga sikerében, magához kérette a fiát.- Menj te is, és értesd meg velük, hogy jelenjenek meg. A fiú a másik autóba ült, s már messziről látta, hogy a koldusok béna Muhammad Nikkel körül csoportosulnak.- Mit tanácskoztok? Milyen fondorlatokat szőttök már megint?! - kiáltott rájuk messziről. - Az apám nagylelkűen vacsorára vár, s a vacsorán kívül még öt piaszter alamizsnát is ad nektek. Ti pedig így viselkedtek!- Hát akkor menjünk - mondta az egyik koldus. De a béna Nikkel, aki egy, oldalaitól megfosztott gyerekkocsin közlekedett, kategorikusan kijelentette:- Nem megyünk sehová! Ha a feltételeinket nem teljesíti, nem megyünk! Aztán Abu Rabija szólalt meg, kinek teljesen hiányzott a jobb keze.-Egységesnek kell lennünk... Nem megyünk! Aki elmegy, azzal a körletben többé ne találkozzunk! A béna kezű Andzsrab még kiegészítette:- Csak igazságot akarunk! Látjátok, a gazdagoknak épp oly szükségük van ránk, mint nekünk a gazdagokra! A sejk fiát félelem fogta el. Mi lesz, ha ezek az emberek megtámadják? Még a hatóság sem csinálhat semmit. Ezeket nem lehet lecsukni, mert az megváltás volna számukra. Két lépést tett hátrafelé, s akkor megjelent a harmadik személyautó is. A sejk titkára jött vele.- A sejk teljesíti kívánságaitokat - mondta nagy hangon.- A_-vacsorán kívül méc| tíz piaszter alamizsnát is kaptok - aztán köpött egyet a koldusok felé, majd, mint valamiféle felsóbbrendű lény, elindult az autójához. GYÖRGY ELEK fordítása
