Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-05-22 / 20. szám

HHH0 nan I "I TW^T I 71 .11 r j j j m i * i m 11 4 1 Li J II ^ ü, Ül-Ämv.ääu.») aaásPswv- *Mgjy «* Ä' 1 ;« . >UL iLJLLi Még ma, a huszonegyedik század küszö­bén is, ritkaságszámba megy ha egy nő, aki egyben feleség és családanya, a tudomány­nak szenteli életét, Milota Greéíková, Szlová­kia első akadémikusnője, azon kivételek közé tartozik, akik munkájukkal bizonyítják: a nők, ha tehetségesek, kimagasló eredményeket érhetnek el. A megmérettetésnél nem az ember neme, hanem tudása a mérvadó. Mégis, mi volt az a hajtóerő, amely a csúcsig juttatta el, hisz az ismert pavlovi mondat szerint is, a tudomány egész embert kíván. És ót ráadásul nem csupán kiváló tudomá­nyos kutatóként tartják számon itthon, s hatá­rainkon túl, elismerést vívott ki a városi pártbi­zottság tagjaként végzett elkötelezett politikai szervező munkájával is. Felfedezéseit 166 eredeti tudományos kiadványban adta közre, s külföldi monográfiákban, tudományos könyvekben jegyzik munkásságát. Milota Greéíková kimagasló sikereiért számos elis­merést, kitüntetést kapott, 1976-ban a «le­ment Gottwald Állami Díjat, 1978-ban a Jes- senius aranyplakettet, 1980-ban A kiváló munkáért kitüntetést, s most, május elseje előestéjén a Szocialista Munka Hőse címet. Amikor találkoztunk, azonnal a dolgok kö­zepébe vágott, s a kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulladásról, a vírusok ökoló­giájáról kezdett beszélni. Amikor megkértem, kezdje mégis a gyermekkorával, az iskolában töltött éveivel, egy pillanatra meghökkent, ám eleget tett kérésemnek.- Igaz, hogy ott, akkor kezdődött minden. Édesapám fúrésztelepi munkásként, később vasutasként dolgozott. Emlékszem, mindig azt mondogatta, - ketten voltunk testvérek- bárhol fogunk dolgozni, munkánkat végez­zük becsületesen, lelkiismeretesen. Ha visza- gondolok a gimnáziumi évekre, rá kell jön­nöm, hogy tulajdonképpen szerencsém volt. Ugyanis Banská Bystricában a Kuzmány Le­ánygimnáziumban olyan kiváló tanárok oktat­ták a természettudományi tantárgyakat, hogy lány létemre komolyabban kezdtem foglal­kozni a fizikával, a kémiával. S míg osztály- társnőim szavaltak, énekeltek, én az önkép­zőkörben a rakétákról, a repülésről készítet­tem előadást. Meg is tartottam a beszámolót, mégpedig a fiúgimnáziumban, s nagyon büszke voltam, hogy álltam a fiúk kérdészá­porát. - Azért több mint negyven évvel ezelőtt ez bátor témaválasztás volt - vetem közbe, mire beszélgetőtársam mosolyogva közli.- Úgy valahogy. De hát a bátorság a fiatalok erénye. Hiszen amikor leérettségiztem, ak­kor is úgy hittem, enyém a világ, és úgy éreztem, annyi mindent tudok már... S ma? Az évek során egyre inkább a bölcs szókraté- szi mondáshoz közeledem, úgy érzem, minél idősebb vagyok, annál kevesebbet tudok. Kissé elkanyarodtam, nem baj? - kérdezi, majd arról mesél, hogy tanárai a fizikusi pályát ajánlották neki. - Nem akartam, s nem lettem fizikus. Egy vágyam volt, orvosként segíteni a szenvedő embereken. Amikor 1952-ben orvossá avattak, a klinikai gyógyá­szaton kívül másra nem is tudtam gondolni. De abban az időben alakullak a Szlovák Tudományos Akadémia intézetei, s kollégáim rávettek, vegyek részt a kutatómunkában. Egyetemi éveim alatt is érdekelt ez a terület, így a kutatómunka mint olyan nem volt előt­tem ismeretlen. Hagytam magam rábeszélni, és az akkor alakult Központi Biológiai Intézet­ben (jelenleg az SZTA Virológiái Intézete) helyezkedtem el, s Blaékoviő akadémikus, a csehszlovák virológia megalapítója vezeté­se alatt kezdtem el dolgozni. Ezt is életem nagy szerencséi közé sorolom - szögezi le gyorsan. - Akkoriban Kelet-Szlovákiából egy kullancs által okozott vírusos agyvelőgyulla- dás-járványról kaptunk hírt. Kezdőként a „mélyvízbe“ dobtak, a feladatom az volt, állapítsam meg, hogy a kullancs által okozott agyvelógyulladás vírusa megtalálható-e a nyers kecsketejben. S ettől a pillanattól kezdve Milota Greéíková kutatóorvos élete teljesen megváltozott. Kí­sérlet kísérletet követett, s mivel az ízeltlábú­ak (kullancs, szúnyog) által terjesztett vírusok veszélyeztetik az embert, a figyelmet a meg­előzésre kellett összpontosítani. A megfeszí­tett munkát siker koronázta. Munkatársaival együtt sikerült izolálni a kullancs által okozott agyvelógyulladás vírusának vírustörzsét, amelyet előfordulásának helyéről Skalicának neveztek el. Ezt a vírustörzset használják fel a kullancs által okozott agyvelógyulladás mo- noklonális ellenanyaga elkészítésénél is. A Szovjet Tudományos Akadémia Moszkvai Virológiái Inzetével együttműködve a világon elsőként elkészítették és jellemezték az Orosz tavaszi-nyári agyvelógyulladás mo- noklonális ellenanyagait is. A Milota Greéíko­vá és munkatársai által laboratóriumi körül­mények között izolált Tribeö elnevezésű ví­rustörzset az Arbovírusok Nemzetközi Kataló­gusába foglalták. Nevéhez további, szúnyog által terjesztett arbovírusok felfedezése is fűződik, a Sindbis vírus és a Nyugati Nílus vírus. \- A tudósok, kutatók nem korlátozhatják munkájukat csak határokon belülre. 1961- ben a szovjet Levkovics professzor asszony­nyal, 1962-ben a magyar tudósok közül dr. Molnár Erzsébettel közös expedíciókon tanulmányoztuk a kullancs által okozottvírusos agyvelógyulladás előfordulását, s tapasztala­tainkat közös tanulmányokban is összegez­tük. Fejlődésem szempontjából sokat jelentett Max Theiler (a sárgaláz vírusának felfedező­je) Nobel-dijas kutató meghívása, ami lehető­vé tette, hogy Amerikában önálló kutatómun­kát végezhettem. Milota Greéíková 1976 óta igazgatója a Szlovák Tudományos Akadémia Virológiái Intézete Egészségügyi Világszervezettel együttműködő központjának. Mint a nagy tu­dású emberek általában, saját személyét hát­térbe szorítva, legszívesebben az intézet si­kereiről beszél.- Az Egészségügyi Világszervezet elismeri az intézetünkben folyó kutatómunkát, s ez nemzetközi rangot jelent. S hogy ez többlet- munkával jár, arra nem is gondolunk; kutatá­sunk hasznossága az, ami lelkesít. 1982-ben az Egészségügyi Világszervezet szakértői­nek tanácskozásán a Nobel-díjas Gajdusek professzor felkérte Milota Greéíkovát, foglal­kozzon a vírusos vesegyulladás témájával, mivel Szlovákiában is előfordul ez a beteg­ség, és nem tisztázódott előfordulásának eti- ológiája (kóroktana). A felkérést ismét lázas, megfeszített munka, s egyben hazai, majd külföldi elismerés is követte. Persze ez nem jelenti azt, hogy a feladat megoldottnak te­kinthető, mert mint a kutatások eredményei­ből kiderült, a probléma hosszan tartó figyel­met igényel. Beszélgetésünk alatt minduntalan arra kel­lett gondolnom, vajon egy tudós élete, mély hivatásszeretete hogyan hat a családra? S amikor felteszem a kérdést, Milota Greéíko­vá egy kis gondolkodási idő után válaszol. Nyíltan, őszintén.- Amikor a lányom kijelentette: nem sze­retnék úgy élni, ahogy te, tudatosítottam csak igazán, hogy a családomnak bizony gyakran hiányozhattam. Mert az az igazság, hogy egy-egy kísérletsorozat közben nem szaladhattam bevásárolni. Amíg a gyerekek kicsik voltak, egy nénit fogadtunk melléjük, s amikor betegek voltak, ez a néni vagy a férjem vitte el őket orvoshoz. Ez a fajta munka teljes odaadást, teljes embert kíván. Akkor is, ha az eredményekben nem mutat­kozik meg azonnal a kutatásba fektetett ener­gia. Vagy éppen azért?! De feladni? Elképzel­hetetlen. Ezért kell az erős akarat, a makacs­ság és a kitartás. Tapasztaltam, ezért vallom, a sikertelenség is nagy hajtóerő. De hogy visszatérjek az eredeti kérdéshez. Az igaz, hogy amikor dolgoztam, nem gondoltam arra, mit főzök majd vacsorára a családnak, de azért esténként mindig meleg ételt ettünk. S valami még kikívánkozik belőlem. Említet­tem már életem két szerencsés véletlenét. A harmadik szerencsém, úgy mint a mesé­ben, hogy jó családi hátterem van. Hogy a férjem a támaszom volt, és ma is az, hogy amikor csüggedni látott, erőt öntött belém. Annak ellenére, hogy ő is tudományos dolgo­zó, biztosította a feltételeket, hogy a kandi­dátusi munkámat annak idején én készítsem el és védjem meg elsőnek. S amikora munka megvédése előtt megfertöződtem, s féltem, hogy a betegség emlékezetkihagyást okoz- 1 hat, ó volt az, aki át és átismételte velem az anyagot, így tartva a lelket bennem. Visszatekintve az eltelt esztendőkre, vi­szont kijelenthetem, az én generációmnak talán mégis könnyebb volt. Mert milyen a helyzet ma? A fiatal munkatársnőim hiába kiváló szakemberek, nem tudnak csak a mun­kára koncentrálni. Többnyire kisgyermekes anyukák, s ha a gyerekek betegek, nincs kire hagyniuk őket. A kutató munkája rendszeres­ség, folyamatosság nélkül nem lehet eredmé­nyes. A beteg gyerek gondozása kizökkenti őket a problémakörből, s az időkiesés szinte behozhatatlan. Pedig van kézenfekvő megol­dás - a mikrobölcsőde, illetve óvoda, ahol a beteg gyerekeket is ellátnák. Véleményem szerint a fiataloknak lehetőséget kell adni a kibontakozáshoz, s ha bizonyítanak, el kell engedni őket, tanulni, tapasztalatot szerezni a világ legjobb intézeteibe. Nem tartom ma­gam feministának, de meg vagyok győződve arról, hogy a nők, annak ellenére, hogy fele­ségek és anyák, a tudományos kutatásban is eredményesek lehetnek, ha a feltételeket megteremtjük ehhez. Sajnos, ma még csu­pán a középszintű irányításban vesznek részt, s az önkéntes, gyakran nem fizetett tisztségeket töltik be. Pedig iskolázottak ők is, vezetésre alkalmasak éppúgy, mint férfitársa­ik. Mert aki tud, az tud, legyen az nő vagy férfi. Ha a tehetség egyformán adott, nem lehet a nemek között különbség! Elképzeléseim megvalósításáért - mert közérdekű kérdé­sekről van szó - hajlandó vagyok időt s ener­giát ,,áldozni" nemcsak az akadémián belül, de a városi pártbizottságban is - mondta hévvel, majd hozzátette. - Nézeteimet akkor is kinyilvánítom, ha eleve tudom, férfitársaim más véleményen vannak. A beszélgetés során szóba került a cseh­szlovák virológia helye a világban éppúgy, mint a kutatók munkafeltételeinek, műszaki bázisának megteremtése.- A csehszlovák virológia eredményeiről tudnak a világban. Nem titok, számos külföldi tudományos dolgozó járt hozzánk tanulni. De a további előrelépéshez, mint mindenütt, ki­váló műszerekre van szükség. Csúcsered­mények csúcsmüszerek nélkül? És ez az egyik nagy fájdalmunk. A megfelelő műsze­rek nélkül előfordulhat, hogy visszaesünk. Mert a tudósok, kutatók lelkesedése, tenni- akarása nem pótolhatja hiányukat. Az új felfe­dezése a legvonzóbb feladat. Nemcsak erede­tisége miatt, hanem mert lehetőséget ad - képletesen szólva - egy további zárt ajtó feltárására. De nekünk nemcsak ez a dol­gunk, hisz a hétköznapok nem állnak egy-egy világraszóló felfedezésből. A hétköznapok gyakran nagyon egyhangúak, s ilyenkor van szükség a különböző vegyszerekre, anya­gokra, a pontos, precíz műszerekre. Ha ver­senyezni akarunk, s mi akarunk, akkor meg kell teremteni a versenyfeltételeket. S arról is tudnunk kell, hol tart már a világ, nehogy azt kutassuk, amit már valahol felfedeztek. En­nek egyik feltétele, jelen lenni a tudományos összejöveteleken, szimpóziumokon, hisz nem szabad megengedni, hogy elfelejtsenek minket. S az elért eredményekről is szólni kell, illetve publikálni kell azokat. Ezért na­gyon fontosnak tartom a nyelvismeretet. Köz­helynek tetszhet, de mi annak idején saját zsebből fizettük a nyelvórákat. Ma már a fia­taloknak az intézet biztosítja a legkorszerűbb oktatást. Persze ez a jó, a helyes. S mert a teljes emberi élet azért nemcsak munkából áll, beszéltünk a szabadidő kihasz­nálásáról is.- Az időhiány a legnagyobb ellenségem. A munkaidőbe nem férek be, ezért szinte nincs olyan nap, hogy ne maradjak munkaidő után az intézetben. Persze, ha tudom, hogy eljön hozzánk az unokám, úgy szervezem a napomat, hogy vele lehessek. Mert nagyon jó dolog nagymamának lenni. Szinte minden este odahaza is dolgozom, esténként átné­zem a szaklapokat, elvégzem a papírmunkát, de igyekszem úgy gazdálkodni az időmmel, hogy elalvás előtt szépirodalmat is olvashas­sak. Férjemet is lefoglalja a munkája, s mert egészsége nem engedi, nyaranta nem te­szünk látványos utazásokat. Annak örülünk, ha a szabadságunkat összeköthetjük egy rövid gyógykezeléssel, pihentető természet- járással. Ilyenkor jut időnk arra is, hogy meg- hányjuk-vessük a világ sorát, elgondolkod­junk azon, milyen nehéz a tudományos, a tár­sadalmi igazság kivívása. De azon is, hogy az élet értelmét, szépségét és harmóniáját nem tudjuk elképzelni a munka, a hivatás megany- nyi gyötrelme és gyönyörűsége nélkül. PÉTERFI SZONYA E gyszerű asszony: tele gyön­gédséggel, jóakarattal, sze­retettel. Soha senkit nem bántott: - A mi szakmánkban meg kell tanul­ni, hogy a vevő visszajön az üzletbe, újra és újra a szemébe kell nézni. Finom lelkű. A szépre, a művé­szetekre érzékeny. Keresi a különös érzéseket, az egyedit, a vissza nem térót.-Lemondtam a költséges, szép ruhákról, beosztottam a pénzt, gyűj­tögettem, mert találkozni akartam Michelangelo Dávidjával. És láttam. És láttam Rómát, Velencét, és ma­gamban hordok néhány fakulatlan képet Törökországról, Görögország­ról. Én belül akartam szép lenni. Tudom, ezt mások nem látják, de nem is ez a fontos, hanem hogy az utazástól kiegyensúlyozott vagyok, nyugodt, kapcsolataimban másokra figyelő. Csak így szabad a vevőt fogadni. Vendégként. Külön kell vá­lasztani az üzletet és a magánéletet. Itt bent el kell felejteni, ha odahaza gondjaink vannak. „Mégsá Szépre tá0m” Madarász Eleonóra Buda­pesten született. Tizenkét évesen került Somorjára (Samorín). Ot test­vérével együtt édesanyja egyedül nevelte.- Nem volt felhőtlen a gyerekko­rom, az ifjúságom. A fiam már más világban született. Arra neveltem, hogy elégedett legyen. Hogy az együttélésben, kapcsolataiban ne legyen fennhéjázó. Én is erre töre­kedtem mindig. Ezért is szeretnek. 1950 óta dolgozom különféle üzle­tekben. Először textilüzletben dol­goztam, azt is nagyon szerettem. Most az illatszerben vagyok részleg- vezető. Felelősségteljes beosztás. Kollégáimra azért számíthatok, mert ők is számíthatnak rám. Igyekeztem olyan légkört kialakítani magam kö­rül, hogy kollégáim részéről ne hall­jak elégedetlenkedést. Tanítgattam, neveltem a fiatalokat a kereskedés fortélyaira. Arra, hogy mindent meg­tegyenek a vevőért. Előfordult, hogy a vásárolt fényképezőgépet a tulaj­donos két nap múlva visszahozta, mert próbálgatás közben eltörött raj­ta valami. A saját költségemen in­téztem el a javíttatást. Pedig nem kellett volna. De én azt tanultam régi kereskedőktől, hogy a vevőnek min­dig mindenben segíteni kell. Itt a részlegen sok a munka. Ne­héz is, nehéz súlyokat cipelünk áru­kihordásnál. Forgalmunk, a havi 400-500 ezer korona is azt bizonyít­ja, hogy értői vagyunk a szakmának. Madarász Eleonórának egy éve van még a nyugdíjig. Úgy akar el­menni, hogy ne okozzon csalódást se vevőnek, se kollégának, se felet­teseinek.- Mindig úgy dolgoztam, ahogy kell. Becsülettel. De készülök a nyugdíjas évekre. Vettem egy var­rógépet, van egy kis kertem, most már pihenni szeretnék. A természet­be járni. Engem már az is felvidít, ha jó idő van. Ha fáradt vagyok, felülök a biciklire és kerülök egyet a város határában. Jót tesz a napi talpalás után. És szeretnék még sokat utaz­ni. Az idén Bulgáriába készül az egész család. A két kisunoka is. Én még annyi mindent tervezek, sok szépre vágyom. Láttam egy filmet, nem emlékszem a címére, de na­gyon meghatott a púpos Tora törté­nete. Psota Irén felejthetetlen alakí­tása volt ez a szerep. Bennem ez a kép él róla. Talán sikerül vele találkoznom színpadon is. Nagyon szeretném. És nagy élmény lenne megnézni már egyszer élőben is a Bánk Bánt az Operában. Na és az olvasás! Ifjú koromban le kellett mondanom a könyvekről, pedig na­gyon szeretem, de a férjem nem vette volna jó néven. Tudtam, hogy igaza van, építkeztünk, gyereket ne­veltünk, napközben dolgoztunk. Most majd előszedem a könyveket is. Békés, nyugodt öregkorra vá­gyom. Sok élményre. Szép kívánság, szép tervek. Kí­vánjuk, sikerüljön. TALLÓSIBÉLA % '-'Mk (Ján Lofaj felvétele)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom