Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-22 / 20. szám
A Magas-Tátra jellegzetességei közé tartoznak a tengerszemek is. Pontosan senki sincs tisztában azzal, hogy hány is van belőlük, s a száztól kétszázig jegyzett számuk megbízhatatlan adat. Számuk valóban változik. Egyesek közülük csak a tavaszi olvadás és a nagy esőzések után láttatják magukat, másokat tartósan ellep a vegetáció, eliszaposít a tőzeg, eltüntet a kőtörmelék, illetve szabaddá tesz a jégár által régesrégen felhalmozott kötorlaszok agresszív vizének nyomása. S tapasztalat bizonyítja, hogy az emberi tevékenység is kedvezőtlenül hathat rájuk. Például a Lom- nici-csúcsra vezető drótkötélpálya építésénél a robbantások megbolygatták a Kőpata- ki-tó altalaját és a bonyolult műszaki beavatkozások, a nagy anyagi költségek ellenére kérdéses, vajon ezt a jelentősen megapadt vizű tavat sikerül-e megmenteni a jövő nemzedékei számára. Útikalauzok szerint a Magas-Tátra csehszlovákiai térfelén hozzávetőleg száz figyelemre méltóbb tengerszem van. Jómagam rendszeresen foglalkozva a tátrai földrajzi terminológia alakulásával, hitelesen pontosíthatom, hogy itt 132 állandó, névvel jelzett tavunk van, míg a többnyire idöszakilag létező megnevezet- lenek számát becsléssel sem merem megállapítani. A Tátra lengyelországi részét negyvenhárom tengerszem ékesíti, a mieinknél nagyobb vízböséggel. így például a Wielki Staw csaknem tizenhárom millió köbméternyi vízvolumenjével több mint egymillió köbméterrel tesz túl a mi tátrai tavainkon együttvéve. Az erdősávban csak kevés a tó s közülük csupán egy, a Csprba-tó nagyobb (19,76 hektár). Szubalpesi zónában, a törpefenyók sávjában helyezkedett el a tavak mintegy harminc százaléka. Igazi otthonadójuk azonban az alpesi övezet, a meztelen bércek, az örök hó és az arktikus növényzet birodalma. Ezek a völgyek „gyöngyszemei“, a „csúcsok tükrei". Nélkülük a Tátra gránit labirintusa puszta, zord és hideg lenne. Ezért is kaptak „szomorú“ neveket azok a völgyek, amelyekben nincsen tó. Ilyen egyebek között a Temető-, a Puszta- és a Száraz-völgy. A Kék tavacska ugyan parányi, csak 0,4 hektárnyi, de a többire büszke felülnézetböl tekint a 2157 méternyi tengerszint fölötti magasságból. A legnagyobb tengerszem-együttest a Nagy-Tarpataki-völgyben találjuk (27), de tavakban általában gazdagabb a hegyvonulat nyugati része. Ott van a legnagyobb hazai tátrai tó, a Nagy-Hincó-tó húsz hektárt meghaladó területével, amely egyben a legmélyebb is (53,2 méter). Régebbi adatok szerint e tekintetben még századunk elején túltett rajta a Csorba-tó. Különben a rendszeres mérések első ösztönzője 1885-ben a Magyarországi Kárpátegyesület, és első megvalósítója a következő években dr. Dezső Dénes budapesti professzor volt. A legújabb méréseket, főleg az 1956-1965-ös években, dr. Juraj Paci kandidátus, a Szlovák Tudományos Akadémia tudományos dolgozója végezte. A tavak réges-régen felkeltették a Tátra látogatóinak figyelmét. A pásztorok, a bányászok és a vadászok előszeretettel építették fel hajlékaikat partjaik közelében. Ennek előnyeit később tudatosították az első turisták is, majd a XIX. század derekától a turista menedékházak építői is. A Tátrával foglalkozó irodalom klasszikus művei nagyon sokat foglalkoztak a tavakkal, főleg a mélységükkel. A XVII. és a XVIII. század fordulóján a népi mondák hatására még a legtekintélyesebb Tátra- kutatók is azt a nézetet vallották, hogy ezek a hegyi tavak földalatti áramlatokkal kapcsolatban állnak a világtengerekkel. Ezért nevezték el őket a Tátraalji községekben is tengerszemeknek. Juraj Bohus (1687-1722) késmárki tudósember például fenntartások nélkül elfogadta azt az információt, miszerint ,.embereink különféle tavakon a svéd királyság címerével díszített fatáblákra találtak. “ A tátrai tavak többségének vízhőmérséklete még a legfullasztóbb nyári melegben sem haladja meg az öt fokot. Hideg vizük emberáldozatokat is követelt. Az első nagy tragédia 1894-ben következett be, amikor is a késmárki textilgyár négy tanonca, miután a pohár fenekére nézett, kiesett a széthimbált csónakjából és életét vesztette a Csorba-tóban. A Nagy-Hincó-tóban pedig 1965. szeptember 24-én életét vesztette a Honvédelmi Szövetség pferovi, illetve brnói szervezetének két mélybúvára. Jozef Katfou- reknek nyilván felmondta a szolgálatot az oxigénpalackja, társa, Jaromír Antonicky pedig a megmentésére törekedve merült el a mélyben. Sok tavat a víz látszólagos színe szerint neveztek el. Valójában a víz természetesen áttetszőén tiszta és a látszatot elsősorban a mélysége, a megvilágítása, a környező csúcsok tükröződése, a fenéktalaj összetétele, főleg azonban az itt előforduló növényi mikroorganizmusok keltik. Más tavakat alakjuk szerint kereszteltek el. így például van Hosszú-, Karó-, Tölcsér-tó, továbbá völgyük szerint pl. Furkota-, Szalóki- vagy Batizfalvi-tó. A tátrai forrásművek szerint egyes tavakban bőséges volt a halállomány. Napjainkban lengyel oldalon már csak a Halastóban, nálunk pedig a Poprádi-tóban van telepítetlen pisztráng. A Csorba-tóban már csak telepített halak vannak. A magas fekvésű, többnyire kicsi tavak faunájának azonban fontos eleme az állati plankton. Az apró, látszólag jelentéktelen élőszervezetek között napjainkig fennmaradtak jégkorszakból származók is, és néhány, a sajátos helyi feltételeknek köszönhetően fokozatosan kifejlődött zárt elterjedéskörű faj, amely sehol másutt nem található. A Branchinecta palu- dosa elnevezésű apró vízirák pedig már csak Észak-Norvégiában és a Furkota- völgy egyetlen tavában fedezhető fel. Mi lesz azonban a sorsuk a tátrai természetben ezeknek az embert megelőző élő értékeknek? Dr. Milan Erii kandidátus vezetésével az SZTA Halászati és Hidrobiológiái Laboratóriumának kutatócsoportja tavaly összegezte a negyvennégy tátrai tavon végzett kutatómunkájának eredményeit. Megállapították, nemcsak az ember közvetlen beavatkozásai, hanem egyben az ipari kigőzölgések általi felelőtlen szennyezésüket is. Ez utóbbit nemegyszer több száz kilométernyi távolságban fekvő szennyező forrásokból. A legszennyezettebbek éppen a legmagasabban fekvő tavak. Az átvizsgált tavak közül hatban a víz savasodása következtében már elpusztult az értékes állati plankton. Az ostravai búvárok, akik szinte minden esztendőben tisztítják a legforgalmasabb turistaösvények közelében levő tavakat, számtalan konzervdoboz mellett kihalásztak már belőlük babakocsit, kimustrált motorkerékpárt, fémágy-alkatrészeket s egyéb hasonló meglepetéseket. Vajon ezek is a Balti-tengerben elsüllyedt hajókról jutottak el ide föld alatti áramlatokkal? Ennek ellenére ezek a tavak költőket és képzőművészeket ihletnek. Rendkívül hálás motívumok a fényképészek számára is. S talán remélhetjük, hogy csökkeni fog azoknak száma, akik vizüket meggondolatlanul szennyezik. Annak ugyan elenyésző a valószínűsége, hogy a Tátrai Nemzeti Park törvény védte területének szerves részét képező tavak tartósan megőrzik viszonylagos tisztaságukat, ahhoz azonban minden látogatójuk hozzájárulhat, hogy természetes elmúlásukat hátráltassuk. IVAN BOHUé Az öt-tó legnagyobbika (Ifj- Ivan Bohué felvételei) A kerítés és ami mögötte van Szemmél láthatóan szinte vadonatúj a vagy kétméteres betonkerítés, tetején ki- és befelé merevítve hármas szögesdróttal. Tövében földes gyalogút vezet az üzem főbejárata felé. Egy helyen megfigyelem, hogy a tüskés dróthuzalt, amely nyilván nem valamilyen elemi csapás hatására rongálódott meg, két férfi igyekszik az eredeti állapotba hozni. A gondos igyekezet nem véletlen. Van itt, a dunaszerdahe- lyi (Dunajská Streda) Juhocukor konszernvállalatban mit óvni. Ezzel a fallal is, amely a régi, kiszolgált drótkerítés helyén tavaly készült el.- Nyolc évvel ezelőtt felépült üzemünk ä legfiatalabb, a legnagyobb és a legkorszerűbb Szlovákiában-alig palástolt büszkeség csendül ki Jaroslav Tabacár mérnök, vállalatigazgató szavaiból. - S valóban van mit védenünk- teszi hozzá -, hiszen állóalapjaink értéke mintegy félmilliárd korona. Arról nem is beszélve, hogy termékünk, a cukor is kelendő. Elsősorban ezért készült el ez a hozzávetőleg két kilométer hosszú fal is, nem csekély, nagyjából egymillió korona költséggel. Magamban az első pillanatban kissé felszisszenek az összeg hallatán. De azután arra gondolok, ezt az intézkedést, amely tekintélyes beruházást követelt, nyilván nemcsak az említett igen jelentős értékű szocialista tulajdon megkárosítása megelőzésének törekvése tette indokolttá, hanem hosz- szú évek gyakorlati tapasztalatai is. Főleg az a körülmény, hogy noha a dolgozók döntő többsége - itt csakúgy mint másutt - becsületes, ezért akadnak üzemi szarkák. Olyan emberek, akik Csáki szalmájának, szabad prédának nézik a közös vagyont. S így - hogy meddig, azt aligha tudná valaki megmondani -, de előbb vagy utóbb kifizetődik az az egymillió korona is. Annál is inkább, mivel a dézsmálóknak mindig és mindenütt útját állni aligha képes a hatalmas üzemterülethez képest mégiscsak kis létszámú üzemrendész-kollektíva, amelynek jelenleg kilenc, a cukorkampány idején pedig tizenhárom tagja van. Még akkor sem, ha munkáját olyan jól végzi, mint ebben a cukorgyárban. A feladatok ugyanis nem csekélyek. A vagyonvédelem mellett és annak keretében például az egész objektum szakadatlan ellenőrzése. Éjjel-nappal, köz- és szünnapon egyaránt. Továbbá a ki- és a befele irányuló személyi és tehergépkocsi forgalom ellenőrzése, a tűzvédelmi tennivalók, a kisebb- nagyobb üzemi balesetek megelőzésének sok-sok gondja. Még arra is ügyelni kell, hogy ne kerüljön az üzembe szeszes ital, hiszen - eltekintve a munkafegyelem szilárdításának elhanyagolatlan követelményétől -, ezt megkívánja a dolgozók egészségének, testi épségének és életének védelme, az üzemi balesetek elhárításának mind szigorúbban vett igénye is.- A szúrópróbák - folytatja a vállalatigazgató - még mindig lelepleznek olyan ügyeskedőket, akik szeszes italt igyekeznek becsempészni az üzembe, s olyanokat is, akik már a gyárkapuhoz virágos hangulatban érnek. Ez főleg a kampány idejére vonatkozik, amikor is törzsgárdánk mintegy háromszázötven főről felszökik a duplájára, s amikor - kevés lévén a munkaerő - nemigen nyílik alkalmunk a válogatásra. De más lapra tartozik az, hogy az üzemrendészetek tapasztalatai szerint egyesek kisebb mennyiségben cukrot igyekeznek kijuttatni a gyár területéről... A módszerek változatosak és eléggé körmönfontak. Egykét erre vonatkozó példát Biber Katalintól, a vállalatigazgató titkárnőjétől tudok meg, aki fél munkaidőben egyben ellátja a különleges feladatokkal megbízott osztály vezetőjének tennivalóit is, s akinek az édesanyja különben rendész.- Volt, aki tejet vett a büfében, majd hazafelé készülőben az üres fóliába töltötte a kristálycukrot. Egy asszony viszont, ki tudja meddig, a ruhája alá rejtett, a derekára erősített övben csempészte ki a cukrot, amíg fel nem tűnt az üzemrendészek egyikének, hogy befelé menet sovány, kifelé viszont kerekded az alakja. Egyszóval akad mindenféle ember. Olyan is, aki nem a cukorra „szakosodott“, hanem arra a fóliagöngyölegre, amelyben tíz egykilónyi cukorzacskót csomagolnak. Ezt ugyanis, ha nagyobb mennyiségben sikerült az üzemből kijuttatni gépkocsin vagy korábban a drótkerítést megbontva, a háztáji kertekben lehetett felhasználni fóliasátrak létesítésére. Mégpedig ingyen. Persze itt is érvényes, hogy addig jár a korsó a kútra, amíg el nem törik. Tavaly decemberben például, szintén az egyik üzemrendész figyelmes szemének köszönhetően „lebukott“ egy vérszemet kapott dolgozó, aki 127 kilogramm fóliát akart „elcsenni“. Ebből természetesen bírósági ügy lesz. Egyesek ugyan mondják, hogy az új betonkerítés elkészülte óta úgy érzik magukat, mintha gyújtötáborban dolgoznának, mások pedig bosszankodnak, ha az üzemrendészek távozáskor szemügyre veszik a táskájuk tartalmát, esetleg alkohol- szondába kell fújniuk, de azért a többség mégiscsak tisztában van azzal, hogy közös érdek diktálja ezt.- Egyelőre szükség van erre. Sőt, arra is, hogy még tökéletesítsük a társadalmi tulajdont óvó, úgynevezett önvédelmi intézkedéseinket. Ezt a célt szolgálja az is, hogy gondosan lebontottuk a CSKP KB Elnökségének a szocialista törvényesség, erkölcs és fegyelem elvei megsértése elleni harc hatékonysága növelésével kapcsolatos levelében foglaltakat. Ennek keretében azt is meg akarjuk valósítani, hogy nemcsak az új fallal, hanem a korszerű technikával, nevezetesen az ipari televízió felhasználásával is hatékonyabbá tegyük értékeink védelmét. Persze, még így is, minden jó eredményünk ellenére, az embert - s ez alatt nemcsak az üzemren- dészeket, hanem a becsületes dolgozók nagy többségét értem - tekintjük e törekvésünk legfontosabb tényezőjének. GÁLY IVÁN A Zöld-tó a Bélai-Tótrával
