Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-05-15 / 19. szám
a szovjet színházakban A Szovjetunióban 634 színház van. A legutóbbi öt év alatt több mint egymillió előadást tartottak. Ezeket 500 millió nézó tekintette meg. Most az egyik színházról szólunk - a moszkvai Lenini Komszomol Színházról, amely jogosan tartozik a Szovjetunió legjobb múvószkol- lektfvái közé. Művészetük örömet szerzett már Párizs, Athén, Budapest, Prága, Bratislava és sok más város nézőinek. A színház művészei népszerűek, gyakran szerepelnek filmen és a televízióban. A főrendező, Mark Zaharov összeforrott kollektívát hozott létre, amely az alkotó keresés légkörében él, érzékeli a kor szavát. A kritikusok rendszerint előadásaik újító jellegét, a rájuk jellemző merész témafelvetést emelik ki. Ez a minden tekintetben sikeresnek mondható színház kísérletet kezd... Mi késztette erre, mi a kezdeményezés lényege? Az APN tudósítója ezeket a kérdéseket tette fel Rafik Ekimjannak, a színház igazgatójának és Mark Zaharov főrendezőnek. AZ IGAZGATÓ VÉLEMÉNYE- Sohasem voltak nehézségeink a nézőkkel, de hogy a bemutatóink iránt tanúsított érdeklődés ne csökkenjen, ehhez szükséges, hogy újító módon közelítsük meg az alkotó folyamatot. Ezt szolgálja majd a vezetés új, rugalmas struktúrája, amely a lehető legnagyobb mértékű önigazgatást teszi szükségessé. Ennek alapja a pénzügyi önállóság lesz. Maga a kollektíva rendelkezik majd a béralapokkal. A bemutatott előadások bevételének bizonyos részét, akárcsak azelőtt, az állam pénzalapjába fogjuk átutalni. A megmaradt összeggel, az új feltételek alapján, a színház rendelkezik majd, és elsősorban szociális szükségletek kielégítésére fordítjuk. Most jogunk lesz ahhoz, hogy önállóan állapítsuk meg a társulat összetételét és dinamikáját, megszabaduljunk a művészileg gyenge színészektől, és akár állományon felül is felvegyük a számunkra szükséges művészeket, ami azelőtt a városi kulturális főosztály kiváltsága volt. Szilárd meggyőződésem, hogy ez az egyetlen út, amely a ránk bízott ügyért vállalt felelősség légkörének kialakításához, a művészi kollektíva kezdeményező szellemének fejlesztéséhez vezet. A kísérlet feltételei természetesen nem irányoznak elő minden részletet. Végrehajtása során feltétlenül új kérdések merülnek majd fel, hiszen a színház átalakítása csak most kezdődik, és mi hiszünk abban, hogy ez szükséges. A FŐRENDEZŐ VÉLEMÉNYE- A kísérlet lényege az, hogy nagyobb cselekvési szabadságot nyújtson a múvészkollektí- váknak. Ez ösztönzi őket arra, hogy még a legmerészebb és legváratlanabb művészi elgondolásokat is megvalósítsák. A művészeti tanács például, amelynek vezető rendezők és színészek a tagjai, most jogot kap arra, hogy önállóan alakítsa ki a műsortervet, drámaírókat kérjen fel darabok megírására, eldöntse azt a kérdést, hogy hány és milyen jellegű drámát mutassanak be. Ez bizonyára elősegíti majd új szerzők jelentkezését és a színházi dolgozók mesterségbeli tudásának tökéletesítését. A kísérlet lehetőséget nyújt számunkra ahhoz, hogy tevékenyen bekapcsolódjunk a megújulás folyamatába, amely jelenleg a szovjet társadalom életének valamennyi területén végbemegy, lényegét megértessük a nézőkkel, és szívügyükké tegyük. Az idei szezon egyik legjobb előadásának címe jelképes: Kísérletet végzünk. Alkotója Va- lentyin Csernih drámaíró. (Ót a nézők a Moszkva nem hisz a könnyeknek című filmből ismerik.) Ez a színdarab napjaink egyik lényeges problémáját tárgyalja: az ifjúság részvételét a termelés irányításában. A téma szerint, fiatal szakemberek egy csoportját azzal bízzák meg, hogy egy hónapig vezesse a gyárat - saját munkaritmusát, irányítási módszereit javasolja, a beosztottakkal való kölcsönös kapcsolatok új formáit valósítsa meg. A szerző által ábrázolt konfliktushelyzet sok tekintetben a harc és a keresés légkörét teremti meg, s ez jellemző az átalakításra. Újító hangvételű Mihail Satrov ismert szovjet drámaíró A lelkiismeret diktatúrája című darabja is, amely-a történelem és a jelenkor élesen felvetődő problémáival foglalkozik. Jelenleg Viktor Asztafjev A királyhal című regényének színpadi változatát próbáljuk - ez mind szerkezetileg, mind az ember és a természet közötti viszony témájának filozófiai értelmezésével bonyolult mű. A kísérletről beszélve, még egyszer hangsúlyozni akarom, hogy sikere a kollektíva minden tagjának személyes aktivitásától, kötelességérzetétől és energiájától függ. (gy vélekednek a színházi vezetők az átalakításról. Mint látjuk, mindketten nagyon optimise tán néznek a jövőbe. Még 69 szovjet színház kapcsolódott be a kísérletbe. Mindegyiknek megvan a maga sajátossága, de sok problémájuk hasonló. A színházi kísérletről folytatott beszélgetést Vaszilij Zaharov, a Szovjetunió kulturális minisztere foglalta össze, a Színházi Társaságok Szövetségének alapító kongresz- szusán tartott felszólalásában. A MINISZTER VÉLEMÉNYE- Az átalakítást, mint ismeretes, saját magának és mindenkinek el kell kezdenie, bárhol dolgozzon, bármilyen állást töltsön is be. Jelenleg új szervezet létesült: a Szovjetunió Színházi Társaságainak Szövetsége. Ebben az új művészi egyesülésben aktív és egyenjogú partnert akarunk látni, azt akarjuk, hogy egyazon színházi szervezet két keze legyünk. Mint minden komoly kezdeményezést, a konkrét és konstruktív intézkedések új programját nemcsak az alkotó emberek egységes véleménye, hanem a józan számítás is alátámasztja. A kulturális minisztérium jól tudja, mennyire fontos az, hogy létrehozzák a minden múvószkollektíva munkájához szükséges feltételeket, és támogatja az ebben az irányban tanúsított helyszíni kezdeményezést. VLAGYIMIR NYEKLESZOV TALÁLKOZÁS LADÁNYI ANDREÁVAL V an-e olyan igazi színház- értő, és ebből eredően színházszerető néző, akinek a bérletről, ne az üres székek, a foghíjas nézőterek, a fél- és negyedházak jutnának eszébe? Bizonytalan vagyok a kérdésnek a megválaszolásakor, hiszen soha nem volt színházi bérletem, éppen ezért erkölcsi jogom sincs, hogy a bérlet igazi lényegét, funkcióját, megítéljem. A tulajdonosát bizonyára büszkeség tölti el. Végeredményben valamennyi előadást ugyanarról a helyről nézheti meg. Saját székéből. Ezzel szemben a magamfajta kötelességtudó néző a tiszteletjegyével oda ül, ahová ültetik. A kritikus nem találja a helyét. Persze ez sem a dolog lényegét érinti, hiszen az állandó, a megszokott helyről ideális esetben ugyanazt az előadást láthatja, mint a nézőtér más pontjáról. Az előadás nem fizikai nézőpont kérdése... Bérletezett vagy bérletes előadások. Ismét eszembe jutnak a foghljak, a félházzal lefutó bizonytalan, megfoghatatlan hangulatú bemutatók. Olykor talán csak az a szikra hiányzik, amelyet a néző hoz magával. Nincs amitől a színész belobbanjon. Játszik, kötelességszerűen teszi a dolgát, s látom, hogy visszahat rá a néző. Az otthon maradt néző. Aki nem jött el. Aki nem tudni miért, mást választott. A pénzét sem sajnálja. Nem a sajátja veszik el. Talán a szak- szervezettől kapta a bérletet. És ha nem, akkor sem hiányzik tizenöt vagy húsz korona. A jegy névleges értéke nem jelzi azt a többletet, amivel az állam hozzájárul egy-egy néző színházban eltöltendő estéjéhez. Az otthon maradó tulajdonos megvette a bérletet, hazavitte, így az övé. Magántulajdona. Azt tesz vele, amit akar. Az ilyen tulajdonviszonyból eredő zűrzavarok nemcsak a színházi bérlettulajdonosok fejében tenyésznek. Sajnos, ez csak egyetlen fajtája a közönynek, egymás munkája semmibevevésének. Egy „magánbérletter a mellényzsebben könnyű otthon maradni. Olyankor más, mások nem számítanak. A színész kiteszi a lelkét, a rendező már ritkábban, a néző pedig teljesen kiszámíthatatlan, ha bérlettulajdonos. Ennél még az a „színházszerető néző" is tisztességesebb, aki megkíméli a színházat, a színészt. Ó nem vesz bérletet. Nem hiteti el senkivel sem, hogy 6 aztán holnap bemegy a színházba. Nem megy be, és nem is játssza el, mintha bemenne. Ő úgy, ahogy van, a maga érdektelenségével marad a tévéfoteljében. Pedig egy bérelt színházi zsöllye nem is olyan rossz dolog. Az ember otthon érezheti magát a színházban is, ha van bérlete. Csak a papucs hiányzik? Talán egyszer majd azt is kölcsönöznek a ruhatárban. A büfé már nyitva van... Megyek. Színházba. DUSZA ISTVÁN K ivételes kvalitású táncosnő. Nincs olyan érzés, nincs olyan gondolat, amit ne tudna mozdulatokba sűríteni. Beszél, dalol, zenél a teste, ha táncol. 1980-ban, Az igazság pillanatában kapta első szerepét Markó Iván együttesében. A Tabuk és fétisekben 6 volt a Szűz, a Jön a cirkuszban a Szép leány, a Mechanikus kertben a Nő, A csodálatos mandarinban a csoda. Hazánkban, a Szovjetunióban, Lengyel- országban, Bulgáriában, az NSZK- ban, Görögországban, Finnországban és az Egyesült Államokban a Boleróval ünnepelte öt a közönség. Rendkívüli tehetség - írták róla Moszkvában és Baltimore-ban. Rendkívüli - de most már nem a Győri Balett tagjaként. Ladányi Andrea 1986. október 2-án kilépett Markó Iván társulatából. „Kiléptem, mert egyszerűen úgy éreztem: el kell jönnöm. Attól féltem, ha maradok, megváltozom. Megtanulok visszaütni. De talán nem is ezzel kellett volna kezdenem. Inkább azzal, hogy olyan ember vagyok, aki nem tud megállni. Nekem mennem kell. Nekem egy idő után új impulzusokra, új élményekre, új közösségre van szükségem. Én a ba- lettrúd mellett is képes vagyok kiugrálni a belemet. Nekem mindegy, hogy hol vagyok, a színpadon vagy a próbateremben - én „csak úgy" nem tudok táncolni. Nekem égnem kell. Mint a Vágynak a Boleróbán. Hogy mi hajt ennyire? Lehet, hogy éppen az a fanatizmus, amit Markó Iván sugallt belém. Igen, tudtam jól, hogy mit jelent megválni a Győri Balettól. A semmibe ugrani. Biztosból a bizonytalanba. Mindegy. Nem halaszthattam tovább a döntést. Ugranom kellett. A csodálatos mandarin és a Bolero felkiáltójel volt a mondat végén. Mindent beleadtam magamból, ami bennem volt. Az első lehetőséget egy táncfilmrendezőtől kaptam a Barcsay szeretőjében. Harmadik napja forgatott már a stáb, amikor megkerestek. Azt mondták: késve jöttek rá, hogy én kellek nekik. Délután kettőkor szegezték nekem a kérdést, hogy átveszem-e a szerepet. Ha igen, másnap reggel nyolctól felvétel. A koreográfia Rábai Miklós munkája. Népviselet, csizma - de nem tiszta folklór, amit táncolnom kell. Négy óra gondolkodás után Fülöp Viktor miatt igent mondtam. Mert ő volt a partnerem! Ha csak egyetlen snittem lett volna vele, ha csak rá kelle néznem, akkor is megyek, nem még főszerepet táncolni! Szikora János ősszel keresett meg. Először a Veszedelmes viszonyokban dolgoztunk együtt a Pesti Színházban, aztán a Színpadi mutatvány koreográfiáját bízta rám a Katona József Színházban. Dolgoztam, miközben gyakorolni sehol sem tudtam. Az egyik próbateremben azt mondták, sokan vannak, a másikba be se engedtek, a harmadikban azt kérdezték: van-e nálam ezerötszáz forint. Nem volt. Hazamentem és elgondolkoztam. Akárhogy is van: az erőmre vigyáznom kell. Azt nem veszíthetem el. Futni kezdtem. A reggeli körök után úszás, délután has- és hátizomgya- korlatok a szobában, aztán este megint csak futás. A világot egyedül vettem a nyakamba. Beültem a kocsiba és megnéztem, hogyan' és mit táncolnak Ausztriában, az NSZK-ban és Franciaországban. Magammal vihettem volna a Bolero videofelvételét. Nem vittem. Azt mondtam: azzal fogom „eladni" magamat, amit tudok és nem a Győri Balettel. Sokfelé jártam, sok mindent láttam. Szuper dilettánsokat ugyanúgy, mint lelkes profikat. A körutam végül is jól végződött. Marasztaltak több helyen, mégsóm maradtam. Vagy a légkör nem tetszett, vagy az arcokat találtam üresnek. Egy kanadai balettegyüttes vezetője Budapesten keresett fiút a karba. Én lány vagyok és szólótáncos - álltam elé, ha kellek, azonnal megyek. Két hónap nem nagy idő, any- nyit bárhol kibírok, gondoltam. A szerződés Calgarybe szólt, ráadásul repülőjeggyel együtt. S ami mindennél jobban boldogított: nemcsak táncolni, gyakorolni is tudtam végre. A világ legrangosabb balettújságának, a Dance Magazinnak a főszerkesztője Calgaryben látott először. Új szerződésemet, amely szintén Kanadához köt, az ő kritikájának köszönhetem. De előtte itthon vár rám egy táncszerep - Sándor Pál Miss Arizona című filmjében." SZABÓ G. LÁSZLÓ A csodálatos mandarinban 6 volt a csoda (Sipos Géza felvétele)
