Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-24 / 16. szám
pte az l elót- i vál- JTz, már oz, és lehetett gaikat, | tájolták ott és dán jó- Tudta: fés akkor valami- ügyelte az sűrűbbé rt, mint egy c elmosód- i óriás fújta Éra gondolt, |osztyának. »nézze meg K türkizkék fc’t a kisfiút ™^ny el fog 31, hogy 3TVÁN Vitása ó felvétele hatót, ha pirosak, , hogy St már > őket, J ta az I ellen- nada- talán ázód- •jk az |anne, : em- évek ani látabályos rtosálu- j formák a geo- csúcsa amelynek rt többször yel is, so- “zlelnie. i változik ^utoljára aligha, t -melytől l tizenöt sn visz- [•éppen nem nelyek Órának fronyos ! buk- dítása Nem minden a külső. Csak az a baj, hogy a külcsín látható, érzékelhető, megfigyelhető. A belbecs ritkán. Pudingfejű Wilson kiadatlan naplójából. (És a szerző készülő szatíra-kötetéből.) A fiú torzonborz volt, nyurga, vállas. A bal fülcimpájából apró, aranyozott csengettyű csilingelt alá, ezért a lapockájáig érő, zsíros, fekete haját a tarkóján kopott, piros szalaggal meg egy legyező alakú, kék hajcsattal tűzte össze. A jobb keze kisujján ormótlan, vésett ezüst gyűrűt viselt, a bal csuklóján zöld kövekkel kirakott karperecét, a jobb bokáján keskeny, aranyozott láncot. Té- len-nyáron koszos, rózsaszín virágmintás, kakaóbarna moher pulóvert húzott magára, a meztelen lábára kitaposott sarkú börszandált. Ezeket esténként levetette, öltözékét ócska, kifakult katonanadrág egészítette ki. Farmert, dzsinszt sohasem viselt. Alsónadrágot sem. Ezeket elavult burzsuj holmiknak tartotta. Rühellte a burzsujokat. A szüleit is: hivatalnokok voltak. Ö maga szabadelvű, független anarchistának vallotta magát. De a cselekvő, szervezett anarchistákat is rühellte. Irtózott minden cselekvéstől és tevékenységtől. Vallotta és hirdette - de csakis magányos mormogásaiban -, hogy csakis a tétlen, szemlélődő ember lehet tökéletesen szabad (Valaha buzgón bújta Joseph Conrad könyveit: „Csak szemlélődj; soha semmit ne tégy“ - de aztán leszokott az olvasásról is.) A pártokat, egyesületeket és egyéb emberi tömörüléseket mélységesen megvetette. Kivéve a tulajdon, kétszemélyes tömörüléseit. A szája sarkában éjjel-nappal gyufaszál figyegett, azt rágcsálta. Nem mintha szerette volna a nyálas faforgács izét, de a gyufaszál hűen kifejezte a társadalomhoz való viszonyulását, elmélyült lelki életét és megállapodott világnéztetét. A lányt - neki is zsíros, hosszú , haja volt, de szőke - nem zavarta a gyufaszál, legfeljebb éjszaka, ölelkezés közben: ilyenkor, a dolgok természetes rendje szerint, neki a gyufa foszforos vége jutott, és ettől köpködnie kellett. Ez viszont a fiút nem zavarta: dolga végeztével új gyufaszálat kotorászott elő a katonanadrág farzsebéből. A katonanadrágot szerelem közben sem vetette le. Ezért tartotta a gyufaszálakat a farzsebében: nehogy összetörjenek. Amikor a lány megszülte az első gyerekét - nem szedett antibébit; a fiú ezt is burzsuj szokásnak tartotta -, a fiú a nyelve hegyével a szája jobb sarkából a bal sarkába tolta a gyufaszálat és megkérdezte:- Tégedet hogy hívnak? Mi a neved? Aszongyák, a srác után gyerekpótlékot brennolnak. Be kell mondanom a nevedet. Felírják a bö- höm nagykönyvükbe, csak akkor fűtik ki a stekszet. Meg a szülészetről is köll írás. De aztat már elintéztem. Na mondjad! A nevedet. A lány szégyenlősen elkuncogta magát. Úgy érezte, mintha meztelen lenne. Ezt még sohasem kérdezte tőle a fiú.- Csinkvetti - mondta szemérmesen. - Balog Csinkvetti.-Mi?- Balog.- Aztat értettem. A másikat mondd.- Csinkvetti. Amikor a világra bújtam, akkor volt az az olasz csaj - magyarázta a lány. - Táncdalokat búgott. Az őseimnek büdösül megtetszett a neve. De frankón. Oltárian megtetszett. Dzsulija Csinkvetti. így hítták az olasz csajt. Hát ezért. A fiú visszatolta a gyufaszálat a szája jobb sarkába, utána gondolt a dolognak.- Aztat a digó csajt elől hítták Csinkvettinek - mondta aztán megfontoltan. - Emlékszek rá. Én már cigiztem akkoriban. Második elemibe jártam. Vagy az elsőbe. Mindegy. Az a csaj elöl volt Csinkvetti. Úgy, ahogyan te Bódog.- Balog - mondta a lány szerényen. A fiú ránézett.-Hát akkor Balog. Nem mindegy? De a digó csaj hátul Dzsulija volt. Náluk fordítva van. A digóknál. Meg a többi franc nációnál is. Dzsulija Csinkvetti - magyarul Csinkvetti Juli.- Eztet nem tudtam - mondta a lány mentegetőzve. - Honnan tudtam volna? Akkor bújtam a világra. Nem tudtam.- Baj - mondta a fiú. Aztán sürgetően megkérdezte: - Akkor most mi van?- Nem is tudom - mondta a lány szerényen és eltűnődött. - Melléfogtak az őseim. Marha módon melléta- podtak. A muterom eleinte nem is akarta. Neki az a másik jobban tetszett. A Rita Pavóne. Az is digó csaj volt. Az is elöl volt Pavóne? - kérdezte aggodalmasan.- Csakis - mondta a fiú egy jó óra múltán.- Muris - mondta a lány elgondolkozva. - Akkor még jó, hogy a faterom nem engedte. Aszonta, nem lehet egy kis csajt már pelenkás korában Pavóné-nak nevezni. Máj' még azt hiszik a népek, már a világra kecmergésemkor férjhez adtak. Pavóné. Én meg máj’ később nem tudok számot adni az uramról, a Pa- vóról. Oszt meg ha egyszer férjhez menyek - ezt is a faterom mondta -, az lesz a nevem, hogy Kupcsikné Pavóné. Ezért nem akarta a faterom. És milyen igaza volt. A Csinkvetti mégis jobb, nem gondolod? A fiú erre már nem is válaszolt. Akkoriban egy fészerben laktak, télen pedig egy épülőfélben lévő ház földszintjén, a majdani fürdőszobában. Egészen lakályos volt. A gyereket egy éjjel-nappali bölcsödében helyezték el. Volt spiritusfőzőjük; derékaljnak, takarónak ócska zsákokat loptak. Egy különösen jeges, szeles, hóviharos éjszaka után a fiú a délelőtti órákban belopakodott a szülei házába, amikor hivatalban voltak: egy jókora, megtömött bőrönddel tért vissza a fürdőszobába. Egy paplan, egy párna, sok kaja. Pénz. Egy nagy (családi) doboz gyufát is hozott magával. Jól éltek. A második gyerek után a fiú magasba tartott állal a lány homlokának ■ szegezte a gyufaszálat és megkérdezte:- Te hány éves vagy? A múltkor azt is tudni akarták, amikor beírták a nevedet. Aszontam: huszonegy. Vagy már annyi? A lány eltűnődött. De aztán sikerült kiszámolnia az ujján.-Akkor még nem voltam. Most vagyok annyi. Vagy talán már huszonkettő? A fiú ránézett.- Hát nem mindegy?- De. Mindegy - mondta a lány szerényen. De aztán, maga sem tudta, miért, talán az ördög incselkedett vele, önkéntelenül kiszaladt a száján:- Te hány éves vagy? A fiú rosszallóan felröffent.- Hát nem mindegy?...- De. Mindegy - mondta a lány sietve, bocsánatkéröen. Aztán engesztelőén megkérdezte: - Akarsz füvet?- Van?- Van - monda a lány alázatosan.- Csukitól kaptam.- Csukitól?- Tőle.- Itt volt?- Itt. Amikor te a múltkor kajáért voltál.- Mit akart tőled?- Hírt hozott a muteromtól. A muter azt akarja, adjuk hozzá a gyereket. A csajt nem akarja, merhogy még pici. De a srácot magához venné. Adjuk?- Hol a fű?- A pá'rna alatt - mondta a lány szolgálatkészen. - Meggyújtsam neked? A fiú a fejét ingatta.- Miért? Azt hitted, cumizni akarom? Ne azzal - kiáltott rá élesen, mert a lány, nagy igyekezetében, az ó szája sarkából kifityegó gyufaszál után nyúlt. - Az az enyém. Van teneked gyufád!- Van - mondta a lány alázatosan. Gyufát kotort elő, meggyújtotta a kézzel sodort cigarettát, nagyot, kéjeset szippantott, aztán a fiú szájába dugta a stanglit.- ízlik? - kérdezte kedveskedve. A fiú nem válaszolt. A gyufát sem vette ki a szája sarkából; így is tudott szívni. Szerette a füvet. Ritkán jutottak hozzá.- Téged hogy hívnak? - kérdezte a lány váratlanul, a harmadik, mély szippantás után, mert akkor már kezdett feldobódni. - Mi a neved? A fiú rábámult. Rajta lassabban fogott a fű.- Hát nem mindegy?- De. Mindegy - mondta a lány sietve, és elpirult. Marhaság volt, hogy megkérdezte. Mellesleg tudta, hogy a fiút Bakesz-nek hívják (a katonanadrág miatt), és tudta, hogy ezt a fiú is tudja. Csukitól tudta a fiú nevét: annak idején Csuki hozta oda neki a fiút. A diszkóban. A Zöld Pacsirta diszkóban. De meg amúgy- sem szokták egymást néven szólítani. A fiú is csak egyszer nevezte őt a nevén: akkor, amikor egyszer hagyta odakozmálni a tejet a spiri- tuszfőzön.- Te - Csinkvetti - mondta neki akkor a fiú, és kiköpte a szájából a gyufaszálat. De nyomban másikat vett elő a katonanadrág farzsebéból. De ez már régen volt.- Szippants - mondta a fiú nagylelkűen, mert a fű rudacskájának a csonkja már alig volt egy fél centi- méteres. Aztán elnyúlt a zsákokra vetett paplanon,-és lustán, álmodozva megkérdezte:- Csuki még mindig a gőzben dolgozik?-Ott - mondta a lány. Aztán gondterhelten megkédezte: - Te, mi az, hogy fürdős ribi? A fiú ránézett.- Nem mi az, hanem ki az- mondta csúfolódva. És vigyorogva meg is magyarázta: - Csuki.- Frászt - mondta a lány megbot- ránkozva. - Csuki a kádakat súrolja meg a vizet ereszti be a tagoknak. Éppen erről van szó. A múltkor egy tag megkérdezte, nem akarna-e vele fürdeni? De Csuki rávágta az ajtót, és azt mondta a tagnak, hogy CSELÉNYI LÁSZLÓ fordítása ö nem fürdős spiné. Te tudod, mi az? A fiú ránézett.- Hát most már akkor te is tudod, nem? Olyan spiné, aki a gőzfürdők körül strichelt. De ma már nincsenek olyanok. Ez még a régi világban volt. Marha firkás világ lehetett, mi? Fir- kás meg cikis. Minek kellett nekik a kádban hetyegni? - tűnődött hangosan. - Biztosan olcsóbb volt, mint szobára menni - döntötte el. - Csuki amúgy sem lehetett volna fürdős spiné - vélte aztán megfontoltan.- Miért?- Mert nincsen melle, azért. Azt a kádban jobban észrevenni. Azért. Semmi mejje sincsen.- Nekem van?- Van. Ha nem lenne, nem kellenéi - mondta a fiú egykedvűen, és mert a sok beszéd elálmosította, lehunyta a szemét. De lánynak volt még mondanivalója.- Csuki azt mondta - közölte bizalmasan -, ha akarunk, elmehetünk hozzá fürdeni. A gőzbe. Beenged a hátsó ajtón. A személyzetin. Fürdeni. Szappant is ad. A fiú meglepetten felnyitotta a fél szemét.- Minek?- Csak úgy mondom. Csuki mondta - mentegetőzött a lány.- Ha nem akarsz, nem kell elmennünk. A fiú nem válaszolt. • Marhaság. Amikor a lány rájött, hogy újra állapotos - akkor már egy elhagyatott fáskamrában laktak, kőfalúban, állandóra -, a fiú dühös lett. Kiköpte a szájából a gyufaszálat. Pedig még egészen új volt; alig egy órája rágcsálta.- Ki a frásznak kell? - kérdezte mogorván. - Kettő már van. Egy srác meg egy csaj. Ennyi elég. Mink is ketten voltunk otthon - magyarázta. Én meg egy csaj.- Nővéred?- Húgom.- Mit csinál? A fiú ránézett.- Hát nem mindegy?- De. Mindegy - mondta a lány sietve, és elkeseredetten felkönyö- költr - Én nem tudom, hogyan történhetett - mondta mentegetőzve. A fiú hallgatott.- Holnap elmenyek - mondta, egy jó félóra múlva.- Hova? A fiú bizonytalanul a levegőbe kanyarintott a karjával.- El. Délnek. Nem akarok több krapekot.- Akkor elcsináltatom - mondta a lány bátortalanul.- A te dolgod.- Majd szólok Csukinak. Csuki ért hozzá.- Az is a te dolgod. Van még fű?- A párna alatt - mondta a lány.- Két darab. Csukitól kaptam. Meggyújtsam neked?- Miért? Azt hitted, cumizni akarom? A lány ezúttal nem várta meg a további rendreutasítást, buzgón gyufát kotort elő, a sajátjából. Ügyesen rágyújtott a kézzel sodort cigarettára, nagyot szippantott, aztán a fiú szájába dugta a stanglit.- ízlik? - kérdezte kedveskedve.- Ez most jobb fű, mint a múltkori volt. Nem tudom, honnan szerzi Csuki. Holnap elmenyek Csukihoz, ö tudni fogja, mit kell csinálni. ízlik? A fiú nem válaszolt.- Ha eljutunk Bulgáriába - mondta egy jó félóra múltán -, veszek neked főtt kukoricát. Ott a tengerparton árulják.- Itt is árulnak. Az utcán - mondta a lány bátortalanul.- De nem olyat, mint ott. Ekkora csövek - mutatta a fiú a karján.- Szeretem a főtt kukoricát- mondta a lány boldogan.- Ha visszagyövünk a tengertől talán elmenyek melózni - mondta a fiú lehunyt szemmel, álmatagon.- Hova? - kérdezte a lány meglepetten, mert ez eddig még soha eszébe se jutott.- Még nem t’om. Valahova. Elmenyek melózni. Aztán magunkhoz vehetjük - a kis csajt. A srác hadd maraggyon anyádéknál. Aszontad, szeretik?- Szeretik - mondta a lány boldogan, és a fiú szájához emelte a csikket. - Szippants. Az utolsó szippantás a tied. Három héttel később együtt indultak útnak. Délnek. Stefan záry Vörösen világító könnycsepp A vonatok elindultak palást sleppjét vonszolják maguk után szimulánsok nász-hámját Vágy-hosszú alagutakkal teli a pálya Hosszabbakkal mint kedvesem szemesugára Maradj meg szfinxnek homlokod támaszd a délibábnak Lapulj a rét legelső sziklájához A százéves moha fölissza a lázat szétosztja a közeli fák közt E vonatok az uszonyokkal csapkodó mezők felé húznak Új rajok áradnak szét Megérkezik a tartalék várjatok elveszett katonák Szereted a mezei egereket kiköltöztél hát hozzájuk Termésükből nem eszel készletükből nem kapsz Veríték-gyöngyök ónix vércseppek Seb-fejdíszek üres odvak glóriái Pőre lábak lógnak mérföldkövekhez hasonló lábujjak Roncsok óragépe méri a napok s éjek nélküli időt Micsoda ünnep a halotti torunk Zöld rakéta sejteti Hogy halál-asszony irányítja hintáját erre Viharpatkójú fehér lovai nyerítenek tüzet raknak Becsukott kézhez hasonló láng menti meg az alvó nőt Hallgasd meg isten esdó imáját Könyörülj fehér karjain A nö igy imádkozott Te ki fogva tartod az esőt nézd a hőségtől megreped a föld Te ki csillaghullást irányitsz húzz biztos gödörbe minket Ha majd repeszgránátok vijjognak Rejts el bennünket borítókosár óriás üvegharangja alá Az én ifjú testem szerelmet nem ismert Szószólóm arccal fekszik a földön Görcsök rángatnak Megtermékenyít az iszony Két követ s két kenyeret öklendek ki koraszüléssel Te aki leplombált koporsókat nyitogatsz Nyisd fel életemet is A nők közül épp engem válassz Nem tudjuk még minő talajra hullottak ezek a szavak Csak annyit tudunk Hogy villám szúrta át az eget Mint mikor valaki fogát csikorgatja Mint mikor lábbal dobbant Mellét veri hüllő mellek óriás visszhangja felel S hirtelen megszelídül Nem bánom Legyen meg valakinek az akarata
