Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-04-24 / 16. szám
j otthon, új viszonyok, új célok és UJ feladatok, ezért a cím: Tovább épül... Tovább kell, hogy erősödjék a színház vonzása, mert szocialista társadalmunkban vállalt feladatait csak akkor teljesítheti maradéktalanul, ha előadásaival, azok eszmei és esztétikai színvonalával hozzájárul az egyetemes és hazai színházművészet eredményeinek gyarapításához. Az új viszonyok sokkal kedvezőbb feltételeket biztosítanak e cél eléréséhez, mint az eltelt évtized kegyesnek semmiképpen sem nevezhető körülményei. Már maga az a tény, hogy a művészegyüttes próbáit és székhelyi előadásait egyazon színpadon tarthatja, a színészek saját öltözőikben készülhetnek fel a színpadi munkára, a színháznak saját színészklubja van, egy épületben van a kelléktár, a próbaterem, az irodák, mind-mind a harmonikusabb, tehát nyugodtabb alkotói légkör megteremtését szolgálja. A színház vezetésének vállára ezzel az eddigieknél nem kisebb, hanem nagyobb súly nehezedik. El kell érniük - s már érezhetően sikeres törekvések övezik ezt az utat -, hogy az együttes minél gyorsabban „akklimatizálódjék“ az új színházi „térben". Szó szerint: a színpad új tere, a korábbinál sokkal jobb akusztika, a nézőtér és a színpad kiképzéséből adódó másfajta kommunikációs közeg, a fénypark és a színpadtechnika (majdani) korszerűbb lehetőségei egymással harmonizálva tudják közvetíteni a színpadról a humánumot, a színházművészetet. Mindez szükséges ahhoz, hogy előadásaik megfelelően hassanak ebben az impozáns térben, ahová belépve, a nézőt megérinti az ünnepélyesség. A színház, mint a szlovákiai magyarok színháza, továbbra is megtartja tájoló jellegét. Az új épületben a társulat hetente A Matesz új székháza (ÖSTK-felvétel)--------------------------------------------------► háromszor: csütörtökön, pénteken és szombaton lép fel, a hét többi napján pedig (hétfő kivételével) tájelöadásokat tart. Ahhoz, hogy az új színház nézőtere (349 férőhely) hétről hétre megteljék, elsősorban a színház dramaturgiai vonalvezetésében a már megkezdett út folytatására, s az ebből adódó magas színvonalú igényességre van szükség. Az új épületnek, mint kulturális „látványosságnak" eddig megfelelő vonzása van. A távolabbi községek, városok üzemei, tömegszervezetei által szervezett csoportos színházlátogatások bizonyítják ezt. E sorok írója bizonyos abban, hogy egyrészt a bérletekkel rendelkező üzemek, intézmények és vállalatok, tömegszervezetek, valamint a Szlovákiában tevékenykedő (Csemadok- szervezetek fokozottabb figyelemmel értéÚJ OTTHONÁBAN A MAGYAR TERÜLETI SZÍNHÁZ Holocsy István (Lopahin), Mikula Róbert (Trofimov) és a háttérben Ropog József (Jasa, a fiatal inas) Csehov Cseresz- nyéskertjének egyik jelenetében. (Szűcs Jenő felvétele) kés élményeket adó színházlátogatásokat szervezhetnének a városba. A színháznak alapvető tájékoztató, közvetítő szerve a propagáció, a rugalmas tömegtájékoztatás minél hatékonyabb formája. Fontos, hogy a rendelkezésre álló anyagi keretből megfelelő részt szánjon a színház erre a lényeges munkára. Ennél is fontosabb az, hogy a propagációs munkát (látványos hirdetőtáblák, plakátok) a színház produkcióival azonos nívóra emeljék. A sajtó, a rádió, a televízió szintén jelentős közvetítő „elem", de ma már tudatosítanunk kell, hogy nem elég informálni, hanem „csalogatni“ is tudni kell. A reklám ma már külön szuverén „művészetként“ nyer létjogosultságot. Főleg az új, a szokatlan és az adott nézői közeg tudatában kevésbé élő művek kínálatához kell a nagyobb eróbevetés. Azt persze már minden intézmény önmaga erőinek és lehetőségeinek felülvizsgálatával kell elérnie, hogy a reklámmal megbízott részleg megfelelő körülmények között, megfelelő szakemberek bevonásával „látványos“ munkát tudjon végezni... . i Tovább épül... közhelyként hangzik szinte, annyit beszélnek, cikkeznek arról, hogy a közönséget vissza kell hozni a színházba. E sorok írójának az a véleménye (és tapasztalata), hogy a közönséget nem visz- sza, hanem be kell hozni a színházba. Miért? Mert szemmel látható, hogy a színházlátogató törzsközönség, a meglehetősen hullámzó sikersorozatok ellenére is, Komáromban (Komárno) és vidéken rendszeresen látogatja a színház előadásait. Van tehát egy bázis, amelyik nem bizonyos előadásokra, hanem színházba jár. A feladat tehát az, hogy elérjük, akik nem jártak eddig színházba, „holnap“ eljöjjenek! Végezetül térjünk ki röviden arra, milyen lehet az a változatosság, amellyel a színház szolgálni tudja közönségét. A legutóbbi időszak vitathatatlanul legnagyobb sikere volt Móricz Zsigmond nem élhetek muzsikaszó nélkül című színpadi műve, zenével. A másik „kelendő“ előadás Takáts Ernőd rendezésében Kertész Ákos Névnap című müve volt. Hasonlóan jó visszhangra talált Luigi Pirandello Többgyerekes agglegény (Liolá) című komédiája is, amelynek rendezőjeként Dráfi Mátyás érdemes művészt jegyzi a színház. A legutóbbi bemutatók (A. P. Csehov: Cseresznyéskert és O. Zahradník: Utóirat) mérlege ebből a szempontból még nyitott. Ebben az évadban még bekerül a komáromi együttes repertoárjába két sikerre számot tartó előadás. Jókai Mórnak, a város szülöttének világszerte ismert regényeit sorra alkalmazzák színpadra. A Matesz rendszeresen műsorára tűzi ezeket a műveket. Májusban a Szegény gazdagok (A Facia negra) kerül bemutatásra. A szezonzáró produkció pedig szintén egy világszerte ismert magyar drámaszerzó, Molnár Ferenc zenés színmüve, a Doktor úr lesz. Mindkét bemutató előkészületei már folynak, s biztosnak látszik, hogy a közönség kapcsolatának erősítését szolgálják majd. KISS PÉNTEK JÓZSEF Kell az összetartó erő, hogy legyen egy csapat Találkozás Gyarmati Bélával, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatójával A kassai (Koáice) Thália Színpad színészlakásának konyhájában Gyarmati Bélával és az előző esti bemutató legfiatalabb színészeivel együtt beszélgetünk. Legénylakás ez, abból a fajtából, ahol a legszükségesebb tárgyakon kívül az elszántság, a színházba vetett hit is megtalálható. Gyarmati Béla otthonosan érzi magát a fiatalok között. „Évekig Nyíregyházán újságiróskodtam, majd a miskolci Észak-Magyarország következett. Az egyetemen magyar-történelem szakot végeztem, ezért természetesnek tűnt, hogy a kultúrával, a művelődéssel foglalkoztam. A lap kulturális rovatának a vezetőjeként rendszeresen írtam színikritikát, így nem volt véletlen, hogy rendszerint egyik kiváltója voltam a színház körül fel-fellángoló vitáknak. Ilyen előzmények után hívtak meg a Miskolci Nemzeti Színház igazgatói székébe, hároméves szerződéssel. Azóta 7-8 év telt el, s az akkori csapat nagyobb részt ma is együtt van." Életrajzi töredékek rendezgetése után, beszélgetésünkben mintha lavinaszerű gyorsulás következne be. Kezdve a kassai színházak és a miskolci együttes között évek óta tartó kapcsolattal, majd folytatva a Thália Színpadon vendégszereplésükkel kisegitö kiváló miskolci színészekkel, míg aztán ismét a színigazgató gondjaihoz, a napi teendőket meghatározó színházesztétikai és művelődéspolitikai célokhoz érünk. „A miskolci színházat évek óta az ország legizgalmasabb előadásait produkáló együttesei között tartják számon. Ez ugyanúgy kötődik a rendezők személyéhez - Csiszár Imréhez, Szőke Istvánhoz, Szűcs Jánoshoz -, mint a kiváló színészeinkhez, akik közül mindenekelőtt Tímár Évát és Blaskó Pétert említeném meg. Lehetetlen nem szólni Major Tamásról, aki,,nemtudomhányadik“ színészi és rendezői virágzását éppen tanítványa, Csiszár Imre meghívására közöttünk élte át. Három esztendeig szoros kapcsolatot ápoltunk vele. Sokat köszönhet neki a társulat. Jelenléte nemcsak a mérhetetlen szakmai alázata miatt volt nevelő hatással ránk, de mély embersége, szeretete megváltoztatta a légkört. Elég volt, ha csupán leült a társalgóba, elég volt megjelennie, már hatott ránk. Jelenléte fegyelmezett, nem is szólva külön azokról az éjszakákba nyúló beszélgetésekről, amelyekből mindannyian tanultunk. A nálunk játszott szerepei, különösen a Lear király címszerepe, valamifajta színészpedagógiai, emberségre nevelő hatásával él emlékezetünkben. Mindezek mellett nagy rendező és nagy színész volt. Zsenialitása feledhetetlen és pótolhatatlan." Égy ipari centrumban, mint amilyen Miskolc is, a közönség ízlése igencsak megoszlik. Ilyen helyzetben fontos a repertoár megválasztása, a színészek játéka, a rendezők művészi törekvései. Egy 1823-ban kezdődött színházi hagyomány helyszínén, egy felduzzasztott nagyváros heterogén igényekkel élő lakóinak kell játszaniuk. „Ebben a tekintetben a városnak sok a hasonlósága Kassával. A szinházcsinálással foglalkozóknak céljuk, hogy részt vegyenek az európai színházi folyamatokban, s alakítójukká váljanak. így akarnak egy korszerű eszmeiségé, tartalmi és formavilágú színházat, most éppen Miskolcon. A közönség viszont adott, a maga igényeivel. így olykor kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni, mert a zenés színház népszerűsége nálunk is mindent felülmúlt. “ Gyarmati Béla a Thália Színpadon mégis magyar drámát, Németh László Bodnárné című paraszt-tragédiáját rendezte. A bemutatót követő délelőttön már nyilvánvaló volt, hogy a Kassán töltött hathetes próbaidőszak pozitív nyomot hagyott az együttes tagjaiban. „Már az első találkozásunkkor eltökélten törekedtem az alkotáshoz nélkülözhetetlen Gombos Ilona a Bodnárné címszerepében (Bodnár Gábor felvétele) légkör megteremtésére. Mivel a társulatban nagyrészt fiatal színészek, sőt kezdők dolgoznak, mindenekelőtt az ő számukra fontos szellemi ihletet igyekeztem közvetíteni. Fogékonyságuk, érzékenységük és alkotói lelke- sültségük alapján állítom, hogy ennek a társulatnak szüksége lenne egy állandó rendezőre. Nemcsak művészként, de pedagógusként, pszichológusként és jóbarátként is karban kellene tartania ezt a közösséget. Mi egyetlen produkcióra szövetkeztünk, s lám mindannyian nyomban a legjobbra törekedtünk. Próbáinkat mindig a színházcsinálás töltötte ki, ezekután a nézők döntik el, milyen a művészi eredmény. Az ittlétem azonban sok mindenben engem is formált. Éppen erre a változásomra gondolva állítom, hogy különösen a fiatal színészeknek lenne szükségük a termékenyítő szellemű csatákra, a beszélgetésekre, az együttgondolkodásra. Valamilyen érték, tehetség szinte mindegyikükben felcsillant. Inspiráló módon tudtunk együttélni az eltelt hat hét alatt. Ök maguk is érzik, tudják, hogy kellene egy ember, aki köré oda lehet ülni, akivel úgy lehet vitatkozni, hogy sohasem válhatnak el haraggal. Elsősorban rendezőt várnak; olyat, aki nemcsak a próbaidőszakra érkezik ide. A színésszé válás, mégha főiskolát végzett is a fiatal, évekig tartó folyamat, s ehhez kell egy szellemi irányító. Márpedig a rendező ne uralkodni- vágyásával, hanem észrevétlenül is ható szellemiségével neveljen. “ Beszélgetésünk közben a színészek ki-be jártak. Bele-bele hallgattak, majd megfőzve a teát vagy a kávét, távoztak. Gyarmati Béla jól láthatóan családias hangulatot teremtett közöttük. Meg tudják-e, meg akarják-e őrizni? DUSZA ISTVÁN ÚJ SZÓ EBI 1987. IV. 2*
