Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-04-10 / 14. szám

* r Lépést tartani az igényekkel • A világ első tüzelöanyagcellás gépkocsija, egy átalakított VW Elektrotransporter Tüzelőanyagcellás gépkocsi A Honvédelmi Szövetség sokrétű tevékenysége nem­csak az élsportolók igényeit elégítik ki, hanem többek kö­zött azokét is, akik az autós turizmust kedvelik, és szeret­nek résztvenni a különböző tá­jékozódási versenyekben. Az említettek mellett nagy részt vállal a nevelőmunka terén is. Hazánkban a szövetségnek több mint 360 ezer olyan tagja van, akik a motorizmusnak hó­dolnak. Hogy Szlovákiában mi a helyzet, afelől érdeklődtünk Vlastimil Haviintól, a Honvé­delmi Szövetség Szlovákiai Központi Bizottsága osztály­vezetőjétől. ■ A szövetség VII. kongresszusa óta hogyan alakult a taglétszám?- Azoknak az alapszervezetek­nek a száma, amelyek motoros te­vékenységet folytatnak, a kongresz- szus óta 84-el gyarapodott. Ez azt jelenti, hogy jelenleg 1319 alapszer­vezetnek több mint 85 ezer tagja van. Az autós turizmus, a bikrosz, és a ciklotriál iránt is jelentős az érdek­lődés. Az utóbbiak főleg a fiatalok körében népszerűek. Elmondhatom tehát, hogy e téren egyre jobban sikerül teljesíteni a kongresszusi ha­tározatot. Az autó- és motorsport terén azonban nem sikerül jelentős fejlődést elérni. Ennek egyik oka a nehéz anyagi helyzet. Évente a verseny céljaira egy-két autót tu­dunk vásárolni. Kis teljesítményű hazai gyártmányú motorkerékpáro­kat nem tudunk beszerezni, deviza- eszközeink pedig korlátozottak. ■ Milyen az ellátottságuk az alapszervezeteknek, illetve az autó­kluboknak?- Évek óta arra törekszünk, hogy önsegélyes műhelyek létesüljenek, ahol a klubok tagjai el tudják végezni az alapvető karbantartást. Van, ahol az üzemek teremtették meg erre a feltételeket, mint például Nővé Mesto nad Váhomban, másutt az alapszervezetek, néhány helyen pe­dig a tagok társadalmi munkával járultak hozzá a létesítmény építé­séhez. Az igyekezetnek, a szorga­lomnak meg is van az eredménye: Szlovákiában ma már mintegy 400 önsegélyes műhelyt tartunk nyilván. Az említettek közül 36 olyan, ame­lyek korszerű tesztelöberendezéssel is rendelkeznek, amelyeknek 1-3 állandó alkalmazottjuk van, és a ta­gok igényeinek kielégítésén kívül ki­segítő gazdasági tevékenységet vé­geznek, bekapcsolódnak a lakossá­gi szolgáltatásba, főleg a fő turista­idényben. Sajnos, a „sárga angya­lok“ eltűntek közútjainkról, ezt a szolgáltatást az Autoturist utazási iroda vette át, de nem áll a feladata magaslatán. Szlovákiában csupán két helyen van vontatószolgálat, mégpedig Bratislavában és Éiliná- ban. Ez a helyzet megkeseríti Szlo­vákiában az autós turisták életét, noha a segélynyújtásba számos más szervezet bekapcsolódik. ■ Mit tettek és tesznek a közleke­désbiztonsági nevelés terén?- Tevékenységünkben az emlí­tettek is egyre nagyobb szerephez jutnak, még az önsegélyes műhe­lyekben is. Nagy segítséget kapunk a szövetség 24 autósiskolájától, egyrészt, mert évente mintegy 90 ezer amatőr gépjárművezető to­vábbképzését biztosítják, másrészt, mert a közlekedési parkokban - amelyből hazánkban 95 van (Csehországban 71, Szlovákiában pedig 24) - több tízezer óvodás, kisiskolás és fiatal sajátítja el a biz­tonságos közlekedés alapszabálya­it. Számos vetélkedő megszervezé­sét, mint például a Pionírszemafór, segítjük elő. Az idén újabb vetélke­dőt indítottunk, amelybe a közúti közlekedés összes résztvevője be­kapcsolódhat. Ezzel is szeretnénk hozzájárulni ahhoz az akciósorozat­hoz, amely azt a célt tűzte ki, hogy hazánkban az idén százzal csök­kenjen a halálos kimenetelű balese­tek száma. Szó van arról is, hogy országos viszonylatban kidólgozzuk azon verseny feltételeit, amely Az Év Autósa cím odaítélését tenné lehetővé. ■ Az autós turizmusban nagy szerepet játszanak az autókempin­gek. Mi a helyzet e téren?- Országos viszonylatban a szö­vetségnek 93 autókemping és 15 táborozó hely van a tulajdonában. Az említettekből negyven felel meg a szigorú nemzetközi követelmé­nyeknek. Tény, hogy több autókem­pingre volna szükség ahhoz, hogy a megnövekedett idegenforgalom­mal - noha az nemcsak a mi felada­tunk - lépést tudjunk tartani. Továb­biak építésére van szükség, éppen ezért mindent megteszünk annak érdekében, hogy meglevő létesít­ményeink komplex szolgáltatást biz­tosítanak, hogy kapacitásaikat a le­hető leggazdaságosabban kihasz­náljuk. ■ Befejezésül mit szeretne még elmondani?- Ha növelni akarjuk a klubok számát, meg kell teremteni a kellő műszaki és anyagi bázist, azt, hogy tagjaink részére egyre színvonala­sabb szolgáltatást nyújtsunk, érde­kes rendezvényeket szervezzünk, olyanokat, melyeken családok ve­hetnek részt. Javítani kell az autós­iskolák munkáját, el kell látni őket korszerű segédeszközökkel. Cé­lunk, hogy Szlovákia-szerte növe­kedjen az olyan rendezvények szá­ma, amelyek a biztonságos közleke­désre való felkészítést segítik elő. Természetesen szükségesnek tart­juk, hogy az élsport terén is megfe­leljünk a nemzetközi feltételeknek. Ezt szolgálja a több mint húsz orszá­gos rendezvény is. amelyeknek je­lentős része nemzetközi részvétellel valósul meg. NÉMETH JÁNOS Kétségtelen, hogy a gépkocsi a kőolajból előállított nagy energia- sűrűségű, könnyen szállítható, tárol­ható és kimérhető üzemanyagnak, a benzinnek és a gázolajnak kö­szönheti mai elterjedését, a világ- gazdaságban játszott szerepét. Az is kétségtelen, hogy ilyen ütemű fel- használás belátható időn belül kime­ríti a Föld megújíthatatlan olajkészle­teit és a szénhidrogének motorhajtó anyagként való elégetése súlyos környezetvédelmi problémákat okoz. Kiutat ebből a helyzetből az elektromos gépkocsi jelenthet, felté­ve, hogy az elektromos energiatáro­lását illetve a járművön történő elő­állítását sikerül megoldani. Ami a tá­rolást illeti, nincs ok különösebb op­timizmusra. A világ kiváló kutatóinté­zetében minden elképzelhető anyagpárositást és konstrukciót ki­próbáltak, de a legjobb kísérleti ak­kumulátor energiasúrűsége (a tárolt energiára eső térfogata, tömege) sem tesz lehetővé többet, mint né­hányszor tíz kilométeres, igen lassú haladást. Az akkumulátoros autónak ezért csak különleges alkalmazási területeken lehet jelentősebb szere­pe, például a belvárosi szállításban, de az automobilizmus egészének gondjait nem oldhatja meg. Sokkal biztatóbb egy régi talál­mány, a tüzelöanyagcella feléleszté­se és korszerű megvalósítása. A szabadalmat még 1894-ben, a gépkocsi megjelenése idején je­lentette be Wilhelm Ostwald, de ak­koriban áthidalhatatlan technológiai nehézségek miatt a gyakorlati kivitel mindaddig váratott magára, mig a szakemberek figyelme az űrállo­mások lehetséges energiaforrása­ként nem irányult a tüzelöanyagcel- lára. Azóta a fejlődés felgyorsult és a megoldás most már az űrből visz- szakerült a Földre, elkészült az első próbakocsi, amelyet elektromotor hajt, de felsövezeték és akkumuláto­rok nélkül. MŰKÖDÉSI ELV A tüzelőanyagcella hőenergiából közvetlenül állít elő elektromos energiát. Megértéséhez gondoljunk egy gépkocsi-akkumulátorra. Ebben töltéskor gyakran figyelhető meg „pezsgés": a töltőáram a vizet el­bontja, a pozitív pólusnál oxigén, a negatívnál hidrogén keletkezik és távozik gázbuborékok formájában. A két gáz elegye a roppant veszé­lyes, robbanékony durranógáz: ezért nem szabad akkumulátortöltő helyiségben dohányozni. A gépko­csiakkumulátor esetében ez a gáz­képződés tulajdonképpen nem kívá­natos mellékjelenség, ami arra utal, hogy a tulajdonképpeni elektroké­miai töltésfolyamat befejeződött, és az áram már haszontalanul vizet bont. A tüzelóanyagcellában fordított folyamat játszódik le. Itt nem ólom­elektródák vannak, hanem a pozitív pólus ezüstből, a negatív pólus nik­kelből készül. Az elektrolit hígított kénsav helyett tömény kálilúg. Ha a pozitív pólushoz oxigént, a nega­tívhoz pedig hidrogént vezetünk, ak­kor a pólusok között hasznosítható feszültség keletkezik. Ezt tetszés szerinti fogyasztó áramellátására használhatjuk. Közben a hidrogén éo az oxigén vízzé egyesül: ez itt az a végtermék, ami a belsőégésű mo­toron a kipufugó gáz. A tüzelőanyagcellás autót tehát hidrogén és oxigén üzemanyag egyesítésének energiáját közvetle­nül árammá alakító szerkezet és villamos motor hajtja. A kétféle gáz termelése nem probléma, hiszen viz korlátlan mennyiségben áll rendelke­zésre, és az bármely forrásból eredő elektromos árammal (atom- és vizi erőművek, napelemek, hőerőművek stb.) elektronikusan szétbontható. Az oxigén palackos tárolása he­gesztési és egyéb célokra régóta megoldott: sőt, az utóbbi időben hid­rogén „tankolására“ is kidolgoztak egy eljárást: a gázt titánhidrid szemcsékkel töltött tartályban nyele- tik el. Előttünk áll tehát a nagy lehe­tőség, az akkumulátor nélküli elektro­mos autó. A GYAKORLAT Az egyszerű elv megvalósítása egy sor nehézség leküzdését tétele­zi fel Mindenekelőtt a durranógáz­robbanás lehetőségét kell kizárni. A megvalósított tüzelőanyagcellá­ban az elektródák két réteg, eltérő porozitású fóliából állnak, amelyek a tartály falától hermetikusan elzár­nak. Ez azért szükséges, hogy a lúg ne léphessen ki a lemezek közötti térből, hanem csak a feléje néző lemezeket nedvesítse be. Azt is biz­tosítjuk ily módon, hogy a lemezek másik oldaláról a gáz csak ionok formájában léphet be, nempedig semleges atomokként vagy moleku­lákként. A folyamat közben keletkező víz állandóan hígítja a lúgos oldatot. Ezért desztilláló berendezést építet­tek be, amely az üzemóránként ke­letkező, valamivel több mint 10 liter vizet kiválasztja, és egy tartályba vezeti. Annak érdekében, hogy "a cellák ne rogyjanak be, külön pa­lackban tárolt gáz segítségével, 2,5 bar túlnyomást kell fenntartani ben­nük. A sok cellából álló rendszer túlmelegedését hűtőberendezés akadályozza meg. Az üzemhőmér­séklet kb. 80 °C-t tesz ki, így a feladat a belsőégésű motorok hűtésével ha­sonlítható össze. A palackok és a szükséges segédberendezések meglehetősen terjedelmesek, ezért az első tüzelőanyag-cellás gépko­csit egy VW Transporter platós válto­zatából alakították ki, amelynek rak­felületén minden elfért. Az autó haj­tóműve az az elektromotor volt, amelyet a nyugatnémet posta cso­magszállításra használ - ezt a hoz­zá tartozó akkumulátor-teleppel együtt változatlanul hagyták. A te­lepre az összehasonlítható méré­sekhez volt szükség. Az energiafor­rást Siemens gyártmányú 19 kW-os tüzelöanyagcella jelentette, amelyet 50 literes gázpalackokból táplálták. A cellák jobb oldalán van a gáztáplá­lás a szükséges szivattyúkkal és szerelvényekkel, a bal oldalon törté­nik a vezérlés és az áramlevétel. BIZTATÓ KILÁTÁSOK Mi szükség van ilyen bonyolult, nagy helyigényű szerkezetre, amikor a hidrogénnel közvetlenül belsőégésű motortól legfeljebb 30—40 százalék közötti energia- hasznositást várhatunk, addig a tü­zelőanyagcella 60 százalékos ha­tásfokkal működik, és a hozzá csat­lakozó elektromotor vesztesége el­hanyagolható. Jelenlegi kezdetleges állapotban a tüzelöanyagcellás hajtómű tömege körülbelül félúton van a benzinmoto­ros és az akkumulátoros hajtóműé között. Körülbelül hasonló az arány hatótávolságban is: a tüzelőanyag­cellás gépkocsi egy feltöltéssel mint­egy 150 km utat képes megtenni. A szerkezet tartóssága a közúti köz­lekedés viszonyai között még bi­zonytalan, erre vonatkozólag most folynak a vizsgálatok. Az első kísér­leti példány főbb adatai a követke­zők: tüzelöanyagcellák tömege 255 kg, a gázpalackoké 360 kg, a legna­gyobb sebesség 80 km/ó. (vitz) Információ - túlterhelés A túl sok információ, ha egységnyi idő alatt kell a vezetőnek feldolgoznia ezeket - túlterhelést okoz, s minél kevesebb valakinek a járművezetői tapaszta­lata, annál inkább nehézségei lesznek a megbízható döntések meghozatalában, a szükségessé váló és elhatározott manőverek végrehajtásában. A gyakor­lott vezetők természetesen több terhelést „bírnak“ ki, mivel ők nemcsak látnak, hanem - előre látnak, s így korábban észlelik a balesetveszélyes szituáció­kat. Ám ők sem terhelhetők vég nélkül, s erre éppen a téli körülmények között akadtak a legmeggyőzőbb példák. Az információk belső feldolgozásának ugyanis megvan a pszichológiai határa, amit túllépve bekövetkezik a jelzések hibás felismerése, kihagyá­sa, s csökken a jelzések megkülönböztetésében szükséges pontosság, mivel a járművezető pszichi­kuma szinte védekezik a kelleténél több „értékelni- való“ inger-adat ellen. Arra is ügyelni, hogy megadjuk az elsőbbséget, hogy közben kanyarodjunk figyeljük a lámpát, a gya­logosokat és egyebeket, vagyis azt a területet, ahová a manőver végrehajtása után eljutunk, jó időjárási körülmények között sem kis feladat, akkor azonban, amikor kevesebbet látunk, s még ahhoz is több erőfeszítés kell; amikor összpontosítanunk kell arra is, hogy elkerüljük a kocsi esetleges megcsúszását; hogy biztonságban maradjunk, de mégse álljon le közben a mozgásunk... - kifejezetten túlterhelést jelent sokaknak. Úgy mondják - számos baleset vizsgálata alapján -, hogy a túl sok feladat hatására még bizonyos cselekvési „lebénulás" is bekövetkez­het, a vezető mintegy „feladja“ a jármű feletti uralmat. A síkos, nedves úton való mozgás egyébként oly erővel tudja lekötni a vezető figyelmét, hogy ezeken a helyeken például a jelzőtáblák elnézésének, kiha­gyásának esélye tízszeres (!) ahhoz képest, ha ugyanott, ugyanazon a szakaszon száraz az útfe­lület. A személyi védekezés módja nem más, mint a sebesség rugalmas alkalmazása! Érthető, hogy ha gyorsabban megyünk valahol, akkor gyorsabban áramlanak felénk az információk is, s a kisebb tempó mellett - azonos idő alatt - kevesebbre kell figyel­nünk. A tapasztalatok szerint néhány kilométeres sebességkülönbség választja el a személy szerint elfogadható információáramlást - a megerőltetőtől! Mivel ily módon - lassabban járva - távolabbra is előre tudunk tekinteni, az egyenletesebb észlelés megelőzi a túlterheléseket. ÚJ SZÚ 16 1987. IV. 10.

Next

/
Oldalképek
Tartalom