Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-03-20 / 11. szám
ÚJ szú T ájaink szülöttei közül talán a legérdekesebb, legösszetettebb művész- egyéniség Kassák Lajos. A századfordulón kibontakozó magyar munkásosztály első küldötteként érkezett az irodalomba. Szerteágazó életművét leginkább származása és az avantgardista irányzatokkal való megismerkedése határozta meg. Legjelentősebb szerepe a huszadik századi magyar líra megújításában, a világirodalom különféle irányzatainak közvetítésében volt. Neve elválaszthatatlan a magyar művészeti és irodalmi avantgárd születésétől és kialakulásától. A legkülönfélébb „izmusokat" ő honosította meg a magyar irodalomban. Vérbeli kísérletező művész volt, hatvan kötetnyi életműve a modern törekvések és stíluskísérletek valóságos példatára és megvalósulása. A múzsák testvériségét nemcsak hirdette és vallotta, hanem művelte is - a líra és a próza mellett a képzőművészetben is felfigyeltetöt alkotott. A konstruktivizmus híve volt, az ún. képarchitektúrái a konstruktivizmus dekoratív-geometrizáló irányával rokonok. Festményei zömmel non-figu- ratívak, festett azonban dekoratív szellemű tájakvarelleket és rajzolt realisztikus női arcmásokat is. Általában elmondható róla, hogy a magyar avantgárd elindítója, szervezője és ihletöje, a legnagyobb szintű és legkitartóbb alkotója volt egy személyben. Egy szeizmográf érzékenységével kísérte figyelemmel a kortárs világirodalmat, s minden újszerűségről, modernségre törekvésről számot adott. Munkássága során valamennyi jelentős irányzattal érintkezésbe került, de sohasem vált iskolás értelemben egyetlen irányzat követőjévé sem. Céljaikat, törekvéseiket eszközzé és módszerré alakította át egy magasrendú egyetemes művészi kifejezés érdekében. El tudta kerülni a sablonokat, a sztereotip fogásokat. Az volt a törekvése, hogy költői (művészi) eszköztárát a modern emberi élet forró, lüktető iramához igazítsa. Gyermek- és ifjúkorát az Egy ember élete című önéletrajzi regényéből ismerhetjük meg részletesen. 1887. március 21-én született Érsekújvárod (Nővé Zámky). A szegénységből indult: apja gyógyszertári laboráns, anyja - Istenes Erzsébet - mosónő. A szülői házból nem hozhatott magával íróvá érlelő élményeket. Művészete máshol gyökerezik. Tizenkét éves korában lakatosinasnak szegődött szülővárosában, miután szándékosan megbukott a helybeli gimnázium 2. osztályában. Alapvető gyermekkori élménye a fizikai munkának az ember önerejére ismertető szépsége, ugyanakkor a munkások kopár, robotos élete. Az inasévek után különböző vasgyárakban dolgozott, majd Budapesten - Angyalföldön - telepeded« le, lélekben azonban sohasem szakadt el szülőföldjétől. Hamarosan szervezett vasmunkás, majd a munkásmozgalom aktív harcosa lett, s főként sztrájkok szervezéséből vette ki a részét. Ekkoriban kezd ismerkedni az irodalommal is. Első költői példaképe Petőfi Sándor, de a költészet igazi nagy élményét Berzsenyi lírája jelenti számára. Kezdetben nagy tisztelője Adynak és a Nyugat folyóirat körül csoportosuló költőknek. Ö maga is megpróbálkozik az írással. Todatosan, nagy becsvággyal készül írói pályájára. Hosszú vándorútra indul, gyalogszerrel bejárja Európa egy részét. Megfordul Párizsban és Brüsz- szelben. Különösen párizsi élményei váltak meghatározóvá világszemlélete és költői fejlődése szempontjából. Hazatérte után, 1910-ben jelentek meg első versei. Hamarosan felismerte, hogy a proletariátus költője nem haladhat a Nyugat folyóirat íróinak nyomdokain. A kortársaitól elütő, a sajátos tehetségének és mondanivalójának megfelelő hangot kereste. Először a prózában Kassák Lajos 1915-ben talált önmagára. Első novelláskötetét - Életsiratás - már a tipikus kassáki hangvétel jellemzi. Hősei többnyire szlovák parasztok, faúsztatók, hegyvidéki szegényemberek. Az ö életük egy-egy nyomorúságos mozzanatát rajzolja meg hol naturalisztikus pontossággal, hol szimbolikus felnagyításban. Költőként az első világháború éveire érik be. Első verskötete 1915-ben jelenik meg, Eposz Wágner maszkjában címmel. Költészetében szakít a kortársi líra egyéniségimádatával, ö az Egészhez, a Kozmoszhoz fordul. Nem érdeklik a polgári líra szokásos témái (halál, bor, nő, betegség stb.), az „anyag gyermekének“ vallja magát, költészetében osztálya mindinkább megmutatkozó ereje kap versbeli megfogalmazást. A szociális irodalmat, új humanizmust és erkölcsiséget szorgalmazza. Újszerű, erőt sugárzó, az élet minden árnyalatát érzékeltetni tudó stílus kimunkálására törekedett. Szinte törvényszerű, hogy a megfelelő formát a szabad versben találta meg. Nem volt öncélú formabontó, hiszen sajátos tehetsége, művészi törekvései, költői élményanyaga csupán a szabad versben tudott adekvát formát ölteni. Ebben talált megfelelő teret nyílt világképe költői kifejezésére, leltározó, „ láttató" módszerének, tanító szenvedélyének és racionalizmusának érvényesítésére. Elsődleges céljának tartotta az elavultnak ítélt irodalmi hagyományok szétzúzását, a régi helyébe új formanyelv megteremtését, de mértéket tartott a hagyományos formák elutasításában. Versei nemegyszer életképszerúen leíróak, ódaszerűen emelkedettek, s többnyire logikusan tárgyszerűek. Szimultaneista látásra, tehát az egyidejűség érzékeltetésére' törekszik. Szabadon alakítja a versszerkezetet, megnöveli a távolságot a kép és jelentés között, az egyidejűleg érzékeltetett dolgok, érzelmi állapotok, érzéstöredékek együtteséből váratlan hatású, összenőtt, füzérsze- rú képeket sző egybe. A forradalmakig tartó költői fejlődése leginkább a cselekvő művészet, az aktivizmus jegyében zajlott. Kassák felfogásában ez az irányzat elsősorban új magatartásformát, új írói hitvallást, világnézetet és művészetpolitikai állásfoglalást jelentett. A költő harcoljon a társadalom progresszív erőinek célkitűzéseiért, a tétlenséget aktivitással cserélje fel - vallotta nyilatkozataiban. Forradalmat váró és jövendölő verseit őszinte lelkesedés és pátosz jellemzi: örömhöz, Mesteremberek, Oroszok, 1917; Anyaság, Fiatal munkások, Boldog köszöntés stb. Kassák elismerte és hirdette a proletariátus forradalmi osztályharcát, a művészet autonómiája kérdésében azonban éles vitát folytatott a Magyar Tanácsköztársaság vezető politikusaival, főként a művészi szabadságot féltette a pártfegyelem kötelmeitől. A Tanácsköztársaság összeomlása után börtönbe került. Szabadulása után Bécsbe emigrált. Számúzöttsége elején megírta a Máglyák énekelnek című kötetét. A vesztett forradalmi csatából menekülő költő visszamlékezése ez a mű: líraigondolati felmérése a forradalom jellegének, a bukás okainak, a forradalmi tettnek. Az erős sodrású, fájdalommal és keserűséggel telített lírai vallomás emléket állít az első proletárállam hőseinek, s egyúttal rögzíti Kassák 1919-cel kapcsolatos reflexióit. A forradalom bukása megrendítette a világ gyors megváltoztatásának lehetőségébe vetett hitét. Mindenütt a ,,reménytelenség bazalt oszlopait" vélte látni. Ez a reménytelenség és csalódottság motiválja az ekkoriban induló dadaista kísérleteit és képverseit. A dadaista kísérletek a vereséget, a képtelenül lehetetlent idézték. A nagy világomlás és csalódás után csak a dadaista lázadás fintorait érezte kifejezőnek, az értelmetKassák Lajos: Kompozíció (1959, olaj) len világból csupán az illogikus képek idézhetnek meg valamit. E korszakának legjellemzőbb kötete A ló meghal a madarak kirepülnek (1924). Az őrült, logikátlan világ közepén álló költő magányát a kötet címadó versének zárósorai tudják leginkább érzékeltetni: Én Kassák Lajos vagyok, s fejünk felett elrepül a nikkel szamovár Kassák költői szemléletének és eszközeinek alakulása a húszas évek végén ért nyugvóponthoz. Hazatérte után sem mondott le teljesen a kísérletezésről, de a Földem, virágom (1935) kötetének versei alig emlékeztetnek a korábbi évtizedek formai megoldásaira. A tanúságtevó magatartásból kiéneklő költő az áttekinthető, egyszerű formákban találta meg legegyénibb hangját. A változás szembetűnő, de nem váratlan. Kassák számára az avantgárd irányzatok sohasem jelentették az irodalom végcélját. Az expresszivizmus „jajkiáltásaiban“, a dadaizmus értelmetlen káoszában, a konstruktivizmus hideg célszerűségében, a szürrealizmus valóságfelettiségében mindig az önkifejezés szabadabb és tisztább lehetőségeit kereste. Követőivel együtt a kimondatlant és a kimondhatatlant akarta kifejezni. Költői útjának gyors alakváltozásai az önkifejezés életképes formáinak szüntelen keresését jelentik. A szabad vers műveléséről sohasem mondott le, de versei mind szigorúbb megkötöttségek fegyelmét öltötték magukra. A kötetek egész sora bizonyítja ezt: Ajándék az asszonynak, 1937; Fújjad csak furulyádat, 1939; Sötét egek alatt, 1940; Szombat este, 1941. A két háború közötti időszak a lírikus Kassák mellett a prózaíró kibontakozását, felnövekedését is hozta. A művészetek testvériségét valló és megvalósító költő a novellák és regények egész sorát alkotta meg. Prózaíróként azonban egészen más utakon járt. Epikájában szinte nyomát sem találjuk merész formakereséseinek, kifejezésben újításainak. A külváros világát rajzolja leginkább, kisiklott, megrekedt sorsokat, a társadalmon kívülre sodródott életeket vonultat fel (Angyalföld, 1929; Munanél- küliek, 1932; A telep, 1933; Akik eltévedtek, 1936 stb ). Prózai főműve az Egy ember élete, 1927-1935 című önéletrajzi regénye. Egyedülálló a magyar prózairodalomban, Gorkij életregényére emlékeztető őszinteséggel és tisztasággal, hozzá mérhető színvonalon vall benne gyermekkoráról, vasmunkás éveiről, európai vándorlásairól, irodalmi próbálkozásairól és küzdelmeiről, a forradalmakról, az emigrációról stb. Egy megérett, kiteljesült élet krónikája ez a mű, a felidézett múlt arányai az eposzi méretű regények gazdagságát és hangulatát mutatják. Stílusa visszafogott, tudatosan szikár, higgadt ábrázolási módra törekedett, amely csupán a lényeges dolgok közlésére szorítkozik, elhárítja a romantikát, kerül minden túlzást, s felelős, önvizsgáló pontossággal és szabatossággal tárja fel élete lényeges eseményeit. Egy mélyről jövő ember föl- emelkedésének, emberi és művészi öntudatra ébredésének, harcra és alkotásra avatottságának története ez a könyv. A prózaíró Kassákot méltán helyezhetjük el századunk legjobbjaival egy sorban, munkássága nélkül szegényebb lenne a magyar irodalom. A háborús esztendőkben erősen megcsappan a hite a szavak erejében, a költészet hivatásában, de a legkilátástala- nabb helyzetben is hallatja hangját. A szegényekről, a bizonytalan és jövőtlen háro- bús világról, a közönyösen és könyörtelen zajló időről, stb. szól ritkán születő verseiben. A felszabadulást nagy megkönnyebbüléssel és a jövő iránti felelősségérzettel fogadja. Költészetével híven támogatja az újjáépítést, de korábban kimunkált költői szemléletét és gyakorlatát változatlanul őrzi. Célja mindvégig a művészi tökéletesség elérése és költői függetlenségének megtartása. így óhatatlanul szembekerül a sematizmus éveinek merev kultúrpolitikájával. Ismét elszigetelődik. Csak az ötvenes évek második felében aktivizálódik. Költői ihlete visszatér, sorra jelenteti meg kényszerű hallgatása alatt írt műveit (Költemények, rajzok, 1958; A tölgyfa levelei, 1964). Verseiben a néphez való hűségét megtartó, a közösség után egyre erősebben vágyódó költő hangja szól (Óda 1948, Partizánok, A kert varázslata, Arról, ami megtörténhet stb.). Némely nagyobb arányú versében elbeszélő motívumokat ötvöz a tanúságtétel szándékával és az emlékezés hangulataival (Budapest ege alatt, Rekviem egy asszonyért, Elporzott évek, Elhagyott tárgyak stb.) É lete és munkássága egyaránt példamutató. Az elhunytéval (1967. július 22. ) kiadott családi gyászjelentés nem csupán az alkalomnak szól: ,,Kassák Lajos meghalt. 80 éves koráig harcolt az igazságért, erkölcsi tisztaságát, jelleme hajlíthatatlanságát megőrizve. Kísérje végig mindannyiunk életét átható, hűséges tekintete.“ SZEBERÉNYI ZOLTÁN „Mondd ki a rendét, dm benned van” 1987.111.20. Kassák Lajos centenáriumára
