Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)

1987-03-13 / 10. szám

K orán reggel hangyabolyhoz hasonlít a település, egymás után indulnak az autóbuszok. A munkaképes lakosok mintegy kilencven százaléka idegenben, fő­leg a szlovák fővárosban dolgozik. Ez, vala­mint a családi házak építésének korlátozá­sa is hozzájárulj ahhoz, hogy Pusztafödé- mesnek (Pusté Úrany) ma csak ezernyolc­száz lakosa van, öt évvel ezelőtt még há­romszázzal többen voltak.- Azt hiszem, nem tartottunk lépést a megnövekedett igényekkel, nem fejlesz­tettük úgy településünket, ahogy arra szük­ség lett volna - vélekedik Miloá Glassa, a hnb fiatal elnöke. - Hogy kit terhel a felelősség, nehéz megmondani, és fölösleges is lenne választ keresni a kérdésre. Most az a lé­nyeg, hogy növeljük a település megtartó erejét. Ezt a feladatot tűztük magunk elé az alakuló gyűlésen, a szándékunkban a járási szervek is támogatnak bennünket. Az alapiskola már több mint húsz éve épült, és bizony tatarozásra szorul. Több mint háromszáz tanuló látogatja és ezenkí­vül a művelődési otthon szerepét is betölti. Tizennyolc szakkör tevékenykedik itt, fözó- sütő tanfolyamokat szerveznek, időnként filmeket vetítenek, mivel a rossz állapotban lévő mozihelyiséget télen nem tudják kifüte- ni. Az ifjúsági klub épületét lebontották, így hát az iskola igyekszik a szórakozási igé­nyeket is kielégíteni.- Néhány évvel ezelőtt választhattunk: művelődési otthon épüljön Z-akcióban, vagy óvoda. A lakosok az utóbbi mellett döntöttek - folytatja az elnök. - A gyermek- intézmény második éve üzemel, de sajnos a konyhai felszerelés hiánya miatt a mai napig a szomszédos iskola konyháján főz­nek az óvodásoknak. Azt tervezzük, hogy az iskolát és az óvodát körülkerítjük, a köz­tük levő területen pedig parkot létesítünk. Stefan Kurtansky (A szerző felvételei) Miloé Glassa 4----------------­átép ítését, ezt a tőmegszervezetek patro­nálják A tűzoltók megígérték, hogy önerő­ből rendbe teszik a tűzoltószertárat. A koráb­ban elkészült járdákat folyamatosan aszfalt- szőnyeggel vonjuk be. A közelmúltban elkészült a település új rendezési terve. Egy közművesített terüle­ten huszonkét házhelyet osztottak ki, tizen­hármon már folyik az építkezés.- Arra törekszünk, hogy folyamatosan épüljenek a családi házak - állítja az elnök. - A faluközpontban néhány régi ház lebon­tásával újabb építkezési telkeket nyertünk. Itt az állami gazdaság huszonnégy, a szö­vetkezet pedig nyolc lakást épít, de tizenöt­húsz családi ház építésére is lehetőség adódik majd. Ennek főleg a fiatalok örülnek, hiszen egyre többen akarnak építkezni. Re­Nagy segítséget kaptunk a munkálatokhoz a tózegkitermelő vállalattól, sajnos az állami gazdaság és a szövetkezet nem követte példáját. Azt hiszem, hogy a település fej­lesztésében többet is segíthetnének. A múlt megbízatási időszakban egy élel­miszerüzlet is felépült. Elkészült a sportléte­sítmény, korszerű futballpályával, noha a helybeli futballisták nem a legjobban sze­repelnek a járási ligában.- Ebben a megbízatási időszakban elő­ször a középületeket tataroztuk - mondja Stefan Kurtansky, a hnb képviselője, az alapiskola igazgatója. - A szertartásterem igen rossz állapotban volt, ezért a hnb épületének tatarozása során új termet ala­kítottunk ki. Mire a tatarozással végzünk, a szertatástermet is berendezzük. Hamaro­san megkezdjük az egészségügyi központ méljük, tovább már nem csökken a lakosok száma. Ezt segíti majd elő az új művelődési otthon építése is. Szó van az üzletközpont bővítéséről, ami szintén sokat jelent a tele­pülés mindennapi életében. A művelődési otthonnak már előre örülnek a gyermek­fúvószenekar tagjai, de a többi fiatal és a nyugdíjasok is. Természetesen időbe telik, amíg elkészül, sok társadalmi munká­ra lesz szükség, de a pusztafödémesiek bíznak erejükben, és a falu fejlesztéséért készek szabad idejük egy részét is felál­dozni.- A községi vízvezeték-hálózat már ko­rábban megépült, de mielőbb egy új kutat kell fúrni, mivel a víz minősége nem a leg- , megfelelőbb - önti szavakba gondjaikat Stefan Kurtansky. - A másik dolog, ami foglalkoztat bennünket, a gázvezeték meg­építése. A település háztartásainak három­negyedében propán-bután gázzal főznek, az ellátás pedig akadozik. A környező fal­vakban már korábban megépült a gázveze­ték. Választóink ezt gyakran szemünkre vetik, különösen az idei télen, amikor gon­dot okozott a tüzelőanyag-ellátás. Sok apró dolgot társadalmi munkával, minimális költséggel maguk is megoldanak. A hnb a Nemzeti Fronttal együttműködve konkrét feladatokat ad a tömegszervezetek­nek. A nöszövetség helyi szervezete példá­ul a parkokat, a zöldterületeket tartja rend­ben, de másról is nevezetesek az itteni asszonyok.- Lányaink és asszonyaink kétszer vet­tek részt Prágában az országos spartakiá- don - mondja Anna Lucanská, a hnb dolgo­zója, a nöszövetség alapszervezetének tit­kára. - Az elsőn én magam is részt vettem, a legutóbbin pedig a lányom volt ott. Kár, hogy a tornatermet csak ilyenkor vesszük igénybe. A téli hónapokban, amikor a ház körül kevesebb a munka, jól jönne egy kis testedzés. Igaz, ennek megszervezése csakis rajtunk,múlik. Anna Luóanská Azt mondják, a födémesiek későn vették észre, hogy lemaradtak a fejlődésben, nem figyeltek fel arra, hogy csökken a lakosok száma. Az a fontos, hogy tudatára ébredtek mulasztásuknak, és tudják, mit kell tenniük.- Itt születtem, minden embert jól isme­rek a településen, tudom kitől mit várhatok el - szögezi le határozottan az elnök. - En­gem is jól ismernek, éppen ezért vigyázok arra, hogy a szavak és a tettek között ne legyen különbség, mert könnyű az emberek bizalmát elveszteni. Bizalom nélkül pedig nincs jó munka, nincsenek jó eredmények sem. NÉMETH JÁNOS Magas, vékony, jól öltözött fiatal fiú áll az irodahelyiség­ben. Közöny ül sápadt arcán, de meg-megránduló arcizma jelzi, nyugalma csak látszóla­gos. Tizenhat éves, s már nem először jelenik meg a szociális kurátor előtt. A vád: többhe­tes iskolakerülés. A fiú min­dent tagad, védekezik, sokáig beteg volt. S amikor megjele­nik az anyja, az megerósfti szavait. A „színjáték“ valóság- fzú, ám amikor két hét eltelté­vel a tanintézet újra jelenti az iskolakerülés tényét, a kurátor előtt világossá válik, anya és fia félrevezették. A Nyitrai (Nitra) Járási Nemzeti Bizottság szociális osztályának ifjú­sági kurátorai naponta találkoznak ilyen és ehhez hasonló esetekkel. Évről évre, sajnos, emelkedik a „ne­héz“ gyerekek száma. Tavaly 463 kiskorú (ebből 126 cigány) és 515 fiatalkorú (ebből 111 cigány) ügyét vizsgálták. Talán hangsúlyozni sem kell, hogy az iskolakerülést a leg­enyhébb véteknek veszik. - Habár rendszerint a komolyabb kihágások mindig iskolakerüléssel kezdődnek - közölte tárgyilagosan dr. Éva Sis- ková szociális kurátor, majd felsorol­ta a listát: lopás, garázdálkodás, verekedés, sót nemi erőszak, zsaro­lási kísérlet. És szinte valamennyi esetben a fiatalkorúak mozgató ere­je az alkohol. A Nyitrai járásban 78 falu, község problémás fiataljáról gondoskodik a két kurátor. - Az igazság az- kap­csolodott a beszeigetesbe or. tíroni- slava Buchová -, hogy a városhoz közel eső falvak ifjúsága inkább vét a közrend ellen, mint a távolabb lakók. A városokban nincsenek szem előtt, elvegyülnek a tömegben, ami lakóhelyükön lehetetlen. Az is­kola, illetve a közbiztonsági szervek jelentései alapján a szociális kurátor feladata, a fiatalkorú, illetve a kisko­rú jellemzésének elkészítése. Ha csak iskolakerülésről van szó, bei­dézik a gyermeket, a szülőt, s figyel­meztetésben részesítik őket. Ha az eset ismétlődik (s mint megtudtuk, ez a gyakoribb) a fiatalkorú felügye­let alá kerül. Ha ez, meg a sok egyéb kísérlet sem használ, a bíróság inté­zeti nevelést rendelhet el.- És ez az, ami a legnehezebben megy - mondták beszélgetőtársa­ink, s hévvel magyarázni kezdték: - A környezettanulmány elvégzése fontos része a gyerek személyisége megismerésének, legyen az kis­vagy fiatalkorú. Gyakran nem tu­dunk a szülőkkel szót érteni, mert nem érdekli őket gyermekük viselke­dése, vagy mert fedezik gyermekük tettét. Látogatásunk időpontját is rendszerint ismerik, „készülnek“ és gyakran igyekeznek becsapni ben­nünket. A valóság, a tények tudatá­ban ez persze nem sikerül. A szociális kurátorok munkáját segíthetnék a helyi nemzeti bizottsá­„Közösen többet tehetnénk...“ gok is, hisz ki adhatna pontosabb családrajzot, ha nem ók? Sajnos, a valóság más. A család, a környe­zet jellemzése rendszerint nem ob­jektív, mintha az, aki készíti, nem akarná befeketíteni falubelijét. Az úgynevezett felügyelet is gyakorta eredménytelen. Az év folyamán hiá­ba látogatja a kurátor a gyermeket, ha az zilált családi körülmények kö­zött él, s ez a környezet formálja öt. Nem ritka, hogy a szülő nem bánja kiskorú gyermeke nevelőintézeti el­helyezését.-A szabálysértéstől a bűncse­lekményig rövid az út - mondta keserűen dr. SiSková, s példával is szolgált. - V. J. kiskorú, gyakori ,,vendég“ volt nálunk. Eleinte isko­lakerülés, később verekedés, lopás miatt. A bíróságnak javasoltuk neve­lőintézeti elhelyezését, de ezt visz- szautasitották. Néhány évig nem is hallottunk a fiúról. Gondoltuk, bizto­(Gyökeres György Illusztratív felvétele) san megváltozott. Tévedtünk. Itt az aktája - mutatott a vaskos iratcso­móra - tizenhét évesen zsarolt, ra­r bolt. Lehet, ha intéztbe került volna, élete másképp alakul... Beszélgetőtársaink nyíltan szól­tak az ugyancsak keserű tapasztala­tukról, miszerint a bíróság gyakran nem segíti munkájukat, döntéshoza­taluk nem egyezik az általuk ajánlot­tal. Mi akkor a járható út?'- tettük fői a kérdést, hiszen az elmondottakból nyilvánvalóvá vált, hogy a kiskorú, illetve fiatalkorú gyerekek nevelése terén sok a kivetnivaló.- A nevelés elsősorban a család feladata - mondta dr. Sisková. - Azután következik az iskola, de természetesen a szülő az, aki ügyel erre a folyamatra. Még akkor is,ha sok a munkája, elfoglaltsága. Ugyanis, nemcsak a „rossz“ csalá­dok gyermekei vétenek, egyre gyak­rabban a „jóké“ is. A baj esetén a szülő nem győzi hangsúlyozni, nem érti, hogy gyermeke így visel­kedett, hiszen mindent megkapott. Ilyenkor mi is föltesszük a magunk kérdését, hol marad a szeretet, az anyagi gondoskodáson kívül az odafigyelés? A válasz persze késik. Azt szeretnénk, hogy a szülő, ha úgy érzi, gyermeke nevelése ki­csúszik a kezéből, eljönne tanácsot kérni, hiszen közösen többre mehet­nénk. Elsősorban a vétség elköveté­sét kell megelőzni. De ha ez nem sikerül, még akkor is mód van arra, hogy közös összefogással, akarattal megálljt parancsoljunk a lejtőre lépő fiatalnak. PÉTERFISZONYA

Next

/
Oldalképek
Tartalom