Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-02-06 / 5. szám
r ÁFONYA A KERTBEN A fürtös kék áfonya (Vaccinium corymbosum) bokortermetű növény. Általában 1,6 - 1,8 méter magas, de két méter fölötti példányok is akadnak. Élettartama a szőlőhöz hasonlítható. Levelei lándzsa alakúak, páratlanok, hegyesek, fénylők, bőrszerúek. Fehér, harangszerú virágai fürtöt képeznek a hajtások felső harmadában és a csúcson. Termése lapított gömb, kökénykék-színű, hamvas. A bogyók jellegzetessége a koronaszerü csésze, öntermékeny. A bogyók átmérője 11,3 - 17,5 mm közötti. A jól fejlett bokor az ültetés utáni ötödik évben már 5-10 kg gyümölcsöt terem. Az áfonyát már a tizenkettedik században a népi gyógyászatban használták. Zöld gyümölcse antiszeptikus hatású (talán ezzel magyarázható, hogy alig van kórokozója), érett gyümölcse fűszeres, savanykásan édes, jellegzetes finom illatú, beltartalmi értékei miatt szinte gyógyszerként fogyasztható. Jelentős mennyiségben tartalmaz nikotin-savamidokat, B, B2- és A- vitamint, C-vitamin-tartalma az almáéhoz hasonló. Gyümölcsét, illetve a belőle készült ivólevet, bort, pálinkát, szörpöt, lekvárt, a levélből készített erős főzetet gyomor- és bélbántalmak ellen, értágitóként, erős hányinger megszüntetésére, sőt hastífusz ellen is ajánlják. Kiválóan alkalmas cukrászati termékek ízesítésére is, bár legfinomabb frissen fogyasztva. Hűtve 2-3 hétig tárolható. A fürtös kék áfonya - a többi áfonyafajhoz hasonlóan - csak savanyú, 3,5 - 4,8 pH értékű, humuszban gazdag, levegős talajokon termeszthető sikeresen. Talajlakó gombákkal él szimbiózisban, mykorizza-kapcsolat nélkül satnyán fejlődik. Fény- és vízigényes. Legjobban fenyóerdők talaján termeszthető. Rendkívül sekélyen - 30 cm mélyen gyökerezik, a mélymúve- lést és a mélyültetést nem bírja. Szélre érzékeny, az érett bogyók könnyen peregnek, ezért csak szélvédett helyekre szabad telepíteni. Virágait a tavaszi fagyok károsíthatják. A biokertek egyik legértékesebb növénye. Növényvédelmet alig igényel, hiszen a madarak, valamint a természetes környezetben élő hasznos paraziták önszabályozó rendszere kellő védelmet nyújt az áfonyának. A termést dézsmáló madarakat és vadméheket júliusban és augusztusban madár- és rovarhálók segítségével tarthatjuk távol a bokroktól. Különleges talajigénye ellenére a következő módszer szerint a kertben is lehet áfonyát termeszteni. A fürtös kék áfonyát 2,5x1,8 méterre lehet telepíteni. Ássunk 1 x1 x0,5 méter mély gödröket, s ezeket béleljük ki minden oldalról és alul is, használt fenyódeszkával vagy korhadó fenyődorongokkal, majd a gödröt töltsük meg fenyókéreg-komposzttal vagy fenyólombfölddel. A gödrökben szórjunk szét és dolgozzunk be a komposztba két evőkanálnyi kénport. Az ültetéskor nagyon lényeges, hogy a felső gyökerek csak 4-5 cm mélyre kerüljenek. Nagyon vigyázzunk, nehogy mélyre ültessük a növényeket! Mivel az áfonya sekélyen gyökeresedik, a talajt a kiszáradás ellen takarni kell. Takarásra fűrészpor, fenyölomb vagy kéregtörmelék használható, 3-5 cm vastagságban. A tápanyagutánpótlás során a legfontosabb teendőnk a talaj savanyúságának megőrzése. Ennek érdekében évente három alkalommal - kora tavasszal, nyáron és kora ősszel - négyzetméterenként 10 dkg kénport kell sekélyen bedolgozni a talajba. A tápanyagutánpótlásban legnagyobb szerep a magnéziumnak jut, ezenkívül még foszfort és káliumot igényel. A bőséges nitrogéntrágyázás hatására fagyérzékennyé válik. A friss istállótrágya, a klór és mésztartalmú műtrágyák a fürtös kék áfonya számára mérgezöek. Igen jó hatású a csontiiszttel, a szaruforgáccsal dúsított, fenyőtűből készített érett komposzt. A fürtös kék áfonya akár tíz évig is metszetlenül hagyható, bár az ilyen bokor belseje erősen felkopaszodik, nagy lesz a nem termő felület. Metszése hasonlít a pirosribiszkééhez. Az idős, felkopaszodott ágakat tóból ritkítsuk, illetve metsszük vissza a fiatalabb részekig. Az így metszett bokor a jobb megvilágítás hatására rendszeresen megújul, és a termés mennyisége, minősége javul. K. M. Csibeetető befóttesüvegből SZÚ 87. II. 6. A drágán vásárolt kiscsibék felnevelése sok gonddal, ve- szódséggel jár. Különösen akkor, ha a tenyésztő egész nap dolgozik, és csak kevés ideje jut az állatok körüli tennivalókra. A legtöbb esetben az etetést is csak úgy lehet megoldani, hogy az egész napra szükséges élelmet egyszerre tesszük az állatok elé. Viszont ilyenkor - megfelelő etetők hiányában - nagy a takar- mánypocsékolás. Hosszas töprengés után elkészítettem a mellékelt ábrán látható etetőt, mellyel igen jó tapasztalatokat szereztem. Az etető alja és oldala deszkából készült. Az alsó lap 30 x 30 cm-es, az oldal pedig 30 cm széles és a rendelkezésre álló beföttesüveg nagyságának megfelelő hosszúságú. Az alapdeszkán elhelyeztem a bádog etetőt (szintén elkészíthető házilag), amihez drótból készült szo- rítóval rögzítettem az üveget. Az állvány falára pántok segítségével felhajtható szololit lapot erősítettem (deszka is megfelel), melybe előzőleg az üveg átmérőjének megfelelő, kör alakú nyílást vágtam. Ezzel a magtartályként szolgáló üveget sikerült tökéletesen rögzítenem. A házilag készített etető előnye, hogy az állatok nem borítják fel, jól tisztítható és könnyen áthelyezhető. Én száraz szemele- ségen kívül nedvesített tápot is adagolok benne. Az ügyesebb barkácsolók levághatják az üveg fenekét, s akkor az utántöltés is igen egyszerűvé válik. Viszont akkor valamilyen fedóról is gondoskodni kell, hogy megóvják a takarmányt a szennyeződéstől (a kifutóban az esőtől) és a hívatlan vendégektől (egerek, verebek). K. J. Illllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilllllllllllllllllllllll E gy szerény és alapjában véve igénytelen, ám ugyanakkor fölöttébb hasznos növény újra felfedezése érdekében szólok. Az észak-amerikai indiánok még topi- namburként emlegették, de nálunk csicsóka néven vált ismertté. A csicsóka (Helianthus tubero- sus) magas növésű, dudvás szárú, gumós évelő növény. Szára a napraforgóéhoz hasonló, és a virága is szép sárga. A növény földben termő, édeskés gumóit kezdetben nyersen rágcsálták, később sütötték, főzték vagy savanyították, és - akárcsak a leveles szárat - az állatok takarmányozására is felhasználták. Egykor a szegények krumplijának nevezték, a mai ismereteink alapján ismételt használatba vétele újabb reménysugár lehet a cukorbetegség és az infarktus elleni harc eredményesebbé tételében. Komoly előnye, hogy a silány vagy homokos talajokon is megterem, de a szerves trágyázást meghálálja. További értékelendő tulajdonsága, hogy jól túri a szárazságot, tehát olyan kertekben is előnyösen termeszthető, ahol nem lehet megoldani a rendszeres locsolást. Leveles szára kitűnő takarmány, ezért az állattartóknak is figyelmébe ajánljuk. A gumóban található fruktóz, vagyis a gyümölcscukor egyszerű eljárással kivonható, mivel a gumóban jelentős mennyiségű - mintegy 14-17 százalék - inzulin is van. A sokhasznú csicsóka A gumójából készült ételek nemcsak cukorbetegek részére előnyösek, de kiválóan alkalmasak például csecsemők és öregek erősítő gyógykezelésére vagy az emberi szervezet műtét utáni gyors fölerósítésére. Említést érdemel, hogy szinte nincsen kártevője, tehát jól beilleszthető az egyre nagyobb tért hódító biológiai kertművelésbe. Egyedüli gondot a tárolás igényessége jelent - felszedés után a gumókat ömlesztve legfeljebb két-három hétig lehet károsodás nélkül tárolni -, de például folyamatos betakarítással vagy egyéb eljárással bizonyára ez is megoldható. A táplálkozásunkban jelentős szerepet játszó burgonyával szemben a csicsókának van egy komoly előnye. Nevezetesen az, hogy öt százalékkal kevesebb szénhidrátot tartalmaz mint a burgonya. S ami még ennél is lényegesebb: a burgonya szénhidrátja keményítő, amely a szervezetben teljes egészében szólócukorrá alakul, de ehhez inzulin szükséges. Ezzel szemben a csicsóka összetett szénhidrátja csaknem kizárólag gyümölcscukorrá változik, melyből a cukorbetegek szervezete naponta 30-80 grammot tud inzulin nélkül hasznosítani. Vagyis a csicsóka fogyasztása következtében csökken a szervezet cukorszintje, ami kihatással van a cukorbetegség megelőzésére. A csicsókából készült sűrítmény rendszeres használata általában csökkenti a vér koleszterin- és lipoid-szintjét, így csökken az infarktus veszélye. Úgy vélem, a fentiek egyételmüen azt igazolják, érdemes lenne ismét felfedezni és legalább a házikertekben meghonosítani ezt a sokhasznú növényt. SÓLYMOS JÁNOS A biológiai kertművelést választották Szepsiben (Moldava nad Bodvou) sokakat meghódított a kedvtelésszerü kertészkedés, amit az is jelez, hogy a városban már három alapszervezete működik a Szlovákiai Kertbarátok Szövetségének. A legfiatalabb 1985-ben alakult, élére Anna Jaéková mérnököt választották meg elnöknek. A szervezet tagjai közel két hektáros elfekvő földterületen létesítettek kerttelepet. Elhordták a területről a víztározó építésekor itt felhalmozott termésköveket, kiirtották a vadon burjánzó bozótot, majd kérdést emeltek és felállították azokat a víztartályokat, melyeknek rendszeres feltölté- séröl a műszaki szolgáltató vállalat gondoskodik. A harmincnégy kertbarát már kezdetben a biológiai kertművelés mellett döntött, s ennek megfelelően Redivivus Biokultura néven jegyeztették be alap- szervezetüket a szövetség központi bizottságánál, a biológiai kertművelés alapjait pedig részben a szakirodalomból, részben a szervezett szakelőadásokon igyekeznek elsajátítani. KÖTELES GÁBOR A múlt évi Agrokomplex országos mezőgazdasági kiállításon a kiállító vállalatok és szervezetek több olyan hasznos ötlet és megoldás népszerűsítésére is vállalkoztak, amelyek nemcsak könnyebbé és eredményesebbé, de örömteljesebbé is tehetik a kertbarátok tevékenységét, s ráadásul még az életkörnyezetünket is szebbé varázsolhatják. Ezek közé tartozik a képen látható virágállvány is, amely a pihenőkert zöld gyepén vagy akár a zöldségágyasok között is elhelyezhető. Elkészítése még a barkácsolásban járatlanok részére sem okozhat gondot, betelepítésére pedig bármilyen, napfényt kedvelő vagy jól tűrő virág felhasználható. Kádek Gábor felvétele Keresztrejtvény VÍZSZINTES 1. Németalföldi népi mondás. 14. Hollandia egyik városából való. 15. Francia fizikus. 16. Távolabbi ős. 17. Porció. 18. Város az NSZK-ban. 19. Azonos betűk. 20 Eck-keverve. 22. Amerikai hírügynökség. 23. Személyes névmás. 24. Rossz színész. 28 Tónus - angolul. 29. Replikarész! 30. Féktelenül viselkedik. 32. Női név. 33. Légi - gö- rögül.34. Ón. 35. Kihalt óriásga- lambfaj. 37. P. L. 38. Figyeli. 40. Stigma. 41. C. J. 42. Balkezes. 43. Tartó. 44. A nápolyi barokk festészet képviselője. 46. Én - latinul. 48. Európai nép. 50. Spanyolországi folyó. 51. Magyar színész 53. Afrikai tó. 56. Kínai város. 58. B. C. 59. Azonos betűk. 60. Mondatszó. 61. Pakliban van! 62. Tészta. 64. Mascagni operahőse. 66. A láz szélei. 67. Az aradi vértanúk egyike. 69. Anna... Tolsztoj műve. FÜGGŐLEGES: 1. Németalföldi népi mondás 2. .. alkalmaz valamit. 3. Gázlóban van! 4. A kobak közepe. 5. A magyar kommunista mozgalom harcosa (az utolsó négyzetben utónevének kezdőbetűje). 6... - fruit, citrancs. 7. öreg. 8. Kínai hosszmérték. 9. Aktuális. 10. Egyiptomi marsall. 11. Jugoszláv város. 12. Kezében van! 13. Verdi operája. 18. Kiszolgáltat. 21. Fafajta. 23. Magyar festő. 25. A középkor ismert utazója és felfedezője. 26. Lengyelországi város. 27. Római ezerhét. 31. Gyulladás. 33. Németalföldi népi mondás. 34. Fortélyt. 36. A lóverseny legnagyobb díja. 42. Egykori jégtakaró maradványaiból keletkezett tavacska. 43. Ritmusos mozgás. 45. A forint közepe. 47. Asztalosmunkát végez. 49. Ragpár. 50. Az indigó első szintetizálója. 52. Kő - latinul. 54. Görög népgyűlés. 55. Gyümölcsöt tartósít. 57. Franciaországi város. 63. A tórium és a bőr jele. 64. Nyaraló. 65. Andorra autójele. 68. Irány. 69. Képző. 70. Indium. A január 23-án közölt keresztrejtvény helyes megfejtése: A legtöbb összeadási hibát az anyakönywezetök követik el. Könyvjutalomban részesülnek: Pósa Dezső, Rimaszombat (Rimavská Sobota), Homoly Mária, Uzapanyit (Uzovská Panica), Kuszi Zsuzsa, Tardoskedd (Tvrdo- Sovce) Gábor Sándor, Losonc (Lucenec), Dobó Eszter, Zselíz (Zelie- zovce).