Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1987. január-június (20. évfolyam, 1-25. szám)
1987-01-09 / 1. szám
ÚJ SZÚ E E A _ iskolában folyó tanítás ősidők r\í- óta két alapvető szempontot követ, éspedig: művelődési, tehát didaktikai és nevelési, azaz pedagógiai szempontot. A tanításnak e két alapvető tényezője jelen van a mi iskoláinkban is; ezek együttesen hatnak és tesznek eleget az iskola, a társadalom követelményeinek. Természetesen az egyes tantárgyak pedagógiai-didaktikai szerepe, tanítási módszere más és más, s ezt az irodalomtanítás esetében is fontos tudomásul venni, amikor helyét és szerepét vizsgáljuk az oktatási rendszerben. Más a hatóereje, értelmi-érzelmi kisugárzása például a fizikának, matematikának, melynek óráin a pedagógus a tanulókkal természettudományos ismereteket, adatokat, egyértelmű tényeket közöl, és egészen másképpen jelentkezik mindez a humán tantárgyak, különösképpen az irodalom esetében, ahol a jelek túllépik saját jelentésüket és meghatványozódnak. Az irodalom a legsokrétúbb, legösszetettebb tantárgyak egyike, ezért tartalmának megközelítése, tanulmányozása, mindannak a kiaknázása, amivel gazdagíthat bennünket, emiatt megkülönböztetett figyelmet és sajátos tanítási módszert követel. Amikor tehát az irodalomtanításról beszélünk, fokozottan tudatosítani kell, hogy olyan tantárgyról van szó, amelynek anyaga a szépirodalom, s ez érzelmi telítettségével és sokrétűségével különösen alkalmas a személyiségformálásra, az egyén sokoldalú nevelésére. Az irodalomtanításnak elsődleges szerepe van az új, kommunista erkölcsű, tudományos világnézetű és sokoldalúan képzett ember nevelésében, kialakításában. Az irodalom ismereteket közöl, informál, műveltebbé tesz, példaképek felmutatásával, emocionális hatások létrehozásával formál és nevel. Nem utolsósorban olyan készségeket és jártasságokat fejleszt, mint az olvasóvá nevelés, az esztétikai érzék, a jó Ízlés stb. Anyaga a szépirodalom, amellett, hogy társadalomtudományi ismeretek hordozója, mindenekelőtt művészeti jellegű, sajátságosán világnézeti telítettségű és fontos helyet tölt be a szóbeli és írásbeli kifejezőkészség fejlesztésében. Ezeket a szempontokat az irodalomtanítás új koncepciója is tekintetbe veszi. A gimnáziumi irodalomtanítás tartalmi korszerűsítése már a hetvenes évek elején kezdődött különböző elméleti tanulmányok kidolgozásával, míg aztán megszületett az új koncepciójú kísérleti tanterv. Ezt az SZSZK Oktatási Minisztériuma 1979. január 5-én hagyta jóvá, s 1979-1984 között, öt évig a Pedagógiai Kutató Intézet néhány iskolában kísérletileg bevezette. A tanterv struktúrájához hozzátartozik azonban a tanítási anyag egész felépítése, az irodalomelmélet és világirodalom elhelyezése, a kötelező olvasmányok és könyvnélküliek feltüntetése stb. A magyar irodalom, vagy inkább az irodalom szerkezeti tartalmának a kérdése is több problematikát foglal magába. Az első, hogy a magyar nyelv és irodalom elnevezésű tantárgy irodalmi része egy idő óta már nemcsak a magyar irodalmat öleli fel, hanem a világirodalmat is. Ez a más nemzetek íróit és irodalmi alkotásait közvetítő világirodalom a tantervek változása során különböző helyen és módon szerepelt. Volt, amikor a világirodaimat csak a nemzeti irodalmi anyag függelékeként közölték, s volt, amikor az egész iskolaévre szétosztották, míg végül a jelenleg érvényes tantervben a világirodaimat a nemzeti irodalommal együtt tárgyaljuk. Nem vitás, hogy korunk emberének kulturális arculatához, irodalmi műveltségéhez kétségtelenül hozzátartozik a világirodalomban való jártasság, a világirodalmi műveltség. Természetesen a tantárgy alapanyagát és lényeges részét továbbra is a nemzeti, azaz a magyar irodalom teszi ki, de nem kizárólagosan. Az ötvenes évek elején a világirodalom a tananyagnak a 9 százaléka volt, a jelenlegi gimnáziumi tantervben ez kb. a kétszeresére nőtt. A szlovák tanítási nyelvű iskolákban és Magyarországon is körülbelül hasonló a helyzet. Egyébként a világirodalom tanításának tényleges terjedelme is attól függ, hol mennyi időt tudnak fordítani az irodalomoktatás egészére. Teljességről semmiképpen sem lehet szó, inkább csak arról, áttekintéssel, szemelvények olvasásával ízelítőt adni abból a hatalmas és egyre növekvő anyagból, amit Goethe meghatározásában úgy nevezünk: világirodalom. Tartalmát tekintve pedig elsősorban a szocialista országok íróinak kimagasló alkotásait, valamint a többi irodalom haladó műveit akarjuk bemutatni. Az irodalom tartalmához, struktúrájához tartozik még az irodalomelmélet kérdése. Az irodalomelmélet hangsúlyozott mértékben kiemeli az irodalom sajátos, esztétikai jellegét és annak ismerete hozzásegít az irodalmi művek, alkotások teljes élvezetéhez és megértéséhez. Ismerete, tanítása tehát az irodalommal kapcsolatban szinte nélkülözhetetlen. Az irodalomtanítás és nyelvi képzés kölcsönhatása, érintkezési területe is szorosan hozzátartozik az irodalom struktúrájához, s feltétlenül utalnia kell erre a tantervnek is. Köztudott, hogy az oktatás eredményeinek az elérésében a tanítás és tantárgy különböző tényezői mellett, mint például a tanítás módszere és a tantárgy struktúrája, elsődleges és meghatározó szerepe van a tanítás tartalmának, amelyet bizonyos fogalmakon keresztül a tanterv jelöl ki. A középiskolai, azaz gimnáziumi irodalomtanítás tananyagát, amint arra már rámutattunk, korszerű felfogásban egyrészt a haladó világirodalom, másrészt a nemzeti irodalom teszi ki. A világirodalomról már korábban szóltunk, most a nemzeti irodalom szerepét és tartalmát szeretnénk részletesebben megvilágítani. A magyar nyelv és irodalom elnevezésű tantárgy irodalmi részterületének a kezdet kezdetétől a nemzeti, azaz a magyar irodalom alkotta alapanyagát. Ennek létjogosultságát természetesen az irodalom jelenlegi koncepciója sem vitatja, sőt, teljes mértékben támogatja, hisz az irodalomtanítás célkitűzéseit éppen Így lehet a legjobban elérni, feladatait a leginkább teljesíteni. Ha tehát az irodalomtanítás céljait egészen leegyszerűsítjük és főképpen a szocialista hazafiság- ra, a proletár nemzetköziségre, az erkölcsi és az olvasóvá nevelésben határozzuk meg, akkor teljes mértékben egyet kell értenünk azzal, hogy ezeket leghatásosabban a nemzeti irodalmon keresztül lehet elérni. Ezért a nemzeti irodalom tartalmának a meghatározása és kijelölése nagyon fontos. Ha végigtekintjük a magyar irodalom tananyagának eddigi tartalmát, azt tapasztaljuk, hogy a fejlődés során nagyon sokszor változott, míg elérte jelenlegi, eddig talán legoptimálisabb formáját. Általános vonatkozásban azt venni észre, hogy a mindent felölelni akarás helyett egyre jobban kialakultak az ún. központi, monografikus témák, melyek a tanítási anyag súlypontját jelentik és ezek köré csoportosulnak a kisebb jelentőségű irók és költők, ha azt a tanítási órakeret még megengedte. Az ötvenes évek elején, a kezdet kezdetén, még nagyon sok bizonytalanságot tapasztaltunk e téren, sok olyan kisebb jelentőségű írót, költőt írt elő a tanterv, akiknek a lényeges irodalmi jelenségek szempontjából nem volt különösebb jelentőségük, l’gy fokozatosan kimaradtak olyanok, mint Alvinczi Péter, Szepsi Csombor Márton, Orczy Lőrincz, Ányos Pál, Dugovics András, Gvadányi József, Bajza József, Fáy András, Jósika Miklós, Czuczor Gergely, Verseghy Ferenc, Kemény Zsigmond, Gyulai Pál, Szigligeti Ede, Csiky Gergely, Tömörkény István és mások. Mindez természetesen sok esetben az irodalom oktatására fordítható órák számától függött és annak változásával alakult. Ami persze még nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden esetben helyesen jártak el a tanterv szerzői. Többször kihagyták, majd újra a tantervbe iktatták például Tompa Mihályt, Gárdonyi Gézát és Móra Ferencet. Ezek a példák is arról tanúskodnak, hogy sajnos mindeddig még e téren sincs megbízható, tudományosan alátámasztott szelektáló módszerünk. Általánosan elfogadott szempont azonban - s ezt hasonlóképpen ítélik meg külföldön is -, hogy az irodalom anyagának állandó gyarapodásával egyre kevesebb időt lehet fordítani a legrégebbi korok irodalmára. Ezekről többnyire csak átfogó képet nyújtanak és a tüzetesebb, részletes irodalomtörténet a XIX. századdal kezdődik. A gimnáziumi irodalmi tananyag elrendezése időrendi, azaz kronologikus. A tanítás súlypontját az irodalmi szemelvények olvasása és feldolgozása jelenti. Az irodalmi tananyag struktúrájának különösen fontos része a szlovák és a cseh irodalommal, valamint a történelemmel, képzőművészettel és zenével való koncentráció. A tananyagot az olvasókönyvi, a házi és az egyéni olvasmányok alkotják. Az órákon az eddigieknél fokozotabb mértékben foglalkoznak az irodalmi kritikával és könyvismertetéssel. A házi olvasmányok megválasztásában a tanulók szabad kezet kapnak, így az elolvasandó könyveket egy szélesebb keretből maguk választhatják ki. A magyartanároknak rendszeresen (legalább kéthónaponként egy órában) kell foglalkozniuk a tanulók egyéni olvasmányaival is. Nem az a fontos, hogy mikor, melyik korból olvasnak, hanem hogy az iskolai tananyag mellett - saját ízlésüket követve - egyénileg is érdeklődést tanúsítsanak az olvasás iránt. Az irodalomtanítás új koncepciójának legjellemzőbb és talán legnagyobb változást jelentő vonása: a komplexitás. Az, hogy az irodalmat, az irodalmi alkotásokat nem elszigetelten szemléli és tárgyalja, hanem a korba ágyazva, annak történelmi és művészeti összefüggéseiben. Egy-egy történelmi, illetve stílustörténetf korszakról általában teljesebb képet igyekszik nyújtani, mint az eddigi irodalmi tervek, koncepciók. A tananyag szerkezeti felépítése a legrégebbi időktől, koroktól napjainkig követi a fejlődést az egyes történelmi és stílustörténeti korszakokon keresztül. Az egyes korszakok tantervi anyagának szerkezete általában egységes. A korszak tárgyalása mindig a külföld társadalmi és kulturális viszonyainak ismertetésével kezdődik. Ezt a kor képzőművészetének és zenéjének rövid informatív áttekintése követi, kitérve egy-két jellemző alkotás bemutatására, elemzésére. Majd a világirodalom áttekintő képének a felvázolása következik, a kor szemelvényeinek olvasásával és elemzésével. Ezek után kerül sor a kor magyarországi történelmi-társadalmi viszonyainak a bemutatására, és képzőművészetének, zenéjének rövid áttekintésére. Ezt a magyar irodalom követi. A fejezetet a magyar-szlovák, illetve a cseh irodalmi-kulturális kapcsolatok rövid ismertetése zárja le. M ivel az egyes korszakokban alapjában véve ugyanazok a témakörök ismétlődnek, ez az egyes témák folytatását és folytonosságát jelenti. A koncepció szempontjából lényeges ezeknek az egységeknek, témáknak az egymáshoz való viszonya a tanításukra fordítandó órakeret miatt. Általában egy- egy óra fordítható a kor történelmi-társadalmi viszonyainak a tárgyalására és képzömüvészetének-zenéjének ismertetésére. Úgyszintén egy órában kell összefoglalni a kor magyar-szlovák irodalmi és kulturális kapcsolatait. Ezeknél lényegesen nagyobb teret - általában 3-4 tanítási órát - kap a világirodalom tárgyalása, bemutatása, a tanítási anyag, illetve korszak súlypontját mindig a nemzeti, magyar irodalom alkotja, amely többnyire a világirodalom kétszerese. Az új koncepció további meghatározó jellemzője a tananyag differenciált tárgyalása és feldolgozása. A tananyagban áttekintő és monografikus témák váltakoznak az irodalmi anyag, illetve az író fontossága szerint. A tananyag nagyobb részét áttekintő témák alkotják, amelyek általában összefoglaló képet nyújtanak egy-egy korszak irodalmi életéről, íróiról, irodalmi alkotásairól. Áttekintő témák vezetik be az egyes irodalomtörténeti korszakokat; itt foglalkozunk egy-egy irodalmi jelenséggel, irányzattal vagy csoportosulással. Ezekkel egyenrangúak a monografikus témák, amelyekben csak a legnagyobb írókat és költőket tárgyaljuk, mint Csokonai, Vörösmarty, Petőfi, Arany, Jókai, Mikszáth, Móricz, Ady, József Attila, s a tananyag közvetítésére, átadására, legalább három tanítási órát lehet fordítani. Itt az író irodalmi munkásságát életének egyes mozzanataival együtt kell elemezni a tanterv által megadott témakörök, illetve az író irodalmi munkásságának főbb szakaszai szerint. A monografikus témákon kívül külön írói életrajzzal a koncepció nem számol. Az irodalmi alkotásokkal a tanulók a tankönyvi szemelvényeken, valamint a házi és egyéni olvasmányokon keresztül ismerkedhetnek meg. A három részterület szinte egyenlő fontosságú, bár a tanulók legtöbbet mégis a tankönyvi anyaggal foglalkoznak. Az irodalmi szövegekkel végzett munka lényege az új koncepció értelmében a tanulók maximális aktivizálása, az órán és órán kívül végzett műveletekbe való aktív bekapcsolása. A tanítás módszerében a deduktív módszerrel szemben a kombinált induktiv-deduktiv módszer kerül előtérbe, s a korábban állandóan szereplő, előadó tanárt az irányító, dolgoztató tanár váltja fel. A tanítási folyamat jellegét a művekkel végzett sokoldalú tevékenység és a diákok aktivizálása határozza meg. A tanítás olyan műveletek sorozatára épül, mint: az olvasás, elemzés, beszámoló, vita, megbeszélés stb. Az olvasást illetően tág teret kell adni a tanulók egyéni érdeklődésének és olvasmányainak. Ezek, valamint a színház, a mozi és a televízió által szerezhető ismeretek szervesen kapcsolódnak a új koncepcióhoz. Dr. TANKÓ LÁSZLÓ, a Pedagógiai Kutató Intézet csoportvezetője Új koncepció a gimnáziumi irodalomtanításban 1987.1.9. Janiga József: Csallóközi táj
