Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-04 / 285. szám, péntek

ÚJ szú 3 Ami egybevethető és ami egybevethetetlen A válság időszakának tapasztalatai — tanulságaink kútforrása Gazdasági mechanizmusunk tervbe vett változásai széleskörűen érintik a politikát, a kultúrát, társadal­munk életét. Teljesen természetes, hogy a változások folyamata a gazda­ságban kezdődik; éppen annak fel­lendülésétől függ a szociális fejlődés. A termelés nem csupán az egyének és a közösségek anyagi szükségle­tei kielégítésének eszköze, hanem egyben ezen a területen vetődnek fel és kristályosodnak ki az alapvető érdekek is. A szocialista gazdaság további fejlődésének tartalékairól és lehető­ségeiről szólva, ezeket joggal keres­sük az intenzifikás tényezőiben, a tervezés, a szervezés és az irányí­tás színvonalasságában, az anyagi ösztönzésben, minden gondolkodó ember lehetőségeiben. Ezek a tarta­lékok a szocializmusnak, annak a mélyen demokratikus társadalom­nak lényegéből következnek, amely­ben a javak tényleges gazdája s amelynek ura a dolgozó nép. Úttörő szerep a háború után Az ipar államosítását követően társadalmunk egész háború utáni útját merőben új feltételek között magától értetődően jellemezte a nép­gazdaság irányítása legmegfelelőbb, legeredményesebb módjának keresé­se. ökonómusainkafejlődés különböző szakaszaiban a kulcskérdések egyi­keként foglalkoztak az extenzív gaz­dálkodásról az intenzív gazdálko­dásra történő célszerű átmenet kér­désével Erre a tényre 1962-ben a CSKP XII. kongresszusa hívta fel a figyelmet. A XIII. kongresszuson, 1966-ban világosan beszéltek arról, hogy kimerültek a fejlesztés exten­zív erőforrásai, s minőségileg új megközelítésben kell foglalkozni az alap- és a nyersanyagokkal, a tudo­mány vívmányainak és a korszerű technikának alkalmazása útján a célravezetőbb, ésszerűbb mun­kával. S így tulajdonképpen már 1962- ben példátlanul bonyolult társadalmi megrendelést kapott az elmélet és a népgazdasági gyakorlat egyaránt. Elméletileg ki kellett dolgozni és a gyakorlatban kipróbálni a társadal­mi termelés tervezésének, irányítá­sának és szervezésének új mecha­nizmusát, feltárni hatásosabb ösz­tönzésének további lehetőségeit. Ennek a tervezetnek sikeres kipró­bálása és megvalósítása alapvető változásokat követelt mind a társa­dalmi alapbanv mind a felépítmény­ben. Ebben a folyamatban rendkívül megnőtt a kommunista párt felelős­sége, s igényesebbek lettek az azzal kapcsolatos követelmények, hogy elméletileg és gyakorlatilag felké­szült legyen a társadalom „meg­mozgatására“. Ezek a kérdések, el­térő szemszögekből nézve, a figye­lem homlokterébe kerültek húsz év­vel ezelőtt a CSKP KB szeptemberi, októberi és decemberi ülésén. Nyomban ezután az 1968 januári központi bizottsági ülés feltétlenül szükséges következtetéseket vont le és lépéseket tett a társadalom egészségének megújítására. Ezáltal létrejött a fontos változások folya­matának valós platformja, a szocialis­ta politikai rendszer további fejlesz­tése és szilárdítása érdekében. Teljesen természetes, hogy nap­jainkban, amikor gazdasági fejlődé­sünk magasabb szintjén új feladato­kat tűzünk ki a gazdasági mechaniz­mus átalakítását illetően, egyes em­berek (az összefüggések lelkiisme­retes megértésére törekvő becsüle­tes emberek és egyidejűleg olyanok is, akik változásainkon élősködni szeretnének) a pártnak a CSKP KB 1968 januári ülése utáni törekvéseit egybevetik a mai törekvésekkel és kereséssel. Az is vitathatatlan, hogy ebben a keresésben manapság csakúgy, mint az 1967-1968-as évek forduló­ján, vannak egyező és vannak egy­be nem vethető vonások. 1968 janu­árjának céJja a korábbi fejlődési sza­kasz kritikus szemléletű átértékelé­se, társadalmunk zavartalanabb fej­lődése érdekében az akadályok, a hibák és a torzulások kiküszöbölé­se, a fejlődés célravezetőbb utai- nak keresése volt. Nagyjából ez a célia a keresésnek napjainkban is. Visszaélés a pártprogram törekvéseivel Ezzel szemben teljesen egybe­vethetetlen az, hogy 1968 januárjá­ban a párt programszerű törekvései­vel visszaéltek a pártban és a párton kívül létező jobboldali orintációjú re­vizionista csoportok, amelyek a hat­vanas évek második felében, s főleg 1968-ban befolyásos hatalmi pozíci­ókra tettek szert és jelentős politikai erővé szervezkedtek. A maga nemében tragédia volt, hogy éppen ezek az emberek,amint erről a további fejlemények tanús­kodtak, akik vissza akartak vágni 1948 februárjáért, éppen ezek vet­tek részt azoknak a dokumentumok­nak a kidolgozásában, amelyek se­gítségével orvosolni kellett volna népgazdaságunk bajait. Az O. Šik által vezetett revizionista csoport lépésről lépésre olyan koncepció­val rukkolt elő, amelyek célja a szocialista tervrendszer irányitó gazdasági struktúrájának szétzi­lálása, az üzemi pártszervezetek helyzetének gyengítése volt. Ez­zel egyidejűleg felkorbácsolták a szociális demagógiának, a bérek emelése érdekében kifejtett ösztö­nös nyomásnak hullámát, tekintet nélkül a termelési eredményekre, s gyakran ún. vad sztrájkkal fenye­getve. Mindez elindította az infláció hullámát és a gazdaság bomlásával fenyegetett. Ugyanakkor demagóg módon azt hirdették, hogy a gazda­sági katasztrófától csak egy nagy dollárkölcsön menthet meg ben­nünket. E koncepció gyakorlati alkalma­zásának célja lényegében vala­mennyi központi gazdaságirányító szerv felszámolás^, a terv szerepé­nek teljes elvetése, a gazdaság irá­nyításának a politikai döntéshozatal­tól való elszigetelése és következ­ményeiben az össznépi tulajdon fel­számolása volt. Az elmélet így elő­készítette a szocialista gazdaság át­alakítását olyan rendszerré, amely a munkásosztályt és általában a dol­gozókat megfosztotta volna legfon­tosabb forradalmi vívmányaiktól, aláásta volna alapvető politikai és gazdasági biztonságérzetüket. E „program“ részeként azzal is szá­moltak, hogy a gazdasági helyzet fokozatos romlása kiváltja a dolgo­zók ösztönös elégedetlenségét, amelyet a jobboldal azután meglo­vagolhat a szocialista hatalom ellen irányuló döntő támadásában. Ha el is tekintenénk ennek a gaz­dasági platformnak revizionista lé­nyegétől, ma már teljesen nyilván-’ való, hogy a hatvanas évek vége felé a gazdasági elmélet miben kö­vetett el alapvető hibát. A gazdasági viszonyok sokrétű komplexumából kiemelte és a gazdasági reform egyedüli megváltó eszközének mi­nősítette a piaci viszonyokat. Döntő és meghatározó fontosságúnak kiál­totta ki a piacot, a piaci mechaniz­must, amelytől minden függ, vagyis a termelés, s vele összefonódva társadalmi viszonyok is. Nem túl nehéz megérteni, hogy a „piaci szocializmus“ koncepciójá­nak szerzői a kapitalizmus szabad versengésének, vagyis a kapitaliz­mus monopóliumok előtti fejlődési szakaszának elméletéből és gyakor­latából merítettek. Csakhogy éppen az ösztönös fejlődés okozta meg­rázkódtatások és válságok kénysze­rítették a burzsoáziát arra, hogy „keresse“ az állam és a monopóliu­mok közti új kapcsolatok feltételeit, beleértve napjainkban a gazdaságba való állami beavatkozások formái­nak alkalmazását. Távol áll tőlünk az a nézet, hogy ismereteket csak a szocialista kö­zösség keretében akarunk meríteni és meríthetünk. Már Lenin elisme­réssel szólt az amerikai nagyipar korszerű módszereiről. A szovjet közgazdászoknak javasolta tüzetes tanulmányozásukat, ezekből a mód­szerekből mindannak elvetését, ami a tőkés kizsákmányolás velejárója, s egyidejűleg a termelés hatékony­ságát növelő, az emberek munkáját megkönnyítő legjobb tapsztalatok hasznosítását. Vajon az említett koncepció csu­pán az elméleti fejtegetés „hibája“ volt-e. avaav messzemenő gyakor­lati következményekkel járó szán­dék? Ez a kérdés csak a konkrét gyakorlati fejlődés, a realitások alap­ján válaszolható meg. „1968 tava­szának“ lefolyása meggyőzően bi­zonyította, hogy társadalmunk jobb­oldali erői, a nemzetközi ellenforra­dalmi erők támogatásával politikai színterünkön harcot indítottak a Február előtti viszonyokhoz való visszatérésért. A piac fetisizálása A „piaci modell“ megvalósítása, lényegében a piac fetisizálása egyi­dejűleg azzal számolt, hogy a piacra rábízzák a szabályozó szerepkört még a döntő fontosságú gazdasági arányok kialakításában is. Ez gya­korlatilag egyet jelentett a szabad árképzéssel, a termelési és a beru­házási fogyasztás szabad alakulá­sával. Ez a koncepció a népgazda­ságot úgy fogta fel, mint a teljesen önálló és független termelői csopor­tok konglomerátumát. Emlékeztes­sünk azoknak a napoknak jelszavai­ra: „Kommunisták nélküli szakszer­vezeteket“, „A politika a politikusok, a gazdaság a közgazdászok dolga“ stb. Ennek a „modellnek“ néhány elemét gyorsan átültették a gyakor­latba, mások megvalósítását előké­szítették. Ez azonban csak az első lépés volt. Erre a tendenciára 1968- ban ráhibázott a New York Times: „... a harc második menetében meg kell kísérelni az elővigyázatos távo­zást a szovjet gazdasági szférából.“ A Washington Daily News ehhez hasonlóan szintén jóslatokba bo­csátkozott: „Csehszlovákia Moszk­vától távolodik, s az Egyesült Álla­moknak minden lehetőt meg kellene tennie, hogy ezt az országot segítse kiszakadni a szovjet befolyás alól.“ Hogyan? Šik erre is gondolt. Dol­lárkölcsön közvetítésével. Ezt írta 1968. május 21-én: „Engedjék meg kifejteni álláspontomat a konvertibi­lis valutában, vagy aranyban nyúj­tandó külföldi kölcsön kérdésében, elsősorban a kölcsön merítése meg­felelő időpontjának szemszögéből. Mellőzöm most e kölcsön nagyságá­nak (előzetes elképzelések szerint 300-500 millió USA-dollárról lenne szó), a hitelezőnek, illetve a hitele­zőknek kérdését. Mind a költségfor­rás, mind ennek a költségnek nagy­sága nem az akaratunktól, vagy a kívánságunktól függ, hanem - úgy egy kissé - a másik féltől is: a hitele­ző hajlandóságától és az általa meg­követelt garanciáktól.“ Šik később, már az emigrációban, nyíltan beismerte céltudatos szán­dékait, amelyeket - egyik könyvé­ben megírta - nem verhetett nagy­dobra, hanem kerülgetnie kellett a forró kását, nehogy valakit „megi­jesszen“. Azt állította, hogy nem akar rátérni a „kapitalista útra“, de amint azt beismerte, a „szocialista utat“ is elvetette. Úgy mond, kereste a „fejlődés harmadik útját“. Helytelen lenne azt állítanunk, hogy pártunkban és társadal­munkban nem találtak ellenállás­ra az 1968 tavaszán mind nyíltab­bá váló, a szocializmus, a párt vezető szerepe, s maga a kommu­nista párt ellen irányuló közvetlen és közvetett támadások. Prágában 1968 májusában megtartották a já­rási és a kerületi pártbizottságok vezető titkárainak tanácskozását. Ezt a pártszervezetek és a párt egy­szerű tagjai nyomására hívták össze. A tanácskozás vitájában szá­mos elvtárs szólalt fel. Emlékeztes­sünk néhány korabeli véleményre:- A Január utáni folyamatban szembetűnően megnyilvánult az ösztönösség.- Aktivizálódnak a Hlinka-gárda, a Hlinka-párt, a Demokrata Párt volt vezetői, akik mindinkább fellépnek a kommunisták ellen.- Helyenként lassan káderhibává válik a pártban való tagság, az 1945 vagy 1948 után végzett aktív munka. A pártot annyira beszennyezték és annyira ostorozzák, hogy testén már alig található épen maradt felület.- Érdekelne, hogy vajon a pártve­zetés szándékosan hagy-e bennün­ket önmagunkra, avagy nincs elég ereje a párt irányítására.- Az antikommunista erők terveik megvalósítása szempontjából any- nyira megfelelőnek tekintik az idő­pontot, hogy már nyíltan felszólítják a kommunistákat a kapitulációra.- E pillanatban két valós politikai erő néz farkasszemet - a miénk és az, amely jobbról fejti ki tevékenysé­gét. Vegyük ezt tehát valóban komo­lyan. Szervezzük ellene a politikai harcot! Gyakran fennkölt szavakkal szólunk arról, hogy megmaradunk 1948 februárjának hadállásaiban, hogy, egyszóval, a szocializmust nem adjuk fel, de ennek érdekében ennél többet lényegében nem is teszünk. Ez nem jelenti a bizonyos potenciá­lis lehetőségekkel és képességekkel rendelkező ellenséggel szembeni politikai harc szervezését. Tény az, hogy lépésről lépésre hátrálunk... Nagy árat követelő tanulságok A válság időszakának tapasztala­taiért pártunk, munkásosztályunk és egész társadalmunk nagy árat fize­tett. Ez kifejezésre jut a közismert Tanulságok dokumentumban, amelynek időszerűségét csak meg­erősítette azóta a társadalom fejlő­dése. A párt becses hagyománya elsősorban a saját hibáiból és téve­déseiből okulni. S kommunista pár­tunk levonta a tanulságokat. A szo­ciális és a gazdasági átalakításnak és szocialista fejlődésünk meggyor­sításának folyamatába annak tuda­tában léptünk, hogy ez se nem kité­rők nélküli, se nem egyszerű fo­lyamat. Ez olyan nehéz fejlődési szakasz, amely jobban, mint bármikor a múlt­ban, megkívánja a felelősségteljes, következetes, tudományosan meg­fontolt és megalapozott eljárást, amelyben nincs helye a szubjektivis- ta és voluntarista fejtegetéseknek, a zsonglőri trükköknek az elmélet­ben, s még kevésbé a gyakorlatban. A kommunista párt ugyanúgy tuda­tosítja felelősségét, mint a dolgozó emberek képességeit és erejét. Ezért követi a nyílt politikának, (ČSTK) - Az afganisztáni Dzauzs- dzsan tartományban egy 650 fős kor­mányellenes csoport megadta magát. A Bakhtar hírügynökségnek adott nyilat­kozatában a csoport vezetője egyebek között elmondta, hogy hét évvel ezelőtt távoztak Afganisztánból Pakisztánba Másfél évig egy Pesavar melletti táborban éltek, ahol szabotázsakciókra képezték ki őket. A külföldi tanácsadók megtanították őket arra is, hogyan kell bánni a korszerű fegyverekkel. A kiképzés után küldték a csoportot Afganisztánba, hogy közutak, iskolák és kórházak ellen intézzenek tá­madásokat és megfélemlítsék a vidéki lakosságot. A csoport öt évig harcolt saját népe ellen. Szamaruddin, a csoport parancsnoka (ČSTK) - Daniel Ortega nicaraguai államfő managuai sajtóértekezletén éle­sen bírálta az ellenforradalmárok tűzszü­neti tervét, amelyet a Dominikai Köztársa­ságban folyó közvetett tárgyalásokon ter­jesztettek elő. A nicaraguai kormány és a kontrák vezetői szerdán kezdték meg Obando y Bravo érsek közvetítésével a tűzszüneti tárgyalásokat. Ortega rámutatott, az ellenforradalmá­rok tervét tulajdonképpen az Egyesült Államok dolgozta ki, és célja a nemzeti megbékélési folyamat meghiúsítása. Az államfő hangsúlyozta, a kontrák javasla­tainak provokatív jellege ellenére a sandi­(ČSTK) - Sylvio Claude ismert haiti politikus, az elnöki posztra pályázók egyi­ke, elítélte a hatalmon lévő katonai juntát, amiért a választások véres összecsapá­sokba és tömegmészárlásba torkolltak. A rádiónak adott nyilatkozatában a junta lemondását követelte, s hangsúlyozta: el­lenkező esetben általános sztrájkot hir­detnek és engedetlenségi kampány kez­dődik. A Henri Namphy vezette háromtagú nemzeti kormányzótanács, amely a kö­a nyilvános tájékoztatásnak, a de­mokrácia elmélyítésének útját, ezért fejleszti éppen azokat az értékeket, ámelyek a múltban beváltak a szocia­lizmus megszilárdításáért, kibonta­koztatásáért és fejlődése meggyor­sításáért vívott legádázabb harcok­ban. A legszilárdabb szavatosságok közé tartozik a párt szilárd kapcsola­ta a dolgozókkal, bizalmuk és ké­pességük cselekvöen részt venni a szocialista építésben. Egy héttel ezelőtt az egyik ameri­kai adóállomás beszélgetést sugár­zott egy közgazdásszal, akit úgy mutatott be, mint „1968 tavaszá­nak“ képviselőjét. Elméleti és gya­korlati képességei egyszer már elégteleneknek bizonyultak. Napja­inkban, amikor a körülmények olya­nok, hogy ilyen emberek is töreked­nek rátalálni a szociális és a gazda­sági átalakítás folyamatában az 1968. évi törekvéseikkel egyező vo­násokra, ezek az emberek úgy véle­kednek, hogy nélkülük állítólag sem­mire se megyünk. Úgy mondják, ők tudják, hogyan és miként. Az említett „közgazdász“ ezt mondta: „Ezért a gazdaságon kívüli legfontosabb előfeltételnek azt te­kintem, hogy az átalakítást a szük­séges szakmai és erkölcsi felké­szültséggel rendelkező emberek hajtsák végre, persze ha egyáltalán hajlandóak lesznek ezt a feladatot vállalni változatlan politikai rend­szerben...“ A Napnál is világosabb, hogy „nem lesznek hajlandóak“. S társa­dalmunk nem is adja meg számukra ezt az alkalmat. Nem szándéko­zunk változtatni politikai rendsze­rünkön. Ezzel kapcsolatban már vannak eléggé keserű saját ta­pasztalataink. S biztosan tudjuk: ezek az emberek, akik színleg pár­tolják az előkészítés alatt álló áta­lakítást, olyasmit vetnek egybe, ami teljesen egybevethetetlen. MARIE BOUDOVÁ kijelentette, az afgánoknak csak gyötrel­meket okoz a háború. Ezért a csoport valamennyi tagja úgy döntött, elérkezett a megbékélés ideje. ,,Azoknak a csopor­toknak, amelyek még nem tették le a fegyvert, meg akarjuk magyarázni a megbékélési folyamat céljait, s meg akarjuk győzni őket arról, támogassák a kabuli kormány politikáját“ - mondotta Szamaruddin. Ugyancsak a Bakhtar számolt be arról, hogy Nangarhar és Farah tartományba Pakisztánból és Iránból szintén visszatért 80 afgán állampolgár, akik különböző okokból hagyták el hazájukat. A helyi hatóságok megadnak nekik minden segít­séget, hogy hazatérhessenek család­jukhoz. nista kormány maximális erőfeszítéseket tesz a tűzszüneti megállapodás elérésé­ért. Ortega azonban kizárta annak lehető­ségét, hogy Managua politikai ügyekről tárgyaljon a kontrák vezetőivel. Rámuta­tott: az ellenforradalmároknak ki kell használniuk az amnesztiát, le kell tenniük a fegyvert, s azután kapcsolódhatnak be a politikai folyamatba Nicaraguában. A nicaraguai ellenforradalmárok tüz- szüneti terve számos politikai és katonai feltételt támaszt a managuai kormánnyal szemben. A Barricada című managuai lap ezeket a követeléseket a sandinista forra­dalom vívmányainak felszámolására irá­nyuló törekvésként jellemezte. zelmúltban oszlatta fel a választások megrendezésével megbízott ideiglenes választási tanácsot, felhívást intézett an­nak újraalakítására. Ezenkívül ígéretet tett a választások mielőbbi megtartására. A vokscsatát a kormány jövő év február 7-re halasztotta el. A harminc év óta első parlamenti és elnökválasztásokra múlt vasárnap került volna sor, s a katonai junta helyébe lépő demokratikus intézmények megalakítása lett volna a cél. Afganisztán Újabb menekültek térnek haza Tüzszüneti tárgyalások Ortega: az ellenforradalmárok feltételei elfogadhatatlanok Haiti Februárra halasztották a választásokat

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom