Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)
1987-12-22 / 300. szám, kedd
V I L A G PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA A SZLOVÁK NEMZETI TANÁCS 8. ÜLÉSE A KGST-tagoiszágok tudományos-műszaki együttműködése az intenzív fejlesztés alapvető feltétele A tanácskozáson részt vett Jozef Lenárt és Peter Colotka elvtárs • Milan Rusňáknak, az SZSZK miniszterelnök-helyettesének beszámolója a tudományos-műszaki fejlesztés feladatairól • Fontos szerep jut az állategészségügyi gondoskodásnak KEDD 1987. december 22. XL. évfolyam 300. szám Ára 50 fillér (Tudósítónktól) - Tegnap tartotta meg 8. ülését a Szlovák Nemzeti Tanács Viliam Šalgovič, az SZLKP KB Elnökségének tagja, az SZNT elnöke nyitotta meg a tanácskozást, amelyen megjelent Jozef Lenárt, a CSKP KB Elnökségének tagja, az SZLKP KB első titkára, Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szlovák kormány elnöke s az SZLKP KB Elnökségének és titkárságának, valamint a szlovák kormánynak a tagjai, A képviselők jóváhagyták az ülés programját. Az SZNT elnöke a CSKP KB 7. ülésének tanácskozása alapján köszönetét mondott Gustáv Husáknak azért a figyelemért, amelyet a CSKP KB főtitkáraként az SZNT tevékenységére fordított. A képviselőkkel együtt azt kívánta, hogy köztársasági elnökként és a CSKP KB Elnökségének tagjaként gazdag politikai tapasztalatait még sok éven át kamatoztassa hazánk népe javára. Egyúttal sok sikert kívánt Miloš Jakešnek, a CSKP KB újonnan megválasztott főtitkárának. Biztosított arról, hogy az SZNT szervei és a képviselők választókerületükben aktívan hozzájárulnak a XVII. pártkongresszus irányvonalának megvalósításához. Ezt követően az SZNT egyperces csenddel adózott Jozef Šepel'a elhunyt képviselő emlékének. Ezután Július Varga, az SZSZK me zőgazdasági és élelmezésügyi minisztere az állategészségügyi szervek tevékenységére vonatkozó törvényjavaslat indoklását terjesztette elő. Az állategészségügyi szervek tevékenységéről szóló törvényjavaslat és a Szövetségi Gyűlés által november 10- én elfogadott állategészségügyi törvény képezi az állatok hatékonyabb védelmének és egészségük megőrzésének jogi alapját - mondotta A jelenleg érvényben lévő 66/1961 TK számú hasonló törvényt mezőgazdaságunk szocializálásának időszakában dolgozták ki és fogadták el. Azóta az állattenyésztés jelentős fejlődésen ment keresztül, miközben rendkívül megnőtt a megelőzés szerepe. A további fejlődés szempontjából egyre inkább figyelembe kell venni az ökológiai körülményeket, amelyek az állategészségügyi terén szintén meghatározóak. Nem elhanyagolható, hogy általában az élelmiszerek minőségével szembeni követelmények állandóan növekednek A mezőgazdasági-élelmiszeripari komplexum tervszerű irányításában már a 80-as évek elejétől olyan törekvések tapasztalhatók, melyek a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatok önállóságát és nagyobb felelősségét célozzák. Az átalakítás során méginkább ez az irány- (Folytatás a 2. oldalon) Háromtagú legénységgel a fedélzetén Felbocsátották a Szojuz TM 4 űrhajót Az ifjúsággal kapcsolatos időszerű kérdésekről tárgyaltak Jindrich Poledník fogadta Kje Ung The-t (CSTK) - Jindrich Poledník, a CSKP KB titkára tegnap Prágában fogadta a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság párt- és kormányküldöttségét, amelyet Kje Ung The, a Koreai Munkapárt KB Politikai Bizottságának póttagja, a központi bizottság titkára vezet. Poledník elvtárs tájékoztatta a vendégeket a CSKP XVII. kongresszusán kitűzött irányvonal megvalósításáról, a párt központi bizottsága 7. ülésének határozatairól, a gazdasági mechanizmus átalakításával, a szociális és gazdasági fejlesztés meggyorsításával, a szocialista demokrácia elmélyítésével és a párt ifjúsági munkájával kapcsolatos időszerű feladatokról A koreai küldöttség tagjai a Koreai Munkapárt VI. kongresszusa határozatainak teljesítése során szerA Cseh Nemzeti Tanács Elnökségének ülése Bohumil Urbant kinevezték a CSSZK miniszterelnökének első helyettesévé (ČSTK) - A Cseh Nemzeti Tanács Elnöksége tegnapi ülésén, amelyet Josef Kempný, a CSKP KB Elnökségének tagja, a CSNT elnöke vezetett, Ladislav Adamec- nek, a CSKP KB Elnöksége tagjának, cseh miniszterelnöknek jelenlétében megtárgyalta a cseh kormány tagjainak sorában történt személyi változás kérdését. A csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény 131. cikkelyének 1. bekezdése értelmében fogadta Zdenék Krč cseh miniszterelnök-helyettest, a Cseh Tervbizottság elnökét, és köszönetét mondott munkájáért. A továbbiakban Ladislav Adamec cseh miniszterelnök javaslatot terjesztett elő a cseh kormány új tagjának kinevezésére, ahogyan azt megvitatták a politikai szervekben, s jóváhagyta a Cseh Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. A CSNT Elnöksége a csehszlovák államszövetségről szóló alkotmánytörvény 122. cikkelye 1. bekezdésének a pontja értelmében Bohumil Urbant kinevezte a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnökének első helyettesévé, a Cseh Tervbizottság elnökévé. xxx Gustáv Husák köztársasági elnök december 21 -én kelt döntésével felmentette külkereskedelmi miniszteri tisztségéből Bohumil Urbant. Ladislav Adamec, a CSKP KB Elnökségének tagja, cseh miniszter- elnök tegnap Prágában beiktatta tisztségébe Bohumil Urbant, a Cseh Szocialista Köztársaság miniszterelnökének első helyettesét, a Cseh Tervbizottság elnökét. Az ünnepségen részt vett Zbynék Soják, a CSKP KB gazdasági osztályának vezetője. zett tapasztalatokról, a 3. hétéves tervidőszak feladatairól és az 1989- ben a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban megrendezendő XIII. Világifjúsági Találkozó előkészületeiről szóltak. A találkozó szívélyes, elvtársi légkörben zajlott le. Bohusiav Chňoupek Lengyelországban (ČSTK) - Bohusiav Chňoupek csehszlovák külügyminiszter hétfőn hivatalos baráti látogatásra Lengyel- országba utazott. A varsói főpálya- udvaron a csehszlovák vendéget Marian Orzechowski lengyel külügyminiszter üdvözölte. Jelen volt Jiŕí Diviš, hazánk lengyelországi és Andrzej Jedynak, Lengyel- ország csehszlovákiai nagykövete is. A csehszlovák-lengyel külügyminiszteri tárgyalásokon a kétoldalú együttmüködés fejlesztésének lehetőségeit tekintik át és megvitatják az időszerű nemzetközi problémákat. Bohusiav Chňoupek és Marian Orzechowski jogsegély egyezményt, valamint polgári, családi, munka- és büntető ügyekkel kapcsolatos együttmüködési megállapodást írt alá. A csehszlovák külügyminisztert tegnap Varsóban fogadta Roman Malinowski, a szejm elnöke. Bohusiav Chňoupeket tegnap ugyancsak fogadta Zbigniew Messner kormányfő. (ČSTK) - Bajkonurból tegnap kö- zép-európai idő szerint 12 óra 18 perckor felbocsátották a Szojuz TM 4 űrhajót. A háromfős legénység parancsnoka Vlagyimir Tyitov, tagjai Musza Manarov fedélzeti mérnök és Anatolij Levcsenko kutató- űrhajós. A Szojuz TM 4 december 23-án kapcsolódik össze a Mir űrállomással, s a két legénység egy hétig fog együtt dolgozni. A Mir űrállomáson marad Vlagyimir Tyitov és Musza Manarov, míg Anatolij Levcsenko Jurij Romanyenkóval és Alekszandr Alekszandrovval visszatér a Földre. Vlagyimir Tyitov 1947-ben született, a csernyigovi katonai repülős főiskolát végezte el. Ezután a szovjet légierőnél kiképzőként dolgozott. Az űrhajósok felkészülésében 1978- tól vesz részt. Először 1983-ban, a Szojuz T 8 űrhajó parancsnokaként járt az űrben. Musza Manarov 1951-ben született. A moszkvai repülős főiskolát végezte el, majd konstruktőrként dolgozott és részt vett az űrtechnika fejlesztésében. 1978 óta tagja az űrhajósok csapatának. Anatolij Levcsenko 1941 -ben született, a csernyigovi katonai repülős főiskolát végezte el. 1971 után berepülő pilótaként dolgozott 1978- ig, amikor tagja lett az űrhajósok csoportjának. OLVASÓINK FIGYELMÉBE! A CSKP Központi Bizottságának határozata a CSSZSZK gazdasági mechanizmusának komplex átalakításáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről. Jóváhagyta a CSKP KB 7. ülése. A dokumentumot lapunk december 29-i ‘számában közöljük. Izraelben általános sztrájkba lépett az arab lakosság Újabb áldozatok a megszállt területeken (ČSTK) - Az Izrael területén élő arab lakosság tegnap általános sztrájkot kezdett. így akarják kifejezni szolidaritásukat a megszállt területeken harcoló palesztinokkal, s ezzel kívánnak tiltakozni a megszálló hatóságok durva önkénye ellen. Mint ismeretes, Ciszjordániában és a gázai övezetben élő palesztinok már csaknem két hete tüntetnek az izraeli megszállás ellen. A hadsereg A Külügyminisztérium nyilatkozata Elítéljük Izrael politikáját (ČSTK) - Dušan Rovenský, a Külügyminisztérium szóvivője tegnap Prágában sajtóértekezleten tájékoztatta az újságírókat arról a nyilatkozatról, amelyet a csehszlovák Külügyminisztérium adott ki az Izrael által megszállt arab területeken kialakult helyzetről. A nyilatkozat kiemeli, hogy a tiltakozás eddig nem látott hullámával a palesztinai arab nép ismét felhívja a világ figyelmét négy évtizede tartó tragikus sorsára, amely Izrael agresszív, terjeszkedő politikájának következménye. Ezt a politikát az izraeli uralkodó körök nem követhetnék fő stratégiai szövetségesük, az Egyesült Államok támogatása nélkül. A gázai övezetben és Ciszjordániában lezajlott véres események alátámasztják, hogy rendkívül sürgető a palesztin kérdés haladéktalan és igazságos megoldása. E megoldás elodázására és a palesztin nép elidegeníthetetlen nemzeti jogaiért vívott igazságos harc erőszakkal való elfojtására tett bármilyen kísérlet csak kiélezi a közel-keleti helyzetet, amely új robbanással fenyeget és negati- (Folytatás a 2. oldalon) és a rendőrség bevetésének eredményeként a halálos áldozatok száma több tucatra, a sebesülteké néhány százra tehető. Izraelben és a megszállt területeken több mint kétmillió arab él. A mostani tiltakozási hullám az utóbbi két évtizedben a legnagyobb, s azt bizonyítja, hogy Izrael nem tudta megtörni a palesztinok felszabadítási harcát, ellenkezőleg, a megszállással szembeni ellenállás egyre erősödik. Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet végrehajtó bizottságának elnöke közölte, hogy Gázában és Ciszjordániában az elmúlt nem egész két hét alatt 51 palesztin vált a megszálló hatóságok terrorjának áldozatává. A MENA hírügynökség Arafat egyik szaúdi lapnak adott interjújára hivatkozva azt is közölte, hogy a sebesültek száma 470, s a letartóztatottaké pedig elérte az 5 ezret. Az izraeli hatóságok Ciszjordániában és a gázai övezetben a hét elsó két napjára bezáratták az iskolákat. A hebroni egyetemet négy hétre zárták be. Amint azt egy kato- (Folytatás a 7. oldalon) A Szojuz TM 4 legénysége (balról jobbra): Vlagyimir Tyitov, Musza Manarov és Anatolij Levcsenko (Telefoto - ČSTK) Miloš Jakeš fogadta az SZKT küldöttségét (ČSTK) - Miloš Jakeš, a CSKP KB főtitkára Prágában tegnap fogadta a Szakszervezetek Központi Tanácsának küldöttségét, élén Miroslav Zavadillal, az SZKT elnökével. A delegáció átadta Miloš Jakeš- nak az SZKT abból az alkalomból írt üdvözlő levelét, hogy megválasztották a CSKP KB főtitkárává. Az elvtársi megbeszélésen egyebek között hangsúlyozták, a szak- szervezetek jelentős szerepet játszanak a gyorsítás stratégiájából és a társadalmi átalakításból eredő, a CSKP KB 7. ülésén megfogalmazott feladatok biztosításában. Országos értekezlet (ČSTK) - Országos ülést tartottak tegnap Prágában a tömegtájékoztató eszközök vezetői a CSKP KB 7. ülésének határozatairól. A központi bizottság tanácskozásához és az ülés eredményeihez Jan Fojtík, a CSKP KB Elnökségének póttagja, a KB titkára fűzött magyarázatot: Rámutatott azokra az időszerű feladatokra, amelyek a CSKP KB 7. ülésének határozataiból a sajtóra, a rádióra és a televízióra hárulnak, s válaszolt a résztvevők kérdéseire.