Új Szó, 1987. december (40. évfolyam, 282-307. szám)

1987-12-18 / 297. szám, péntek

Arjai, egyesüljetek SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA PENTEK 1987. december 18. XL. évfolyam 297. szám Ara 50 fillér A gazdasági mechanizmus komplex átalakításának és a szocialista demokrácia fejlesztésének programját vitatja meg a CSKP KB 7. ülése Miloš Jakeš elvtársat választották a CSKP KB főtitkárává • A CSKP KB Elnökségének nevében Gustáv Husák elvtárs terjesztette elő a javaslatot (ČSTK) - A prágai vár Spanyol Termében tegnap megkezdődött Csehszlovákia Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának 7. ülése. A tanácskozást Gustáv Husák elvtárs, a CSKP KB főtitkára nyitotta meg. Bevezetőben a résztvevők kegyelettel adóztak Zde­nék Snítil akadémikus, a CSKP Központi Bizottsága elhunyt tagja emlékének. A központi bizottság ezután megválasztotta az ülés munkabizottságait. A délelőtti tanácskozáson, amelyet Alois Indra elv­társ, a CSKP KB Elnökségének tagja vezetett, Gustáv Husák elvtárs szólalt fel. Kérte felmentését a CSKP KB főtitkárának és a KB Titkársága tagjának tisztségéből. Kiemelte, hogy kérését a párt központi bizottságának elnöksége egyhangúlag támogatta. Saját nevében es a CSKP KB Elnöksége nevében javasolta, hogy ebbe a tisztségbe Mikoš Jakeš elvtársat, a CSKP KB Elnök­ségének tagját, a KB titkárát, válasszák meg A vitában felszólalt Jirí Brückner, Gejza šlapka, Marie Musílko- vá, Vladimír Hajko, Václav Šipek, Tomáš Trávniček és Antonín Kapek. A központi biA>ttság Gustáv Husák elvtárs kérésének eleget tett, és Miloš Jakeš elvtársat egyhangúlag megvá­lasztotta Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkárává. A központi bizottság a délelőtti tanácskozásnak ezzel a napirendi pontjával kapcsolatban határozatot fogadott el. A délelőtti tanácskozás végén Miloš Jakeš elvtárs szólalt fel. (Folytatás a 2. oldalon) Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának határozata a CSKP KB 7. ülésének első napirendi pontjáról I. A CSKP KÖZPONTI BIZOTT­SÁGA elbírálta Gustáv Husák elvtárs azon kérését, hogy mentsék öt fel Csehszlovákia Kommunista Párt­ja KB főtitkárának és a KB Titkár­sága tagjának tisztségéből. Mind­azon okok fontolóra vétele után, amelyek Gustáv Husák elvtársat ehhez a dönteshez vezették, ele­get tett kérésének. A csehszlovák kommunisták nagyra értékelik és megbecsülik azt a munkát, amelyet Gustáv Hu­sák elvtárs pártunk központi bi­zottságának főtitkáraként végzett. Gustáv Husák elvtárs a kom­munisták azon nemzedékéhez tartozik, amely a munkásosztály által a töke uralma ellen vívott harcban formálódott és edződött meg, amely mozgósította a néptö­megeket a köztársaság védelmé­re, élére állt a fasizmus ellen foly­tatott nemzeti felszabadító küzde­lemnek, a nemzeti és demokrati­kus forradalom mozgatóereje, a dolgozó nép 1948 februári győ­zelmének szervezője volt, és le­rakta a szocializmus alapjait or­szágunkban. Gustáv Husák elv­társ a szlovák nemzeti felkelés vezető személyisége volt, meg­maradt elvhű kommunistának, és a szocializmus eszméibe vetett hitét abban az időben sem veszí­tette el, amikor a szocialista tör­vényesség durva megsértésének áldozatává vált. Becsületességét, a munkásosztály, Csehszlovákia népe ügye iránti hűségét, a Szov­jetunió iránti mély odaadását az 1968-69-es válság éveiben is bi­zonyította. Gustáv Husák elvtársnak a párt élére 1969 áprilisában történt megválasztása kifejezte azt a tisz­teletet és megbecsülést, amelyet forradalmárként, hazafiként és kö­vetkezetes internacionalistaként a csehszlovák kommunisták és egész népünk körében kivívott. A Gustáv Husák elvtárs által a legfelsőbb párttisztségben kifej­tett tevékenység összefügg a vál­ság leküzdésével, valamint a párt eszmei és szervezési egysége s lenini jellege megszilárdításá­nak határozott megkezdésével. Köztársasági elnöknek 1975-ben történt megválasztása kifejezte az egész nép bizalmát, megbecsülé­se volt politikai és államférfiúi bölcsességének, valamint társa­dalmunkban és külföldön szerzett nagy tekintélyének. Gustáv Husák elvtárs történel­mi érdemeket szerzett abban, hogy a hatvanas évek végén be­következett egyre növekvő társa­dalmi és politikai zűrzavart köve­tően sikeres konszolidálódási fo­lyamat indult meg a pártban és a társadalomban, érvényesült a csehszlovákiai nemzetek és nemzetiségek egyenjogú együtté­lésének lenini koncepciója, újra előtérbe kerültek a szocializmus valódi értékei hazánkban. A Cseh­szlovák Szocialista Köztársaság, politikai, gazdasági, szociális és kulturális szempontból fejlett álla­munk szilárd helyet foglal el a szocialista közösségben. Cseh­szlovákia Kommunista Pártja megszilárdította és fejleszti a kap­csolatait a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalommal. Gustáv Husák elvtárs szemé­lyével közvetlenül összefügg pár­tunknak a CSKP XIV. kongresszu­sa után megkezdett sikeres útja, valamint a jelenlegi mélyreható vál­tozások érvényesítése, amelyek a CSKP XVII. kongresszusának programjával összhangban a gaz­dasági és a szociális fejlesztés meggyorsítását célzó stratégia megvalósítására, a szocialista de­mokrácia elmélyítésére és társa­dalmunk életének sokoldalú át­alakítására irányulnak. A CSKP Központi Bizottsága őszinte köszönetét mond Gustáv Husák elvtársnak a párt élén kifej­tett sokéves, alkotó és gyümöl­csöző tevékenységéért, jó egész­séget kíván, s kifejezi azt a meg­győződését, hogy gazdag tapasz­talataival a Csehszlovák Szocia­lista Köztársaság elnökének és a CSKP KB Elnöksége tagjának tisztségében továbbra is aktívan hozzájárul a szocializmus tovább­fejlesztésével összefüggő igé­nyes feladatok sikeres megoldá­sához. II. A CSKP KÖZPONTI BIZOTT­SÁGA Miloš Jakeš elvtársat megvá­lasztotta Csehszlovákia Kommu­nista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkárává. A CSKP KB új főtitkárának zárszava a tegnap délelőtti tanácskozáson Tisztelt Elvtársak! Mindenekelőtt megköszönöm a párt központi bizottságának és önöknek azt a nagy bizalmat, ame­lyet irántam a párt központi bizottsá­gának főtitkárává való megválasz­tással kifejeztek. Nagyra értékelem ezt a bizalmat, tudatában vagyok e tisztség nagyfokú igényességének és a nagy felelősségnek. Biztosítom önöket arról, hogy minden erőmmel annak elérésére fogok törekedni, hogy pártunk sikeresen betöltse for­radalmi küldetését, és teljesítse azo­kat a nagy feladatait, amelyeket ko­runk állít elé. Egyidejűleg köszönetét szeretnék mondani Gustáv Husák elvtársnak azért a nagy munkáért, amelyet a párt központi bizottságának élén több mint tizennyolc éven át vég­zett. Husák elvtárs személyében mindig a párt iránt odaadó elvtárs példaképét láttuk és látjuk. Életét egybekapcsolta a dolgozóknak a szociális igazságosságért, orszá­gunk szabadságáért és felvirágozta­tásáért, a csehek és a szlovákok testvériségéért s népünk boldog, bé­kés életéért folytatott küzdelemmel. Ezt bizonyítja egész tevékenysé­ge a baloldali diákmozgalomban megtett első lépéseitől s a burzsoá­zia és az előre törő fasizmus ellen vívott harc időszakában folytatott (Folytatás a 2. oldalon) . -í ■■, ' Miloš Jakeš elvtárs életrajza Miloš Jakeš elvtárs 1922. augusztus 12-én České Chalupyban (Český Krumlov-i járás) született. Kisparaszt családból származik Az elemi iskola befejezése után a vil­lanyszerelői szakmát tanulta ki, sze­relőként dolgozott, majd konstruktőr volt a gottwaldovi Svit vállalatnál. Közben felsőbb ipariskolát végzett. A munkáskörnyezetben alakult ki osztályöntudata és politikai állás­pontja. Röviddel Csehszlovákia szovjet hadsereg általi felszabadítása után, 1945 júniusában felvették Csehszlo­vákia Kommunista Pártjába. Párt­tisztségeket töltött be a gottwaldovi Svit vállalatnál. Tagja volt a gottwal­dovi járási pártbizottság elnökségé­nek és a kerületi pártbizottságnak. Aktívan dolgozott az ifjúsági mozga­lomban a CSISZ járási és kerületi bizottságának elnökeként, valamint a CSISZ KB Elnökségének tagja­ként. Különféle tisztségeket látott el a nemzeti bizottságoknál, s 1950- ben a Gottwaldovi Egyesült Nemzeti Bizottság elnökévé választották. Eb­ben a tisztségben 1952-ig tevékeny­kedett. Aktívan bekapcsolódott a fa­lu szövetkezetesítésébe. Később a CSISZ KB titkára volt. 1955-ben Moszkvába az SZKP KB Pártfőisko­lájára küldték ki. Ennek 1958-ban történt elvégzése után a CSKP KB (Folytatás a 2. oldalon) Mihail Gorbacsov jókívánságai Miloš Jakeš megválasztása alkalmából (ČSTK) - Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára tegnap üdvözlő táviratot küldött Miloš Jakešnak, a CSKP KB főtitkárának. A táviratban ez áll: Kedves Jakeš elvtárs! Fogadja szívből jövő jókívánságainkat abból az alkalomból, hogy megválasztották a CSKP KB főtitkárává. Meggyőződésünk, hogy a központi bizottság az ön irányítása alatt biztosítja a párt előtt álló széles körű feladatok megvalósítását, Cseh­szlovákiában a szocializmus megszilárdításával és további fejlesztésé­vel, valamint a gazdasági mechanizmus átalakításával, az ország társa­dalmi-politikai életének demokratizálásával kapcsolatos feladatok vég­rehajtását, s úgyszintén a szociális-gazdasági fejlesztés meggyorsítá­sát célzó, a CSKP XVII. kongresszusán hozott határozatok teljesítését. Pártunk és országunk elvhü kommunistaként, a Szovjetunióval való szoros együttmüködés aktív szorgalmazójaként, s országunk őszinte barátjaként ismeri Ont. Meggyőződésünk, hogy az SZKP és a CSKP közti testvéri szövetség továbbra is megbízhatóan szavatolja a két ország és nép megbonthatatlan barátságát. Sok sikert kívánok, kedves Jakeš elvtárs, új, felelősségteljes tisztsé­gében. Kommunista üdvözlettel: Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára

Next

/
Oldalképek
Tartalom