Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1987-11-24 / 276. szám, kedd
ÚJ szú 5 1987. XI. 24. Késő bánat és ami mögötte rejlik A szlovák klérofasizmus utószülötteinek és az ellenséges ideológiai központoknak a provokációjáról Az Amerika Hangja és a Szabad Európa rádióállomást nemcsak a hazai, hanem a világközvélemény is ismeri. A hidegháborús korszak maradványai ezek, s a haladó szervezetek, sőt számos ország hivatalos képviselői is nem egy esetben tiltakoztak tevékenységük ellen. Talán senkinek sincsenek kétségei valódi céljaikkal kapcsolatban: a reakciós erők érdekeit szolgálják a világ minden haladó irányzata ellen vívott harcban. Ezért különféle uszító kampányokat szerveznek, otrombán elferdítik a történelmi tényeket, alá akarják ásni a szocialista országok egységét és megzavarni lakosságának politikai tudatát. Előszeretettel támaszkodnak azokra az egyénekre és csoportokra, akiket századunk forradalmi hullámai a történelem szemétdombjára sodortak. Az Amerika Hangja es a Szabad Európa a közelmúltban nagy harsányan tette közzé: a dachaui koncentrációs tábor területén szlovákok csoportja gyűlt össze, hogy megemlékezzenek a náci rémuralom áldozatairól. Az egész ceremónián Dó- minik Kalata püspök is részt vett, imádságok, fellengzős szavak hangzottak el, nem hiányoztak a könnyek és a melldöngető pátosz. A program fénypontja a szlovákiai zsidók deportálásáról szóló nyilatkozat felolvasása volt. Ezt a dokumentumot állítólag a szlovák kultúra és művészet jeles személyiségei írták alá. A nyilatkozat szerzői megemlékeztek a 45 év előtti tragikus eseményekről, amikor a fasiszta szlovák állam kormánya deportálta a zsidó lakosságot A szlovák nemzet nevében mély sajnálatukat fejezik ki e tragikus esemény miatt, amelyért „bocsánatot akarunk kérni az embertelenség áldozatainak élő hozzátartozóitól és nemzetük valamennyi hozzátartozójától ...A történészekre bízzuk annak az akkori abszurd nemzetközi helyzetnek az igazságos megítélését, amelyben általában engedtek az erőszaknak.. Arról sem akarunk beszélni, hogy az egyházak akkori képviselői hogyan ellenezték zsidó honfitársaink üldözését..." Mély sajnálkozásuk kinyilatkoztatását azzal indokolják, hogy Szlovákiában nincs egy emlékmű sem, mely méltóan emlékeztetne a tragikus eseményekre, a zsinagógák rossz állapotban vannak, a zsidó temetők fokozatosan eltűnnek. Az emigráns Anton Hlinka páter, az Amerika Hangja és a Szabad Európa szlovákiai és főleg vallási kérdésekkel foglalkozó „szakembere“, felszólította a jelenlévőket, hogy fejezzék ki szolidaritásukat a dokumentum aláíróival, és reményét fejezte ki, „példájukat követni fogja mindenki, akinek szívügye az egyének, a társadalmi csoportok és a nemzetek közötti megbékélés“. Mi a rossz ebben? - kérdezhetik olvasóink. A részvevők emlékeztek, könnyeztek egy kicsit, és nemzetük nevében bocsánatot kértek egy másiktól. Csakhogy minden szavuk hazugság, csalás, történelemhamisítás, a tények elferdítése. Mindenekelőtt világosan meg kell mondanunk, hogy a szlovák nemzet nem felelős a fasiszta kormánynak ezért és a további bűntetteiért, nincsen oka arra, hogy bocsánatot kérjen más nemzetektől. A második világháború alatt méltóképp hozzájárult a nemzetek fasisztaellenes harcához, és erre jogosan büszke lehet. Ha figyelembe vesszük lélekszámának arányát a fasisztaellenes harcosok számához, a világ élenjáró nemzetei közé tartozik. A dicső szlovák nemzeti felkelésben egyértelműen a mellett foglalt állást, hogy közös államban, együtt akar élni a testvéri cseh nemzettel és végérvényesen felszámolta a klérofasiszta ludák uralmat. A fel- szabadulás után a nemzeti és népi bíróságok a ludákok számos képviselőjét igazságosan megbüntették. Szlovákia több ezer lakosa részt vett a fasisztaellenes küzdelemben, nemcsak Csehszlovákia területén, hanem Európa számos harcterén is. Talán elegendő ha megemlítjük a szlovákok részvételét a belorusz és ukrán partizánmozgalomban, részvételüket a Szovjetunióban megalakult első csehszlovák hadtest, valamint a Hitler-ellenes koalíció szövetséges hadseregeinek harcaiban, az 1944. évi augusztusi felkelést a hitleri fasizmus és hazai kiszolgálói ellen. Folytathatnánk a felsorolást. A szlovák nemzet a második világháború éveiben vérrel írta be nevét a nemzetek felszabadító harcainak krónikájába. Igen, Szlovákiában, mint minden más országban is, voltak fasiszták. Sok gaztettet követtek el, elsősorban saját népük ellen. Szlovákiában számos tömegsír emlékeztet a fasizmus borzalmaira. Ezekben a sírokban sok nemzet és nemzetiség képviselői, de természetesen elsősorban szlovákok nyugosznak. Zsidó polgártársaink sorsa a fasiszta rémuralom alatt kétségtelenül tragikus volt. Az ún. Szlovák Állam kormánya, a hitleristák példáját követve, kegyetlenül üldözte őket. 1941. szeptember 9-én kiadta a zsidó kódexet, amely a nürnbergi náci törvények mintájára 270 paragrafusban megfosztotta jogaiktól és koldussá tette a zsidó származású polgárokat. 1942. május 15-én a parlament törvényt fogadott el a zsidóknak Szlovákia területéről való kitelepítéséről. Tiso kormánya személyenként „kitelepítési hozzájárulásként“ 500 márkát fizetett értük a német birodalomnak. Döntő többségük, köztük nők és gyermekek, életüket vesztették a koncentrációs táborokban. Jellemző, hogy 1942. augusztus 25-én az állambiztonsági központ úgy rendelkezett, hogy le kell tartóztatni és koncentrációs táborba szállítani a zsidókat, a kommunista és szociáldemokrata párt tagjait és azokat a személyeket, akik a baloldali mozgalommal szimpatizáltak. Hogyan viszonyult a szlovák nép a zsidó polgártársak elleni antihu- mánus intézkedésekhez? Nem értett velük egyet, és sok zsidó úgy mentette meg életét, hogy elrejtették őket. így például 1944. szeptember 29-én a trenčíni megyefőnök a német parancsnokság utasítására rendeletet adott ki, amelyben halálbüntetéssel fenyegeti meg mindazokat, akik zsidókat rejtegettek. Meg kell említeni, hogy az illegálisan tevékenykedő Szlovákia Kommunista Pártja következetesen elítélte a faji megkülönböztetést. Ezért aztán sok gazdag családból származó zsidó csatlakozott a párthoz, mint például Eugen Löbl, aki később az emigrációban a klérofasizmussal szövetkezett. A pamflet szerzői szerint az egyházak képviselői szót emeltek a zsidók deportálása ellen. A történelem kétségtelenül nyilvántart ilyen eseteket. De mit hallgattak el a szerzők? Például azt, hogy az embertelen intézkedéseket megvalósító állam élén katolikus pap állt, akit a klerofa- sizmus utószülöttei ma szentté akarnak nyilvánítani. Ez a szentjelölt még a szlovák állam kihirdetése előtt ezt írta a Neues Wiener Tag- blatt-ba: „A zsidóságot végérvényesen kizárjuk nemzetünk életéből, mivel Szlovákiában mindig bomlasztó elem, a marxista és a liberalista eszmék legfontosabb szószólója volt... Ez a nemzet kapzsisága, csalásai és bujasága miatt nagy erkölcsi veszélyt jelent. Ezért a keresztény középkor gettókba zárta, amelyekből főleg este nem mehettek ki.“ (Slovák, 1939. február 28.) A deportálást jóváhagyó parlament képviselői között sok pap volt. Egy sem szavazott közülük ellene. Szlovákia történelmi fejlődésének különlegességei közé tartozik, hogy a fasizmus sajátságos formája alakult ki, amelyet klérofasizmusnak neveztek el. Hívei a háború után menedéket találtak a reakciós emigráns szervezetekben, amelyek napjainkban a Szlovákok Világkongresszusában tömörülnek. Jellemző, hogy a szervezet vezetői között több katolikus püspök és sok pap van. Dr. Tiso előbb idézett szavai vá- 'laszt adnak azokra a magyarázkodásokra, amelyekre a klérofasizmus képviselői a nemzeti bíróság és a • népbiróságok előtt hivatkoztak, miszerint a bűncselekményekre a hitleristák kényszerítették őket. Ezt az érvet hangoztatták a pamflet szerzői is, amikor nemzetközi nyomásról beszéltek. Akik átélték a deportálásokat és azok hozzátartozói, nem felejtették el a ludákok gaztetteit. így például 1984 szeptemberében ellátogatott az amerikai képviselöházba a Holocaust Survivors szervezet küldöttsége. Ez a szervezet azokat egyesíti, akik túlélték a szlovákiai zsidók deportálását. Ruhájukon azzal a sárga csillaggal jelentek meg, amelyet a fasizmus alatt a zsidóknak viselniük kellett. Az amerikai kormány képviselőinek albumokat adtak át, amelyek kivonatokat tartalmaznak dr. Jozef Tiso, dr. Vojtech Tuka, dr. František Ďuračansky, Alexander Macha és a szlovák állam más vezetőinek beszédeiből, valamint fényképeket a hitleristákkal való találkozásaikról. A küldöttség vezetője többek között emlékeztetett arra, hogy a Vatikánnak akkoriban meg kellett volna tiltania a papok politizálását, úgy ahogyan azt ma megtiltja azoknak, akik bekapcsolódnak a haladó szervezetek tevékenységébe. A kanadai televízió 1985-ben dokumentumfilmet sugárzott Journey back címmel, amely a szlovákiai zsidó lakosság tragikus sorsával foglalkozott, leleplezte azokat a klé- rofasisztákat, akik a háború után Kanadában találtak menedéket. A film felháborodást keltett honfitársaink között, közülük többen először hallottak a klerofasiszták gaztetteiről. Ennek visszhangja volt a Szlovákok Világkongresszusában, amelyen Štefan Roman, a szlovák származású kanadai kapitalista, a szervezet örökös elnöke arra kényszerült, hogy kijelentse: a Szlovák Állam nem demokrácia, hanem totális diktatúra volt. Az említett és a további tények alapján az antikommuniz- mus szócsövei, így az Amerika Hangja és a Szabad Európa is egyre jobban elhatárolták magukat a klero- fasizmus utószületteitől. Ez nem meglepő, hiszen a ludákok 1941. december 12-én az USA-nak is hadat üzentek. A klérofasizmus utószülöttei az idén meg akartak emlékezni dr. Jozef Tiso, a „vezér és elnök“ kivégzésének 40. évfordulójáról. Legnagyobb meglepetésükre a különböző szennylapok szerkesztőségei visz- szaadták cikkeiket és a felforgató rádióállomások sem emlékeztek meg erről az évfordulóról. Sokan siránkoztak emiatt. Említsük meg legalább egyikük véleményét: „A szerkesztőségek visszaadják a cikkeket azoknak a szerzőknek, akik nem hagyták magukat narkotizálni, és írnak Tiso elnökről, március tizennegyedikéről. Azzal a megjegyzéssel utasítják vissza írásaikat, hogy nem akarnak „ellentmondásos kérdésekkel“ foglalkozni... Egyre gyakrabban írnak „Csehszlovák Köztársaságunkról“, az „otthoniakról“ ...“ A zokogó ludák emigránsok tiltakoztak a Stars and Stripes katonai lap azon cikke miatt, amelyben leírta, hogy John Cerny őrmester hogyan tartóztatta le dr. Tisot. Ehhez az állásfoglaláshoz kétségtelenül hozzájárult a kommunistaellenes központok azon felismerése, hogy otthon senki sem támogatja a ludákok utószülötteit, Szlovákia lakossága egyöntetűen szembe fordul a klérofasiszta szeparatistákkal. Anton Hlinka pátert is megvádolták, hogy a rendszerünket és a hazafias papság hagyományait őrző, a szocializmushoz hú papokat gyűlölködve elítélő adásaiban nem emeli ki eléggé hangsúlyozottan a Szlovák Államot és Tisot. A páternek, a támadások kereszttüzében, nem volt más választása, mint arra hivatkozni, hogy ezt állítólag nem engedték meg neki az amerikaiak. A ludák emigráció ezért arra a következtetésre jutott, nincs más kiút, mint bocsánatot kérni a zsidóktól, hogy aztán az amerikaiak megváltoztassák álláspontjukat. Ez tehát az említett pamflet háttere. Ezért sajnálkoznak megkésve a szlovák klérofasizmus képviselői a szlovákiai zsidók deportálása miatt. Pavol Čarnogurský, a ludák emigráció új aktivitásának egyik szervezője, a Szlovákok Világkongresszusa „emberi jogok“ bizottságának elnöke. Testvére, Jan, az elsők között írta alá a pamfletet, egyébként ő a csehszlovákiai illegális egyházi szervezetek egyik vezetője. A kanadai rádió szerint Szlovákiában mindkettőjüket jól ismerik apjuk, Pavol Čarnogurský nyomán, akit a kongresszus az idén „nemzeti díjjal“ jutalmazott. Ki is ez az úr? 1938 októberétől képviselő volt és megszavazta a zsidók deportálására vonatkozó törvényt. A felszabadulás után a népbíróság ítélete szerint fasiszta tevékenységéért tíz évre elvesztette állampolgári jogait. Azt állította, hogy nem tartózkodott a tanácsteremben amikor szavaztak, de a jegyzőkönyvben nincs utalás erre. Csak egy képviselő szavazott ellene. Pavol Čarnogurský egy rövid ideig a Hlinka-gárda, a klérofasiszta rendszer fegyveres szervezete vezérkari főnöke volt. Ez a szervezet részt vett a zsidók deportálásában és a fasisztaellenes harcosok kivégzésében. Ha tehát Čarnogurský úr fiaival együtt bocsánatot akar kérni a klérofasizmus áldozataitól, ám tegyék, de nem bújhatnak a nemzet mögé, amelynek nem volt semmi köze az apához és nincs semmi köze a fiaihoz. Jellemző, hogy a pamflet zsidó polgártársainkat nemzetiségnek tartja, annak ellenére, hogy nálunk a Csehszlovákiában élő nemzetek és nemzetiségek teljes jogú, zsidó hitvallású tagjai. Ez a pamflet külföldi eredetére, vagy legalábbis inspirációjára utal. Szerzői nem ismerik mai társadalmi valóságunkat. Azt szorgalmazzák, hogy emeljünk emlékműveket a fasizmus ellen küzdő harcosok és a fasizmus áldozatainak emlékére, pedig Csehszlovákiában sok ilyen emlékmű van, de egyiket sem vallásos alapelvek inspiráltak. Ezeket az emlékműveket a fasizmus ellen harcolók tiszteletére emeltük, tekintet nélkül nemzetiségükre és felekezeti hovatartozásukra. A pamflet szerzői a zsinagógák és a zsidó temetők rossz állaga miatt siránkoznak. Ha nálunk élnének, tudniuk kellene, hogy sok zsinagógát felújítottunk, és azokat a zsinagógákat és temetőket, amelyek nem szolgálnak vallásos célokat, megvásároltuk a zsidó hitközségektől és ma a nyilvánosságot szolgálják. A zsidó hitközségeknek, ugyanúgy, mint hazánk további tizenhét egyházának, megvan minden feltételük ahhoz, hogy kielégítsék a hívők vallásos igényeit. Csehszlovákiában Állami Zsidó Múzeum létezik, amely sajátos módon, egyedülállóan állít emléket a fasiszta önkény áldozatainak. Gazdag gyűjteményét nemcsak az európai államokban, hanem az Egyesült Államokban és Kanadában is számos kiállítás látogatói tekinthették meg. A zsidó hitközségek az utóbbi években egy esetben sem panaszkodtak az állami szervek eljárása miatt. Mint hívőknek mindent megadnak ahhoz, hogy szabadon gyakorolhassák hitüket. Paradox helyzet, hogy napjainkban éppen az ő nevükben próbálnak szót emelni a klérofasizmus utószülöttei, akik maguk is felelősek a zsidó lakosság deportálásáért és elpusztításáért. A pamflet aláírói között ott vannak azok a disszidensek, akiket a rendszerünk elleni támadásaikról ismerünk. Meglepő, hogy az aláírók között szerepel Dominik Tatarka, a Papi köztársaság című ismert regény írója, aki művészi erővel, meggyőzően ábrázolta a visszataszító, elállati- asodott szlovák klérofasizmust. Igaz, hogy a gűnyiratot művészeti életünk egyes képviselői is aláírták, akiknek nincs és nem is volt semmi közük a ludák emigráció Csehszlovákia ellenes támadásaihoz. Egyesek közülük csalás áldozatai lettek, mivel az agitátorok, akik aláírásukat kérték, az Antifasiszta Szövetség képviselőiként mutatkoztak be. Sokan közülük, amikor megtudták miről van szó, ki szervezte az egész akciót, kit szolgál és főleg amikor megállapították, hogy a Szabad Európa és az Amerika Hangja sugározta a pamflet szövegét, azonnal visszavonták aláírásukat. Népünk mindig elítélte és elítéli a fajirtást, bárki is legyen az áldozata - a második világháború alatt a zsidók vagy napjainkban Palesztina arab népe. ĽUBOŠ POKORNÝ A Közép-szlovákiai Konzerv- és Szeszgyárak prievidzai Carpatia üzeme évente legalább négy új termékkel jelentkezik a piacon. Az idén 230 millió korona értékű tartósított élelmiszert és félkész árut gyárt. Felvételünkön Darina Matyášová (jobboldalt) és Miroslava Lenická a por alakban forgalmazott üdítők csomagolását ellenőrzi. (Peter Lenhart felvétele - ČSTK)
