Új Szó, 1987. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1987-11-21 / 274. szám, szombat

ÚJ szú 7 1987. XI. 21. Megtartotta 13. ülését a CSSZTSZ KB Újra meghirdetik az országos spartakiádot (ČSTK) - A Csehszlovák Testnevelési Szövetség VII. kongresszusá­nak összehívására tett javaslattal az 1990-es országos spartakiád meghirdetésével, valamint a hazai sportolók jövő évi olimpiai felkészü­lésével foglalkozott tegnap Prágában a CSSZTSZ KB 13. ülése. A főbe­számolót Antonín Himl, a CSSZTSZ KB elnöke terjesztette elő. Antonin Himl a CSSZTSZ KB Elnöksége nevében javaslatot tett arra, hogy a szervezet VII. kong­resszusát jövő év november 18-20- án hívják egybe. A tanácskozáson 1300 küldött vesz majd részt, 682 a csehországi, 318 a szlovákiai szervezetből, 300 pedig a sportági szövetségek képviseletében. A CSSZTSZ KB elnöke a továb­biakban kifejezte meggyőződését, hogy az 1990-es spartakiád jelentős mértékben hozzájárul a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak megva­lósításához. A spartakiád eszmei mondanivalóját tükrözi, hogy a ren­dezvényre hazánk felszabadítása 45. évfordulója ünnepségeinek ke­retében kerül sor. A továbbiakban Antonín Himl az olimpiai felkészüléssel foglalkozott. Az 1985-ös évben a csehszlovák sportolók 31 érmet szereztek az olimpiai versenyszámokban, viszont az elmúlt két évben hanyatlás állt be. A kedvezőtlen mérleg alakulásá­ban sajnos épp azok a sportágak ludasak, amelyek a közelmúltban a legsikeresebbek közé tartoztak A színvonalat csupán a kerékpár­sport, az evezés, az öttusa, az aszta­litenisz, a tenisz, a kézilabda, a síug­rás és 1986 kivételével a jégkorong tartotta. A balsiker okai az emberek­ben keresendőek, felelőtlen hozzá­állásukban, fegyelmezetlenségük­ben, edzésmoráljukban, és termé­szetesen a motivációhiányban. Egyes sportágakban nem kielégítő az edzésterhelés, nincs meg a meg­felelő regeneráció, s a felkészület­lenség természetesen a sportolók pszichikumára is kihatással van. Az 1988-as téli olimpiára a CSSZTSZ KB Elnöksége és a Csehszlovák Olimpiai Bizottság a jövő év január 19-én teszi közzé a nevezést. A kül­döttség nagy része február 5-én uta­zik Calgaryba, a játékok színhe­lyére. Nagyüzem a jégkorongozóknál (ČSTK) - Nagyüzem van a csehszlovák jégkorongo­zóknál. A fő esemény természetesen a calgaryi téli olimpia lesz, amelyre javában folyik a felkészülés. A nagyválogatotton kívül a junior és ificsapatok is készülődnek saját korosztályuk versenyeire. A csehszlovák A-válogatott de­cember 16-22.között Moszkvában az Izvesztyija Kupán szerepel. A rendezvényen Svédország, az NSZK, Finnország, Csehszlovákia és Kanada olimpiai válogatottja vesz részt. Az év végén, december 28-30. között a stuttgarti tornán az NSZK- val és Lengyelországgal mérkőzik a csehszlovák együttes, majd az új év első két napján Svájcban a hazai válogatottal. Nem marad el az északi csapatok elleni hagyományos találkozó. Janu­ár 27-28-án Litvínovban, illetve Prá­gában a finnekkel, február 2-3-án Plzeňben, illetve Príbramban a své­dekkel találkozik a nagyválogatott. Egy nappal később Anchorageba utazik a gárda, ahol a franciákkal, az osztrákokkal és a svájciakkal közö­sen előolimpiai tornán szerepel, s február 14-én érkezik a téli olimpia színhelyére. Az utánpótlás-válogatott febru­ár 16-17-én Katowicében Lengyel- országgal méri össze erejét, majd január 31- február 6 között Lenin­grádban a B-válogatottak tornáján vesz részt. A 20 évesek együttese elsőként száll küzdelembe a világ- bajnoki érmekért december 26 - ja­nuár 4 között Moszkvában. A 17 évesek csapata számára a legfon­tosabb esemény a november 22-28. között Romániában sorra kerülő Ifjú­sági Barátság Verseny lesz. SAKK Az év utolsó heteiben hagyományosan megélénkül az itthoni sakkélet is. Nemré­gen rendezték meg a 18. Tátra-Kupát melyen az NSZK-beli Kindermann győzött, első alkalommal teljesítve a nemzetközi mesteri normát. A 2.-3. helyen némi meg­lepetésre a női világranglétra jelenlegi harmadikja, a magyar Polgár Zsuzsa osz­tozott a bratislavai Igor Stohllal. Az utóbbi ingadozó formájára mutat, hogy néhány héttel korábban a csehszlovák nemzetkö­zi bajnokságon Námestovóban az utolsó előtti helyen végzett. Itt Moszkva újdon­sült bajnoka, az eddig nemzetközi címmel nem rendelkező Igor Naumkin lett az első. Egy érdekes játszma a tornáról: Budapesti védelem Világos: Stohl - Sötét: TrapI 1 d4 Hf6 2.c4 e5 (az ún. Budapesti véde­lem manapság ritka holló a versenygya­korlatban) 3 de5: He4?! (hát még Fajaro- witz lipcsei mester merész lépése!) 4 Vc2 (4.Hd2 Hc5 5.Hgf3 is számításba jött) 4....Fb4+ (az elmélet szerint több esélyt ad 4. .. d5 és 5.ed6: ep-ra Ff5 bonyolult, de többségükben világosra előnyös válto­zatokkal) 5 Hd2 d5 6 Hgf3 Hc6 7 e3 Fg4 8 cd5: Ff3: 9.dc6: (vagy 9.gf3: Hd2: 10.Fd2: Vd5: 11 Fb4: Hb4:! - nem 11. .. Vf3:? 12.Bg1 Hb4: 13.Va4+ Hc6 14 Fg2 miatt - 12.Vc3 Hc6 ill. 12.Vd2 Vd2:+ 13.Kd2: 0-0-0+ 14.Kc3 Hc6 15,f4 Bd5 és sötét jól áll) 9....Vh4!? 10g3 Hg3: 11 fg3:? (a helyes folytatás 11 .cb7:! Hh1: 12.Fb5+ Kf8 13.ba8: V+ Fa8: 14.VÍ5 volt) 11 Vh6! 12.Fb5 Ve3:+ 13.Kf1 0-0 14 Hf3: Vf3:+ 15 Kg1 Fa5! (a futó beavatkozása eldönti a játszmát) 16 h3 Vg3:+ 17 Vg2 Ve1+ 18 Vf1 Vg3+ 19 Vg2 Ve5: 20 Ve2 Fb6+ 21 Kg2 Vd5+ 22 Kh2 Bae8 23.Vc4 Ve5+ 24 Kg2 Be6! 25.Bd1 Bg6+ 26 Kh1 Vh5 27.Vd3 (vagy 27.Vb3 Vc5! a Bg1+ fenyegetéssel - 28.Fd2 Vf2! 29.Vd5 Vg3 és matt a kö­vetkező lépésben) 27....Bd6 és világos feladta. 1539. SZ. FEJTÖRŐ V. Rugyenko („Vecserníj Harkov“ 1986 I. díj) Világos indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) Ellenőrző jelzés: Ka5, Vh2, He3 és e4, Fel és h1, gy: b5, c2, d6 és g4 (10 báb). Sötét: Kd4, Bc4 és h8, Ha4 és c8, Fh5. gy: c3, c5 és d7 (9 báb). A megfejtés beküldésének határideje: november 30. A megfejtéseket az Új Szó szerkesztősé­gének címére küldjék „Sakk" megjelölés­sel. A helyes megfejtést beküldők között minden héten két könyvet sorsolunk ki, valamint állandó megfejtési létraver­senyt vezetünk. Az 1537. sz. fejtörő (Boros Sándor) megfejtése: 1.Kg6:! Az e heti nyertesek: Vaskó József, Csallóközaranyos (Zlatná na Ostrove), Petrik Jenő, Kassa (Košice). DELMÁR GÁBOR A CSSZTSZ KB és a Csehszlo­vák Olimpiai Bizottság a többi szo­cialista országhoz hasonlóan elha­markodottnak és hibásnak tekinti a NOB azon döntését, hogy a nyári olimpia rendezési jogát Szöulnak ítélte oda. A szocialista országok, így Csehszlovákia is, támogatja a KNDK valamennyi reális javaslatát a kérdés rendezésének megoldásá­ra. A nyári olimpián részt vevő csa­patot a jövő év elején jelölik ki. A tanácskozás végén néhány ká­derváltozást hagytak jóvá. Balogh Gézát, a CSSZTSZ KB Titkárságá­nak tagját, akit más feladatokkal bíz­tak meg, felmentették tisztségéből. A titkárság tagjává választották Mi­kuláš Bojkót. hasonlóképpen fel­mentették tisztségéből Rudolf Du- šeket, a CSSZTSZ KB Elnökségé­nek és Titkárságának tagját, a testü­let alelnökét, s helyette Pavel Kla- pušt választották meg. Az elmúlt napokban hazánkban járt szovjet sportküldöttség a szlovák fő­városban is bemutatkozott a közön­ségnek. A képen Puszek ritmikus sportgimnasztikai bemutatója (Vojtíšek-felv.) I. jégkorongliga, 16. forduló A Slovan végre jól hajrázott (r - uk) - Csonkafordulóval folytatódott tegnap a pontvadászat az I. jégkorongligában: négy mérkőzés volt műsoron a 16. fordulóban, mivel a BEK-ben szereplő Pardubice már korábban lejátszotta a Plzeň elleni találkozóját, a Kladno - Brno összecsapásra pedig ma 16.30 órakor kerül sor a tévé kamerái előtt. A következő forduló párosítása: Brno- Sparta, Litvinov - Č. Budéjovice, Trenčín - Gottwaldov, Košice- Slovan, Jihlava - Plzeň, Pardubice - Kladno. GOTTWALDOV - KOŠICE 3:5 (3:0, 0:2, 0:3). Gólütők: Jiskra, Tomek, Vlach, il­letve Belas 2, Štefanovič, Žab­ka, Liba. Jól kez­dett a vendéglátó gárda, főleg a vá­logatott Vlach jeleskedett az első harmadban. Annál gyengébben si­került a folytatás, a hazai játékosok mintha elbízták volna magukat a há­romgólos vezetés tudatában. A vas­gyáriak kihasználva az ellenfél vé­dőinek durva hibáit egy gólra csök­kentették a hátrányt, a hajrában pe­dig ellenállhatatlanok voltak. SPARTA - LITVINOV 9:1 (2:0, 3:1, 4:0). Gólütők: Volek, Tá­borský, Kročák, Doležal, Černý, Gudas, Žemlička, Hosták, Jelinek, illetve Jeŕábek. A zsúfolásig megtelt stadionban kemény, de sportszerű, színvonalas mérkőzést láttak a prá­gai nézők. A Sparta ezzel a teljesít­ményével is igazolta, hogy jogosan áll a tabella élén. Č. BUDÉJOVICE - TRENČÍN 4:1 (2:0, 1:1, 1:0). Gólütők: toupal, Lá­la, Caldr, Beníšek, illetve Her­mann. Szép játék, végig izgalmas küzdelem jellemezte az összecsa­pást. A Motor minden tekintetben fölülmúlta a katonákat. SLOVAN - JIHLAVA 5:4 (1:3, 2:1, 2:0). Gólütők: I. Černý és Pa­šek 2-2, Dornič, illetve Ščerban, Válek, Rusnák, Mejzlik. A vendég­látók ismét vesztésre álltak, s a csa­lódott közönség kedélyeit ez annyira felkorbácsolta, hogy narancsokkal dobálta meg az ellenfél soraiban játszó és gólt ütő volt Slovan-játé- kost, Rusnákot. A hazaiak a követ­kező percekben megemberelték magukat, s 1:4-ről fordítottak. Az I. jégkorongliga állása: 1. Sparta 16 11 2 3 83:50 24 2. Č. Budéjovice 16 10 3 3 59:36 23 3. Košice 16 10 3 3 76:55 23 4. Litvinov 16 10 0 6 71:66 20 5. Trenčín 16 8 1 7 62:51 17 6. Pardubice 17 6 4 7 67:63 16 7. Kladno 16 6 3 7 63:64 15 8. Jihlava 16 6 2 8 50:59 14 9. Plzeň 16 6 2 8 57:70 14 10. Gottwaldov 16 5 1 10 49:59 11 11. Slovan 16 3 4 9 40:70 10 12. Brno 15 1 3 11 30:64 5 • A szovjet jégkorong-bajnokság hétközi fordulójában: Szpartak Moszkva - Riga 3:2, Szverdlovszk- Izsevszk 7:1, Cseljabinszk - Voszkre- szenszk 4:2, Leningrád - Gorkij 2:6. Az élcsoport: 1. CSZKA 28, 2. Krilja Szovje- tov 27, 3. Szparta Moszkva 24 pont. • New Yorkban folytatódott a női te­niszezők Mesterek Tornája - negyeddön- ió: Graf - Suková 6:2, 2:0, Suková sérü­lés miatt föladta. Hanika - Reggi 6:2, 4:6, 6:0. Páros, elődöntő: Navrátilová, Shriver- Graf, Sabatini 3:6, 7:6, 6:1. • A szovjet férfi kosárlabda-válo­gatott egyesült államokbeli portyájának hatodik mérkőzésén elszenvedte máso­dik vereségét. Tucsonban az Universita Arizonától 68:78 (38:29)-re kikapott. • Az Egyesült Államok hivatalosan kérte az 1994. évi labdarúgó-vb rendezé­si jogát. A jelölést Ronald Reagan ameri­kai elnök jelentette be, amikor a Fehér Házban fogadta Joao Havelange-t, a FIFA Randevú - sportolókkal Hétfőn, november huszonhatodikén este hat órakor neves sportemberek talál­koznak a szurkolókkal a Komáromi (Ko­márno) Városi Művelődési Ház színház- termében. Az est vendége Szabó Attila. a helyi születésű világbajnoki érmes kaja­kos, Jankovics Tibor, az ország legjobb kötöttfogású birkózója, Szikora Pál cseh­szlovák bajnok gyalogló, Németh Pál, a Družstevník Topoľniky mestere, Né- methné Dömény Jolán egykori válogatott kézilabdázónő, Gogh Kálmán, a cseh­szlovák labdarúgó válogatott csapat haj­dani erőssége. Majoros György, a DAC kupagyőztes együttesének kapitánya és mások. A találkozót a helyi Spartak test- nevelési egyesület és a városi művelődé­si ház rendezi. (bt) elnökét. A vb rendezésének jogát eddig Brazília, Chile és Marokkó kérte. • Banská Bystricában megkezdő­dött az SZNF Nagydíjáért folyó junior műkorcsolyaverseny. Jégtáncban a há­rom kötelező szám után a francia Desco- lis, Deville páros áll az élen a szovjet Anyikan-Szamvel és a csehszlovák Ja- nečková - Joura kettős előtt. • A csehszlovák férti kosárlabda­válogatott amerikai portyája során 69:66 (38:32) arányban nyert Nebrasca váloga­tottja ellen. • A Watson-Oppelgard amerikai duó vezet jégtáncban a rövid program után a Majna/Frankfurt-i nemzetközi ver­senyen. A férfiaknál honfitársuk, Bow­man, párosban pedig a szovjet Klimova -Ponomarenko duó vezet. 15. cselgáncs-vb Šindlerová a bronzéremért (ČSTK) - A csütörtöki nyitány nem volt sikeres a csehszlovák szí­nek képviselőinek Essenben a 15. cselgáncs-világbajnokságon. Sosna már az első fordulóban vereséget szenvedett a 95 kg-os súlycsoport­ban. Az őt verő fiatal holland Meyer, aki meglepetésre a döntőig jutott, nem tudta megko­ronázni nagysze­rű szereplését, a fináléban vere­séget szenvedett a címvédő japán Szugaitól. A + 95 kilóban szovjet siker született Vericsev révén. Itt az egyiptomi Raswan nyerte az ezüst­érmet. Tegnap tatamira léptek a nők is. Először a 72 és a +72 kilóban avattak bajnokot, a holland De Kok, illetve a kínai Gao Feng-lian sze­rezte meg az aranyérmet. A 61 kg- os súlycsoportban a csehszlovák Šindlerová az első és második for­dulóban is győzött, a harmadikban viszont kikapott a brit Belitől, így a lapzártánk után lebonyolított esti döntőben a japán Mosidával a bronzéremért küzdhetett. A döntő résztvevői Bell és az amerikai Roethke, a 66 kg-osoknál pedig az NSZK-beli Schreiber és a francia Deydier. Tízévi börtön? Újabb híres sportoló került a kábítószer-listára. David Jen­kins, a 400 méteres férfi síkfutás 1971-es helsinki Európa-bájno- kát, a müncheni olimpia 4x400 m-es váltójának ezüstérmes tag­ját, az egyik legnépszerűbb brit atlétát bíróság elé állították. Jen­kins illegálisan doppingszert csempészett Mexikóból az Egyesült Államokba. A San Die- go-i bíróság egyelőre 750 000 dollár óvadék ellenében szabad­lábra helyezte, de a hirek szerint tíz évi börtönbüntetés vár rá. (Č) I. labdarúgóliga Következik a 13. forduló Két napon bonyolítják le az I. labdarú­góliga 13. fordulóját. Szombaton 13.00 órai kezdettel kerül sor a B. Bystrica-Vít- kovice (játékvezető Czető) és a Pre- šov-Sparta (Matušík) összecsapásra. 13.30 órai kezdettel bonyolítják le a Slá- via-Žilina (Hycl), DAC-lnter ZŤS (Grégr), Cheb-Hr. Králové (Ŕezníček). Olomouc-Dukla (Stiegler) találkozókat. A vasárnapi folytatásban 13.30-kor mérkő­zik a Bohemians a Nitrával (Jašek), 16.30-kor pedig az Ostrava a Trnavával (Pelíšek). Az utolsó összecsapást a televí­zió is közvetíti. Ú. DÓZSA-TATABÁNYA (sr) - A magyar labdarúgó NB I- ben a hét végén bonyolítják le a 15., az utolsó őszi fordulót a következő párosításban - szombat, 13.00: Ú. Dózsa-Tatabánya, Pécs-Kapos- vár, Siófok-Videoton, Zalaeger- szeg-Vasas, 16.00: Rába ETO -Haladás, Bp. Honvéd-Békéscsa- ba. Vasárnap, 11.00: MTK-VM-Fe- rencváros, 13.00: Debrecen-Vác. Igazi barátok találkozója volt Viktor Boriszov, a szovjet sportküldöttség vezetője nyilatkozott • Az elmúlt tíz nap során az ország több helyén megfordultak a delegáció tagjai, munkásokkal, sportolókkal, fiata­lokkal találkoztak. Milyenek a benyomá­saik?- Mindenütt szeretettel, őszinte öröm­mel, barátsággal fogadtak. Az ország minden részében éreztük, hogy látogatá­sunk nem formális, hanem igazi barátok találkozója.- Mi volt a legnagyobb élményük?- Minden egyes beszélgetés, bemuta­tó élményt jelentett számunkra. Jártunk üzemekben, találkoztunk főiskolásokkal, közép- és szakközépiskolás diákokkal, sportolókkal és sportvezetőkkel is, lerót­tuk tiszteletünket az elesett szovjet hősök emlékművénél. A mai fiatal sportolók kö­zül sokan unokáik lehetnének azoknak, akik a fasizmus elleni harcban életüket adták a szabadságért. Hálásak vagyunk a csehszlovák népnek, amely kegyelettel őrzi a felszabadítók emlékét.-A szovjet küldöttség tagjai minden városban nagy sikerű bemutatót is tartot­tak Milyen visszhangja volt ezeknek?- Ahol felléptünk, mindenütt szép szá­mú közönség volt kiváncsi a bemutatóra. Gondolom ez jó visszhang. Ezen kívül közös edzéseket tartottunk a csehszlovák sportolókkal, s hasznos tapasztalatcseré­re került sor az edzőkkel is. Még egyszer szeretném megköszönni csehszlovák ba­rátainknak a szívélyes fogadtatást és a felejthetetlen élményeket. Asztalitenisz olimpiai selejtező Sikeres kezdet (CSTK) - Karlsruhéban folyik az euró­pai asztaliteniszezők olimpiai selejtezője, amelyben 23 ország 105 versenyzője in­dul, közöttük négy csehszlovák is. Csü­törtökön este előbb a nők léptek asztal­hoz, s mindkét csehszlovák induló sikere­sen szerepelt Kasalová előbb a francia Aubryt, majd a dán Polkot verte 3:0-ra, s ugyanilyen arányban győzött Šafáŕová a norvég Hagen, majd az olasz Busnardo ellen. Késő este jutottak szóhoz a férfiak: Jančí - Saive (belga) 2:3, P. Javürek - Christoph (belga) 3:0. További ered- menyek: Kriston (magyar) - Jokinen (finn) 3:1, Gátién (francia) - Pykko (finn) 3:0, Saive - Krikidisz (görög) 3:0, Harczi (magyar) - Renold (svájci) 3:1. Tegnap elutazott Prágából a szovjet sportolók küldöttsége, amely az OSZSZSZK napjai alkalmából országszerte számos bemutatót tartott. Az elutazás előtt Viktor Boriszov, a küldöttség vezetője nyilatkozott a ČSTK munkatársának.

Next

/
Oldalképek
Tartalom