Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-01 / 230. szám, csütörtök
A vállalat fejlődése és a jogi alanyiság Az állami vállalatról szóló törvénynek új platformot kell nyújtania a gazdasági szféra számára a tudományos-műszaki fejlődés érvényesítéséhez. Ez kulcsfontosságú probléma. Ha nem sikerül kialakítani olyan környezetet, amely az eddiginél jobban késztetné a vállalatokat a technológiai és a gyártmányfejlesztésre, akkor a gazdasági mechanizmus átalakítása értelmét veszti. Az eddigi irányítási rendszer és az azt normatívumokként kifejező jogi előírások értékeléséből egyértelműen kitűnik, hogy a tudományos-műszaki haladást nem elég csupán a vállalatok kötelességévé tenni. Az ilyen jellegű jogi ábránd az állami vállalatról szóló törvénytervezet szövegezésében is előfordul. A 41. cikkely tartalmának gyakorlatilag nincs semmiféle normativ értéke. Csupán nyilatkozatnak tekinthető, amely a törvényhozó óhaját, a vállalkozói tevékenység alapelvét fejezi ki, ezért ennek a törvény bevezető részében lenne a helye. A gazdasági mechanizmus átalakításának elfogadott alapelvei szerint elsősorban azokban a szabályozókban bízunk, amelyek a tudományos-műszaki haladásban való össztársadalmi érdekeltséget összekapcsolják az egyéni és a kollektív érdekekkel. Ebből indul ki a vállalat anyagi érdekeltségének egész kialakítandó rendszere, s ehhez kell hozzáigazítani a tervezési rendszert is. További fontos változásnak kell bekövetkeznie a gazdasági folyamatokra vonatkozó döntéshozatal helyhezkötésében. A döntéshozatal helyeit közelebb kell hozni ezekhez a folyamatokhoz. Ez azt jelenti, hogy több döntésre kerül sor vállalati szinten, csökken a döntések előkészítéséhez szükséges információs utak bonyolultsága, s ezáltal annak ügyintézési igényessége is mérséklődik. Végül pedig megszűnik az eddigi ellentét is a döntéshozatal helyhezkötése és a felelősség hely- hezkötése között. Azt a jogi intézményt, amely az anyagi érdekeltséget, a döntéseket és a felelősséget konkrét embercsoportokkal, dolgozó kollektívákkal köti össze, jogi alanyiságnak nevezzük. A jogi személy az élő gazdasági mechanizmus sejtje. Ez önálló vagyonkezelő közösség, a döntések és a'felelősség körülhatárolt helye, a gazdasági kapcsolatok jogi szabályozásának az alapja. A jogi személyek közti viszonyokat a jog szabályozza, a belső viszonyok szabályozása viszont a jogi személy hatáskörébe tartozik. A jogi alanyiság rendezése tehát nem jelent csupán formális jogi ügyet. A tudományos-műszaki haladás ugyanis új, specifikus követelményeket támaszt a jogi alanyiság kifejezésével szemben az illetékes jogi előírásokban. Többek között szükségessé teszi a kapacitások koncentrálását, valamint azt, hogy a vállalati szféra szervezeti felépítése rugalmasabban alkalmazkodjon az innovációs irányzatokhoz, beleértve a vállalatok saját vállalkozói kezdeményezését. Véleményem szerint az állami vállalatról szóló törvénytervezetben a jogi alanyiság rendezése nem felel meg az intenzív fejlődésre épülő gazdasági viszonyoknak. Az állami vállalatról szóló törvénytervezetben csak a vállalat képez jogi személyt. A törvénytervezet nem számol azzal, hogy vállalati integráció útján (szerződés alapján, Gyors ütemben folyik a Mélníki Cukorgyár rekonstrukciója. A tavaly novemberben leégett épületben a technológiai berendezések szerelését végzik a lengyel Chemadex cég dolgozói. Felvételünkön az új, lengyel gyártmányú lepárlót szerelik. (Petr Josek felvétele - ČTK) VÉLEMÉNYEK JAVASLATOK A TÖRVÉNYTERVEZETEKRŐL vagy az illetékes állami szerv, például az alapító döntése értelmében) további jogi személy keletkezzen. A vállalati integrációt tehát nem szabályozza. Azt sem teszi lehetővé, hogy a vállalat elkülönítse egy bizonyos saját részét, s abból önálló társult vállalatot hozzon létre, vagy pedig saját eszközeit más vállalatok eszközeivel társítva közös vállalat alapítására használja fel. Közgazdászainknak a jogi alanyiságra vonatkozó elképzeléseit, ahogy azok a vállalati törvénytervezetben megnyilvánulnak, a vita keretében a Pravda hasábjain megjelent cikkében František Valenta akadémikus is kifejtette. Itt az innovációs folyamatok három rétegét különböztette meg, amelyek mindegyikének megvan a saját szervezeti-jogi apparátusa, de csak vállalati szinten lehet szó jogi alanyiságról. Szerinte a vállalati tömörülések kialakításánál, akár felfelé, akár lefelé, csupán a jogi alanyiság átruházásáról van szó. Ez a megoldás abból a helytelen elképzelésből indul ki, hogy a jogi alanyiságot át lehet ruházni. Ez azonban nem lehetséges. A jogi alanyiság nem áru, amellyel rendelkezni lehet. Ez szerkezeti elem, s ha nem megfelelően használjuk fel, összeomolhat a gazdasági mechanizmus egész jogi felépítménye. Jogi személy csak olyan szervezeti alakulat lehet, amelyet jogi előírás minősít ennek. Ha szerződéses alapon kellene létrehozni jogi személyt, ezt a jogi normában is rögzíteni kellene. A vállalati törvénytervezet ilyen lehetőséggel nem számol. A vállalati integráció, vagyis a vállalati tömörülések kialakítása objektív szükségszerűség. Ez utat tör magának, függetlenül attól, hogy a vállalati törvénytervezet szabályozza-e vagy nem. A gyakorlat kialakítja a saját formáit. Abban azonban veszély rejlik, hogy olyan tényleges függőségi formák alakulnak ki, amelyek lehetővé teszik az erősebb partnerek egyoldalú előnyeinek az érvényre juttatását, vagyis az igazságosság tagadásához, tehát a jog tagadásához vezetnek. Az eddigi vitából az is kitűnik, hogy egyesek összetévesztik a vállalati integráció és a közös vállalkozás fogalmát, amelyekről a törvény- tervezet 71-82. cikkelyei szólnak. Habár ezek a fogalmak nincsenek élesen elkülönítve, mégis van köztük világos különbség. A közös vállalkozás az eszközök vagy a tevékenységek társítását jelenti, míg a vállalati integráció lényege az, hogy maguk a vállalatok nagyobb szervezeti egységekbe tömörülnek. A törvénytervezet említett rendelkezései tehát nem pótolhatják a vállalati inteqráció jogi rendezését. A több rétegű innovációs aktivitásnak több rétegű jogi alanyiság felelne meg. Az új gazdasági mechanizmusban ilyen megoldással számol az ipari, a fogyasztási és a lakásszövetkezetekről szóló törvénytervezet. Ebben az új értelmezésben a szövetkezeti szövetségek tulajdonképpen a szövetkezetek integrációs formáit alkotják. Ugyanolyan jogi személyek, mint tagjaik, az egyes szövetkezetek (ez a törvény- tervezet azonban nem elég következetes olyan vonatkozásban, hogy nem határozza meg, kötelező, vagy pedig nem kötelező, önkéntes integrációról van-e szó). Ez a törvénytervezet azzal is számol, hogy a szövetkezetnek jogában áll saját vállalatot létesítenie, s ugyanígy saját eszközeit más vállalatokéval vagy szövetkezetekével társítva, közös vállalat alapításában részt vennie. Mindezek olyan jogi formák, amelyek teret és lehetőségeket nyújtanak az olyan rugalmas szervezeti struktúrák kialakításához, amelyek ,,időveszteség nélkül“ tudnak alkalmazkodni az innovációs folyamatokhoz. Szükséges lenne, hogy az állami vállalatok is rendelkezzenek ilyen lehetőségekkel. Az állami vállalatról szóló törvénynek ezért a vállalati integráció kérdését is rendeznie kellene, lehetővé téve a jogi alanyisággal felruházott egyesülések létrehozását. A vállalatoktól azt a jogot sem kellene megvonni, hogy társult vagy közös vállalatot alapítsanak. Az állam ugyanakkor a szervei által megvalósított engedélyezési rendszer útján megőrizhetné aktív ellenőrzési funkcióját vállalatainak alapítói tevékenysége fölött. Más szavakkal mondva, ne vakítsanak el minket a vállalati integráció eddigi formáinak (termelési-gazdasági egységek) negatív tapasztalatai, s ne akarjuk eltemetni magát a vállalati integrációt. Dr. Jozef MORAVČÍK docens, kandidátus, a Komenský Egyetem Jogi Kara gazdaságjogi és ágazati gazdaságtani tanszékének vezetője KOMMENTÁLJUK -----------A lakosság bevonásával Az elmúlt évtizedek alatt a nemzeti bizottságok bebizonyították, hogy eleget tudnak tenni a követelményeknek. Igaz, nem tudták mindenütt felkarolni a lakosság aktivitását, kezdeményezését, s ez nemcsak a település fejlődésén, hanem az irányítási munkában is tükröződik. Ezekben a nemzeti bizottságokban kevés gondot fordítottak a szocialista demokrácia elmélyítésére, arra, hogy a lakosok minél nagyobb mértékben vegyenek részt az irányítómunkában. A szocialista demokrácia elmélyítésében nagy szerep hárul a nemzeti bizottságok szakbizottságaira, aktíváira, a polgári és a lakóbizottságokra, a polgári ügyek testületeire, a népi ellenőrzési bizottságokra. Ezek tagjait a plénum választja meg, illetve hagyja jóvá, s mivel a képviselőkön kívül a bizottságok tagjai között a lakosok mellett a tömegszervezetek képviselői is szép számmal ott vannak, már ez is növeli jelentőségüket. Voltak időszakok, amikor a szakbizottságok munkáját a szakosztályoknak igyekeztek alárendelni, kizárták a határozatok előkészítéséből, holott éppen ez lett volna a legfontosabb feladatuk, mivel tagjaik ismerik a legjobban a lakosok, a választók véleményét. Mi tartozik a szakbizottságok feladatkörébe? Mindenekelőtt tolmácsolják a választók, a lakosok igényét, s ezt a plénum elé terjesztik. A nemzeti bizottságról szóló törvény a szakbizottságoknak ellenőrzési jogot is ad azokban a létesítményekben és intézményekben, amelyeket a nemzeti bizottságok irányítanak, azzal a kikötéssel, hogy nem avatkozhatnak bele azok irányításába. Megkövetelhetik azonban az észlelt fogyatékosságok, hibák felszámolását. A képviselők, a szakbizottságok és az aktívák tagjai szabadidejüket fordítják közérdekű tevékenységükre. Ahol jó köztük és a nemzeti bizottság közötti kapcsolat, ott az eredmények sem maradnak el. Losoncon (Lučenec) például minden fontosabb döntéshozatal előtt kikérik a bizottságok véleményét. Veľké Zálužieban azonban hiába hozott határozatot a plénum a szakbizottság javaslata alapján a háztartási szemét elszállításának szervezéséről, a felsőbb szervekkel évek óta nem tudnak közös nevezőre jutni, s ez rontja a szakbizottság és a végrehajtó szerv tekintélyét. Ilyen esetben az volna a helyénvaló, ha a jnb illetékes szakbizottsága kihelyezett ülést tartana a helyszínen, s meggyőződne mindarról, amit eddig csak jegyzőkönyvből ismer. A meg nem értés, az illetékesek helytelen hozzáállása okozza, hogy a szakbizottságok munkájából sok helyen hiányzik a rendszeresség, a céltudatosság. A gazdasági életünkben végbemenő folyamat nem kis feladatokat állít a nemzeti bizottságok elé. Az elvárásoknak csak ott tudnak eleget tenni, ahol az irányításban, a döntések előkészítésében az eddigieknél is nagyobb mértékben bevonják a lakosságot. NÉMETH JÁNOS Mindenkit bekapcsolnak a vitába Az egységes földműves-szövetkezetek tagjai, a közös mezőgazda- sági vállalatok és társulások dolgozói a sürgető őszi tennivalók közepette is nagy figyelmet szentelnek a CSKP Központi Bizottsága, a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormánya és a Szövetkezeti Földművesek Szövetségének Központi Bizottsága által nyilvános vitára bocsátott mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezet alapos tanulmányozásának és véleményezésének. A dolgozókollektívákban, a szocialista munkabrigádokban, a pártcsoportokban és a taggyűléseken zajló - az esetek többségében élénk vitát kiváltó és hasznos javaslatokat felszínre hozó - tanácskozások arról tanúskodnak, hogy a mezőgazdasági dolgozók körében kellő visszhangra talált az új feltételeknek megfelelően megfogalmazott jogi szabályozás, melynek kidolgozását az efsz-ek X. kongresszusát megelőző vitában a szövetkezetek tagjai országszerte kérték és szorgalmazták. A Lúcsi (Lúč na Ostrove) Egységes Földműves-szövetkezetben dolgozó kommunisták nemrég taggyűlésen ismerkedtek meg a mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezettel. A járási pártbizottság megbízásából részt vett a tanácskozáson Patasi Ilona, a Szövetkezeti Földművesek Szövetsége Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) Járási Bizottságának titkára. Ismertette az új jogi szabályozás lényegét és a szövetkezetek további fejlődésének biztosításában betöltendő szerepét, majd arról beszélt, hogy a járási pártbizottság vezetésével miként szervezik a vélemények és javaslatok összegyűjtését szolgáló nyilvános vitát. Kiemelte, hogy a törvény- tervezet a gazdasági mechanizmus átalakításának újabb fontos dokumentuma, melynek kidolgozását a termelőerők fejlődése tette szükségessé. Politikai és gazdasági célja, hogy biztosítsa a szövetkezetek, mezőgazdasági vállalatok és társulások töretlen fejlődését, növelje önállóságukat és felelősségüket a társadalmi szükségletek kielégítéséért, elmélyítse a szövetkezeti demokráciát, megszilárdítsa a fegyelmet, s bátrabb vállalkozásra és kezdeményezésre serkentsen. A vitában felszólalók hasznos észrevételekről, megfontolandó javaslatokról beszéltek. Kulcsár Sándor például azt kifogásolta, hogy a tervezetben alig esik szó a szállítói-megrendelői kapcsolatok további alakulásáról, így nem tudni, fennma- rad-e továbbra is a felvásárló szervezetek monopol helyzete. Javasolta, hogy a leendő törvény részletesen foglalkozzon a biológiai és műszaki szolgáltatásokkal, a mezőgazdasági szolgáltatásokat nyújtó vállalatok jogaival és kötelessegeivel. Mint mondotta, a termelés mai színvonalán például megengedhetetlen, hogy a mezőgazdasági vállalatnak az ismételt sürgetés ellenére két- három nappal a vetógépek indulása előtt szállítsák le a vetőmagot, s nem szavatolják az egyéb biológiai vagy műszaki szolgáltatások megfelelő időben és kifogástalan minőségben való elvégzését. Zsilinszky István arról beszélt, hogy a nyereségesen gazdálkodó, a bővített újratermelésről és tagjaik jólétéről, kulturális és szociális igényeik kielégítéséről színvonalasan gondoskodó szövetkezetek közé tartoznak, mégis kissé aggódva tekintenek a jövőbe. Tele vannak fejlesztési elképzelésekkel: a régi gazdasági épületek felújítását, korszerűsítését, új istállók, gépszín, javítóműhely, szociális létesítmény és irodaház építését tervezik, azonkívül bizonyos pénzeszközök társításával a Nemzeti Front választási programjának teljesítéséhez is hozzá akarnak járulni. Ma ez egyelőre nem gond, de kérdés, hogy a nagyobb elvonások után marad-e elég pénzük a fejlődés ütemének és a dolgozókról való gondoskodás színvonalának megtartásához? Merthogy az előbbrelépést segítő vállalkozáshoz, kezdeményezéshez, esetleg egyéb gazdasági tevékenységhez szintén anyagi fedezetre van szükség. Fekete Zoltán azt kifogásolta, hogy a törvénytervezet több kérdést illetően nem konkrét. Például általánosságban beszél a szövetkezetek felsőbb irányító szervéről, és nem mondja ki, hogy ez alatt vajon a járási vagy a kerületi mezőgazdasági igazgatóságot, a mezőgazdasági és élelmezésügyi minisztériumot, esetleg mely egyéb szervet kell érteni. A lúcsi kommunisták tanácskozásán egyebek között szóba került még a szövetkezeti demokrácia és fegyelem, a szervezeti alapegységek, a szervezeti szabályzat, a titkos választás és a tagfelvételi próbaidő kérdése. Néhány kérdésre a központi szerveknek, illetve a törvény- tervezet megszerkesztőinek kellene válaszolniuk. Annál is inkább, mivel nem a lúcsi pártalapszervezet taggyűlésén hangozottak el először és utoljára. Például ki kellene mondani, hogy mely szerv lesz jogosult javaslatot tenni az elnöki tisztség betöltésére, s továbbra is csak egy vagy több jelölt lesz? Sokan kérdezik, mi lesz a tartósan ráfizetéses gazdaságokkal? Igen, a törvénytervezet kimondja, hogy amennyiben a hároméves konszolidációs program sem vezet javuláshoz, akkor a szövetkezet megszűnhet. De mi lesz a közös vagyonnal, milyen sors vár a megszűnt szövetkezet tagjaira? Kénytelenek lesznek valamelyik nyereségesen gazdálkodó szövetkezethez csatlakozni, vagy maguk is alakíthatnak új - esetleg több kisebb - szövetkezetet? A lúcsi szövetkezet kommunistái a taggyűlés végén határozatot fogadtak el, melyben kimondták, hogy a pártcsoportokban folytatni kell a törvénytervezet megvitatását. A kommunisták feladatul kapták, munkahelyükön tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a dolgozókollektívák valamennyi tagja aktívan bekapcsolódjon a mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezetről folyó nyilvános vitába, s az észrevételek és javaslatok eljussanak a pártalapszervezet vezetősége2 KÁDEK GÁBOR ÚJ SZÚ 6 1987. X. 1.
