Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-08 / 236. szám, csütörtök

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! II ■ ■ ■ ■ SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PÁRTJA KOZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA CSÜTÖRTÖK 1987. október 8. XL. évfolyam 236. szám ★ Ára 50 fillér Jobban és célratörőbben Október már hagyományosan az új pártoktatási év megnyitásá­nak a hónapja. Igaz, a pártbizottságok jóval korábban megkezdik a felkészülést, hogy biztosítsák az oktatás színvonalának emelését. A pártbizottságok a hangsúlyt az idén is főleg az előadók eszmei, szakmai és módszertani felkészítésére helyezték. A Losonci (Luče­nec) járásban például a közel négyszáz előadó közül csaknem háromszázötvenen végezték el a marxizmus-leninizmus esti egye­temét, ötvennek pedig pedagógiai képesítése van. Köztudomású, hogy az új pártoktatási év anyaga, akárcsak tavaly, most is minden oktatási forma számára egységes. A fő figyelmet továbbra is a kongresszusi anyagok tanulmányozására kell fordítani. A cél a hallgatók felkészítése a közös cselekvésre, a magas fokú felelősségtudat kialakítására. Az elvárás az, hogy a pártoktatás az eddigieknél sokkal jobban segítse a párttagok és tagjelöltek eszmei-politikai felkészítését és kiszélesítse látókörüket. A hangsúly a vitára késztető, a helyi feladatokhoz, problémákhoz igazodó elemzésen van. E követelményekkel összhangban szükséges az ellenőrzés foko­zása. A Galántai (Galanta), Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járásban például folyamatosan ellenőrzik a tanterv megtartását, az előadók politikai, szakmai és módszertani felkészültségét. Nem kevesebbről van tehát szó, mint arról, hogy jelentőségének megfelelően kell fokozni a politikai-nevelő munka hatékonyságát. Megérteni és megértetni az új követelményeket, keresni a színvonal emeléséhez vezető lehető legjobb utakat és kidolgozni a legcélratö­rőbb módszereket. Lépés- és szemléletváltásra van szükség a propagandamunka minden szintjén. E munkában is meghatározó a folytonosság, a kor igényeihez való igazodás, a távlatok figyelembe vétele, nem enged­hetjük meg itt sem a középszerűséget. A propagandistáknak és az előadóknak meg kell találniuk a meggyőzés legjobb formáit, azokat a korszerű módszereket, amelyek a korábbiaknál sokkal jobban ösztönöznek a gazdasági és politikai célok elérésére. E követelmé­nyekhez kell igazítani a mércét a pártoktatásban is. Persze, ez az elvárás nem szűkülhet csak a pártoktatásra. Sokat tehetnek - és tesznek is - e tekintetben a járási politikai nevelési házak, a marxiz­mus-leninizmus esti egyetemei, s nem utolsósorban a különböző szintű politikai tanfolyamok. Tudatosítanunk kell, hogy a gyorsítási és átalakítási folyamat minőségileg magasabb szinten tovább folytatódik a következő években is. Az élet egyetlen pillanatra sem áll meg. A párt hosszabb távon abban jelölte meg a feladatokat, hogy tovább kell fejleszteni az ország társadalmi, gazdasági életét, még jobban kibontakoztatni és elmélyíteni a szocialista demokráciát. E célt szolgálja többek között az állami vállalatról, a mezőgazdasági és nem mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvénytervezet vitája is, mely kihat életünk minden területére. A törvénytervezetek nemcsak gazdasági, hanem komoly politikai ügyet is jelentenek, mert ahogyan erősödik közéle­tünk demokratizmusa, úgy növekszenek az igények az irányítással, a vezetéssel szemben is. E kérdés azért is kap napjainkban különös hangsúlyt, mert az újabb és bonyolultabb társadalmi, gazdasági feladatok sikeres megoldásához még nagyobb szükség van a munkafegyelem, a köz­rend megszilárdítására és a közéleti tisztaság megőrzésére. A szocializmustól idegen jelenségek: a fegyelmezetlenség, a hanyagság, a nemtörődömség, a társadalmi tulajdon megkárosí­tása, a hatalommal való visszaélés stb. gátolja előrehaladásunkat és a közvéleményben ellenérzést vált ki. Meg kell értenie mindenkinek, hogy a munka, az alkotás olyan minőségi változására van szükség, amely nemcsak átsegít a jelen nehézségein, hanem jó alapokat teremt a továbblépéshez, a meg­lévő anyagi és kulturális javak gyarapításához, a korszerűen működő gazdasági élet megszilárdításához. Ez azt is jelenti, hogy a pártmunkában is kapjon nagyobb szerepet a kezdeményezés és a magasabb követelmények támogatása. Fel kell venni a harcot a visszahúzó erőkkel, a közönnyel, azokkal szemben, akik csak beszélnek, üres fecsegésbe fullasztanak mindent, de az újért, a változásért vajmi keveset tesznek. Az országot járva, a párttagok és a pártonkívüli becsületes dolgozók véleményét hallva bízvást állítható; a társadalom megújí­tásának, a valóság kritikus újragondolásának útjára lépve van erőnk és elegendő tartalékunk a megújulásra, a belső tisztulásra. Ehhez persze szükséges, hogy továbbra is nyíltan, őszintén beszéljünk a gondokról, a nehézségekről és a fogyatékosságokról. Nem kifogások keresésére van szükség, hanem céltudatos, szor­galmas és becsületes munkára, igényességre önmagunkkal és másokkal szemben. TÖRÖK ELEMÉR Közlemény a CSKP KB Elnökségének üléséről (ČSTK) - A CSKP KB Elnöksége tegnapi ülésén jelentést vitatott meg arról, hogyan teljesítette a Csehszlovák Néphadsereg az 1986-1987-es kikép­zési év feladatait, és milyen feladatok hárulnak rá a jövö időszakban. Pozitívan értékelte azon erőfeszí­tések eredményeit, amelyeket hadseregünk pa­rancsnoksága és minden katonája az igényes köve­telmények realizálására tesz. Ezeket a követelmé­nyeket a jelenlegi időszak támasztja országunk vé­delmi képességének és népünk békés életének sza­vatolásával kapcsolatban. Az elnökség hangsúlyoz­ta, hogy a hadseregre is vonatkozik az, hogy a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak szellemében ha­tékonyabb irányítási módszereket kell alkalmazni, energikusan fel kell számolni a fogyatékosságokat, és a lehető legnagyobb eredmények elérésére kell törekedni. Feltétlenül tovább kell emelni a harckész­séget és a politikai felkészültség színvonalát, s nö­velni kell a politikai, ideológiai és a nevelömunka hatékonyságát. Ez egyúttal szükségessé teszi a had­seregben tevékenykedő pártszervezetek és kommu­nisták munkájának további javítását. Állandó figyel­met kell fordítani a katonák életkörülményeinek javí­tására. Tartós feladat a Csehszlovák Néphadsereg által a szovjet hadsereggel és más szövetséges orsíágo^ hadseregeivel a Varsói Szerződés kereté­' , v ** * * *' 5^Y\' “ ben kifejtett együttmüködés elmélyítése. A CSKP KB Elnöksége jóváhagyta a Csehszlovák Néphadsereg­nek az 1987-1988-as kiképzési évre szóló fő felada­tait. A továbbiakban a testület megtárgyalta a Kölcsö­nös Gazdasági Segítség Tanácsa október 13-án Moszkvában kezdődő 43. (rendkívüli) ülésszakának előkészületeit. Hangsúlyozta: Csehszlovákia a KGST-tagországok testvérpártjai vezető tisztségvi­selőinek 1986. novemberében Moszkvában tartott ülésén hozott határozatok szellemében lényeges jelentőséget tulajdonit a sokoldalú együttmüködés és a gazdasági integráció mechanizmusának átalakí­tásával kapcsolatban előterjesztett javaslatoknak. A KGST tevékenységének tökéletesítése a tagorszá­gok gazdasági és szociális fejlesztése meggyorsítá­sának fontos feltétele. Az elnökség támogatásáról biztosította a nemzet­közi szocialista munkamegosztás 1991-2005. évi kollektív koncepciójának kidolgozására vonatkozó javaslatot. Egyúttal értékelte a KGST-tagországok 2000-ig terjedő komplex tudományos-műszaki fej­lesztési programjának megvalósítása terén kifejtett együttmüködését, valamint az ezen együttmüködés (Folytatás a 7. oldalon) Csehszlovák felszólalás az ENSZ-közgyülés általános vitájában Atomfegyverek nélküli, erőszaktól mentes világot! Megkezdődött a 18. cukorrépakampány Tegnap reggel kezdte meg a 18. kampányt a Dunaszerda­helyi (Dunajská Streda) Cukor­gyár. Idén több mint 300 000 tonna cukorrépát kell feldolgoz­nia, mintegy 8000 hektár összte­rületről a Bratislava-vidéki, Du­naszerdahelyi, Komáromi (Ko­márno), Ersekújvári (Nové Zámky) és Galántai (Galanta) járásból. Az idei tervfeladatok teljesítése céljából rögtön a ta­valyi kampány befejezése után hozzáláttak a berendezések kar­bantartásához, felújításához. A karbantartási időszakban azokra a gépekre fordították' a legnagyobb figyelmet, melyek az elmúlt évi kampány idején meghibásodásukkal a legna­gyobb mértékben fékezték a ter­melést. Nagyobb hangsúlyt he­lyeztek a tüzelőanyag- és ener­giatakarékosságra is. Olyan gé­peket és berendezéseket szerel­tek fel, melyek az eddiginél ke­vesebb energiát fogyasztanak. A gyár az idei cukorgyártási idényt a saját dolgozóin kívül közel 300 idénymunkással bo­nyolítja le. Cs. Gy. Tisztelt elnök elvtárs, elsősorban szívélyes jókívánságaimat szeretném kifejezni önnek abból az alka­lomból, hogy a Közgyűlés mostani ülés­szakán megválasztották ebbe a magas tisztségbe. Őszinte örömmel tölt el ben­nünket, hogy baráti ország - a Német Demokratikus Köztársaság képviselőjét érte ez a nagy megtiszteltetés. Egyidejűleg elismerésemet szeretném kifejezni Javier Pérez de Cuellar úrnak, az ENSZ tisztelt főtitkárának, és biztosítha­KÉSZÜLNEK A TÉLRE (Tudósítónktól) - A Bodolói (Bu- dulov) Efsz-ben jó ütemben halad­nak a betakarítással és az őszi talaj­munkákkal. Az aszályos időjárás a takarmánytermesztésben komoly kiesést okozott, ezért a termés lehe­tő legkisebb veszteséggel történő betakarítására és jó minőségben va­ló elraktározására különösen nagy gondot fordítanak a szövetkezetben. Például silókukoricát 500 hektáron termeltek, s erről a területről megkö­zelítőleg 15 ezer tonna termést vár­nak, ami ezer tonnával kevesebb a tervezett mennyiségnél. A hiányt leveles répafejből, szalmából, ásvá­nyi kiegészítőkből és melaszból ké­szült eleséggel igyekeznek pótolni. Szénából 200 tonna a hiányuk, amit az útkarbantartó vállalattól vásárolt szénával igyekeznek pótolni. A szövetkezetben a napokban vetté kezdetét a cukorrépa és a ku­korica betakarítása. Már most bizo­nyosra vehető, hogy cukorrépából nem érik el a tervezett hektárhoza­mot, viszont a termés minősége a több éves átlagnál jobb. Az erede­tileg 500 hektár kukoricából 140 hektár növényzetét silóként kellett hasznosítaniuk. A megmaradt terü­leten mintegy 4-4,5 tonna hektáron­kénti szemtermésre számítanak. Napraforgóból szintén kevesebb ter­mett a tervezettnél, viszont a minő­ség kifogástalan. A bodolói szövetkezet tagjai az ősziek vetését, a jövő évi termés megalapozását már befejezték. A növénytermesztési eredmények javítására törekedve, az idén ősszel a hagyományos talajmunkákon kívül 800 hektáron az altalajlazítást is szeretnék elvégezni. (csó) tóm ót arról, hogy Csehszlovákia támo­gatja az ENSZ és az egész nemzetközi közösség javára végzett érdemdús tevé­kenységében. Tisztelt elnök elvtárs, szeretnénk hinni - és az általános vita eddigi lefolyása erre vall hogy az idei ülésszak jelentős mértékben hozzájárul napjaink legégetőbb problémáinak meg­oldásához, az erőszaktól és az atomfegy­verektől mentes világ koncepciójának ki­dolgozásához, a globális komplex bizton­sághoz, amely bolygónk minden lakója számára garantálná a legalapvetőbb em­beri jogot, a békés feltételek közötti élet­hez való jogot. Erre a reményre jogosít fel bennünket mindenekelőtt a Szovjetunió és az Egye­sült Államok között létrejött keretmegálla­podás az atomfegyverek két osztályának a megsemmisítéséről. Ezek nagy politikai és lélektani jelentőségű megállapodások A szerződés megkötésével - amit a né­pek világszerte olyannyira óhajtanak - a történelemben elsó ízben jönne létre megállapodás a felhalmozott nukleáris ar­zenálok egy részének a megsemmisíté­séről. Ez előremutató lépés lenne a reális leszerelési folyamat kibontakoztatásához. (Folytatás a 2. oldalon) Kitüntetés (ČSTK) - Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök tegnap dr. Pavel Pudlák pro­fesszornak, az Állami Egészségügyi Intézet igazgatójának átnyújtotta a Győzelmes Február Érdemrendet, amelyet Pavel Pudláknak 60. szüle­tésnapja alkalmából a szocialista egészségügy és az orvostudomány fejlesztésében szerzett érdemeiért adományoztak. Az átadásnál jelen volt Karel Hoffmann, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára. Jókívánságok (ČSTK) - Gustáv Husák köztár­sasági elnök táviratban fejezte ki jókívánságait Mohamed Hoszni Mubaraknak az Egyiptomi Arab Köztársaság elnökévé történt újra­választása alkalmából. Nagykövet fogadása (ČSTK) - Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta František Chládot, hazánk rendkívüli és meghatalma­zott hollandiai nagykövetét diplomá­ciai megbízatásának megkezdésé­vel kapcsolatban. A Jindŕichuv Hradec melletti Strmilovi Efsz a Dél-csehországi kerület egyik hagyományos burgonyatermelője. Tagjai az idén a termést 180 hektárról takarítják be, amelyben 150 prágai idénymunkás is segít. A képen: szedik a burgonyát. (Jaroslav Sýbek felvétele - ČSTK) (ČSTK) - Jaromír Johanes csehszlovák külügyminiszter-helyettes Bohuslav Chňoupek külügyminiszternek, az ENSZ-közgyülés 42. üléssza­kán részt vevő csehszlovák küldöttség vezetőjének képviseletében tegnap szólalt fel az általános vitában. (Mint röviden közöltük, Bohuslav Chňoupek útban New Yorkba rosszul lett, és jelenleg egy londoni kórházban ápolják.) Jaromír Johanes a vitában a következő beszédet mondta:

Next

/
Oldalképek
Tartalom