Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-30 / 255. szám, péntek
Szépítgetés nélkül JOG ÉS FELELŐSSÉG A vállalati törvénytervezettel kapcsolatos vitát elejétől fogva figyelemmel kísértem. A legtöbb hozzászólás időszerűnek, fontosnak és elengedhetetlennek tartja a törvény- tervezet megvalósítását gazdasági mechanizmusunk átalakítási folyamatában. Jómagam is csatlakozom ehhez a véleményhez. Szeretnék ezért néhány szót fűzni Puntigán József mérnöknek, a füleki (Fiľakovo) Kovosmalt vállalat dolgozójának ,,Az önfinanszírozás nyugtalanító kérdőjelei“ című, az Új Szó október 10-i számában megjelent írásához. A Kovosmalt nem az .egyedüli veszteséges vállalat a Losoqcí (Lučenec) járásban. Sajnos, a járásban mintegy 17 ipari üzem és vállalat tervezett veszteséggel gazdálkodik. Az üzemek jelentős része tehát olyan termékeket gyárt, amelyekre a társadalomnak szüksége van, de a vállalatok nem tudnak gondoskodni nyereséges gyártásukról. A gazdasági vezetők gyakran hivatkoznak arra, hogy az árhivatal olyan árakat szab ki az egyes gyártmányokra, amelyek az elavult technológiai kő- s rülmények között eleve veszteségessé teszik a termelést. A Kovosmalt esetében például a fürdőkádak és egyes tűzhelyek nagykereskedelmi ára olyan alacsony, hogy még a termékekre felhasznált anyagok és alkatrészek értékét sem fedezi, nemhogy a ráfordított munkát és a többi rezsiköltséget. A vállalati törvénytervezet alkotói bizonyára tisztában vannak ezzel a helyzettel. Csak helyeselni tudom azoknak a vezető közgazdászoknak a véleményét, akik szerint a vállalati törvény hatályba lépte előtt átfogó nagykereskedelmi árrendezést kell végrehajtani. Ugyanakkor a jelenlegi veszteséges vállalatok vezetői sem állíthatják lelkiismeret-furdalás nélkül, hogy mindent megtettek a termékek lehető leggazdaságosabb gyártásáért. Értem ez alatt az energiával és az anyagokkal való takarékosabb gazdálkodást, a selejtgyártás felszámolását, az ésszerű készletezést, a munkaidő és a gépi berendezések hatékony kihasználását, a termelés tudományos-műszaki fejlesztését, az újítások, a szakképzettség és a kezdeményezés kihasználását. Arról sem szabad megfeledkeznünk, hogy a vezetők viselkedése alapvetően kihat a beosztott dolgozók munkájára, a feladatokhoz való hozzáállásra. Nagy dolog az, ha az igazgató maga mögött érezheti a dolgozók bizalmát, támogatását. Ezzel kapcsolatban támogatom a törvénytervezetnek az igazgatóválasztással, valamint a dolgozókollektíva önigazgatási szervének megválasztásával kapcsolatos cikkelyeit. Sajnos, a vezetők nem mindig mutatnak jó példát. Jelenleg még ez is olyan tényező lehet, amely hátráltatja a veszteséges vállalatok gazdasági kibontakozását. Kinek is lenne érdeke, hogy ésszerűen gazdálkodjon a munkahelyén, kezdeményezzen, iparkodjon, bekapcsolódjon a társadalmi munkába, ha azt tapasztalja, hogy a vezetők ezzel vajmi keveset törődnek. A bratislavai Kozmetika, s egyes csehországi üzemek példája arra utal, hogy indokolt esetekben, főleg a megüresedett helyek betöltésére már most is be lehet vezetni az igazgatóválasztásokat, bár úgy vélem, hogy ezt az eljárást csak fokozatosan lehet elterjeszteni. Előreláthatólag ezek a választások nem lesznek konfliktustól mentesek. Ezzel számolni kell, de a jövőben bizonyára kevesebb tévedés kerül majd a káderpolitikába, s több arra érdemes és rátermett egyén érvényesítheti képességeit vezető beosztásokban. Ezzel természetesen nem állítom azt, hogy a vállalatok igazgatóit sorban le kell cserélni, s feltételezem, hogy a jelenlegi igazgatók többsége a hozzáértés, a rátermettség, s az ésszerű irányítási elvek alapján végül is megvédi helyét a vállalat, vagy az üzem élén. Kár lenne az oly^n vezetőkért is, akik szigorúságuk és keménységük miatt a dolgozók körében nem nagyon népszerűek, viszont jelenleg is kiváló gazdasági eredményeket tudnak felmutatni. A törvénytervezetről folyó vitában több bíráló megjegyzés is elhangzott a jelenleg érvényben levő statisztikai kimutatásokkal kapcsolatban. Valóban van mit sepernünk saját házunk táján is. Kiépített tájékoztatási rendszerünkben több hiányosság is található. Sok olyan kimutatást követelünk, amelyekben ismétlődnek az adatok, s a jelenlegi adatfeldolgozás eléggé munkaigényes. A vállalatoktól és az üzemektől mindenesetre megköveteljük a reális, valós adatok kimutatását, amelyekből képet alkothatunk a gazdálkodásukról. Ez a munka nem valósítható meg a mennyiségi és minőségi mutatószámok elemzése, összehasonlítása nélkül. A statisztikusok így bizonyos következtetéseket vonhatnak le a gazdasági folyamatokban bekövetkező fejleményekből, változásokból. A veszteséges vállalatoknál megfigyelhetők bizonyos aránytalanságok, kilengések. Ismeretes előttünk a kimutatott eredmények szépítésének a lehetősége is, s gyakran kételkednünk kell a kimutatott adatok hitelességében. Egyes vállalatoknál a hónap elején kimutatott áruszállítás például szinte minimális mértékű, az első tíz napban a havi terv átlagának a 10 százalékát sem éri el. Aztán rendszerint a hónap utolsó napján csúcsosodik ki, amikor az árutermelés és az áruszállítás kimutatott értéke az égig nő, a lehetetlenséggel határos. Ezeket a hibákat, szépítési akciókat a statisztikai ellenőrzési rendszer igyekszik feltárni, de messzemenő eredményekkel nem dicsekedhetünk. Az ilyen hibák feltárásához mélyrehatóbb, időigényes ellenőrzésre lenne szükség, s a jelenlegi módszerek ehhez kevés lehetőséget nyújtanak. Mindenesetre bízhatunk abban, hogy a vállalati törvény életbe lépése után a kollektívák és a gazdasági vezetők számára a gazdasági eredmények szépítgetése, papíron való kimutatása értelmetlenné válik. Éppen ezért nagy gondot kell fordítani az olyan gazdasági mutatók és szabályozók kidolgozására és rendszerben alkalmazott érvényesítésére, amelyek céltudatosabb, hatékonyabb munkára, valós eredmények elérésére ösztönzik a dolgozókat és a gazdasági vezetőket is. TREŠŤANSKÝ MÁRIA, a Szlovák Statisztikai Hivatal losonci (Lučenec) járási részlegének igazgatóhelyettese Ha egy nemzeti vállalat gondjai a múltban főleg a szigorú megkötöttségből következtek, akkor üzemi szinten az önálló cselekvőképességnek még merevebb, még szű- kebb korlátai voltak. A vállalat és az üzem kapcsolatában a közvetlen függőségi viszony minden bizonnyal a jövőben is megmarad, mindenképpen számítani lehet azonban az üzemek nagyobb mozgási lehetőségeire. Üzemünk, a rimaszombati (Rimavská Sobota) konzervgyár esetében az ilyen függőségi viszony, amit kiszolgáltatottságnak is nevezhetnénk, sajnos más vonatkozásban is fennáll. Tervezett termelésünk teljes alapanyag-ellátása mindeddig nem volt biztosítva, s a jövőben is nehezen fog javulni a helyzet. Az elmúlt négy évtizedben nem volt még olyan esztendő, amikor gyümölcs- és zöldségszükségletünket minden vonatkozásban kielégítette volna a mezőgazdasági termelés. A kiindulási alap a jövőben sem lehet más: azt kell feldolgoznunk, ami megterem. Példaként az idei esztendőt is megemlíthetem, amikor még a nyár derekán is azt jósolták a szakemberek, hogy a tervezettnél gyengébb paprika és paradicsomtermelésre van kilátás. Ezzel szemben mindkét alapvető zöldségféléből rekordmennyiséget vásároltunk fel. Ugyanakkor a korábbi esztendők stabilnak mondható terményei, a zöldborsó és a zöldbab a másodA leggyakoribb beszédtéma mostanában a nyilvános vitára bocsátott három törvényjavaslat, amelyek foglalkoztatják társadalmunk minden rétegét. Természetes, hogy velük kapcsolatban főleg az állami vállalatok dolgozói, a mezőgazdasági szövetkezetek, illetve az ipari, fogyasztási és lakásszövetkezetek tagjai fejtik ki a véleményüket. A Bodolói (Budulov) Efsz-ben dr. Köteles Ágoston szövetkezeti, elnökkel beszélgettünk a tervezetről.- Az mindnyájunk előtt világos - mondta az elnök hogy a régi irányítási módszerekkel, a technika vívmányainak alkalmazása nélkül nem lehet megújhódni, fejlődni, gazdaságosabban és olcsóbban termelni. Ezt a megújulást, fejlődést kell szolgálnia az új törvénynek, amelyet minden reálisan gondolkodó ember szükségesnek, hasznosnak és időszerűnek tart. Vannak azonban részletkérdések, amelyek kiegészítésre, megvitatásra, nagyobb átgondolásra szorulnak.- Például?- A mezőgazdasági vállalatok elsődleges feladata, hogy az állami tervet minél tökéletesebben és gazdaságosabban teljesítsék. Az a véleményem, hogy jobban meg kell bízni a szövetkezetekben, nagyobb önállóságot kell számukra biztosítani az állami terv lebontásábban, saját feladataik meghatározásában és teljesítésében. Igaz, ebben az esetben minden felelősség minket terhelne, de mivel ismerjük a körülményeinket, ki tudnánk választani az adottságainknak megfelelőbb módszereket, melyek garantálják a legjobb eredmények elérését. A direktív irányítás megköti a kezünket, s ez sok esetben a kezdeményezés és a teljesítmény rovására megy. Egy további kérdés: minden intézkedésnek, határozatnak alaposan meg kell vizsgálnunk a jó és szőri vetések, a fokozott agrotechnikai figyelem ellenére sem hozták a várt termést. Ha a jövőben a vállalati termelési struktúra nyereség- és exportközpontú lesz, akkor komolyan felül kell vizsgálni a Közép-szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék üzemeinek termelési programját. Nem látok jövőt a hatvan-hetven féle termék gyártásában, legfeljebb tízegynéhány kompótféleségre, gyümölcsízre, illetve néhány zöldségsalátára és készételre kellene koncentrálnunk a termelést. Ilyen széles termékskála esetén lehetetlen ugyanis komoly műszaki fejlesztésről beszélni egyetlen kis üzemen belül. Márpedig a jövőben a jelenleginél is korszerűbb gépsorokra, technológiai berendezésekre lesz szükség ahhoz, hogy termékeink necsak itthon, hanem külföldön is versenyképesek legyenek. Mert meggyőződésem, hogy adott lehetőségeinket sem használjuk ki teljes mértékben. Nemrég olvastam például az Új Szó hasábjain, hogy egyik gyümölcstermesztő gazdaságunk a hullott almát is értékesíti, exportálja. Szerintem igazi haszon abból származna, ha itthon dolgoznánk fel, s ilyenkor szűkebb almatermés idején az almalevet jól értékesíthetnénk, amely közismerten számos gyümölcslé alapanyagát képezi. A kiviteli érdekeltséget persze az egyes üzemek szintjén is fokozni kellene. A múltban az üzemeket rossz oldalát. Létrehoztuk például az agrokémiai vállalatokat. Nagyon fontosnak, nagyon jónak ígérkezett ez a lépés, csakhogy időközben kiderült: az agrokémiai vállalatok zömmel képtelenek eleget tenni a mezőgazdasági vállalatok igényeinek, nem képesek megtartani az agrotechnikai határidőket. Ilyen gondjaink voltak például a repce vetésénél és az istállótrágya kiszórásánál. A vállalat nem győzi a munkát, mi meg hiába szeretnénk modern, nagy teljesítményű trágyaszórókat venni, nem kapunk, mert az agrokémiai vállalatnak utalják ki azokat. Az ilyen ellentmondásokat eleve ki kell zárni a jövőben. A szövetkezet elnöke hasonló esetet említett a tej minőségével kapcsolatban.- A tej minősége szempontjából nélkülözhetetlen hűtőberendezés gyakran meghibásodik. Javításával a gép- és traktorállomás szakembereit bízták meg, de ők sok esetben tehetetlenek. Igaz, önhibájukon kívül, hiszen néha filléres alkatrészek miatt áll az egész berendezés. Szerintem a törvénynek biztosítania kell, hogy a felelősség és a jog mindenütt, mindenkinél egyensúlyban legyen. A jövőben vonatkozzon ez a szolgáltató vállalatokra, de a felvásárlókra is, akik velünk szemben monopol helyzetben vannak. Konkrét példa: a zöldbab felvásárlásánál a Frucona nemzeti vállalat nem tartotta be a szerződésben szereplő határidőket, nem gondoskodott ládákról, szállítóeszközökről. Mindez a minőség romlásához vezetett, amire kizárólag mi fizettünk rá. Ez, sajnos, évek óta visszatérő probléma, ezért a jövőben csakis olyan szerződést fogunk aláírni, amely a felvásárló szervezetet szintén kezdeményezésre kötelezi és anyagilag érdekeltté teszi az együttműködésben. nem érdekelte, hogy termékeik ver- senyképesek-e a világpiacon, igaz, jóformán tájékoztatást, visszajelzést sem kaptak arról, hogy termékeiknek milyen hányadát sikerült a külkereskedelmi vállalatok által értékesíteniük, azaz mennyiben volt az adott gazdasági egység „valutatermelő“. A jövőben e téren kedvező változás várható, mivel a kitermelés arányában osztják majd el az anyagi eszközöket gépek, technológiák vásárlására. Jó lenne változtatni a gépvásárlások jelenlegi gyakorlatán is. Az egyik bemutatón például elnyerte tetszésünket egy gépsor, amelyet szocialista országban gyártottak, ráadásul hozzáférhető áron kínálták. Jeleztük is igényünket a vállalati igazgatóságokra, onnan tovább „utazott“ kérelmünk a szakágazati igazgatóság, a minisztérium, majd az illetékes külkereskedelmi szervezet irányába. Nem tudtuk végül is megállapítani, hogy hol akadt el a megrendelés. Tény, hogy az üzletből nem lett semmi, állítólag a kifizetés dolgában nem sikerült megegyezni. A dolog érdekessége, hogy mi a bemutató alkalmával gyorsan szót értettünk a gépgyártó vállalattal, s termékeinkkel fizethettünk volna az áruért...Nem ártana az üzemek nagyobb beleszólási joga, önállósága a tervfeladatok, az ütemtervek teljesítésével összefüggő kérdésekbe. Szintén a magunk legutóbbi példájára hivatkoznék ezzel kapcsolatosan. Az elnök később arról beszélt, hogy alapjában három pontban tudná összefoglalni a törvényjavaslattal kapcsolatos véleményét. Kiemelte, hogy a vezetőknek és dolgozóknak rengeteg a napi tennivalójuk, ezért a jövőben konkretizálni kellene, hogy kinek, melyik szervnek áll jogában munkaidő alatt különböző értekezletekre hívni a dolgozókat. Van olyan nap, hogy húsz vezető dolgozójukat hívják különféle szervekhez, de nagyjából azonos problémák ' megvitatása céljából. Egy adott dologról csak egy helyen és egyszer beszéljünk, akkor is röviden s több időt hagyjunk a probléma gyakorlati megoldására. És lenne egy másik megoldás is: a felettes szervek szintén elküldhetnék munkatársukat az üzemekhez, hogy helyben oldják meg a problémát.- Egy nagyon fontos kérdés: szövetkezeti tagnak tekinthetök-e a szövetkezet nyugdíjasai? - folytatta az elnök. - Szerintem igen. Csakhogy nincs rá mód, hogy nekik is tudjunk természetbenit adni. Pedig ők nagyon megérdemelnék, hiszen alapításkor mindenüket behozták a szövetkeztbe. Jogos a kérdésük: akkor jók voltunk, most egy zsák termény se jut a malackának? Igényük kielégítéséhez jogilag kell megteremtenünk a feltételeket, mert az aktív dolgozók járandóságát nem vonhatjuk meg. Azt soha senki nem kérdezi meg, és nem is volna helyes, hogy a nyugdíjas bányásznak hogyan teremtik elő az évi szénjáradékot. A szövetkezeti nyugdíjasokra miért vonatkoznak más törvények? A harmadik pont a törvényjavaslat által részletesen tárgyalt kooperációval kapcsolatos. Köteles Ágoston ezzel kapcsolatban így nyilatkozott:- A kooperációra eddig is volt lehetőségünk és mi éltünk is vele. A szomszéd szövetkezettel és állami gazdasággal borjúnevelési együttműködésre kötöttünk szerződést. Mi az együttműködés keretében 10-14 napos kortól hat hónapos korig neveljük a borjakat, amelyek ezt követően az állami gazdaságba kerülnek. Innen vemhes üszőket kapunk a korforgás végén. Ez tisztességes és jó dolognak látszik, mégis sok minden megtréfálja az embert. Az istállók építése - négyezer borjúról van szó - 22 millió koronába került. Ennek a tehernek nagy részét magunk viseltük, s időközben a tejpor árát is felemelték. Ezzel a szerződésben nem számoltunk, így most mi ráfizetünk a borjúnevelésre, miközben az állami gazdaság az üszőkért jelentős állami támogatásban részesül. Ez arra figyelmeztet, hogy a jövőben nagyon alaposan kell megfogalmazni a szerződéseket, legapróbb részletre is gondolFECSÓ PÁL A legutóbbi vállalati igazgatósági tanácskozáson bírálat ért bennünket, mert nem teljesítettük a zöldségsaláta háromnegyed évi termelési tervét, noha ehhez adottak voltak a feltételek. Természetesen ez így igaz, csakhogy mi a rövid távú, kisebb hasznú tervteljesítés helyett inkább távlatokban gondolkoztunk. Nevezetesen a paprika és a paradicsom terven felüli felvásárlását tartottuk fontosabbnak, mert egyrészt nem kívántuk elveszteni termelőink bizalmát, másrészt úgy gondoltuk, hogy a feldolgozott félkész termékkel mi a téli hónapokban nagyon jól járunk, gondtalanul folytatni tudjuk ugyanis a termelést. Úgy véljük, végül is helyesen döntöttünk, még ha az ütközött is a vállalat pillanatnyi érdekeivel. Nem ártana a szélesebb jogkör, a nagyobb önállóság a bérezésnél sem. A jelenlegi tarifarendszer ugyanis nem kedvez a kiváló dolgozóknak, a differenciálás lehetőségei csak minimálisak. Jelenleg is van néhány karbantartónk, akiket nem tudunk tisztességesen megfizetni, másokat viszont az átlagosnál jóval szerényebb teljesítményért is honorálnunk kell. Véleményem szerint az is hiba, hogy ez utóbbi kategóriába tartozóknak biztonságérzetük van az üzemekben. Ha ezt sikerülne eloszlatnunk, ugrásszerűen javulnának a munkateljesítmények. HEGEDŰS LÁSZLÓ, a közép-szlovákiai Konzervgyárak és Szeszfőzdék rimaszombati üzemének gazdasági igazgatóhelyettese A smizanyi (Spišská Nová Ves-i járás) Csehszlovák-Szovjet Barátság Efsz számára jó befektetésnek bizonyult egy olasz burgonyafeldolgozó gép megvásárlása. A berendezés egy óra alatt 250 kilogramm rósejbnit készít. A feldolgozott burgonya héja sem megy veszendőbe, azt az állatokkal etetik fel. Felvételünkön Mónika Hrušková a kisütőt kezeli. (Svätopluk Písecký felvétele - ČSTK) Szélesítsük ki az üzemek mozgásterét