Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1987-10-22 / 248. szám, csütörtök

Emlékezetes élmények VISSZAPILLANTÁS AZ IDEI BRATISLAVAI ZENEI ÜNNEPSÉGEKRE A harmónia keresése NSZK-beli képzőművészek tárlata Színek kontrasztjai, geometrikus elvonatkoztatások, barlangfalak raj­zait utánzó „köképek“, testrészeire bontott lény lebegése az űrben, kor­mos képek gyárnegyedből, színár­nyalatokat mellőző szimmetrikus céltáblaalakzatok, történet nélküli dráma költői megszólaltatása. Ex­presszionista művek, melyekről hi­ányzik a figura. De ezekből volt kevesebb azon a tárlaton, melyet a wuppertali Von der Heydt Múzeum anyagából rendeztek Bratislavában, a Német Szövetségi Köztársaság kultúrájának hete alkalmából. Az al­kotások zöme figurális kompozíció volt. Hogy a múzeum gyűjteményé­ben kevesebb az avantgarde, s több a test szépségét bemutató alkotás, mint más múzeumokban, galériák­ban, az azzal magyarázható, hogy Eduard von der Heydt a jórészt nem élő művészektől csak figurális alko­tások megvásárlását szorgalmazta. Ezt a művészetet képviselik már az önarcképek. Megszállottság, egészséges vagányság Georg Tap- perfnél, aszkézis, mint művészi ma­gatartás, Wilhelm Morgnernél. A test szépségének, fedetlen bájainak re­neszánsza meghatóan érzéki, antik szépségű figurákat teremt Waldimir G. Bechtejeff, Emile-Othon Fries ké­pein. Csupán a táj értelmezése új­szerű: tág perspektíva, ,,viharos“ színek, erős kontúrok. Ez utóbbiak elmosódnak, álomszerűvé válnak Herman Lismann ruhátlan almasze­dőket ábrázoló művén. Csak két figura emelkedik ki élesebb vonalak­kal, ahogy kéjes mozdulattal nyúl­nak az almáért. Ez a mitológiai ihle­tésű kép a bűn allegóriája. Az avantgarde festészet egyik ti­pikus megnyilvánulása, ahogy Max Pechstein keresi a magújulást az egzotikus tájban, a primitív népies­ségben, a néger figurákban. De itt is kiemelkedik az előtérben ülő alak. A realista és az absztrakt formák közötti átmenet képviselője John Duncan Fergusson. Képén háttér és alak egybeolvad. Pasztell színek le­begése „fényezi“ a sötétet. A mesz- 'telen figura mintha nem is a képen ülne, távolból tükröződik a szí­nekben. A szobrok is a női és a férfi test szépségét örökítik meg. Auguste Rodin „lépő“ figurája a teremtő erő, Renée Sintenis atléta sportolója az erotika, George Minne sérült néger fiúja a fájdalom megtestesítője. A legújabb alkotások közül némely absztrakció mesterkélt, Alexander Calder például drótpálcikákkal kap­csol egybe egy egész bolygórend­szert, így hódolva a mozgásnak és a végtelennek. A tárlaton száz olyan alkotást lát­hattunk a wuppertali múzeum anya­gából, melyek az embert, az ember vágyait, érzelmeit fejezik ki, új mó­don is értelmezve a valóságot. A kü­lönböző izmusok elterjedésének időszakában is építettek alkotóik az érzésekre, a test szépségében ke- restek a harmóniát. tallÓSIBÉLA Színész - szolgálatban Tóth László, a Magyar Területi Színház művésze hatvanöt éves M égha röviden akarunk is szól­ni legjelentősebb szlovákiai zenefesztiválunk nemrég véget ért rendezvényeiről, akkor sem hagy­hatjuk említés nélkül a közönség állandósult érdeklődését, a Bratisla­vai Zenei Ünnepségek nemzetközi jellegét, valamint a kortárs szlovák zene erőteljes előretörését. A közönség érdeklődését ma már szinte természetesnek vesszük, pe­dig tudatosítanunk kell, hogy csak a kiváló művészek és az érdekes műsorok vonzzák a zenerajongókat, örvendetes tény, hogy a közönség körében egyre több a külföldi ven­dég, részben mint zenekedvelő, részben mint hivatalos megfigyelő. A fesztivál egyik rendezvénye ugyanis a muzikológusok nemzetkö­zi találkozója volt, amelyen több mint tíz ország képviseltette magát, s úgyszintén külföldi szakértők be­vonásával zajlott le az ifjú előadó- művészek nemzetközi pódiumának értékelése. Ennek jelentősége ab­ban van, hogy az egyes hangver­senyirodák képviselői és a külföldi menedzserek előtt fellépő fiatal mű­vészek számára gyakran itt nyílik meg a nemzetközi karrier felé veze­tő út. Az idén Európa kilenc orszá­gának tizenkét művésze szerepelt, s közülük az NSZK-beli Auryn-vo- nósnégyes, a svéd Christian Berg- qvist (hegedű), az NDK-beli Ib Ha­usmann (klarinét) és a szovjet Ilona Nokelajnen (hárfa) nyert díjat, ör­vendetes tény, hogy a megszokott­nál jóval nagyobb számban szere­peltek hazai művészek. Bevezetőnkben említettük: a ha­zai kortárs szerzők, főleg az idén jubiláló szlovák zeneszerzők (And- rašovan, Kowalski, Jurovský), müvei úgyszólván minden hangverseny műsorán szerepeltek. Nem lehet fi­gyelmen kívül hagyni azt a rendkívül pozitív tényt sem, hogy külföldi mű­vészek is műsorra tűztek szlovák zeneműveket. Igy például a nyitó- hangversenyen a Szlovák Filharmó­nia és Aldo Ceccato olasz karmester mutatta be Ivan Hrušovský Musica nocturnaját, Juraj Hatrík Tánya Sza- vicseva naplója című kompozíciójá­nak pedig Chihoko Nakato japán szopránénekesnő volt a szólistája. Julius Kowalski3. vonósnégyesét az NDK-beli Kocor-kvartett adta elő, Milan Novák Gordonkaversenye pe­dig a szovjet Kirill Rodin személyé­ben talált kiváló tolmácsolóra. Az amerikai Pro arte-kvartett Peter To- perczer közreműködésével Tadeáš Salva művének ősbemutatóját vitte sikerre. Az angol Andrew Parrott már másodízben vezényelte nálunk Vladimír Godárnak, az ifjú zeneszer­zőgeneráció egyik legtehetsége­sebb tagjának Concerto grossóját, ezúttal mélyebb értelmet adva a műnek. Ha már a kortárs szlovák zene bemutatásánál tartunk, meg kell je­gyeznünk azt is, hogy a hazai elő­adóművészek is gyakran szólaltat­ták meg szlovák szerzők darabjait. A szólisták közül ez a megállapítás többek között a fuvolaművész Miloš Jurkovičra és kiváló énekesünkre, Peter Mikulášra vonatkozik. Figyelemre méltó produkció volt a nemrég elhunyt szlovák szerző, Jozef Grešák eddig be nem mutatott operájának, a Balgák balgájának hangversenyszerü előadása, vala­mint Orgonaszimfóniájának műsorra tűzése a Kassai (Košice) Állami Fil­harmónia és Ivan Sokol orgonamü- vész tolmácsolásában. A kelet-szlo­vákiai zenekar ezúttal csupán szolid művészi teljesítményt nyújtott. Lapunk hasábjain már részlete­sebben írtunk a fesztivál egyes ren­dezvényeiről. Ezúttal főleg azokról a produkciókról szeretnénk szólni, amelyek emlékezetesek maradnak. Ritkán látott erényeket csillogta­tott a nálunk kevésbé ismert Stock­holmi Szimfonikus Zenekar a nagy­szerű Paavo Berglund vezényleté­vel. Bemutatkozásukat a kifinomult, rendkívül kulturált hangzás, egyfajta megnyerő egyszerűség, mindemel­lett a partitúra pontos tolmácsolása jellemezte. Műsorukban egy varázs­latos Debussy-kreáció (Egy faun délutánja), egy szokatlanul, ám nagyszerűen felépített Brahms-mű (2. szimfónia) és egy mai svéd darab (Gösta Nystroem gordonkára és ze­nekarra írt Koncert-szimfóniája) ke­rült bemutatásra azzal a TorleifThe- deén gordonkaművésszel, aki pár évvel ezelőtt a fiatal művészek nem­zetközi pódiumán indult el a világhír felé. A fesztivál híres vendégei közé tartozott Nicolai Gedda, aki a Szlo­vén Oktettel szláv liturgikus éneke­ket adott elő fergeteges sikerrel. Fe­lejthetetlen élményben részesültek a Liszt Ferenc Kamarazenekar kon­certjének hallgatói is, a zenekar nemcsak a régi korok - századunk muzsikájának (Bartók: Divertimento) is stílszerü előadója. A Rolla János vezette együttes különösen Carole Dawn Reinharttal az amerikai trom- bitaművésznövel közösen előadott Hummel- és Torelli-mű tolmácsolá­sával aratott nagy sikert. Emlékezetes marad a Szovjet­unió Állami Akadémikus Szimfoni­kus Zenekarának hangversenye is, akárcsak a Szlovák Filharmónia Zdenék Košler dirigálta záróhang­versenye, amelyen két kiváló szovjet zongoraművész: Ljubov Tyimofeje- va és Nyikolaj Petrov lépett fel. Ha minden élményről nem is szól­hatunk részletesebben, meg kell még említeni Ivan Moravec zongo­raművész, Milan Šlechta és Werner Jacob orgonamüvészek hangverse­nyét, a Moyzes-kvartett és Marián Lapšanský közös matinéját, vala­mint Peter Mikuláš dalestjét. Máso­dik bemutatójával jelentkezett a fia­tal Kamaraopera ambiciózus társu­lata, amely Gluck Kínai nők és de Falla Pedro mester bábszínháza cí­mű egyfelvonásos operáját vitte si­kerrel színre. ^N^alódást okozott az osztrák V-/Ö zongoraművész, Alexan­der Jenner és a Dél-csehországi Állami Zenekar. A 23. Bratislavai Zenei Ünnepsé­gek arculatát különböző kiállítások, filmvetítések, konferenciák és szak­mai megbeszélések tették teljessé. A nagy októberi szocialista forrada­lom közelgő 70. évfordulója alkal­mából több szovjet előadóművész nívós produkcióját láthatta-hallhatta a közönség. A kéthetes zenei ren­dezvény szép és tartalmas élmé­nyekkel gazdagított bennünket. VAJDA GÉZA A Magyar Területi Színház alapító tag­ja is lehetne, dehát a kútfők szerint „csu­pán“ harmincnégy éve tagja ennek a sok próbatételt kiállt társulatnak. Annak a szí­nésznek a sorsát hordozza, aki tudatosan vállal szinte mindent, mert színész, mert talán eljárt fölötte az idő; mert nem tud szabadulni a deszkapor szagától; mert még szerepeket kap; mert lehetőséget lát minden apró szerepben; mert van még hite; mert nem veszítheti el a hitét. A szí­nész nem öregedhet meg, csupán a sze­repek öregszenek hozzá. Mert mindig meztelen a lélek. Fel kell öltöztetni. A testet jelmez takarja, de a lé­lek díszruhája a gondolat. Igen, a szolgál­ható írói, rendezői gondolat, És a színé­szi? Az mindannak a teljessége. Fősze­repben vagy epizódistaként a színész maga lehet a Gondolat. Felkiáltójel és néma jelenlét. De ez a némaság nem hallgatás. Lehet beszédes egyetlen szó nélkül is. Egy romantikus történelmi játék rende­zői ötlete volt az Idegen. Joggal kételke­dett a szerepben. Egy teljesen más poéti- kájú színház eszköztárából került az elő­adásba. Mondta, szeretne hinni benne, mert hit nélkül nem megy. Pedig átvonul­galmunkban bizonyos stagnálás ta­pasztalható. Az egyik ok kétségtelenül az, hogy a szlovák együttesek anyagi lehetőségei általában jobbak. Nem lenne helyes azonban, ha mindent csak az anyagiakkal magyaráznánk. A járási népművelő központok s más intézmények, sőt üzemek is többet tehetnének a dél-szlovákiai koreog­ráfusok nagyobb erkölcsi és anyagi megbecsülése érdekében. Több­éves tapasztalatom alapján elmond­hatom, hogy a szlovákiai magyar gyermektánccsoportok többségének felkészítése sem kielégítő. Sok he­lyütt hiányzik a céltudatos és rend­szeres munka, és sajnos nem ritka eset az sem, amikor az iskolák igaz­gatói - támogatás helyett - akadá­lyokat gördítenek a munka elé. Oly­kor a csoportvezetők is aktívabbak lehetnének, jobban hallathatnának magukról és csoportjukról, s többet tehetnének szakmai fejlődésük ér­dekében. Úgy is, hogy lehetőségük szerint eljárnak legalább a kiemelke­dő rendezvényekre. összegezve a látottakat, elmond­hatjuk, hogy a népitánc mind több gyermek életében játszik meghatá­rozó szerepet: a szlovákiai gyer- mektánc-mozgalom terebélyesedik. Ezt bizonyította a prešovi országos szemle is, amely hangulatos és színvonalas volt: szép élményt je­lentett szereplőnek, nézőnek, szak­embernek egyaránt. CZINGEL LÁSZLÓ hatott volna a színpadon azzal a férfias tartással, amely utánozhatatlan. Nem tet­te. Még a bemutató után is töprengett, van-e helye a játékban, megtalálta-e a legjobb kifejezőeszközöket. Igyekezett mindig szembenézni a feladattal. Még az utolsó tizenöt évadban is, amikor már egyre csak epizódistaként foglalkoztatják. Nem hiszem, hogy van színész, aki eleve az epizódszerepekre vár, de azt sem hiszem, hogy az epizodisták mind­annyian elvetélt Hamlettek, fiatalon elte­metett Lear királyok lennének. Tényleg! Lear király... Milyen lenne Tóth László az öreg, megcsalatott angol uralkodó szere­pében. Jönnek sorozatban a Tanítók, a Dózsék, a Vadászok, a Bogolyok, az öregemberek, a Hajdúk, a Csapajevek, a Sir Evansek, a Brighellák, a Pincérek, az Eibenmayerek, a Doktor Dömötör Du­gók és ismét a pincérek, az inasok... Inasok? Eszményi Firszt lenne. Ezt a cse- hovi figurát a Cseresznyéskertból eljátsz- hatja-e még? Tóth László mint Ujlaky Miklós a Czillei és a Hunyadiak című Vörösmarty-drámában. (Nagy László felvétele) Ilyen-e egy igazi köszöntő írás hang­ütése? De lehet-e másfajta a színészkö- szöntó, fonhatják-e szelíd babérokból a koszorút ott, ahol a színésznek a rózsá­ból is gyakran csak a tövis jut? Ha tud­nám, milyen erők mozgatják rendezők, művészeti vezetők gondolkodását, ami­kor szerepet osztanak, most nem a szí­nész szolgálatáról írnék. Arról a szolgálatról, amelyet csak az a színész ért meg, aki nemhiába várt a Szerepre. Pirandello Többgyermekes agglegényében egy olyan parasztember figuráját teremti meg, akit többé nem lehet elfelejteni. Ha a színészszerencse és a szolgálat úgy hozza, lehet még a ka­nászból király, a kitagadottból kegyelt. Úgy mint a mesében... akarom mondani a színházban DUSZA ISTVÁN Hangulat és színvonal A szlovákiai gyermek népitáncegyüttesek fesztiváljáról Kelet-Szlovákiában, Prešovban immár 11. alkalommal rendezték meg a szlovákiai gyermek népitánc­együttesek fesztiválját, amelyen a kerületi versenyek legjobbjai vet­tek részt. Tizenhét együttes lépett a közönség és a bírálóbizottság elé, s rajtuk kívül három vendégcsoport is szerepelt a Cseh Szocialista Köz­társaságból, Lengyelországból és Franciaországból. örömmel állapíthatjuk meg, hogy a népitánc egyre népszerűbb a gyermekek körében is. A pedagó­gusok és más szakemberek mind többen ismerik fel, hogy ez a műfaj gazdagítja a gyermekek érzelmi vi­lágát, formálja értékrendjüket, jelle­müket, s bizonyos mértékig ellensú­lyozhatja a divatos fogyasztói kultú­ra negatív hatásait. Elsősorban az énekes, sokmoz- gásos gyermekjátékok kínálnak számtalan lehetőséget az említett cél eléréséhez. A gyermekek szá­mára ugyanis a játék világa az a ter­mészetes közeg, amelyben kitárul­kozhatnak, s a szó legnemesebb értelmében jól érezhetik magukat, ösztönösen vonzódnak a régi, már- már elfelejtett népi játékokhoz is, s nem véletlenül: a legegyszerűbb gyermekjátékokban is felfedezhető a mozdulatok harmóniája, szépsé­ge, kifejező ereje. A játékok gazda­gítják a gyermek érzelmi világát, közösségi szellemre nevelnek, s ezek az erények különösen napja­inkban - amikor a gyermekek játé­kait is túlontúl a technika határozza meg - nagyon fontosak. Az idei szlovákiai seregszemle színvonalas és változatos volt. Vala­mennyi részt vevő csoport tagjai szemmel láthatóan jól érezték ma­gukat a színpadon, nem zavartatták magukat azzal, hogy számukra ide­gen környezetben, szakemberek előtt szerepelnek. Az igazi fesztivál­hangulat megteremtésében nem kis részük volt a nézőtéren helyet fogla­ló gyerkőcöknek, akik nem fukar­kodtak a tapssal, együtt éltek, olykor együtt is énekeltek a szereplőkkel. A rendezvény egyik pozitívuma kétségtelenül az volt, hogy több cso­port egy-egy tájegység, vagy falu szokásanyagát, feledésbe merülő hagyományait dolgozta fel. Ezeket szinte teljesen eredeti változatban láthattuk például a margecanyi Jed- lovőek műsorában, több együttes vi­szont bizonyos dramaturgiai elgon­dolás alapján csoportosította az anyagot, mint a trenčíni Radosť, vagy a somorjai (Šamorín) Kis Csali. A bratislavai Kramárik és Trávniček együttesek programjában távolabbi tájegységek anyaga dominált, a pre­šovi Šarišanček és a kežmaroki Ma­guráčik műsorában a játék és az ének volt túlsúlyban, s ezek az ele­mek nem mindig képeztek harmoni­kus egységet a tánccal. A két fődíjat az Oravské Veselé-i Pilsko és a prievidzai Malý Vtáčnik gyermek népitáncegyüttes kapta meg - teljes joggal. Érdekes, hogy mindkét csoport harmonikakíséretre táncolt, de ennél sokkal fontosabb volt az, hogy a két együttes műsorá­ban harmonikus egységet alkotott a tánc, az ének és a kulturált, termé­szetes mozgás. A gyermekek élvez­ték a táncot, a játékot, a nézők pedig a műsorukat. Az igen erős mezőnyben kiválóan szerepelt a szlovákiai magyar gyer- mektáncmozgalmat képviselő Kis csali, amelynek tagjai elsősorban tánctudásukkal tűntek ki. Műsoruk megérdemelt sikert aratott az ifjú nézők, de a zsűri körében is. Ez az együttes kapta a folklóranyag feldol­gozásáért és a legjobb táncolásért járó dijat. Ez a kétségtelenül jelentős siker, valamint az a tény, hogy ver­senyen kívül szerepelt még az ekeli (Okoličná na Ostrove) Tátika, vala­mint a zsigárdi (Žiharec) Sugaracs- ka is, azonban nem téveszthet meg bennünket. Nyíltan ki kell mondani, hogy két-három együttes töretlen és eredményes fejlődése ellenére szlo­vákiai magyar gyermektánc-moz­Jelenet a Pedro mester bábszínháza című vígoperából

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom