Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-22 / 248. szám, csütörtök
ÍJ szú 7 >87. X. 22. Európai labdarúgó kupatornák, 2. foruló Nehéz visszavágó vár a csehszlovák bajnokra (t-zsi) - Szerdán délután és este lejátszották az európai labdarúgó kupatornák 2. fordulójának első találkozóit, a visszavágókat két hét múlva rendezik. A tegnap esti mérkőzések nagy része csak lapzárta után ért véget. A Szpartak Moszkva - Werden Bremen UEFA Kupa-összecsapást a nagy köd miatt szombatra halasztották. Húsz év után ismét a Sparta otthonában szerepelt az Anderlecht. Akkor a prágaiak nyertek 3:2-re, a mostani BEK-meccsen viszont a belgák diadalmaskodtak 2:1 arányban. Ez azt jelenti: nehéz kilencven perc vár Václav Ježek edző csapatára Brüsz- szelben. A Bp. Honvéd kellemes meglepetést okozott: bravúros győzelmet aratott Portugáliában. Sparta - Anderlecht 1:2 (1:1) Telt ház, 35 000 néző előtt nagy lendülettel kezdett a csehszlovák bajnokcsapat, már az első percekben beszorította neves ellenfelét, amely sokszor tíz emberrel védekezett. A 3. percben Bielik a tizenhatos sarkáról ívelhetett be szabadrúgást, Skuhravý pedig négy lépésről kapásból a vetődő Munaront találta telibe. A 10. percben egy formás akcióból vezetést szerzett a Sparta. Némeček ügyesen megkerülte őrzőjét, majd a jókor érkező fedezetlen Hašekhoz továbbította a labdát, a válogatott játékos fordulásból hét méterről a jobb sarokba gurított. Továbbra is a vendégek térfelén pattogott a labda. A 20 percben Skuhravý került helyzetbe, de meglepődött a lehetőségtől, kivárt a tizenhatoson belül, a védők pedig felszabadítottak. A Sparta futballozott fölényben, mégis a vendégcsapat lőtt gólt! A 28. percben az első valamirevaló Anderlecht-akcióból a vendégek váratlanul kiegyenlítettek. A Sparta védelme elmélázott, Vervoort a késlekedő Chovanec mellett a hálóba bombázott. A másik oldalon Čabalát vágták fel a 16-oson belül, ám a svájci Gallér játékvezető kirúgást ítélt. A 35. percben Čabala beadását Hašek hat méterről a kapus kezébe fejelte. Közvetlenül a fordulás után a csereként beállt Petar Novák kapáslövése az ötösön álló Skuhravýról vágódott az alapvonalon túlra, majd az 50. percben jött a hideg zuhany: a nagy lendülettel kapuratörő dán Frimann tizennégy méterről védhe- tetlenül a bal felső sarokba bombázott. Ez megzavarta a hazai csapatot, percekig nem tudott magára találni, elképzelés nélkül, pontatlanul játszott, lassú, könnyen kiismerhető támadásait középen erőltette. A második félidő közepén ismét feljött a Sparta, de akcióiban nem volt átütőerő, a jól fejelő belga hátvédek köny- nyüszerrel hárították a kapu elé ível- getett labdákat. Az idő múlásával Atlétavezetök tanácskozása Bratislavában Holnap már ismerjük a versenynaptárt Ma az EAA naptáregyeztető értekezletével folytatódik a sportág vezető képviselőinek bratislavai tanácskozása, amelyen 30 ország küldöttsége vesz részt. A delgációk tagja az atlétika néhány jeles egyénisége is, Így a kétszeres olimpiai győztes vágtázó szovjet Valerij Porzov, az Euró- pa-bajnok távolugró Igor Ter-Ova- neszjan, olimpiai bajnok lengyel Irena Szewinska és mások. Kívülük 24 európai viadal szervező bizottságának tagjai, számos atlétikai felszerelést gyártó cég képviselői és hat tengerentúli ország szakemberei is jelen vannak Bratislavában. (Munkatársunktól) - Már tegnap megérkeztek a szlovák fővárosba az Európai Atlétikai Szövetség (EAA) 10. kongresszusának résztvevői. A tanácskozásra csak szombaton kerül sor a Szak- szervezetek Házában, előtte azonban számos fontos megbeszélés is zajlik a helyszínen. A Kijev Szállóban tegnap megkezdődött a Nemzetközi Amatőr Atlétikai Szövetség (IAAF) naptáregyeztető értekezlete, délután pedig az IAAF Mobili Grand Prix szevezői üléseztek. Ezen a tanácskozáson szó esett a bratislavai Televízió - Slovnaft - Pravda versenyéről is, amely jövőre (június 8-9) szintén része a sorozatnak, mindjárt a San José-i nyitány (május 28) után szerepel műsoron. . Az EAA és az IAAF már nyilvánosságra hozta a jövő év legfontosabb rendezvényeinek naptárát. A végleges verzió azonban a mai és holnapi megbeszélések után válik ismertté. (urbán) ALPESI SÍZÉS; Bővített műsor a VK-sorozatban (ČSTK) - Az alpesi sí Világ Kupa jövő évi műsora néhány változást hozott. Az idén december 22-én Bormióban egy további versenyt rendeznek; férfi és nói párhuzamos műlesiklást. 1989 két újdonságot is hoz: a nők augusztusban első ízben látogatnak el Latin-Amerikába, a férfiak pedig ugyanebben az időpontban Ausztráliába Az idei Világ Kupa-sorozat november 26-29-én kezdődik Sestriere-ben, s az első részt január 30-31-én Chamonix- ban és Morzinban (férfi lesiklás és óriás- műlesiklás), illetve Mariborban (női műlesiklás és óriásműlesiklás) fejeződik be. Kosárlabda kupák (ČSTK) - Három csehszlovák együttes szerepelt tegnap az európai kosárlabda kupákban. Az Inter Slovnaft ZtS és az NHKG Ostrava gárdája kint lépett pályára (lapzártáig nem kaptunk hírt az eredményről), a VŠ Praha a nói Ronchetti Kupa 2. fordulójának visszavágóján otthonában 100:27 (45:15) arányban győzött a Pangrati Athén ellen (az első mecs- csen 19 pontos előnyt szereztek a prágai lányok), s biztosan jutott tovább. FÉRFIAK, KEK: Leverkusen - Szpartak Szófia 94:67 (52:31), Kingston - Galatasaray 81:62 (36:30), Limoges - Uudenkaupun- gin (finn) 108:104 (62:56), IMT Belgrád - Weld 125:69 (70:27), Badalona - Con- tern 104:69 (52:31), Galil Elyon - Alvik Stockholm 95:84 (48:45). Koracs Kupa: Charleroi - Real Madrid 61:84 (37:44), RC France - Varese 96:83 (51:48). NŐK, Ronchetti Kupa: Ancona - Mirande 96:65 (47:30), RC France - SG München , 92:53 (48:36) (A vastagbetús csapatok jutottak tovább.) Ezután szünet következik, február első hetében az országos bajnokságok kerülnek sorra, majd február 12-28 között Calgaryban a téli olimpián rajtolnak a sízők A VK folytatására március 1 -jén kerül sor, a férfiak Grouse Mountain-ben (Kanada) óriásműlesiklással, a nők március 4-6-án Aspenben lesiklással, műlesiklással és óriásmúlesiklással folytatják. A Világ Kupa március 24-27-én Saalbachban fejeződik be. egyre idegesebbé váltak a prágaiak, és nyolc perccel a befejezés előtt majdnem újabb gólt kaptak. Vervoort közeli lövését nagy bravúrral hárította Stejskal. Az első 30 percben a Sparta, a hátralevő egy órában a taktikailag fejlettebb vendégek voltak a jobbak és megérdemelten nyertek. Gallér játékvezető Andersennek mutatott fel sárga lapot SPARTA: Stejskal- Bielik, Chovanec, Straka, Bílek- Hašek, Némeček (73. p Lieskovský), Čabala, Jarolím (46. p P. Novák) - Griga, Skuhravý. ANDERLECHT: Munaron - Keshi, De Groote, Van Tigelen, Andersen- Frimann, Grun, Jansen, Vervoort - Gudjohnsson (66. p Muson- da), Nilis (75. p Swinnen). Chaves - Bp. Honvéd 1:2 (0:0) Tegnap délután Portugáliában lépett pályára az UEFA Kupa 2. fordulójának első mérkőzésén a Bp. Honvéd. A 71. percben 11-eshez jutottak a házigazdák, amit elhibáztak. Egy perc múlva Kovács Kálmán vezetéshez juttatta a piros-fehéreket. A 81 percben Fodor egyéni akcióból növelte a magyar csapat előnyét. Három perccel a befejezés előtt Cesar szépített. (Feketéné) További eredmények, BEK:, Steaua Bukarest - Omonia Nicosia 3:1 (2:1), Hagi 2, lován, illetve Csu- puras. KEK: Kréta - Bergamo 1:0 (1:0), Persias. Vlaznia Skadar - Rovanie- mi 0:1 (0:1), Pjak. UEFA Kupa: Borussia Dortmund- Velezs Mosztar 2:0 (0:0), AC Milan- Espanol Barcelona 0:2 (0:1), Zu- billaga, Pichi Alonso, Wismut Aue- Flamurtari Vlora 1:0 (1:0), Krauss. WOULD GYMNASTICS CHAMPIONSHIPS «■25 0eiob« 1987 A kötelezőkben nem volt sok szerencséje a kétszeres Világ Kupa-győztes kínai Li Ning-nek, aki a nyújtón rontott, s csak 9,05 pontot kapott, így a 12. A legmagasabb pontszám egyébként Olimpiai és Eb-felkészülés Keretek a kosarasoknál (ČSTK) - A Csehszlovák Kosárlabda Szövetség jóváhagyta mind a férfi, mind a női válogatott keretét. A férfiak október 29-én Bratislavában Európa-bajnoki selejtezőt játszanak Hollandiával, majd november 4-én Leicesterben Angliával. A nők felkészülése az 1988 júniusában Kuala Lumpurban sorra kerülő olimpiai selejtező tornára irányul. Pavel Petera edző és a sžakve- zetés számos gonddal küzd. A férfiaknál ugyanis továbbra sem akadt megfelelő irányító, ezért utólag meghívták a válogatottba a rangidős Kamii Brabenecet. Az Eb-selejtezőkre készülő gárda tehát a kővetkező: Okáč, Matičky, Krejči, Dietl, Novák, Petruška, Svitek, Kővár, Jelinek, Žuffa, Ježdík, Havlík, Michal- ko, Bujňák, Svoboda és Brabe- nec. Angliában pályára lép a válogatott volt kapitánya, a jelenleg külföldön szereplő Stanislav Kropilák is. Az A-csoportban ugyancsak október 29-én Görögország Athénban Angliával találkozik, a második fordulóban november 5-én a görögök Hollandiát fogadják. Magyarország a C-csoportban szerepel, s az első A szovjet Dmitrij Bilozercsev hosszú és súlyos sérüléséből visszatérve ismét remekel a rotterdami torna világbajnokságon, a kötelezőkben a szakemberek nem kis ámulatára rögtön a világ élére állt (Záhonyi Iván felvétele) Torna-vb Mindkét mezőnyben a szovjet csapat (ČSTK) - Rotterdamban folytatódott a torna-világbajnokság. Mindkét mezőnyben magabiztosan szerepelnek a szovjet versenyzők, a férfiaknál és a nőknél is ők vezetnek a kőtelező gyakorlatok után. A férfi egyéniben is négy képviselőjük áll az élen; a szakemberek nem kis meglepetésére a legjobban eddig a súlyos autóbaleset után újraversenyző Dmitrij Bilozercsev vezet honfitársai, Ljukin, Koroljov és Artyemov előtt. A magyarok közül a legjobb Borkai Zsolt a 11. helyen áll, Magyarország a 6., Csehszlovákia' a 16. A devini futóverseny előtt Rekordrészvételre számítanak Azok, akik kedvtelésből, egészségük megőrzése érdekében rendszeresen futnak, igazán nem panaszkodhatnak, hogy nincs lehetőségük felkészültségük, erőnlétük összehasonlítására. Egyre színesebb, gazdagabb a hazai tömegfutóversenyek naptára. A szlovák fővárosban az egyik legnépszerűbb rendezvény a devini erdei futóverseny, melyre az idén rendhagyó módon nem november első sombatján, hanem előbb, már október 24-én szombaton kerül sor. A devini erdőben ezúttal tizennyolcadszor mérik össze erejüket nemcsak az élsportolók, hanem a kocogok is. A szakemberek szerint a meredek erdei ösvényeken vezető 6,5 kilométeres táv a legnehezebbek közé tartozik nálunk. Ennek ellenére évről évre nagyobb az érdeklődés a rendezvény iránt. Míg 1970-ben csak 86-an rajtoltak, három évvel ezelőtt már rekordrészvételt, 2203 futót jegyeztek fel. Könnyen meglehet, hogy a részvételi csúcs idén megdől, hisz egész iskolák, kollektívák jelezték - nemcsak a főváros környékéről -, hogy ott lesznek a rajtnál. Az összes korosztály számára rendeznek versenyt, a legkisseb- bek 500 méteren, a nők 3000 méteren rajtolhatnak, összesen 11 kategóriában. A szombaton 11 órakor kezdődő versenyre a bratislavaiak pénteken délután a Ko- menský Egyetem Matematika-Fizikai Karának épületében jelentkezhetnek. A vidéki résztvevők nevezését még szombaton a verseny előtt is elfogadják a rendezők. (tics) fordulóban a spanyolok otthonába látogat (Sevilla), ebben a csoportban az olaszok Svájcot fogadják. A 2. fordulóban a magyarok Zalaegerszegen Olaszországgal mérkőznek (november 5), a másik ágon a spanyolok Svájccal. Az olimpiai selejtezőre készülő női keretben tizenheten kaptak helyet: Dobrovičová, Janoštínová, Valová, Krížová, K. és J. Chle- bowczyková, Brziaková, Kysilko- vá, Nováková, Zarevűcka, Kalužá- ková, Fiurášková, Poláková, Cipá- rová-Nedbalová, Kejvalová, Led- nická és Hájková. Kézilabdatorna Bratislavában A Nagy Október tiszteletére Háromnapos kézilabdatorna lesz Bratislavában a hét végén a Nagy Októberi Szocialista Forradalom Kupájáért. Péntektől vasárnapig immár 38. alkalommal kerül sorra ez a mérkő- zóssorozat. öt női klubcsapat indul: Szpartak Kijev (többszörös szovjet bajnok, tizenkétszeres BEK-győz- tes), Zora Olomouc, Družstevník Topoľníky, Richards Győr (a vasárnap véget ért magyar bajnokság nyolcadik helyezettje) és Inter Slovnaft ZŤS. Négy együttes található a férfiak mezőnyében: Dinamó Asztrahány (a szovjet II. liga éllovasa), Poľnohospodár Topoľčany, Lokomotíva Trnava és ČH Bratislava. A hazai csapatok válogatott játékosaik nélkül lépnek pályára, mert mind a nők, mind a férfiak legjobbjai külföldi tornán szerepelnek. A nyárasdiak (Topoľníky) ellenfelei a pasienkyi sportcsarnokban - péntek, 14.15: Kijev, 17.40: Inter ZŤS. Szombat, 9.00: Győr, 12 45: Olomouc. (jmk) SPORTHÍRADÓ • Vasárnap délben a Ferencváros - Zalaegerszeg mérkőzés (1:3) után Dalnoki Jenő, a zöld-fehérek vezető edzője lemondott tisztségéről. A Fradi labdarú- gó-szakosztálya kedden ülésezett és új szakosztálymodellt hozott létre. A szakosztály-igazgató az FTC egykori arany- labdás játékosa, Albert Flórián lett, edzője pedig Rákosi Gyula. • Kedden este az első forduló mérkőzéseivel elkezdődött az I. férfi röplabdaliga: Odolena Voda - č. Budéjovice 3:0, Vítkovice - Žilina 2:3, Slávia UK Bratislava - Ústi 0:3, RH Praha - Brno 1:3, ČH Bratislava - Liberec 3:1. • Az angol labdarúgó divízióban előrehozott mérkőzésen: Coventry - Southampton 2:3. • Az európai vízilabda kupák elődöntőjében a következő mérkőzésekere kerül sor - BEK: Spandau 04 - Partizán Beograd. Dynamo Bukarest - Sisley Pescara. KEK: Jug. Dubrovník - Duisburg, Catalunya - Posilippo Napoli. Az első találkozókat október 31-én vagy novemer 1-jén, a visszavágókat egy héttel később kell megrendezni. • A külföldi sajtóirodák legújabb beszámolója szerint Nelson Piquet-t mégsem diszkvalifikálták a vasárnap Mexikóvárosban rendezett Forma-1 vb-futam- ban. A versenybíróság bejelentette, hogy Piquet megkapta a neki járó pontokat. A mexikói Nagydíj végeredménye: 1 Mansell, 2. Piquet, 3. Patrese. A pontverseny állása: 1. Piquet 73, 2. Mansell 61, 3. Senna 51, 4. Prost 46 p.