Új Szó, 1987. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1987-10-22 / 248. szám, csütörtök
ÚJ szú 5 1987. X. 22. VÉLEMÉNYEK JAVASLATOK Bízunk az objektív adó- és árpolitikában A mezőgazdasági szövetkezeti törvénytervezet szerves részét képezi azoknak a Csehszlovák Szocialista Köztársaság gazdasági mechanizmusának átalakításával kapcsolatos komplex intézkedéseknek, melyeknek célját a CSKP XVII. kongresszusa határozta meg. Ez a tervezet forradalmi lépés szocialista mezőgazdaságunk továbbfejlesztésében. Különösképpen üdvözöljük, hogy a törvénytervezet egységesíti a népgazdaság irányítási eszközeit, tágabb teret ad a szocialista vállalkozásnak, növeli a mezőgazdasági szövetkezetek önelszámoláson alapuló önállóságát és elmélyíti a szövetkezeti demokráciát. Mindez fölöttébb pozitív vonás, csakhogy minden az elvek gyakorlati megvalósításától, főleg a tervezés újszerű szabályozásától, az adó- és árpolitika átalakításától fog függeni. Ezért kívánatos volna, hogy a törvényt követő végrehajtási rendelkezések véleményezésére szintén mód nyíljon. Ugyanis ezek az előírások egyesíthetik is, de csorbíthatják is a vállalat, a kollektíva, illetve az egyén érdekeivel összefüggő társadalmi stratégiát. Például a tervezésnek alapvető kérdése, hogy milyen lesz a névre szóló feladatok és egyéb kötelező mutatók terjedelme. Ugyanis ez szorosan összefügg a vállalkozói tevékenység fejlesztésével. A törvény- tervezet támogatja a társadalmi érdekekkel összhangban álló vállalkozások sokoldalú fejlesztését. Ez a mezőgazdasági dolgozókba vetett bizalomnak a megnyilvánulása, hogy tudniillik igyekezni fognak hatékonyabban kihasználni az alapvető termelő eszközöket és a vállalatok szellemi tőkéjét. Tulajdonképpen milyen lehetőség kínálkozik a vállalkozásra a mező- gazdasági termelésben? Jelenleg két kötelező tervmutató ismeretes: az egyik a gabonaeladásra, a másik a húseladásra vonatkozik. Ezek a mutatók 80-85 százalékban meghatározzák a növénytermesztés és az állattenyésztés szerkezetét. Ez annyit jelent, hogy a földterület fennmaradó 15-20 százalékán olyan növényeket termeszthetünk, amelyek a szövetkezet gazdasági fejlődése szempontjából a legelőnyösebbek. Bővíteni lehet..például a zöldség- és virágmagtermesztést, továbbá a hazai és külföldi piacon keresett cikkek gyártását elősegítő, aromatikus gyógy- és fűszernövények termesztését. Mi ezeken a lehetőségeken túlmenően, a Központi Mezőgazda- sági Ellenőrző és Minőségvizsgáló Intézettel, a bratislavai és a kecskeméti Szőlészeti és Borászati Kutató- intézettel együttműködésben, hozzáláttunk az interspecifikus cseme- geszőlö-fajták gyakorlatias ellenőrzéséhez és gyakorlati elterjesztéséhez. Az a célunk, hogy konténeres ültetőanyagot fogunk forgalmazni a nagyüzemek és az érdeklődő kertbarátok részére. ígeretes az éterolaj gyártására kidolgozott programunk, melyet a biotechnológia fejlesztése keretén belül a bratislavai Szlovák Műszaki Főiskola vegyészeti-technológiai karával együttműködve szeretnénk megoldani. A mezőgazdasági termelőrészlegek parkosításával kapcsolatos tervezői szolgáltatás programja most van kidolgozás alatt. Úgy tervezzük, hogy nem csupán tervdokumentációkat fogunk megrendelésre készíteni, de vállaljuk a parkosítási munkák elvégzését is, beleértve a díszcserjék szállítását és telepítését, a füvesítést stb. A mezőgazdasági termelés növelésének legnagyobb tartalékait a mezőgazdaság és az élelmiszer- ipar önelszámoláson alapuló kapcsolatainak szorosabbra fűzésében, különböző termelési társulások, kombinátok és közös vállalatok létrehozásában látom. E tekintetben nagyobb kezdeményezést várunk a cukor-, tej- és konzervipartól. Az új törvény életbelépésével törvényszerűen a szállítói-megrendelői kapcsolatokban is egyenjogúságon alapuló minőségi változásoknak kell bekövetkezniük. Megjegyzem, ennek érdekében le kell rombolnjnk a ma még meglévő akadályokat. A feldolgozóipar alig tanúsít érdeklődést az együttmüködés iránt, és a közös beruházásokat szolgáló integrációs alapok képzése sem kielégítő. Végeredményben ezért alakulnak ki gyorsabban a kombinátok egyetlen önálló szervezeti egység, tehát egy mezőgazdasági vállalat keretein belül, mégpedig az új termelési tevékenységi formák szaporodásával. További vállalkozási lehetőséget kínál a nem mezőgazdasági termelés fejlesztése. Ez például lehetővé teszi, hogy a szövetkezet saját üzlethálózatot létesítsen gyümölcs, zöldség, valamint saját alapanyagból készített, házi élelmiszeripari termékek árusítására. A törvénytervezet kínálta lehetőséget mi is kihasználjuk: a Somorjai (Šamorin) Városi Nemzeti Bizottsággal együttműködve, társított pénzeszközökből a választási időszak végére felépítünk egy szövetkezeti boltot, ahol kizárólag elsőosztályú mezőgazda- sági terményeket fogunk árusítani. Mezőgazdaságunk főleg a XVII.pártkongresszus után kezdte fellendíteni a hiányzó gépek - sőt, a mikroelektronika elvén működő berendezések - gyártását. Ezen a területen mi is bátrabban akarunk kezdeményezni, kihasználva a ro- vinkai Mezőgazdasági Gépkísérleti Kutatóintézet közelségét, no és persze a gépjavítóink ügyességét, szakmai felkészültségét és alkotókedvét. Most egy 3-6 méter munka- szélességű multikombinátor kifejlesztésén dolgozunk, amely a magágykészítési munkák megkönnyítésére szolgál majd. A nem mezőgazdasági termelés terjedelmének még a kukorica- és répatermő körzetek mezőgazdasági szövetkezeteiben is el kellene érnie az évi összteljesítmények 30 százalékát, miközben az átlagos jövedelmezőségnek 15-20 százalék között kellene alakulnia. A sikeres vállalkozói tevékenység feltétele, hogy olyan új belüzemi irányító részlegeket hozzunk létre, amelyek a bel- és külkereskedelmi tevékenység irányításával, valamint piackutatással foglalkoznának. A szövetkezetek eredményes tevékenységének új minőségi követelménye, hogy az önelszámolásra való áttéréssel mindenütt kialakítsák az önálló pénzügyi gazdálkodás feltételeit. Ez annyit jelent, hogy a termelési, szervezési és irányítási struktúra optimalizálása esetén vitathatatlan, hogy a vállalaton belül gazdasági irányítási módszereknek kell érvényesülniük. Ez alatt értem:- az önelszámolási struktúra kiépítését a gazdasági és önköltségi egységek szintjén;- az önelszámolási egységek konkrét terveinek kidolgozását, melyet a gazdasági részlegek esetében egészen a nyereségképzésig le kell vezetni, ügyelve arra, hogy a tervek megközelítőleg egyformán igényesek legyenek. Év közben a tervteljesítést havonta kell ellenőrizni (kihasználva a természetbeni és pénzügyi ráfordítások és bevételek normatíváit);- a vezetők és a dolgozók anyagi és erkölcsi ösztönzése hatékony formáinak érvényesítését;- a brigádrendszerű munkaszervezés és javadalmazás bevezetését. Helyesnek tartom, hogy az új jogi szabályozó még inkább kidomborítja a javadalmazásnak a szövetkezet eredményeitől való függőségét. Következésképpen a javadalmazásban olyan újszerű felfogást kell érvényesíteni, amely az elvégzett munka mennyiségén kívül a minőséget, de főleg a brigádok dolgozókollektívája, esetleg az egyének által elért gazdasági eredményeket is figyelembe veszi. A dolgozókollektíváknak tudatosítaniuk kell, hogy a tervezett bértömeg kialakítása olyan új értékek létrehozását feltételezi, amelyek iránt a megrendelők részéről kereslet mutatkozik. Vagyis nem termelhetünk raktárra. A bértömeg egyetlen forrása a kitermelt áru értéke és a képzett nyereség nagysága. Ebből következik, hogy az év folyamán kifizetett munkadíj az előleg bizonyos formája (ennek nagyságát az év közben elvégzett munka mennyisége és minősége határozza meg}, és a nyereségrészesedés vagy célprémium formájában történő elszámolásra a kollektíva, illetve az egyén érdemei alapján kerül sor, összefüggésben az önelszámolási egység évi pénzügyi mérlegének eredményeivel. Ez egyben a termelés költségmentes növelésének és a vállalatok nyereségessége fokozásának útja is. Azonban az önfinanszírozás szorosan összefügg az adópolitikával. Már ismeretes, hogy a mezőgazda- sági vállalatokat ún. termőhelyi csoportokba fogják besorolni, de egyelőre nem ismeretes, hogy ezeket a csoportokat milyen követelmények szerint alakítják ki. Ez azt jelenti, hogy a szövetkezetek a béralapból, a nyereségből és a termőhelyi csoportokba való besorolás alapján fognak adózni. A saját kontóra történő gazdálkodás feltételezi, hogy a szövetkezet elegendő pénzeszközzel rendelkezzék a folyó évi közvetlen termelési költségek fedezéséhez, a bővített újratermelés biztosításához (építkezés, gépvásárlás), valamint a nyereségrészesedések kifizetéséhez és további alapok - mindenekelőtt a szociális és kulturális alap - feltöltéséhez. Bízunk abban, hogy a mezőgazdasági termékek ármódosításának és az irányítás további gazdasági ösztönzőinek - pl. az adópolitikának - az objektivitása kellő teret és kedvező légkört biztosít a mezőgazdaság hatékony fejlődését szolgáló kezdeményezéshez, és nem lesz negatív hatással főleg azokra a szö- vetkezetekre-vállalatokra, amelyek eddig az átlagosnál jobbak közé tartoztak. A stratégia valamennyiünk számára világos - meg kell gyorsítani a termelési feladatok mennyiségi, minőségi és gazdaságossági mutatóinak zavartalan teljesítésében megnyilvánuló műszaki és gazdasági fejlődést, s mi, az egységes földműves-szövetkezetek tagjai sikeresen helyt akarunk állni ebben a forradalmi törekvésben. PISCH LÁSZLÓ mérnök, kandidátus, a somorjai (Šamorin) Kék Duna Efsz elnöke A Hradec Králové-i Moravské Pŕedméstí lakótelepen nyitották meg a Zelenina zöldség- és gyümölcskereskedelmi vállalat új boltját. A 700 négyzetméteren zöldség, gyümölcs, kompótok és virágok nagy választékát kínálják, a folyamatos szállítást a lengyel Interpegro külkereskedelmi vállalat biztosítja. A felvétel az új boltban készült. (Petr Merta fe/véfe/e - ČTK) Tudósok találkozója Mikrobiológusok és parazitológusok tapasztalatcseréje Dr. Stanislav Prowazek természettudós, epidemiológus, parazitológus, mikrobiológus neve, munkássága sokak számára ismeretlen. Nem is csoda, hiszen alig tizenöt évvel ezelőtt „fedezték fel" a méltatlanul elfelejtett tudóst. Tiszteletére rendezik meg Komáromban (Komárno) a Prowazek-napokat, az idén immár ötödik alkalommal. A komáromi Járási Közegészségügyi Állomás bakteorológiai részlegének vezetőjét, dr. Jozef Rosinskýt kértük meg, számoljon be az ezen a héten megrendezett eseményről.- Dr. Stanislav Prowazek 1875- ben Jidrichűv Hradecben született. Apja katonatiszt volt, így került a család Komáromba, s 1880-tól 1882-ig a jelenlegi Tiszti pavilonban éltek. Dr. Prowazek felfedezéseit, munkásságát több mint 200 mű őrzi, foglalkozott zoológiái, általános biológiai, mikrobiológiai, járványügyi, illetve parazitológiai témákkal. Azt is kevesen tudják, hogy a kiütéses tífusz okozóját dr. Prowazek fedezte fel, s ezért róla nevezték el: Rickettsia Prowazeki. Dr. Prowazek a világ számos országába eljutott, Frankfurtban például rákkutatással is foglalkozott, tanulmányozta a maláriát, a különféle szembetegségek kórokozóit, és eljutott Brazíliába is. Kimagasló tudományos felfedezéseiért megválasztották a párizsi Pasteur Intézet tiszteletbeli tagjává. Sajnos, a cottbusi kórház igazgatójaként kutatás közben fertőzés érte, s alig negyvenévesen meg is halt. Egy évvel halála után került hazai földbe, a Kamenica nad Lipou-i családi sírboltba.- Szerdától péntekig tartják az V. Prowazek-napokat. Az immár hagyományos rendezvény előzményeire is kíváncsiak vagyunk.- 1975-ben dr. Ján Ďurkovský kandidátus, a Komáromi Járási Közegészségügyi Állomás mikrobiológiai osztálya vezetőjének ötlete nyomán szerveztük meg az első szakmai szemináriumot. Azóta háromévenként egyre több szakember érdeklődik a jelentős esemény iránt. 1981 óta emlékéremmel jutalmazzuk azokat, ak'k a mikrobiológia és parazitológia terén sikereket értek el. Az idei rendezvényre közel 200 hazai mikrobiológus és parazitológus jelentkezett. A három nap folyamán 82 előadás hangzik el.- Mondana valamit az előadások témájáról?- A felszólalások két témakörre vonatkoznak. A paraziták általi fertőzések tartoznak az egyik csoportba, a másikba pedig az anaerobális fertőzések (ezek olyan fertőzések, melyek nem tűrik a levegő oxigénjének jelenlétét), vagyis a különböző geny- nyes gyulladások, műtét utáni szövődmények okait fejtegetik.- Az új városi kulturális központ nyújtotta feltételekről a jelenlévők elismeréssel szóltak. Elégedettek önök is?- A városi kulturális központ igazgatósága készségesen sietett segítségünkre, s átengedte az impozáns épület üléstermeit. Igaz, ez azzal járt, hogy a MATESZ színészei más épületben kénytelenek próbálni.- Hogyan fogalmazná meg a Pro- wazek-napok jelentőségét, célját?- A kis helyi, járási jellegű rendezvény felnőtt, neve, hire van. Részt venni, felszólalni minden jelentős szakember érdeke. S ami talán a legfontosabb, a kutatók beszámolnak eredményeikről a gyakorlat embereinek s értékes tapasztalatokat cserélnek. S ez az, ami rangot ad a komáromi Prowazek- napoknak. PÉTERFISZONYA VÁLASZ EGY PANASZRA A FAGYOSKODÁS ELŐFELTÉTELE A panasz szokványos volt A lakás- szövetkezetek egyikének eljárását sérelmezte olvasónk. A Lévai (Levice) Lakásépítő Szövetkezet ugyanis bírósághoz fordult, mert nem egyenlítette ki a számlát, melyet a szövetkezet a fűtésért és meleg- víz-szolgáltatásért fizetett előlegek és a fűtésre, melegvíz-szolgáltatásra fordí: tott kiadások elszámolása után küldött meg neki. - Persze, hogy nem fizettem ki,- írja olvasónk. - Télen 9 fok volt a lakásban, de még meleg vizet sem adtak, azt is melegíteni kellett. Három kiskorú gyermekem van. Ami itt folyik, azt nem lehet elviselni. Kétségbe ejt az is, hogy bíróságra adtak, hisz becsületes munkásemberek vagyunk, bírósággal még egyikünknek sem volt dolga. S végül még a markukba nevethetnek, hogy így is - úgy is nekünk kell fizetnünk. De mi kitói követelhetjük a megnövekedett villanyszámlánk kifizetését? Vagy kétszer fizessünk a fűtésért és a meleg vízért?" Mit tehet ilyenkor a szerkesztőség, főleg, ha az ügy már bíróságon van? A panaszt a Lévai Lakásépítő Szövetkezetnek továbbítottuk, azzal a hátsó gondolattal, hátha elállnak a pereskedéstől. Az alábbiakban Klein Alfonznak, a szövetkezet elnökének válaszát közöljük. Élünk azonban azzal a jogunkkal, hogy kommentárt fűzzünk álláspontjához. ,,A beadványból nem egyértelmű, hogy a szövetkezet melyik fűtési idényért követeli a fűtésért és melegvízszolgáltatásért járó térítést. (Ezt azonban nézetünk szerint még a panaszosnál is jobban kell, hogy tudja maga a szövetkezet, illetve az elnöke.) Mivel az adott címen lakók közül egy sem érvényesítette a lakáshasználati díj csökkentésére való jogot az elégtelen fűtés, illetve melegvízellátás reklamálásának indokából, nincs meg az előfeltétele annak, hogy a lakásban a hőmérséklet az adott szintre (9 fok) csökkent volna. (Különös, eddig úgy gondoltuk, hogy télen a lakásokban akkor van hideg, ha nem tútenek, vagy csak rosszul, s most meg kell tudnunk, hogy a lakók fagyoskodásának előfeltétele egy olyan jog érvényesítése, amelyről csupán kevesen tudnak, s még kevesebben érvényesítik, ha indokuk lenne is rá, hisz általában mindenki ódzkodik attól, hogy hivatallal, bírósággal legyen dolga). A szövetkezet vezetősége előtt ismert, hogy az elmúlt időszakban elégtelen volt a melegvíz-szolgáltatás, ennek oka azonban a szénhiány, illetve a téli időszakban szállított rossz minőségű szén volt, s a vízellátásban kihirdetett korlátozás. (Értjük, a szénhiány, illetve a rossz minőségű szén stb. ellenére még leheteti meleg azoknak lakásában - és lehetett meleg vizük is - akik nem érvényesítették a lakáshasználati díj csökkentésére való jogot. Az, hogy ezt a jogot még az elégtelen melegvíz-ellátás reklamálásának indokából sem érvényesítette senki, bár maga a szövetkezet vezetősége is tudott az elégtelen melegvíz-ellátásról, nyilván azt jeleňti, hogy a melegvíz-ellátás elégtelenségének nem volt meg az előfeltétele. Ezzel szemben melegvíz sem volt, „azt is melegíteni kellett", Írja a három gyermekről gondoskodó panaszosunk.) Az elmúlt fűtési idény elemzésében az adott lakóházban három lakónál tartjuk nyilván a fűtésért és a melegvíz-szolgáltatásáért járó térítés fizetésének elmaradását.“ (Nyilván ók is annyira elégedettek voltak a fűtéssel és a meleg vízzel, mint panaszosunk.) Ezek után már igazán meggondoljuk, merjük-e a fűtésre és a melegvíz hiányára panaszkodó olvasóinknak tanácsolni azt, hogy érvényesítsék a lakáshasználati díj, illetve a lakáshasználattal járó szolgáltatásokért való térítés csökkentésére irányuló jogukat, mert ez lenne - legalábbis a lakásszövetkezet elnökének nézete szerint - az előfeltétele fagyoskodásuk- nak FEKETE MARIAN