Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-13 / 188. szám, csütörtök
ÚJ szú 7 1987. VIII. 13. % [Sikeres rajt a skandináviai túrán; Világbajnokverés Göteborgban Svédország - Csehszlovákia 2:5 (1:2, 0:1, 1:2) (ČSTK) - Csehszlovákia jégkorong-válogatottja jól kezdte a skandináviai túrát: Göteborgban 10 000 néző előtt kitűnő játék után biztosan fektette kétvállra a világbajnok svéd együttest. Kezdettől fogva jobbak voltak a vendégek, akik főleg gyors ellentámadásaikkal okoztak veszélyt a házigazdák kapujára Ján Starší és František Pospíšil edző legénysége ma Stockholmban ismét találkozik a Tre Kronorral. Kitünően kezdett a csehszlovák válogatott: már a 21. másodpercben vezetést szerzett. Hrdina pontos beadását Doležal ütötte a hálóba. Ezután nagy fölénybe kerültek a vendégek, ám a 12. percben mégis a világbajnok egyenlített. Eldeb- rink viharzott el a jobbszélen, éles szögből leadott lövése a jobb sarokban kötött ki. A gól nem zavarta meg a csehszlovák együttest, átvette a játék irányítását, és az első harmad végén emberelőnyből ismét vezetést szerzett A Rosol - Rúžička kettős alaposan megkeverte a svédek védelmét, s Ružička sakk-matt helyzetből biztosan ütötte a korongot a hálóba. Kiegyenlített volt a második harmad, mindkét csapat nagy iramban, támadó felfogásban korongozott. A második játékrész utolsó másodperceiben ismét a Rosol - Rúžička duó volt a főszereplő. Most Rosol értékesítette klubtársa beadását. Amikor a 46. percben Vlach 4:1- re növelte a vendégek előnyét, síri csönd uralkodott a lelátókon. Ekkor már nyilvánvaló volt: a csehszlovák csapat nyeri a mérkőzést. Három perccel később ugyan szépítettek a svédek ám az 53. percben Hrdina ismét három gólra növelte válogatottunk előnyét. A csehszlovák együttes kitűnő védőjátékának és gólerős kontratámadásainak köszönheti fölényes győzelmét. A svéd csapatnak rövid időn belül ez volt a harmadik veresége hazai pályán. A házigazdáknál kilenc tengerentúli profi játékos is jégre lépett. Ez után a vereség után Sandlin edző főleg Lindmark kapussal és a hátvédekkel volt elégedetlen. Ma várják Svédországba a Kanadában szereplő Gustavs- sont és Steent. Gólütők Eldebrink, Karlsson, ill. Doležal, Rúžička, Rosol, Vlach és Hrdina. A találkozón finn játékvezetői hármas (Kaisla - Vanhanen, Pomoell) bíráskodott. Kiállítások 11:10, emberelőny kihasználása 2:2. SVÉDORSZÁG: Lindmark - Eldebrink, Albelin, Ruppe, Näslund, Gradin - L. Karlsson, Olausson, Rundqvist, Nilsson, Peter Sandström - Samuelsson, Jonsson, Bergqvist, A. Karlsson, Eriksson - P. Andersson, Thelven, Eklund, M. Andersson, Pettersson. CSEH- SZLOVÁKA: Hašek - Bôžik, Bénák, Volek, Hrdina, Doležal - Kadlec, Hoŕava, Rosol, Rúžička, Lubina - Čajka, Mečiar, Šejba, Vlach, Liba - Stavjaňa, Ščerban, Jaško, Kučera, Vlk. Jaroslav Navrátil, a prágai tenisztorna meglepetésembere, aki az 1. számú kiemelt Miloslav Mečiŕt búcsúztatta (ČSTK-felvétel) Óriási meglepetés a prágai Grand Prix tenisztornán Kiesett a nagy esélyes Mečíŕ 31. szlovákiai kerékpáros körverseny Nincs változás az élen (ČSTK) - Tegnap két útszakasz volt a műsoron a 31. szlovákiai kerékpáros körversenyen. Délelőtt Nyitra (Nit- -fa) környékén a hegyi időfutamot rendezték, majd délután a IX. útszakaszra (163 km) került sor. Az előbbit Miroslav Lipták nyerte Camrda és Kreuziger előtt, az utóbbit Anton Novosad. Wartenberg (NDK-beli) lett a második, a csehszlovák Regec pedig a harmadik. A győztesnek és az élbolyban haladóknak az ideje egyaránt 4:09:32 óra. A szerdai két útszakaszt követően nem történt változás az élen: továbbra is a szovjet Ivanov viselheti a sárga trikót. Az összetettben a szovjet Ugriumov Furcsa vendéglátás (ČSTK) - Az indianapolisi Pánamerikai Játékok az egyik legjelentősebb idei sporteseménynek számit. Az amerikai kontinens 38 országának sportolói mérik össze erejüket az olimpia előtti esztendőben, s amint az a világ nagy versenyein lenni szokott, új barátságokat, kapcsolatokat teremtenek. Az indianapolisi rendezés nem segítette a baráti légkör kialakulását, bizonyos felforgató szervezetek tagjai igyekeztek megrontani azt. A nyitóünnepség, amelyet a latin-amerikai karneválok mintájára rendeztek, 32 000 résztvevője nem volt éppen ünnepi hangulatban. Az az 500 versenyző, aki még a megnyitó előtt érkezett a városba, szállás nélkül maradt. A sportolók falujában nem fértek el, s a pánamerikai sportszervezet elnöke, Mario Vasquez Rana határozottan visszautasította, hogy őket a katonai objektumban szállásolják el. így csak éjfél után sikerült a résztvevőket elhelyezni a környező szállodákban. A küldöttségek vezetői így is panaszkodtak a körülményekre, a közlekedésre, az edzéslehetőségekre. De ez még nem volt minden... A város utcáin reggel falragaszok és röplapok jelentek meg, amelyekben arra szólították föl a kubai és a nicaraguai sportolókat: kérjenek politikai menedékjogot az Egyesült Államoktól. A plakátokon nem hiányzott az ígéret sem, hogy tettük fejében 25 000 dollár üti a markukat. A felhívás mögött az Omega 7 Kuba-ellenes felforgató szervezet áll, amely különböző ellen- forradalmi erőket csoportosít. 1976 októberében ennek a szervezetnek az ügynökei bombát helyeztek el a kubai légiforgalmi társaság Barbadosból Havannába tartó repülőgépén. A terrortámadás 73 áldozatot követelt, köztük voltak a fiatal kubai vívóválogatott tagjai is. a második, a harmadik pedig a csehszlovák Vašíček. Érdekes, izgalmas versenyt hozott a tegnap délelőtti 2,6 km-es egyéni hegyi időfutam. A fiatal versenyző kezdettől fogva bátran, nagy elszántsággal kerekezett. Lipták célba érése után a következőket mondta: „Pályafutásom legnagyobb sikerét értem el“. A VIII. útszakasz, a 2,6 km-es időfutam eredménye: 1. Lipták 5:01,27, 2. Camrda -0,87, 3. Kreuziger -1,34, 4. Ugriumov -1,66, 5. Hainz -2,53, 6. Hauer (osztrákok) -4,64, 7. Jonák -6,46, 8. Ivanov -6,96 mp. A IX. útszakaszon kezdettől fogva együtt haladt a mezőny. A hajrában az ügyesebb és taktikusabb Novosadnak sikerült az élre kerülnie. A IX. útszakasz eredménye: 1. Novosad 4:09,32, 2. Wartenberg, 3. Regec, 4. Csmil, 5. Glajza, 6. Svorada mind a győztessel azonos idővel. összetettben: 1. Ivanov 24:18:39, 2. Ugriumov -1:23, 3. Vašíček - 3:32, 4 Pulnyikov -4:55, 5. Lipták -4:57, 6. Trubin -5:03. (ČSTK) - Hatalmas szenzációval szolgált a prágai štvanicei teniszstadionban folyó Grand Prix- torna nyitófordulója. A torna egyes számú kiemeltje, a világranglista ötödik helyezettje, Miloslav Mečíŕ kikapott a 108. helyen álló Jaroslav Navrátiltól. Meglepetésnek számít a jugoszláv Cteztoja búcsúja is, akit a selejtezőből felkerült csehszlovák Roubíček vert ki. Mečíŕ, akinek zajosak voltak az elmúlt napjai, fáradtan lépett pályára, s már az első játszmában háromszor elvesztette adogatását. Ellenfele figyelmesen, fölösleges hibákat nem elkövetve játszott. A második szettben fordult a kocka, Mečíŕ pontosabban helyezte a labdákat, de • Labdarúgó olimpiai selejtező, Dunkirk: Franciaország - Írország 1:1 (0:1). • Dubnicában a nyitómérkőzésekkel megkezdődött a jégkorongtorna. Eredmények: Pardubice- Martin 8:3 (4:2, 2:1, 2:0), Dubnica- Slovan 2:1 (1:0, 1:0, 0:1). A torna, amelyen hat csapat rajtol, péntekig tart. • A labdarúgó utánpótlás-válogatottak mérkőzésén: NSZK - Franciaország 0:2 (0:1). Navrátil hasonlóan válaszolt. így a nézők ízelítőt kaptak a tenisz igazi szépségéből. A döntő játszmát Mečíŕ kezdte jobban, 2:0-ra, majd 5:2- re vezetett. Ezután érthetetlen hibákat követett el, s Navrátil 6:5-re fordított. Igaz, a nagy esélyes még egyenlített, így a mérkőzés sorsáról a rövidített játék döntött. Két és fél óra elteltével Mečíŕ elbúcsúzott a további küzdelmektől. Navrátil - Mečíŕ 6:3, 5:7, 7:6! További eredmények: Roubíček- Osztója 6:4, 6:3, Muster (osztrák)- Delaitre (francia) 6:0, 6:1, Soarez (brazil) - Bezecny (amerikai) 5:7, 6:4, 6:7 (0:7). Páros: 1. forduló: Šrejber, Čihák- Zdražila, Tóth 6:4, 7:6, (7:0), Stan- kovič, Vogel - Vajda, Nováček 6:3, 6:7, (3:7), 7:5, Flégl, Trávníček - La- cek, Veselý 6:2, 2:6, 6:2. • Nyilasi Tibor három gólt szerzett az Osztrák Labdarúgó Kupa második fordulójában az Ausztria Wien - Tullin Vösendorf (6:1) találkozón. .• Bene Ferenc, az Újpesti Dózsa ifjúsági labdarúgócsapatának szakvezetője látja el a magyar után- pótlás-válogatott edzői tisztjét a jövőben. • Szombaton 18.00 órai kezdettel Érsekújvárott. (Nové Zámky) a Sokol-házban barátságos ökölvívó mérkőzésre kerül sor a házigazda Elektrosvit és a Kiskúnfélegyháza csapata között. A KNDK javaslata (ČSTK) - A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság további lépést tett az 1988-as olimpiai játékok rendezésében felmerült problémák megoldására - erről tájékoztatott a tegnap Prágában megtartott sajtó- értekezleten Kim Kvang Szop, a KNDK csehszlovákiai nagykövete. A KNDK és Dél-Korea, valamint a Nemzetközi Olimpiai Bizottság eddigi tárgyalásai nem vezettek eredményre. Ezért a KNDK azt javasolja, hogy a jövő évi nyári olimpiai játékok 23 sportága közül ötben a teljes programot, egyben pedig néhány versenyt rendezzenek a Koreai félsziget északi részén. Ezt a javaslatot a KNDK Olimpiai Bizottsága elküldte Lausanne-ba Juan Antonio Samaranchnak, a NOB elnökének. Az új javaslat szerint a KNDK az asztaliteniszben, az íjászatban, a női röplabdában, a labdarúgásban és még egy, meg nem jelölt sportágban kívánja a teljes műsort lebonyolítani, egyben pedig részeseményeket, vagy selejtezőket. Kim Kvang Szop a továbbiakban elmondta, hogy országa még augusztus hónapra javasolja a lausan- ne-i hármas tárgyalások ötödik fordulóját. Ezen a tanácskozáson vitatják meg az említett javaslatot, valamint az olimpia közös szervezését érintő további kérdéseket, így a játékok elnevezését, a szervező bizottság összetételét stb. Egyébként a NOB szeptember 17-én kezdi meg az olimpia résztvevőinek szóló hivatalos meghívók szétküldését. „Reméljük, - jelentette ki a KNDK nagykövete hogy a NOB és Dél- Korea a megértés és az együttműködés szellemében foglal állást javaslatunkhoz“. Szlovák Labdarúgó Kupa (ČSTK) - Szerdán délután a 3. forduló mérkőzéseivel folytatódott a Szlovák Labdarúgó Kupa. A Prievidza - DAC találkozót már a múlt héten lejátszották. Mint ismeretes, a kupagyőztes elbúcsúzott a további küzdelmektől. Eredmények: Pov. Bystrica - INTER SLOVNAFT ZŤS BRATISLAVA 0:0, 11-es rúgásokkal 3:5 Michalovce - B. BYSTRICA 0:3 (0:0), Diňa, Kocian, Gombár. Senica - SLOVAN BRATISLAVA 0:0, 11- es rúgásokkal 3:5. Družstevná pri Hornáde - PREŠOV 0:1 (0:0), Tóth. LEVICE - Nitra 1:0 (1:0), Bartovič. L. Mikuláš - TRNAVA 0:0, 11-es rúgásokkal 3:4. HUMENNÉ - Žilina 2:0 (1:0), Hajdučko, Macko. A DAC az I. labdarúgóliga rajtja előtt Már elérhetetlen a tavalyi „termés“, de... Talán senki sem vitatja: az elmúlt bajnokság meglepetéscsapata a DAC volt. Második éve szerepelt a legjobbak között, megnyerte a csehszlovák Kupát és a bajnoki táblázat 4. helyén végzett. Ha figyelmesebbek játékosai az Ostrava elleni meccsen, érmesek lehettek volna. De nemcsak ez. Főleg ősszel kevés csapat futballozott olyan látványosan, mint a dunaszerdahelyi (D. Streda). Tehát ritka kivételként az eredményesség párosult a szépséggel. Már ugyan elérhetetlen számára a tavalyi „termés“, mivel kiesett a hazai kupaküzdelmekből, de szerepel a KEK-ben. A nyár folyamán az Inter Kupában nem ment valami fényesen a csallóközieknek, ennek következtében sok szurkoló és a vezetők egy része feltette a sötét szemüveget. Ráadásul a vendégjátékos Fieber kénytelen volt visszamenni anyaegyesületébe (Inter ZŤS), pedig az Inter-vezetők még januárban biztosították a DAC-ot: az ő játékosuk marad; ugyancsak távozott a nagy munkabírású Krištof, aki Ausztriában folytatja pályafutását... Ezek a momentumok némileg feszültté tették a légkört a DAC háza táján; az átigazolások sem az elképzeléseknek megfelelően sikerültek, s a sűrített program (Inter Kupa, felkészülés, KEK-előselejtező) miatt Pecze edző szakmai szempontokra hivatkozva lemondta az augusztus első felére, illetve a hónap végére tervezett spanyolországi portyát. Ez sokaknak nem tetszett, de a nemzetközi kupatorna és a bajnokság fontosabb egy attraktív, de mégiscsak „vajaskenyér“ portyánál. Az alig pihent játékosok ennek csak kárát látták volna a későbbiek során. A DAC vezetői és edzői reálisan látják a helyzetet. Csapatuk tavaly elérte a maximumot, egységes, stabil kollektívát alkotott, most viszont szerkezeti változásokat kell eszközölni, új emberekkel kísérletezni, beépíteni őket az együttesbe. Krištof helyett a meggyógyult Hodúr betöltheti az űrt, de a balhátvéd posztja pillanatnyilag gondot okoz az edzőnek. A koncepcióváltás sem kizárt. Nem, nem, a DAC nem mond le a támadó felfogású játékról, csak hát az új emberekhez mérten kell megszabni a játékmodort. De térjünk vissza a felkészüléshez, amely az Inter Kupamérkőzések miatt más volt, mint a múltban. Pecze Károly edző: „Annyiban volt más, hogy a találkozókat szombatonként játszottuk, nem mi választottuk meg a mérkőzések időpontját. Különben a terveknek megfelelően gyakoroltunk, az az egy-kétnapos kiesés az utazások miatt, nem lényeges. Az edzések intenzitása és tartalma megfelelt az előző évekének. Hogy csak egy meccset nyertünk az Inter Kupában? Ennek nem tulajdonítok nagy jelentőséget; kemény edzések közben, a válogatottak nélkül játszottunk“. Ez igaz, de a DAC-szurkolók azt várták, hogy csapatuk csoportgyőztes lesz, hírnevet szerez Spanyolországban, aztán simán kiveri ciprusi ellenfelét a kupából, s a bajnokság három-négy fordulója után az élmezőnyben lesz. Persze, mindez még bekövetkezhet, Pecze: „Látnunk kell, nehéz és fárasztó idény áll mögöttünk, s törvényszerűen „leeresztett“ a csapat. A bajnokságot azonban felkészülten várjuk. A tavalyi pozíciónk megtartása viszont nem lesz könnyű. Kár, hogy nem sikerült egy azonnal bevethető játékost igazolnunk. Nem kizárt, az elején döcögni fog a sze- kérünk...“ Hogy játékosságban mire képes jelenleg a DAC, nehéz megmondani. Más ritmusú felkészülést végzett a csapat. A tavalyi gárda konszolidált volt, most viszont kísérletezni kell. Vasárnap valószínűleg a következő csapat fut ki B. Bystricában a pályára: Vahala (1960-ban született) - Kapko J. (1963), Liba (1956), Šrámek (1957), Szaban (1963, a Lokomotívából igazolt át)- Pavlík (1962), Hodúr (1957), Kašpar (1960) - Šoltés (1961), Mičinec (1958), Majoros (1956). A keret további tagjai: Mana (1957, Slovan) - Kapko P. (1969, TTS Trenčín), Brodzianský (1958) - Kos- ňovský (1965), Michalec (1956), Simon (1965, Losonc - Lučenec)- Bartoš (1962), Bertalan (1963), Kulich (1964, Detva), Medgyes (1961); a két ifjúsági korú; Angyal (1969) - Virág (1969, Štúrovo). A szakosztályvezetés újabb két évre szavazott bizalmat a 41 éves Pecze Károly edzőnek. A másodedző Dušan Abrahám viszont megvált a csapattól, helyére Justin Javorek kerül. Sánta Imre szakosztályelnök: „Túl szép eredményeket értünk el az elmúlt esztendőben, s ez sokunkat magas lóra ültetett, beleértve a játékosokat, a szurkolókat, s talán mindnyájunkat. Le kell szállnunk a földre. Mert csak így állhatjuk a versenyt, Pecze Károly, a DAC labdarúgó- csapatának vezető edzője (Gergely Bálint felvétele) s a nehézségeket is így küzdhet- jük le. Mert nemcsak ünnepnapok vannak a futballban. Ezt talán lelkes szurkolóink is megértik. Egyébként hatezerrel bővítjük a stadion befogadó képességét“. Nagy István, a szakosztály alelnöke: „Sokan kongatják fölöttünk a vészharangot. Nem tudom, miért. Sehol sem ég. Gondok nélkül nincs labdarúgás, s azért vagyunk, hogy közösen megoldjuk ezeket* S A DAC nehéz idény előtt áll. Nézzük csak a kezdetet - augusztus 16: B. Bystrica, augusztus 23: KEK-előselejtező Limassolban, augusztus 27: visszavágó, augusztus 30: Slávia, szeptember 3: Bohemians... A szakmai türelmen kívül sok múlik a bűvös háromszögön: edző - veze- tők-játékosok... TOMI VINCE