Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)

1987-08-15 / 190. szám, szombat

(-KIS 1 NYELVŐR Egy hét a nagyvilágban augusztus 8-tól 14-ig Szombat: Tegucigalpában beketerv elfogadásával fejeződött be öt közép-amerikai ország államfőinek kétnapos csúcs- értekezlete Vasárnap: Csádi egységek hatoltak be a Líbia határ mentén fekvő Aouzou városba Hétfő: Genfben befejeződött a vegyi fegyverek betiltásáról szóló szovjet-amerikai konzultációk hatodik fordulója • Izraeli légitámadás ért dél-libanoni településeket Kedd: Bulgáriában közzétették a BKP KB Politikai Bizottsá­gának határozatát Szerda: A szovjet kormány nyilatkozatot adott ki a közép­amerikai csúcstalálkozó eredményeivel kapcsolato­san • Irán elvben nem, de lényegében elutasította a BT határozatát a harcok beszüntetésére Csütörtök: Chicagóban megnyílt az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártjának XXIV. kongresszusa Péntek: Dél-afrikában folytatódott 340 ezer bányász sztrájkja Csád - Líbia Ellentámadás vagy agresszió? Alig telt el 10 nap azóta, hogy az Afrikai Egységszervezet csúcsértekezlete foglalkozott a csádi kérdéssel, s a válság békés úton történő rendezésére szólított feJ, amikor múlt szombaton Hisséne Hab­ré csádi államfő kockázatos lépésre szán­ta el magát: lerohanta Aouzou városát, s elfoglalta a város körüli sivatagi öveze­tet. E vakmerő akciójával egy csapásra újból a figyelem középpontjába került a csádi—líbiai konfliktus, s a helyzet kiéle­ződésével eloszlottak a remények a köze­li békés rendezés lehetőségére. Líbia egy több mint 50 évvel ezelőtt kötött szerző­dés értelmében sajátjának tekinti a föld- sávot, 1973 óta ellenőrzése alatt tartja, míg Csád egy 1899-ben született brit­francia nyilatkozatot tart mérvadónak, mely Csád részeként ismeri el ezt a terü­letet. Habré ellentámadásnak minősíti a hadműveletet, Líbia agresszióról beszél. Az országa „szerves részét alkotó" terü­let elleni mindennemű támadást háborús cselekedetnek minősít, s fenntartja magá­nak a jogot az agresszió megfékezésére. Egyes körök a sivatag homokja alatt lapuló gazdag ásványkincs-tartalékok­nak, az uránércnek és a földgáznak tulaj­donítják a harcok kiújulását, amelyek azonban inkább stratégiai jelentőségűek. Csád tulajdonképpen kapu a muzulmán Észak-Afrika és a déli Fekete-Afrika kö­zött, s a külföldi, Afrikán kívüli körök befolyási övezetéül szolgál. Nyilvánvaló, hogy Líbia független, haladó politikájával szálka a nyugati nagyhatalmak szemé­ben, s az ellene irányuló támadásokhoz Csád kitűnő ugródeszkaként szolgál: a mostani agresszió újabb destabilizációs törekvés a tripoli kormány ellen. Múlt évi sikertelen északi próbálkozá­saik után most Csádot felhasználva, dél­ről igyekeznek tervük megvalósítására. Ehhez pedig kitűnő partnerre találtak His­séne Habré személyében, aki a volt gyar­matosítókkal szembeni ellenszenvét is félretéve, első számú ellenségként köny­veli el Líbiát. Ennek érdekében még es­küdt ellenségével is hajlandó ideiglene­sen egyezséget kötni. Hiszen tulajdon­képpen paradox helyzet állt elő: Francia- ország, az egykori gyarmatosító Habré oldalán az ún. Karvaly-hadművelet kere­tében évek óta a 16. szélességi foktól délre állomásoztatja egységeit, a kor­mányhadsereg által ellenőrzött területek légvédelmének címén. Csád sürgeti a francia katonai szerepvállalást, Párizs azonban ódzkodik attól, hogy „számadó­ként“ lépjen fel. Ugyancsak rosszkor jöt­tek Franciaország számára a csádi fejle­mények az iráni „mozgósítás“ idején. Francois MitterandeInök csádi belügynek ► minősíti a helyzetet, mely csupán Habrét és erőit kötelezi. A francia hadügyminisz­ter legutóbb azonban kilátásba helyezte a francia beavatkozást abban az esetben, ha „komolyabbnak" ítélik meg a líbiai akciókat. Bonyolítja a helyzetet, hogy az Egye­sült Államok is ugrásra készen áll. Szá­mára egyszerű a képlet: Líbiát a keleti blokk bástyájának tartja a földrészen, s így a mostani viszályt a Kelet és a Nyu­gat közti összecsapásnak minősíti. Bár Franciaország csak politikai segítségéről biztosította Habrét, a francia katonai je­lenlét a múltban is már többször adott számára bátorságot katonai akciók vég­hezviteléhez. A mostani helyzetben is kétségtelenül maga mögött érzi Washing­ton és Párizs támogatását. Líbia is ezzel vádolja: idegen hatalmak befolyása alatt áll, amelyek így próbálják saját érdekeiket Tripoli rovására érvényre juttatni, s ezzel veszélyeztetik a térség biztonságát. A kérdés egyedül tárgyalásos úton rendezhető. Párizs nemzetközi bíróság elé kívánja vinni az ügyet. Ezen az állás­ponton van Goukouni Oueddi, az Algériá­ban tartózkodó elüldözött csádi kormány­fő is, aki hajlandó felvállalni a közvetítő szerepét. Ugyancsak hasonló szándékkal érkezett Tripoliba Belhuset algériai nem­zetvédelmi miniszter is. A csádi külügyi államtitkár pedig bejelentette: kormánya kész a „békés megoldásra" és a nemzet­közi fórumok igénybevételére. Líbia azon­ban nem hajlandó lemondani az övezet­ről, s ,,ha kell, háborúba indul érte“. Hisséne Habrét ravasz, okos politikus­nak tartják. Ereje növelése céljából bevet­te kormányába az ellenzéki erők egyes volt képviselőit, az ideiglenes nemzeti egységkormány (GUNT) és a Népi Fegy­veres Erők (FAP) egykori tisztségviselőit. Álma, az egységes Csád megvalósulni látszik. Kérdés, milyen áron. Hiszen az Afrikai Egységszervezet - úgy látszik - nem eléggé tekintélyes Habré számára, ha semmibe vette annak a konfliktus békés rendezésére tett felhívását. A mos­tani helyzet pedig ugyancsak robbanás- veszélyes - könnyen súlyos következmé­nyekkel járó kalandhoz vezethet, s egy, a Perzsa-öbölhöz hasonló tűzfészek kia­lakulását eredményezheti Afrika szívé­ben. (fonod) Libanon Nyílt sisakkal Megrendítő jelentést tettek közzé a héten Bejrútban. Rendőrségi for­rások szerint 1975 áprilisa, a polgár- háború kitörése óta a változó inten­zitású konfliktusokban 130 ezer em­ber vesztette életét. A súlyos sebe­sültek száma elérte a 150 ezret, a könnyű sérülésekről nincsenek adatok - azokat egyáltalán nem is jegyzik. A káosz mértékére lehet következtetni abból is, hogy 14 ezer embert elraboltak, s feltételezések szerint közülük úgy 10 ezret bizo­nyára megöltek. További 17 ezer személyt eltűntnek nyilvánítottak. Még inkább fokozza a bizonyta­lanságot a rohamosan romló gazda­sági helyzet. Két hónap alatt a felére csökkent a libanoni font árfolyama, ja héten már 230 fontot kellett fizetni egy dollárért. Ennek megfelelően emelkedtek a fogyasztási cikkek árai is, ami valódi pánikot'keltett a lakos­ság széles köreiben. Törvényszerű­nek tekinthető ez a helyzet, hiszen az ország gazdasága gyakorlatilag nem funkcionál: a déli kitűnő mező- gazdasági területeket ugyanúgy tönkretette a háború, mint a Bejrút környéki és északi ipari létesítmé­nyeket, a hagyományosan virágzó kereskedelem pedig egyre kockáza­tosabb vállalkozás, mivel túl sok a vámszedő. Viszont sem vám, sem adó nem folyik be - vagy csak csurran-csep- pen - az államkasszába, így az lényegében kiürült. A bejrúti sajtó szerint alig 200 millió dollár van benne, az is állandóan fogy. Szalim Hossz ügyvezető miniszterelnök a napokban javasolta, hogy adják el az ország aranytartalékainak egy­ötödét, ami kb. 800 millió dollárt hozna a konyhára. Nézete szerint ez az egyedüli megoldás a jelenlegi helyzetben. A befolyt összegből egy különleges alapot hoznának létre a font árfolyamának stabilizálására, ami növelné a tömegek létbiztonsá­gát és lendítene a gazdasági életen is. Határozott ellenzői is vannak en­nek a sokak által támogatott tervnek. Szerintük a kedvező hatás csak át­meneti lenne, a politikai ellentétek rendezése nélkül nem több ideigle­nes hatású tűzoltásnál. Az ő igazu­kat látszik alátámasztani az a tény, hogy a döntést a kormánynak kelle­ne jóváhagynia, az pedig már régen megbénult. S hol van akkor még az elnöki jóváhagyás! Köztudott, a Ka- rami-kormánnyal, melyet a minisz­terelnök meggyilkolása után Hossz örökölt, Gemajel - diplomatikusan fogalmazva - sosem volt igazából beszélő viszonyban. Bármennyire is működésképtelen a most már csak nyolctagú „nemzeti egységkormány“ mégis a sors iró­niájának tekinthető, hogy az előző héten éppen a pénzügyminiszter, Camille Chamoun hunyt el. Libanon esetében természetesen nem kell túl komolyan venni a tárcák elosztá­sát, hiszen a miniszterek valójában egy-egy politikai-vallási csoportosu­lást, egy-egy klánt képviselnek első­sorban, nem pedig egy reszortért felelnek. Ezt bizonyítja, hogy a le­mondott ügyvezető kormány körüli problémák ismét nyílt sisakos harcra késztetik az ország vezető politikai erőit. A keresztények, de a távozó szunnita muzulmán Hossz is új kor­mány megalakulását sürgeti, míg a nyugat-bejrúti sajtó az eddigi kabi­net kibővítésének lehetőségeiről cik­kezik. Figyelembe kell venni, hogy ennek alkotmányos akadályai van­nak. Viszont a muzulmán erők sem egységesek e kérdésben, Nabih Berri síita vezető kijelentette, átfogó politikai rendezés hiányában a mu­zulmánok „nem egyezkednek a ha­talommal". Amiben viszont egysé­gesek: folytatják Gemajel államfő immár másfél évnél hosszabb ideje tartó bojkottálását. Nem lenne teljes az új elemekkel „gazdagodott" libanoni káosz képe, ha nem tennénk említést arról, hogy Izrael a déli végeken éppen mosta­nában fokozza harci tevékenysé­gét... (görföl) Sztrájkok, tüntetések voltak a héten is Haiti fővárosában és több más városban. Résztvevőik elítélték a katonai-polgári juntát, követelték lemondását. A rendőrség és a katonaság mindenütt brutálisan fellépett a tüntetőkkel szemben. A felvételen: tüntető fiatalok Gonaives városban (Telefoto - ČSTK) Helyesen használjuk névelőinket? (II) Nemcsak a határozatlan, hanem az a, az határozott névelő használatával kapcsolatban is fel kell hívni a figyelmet a nyelvhelyes­ségi tudnivalókra. A határozott névelőre olyan személyt, tárgyat, fogalmat jelölő szó előtt van szükség, aki, illetve amely beszédünkből vagy írásunkból már ismert. Ez a névelőnk a szó határozottságára utal. Ezért helytelen, ha a hírek címében a határozatlan névelőt fölcserélik a határozott névelővel. Például: Riadalmat okozott az elszabadult medve. A határozott névelő használatából azt gondolhatná az ember, hogy erről az elszabadult medvéről már mindenki hallott, csak mi nem, és most valahol riadalmat okozott. Helytelennek kell minősíteni a következő újságcímet is: Gyermekek közé rohant a vezető nélküli teherautó. Ezeket a címeket természetesen a határozatlan névelővel kellett volna megfogalmazni: Riadalmat okozott egy elszabadult medve - Gyermekek közé rohant egy vezető nélküli teherautó. Miért helytelen például ez a mondat: Kimutatást készítette: Kovács István? Azért, mert a tárgyas ragozású igealak - készítette - azt bizonyítja, hogy egy pontosan meghatározott kimutatásról van szó, tehát a határozott tárgy előtt föltétlenül szükséges a határozott névelő: A kimutatást készítette: Kovács István. Kiegészítésre szorulnak az efféle tájékoztató mondatok is: Kijárat a folyosó végén van; Kulcs a portásnál vehető át; Vágányokon járni tilos! Az első tájékoztató mondatból nyilvánvaló, hogy az a meghatá­rozott kijárat felé irányítja a kifelé igyekvőket, annak a bizonyos helyiségnek vagy a szekrénynek a kulcsa van a portásnál, és nem akármilyen vágányokon tilos a járás, hanem azokon, amelyek mellé kitették a tilalmat feltüntető táblát. Ezeknek a mondatoknak a megfo­galmazói nem „érezték" a határozott névelő hiányát. Ezek a monda­tok tehát így lesznek kifogástalanok: A kijárat a folyosó végén van; A kulcs a portásnál vehető át; A vágányokon járni tilos! A birtokos szerkezet előtt nem maradhat el a határozott névelő, helytelenek tehát az ilyen mondatok: Vádló bizonyítékai nem meg­győzőek; Beruházás tervezője tapasztalt szakember. Ellenben nem állhat névelő a tulajdonnévi birtokos szerkezet előtt, ha a tulajdonnévi birtokos jelző vagy birtokjeles szó világrésznek, országnak, állam­résznek, városnak vagy személynek a neve. Például: Európa törté­nelme; Izland fekvése; Szekeres János gépkocsija; Kovácsék csa­ládja. A személynevek elé sem teszünk névelőt: Gyarmati jól dolgozott; A versenyt Pálinkás Andrea nyerte meg. Ugyanez vonatkozik a puszta utónevekre is: Péter és Pál jól megférnek a naptárban. Csupán a bizalmas stílusban szoktak névelőt tenni az utónév elé is: Az Ilonka szintén elutazott. Az országnevek előtt általában nincs névelő: Ausztria, Bulgária, Franciaország, Jugoszlávia és Svájc európai országok. Ha azonban a szóban forgó név inkább államnév, vagyis nem földrajzi, hanem politikai egységet jelöl, névelő áll előtte: a Csehszlovák Szocialista Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Norvég Királyság, az Amerikai Egyesült Államok. Vannak, akik nehezen veszik tudomásul, hogy a névelő nélküli Szovjetunió alak is helytelen. Helyesen: a Szovjetunió. A tájegységek neve előtt is rendszerint névelő áll: a Bodrogköz, a Csallóköz, a Dunántúl, a Ruhr-vidék, a Szepesség. Mivel a városnevek előtt soha sincs névelő, ez névelőelhagyásra csábít egyeseket az olyan mondatokban, amelyekben a mondat élén álló városnév elszakítja a névszót az őt megillető névelőtől: Prágáról szerzett ismereteket gyakran felhasználta előadásaiban. Helyesen. A Prágáról szerzett ismereteket... Elég gyakori a határozott névelő hibás elhagyása az ilyen szókap­csolatokban: jövő héten, utolsó percben, múlt évben, utóbbi időben, 1987. év III. negyedében. A névelő szükséges, tehát helyesen: a jövő héten, az utolsó percben, a múlt évben, az utóbbi időben, az 1987. év III. negyedében vagy egyszerűen 1987 III. negyedében. A köznapi nyelvben gyakran a birtokos személyragos szó elé is kiteszik a határozott névelőt: Az édesapját több éve nem látta. Mivel a birtokos személy rag a névszót határozottá teszi, az igényes stílusban a névelőtlen forma az általánosan használt: Édesapját több éve nem látta. Néha azonban a névelő elhagyása következtében félreérthetővé válhat a mondat: A szomszéd tyúkjait eladta. Ilyenkor ugyanis két lehetőség van: vagy a szomszéd adta el a tulajdonát képező tyúkokat, vagy más adta el a szomszéd tyúkjait. A névelő eloszlatta volna a kételyt: A szomszéda tyúkjait eladta. HASÁK VILMOS Cserép és vas Többször előfordul, hogy az eredetileg anyagnevet jelentő szó elkezdi az illető tárgy funkcióját is jelölni, s végül már ez a jelentés lesz az erősebb. Ez a helyzet például a cserép szóval. Az agyagból formált és kiégetett vékony falú készítmények, ill. ezek anyaga (cserépedény, cserépkorsó, cseréptál) mellett cserépnek nevezzük az akár ebből, akár más anyagból készített tetőfedő cserepet. Itt már inkább a tárgy neve kerül előtérbe, hiszen létezik facserép, más néven zsindely, sőt üvegcserép 'üvegből való tetőcserép’ is. Ez utóbbi esetekben a más­fajta anyagnév hozzákapcsolódása erősíti a cserép szónak anyag­névből tárgynévvé való módosulását. A ’virágcserép’ jelentésben használatos cserép szó is eredetileg csupán a tárgy anyagára utalt, ma azonban már inkább a fajtáját, rendeltetését jelöli, tehát bármilyen anyagból van is, cserép a neve. Hasonlóképpen alakult a vas anyagnév sorsa is nyelvünkben. E fém neve amellett, hogy szóösszetételekben az ’erős, ellenálló, szilárd, kemény’ szinonimájaként szerepel (vasidegei vannak, vas­akarat, vassszigor, vasfegyelem, vasmarok, vasököl), szóláshason­latban is él (erős, mint a vas) és a vasból való tárgyak neveként is szolgál. Az irodalmi és népnyelvben ’béklyó, bilincs, kard' jelentésben járatos. A kovács vasat ver a ló lábára (megpatkolja), a cipész is vasat szögei a bőrtalpú lábbeli orrára, sarkára. A vashiányban szenvedők­nek pedig vasat (azaz vastartalmú gyógyszert) rendel az orvos. Aki a hónap végén felsóhajt: „nincs egy vasam sem!“, annak bizony alumínium, illetve papírpénz hiányzik a zsebéből, nem pedig néhány vasdarab. FELDE GYÖRGYI

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom