Új Szó, 1987. augusztus (40. évfolyam, 178-203. szám)
1987-08-19 / 193. szám, szerda
ÚJ szú 5 1987. VIII. 19. VÁLLALATI TÖRVÉNYTERVEZET A szállítói-megrendelői kapcsolatokról A munkajogi kérdéseket is tisztázni kell Gyakran emlegetjük a szállítói- megrendelői kapcsolatok fogyatékosságait. E széles fogalom tárgyköréből ezúttal a műszaki fejlesztésre és a mezőgazdasági célgépekkel való ellátásra irányuló anyagszállításra szeretnék kitérni. Az itt tapasztalható fogyatékosságoknak szerintem egy közös nevezője van, ami a készletek helytelen értékelésében rejlik. A tudományos-műszaki fejlesztést jelentős mértékben fékezi az a körülmény, hogy a kis mennyiségekben szükséges anyagok beszerzése, amelyek nem szerepelnek például a kohászati vagy a gumiipari termelés, a hidraulikai, vagy az elektrotechnikai berendezések gyártási programjában, nagy nehézségekkel jár. Ezek hiányát gyakran a készletek csökkentésére irányuló törekvés is előidézheti, s nagyon helytelen, ha az éppen ilyen termékekre irányul. Véleményem szerint a vállalatok számára kötelezővé kellene tenni, hogy bármikor rugalmasan szállítsanak kisebb mennyiségű anyagokat is az általuk gyártott termékek választékából, illetve anyagi előnyökben kellene részesíteni őket az ilyen feladatok teljesítéséért, s természetesen megfelelő készletekről is gondoskodni kellene az ilyen termékekből. A törvénytervezetnek a 15. cikkelyben van egy pontja, amely a műszaki fejlesztéshez szükséges anyagok készletezését lehetővé teszi: ,,a vállalat fejlesztési alapot hoz létre, amely a tudományos-műszaki fejlesztés finanszírozására, a beruházások, ezen belül a korszerűsítések és a rekonstrukciók, valamint a készletnövelés kiadásainak fedezésére szolgál.“ Igaz ugyan, hogy itt csupán azokról a készletekről van szó, amelyekre a vállalatnak saját tudományos-műszaki fejlesztéséhez van szüksége. Mi fogja azonban késztetni a gyakran monopolhelyzetben levő termelőket arra, hogy megfelelő készletekről gondoskodjanak termékeik teljes skálájában a megrendelők tudományos-műszaki fejlesztéshez szükséges igényeinek kielégítéséhez? Az állami vállalatról szóló törvénytervezetet, amely a gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó alapelvekhez kapcsolódik, elsősorban az eddigi tervezési és irányítási rendszer fogyatékosságainak felszámolása, a direktív módszerek megszüntetése szempontjából tekintem forradalmi változásnak. A törvénytervezetnek főleg azok a részei keltették fel a figyelmemet, amelyek közvetlenül az állami vállalat gazdálkodására vonatkoznak. Az állam irányító szerepe főleg hosszú távú normatívumokban, kiemelt kötelező feladatok meghatározásában, valamint az állami ötéves tervben előirányzott limitek formájában fog megnyilvánulni. Véleményem szerint a hosszú távon érvényes norma- tívumok meghatározása az egész vállalati szféra számára nagy nehézségekbe fog ütközni, elsősorban az egyes ágazatok eltérő alapigényessége, a technológiai és a gyártmányfejlesztéshez szükséges eszközök eltérő szükséglete, valamint a vállalati társadalmi fogyasztás keretében megvalósuló szociális gondoskodás eltérő költségigényessége miatt. Vitathatatlan, hogy a jelenlegi időszakban a szállítói-megrendelői kapcsolatok területén merül fel a legtöbb probléma. A törvény a vállalatok általános kötelességének tekinti ugyan a kölcsönös együttműködést a gazdasági és a szociális tevékenységben, ez a kötelesség azonban nincs elég pontosan meghatározva, főleg az a záradék hiányzik, hogy a szállítók akkor is kötelesek gazdasági szerződést kötni a megrendelőkkel, ha a megrendelés tárgya nem következik egyenesen az állami tervből. Ha a megrendelő vállalatoknak az anyagi-műszaki ellátásban nem lesz választási lehetőségük az egyes szállítók között, s az adott termék kizárólagos szállítója kapacitáshiányra hivatkozva elutaA megrendelő számára nagy előny lenne, ha bármikor beszerezhetné azt a terméket, amire éppen szüksége van. A fogyasztási cikkek közé tartozó egyszerű termékeknél ez a probléma a gyártók számának növelésével, illetve a nemzetközi árucsere feltételeinek egyszerűsítésével könnyen megoldható. Vannak azonban olyan termelőeszköz jellegű termékek is, amelyeknél ez az út nem jöhet számításba. A mi vállalatunk például gazdasági okokból csak két-három évenként sorolja be a háromsoros répabetakarító gépek gyártását termelési programjába. Eközben olyan időszakok vannak, amikor ezeket a gépeket a mező- gazdasági vállalatok nem tudják megvásárolni. Ez a probléma csak úgy oldható meg, ha megfelelő készletek állnak rendelkezésre az ilyen gépekből a gyártás szüneteltetésének az ideje alatt. De kinél kellene elhelyezni ezeket a készleteket? Legcélszerűbb lenne a kereskedelmi szervezeteknél, amihez azonban megfelelő raktározási térségekről is gondoskodni kellene, s rendezni kellene a garanciák meghosszabbításával és más jogi kérdésekkel összefüggő előírásokat is. Feltehetjük azonban a kérdést, hogy a törvénytervezet gondoskodik-e ilyen feltételek megteremtéséről a megrendelő számára, főleg a 38. és a 42. cikkely keretében. Esetleg talán a jelenleginél is rosz- szabb lesz a helyzet, ha a vállalatok csak az előnyös árfekvésű termékek gyártására, valamint a hasznos készletek csökkentésére fognak törekedni. Lehetséges, hogy a törvénytervezet elolvasása közben nem fogtam fel és nem értettem meg annak minden részletét. Ennek ellenére az általam felvetett probléma megoldását nagyon fontosnak tartom az egész népgazdaság rugalmas eredményes működése szempontjából, s úgy vélem, hogy az átalakítás keretében erre is lehetőség nyílik. VOJTÉCH VÁVRA mérnök, az Agrozet Jičín főkonstruktőre sítja a gazdasági szerződés aláírását, a megrendelő vállalat nagyon kedvezőtlen helyzetbe kerül, ami negatív hatást válthat ki a társadalom anyagi szükségleteinek kielégítésében. További nehézségeket okozhat az is, ha egyesek helytelenül fogják fel a szocialista vállalkozás alapelveit, s a vállalatok beszüntetik a számukra gazdaságilag előnytelen termékek gyártását, illetve az ilyen szolgáltatásokról való gondoskodást, annak ellenére, hogy ezekre a termékekre és szolgáltatásokra a társadalomnak szüksége van. Ez azt jelentené, hogy a vállalati érdekek a társadalmi érdekek fölé kerülnének, amit azonban nagyon nehezen lehetne bizonyítani és felszámolni. Annak érdekében, hogy ilyen vonatkozásban ne legyen szükség direktív állami beavatkozásokra kötelező tervmutatók formájában, ezeket a kérdéseket gazdaságilag indokolt állami árképzéssel kell megoldani. A teljes önálló elszámolás és az önfinanszírozás alapelveinek érvényesítése lényeges mértékben megnöveli a vállalati dolgozókollektíva érdekeltségét a minél jobb gazdasági eredmények elérésében. A vállalatok a gazdasági feladatok teljesítésétől függően jutnak forrásokhoz a tudományos-műszaki fejlesztés kiadásainak fedezéséhez, a beruházásokhoz és a szociális fejlesztéshez. Ezeket a forrásokat a vállalat arra fogja felhasználni, ami a legnagyobb mértékben növeli a munka termelékenységét és a vállalati gazdálkodás hatékonyságát. A széles fogyasztóközönség elégedettsége érdekében, főleg a tartós fogyasztási iparcikkek használatával kapcsolatban fontosnak tartanám, hogy a törvény határozza meg a vállalatok konkrét kötelességét a pótalkatrészekkel való ellátás teAz allami vállalatról szóló törvény tervezete olyan munkajogi kérdéseket is érint, melyek az állami vállalatoknál tevékenykedő dolgozókollektívák kialakításához, helyzetéhez és jogköréhez való új hozzáállásból erednek. A cél az, hogy a jogi eszközök révén is mozgósítsák, aktivizálják az emberi tényezőt a termelés folyamatában, hogy elmélyítsék az egész dolgozókollektíva érdekeltségét a vállalat gazdálkodásának eredményeiben. A dolgozókollektíva jogi státusának kialakításánál szükségszerű, hogy az irányítás területén olyan jogokat és kötelezettségeket állapítsanak meg számára, melyek megvalósítását a kollektíva tagjai nem tekintenek fölösleges formalitásnak, de az egész vállalat életét meghatározó döntések befolyásolása tényleges lehetőségének. A dolgozókollektíva közgyűlésének és tanácsának jogai, úgy ahogy azokat a törvénytervezet fogalmazta meg, megteremtik a jogi lehetőséget, keretet a fent említett cél eléréséhez. Ugyanakkor, csupán a törvény gyakorlati alkalmazása igazolhatja, sikerült-e megteremteni azokat az előfeltételeket, melyek biztosítják a dolgozók tényleges, nem formális részvételét a vállalat irányításában; hogy a létező gazdaságirányítási eszközök biztosítani tudják-e azt, hogy minden dolgozó érdeklődést tanúsítson a vállalat eredményei iránt, hiszen ezektől az eredményektől függ majd saját anyagi és társadalmi helyzete; hogy az átalakított irányítási mechanizmus valóban biztosítja-e a világszínvonallal összehasonlítható eredmények elérését. Az emberi tényező aktivizálásának egyik lehetséges módja ezen a területen is a közvetlen demokrácia kiterjesztése, mégpedig a dolgozókollektíva vezető funkcióinak betöltését illetően a választhatóság révén. A vezető funkciók választás útján történő betöltésével kapcsolatban a Szovjetunióban és Bulgáriában már szereztek némi tapasztalatokat. A törvénytervezet 24. cikkelye szerint a vállalat igazgatóját az illetékes önigazgatási szerv választja meg és hívja vissza titkos szavazással, miközben a megbízatási időszak 5 év. A további vezető funkciók betöltését illetően a törvénytervezet a társadalmi vitára hagyja, milyen módon, tehát választás vagy kinevezés útján kerülnek-e betöltésre. Az igazgató, esetleg a többi vezető dolgozó választhatósága olyan koncepcióból kell, hogy eredjen, mellyel elérhető lenne valamennyi dolgozó érdekeltsége abban, hogy a legmegfelelőbb jelölteket válaszszák a gazdaságirányítási funkciókba, ugyanakkor azonban mozgási lehetőséget kell nyújtania a megválasztott vezető dolgozók effektiv tevékenységéhez megbízatási idejükre, s biztosítania az össztársadalmi, csoportos és egyéni érdekek összehangolását is. Az állami vállalatokra ható gazdasági nyomás kényszerítő jelleggel fogja befolyásolni a dolgozókollektívák érdeklődését olyan vezető dolgozók iránt, akik munkája a kívánatos szakmai, politikai és erkölcsi színvonalon lesz, s az eredménye a minőség szempontjából sem hagy kivetnivalót. A megválasztott igazgatónak (esetleg a további megválasztott vezetők számára), a jogi szabályozásnak lehetőséget kell adnia, hogy elvileg irányíthassák a vállalatot, persze azzal a programmal összhangban, melyet a dolgozókollektíva elé terjesztett. Ugyanakkor a jogi szabályozásnak érdekeltséget kell teremtenie az iránt, hogy a vállalat vezető posztjaira a legmegfelelőbb és a legtehetségesebb dolgozók kerüljenek. A jelenlegi helyzetben néha ugyancsak problematikus az egyes irányítási funkciók betöltésére rábírni a vállalatok legtehetségesebb dolgozóit. Ebben szerepet játszik az a paradox helyzet is, hogy a nagyobb felelősséggel járó, magasabb szintű képzettséget igénylő, magasabb beosztás nincs mindig megfelelő módon értékelve mind anyagi, mind erkölcsi szempontból sem. A vezető dolgozók választásánál, főként azok esetében, akik nincsenek megválasztásuk idején a vállalattal munkaviszonyban, bizonyos munkajogi problémák adódhatnak majd. Elsősorban meg kell határozni, hogy az ilyen esetekben, mikor jön létre a munkaviszony. A jelenleg hatályos jogi szabályozás mellett is alkalmazhatjuk ezekre az esetekre a Munka Törvénykönyve 27, 65-68 paragrafusait a választás útján létrejött munkaviszonyokról. Hasonló munkajogi kérdések merülnek fel a megválasztott vezetők visszahívásával stb. kapcsolatban. Ilyen fontos dokumentum alapos áttanulmányozása sok időt vesz igénybe, mérlegelést és gondolkodást követel meg. Nálunk, a nyomdaiparban a szállítói-megrendelői kapcsolatok nem a legjobbak. Az új törvényjavaslat világosan kimondja, hogy az az állami szerv, amely a vállalat tevékenységébe való beavatkozásával anyagi veszteséget okozott, ezt köteles megtéríteni. A vállalaton belül önfinanszírozás, főleg az iparban bizonyos fellendülést eredményeznek. A törvény megvalósítása minden dolgozó ügye. Itt elsősorban a munka minőségére és a munkaidő kihasználására gondolok. Úgy vélem, hogy a törvény tervezetén Az önigazgatási szervek rendszerében jelentős helye lesz a dolgozókollektíva közgyűlésének (lásd a törvénytervezet 28. és 29. cikkelyeit). Rendkívül fontos és gyakorlati jelentősége van a dolgozókollektíva fogalma meghatározásának, hiszen ez a kollektíva lesz az az alany, melyet jelentős jogok és kötelességek illetnek meg, s melynek legfelsőbb szerve, a közgyűlés révén a dolgozók részt vehetnek a vállalat irányításában. Az első pillantásra úgy tetszhet, hogy mindazok, akik az adott vállalatnál dolgoznak, tagjai lehetnek a dolgozókollektívának. A kérdés mélyebb elemzése után azonban kitűnik, hogy előfordulhatnak olyan helyzetek, amikor a dolgozó ugyan az adott kollektívában dolgozik, s mégsem áll munkaviszonyban az adott vállalattal. A dolgozó ugyanis a vállalatnál tartózkodhat a továbbképzésével kapcsolatban, a munkakollektívában dolgozhat egy konkrét munkafeladat elvégzéséről szóló szerződés, illetve további olyan jogviszonyok kapcsán, melyek nem tekinthetők munkaviszonynak. A másik oldalon, a munkajog olyan eseteket is ismer, amikor a dolgozó munkaviszonyban áll egy konkrét vállalattal, de valójában egy bizonyos ideig nem vehet részt a dolgozókollektíva jogainak és kötelességeinek gyakorlásában. Ilyen lehet például a munkaképtelenség, az anyasági és a gyermekgondozási szabadság, a szolgálati út, a szabadságvesztés, stb. A munkajog feladata most az, hogy olyan kritériumokat válasszon, melyek segítségével egyértelműen meghatározható, ki a dolgozókollektíva tagja a vállalatnál. A legjárhatóbb módja, s a legegyszerűbb kritériuma ennek az érvényes munkaviszony létezésének vizsgálata lesz. Az állami vállalatról szóló törvény tervezete igazolja, az irányításban növekszik a dolgozókollektívák szerepe. Tanúi lehetünk annak, miként kerül sor tényleges, de jogi úton is arra, hogy a dolgozókollektívák az irányítás tárgyából az irányítás alanyává változnak. Az említett változások hozzájárulhatnak az emberi tényező teljes aktivizálásához, s egyben támogathatják a kollektívák tagjainak harmonikus fejlődését is. még sokat kell változtatni és módosítani. Mint szakszervezeti tisztségviselőnek hiányzik számomra a szak- szervezeti szervezet szerepének pontos meghatározása a vállalati önigazgatási tanács kijelölése és a vállalati tanácsok megválasztása terén. Véleményem szerint e téren a szakszervezetekre fontos feladat hárul. Az új törvénynek nagyon pontosan meg kellene határoznia a vállalatok kötelességeit és jogait, s nem lenne szabad lehetővé tennie hátsó kapuk keresését. JÁN MARTIŠEK, a bratislavai Szlovák Nyomdapari Vállalat nyomdásza. PONTOSABBAN HATÁROZZUK MEG A FELTÉTELEKET Dr. MIKULÁŠ TRSTENSKÝ A slušovicei Agrokombinát Efsz 2-es számú biokémiai üzeme Bathu- rin 82 és Moskitur elnevezésű biológiai rovarirtó szereket gyárt. E termékek nem pusztítják el a hasznos rovarokat, egészében véve ártalmatlanok, és a természetben egészségre ártalmatlan anyagokra bomlanak fel. A B Bathurin 82-es főleg hernyóirtásra használható, a Moskitur pedig megöli a szúnyogok és a legyek lárváit. A felvételen František Pavlik és Jaroslav Bolík az új részlegen a berendezés működését ellenőrzi. (Karéi Vlček felvétele - ČTK) A szakszervezetek szerepe az önigazgatásban kintetében is, akár a késztermékek mennyiségének a csökkenése árán. Feltételezem, hogy a gazdasági mechanizmus átalakítására vonatkozó alapelvek pontosítása, a komplex dokumentum kidolgozása során egyszerűbbé válnak a vállalatok pénzügyi gazdálkodására vonatkozó előírások is, főleg az adórendszer területén, s megszűnnek a többszöri bírságolás esetei is ugyanazért a gazdasági fogyatékosságért. A vállalatok bankhitelekkel való ellátását is lényegesen egyszerűbbé kellene tenni, lehetővé téve, hogy a vállalatok érvényesíthessék saját döntési jogkörüket az állami hitelterv feletti hitelek felvételében, például a mérlegelosztási tartalékokból, különböző magasságú kamatlábak mellett, a hitel jellegének megfelelően. így a vállalatok elegendő eszközhöz jutnának pénzügyi kötelezettségeik teljesítéséhez, s elmaradhatna a megtérítés bonyodalmas jogi kieszközlése, s a rosszul gazdálkodó vállalatokat a megtérítés elmaradásáért, illetve késéséért fizetett bírságok helyett a terven felüli kölcsönök magasabb kamatlábaival lehetne büntetni. Természetesen csak olyan feltételek mellett, ha nem áll fenn a teljes fizetésképtelenség. A teljes önálló elszámolás, az önfinanszírozás és a szocialista önigazgatás bevezetésével, ami a CSKP vezetése alatt a társadalmi szervezetekkel való szoros együttműködésben valósul meg, a vállalati törvény széles lehetőségeket fog nyújtani a szocialista vállalkozáshoz a közös cél elérésében, az egyes emberek és az egész társadalom anyagi és szociális szükségleteinek jobb kielégítésében. ALFONZ KONÔPKA mérnök, a tlmačei S. M. Kirov Szlovák Energetikai Gépgyár tervezési és pénzügyi osztályának vezetője
