Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-13 / 136. szám, szombat
ÚJ szú 3 1987. VI. 13. Reykjavík után - tervek a kilencvenes évekre Befejeződött a nemzetközi szakértői tanácskozás „Életfogytiglani thatcherizmus“? (ČSTK) - A szovjetunióbeli Szo- csiban az ENSZ égisze alatt rendezték meg azt a háromnapos szakértői tanácskozást, melynek címe: Reykjavík után - tervek a kilencvenes évekre. Az akció fő rendezőinek egyike a Békevédők Szovjet Bizottsága volt. A több mint 20 országból érkezett szakértők a hagyományos, valamint az atom- és űrfegyverekkel kapcsolatos problémákat tekintették át. Leszögezték, mielőbb fel kell számolni a nukleáris háború veszélyét, megbízható módon korlátozni kell a lázas fegyverkezést. A konferencia után megrendezett sajtóértekezleten Akasi Jaszusi, az ENSZ főtitkárának helyettese elmondta, kötetlen véleménycsere folyt, s bár itt-ott élesen ütköztek a nézetek, a vita mégis elősegítette egymás álláspontjainak megismerését. A véleménykülönbség ellenére minden résztvevő kereste a kulcsfontosságú kérdések megoldásának útját. Genrih Borovik, a szovjet békebizottság elnöke szerint egyetértettek abban, hogy napjainkban egyetlen állam biztonsága sem érhető el a másik biztonságának csökkentésével. Fidel Castro üdvözlő távirata (ČSTK) - Fidel Castro legfelsőbb kubai vezető az el nem kötelezett országok Phenjanban folyó, miniszteri szintű gazdasági értekezletének résztvevőit arra szólította fel, keressék a fejlődő államok közötti sokoldalú együttműködés bővítésének útjait. A konferenciához intézett üdvözlő táviratában Castro rámutatott, olyan helyzetet kell teremteni, amely elősegítené a fejlődő országok gazdasági együttműködését és az egyes államok gazdaságának fejlesztését. A kubai vezető rámutatott, az el nem kötelezett országok jelentős erőfeszítéseket tesznek az igazságos gazdasági világrend megteremtésére. Az üdvözlet felhívja a figyelmet arra, a fejlődő államok nem képesek törleszteni csillagászati összegre rúgó adósságaikat. Technológia és biztonság (ČSTK) - A finnországi Espoo városában nemzetközi konferencia kezdődött arról, miként hat a technológia az európai biztonság és együttműködés jövőjére. A tanácskozáson szocialista és tőkés országokból érkezett több mint 160 tudós vett részt. A konferenciát táviratban üdvözölte Kalevi Sorsa finn külügyminiszter. Hangsúlyozta, a tanácskozás a szovjet-amerikai viszony javulását jelző időszakban zajlik. Az új technológiák katonai szempontból is fontos szerepet játszanak, ezért elengedhetetlen, hogy megoldódjanak az ellenőrzés kérdései - mutatott rá üdvözletében Kalevi Sorsa. (ČSTK) - Fernando Mattheí tábornok, a chilei légierő főparancsnoka, a kormányzó katonai junta tagja csütörtökön újságíróknak azt nyilatkozta, 1989, vagyis Pinochet tábornok megbizatási idejének lejárta után polgári személynek kellene átvennie az államfői teendőket. A BBC-nek nyilatkozva hasonló véleménynek adott hangot Jósé Toribio Merino tengernagy, a haditengerészet főparancsnoka, aki ugyancsak a junta tagja. A legmagasabb rangú katonai vezetők közül nyíltan már csak Patricio Carvajal hadügyminiszter támogatja Pinochet újbóli jelölését. Mindez megerősíti, hogy a fegyveres erőkön belül komoly ellentétek robbantak ki arra vonatkozóan, maradjon-e Pinochet hatalmon, vagy a katonák vonuljanak-e vissza a laktanyákba. Az 1980-as alkotmány szerint a juntának egyhangúlag kell döntenie az elnökjelölt személyéről, akit 1989 elején országos népszavazáson választanának meg. Abban az esetben, ha a jelölt nem szerezné meg a szavazatok többségét, egy Dimitr Kosztov, a bolgár külügyminisztérium ENSZ-ügyekkel és leszereléssel foglalkozó osztályának vezetője megállapította, hogy az éles vita ellenére a kulcsfontosságú kérdésekben sikerült megegyezni. Elsősorban az atomfegyverek számának korlátozásáról és a közepes hatótávolságú rakétákról szóló szovjet-amerikai megállapodás megkötéséről van szó. A szakértők többsége fellépett a világűr militari- zálása ellen. Fontos eredmény az is, hogy a nyugati országok képviselői pozitívan reagáltak a Varsói Szerződés legutóbbi javaslatára arról, hogy kezdjenek konzultációkat a két tömb katonai doktrínáinak összehasonlításáról. (ČSTK) - A nyugatnémet Schwäbisch Gmünd város tanácsa csütörtökön este egyhangúan jóváhagyta azt a határozatot, amely kimondja, hogy az amerikai Pershing-2 rakétákat ki kell vonni az országból és nem más fegyverekkel pótolni. A tanácstagok felszólították Kohl kancellárt, tegyen meg mindent azért, hogy a genfi leszerelési tárgyalásokon siker szülessen. „Schwäbisch Gmünd hosszú éveken keresztül viselte a Perhsing-2 rakéták terhét. Ezért a polgárok remélik, hogy a Szovjetunió és az USA, valamint a varsói szerződésbeli és NATO-beli szövetségeseik közötti tárgyalások sikerrel zárulnak“ - szögezi le a határozat. A nyugatnémet szociáldemokraták ugyancsak sürgetik a közepes hatótávolságú, valamint a harcászati-hadműveleti rakéták mielőbbi felszámolását - hangsúlyozza az (ČSTK) - Szófiában befejeződtek a legfelsőbb szintű bolgár-mongol tárgyalások. Todor Zsivkov, a BKP KB főtitkára, az Államtanács elnöke és Dzsambin Batmönh, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB főtitkára, a Nagy Népi Hurál elnöke síkraszállt a nemzetközi biztonság átfogó rendszerének a megteremtéséért, a bééven belül általános választásokat kell kiírni. Pinochet tábornok az utóbbi időben többször értésre adta, ó maga akar lenni az elnökjelölt. Matthei tábornok és Merino tengernagy állás- foglalása azonban komoly akadályt jelenthet a diktátor terveinek útjában. (ČSTK) - Az igazságos közel- keleti béke megteremtéséről, valamint a palesztin és az izraeli nép békés együttéléséről volt szó a Palesztinjai Felszabadítási Szervezet és az izraeli békeerők képviselőinek budapesti találkozóján. A megbeszélések tartalmáról az újságírókat a két küldöttség vezetője, Abu Mazen, a PFSZ VB tagja, illetve Charles Bitón, a knesszet képviselője tájékoztatta. Ez volt a második ilyen jellegű találkozó, az elsőre 7 hónappal ezelőtt Romániában került sor. Bemutatkozó látogatás (ČSTK) - Alekszej Antonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának alelnöke Moszkvában - hivatalba lépése alkalmával - fogadta Jindrich Rehoreket, hazánk új szovjetunióbeli nagykövetét. A találkozón áttekintették a csehszlovák-szovjet kapcsolatok, fóleg a két ország gazdasági együttműködésének kérdéseit. Gennagyij Jagogyin, a szovjet felső- és középfokú szakoktatási tárca minisztere, a Szovjet-Csehszlovák Baráti Társaság össz-szövet- ségi vezetőségének elnöke is fogadta Jindrich Ŕehoŕeket. Jagogyin tájékoztatta a csehszlovák nagykövetet a szovjet oktatásügy átalakításának időszerű feladatairól. A megbeszélésen áttekintették a két ország baráti társaságai közötti együttműködés elmélyítésének lehetőségeit a nyilatkozat, amelyet az SPD brémai tartományi szervezete tett közzé. A dokumentum aláhúzza, ki kell használni azt a történelmi esélyt, hogy lehetőség van az atomfegyverek eltávolítására Európából. A nyugat-berlini szenátus (kormány) Eberhard Diepgen polgár- mesterrel az élen tegyen meg mindent azért, hogy érvényesítse befolyását és támogassa a közepes hatótávolságú rakéták felszámolását célzó szovjet javaslatokat. Ezzel a felhívással fordult a parlamenti csoportokhoz Horst Schmitt, a nyugat-berlini Szocialista Egységpárt elnöke. Levelében rámutat, hogy a szovjet-amerikai rakétaszerződés megkötésével fontos lépést lehetne tenni a béke megőrzése érdekében. Tekintettel Nyugat-Berlin földrajzi helyzetére, az itteni képviselőháznak rendkívüli érdeke, hogy támogassa, s aktívan hozzájáruljon ehhez a folyamathoz. kéért és a biztonságért vívott harcban a szocialista országok egységének és összeforrottságának megszilárdításáért. A két vezető rámutatott a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testülete berlini ülésén elfogadott dokumentumok jelentőségére. A tárgyalásokon nagy figyelmet fordítottak a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére. Todor Zsivkov és Dzsambin Batmönh tegnap írta alá Szófiában a két ország közötti barátsági és együttműködési szerződést, amely 2000- ig szól. A bolgár fővárosban pénteken tartott barátsági nagygyűlésen a két legfelsőbb vezető beszédet mondott. A Francia KP országos konferenciája (ČSTK) - Párizs Naterre munkásnegyedében tegnap megkezdődött a Francia Kommunista Párt országos konferenciája George Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkára terjesztette elő a főbeszámolót. Beszélt többek között a kommunisták feladatairól a jövő évben esedékes elnök- választásokra való felkészülés szakaszában. Részletesen kitért a kommunista párt közelmúltban tett javaslatára, hogy a párt elnökjelöltje André Lajoinie, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a nemzetgyűlésben a parlamenti csoport elnöke legyen. A tanácskozáson mindkét fél reálisnak nevezte a palesztinok és az izraeliek együttélését. Szorgalmazták egy olyan közel-keleti békekonferencia összehívását, amelyen valamennyi érdekelt fél részt venne. Avraham Sarir izraeli igazságügy-miniszter azzal fenyegette meg a budapesti találkozó izraeli résztvevőit, hogy otthon kihallgatásnak vetik őket alá és a PFSZ-szel való kapcsolatokat tiltó törvény alapján bíróság elé állítják őket. Az izraeli törvények szerint akár három évi börtönbüntetést is kaphatnak. Csata után sem változott a tájkép, legfeljebb az árnyalatok módosultak némiképp. Győzött a papírforma: a brit Konzervatív Párt megnyerte a csütörtöki parlamenti választásokat, s megszerezte a 650 tagú alsóházban az abszolút többséget: 376 mandátumot. Igaz, az 1983-ban kapott 397 képviselői székhez viszonyítva csökkent a fölénye, de a négy évvel ezelőtti elsöprő sikert elsősorban a Malvin-szigeteki háborúban aratott kétes értékű győzelemnek köszönhette, a túlfűtött nacionalista érzelmeknek. Akkor is, most is egy évvel hozta előre Thatcher a választásokat, hogy biztosra menjen, kihasználhassa helyzeti előnyét. A négy évvel ezelőtti nagy vesztes, a Munkáspárt lefaragott valamit hátrányából: 209 helyett 229 képviselőt küldhet a törvényhozásba. Csalódott a szociáldemokrata-liberális koalíció. hiszen a 27 bársonyszék helyett most 22-ót sikerült megkaparintania. Mondhatnánk azt is: mindenki csalódott kissé. A koalíció: mert nem teljesült titkos vágya, hogy kiugrik és sikerül komolyan beleszólnia a „nagypolitikába“, vagyis nem vált igazi harmadik erővé. A Munkáspárt: mert előretört ugyan, de nem olyan mértékben, mint szerette volna. A Konzervatív Párt: mert kisebb arányban győzött, mint elképzelte. Mondhatnánk azt is: Észak Dél ellen? Ugyanis az északi országrészben a Labour győzött, Skócia az övé. Itt építette le Thatcher a hagyományos gyáripart, itt növekedett legjobban a munkanélküliség, itt a legelégedetlenebbek a munkások a toryk gazdaságpolitikájával. Délen pedig, ahol az új, progresszív iparágak települtek, ahol az utóbbi évek társadalmi átrétegeződése folytán a legjobban megizmosodott a középosztály, a szavazók a thatcheri politika folytatására mondtak igent. Mondhatnánk azt is: életfogytiglani thatcherizmusra ítélték-e a briteket? Az ironikus kifejezés Neil Kinnock munkáspárti vezértől származik. S mondhatnánk azt is: a függönyt leeresztették, a színjátéknak vége, volt némi izgalom, a néző, pontosabban a 43 millió szavazásra jogosult állampolgár kiszórakozta magát, következnek a szürke hétköznapok. Mert színjáték is volt ez, jól megrendezett. Mikor egy hónapja ismertették az előrehozott vokscsata időpontját, Thatcher népszerűsége kulminált. Éppen maga mögött tudhatott egy általa is sokszor sikeresnek nevezett, s mindenképpen presztízsnövelő moszkvai látogatást. Akkor a konzervatív vezérek úgy nyilatkoztak, a harmadik győzelem megszerzése csak kényelmes séta lesz, s a kampány kezdetén maga Thatcher már a negyedik győzelemről is magabiztosan nyilatkozott. A „hataA Panamai Néppárt nyilatkozatában hangsúlyozta, az országban kialakult válságos helyzet annak következménye, hogy nem oldódnak meg az alapvető szociális és gazdasági problémák. A kommunisták pártja hangsúlyozza, a kormányzó Demokratikus Nemzeti Szövetség és a jobboldali Demokratikus Ellenzéki Szövetség közötti ellentétek lom arroganciájaként“ minősített kijelentése sokaknak nem volt szimpatikus, s akkor mondta Kinnock, hogy „az életfogytiglani thatcherizmus Nagy-Britannia halálos ítélete lenne“. Jött is a hidegzuhany a toryk számára, a közvélemény-kutatások szerint rohamosan csökkent népszerűségük, a Labour előretört, s úgy tűnt - még egy héttel ezelőtt is -, hogy meg tudja szorítani az elnökasszony pártját. De közjáték volt ez csupán, nem befolyásolta komolyan a választók hangulatát. Jól jött az e heti velencei tőkés csúcs is Thatchernek, ahonnan épp a választások miatt egy nappal korábban angolosan távozott. Sokak szerint csak népszerűségének növelésére használta ki Velencét. Szövetségesei szintén besegítettek neki, Reagan nemrégiben - a fair play szabályait felrúgva - beavatkozott a brit választási harcba azzal, hogy súlyos tévedésnek nevezte a Munkáspárt antinukleáris programját. Kétségtelen, pozitív eredményeket is felmutatni tudó gazdaság van Thatcher mögött. A brit ipar pozíciói javultak, az inflációt sikerült húszról öt százalék alá szorítani (ebben a világpiaci helyzet, a nyersanyagár-zuhanás is közrejátszott). A veszteséges vállalatokat fölszámolta - a munkanélküliség ugyan 3 millióra duzzadt, de nem ugrott fel négyre, ahogy a labouristák jósolták. Viszont korlátozta a sztrájkjogokat, csökkentette a szociális segélyeket. Létbiztonságot adott azoknak, akiknek már amúgy is volt. Egyszóval, amint megfigyelők írják, a nyolc év alatt a vasladyból acélpenge hajlékonyságú politikus lett, jó érzékkel ki tudja használni az esélyeit. Időzítve tud hízelegni a szavazóknak: a kormány nemrégiben csökkentette az adókat, s ami zsebremegy, az a hűvös angolok számára sem mindegy. Bekerülhet hát a rekordok könyvébe, hiszen sikerült neki az, ami az utóbbi száz évben nagynevű elődei közül senkinek: megszakítás nélkül a harmadik megbízatási időszakban is ő állhat a kormányrúdnál. S nem utolsósorban az igazságtalan választási rendszer az, ami győzelemhez segítette a konzervatívokat. Mivel csak a körzetek győztes jelöltjeinek szavazatait számolják, annak ellenére is sikerült megszerezniük a parlamenti többséget, hogy a választóknak csupán a 43 százaléka szavazott rájuk. Továbbá: a választók egynegyede el sem ment szavazni, tehát a szavazásra jogosult állampolgároknak hozzávetőleg csak a 30 százaléka adta le rájuk a voksát. A előrejelzések szerint Thatcher még a mai nap folyamán ismerteti új kormányának összetételét. MALINAK ISTVÁN a burzsoázia különböző csoportjainak az ellentétei. A dokumentum rámutat, a jobboldali pártok az amerikai nagykövetség utasítására igyekeznek zavargásokat provokálni, mivel Panama ingatag helyzete elsősorban az Egyesült Államoknak felel meg. Washington mindent megtesz azért, hogy ne teljesüljön a Panama-csatorna 2000-ig történő átadásáról szóló megállapodás. Pinochet ismételt elnökjelöltsége körül Komoly nézeteltérések a chilei juntában is. Az eurorakéták felszámolását követelik Bolgár-mongol barátsági és együttműködési szerződés A dokumentumot Todor Zsivkov és Dzsambin Batmönh írta alá Palesztin-izraeli megbeszélések Budapesten Sarir igazságügy-miniszter fenyegetőzik Panama A dolgozók nem hagyják félrevezetni magukat (ČSTK) - Néhány napos zavargások és a rendkívüli állapot csütörtöki kihirdetése után Panamában fokozatosan normalizálódik a helyzet. A munkaadók szövetségeinek és a jobboldali ellenzéki pártoknak a kormányellenes általános sztrájkra irányuló felhívásai a panamai dolgozók részéről nem találtak visszhangra. Az IPS hírügynökség jelentése szerint a két legnagyobb szakszervezet felszólította tagjait, ne hagyják magukat félrevezetni azok által, akik sosem törődtek a dolgozók érdekeivel. Megállapodás a kiadói jogról (ČSTK) - Egy olasz kiadó küldöttsége a szovjet írószövetség meghívására az elmúlt napokban Moszkvában tartózkodott. Borisz Paszternak Doktor Zsivago című regényének előkészületben levő moszkvai kiadásával kapcsolatban megvitatták a művel kapcsolatos szerzői jogvédelmi kérdéseket. Megállapodtak abban, hogy a mű terjesztése mindenütt a világon - kivéve a Szovjetuniót - a Giangiacomo Feltrinelli kiadó kizárólagos joga.