Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-13 / 136. szám, szombat
Gustáv Husák és Csao Ce-jang elvtárs az Aero Vodochody vállalathoz látogatott (Folytatás az 1. oldalról) lyi beszélgetéseken szó volt a nők munkafeltételeiről, amelyeket Libu- še Janstová, a reprográfiai osztály dolgozója ismertetett. Az üzemlátogatás alkalmából az egybegyült dolgozók szívélyesen köszöntötték a két ország vezetőit. A látogatás végén Václav Klouda, a vállalat igazgatója átnyújtotta az L 39 Albatros repülőgép modelljeit. Csao Ce-jang ajándékot adott át a vállalat dolgozóinak: a nagy kínai falat ábrázoló gobelint. Gustáv Husák és Csao Ce-jang beírta nevét és a következő szöveget a szerelőcsarnokban dolgozó, Hana Jirmusová vezette szocialista munkabrigád krónikájába: Látogatása alkalmából Gustáv Husák, a CSKP KB főtitkára, köztársasági elnök és Csao Ce-jang, a Kínai KP KB megbízott főtitkára, az Államtanács elnöke további sok sikert kíván az Aero Vodochody dolgozóinak igényes munkahelyi feladataik teljesítéséhez. A csehszlovák és a kínai vezetők ezután megtekintették az Aero termelési-gazdasági egység a Nehézgépipari Művek, az Agrozet, és az Autóipari Tröszt gyártmányainak kiállítását. Ezután a vállalat repülőterén megtekintették a mezőgazdasági célokra gyártott Agro Turbo, az L 410 utasszállító és a Z 50 sportrepülőgép, valamint az L 39 Albatros repülőgép próbarepüléseit. . Gustáv Husák és Csao Ce-jang tegnap Prágában találkozót tartott. Folytatta eszmecseréjét a csehszlovák-kínai együttmüködés elmélyítésének módjairól, valamint a nemzetközi helyzet néhány kérdéséről. A találkozó szívélyes légkörben és a kölcsönös megértés szellemében zajlott le. A délutáni órákban a prágai Hrzán- palotában megkezdődtek Ľubomír štrougal és Csao Ce-jang megbeszélései. Csehszlovák részről jelen voltak: Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Bohuslav Chňoupek külügyminiszter, Ladislav Luhový általános gépipari miniszter, Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter, Jaroslav Máček, a CSKP KB főtitkára titkárságának vezetője, František Šalda, a köztársasági elnök irodájának vezetője, František Chlád, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetóhelyettese és Zdenko Che- ben, hazánk kínai nagykövete. Kínai részről jelen voltak: Ven Tia-pao, a Kínai KP KB irodájának vezetője. Cseng Tou-ping külkereskedelmi miniszter, An Cse-ven, a gazdasági rendszer reformjával foglalkozó állami bizottság tanácsosa, Csien Csi-csen külügyminiszter-helyettes, Li Su-cseng, a Kínai KP KB nemzetközi osztályának vezetóhelyettese, Paj Mej-csing, az Államtanács vezető titkárának helyettese, Tang Lung- pin, a külügyminiszter tanácsadója és Zsang Dake, csehszlovákiai nagykövet. A megbeszélések folyamán Ľubomír Štrougal és Csao Ce-jang tájékoztatta egymást országának helyzetéről, főként a legutóbbi gazdasági intézkedésekről. Egybehangzóan megállapította, hogy ez a program szükségessé teszi a kölcsönös együttműködés intenzifikálását minden területen. Nagyra értékelték az elért eredményeket, az árucsere-forgalom növekedését és az együttműködés progresszív formáira való törekvést. Egyetértettek abban, hogy ennek a nem hagyományos útnak a jövőben meghatározóvá kell válnia. A kooperáció és a szakosítás szükségessége, a licencek és a tudományos-műszaki ismeretek cseréje, valamint a közös vállalkozások a feleket a harmadik országok piacain is arra kötelezik, hogy felülvizsgálják az eddigi gyakorlatot, főleg a gépiparban. Ezért meghatározták a kölcsönös érdeklődésükre számot tartó fő területeket, amelyek: az energia-, a gáz-, és a vegyipar, valamint több más ágazat, štrougal elvtárs felajánlotta Csao Ce-jang elvtársnak, hogy Csehszlovákia nagyobb mértékben részt vesz az ipari létesítmények korszerűsítésében, elsősorban azo- kéban, amelyek Kínában az 50-es években épültek. A beható eszmecsere, az együttműködés további útjainak keresése és a kereskedelmi forgalom növelése lehetőségeinek megvitatása során figyelembe vették a két ország gazdaságának sajátosságait és jelenlegi lehetőségeit, s arra a megegyezésre jutottak, hogy a hosszútávú és a dinamikus együttműködés teljes mértékben mindkét ország érdekeit szolgálja. Ezzel kapcsolatban javaslatot hagytak jóvá a hosszú távú együttműködési program mielőbbi kidolgozásáról. Ennek célja a gazdasági együttmüködés tervszerű fejlesztése, kiszélesítése és dinamikus fokozása lesz. A megbeszélések szívélyes légkörben zajlottak le, s a kétfél javaslatait tárgyilagosan ítélték meg. Kiemelték az együttműködés valóban perspektív és korszerű formáinak fontosságát, s nagy súlyt helyeztek a szocializmus építésével kapcsolatos rugalmas eszme- és tapasztalatcserére. Ľubomír Štrougal és Csao Ce-jang jelenlétében Bohumil Urban és Cseng Tuo-ping kiegészítő jegyzőkönyvet írt alá a két ország 1986-1990. évi hosszú távú kereskedelmi egyezményéhez, ennek értelmében az árucsere-forgalmat 90 millió svájci frankkal növelik. Ladislav Luhový és Zsang Dake aláírta a Szövetségi Általános Gépipari Minisztérium és a Kínai Gépipari Állami Bizottság gépipari munkacsoportjának statútumát. Csao Ce-jang kíséretének tagjai tegnap Prágában megbeszéléseket folytattak csehszlovák partnereikkel. Bohuslav Chňoupek külügyminiszter Csien Csi-csen kínai külügyminiszterhelyettessel találkozott. Bohumil Urban külkereskedelmi miniszter Csen Tuo- ping kínai külkereskedelmi miniszterrel és Paj Mej-csinggel, az államtanács vezető titkárának helyettesével tárgyait. Jaroslav Máček, a CSKP KB főtitkára titkárságának vezetője és Jaromír Matéj- ka miniszterhelyettes, a népgazdaság tervszerű irányításával foglalkozó kormánybizottság titkára Ven Tia-paoval, a Kínai KP KB irodájának vezetőjével és An Cse-vennel, a gazdasági rendszer reformjával foglalkozó állami bizottság tanácsosával folytatott megbeszéléseket. Michal štefaňák, a CSKP KB nemzetközi osztályának vezetője Li Su-csenggel, a Kínai KP KB nemzetközi osztályának vezető helyettesével tartott találkozót. Értékes dokumentumok (ČSTK) - A Pravda kiadóvállalatnál százezres példányszámban jelent meg az SZKP XXVII. kongresz- szusának anyaga, mely a következő dokumentumokat tartalmazza: az SZKP KB politikai beszámolója, melyet Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára terjesztett elő, a kongresz- szus határozata, a Szovjetunió gazdasági és szociális fejlesztésének fő irányai az SZKP új szerkesztésű programja, a vitafelszólalások és a külföldi vendégek üdvözlő beszédei. A gyűjteményt fordítói közösség fordította, s a bratislavai Pravda nyomdavállalat adta ki. CSKP-küldöttség utazott Tokióba (ČSTK) - A CSKP küldöttsége Michal Hocknak, a CSKP KB tagjának, a Csehszlovák Békebizottság Elnöksége tagjának vezetésével tegnap Japánba utazott. A Japán Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására a delegáció Tokióban részt vesz a Harc az atomháború elhárításáért, az atomfegyverek megsemmisítéséért és a béke közös ügyéért elnevezésű nemzetközi értekezleten. A Finn KP XXI. kongresszusa (ČSTK) - Helsinkiben tegnap megkezdődött a Finn Kommunista Párt XXI. kongresszusa, melyen 200 küldött és 29 külföldi delegáció vesz részt. A csehszlovák küldöttség élén Miroslav Müller, a CSKP KB osztályvezetője áll. A központi bizottság beszámolóját a párt tevékenységéről és további feladatairól Arvo Aalto, a Finn KP elnöke terjesztette elő, majd a kongresszus vitával folytatódott. Afganisztán Utasszállító repülőgép tragédiája A csütörtökön lelőtt AN-26-os típusú repülőgép tragédiájáról pénteken hoztak részleteket nyilvánosságra Kabulban. A gép - fedélzetén 55 emberrel - helyi idő szerint reggel 6 óra 10 perckor indult az ország déli részén fekvő Kandaharból a fővárosba. Nem sokkal a felszállás után jelentette a gép parancsnoka a földi irányításnak, hogy a jobboldali hajtóművet rakéta találta el. A hajtómű kigyulladt. A pilóta - a kerekek kiengedése nélkül - egy mezőre tette le a repülőgépet, amely mintegy 150 méter szánkázás után egy szakadékba zuhant és felrobbant. A merényletet mindössze ketten élték túl, a többiek- köztük 16 gyermek és 10 nő- szörnyet halt. (TASZSZ) Hazánkba érkezett Szalem Ahmed Szalem Harcolnak az igazságos társadalom megteremtéséért Milán Václavík megbeszélést folytatott a tanzániai vendéggel (ČSTK) - Szalem Ahmed Szalem, a Tanzániai Forradalmi Párt Elnökségének tagja, a KB titkára, miniszterelnök-helyettes, nemzetvédelmi miniszter tegnap hivatalos baráti látogatásra hazánkba érkezett. A Ruzynéi repülőtéren a vendéget Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter és más tisztségviselők köszöntötték. Jelen volt Issac Abraham Sepetu, Tanzánia csehszlovákiai nagykövete moszkvai állandó állomáshellyel. A himnuszok elhangzása után a két miniszter ellépett a prágai helyőrség felsorakozott díszegysége előtt. A fogadás a díszegység elvonulásával ért véget. Ezután megkezdődtek Szalem Ahmed Szalem és Milán Václavík hivatalos tárgyalásai. A baráti és szívélyes légkörű megbeszélésen a felek eszmecserét folytattak országaik belpolitikai helyzetéről, és áttekintették a jelenlegi nemzetközi problémákat. Milán Václavík ismertette a Csehszlovák Néphadseregnek a Varsói Szerződés tagállamai hadseregei védelmi rendszerének szilárd láncszemeként, valamint a csehszlovák dolgozó nép és a többi szocialista ország szocialista vívmányainak védelme terén betöltött szerepét. Nagyra értékelte Tanzánia imperialistaellenes külpolitikáját, mely a béke megőrzését, a neokolonializmus, a faji megkülönböztetés és az apartheid felszámolást célozza. Szalem Ahmed Szalem ismertette nemzetvédelmi miniszterünkkel a tanzániai belpolitikai helyzetet, azt, hogyan harcolnak az igazságos társadalom megteremtéséért. Megköszönte azt a támogatást, melyet Csehszlovákia és más szocialista országok nyújtanak Tanzánia gazdasági problémáinak megoldásához. A tanzániai vendég délután a prágai Žižkov-hegyen megkoszorúzta az ismeretlen katona sírját. A koszorúzásra elkísérte őt Karéi Rusov vezérezredes, a nemzetvédelmi miniszter első helyettese. Vasil Bil’ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára tegnap fogadta a CSKP KB épületében Szalem Ahmed Szalemet. A baráti légkörű megbeszélésen áttekintették a nemzetközi helyzet időszerű kérdéseit, és hangsúlyozták a két párt együttműködése megszilárdításának fontosságát. A fogadáson jelen volt Milán Václavík hadseregtábornok, nemzetvédelmi miniszter, Jaroslav Klícha vezérezredes, a Csehszlovák Néphadsereg politikai főcsoportfőnöke, Vladimír Blechta, a CSKP KB osztályvezetője és Isaac Abraham Sepetu, Tanzánia csehszlovákiai nagykövete. Ülést tarlóit az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága (ČSTK) - Ignác Janáknak, a CSKP KB Elnöksége póttagjának, az SZLKP KB titkárának vezetésével ülésezett tegnap Bratislavában az SZLKP KB mezőgazdasági és élelmezésügyi bizottsága. Megtárgyalta az állami vállalatról és a mezőgazdasági szövetkezetekről szóló törvény tervezetét. A vitában a bizottság tagjai észrevételeket és ajánlásokat tettek mindkét törvényjavaslat tökéletesítésére. Ezután a bizottság megtárgyalta a Szlovák Népi Ellenőrzési Bizottság azzal kapcsolatban végrehajtott ellenőrzésének eredményeit, hogyan alakul az egyes élelmiszerekkel való belpiaci ellátás. Kritikusan fölmérte az ellenőrzött területek helyzetét, és megállapította, hogy egyes pozitív eredmények ellenére továbbra is sok a fogyatékosság a normák és a technológiai fegyelem megtartása terén. A vezetők mindeddig nem fordítanak kellő figyelmet a minőségre. A bizottság utasította a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, valamint a Szlovák Kereskedelmi Minisztérium reszortját a jóváhagyott intézkedések következetesebb végrehajtására és a szállítói-megrendelői kapcsolatok javítására, hogy a piacra megfelelő összetételben kerüljenek minőségi termékek. Reagan villámlátogatása Nyugat-Berlinben (ČSTK) - Ronald Reagan, az Egyesült Államok elnöke a velencei tőkés csúcsról hazatérőben négyórás villámlátogatást tett Nyugat- Berlinben. A látogatás provokatív jellegét bizonyítja Richard von Wei- zsäckerrel, az NSZK elnökével, valamint Helmut Kohl kancellárral, vaRabah Bitat sajtóértekezlete Az algériai parlamenti küldöttség elutazott hazánkból (ČSTK) - Rabah Bitat, a Nemzeti Felszabadítási Front KB Politikai Bizottságának tagja, az Algériai Demokratikus és Népi Köztársaság Nemzetgyűlésének elnöke tegnap sajtótájékoztatót tartott Prágában. Elmondta, hogy a csehszlovák-algériai magas szintű megbeszélések baráti légkörben zajlottak le. - Megismerkedtünk a CSKP XVII. kongresszusa határozatainak megvalósításával kapcsolatos törekvésekkel is. Elégedettek vagyunk a két ország barátságának és együttműködésének eddigi fejlődésével. Hangsúlyoztuk a két parlament között létrejött egyezmények jelentőségét is - mondta Rabah Bitat. A vendég a továbbiakban beszélt a nemrég elfogadott új Nemzeti Chartáról és az országában végbemenő gazdasági változásokról. Ezután a közel-keleti helyzet megoldásának lehetőségeivel kapcsolatos kérdésekre válaszolt.- Algéria továbbra is támogatja a palesztinforradalmat. Ezért törekedett arra, hogy ott tartsák meg a Palesztin Nemzeti Tanács ülését. Újra hangsúlyozni szeretném, hogy Algéria elítéli azokat a törekvéseket, amelyek a palesztin-kérdés nem egységes megoldását szorgalmazzák. Minden olyan megoldás, amely nem veszi figyelembe a palesztin nép érdekeit, elsősorban független állam létrehozásának jogát, eleve kudarcra van ítélve - mondotta. A Rabah Bitat vezette algériai parlamenti küldöttség tegnap befejezte csehszlovákiai látogatását, és hazautazott. A Ruzynéi repülőtéren a vendéget Alois Indra, a CSKP KB Elnökségének tagja, a Szövetségi Gyűlés elnöke, Vladimír Vedra, a Szövetségi Gyűlés alelnöke és más személyiségek búcsúztatták. (ČSTK) - A csehszlovák kormányküldöttség, melyet Peter Colotka, a CSKP KB Elnökségének tagja, a szövetségi kormány alelnöke, az SZSZK kormányának elnöke vezetett, tegnap Tallinnban találkozott az Észt SZSZK Minisztertanácsának képviselőivel, élükön Bruno Saullal, az Észt Minisztertanács elnökével. Tájékoztatták egymást arról, hogyan teljesítik országaik a CSKP XVII. kongresszusának, illetve az SZKP XXVII. kongresszuEl kell mélyíteni az alapkutatás szakosítását sának határozatait. Megállapodtak, hogy továbbfejlesztik és mélyítik a közvetlen termelési és tudományos-műszaki kapcsolatokat, valamint az üzemek és szervezetek közti termelési kooperációt. Az észt minisztertanács a csehszlovák küldöttség tiszteletére díszebédet adott. A csehszlovák kormányküldöttség tegnap befejezte baráti látogatását az Észt SZSZK-ban és hazautazott. ló hivatalos találkozója, ami szöges ellentétben áll a Nyugat-Berlinről szóló négyhatalmi megállapodással. Délután az amerikai elnök rendkívüli biztonsági intézkedések közepette ellátogatott a Brandenburgi kapuhoz, ahol beszédet mondott. Bár reményét fejezte ki, hogy az európai közepes hatótávolságú rakéták megsemmisítéséről szóló megállapodás már csak egy karnyújtásnyira van, ez alkalommal sem feledezett meg a „szovjet veszély“ elemzéséről, valamint a szocialista országok és a Szovjetunió elleni kirohanásairól. Kora hajnalig folytatódtak Nyugat-Berlinben az amerikai kormány politikája elleni tiltakozó akciók. A megmozdulások végül a rendőrséggel való összecsapásokhoz vezettek. Több mint 50 tüntetőt letartóztattak, s legalább 20 rendőr megsebesült. A NATO-tanács pozitív döntése (Folytatás az 1. oldalról) elfogadott intézkedések tervével foglalkozott. Hangsúlyozta, hogy az alapkutatásban nagy figyelmet fordítanak a hatékonyság további növelésére és a szerzett ismeretek gyakorlati felhasználására. Megállapította, hogy a jelenlegi ötéves tervidőszakban el kell mélyíteni a csehszlovákiai alapkutatás szakosítását, s nagy súlyt kell helyezni az alapkutatás állami tervének és a KGST- tagországok 2000-ig terjedő komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjának megvalósítására. Stanislav Kubík akadémikus, az akadémia tudományügyi titkára a tudományos intézmények a 8. ötéves tervidőszak első évében elért eredményeit értékelte. Kiemelte, hogy külön figyelmet érdemel az akadémia együttműködése a vállalatokkal. Az ezt követő vitában az akadémia tagjai arra mutattak rá, hogyan lehetne növelni az alapkutatás hatékonyságát, s értékelték az új alapkutatási feladatokat a pártdokumentumokból és a KGST-tagországok komplex tudományos-műszaki fejlesztési programjából kiindulva. A tanácskozás végén a résztvevők jóváhagyták az akadémia 8 ötéves tervidőszakra szóló intézkedéseinek tervét, és üdvözlő levelet küldtek a CSKP Központi Bizottságának. Ebben megígérték, hogy elsőrendű figyelmet fognak fordítani a kutatás helyes orientálására és az irányítás tökéletesítésére. (ČSTK) - Reykjavíkban tegnap befejeződött a NATO-tanács kétnapos ülése. A tizenhat külügyminiszter elfogadta a záróközleményt, amelyben nyolc heti konzultáció után a NATO-tagországok pozitívan reagáltak azokra a szovjet leszerelési javaslatokra, melyek célja az amerikai és a szovjet közepes hatótávolságú és harcászati-hadműveleti rakéták felszámolása Európában. Ennek ellenére azonban a NATO-szövetségesek elutasították a „kettős nullamegoldás“ egész terjedelmében való elfogadását. Támogatták az NSZK követelését, hogy ne számolják fel azt a 72 Pershing-1 rakétát, amely a Bundeswehr, de a rajtuk lévő nukleáris robbanófejek az USA tulajdonát képezik. George Shultz amerikai külügyminiszter az ülés után elismerte, hogy ez az álláspont bonyolíthatja a genfi tárgyalásokat, melyek - szerinte - még messze vannak a befejezéstől. További bonyodalmat okozhat a NATO-nak az a követelése, hogy globális méretekben likvidálják a közepes hatótávolságú rakétákat. A dokumentum a továbbiakban rámutat a hagyományos fegyverek terén való egyensúly kialakításának szükségességére, miközben a NATO igyekszik azt a hamis benyomást kelteni, hogy a Varsói Szerződés ezen a téren fölényben van. Reykjavíkban a NATO-tagországok válasz nélkül hagyták a szocialista országok számos további leszerelési javaslatát. A dokumentum például egy szóval sem tesz említést a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének legutóbbi berlini kezdeményezéséről, hogy kezdjenek konzultációkat a két szövetség katonai doktrínáiról. Bár a dokumentum hemzseg a ,,béke“ és a „leszerelés“ szavaktól, végeredményben az a következtetés vonható le belőle, hogy a NATO kitart agresszív irányvonala mellett. ÚJSZť 2 1987. VI. Kormányküldöttségünk hazaérkezett