Új Szó, 1987. június (40. évfolyam, 125-150. szám)
1987-06-20 / 142. szám, szombat
Egy hét a nagyvilágban Június 13-tól 19-ig Szombat: Csao Ce-jang befejezte csehszlovákiai látogatását és Budapestre utazott • Nagyszabású atomfegyver-ellenes tüntetés volt Bonnban Vasárnap: Olaszországban megkezdődtek a parlamenti választások • A pápa befejezte lengyelországi látogatását • Az SPD rendkívüli kongresszusán a párt elnökévé Hans-Jochen Vogelt választották Hétfő: Batmönh-Gorbacsov találkozó volt Moszkvában • Megnyílt az ASEAN külügyminiszteri értekezlete Singapúrban Kedd:. Bohuslav Chňoupek Nagy-Britanniába érkezett • A sowetói vérengzés évfordulóján általános sztrájkot tartottak Dél-Afrikában • A spanyol parlament képviselöháza ratifikálta az atomsorompó-egyez- ményhez való csatlakozást Szerda: Eduard Sevardnadze Szófiából Budapestre érkezett • Kábítószerellenes-vilgákonferencia kezdődött Bécsben Csütörtök: Bulgáriában kezdett látogatást Csao Ce-jang • Új állam- és kormányfőt választottak Vietnamban Péntek: Leningrádban véget értek a csehszlovák gazdasági és műszaki napok • Befejeződött az NSZEP KB ülése W WWWfíMWWWWrW'WWWK Bohuslav Chňoupek és brit kollégája, Geoffrey Howe a tárgyalások előtt (Telefo: ČSTK) Leszerelési kérdések a figyelem homlokterében Mozgalmas előzményei voltak az elmúlt hét eseményeinek. Az előző héten zajlott ugyanis a hét vezető tőkés ország csúcstalálkozója, amely ugyan számos kérdésben nem hozta meg a várt eredményt, s jobbára megrekedt az általánosságok és az óvatosság szintjén, a kelet-nyugati kapcsolatokat illetően azonban elismerte azok további elmélyítésének fontosságát. A tanácskozás az európai közepes hatótávolságú rakéták ügyében konkrét válasszal adós maradt, George Shultz amerikai külügyminiszter szerint azonban megteremtette az alapját annak, hogy a genfi amerikai-szovjet tárgyalásoknak jó esélyük legyen a sikerre. Ezt erősítette meg a Reykjavíkban megrendezett NATO-tanács ülése, amelyen nyolcheti habozás után az Egyesült Államok szövetségesei megállapodásra jutottak a közepes és rövidebb ható- távolságú európai nukleáris eszközökről és így lehetővé tették Washingtonnak, hogy megállapodjék Moszkvával a kettős nullamegoldásban. A „hetek hete“ ily módon végül is konkrét eredményt ígért, melyet Reagan amerikai elnök rádióbeszédében „világra szóló jelentőségűnek“ minősített, hangsúlyozva, hogy ezzel a fegyverzetcsökkentésről szóló megállapodás is közelebb kerülhet. A NATO-tanács döntése - minden pozitív vonatkozása ellenére sem felhőtlen. Bonn kívánságára ugyanis nem vették figyelembe a Bundeswehr tulajdonában lévő Pershing 1A rakétákat, amelyekhez amerikai nukleáris robbanófejek tartoznak. E kérdésben a hét elején Viktor Karpov szovjet leszerelési szakértő fejtette ki véleményét a hamburgi Der Spiegel hasábjain, legutóbb pedig Eduard Sevardnadze szovjet külügyminiszter erősítette meg csütörtöki budapesti sajtóértekezletén, hogy a döntés nehezíti a megegyezést Genfben. Az elmúlt hét eseményei között kell említést tennünk Ronald Reagan bejelentéséről, hogy a szövetségesekkel egyetértésben az Egyesült Államok kiegészítette korábbi genfi javaslatát. Eszerint az Európában telepített amerikai és szovjet közepes hatótávolságú rakéták felszámolása mellett a rövid hatótávolságú - szárazföldi telepítésű rakéták világméretű megsemmisítésére tettek javaslatot. Itt említjük meg azt is, hogy a TASZSZ a hét elején tette közzé a szocialista országok szerződéstervezetét az atomfegyver-kísérletek általános és teljes betiltására. A Szovjetunió a szocialista országokkal együtt 1987. június 9-én terjesztette ezt a dokumentumot a genfi leszerelési értekezlet elé. A nemzetközi helyzet alakulása szempontjából meghatározó jelentőségű az a javaslat, amelyet levelében Gustáv Husák továbbított az ENSZ főtitkárának. Csehszlovákia és az NDK javaslatot tett arra, hogy Közép-Európában hozzanak létre atommentes folyosót, s ezzel is elősegítsék a leszerelési folyamatot. A folyosó Csehszlovákia és az NDK mellett az NSZK-t érintené, és az említett három állam határának mindkét oldalán megközelítőleg 150 kilométer széles lenne. A két szocialista ország a javaslatot ez év áprilisában már továbbította az NSZK kormányának, a nemzetközi enyhülés és a tartós biztonság politikája azonban szükségessé teszi - hangsúlyozza Gustáv Husák levele is -, hogy a kezdeményezést az ENSZ is felkarolja. A hét végén közölték, hogy a javaslatot az ENSZ-közgyü- lés 42. ülésszakának programjába iktatták. Londoni megbeszélések Az európai enyhülés folyamatába szervesen illeszkedik Bohuslav Chňoupek kétnapos nagy-britanniai látogatása. Személyében az előző heti választási megpróbáltatások után első ízben fogadtak Londonban külföldi vendéget. A jelenlegi nemzetközi helyzetben - amikor minden lépés számit az általános enyhülés elmélyítésében, s amikor az európai nukleáris rakétákról szóló szovjetamerikai megállapodás körvonalai rajzolódnak ki, - különös jelentőségű Bohuslav Chňoupek csehszlovák és Geoffrey Howe brit külügyminiszter találkozója. Bár a megbeszélések elsősorban a két ország kölcsönös viszonyának fejlesztéséről, a kor követelményeinek megfelelő együttműködés bővítéséről folytak, messzemenően túlnőttek a kétoldalú kapcsolatok keretein. A leszerelés ma már nemcsak a „nagyok“ kiváltsága. Elérése érdekében minden egyes államnak cselekednie kell. A megbeszélések konstruktív légkörben zajlottak és további előrelépést jelentettek a két ország viszonyában. Ennek feltétele tulajdonképpen már Geoffrey Howe 1985-ös csehszlovákiai látogatása során megteremtődött, amikor sikerült kedvező légkört kialakítani kapcsolatainkban. Ez viszont kihatással volt a további időszakra is. A mostani megbeszéléseken rámutattak: mindennek ellenére még korántsem aknáztunk ki minden lehetőséget, még mindig nagy tartalékaink vannak. A gazdasági, tudományos-műszaki kapcsolatok és azok jelenlegi fejlődése elmarad a két ország lehetőségei mögött. Egyáltalán, a gazdasági együttműködés magasabb formáira kellene áttérni, ami viszont teljes mértékben vonatkozik a politikai kapcsolatokra is. Fontos lenne a jövőben intenzívebbé tenni a magas- szintű politikai párbeszédet, amihez tulajdonképpen az első lépést megtette a mostani találkozó. Csőn Tu Hvan lemondását követelik Tovább tart a feszültség Dél-Ko- reában. A szöuli papok egy csoportja engedetlenségi kampányt hirdetett, hogy rákényszerítse a kormányt módszerei megváltoztatására, s a hét elején lemondásra szólította fel a diktátori rendszer fenntartását erőszakoló Csőn Tu Hvan elnököt. A kormány tárgyalásokat javasolt az ellenzéki erőkkel. E békülékeny gesztusra kivonultak a Mijongdong székesegyházból azok a diákok, akik a választási rendszer ellen tiltakozva a múlt hét óta megszállva tartották a templomot, bár a kormány békülékenységét nem veszik komolyan. A legnagyobb ellenzéki mozgalom, az Újraegyesítés Demokratikus Pártja nyilatkozatban közölte, hogy a parlament e heti ülésén visszautasítja a kormánypárttal való párbeszédet mindaddig, míg a Cson-kabi- net nem kezdeményezi a demokratikus reformokat, beleértve a közvetlen elnökválasztást is. A feszült délkoreai belpolitikai helyzet, valamint a kormány makacs magatartása alapján arra következtethetünk, hogy aligha mondható közelinek a megegyezés a demokratikus változást követelő tömegek és a diktatórikus rendszerhez ragaszkodó kormánykörök között. FÓNOD MARIANNA Kádár János, az MSZMP főtitkára csütörtökön fogadta Eduard Sevardnadzét, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagját, szovjet külügyminisztert, aki hivatalos baráti látogatásra érkezett Magyarországra. (Telefoto: ČSTK) Amikor nem azt írjuk, amit akarunk Gyakran tapasztaljuk, hogy az író, újságíró nem azt közli az olvasóval, amit közölni szándékozott. Ó maga ugyan ezt észre sem veszi, de az olvasó igen. A szerző nem veszi észre, mert a megírandó tény, valóság ismeretében olvassa el a cikkét - ha egyáltalán elolvassa -, s nem is gondol arra, hogy bizonyos - természetesen másképp is értelmezhető - vonatkozásokat az olvasó nem úgy fog fel, mint ő. Különösen a mondatok felületes szerkesztése nyújt lehetőséget az efféle félreértésekre. Nézzük csak meg a következő mondatokat! (Gyuszi) „Éneklés közben a lányra gondolt, meg arra az estére, amikor Ragyás tánc közben otthagyta, mert egy szebbet látott meg a forgatagban.“ Ragyás természetesen fiú, s az olvasó először megütközik: hogyan hagyhatta ott azért, mert egy szebbet látott meg a forgatagban. Talán együtt táncoltak? Csak a mondat ismételt elolvasása után sejtjük, hogy a Ragyás a lányt hagyhatta ott, mert egy szebbet látott meg a forgatagban. Csakhogy ez a szövegből nem derül ki egyértelműen, mert a lány nem alanyként, még csak nem is tárgyként szerepel a mondatban, hanem csupán határozóként: (Gyuszi) „Éneklés közben a lányra gondolt, meg arra az estére, amikor Ragyás tánc közben otthagyta ...“ Gyuszi az első mondat alanya, joggal hiheti tehát az olvasó, hogy a tárgyas ragozású otthagyta igealak őrá utal vissza mint tárgyra. Ilyenkor bizony nem kell félni még a szóismétléstől sem: ki kell tenni a tárgyat, esetleg a lány nevét alkalmazni tárgyként: ...amikor Ragyás tánc közben otthagyta Ritát... De ugyanennek a szövegnek egy másik mondata is félreérthető: „A lány már ott állt a megbeszélt helyen, amikor Gyuszi befordult a meredek utcába. Szoknyáját libegtette a szél.“ íme, itt meg Gyuszi szoknyát vett magára. Mivel az első mondat második tagmondatának alanyaként Gyuszi szerepel, a másik mondat tartalmát őrá vonatkoztathatjuk. Itt is elkerülhető lett volna a félreértés, ha a szerző nem fél a szóismétléstől, illetve ha a lánynak legalább a nevét említi birtokos jelzőként a másik mondatban: Rita szoknyáját libegtette a szél. Egy riportban így fogalmazott meg egy mondatot az újságíró: „Az éppen távozni készülő, a járásban csak kendergyárként emlegetett üzem igazgatóhelyettese még hozzáfűzte...“ Hát itt bizony nem az igazgatóhelyettest értelmezhetjük távozni készülőnek, hanem az üzemet. A szerző itt egy minőség- és egy birtokos jelzőt próbált - természetesen sikertelenül - mellérendelő viszonyba állítani. Minőségjelző csak minőségjelzővel, esetleg mennyiségjelzővel állítható mellérendelő viszonyba, birtokos jelzővel nem. S mivel a mellérendelőnek szánt másik szerkezetben is van egy minőségjelző: az emlegetett, így a készülő és az emlegetett tagok egyaránt az üzemre vonatkoznak. Amit a riporter ki akart fejezni, ez: A járásban csak kendergyárként emlegetett üzem éppen távozni készülő igazgatóhelyettese még hozzáfűzte... Máskor a helyesírási szabályok hiányos ismerete okoz félreértést. Például ebből a mondatból: „Három és félezer korona a havi fizetése“ - az alkalmazott helyesírási megoldás szerint azt értheti meg az olvasó, hogy a szóban forgó személynek három + félezer, vagyis ötszázhárom korona a havi fizetése. Ez bizony nagyon kevés volna. A félreértést az okozza, hogy a fél és az ezer szavakat egybeírta a szerző. Természetesen egybe is írhatók ezek, ha az összetétel jelentése ez: ötszáz. De nem írhatjuk őket egybe akkor, ha az ezer nemcsak a fé/-nek, hanem a három-nak is jelzett szava. Ilyenkor így írjuk le ezt a kifejezést.: három és fél ezer. Vagyis mind a négy szót különírjuk egymástól. A tagmondatkapcsoló és kötőszó elé tartozó vesszőnek az elhagyása is megtréfálja olykor az olvasót, mint például ebben a mondatban is: „Másnap ismét jól felelt Lacika és Pista, aki segített neki a tanulásban, büszkén feszített a padban.“ A mondat szerint mindkét fiú jól felelt: Lacika is és Pista is, aki segített neki a tanulásban, csak éppen a mondat végén derül ki a Pista feszítése miatt, hogy másról van szó. Ha vesszőt vagy pontosvesszőt teszünk az és elé, nincs semmi baj az értelmezéssel. Másnap ismét jól felelt Lacika; és Pista, aki segített neki a tanulásban, büszkén feszített a padban. JAKAB ISTVÁN Eredmény vagy következmény? Az egyik lapban olvashattuk: „Üzemünk ebben a negyedévben nem teljesítette tervét, s ennek a lemaradásnak eredményeképpen dolgozóink most nem kapnak prémiumot.“ Más idézet szintén napilapból: „A szicíliai földrengés eredménye: közel hatezer ház teljes pusztulása.“ S végül egy harmadik mondat, egy baleseti jegyzőkönyvből. „T. Tibor ellenőr helytelen utasítást adott a két vezetőnek, s ennek volt eredménye a súlyos kimenetelű villamosbaleset." Bár az eredmény általában csakugyan valamely cselekvésnek, folyamatnak következményét jelenti, azt hiszem, olvasóink is érzik, hogy az idézett példamondatok - noha nem érthetők félre - egytől egyig sántítanak, s éppen a vizsgált szó használatának „eredményeként“. Az eredmény ugyanis nyelvünkben egyre inkább siker, jó eredmény értelmében használatos, vagyis valami hasznot, valami többletet, valami előbbre jutást, gazdagodást tükröz. így mondjuk: Kiváló munkájának eredményeképpen szakszervezeti üdülésben részesült.“ Vagy: „A jó tanulás eredménye a jó bizonyítvány." A matematika nyelvén természetesen beszélhetünk negatív eredményről is: mínusz három és mínusz négy összeadásakor az eredmény mínusz hét. Ugyancsak így mondjuk „sportnyelven“ is: A DAC és a Plzeň mérkőzésének eredménye 2:1. (Bár ez inkább a győztesnek eredmény, a vesztes aligha könyvelhette el sikernek a mérkőzés ilyen kimenetelét.) A kár, a baj, a lemaradás inkább okozat, következmény. Az alakuló nyelvhasználatot figyelembe véve mondjuk tehát így: „Az üzem nem teljesítette negyedévi tervét, ennek következménye a prémium elmaradása." Vagy: „A földrengés következtében hatezer ház dőlt össze.“ S végül: „Az ellenőr helytelen utasítást adott, a következmény - súlyos közlekedési baleset." PADOS PÁL ÚJ SZÚ 4 1987. VI. 20.
