Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)
1987-05-30 / 124. szám, szombat
A társadalmi elkötelezettség megnyilvánulasa: a munka- és a politikai aktivitás egysége T ársadalmi életünknek a szociális és a gazdasági fejlődés meggyorsítására épülő átalakításában meghatározó tényező a dolgozó ember. A CSKP XVII. kongresszusán kitűzött társadalomfejlesztési feladataink teljesítése elképzelhetetlen a dolgozó tömegek összehangolt igyekezete nélkül. Ebben az összefüggésben időszerű a munka- és a politikai aktivitás egységének elmélyítése. A CSKP XVII. kongresszusán a CSSZSZK 1986-1990. évi gazdasági és társadalmi fejlesztésének fő irányairól és a 2000-ig terjedő kilátásokról szóló beszámoló ezzel kapcsolatban, kiemelte: ,,A kitűzött feladatok és célok teljesítése hatást gyakorol minden állampolgárunk életére és ezért az egész nép ügyévé kell válnia. A párt abból indul ki, hogy terveink megvalósításában döntő fontosságú tényező az ember, magas fokú munka- és alkotó aktivitása s kezdeményezése, minden újnak és haladónak támogatása.“ A dolgozók aktivitása és kezdeményezése nem értékelhető csupán gazdasági és szociális ismérvek alapján, hanem politikai jelentősége és hatása szempontjából is. Az aktivitás és a kezdeményezés politikai jellegét kiemeli az a tény, hogy a szocialista társadalom osztálytársadalom és ezért irányításának is törvényszerűen osztálypolitikai a jellege. A politika a szocializmusban áthat és befolyásol minden folyamatot és hatása alatt áll minden állampolgárunk. Hiszen, amint azt Lenin megállapította, a társadalomban nem lehet tőle függetlenül élni. Célunk az, hogy hovatovább mind többen tudatosan és öntudatosan elfogadják ezt a politikát és munkájukban, életükben igazodjanak hozzá. Szocialista társadalmunk fejlődésének erőforrása az emberek öntudatossága és tudatos cselekvése. Manapság különösképpen fontos sokoldalúan fejleszteni és tökéletesíteni azt a cselekvést, amellyel az ember kifejezi a társadalom és a társadalmi ügyek iránti magatartását. Elsősorban a minőség és a hatékonyság javítását célzó munkáról van szó. Továbbá arról, hogy az ember érdekelt legyen a gazdaság intenzifikálásában, a tudomány és a technika fejlesztésében, a társadalmi élet egyes szakaszain a szervezés és az irányítás javításában, az átlagosság, a közömbösség, a passzivitás, a szocializmustól idegen jelenségek ellen vívott következetes harcban, s végül a szocialista életmód, valamint a szocialista személyiség formálásában. Ebben a vdhatkozásban fontos az aktivitás fogalmának helyes értelmezése. Az aktivitás nem fogható fel csupán fiziológiai mozgásként és cselekvésként, hanem szociális és osztályértelmezésben a társadalomra tudatosan és alkotó módon kifejtett hatásként, mégpedig azon objektív törvényszerűségek megismerése s a velük való azonosulás alapján, amelyekhez ez a világ igazodik fejlődésében. Konkrétabban szólva: azonosulás ez azzal az objektív törvényszerűséggel, hogy a szocializmus felváltja a kapitalizmust és hogy ennek érdekében aktívan kell cselekedni. E bben az értelmezésben a munka úgy jellemezhető, mint a társadalmi aktivitások egyike, a dolgozók tevékenysége, amelynek eredményei a társadalmi célokkal összhangban teremtett anyagi és ■szellemi javak. Ez az aktivitás kötődik a legszorosabban a munkához, mint természetes megélhetési forráshoz, amely egyben túlhaladja a szokványos kötelességek és munkafeladatok kereteit. A politikai aktivitás, amely a társadalmi aktivitás egyik formája, az osztályok, a társadalmi csoportok, a nemzetek, a nemzetiségek, szervezeteik és intézményeik valamint az egyének olyan cél- és öntudatos alkotó tevékenysége, amely a társadalom fejlődését szolgálja összhangban a társadalmi fejlődés objektív törvényeivel, a munkásosztálynak és élcsapatának, a kommunista pártnak politikájával. Ez az aktivitás a szociálpolitikai szférában nyilvánul meg, a termelés irányításában valamint ellenőrzésében, a társadalmi ügyek igazgatásában való részvételben, a legalsóbb szinttől a legmagasabbikig. Mégpedig a politikai rendszer, a párt- és állami szervek, a szervezetek és intézmények keretében, a társadalmi és az érdekképviseleti szervezeteknek széles hálózatának közvetítésével, a kommunista párt által vezetett Nemzeti Front bázisán. Lényege a dolgozók részvétele a politikának kimunkálásába^ megvalósításában és ellenőrzésében, az állami és a társadalmi ügyek igazgatásában, a munkásosztály és szövetségesei alapvető érdekeivel összhangban. Ez az aktivitás az olyan tevékenységek formája, amelyekben kifejezésre jutnak elsősorban a nép politikai érdekei. Érvényesülnek benne az állampolgárok jogai és szabadságjogai s ez egyben az emberekkel való foglalkozásnak is alapvető formája, amelynek célja megnyerni őket a pártpolitika megvalósításának. A munkaaktivitásból a politikai aktivitásba való átmenet sokoldalú, sokrétű. Ennek az átmenetnek elsőrendű előfeltétele a feladatok rendszeres teljesítése és túlteljesítése. Amennyiben a dolgozó a kötelességénél többet teljesít, akkor nagyobb érdeklődést tanúsít egyben munkája eredményei, s azoknak a vállalatnál és a vállalatokon kívüli hasznosítása, tehát a munka társadalmi haszna iránt is. Ez a kiindulópontja a köz- ügyekben való részvételnek. Gazdasági viszonylatban a politikai aktivitás kezdete az, ha a munkás másokra hat, hogy jobban, ésszerűbben termeljenek, a munka megköny- nyítésére, a termelékenység növelésére, éljenek a tudományos-techni- kai forradalom lehetőségeivel és rugalmasan oldják meg a felmerülő problémákat stb. A termelés gazdasági feladatai megoldásának ugyanis végső soron politikai indítékai és következményei vannak. E tekintetben politikai vonatkozása és hatása van a részvételnek a szocialista munkaversenyben, az újító- és a feltaláló mozgalomban, a munka szervezésének és javadalmazásának új formáiban, valamint a dolgozók aktivitásának és kezdeményezésének egyéb formáiban. Ez azonban szükségszerűen még nem jelent önálló, politikai aktivitást, hanem ahhoz vezető fontos lépést. A munkásnak, a technikusnak, általában a dolgozóknak részvétele az újító- és a feltaláló mozgalomban, a tudományos-mű- szaki haladás érvényesítésében a munka- és a politikai aktivitást egyesítő új viszonyokat és tendenciákat teremt. Rendszerint bonyolult folyamat a benyújtott újítási javaslat megvalósítása. Az újítónak az újítás termelésbe való bevezetésének szükségéről és hasznáról meg kell győznie munkatársait, a vállalat vezetését és a további intézményeket. Milyen hatással van ez a dolgozóra, munkájára, de általában a személyére is? Álláspontra kell helyezkednie, gyakran érvelnie kell a párt politikájával is, amely a tudományos-műszaki haladásra, a munka és az irányítás tökéletesítésére törekszik. Amennyiben munkáját javadalmazzák, elismerik, akkor a környezete nagyobb igényeket támaszt nemcsak a munkájával szemben és szakmai vonatkozásban, hanem öntudatosságával, politikai tájékozottságával, moráljával stb. szemben is. A dolgozók egy része felkészületlensége miatt nem állja ki ezt a próbát és passzívvá válik. Viszont azok, akik helyzetük megtartására törekednek, rendszeresebben vesznek részt a munka- és a termelési értekezleteken, a nyilvános gyűléseken, a szakszervezeti tanácskozásokon, amelyeken gyakran tesznek fel sarkítottan fogalmazott kérdéseket is. Ezért az ilyen embereket nem egyszer elégedetlenkedőknek, lázado- zóknak, sőt, a pártpolitika ellenzőinek minősítik. Pedig az esetek zömében a munkaaktivitástól a politikai elkötelezettséghez és a politikai aktivitáshoz való átmenet természetes folyamatáról van szó. Ezt támogatnia kell a pártszervezet, a szak- szervezet és a SZISZ-szervezet politikai, ideológiai és szervező munkájának, valamint a gazdasági vezetésnek is. Ennek az aktivitásnak a szocializmusban is alapja az, hogy a létfenntartási eszközök megteremtésének erőforrása, az anyagi érdekeltségre és arra az igyekezetre épül, hogy megteremtsék a jólétet önmaguk és családjuk számára.összetetten nyilvánul meg benne a társadalmi és a személyes érdekek hatása. Más vonatkozások vannak túlsúlyban abban a társadalompolitikai aktivitásban, amelynek célja a munka, a szocialista munkaverseny szervezése és a haladó munkamódszerek elterjesztése a párt politikai irányvonalának, valamint a társadalmi szükségleteknek megfelelően. Hatékonyságát nagymértékben az szabja meg, hogy mennyiben segíti a munka szervezésének tökéletesítését, hogyan járul hozzá a nehézségek leküzdéséhez, amelyek a termelésben és a dolgozókollektívában fordulnak elő. Segíti egyben a munka eszmei-politikai motiválását is, a dolgozó politikai horizontjának ki- szélesítését és azt, hogy tudatosítsa munkájának társadalompolitikai jelentőségét. Eredménye nem közvetlen munkatermék, hanem erre áttételesen a munkaaktivitás kibontakoztatásával hat, s rendszerint nem jár a dolgozó anyagi javadalmazásával. A munkaaktivitás nem elszigetelt a dolgozókollektíva többi tagjának tevékenységétől, a politika hatásától elkötelezett megvalósítására. A társadalompolitikai és a munkaaktivitásban kifejezésre jut a szocialista társadalom tagjának viszonya is munkahelyi és politikai kötelességeihez, valamint jogaihoz. N yiivanvaló, hogy önmagában csak a munkaaktivitás a munkást nem késztetheti rendszeres politikai aktivitásra a párt befolyása, politikai tudatának és tapasztalatainak formálása nélkül. A politikai aktivitás színvonalát, minőségét és intenzitását tekintve folyamat. A politikai szubjektumnak politikaiideológiai és politikai-szervező tevékenységében továbbá tekintetbe kell vennie azt is, hogy a munka- és a politikai aktivitás a társadalmi aktivitásnak lényeges része. A dolgozók érzékeny megközelítése, a rendszeres kapcsolat velük különféle formákban, főként a szervező és az irányító tevékenységgel összefüggő nézeteikre való helyes reagálás, megbízásuk konkrét feladatokkal, bevonásuk a szocialista munkaversenybe, az újító- és a feltaláló mozgalomba stb., kell, hogy pozitív szerepet töltsön be a dolgozók magatartásának és cselekvésének szabályozásában, politikai és munkaaktivitásuk fejlesztésében. A szocialista társadalomban az ember elkötelezettségét kifejező politikai és munkaaktivitás egységének megteremtése olyan folyamat, amelyre az objektív és szubjektív jellegű gazdasági, politikai tényezők széles skálája mellett hat a bel- és külpolitikai helyzet, és szubjektív tényezőként a párt és a politikai rendszer többi alkotó eleme. Hat rá továbbá a javadalmazás normáinak megtartása, az erkölcsi és az anyagi ösztönzés, az eszmei-politikai munka, a család, a barátok, a vezetőnek vagy a tisztségviselőnek példája, magánélete, erkölcse, családjának elkötelezettsége stb. A társadalmi aktivitás folyamatában pótolhatatlan szerepük van a pártszervezeteknek, az FSZM, a SZISZ szervezeteinek, az állami és a gazdasági szerveknek, illetve szervezeteknek. A pártszervezeteknek ügyelniük kell arra, hogy minden szervezet és intézmény következetesen tiszteletben tartsa és érvényesítse a politikai élet olyan alapelveit és normáit, amilyen az emberekkel való mindennapos kapcsolat követelménye, a bírálat és az önbírálat, a kollektív vezetés. A társadalmi elkötelezettség, a nép részvétele a társadalom irányításában és igazgatásában, aminek magva a politikai és a munkaaktivitás, kifejezi az ember új viszonyát a társadalmi értékek, szükségletek és érdekek iránt. Az ember azonosulását jelenti a társadalmi célokkal, a társadalom fejlődésével. Egyidejűleg ez kifejezése a társadalomban az ember új lehetőségeinek és új helyzetének. Megnyilvánulása a dolgozók, a nép reális hatalmaként, a szocialista életmód vonásaként a bővülő szocialista demokráciának. DR. PETER SEMANČÍK kandidátus Melyik a megfelelőbb? Kultúr-, kulturális, művelődési - ezt a három szót vizsgáljuk ma meg a nyelvhelyesség, illetve a használat szempontjából. Az első, vagyis a kultúr- alakot a németből vettük át, nyelvünkben is előtagként szerepel, sőt szeretnénk végre már azt mondani: szerepelt. Kultúrattasé, kultúregyezmény, kultúrigény, kultúrintézmény, kultúrkapcsolat, kultúrverseny, kultúrcentrum. kultúrforrada- lom, kultúrház, kultúrközpont, kultúrfölény - és még sorohatnánk azokat az összetett szavakat, amelyek ezzel az előtaggal jöttek létre. Ma már a jobb nyelvérzéküek egy kicsit furcsának érzik őket, s ez annak a harcnak - illetve e harc eredményének - köszönhető, amelyet már régebben folytatunk az ilyen elötagú szavak ellen. Különösen Kodály Zoltánnak 1955-ben írott cikke óta mutatkozik az eredmény: ezeket az összetett szavakat olyan kifejezéssel helyettesítjük, amelyekben jelzőként a kulturális melléknév szerepel. Ma már a felsorolt összetett szavak helyett ezeket a szókapcsolatokat érezzük jobbnak: kulturális attasé, kulturális egyezmény, kulturális intézmény, kulturális kapcsolat, kulturális forradalom, kulturális központ stb. Természetesen a kultúr- előtagot nem lehet mindig a kulturális melléknévi jelzővel helyettesíteni, mert például a kultúrember helyett esetleg csak a művelt ember jöhetne számba, a kultúrnövény megfelelője sem lehetne a kulturális növény kifejezés, csak a gazdasági vagy a termesztett növény, a kultúrmérnök-öt meg az általános mérnök kifejezés váltotta fel. Ez tehát a kérdés egyik oldala, vagyis az, hogy kerüljük a kultúr- előtagú összetételeket: használjuk helyettük - ahol lehet - a kulturális melléknévvel alakult kifejezéseket. A kérdésnek azonban napjainkban - s ez örvendetes jelenség - előtérbe került a másik oldala is; melyik a jobb: a kulturális vagy a művelődési melléknévvel alakult kifejezés? Erre a kérdésre nem lehet határozott kizáró választ adni. Nem, mert például a kultúrattasé helyett jobb a kulturális attasé, de művelődési attasé - legalábbis egyelőre - nincs. A kulturális élet már szokásos kifejezés, de a művelődési élet szokatlan. Ugyanígy a kulturális műsor helyett sem igen halljuk: művelődési műsor. De már több kifejezésünkben sikerrel váltotta fel a kulturális melléknevet a művelődési: művelődési intézmény, művelődési egyesület, művelődési központ stb. A kultúrházból a kulturális ház nélkül közvetlenül művelődési ház lett. Példáink között említettük a kulturális központ és a művelődési központ kifejezéseket. A kultúrcentrum, illetve a kultúrközpont összetételek helyett jöttek létre e kifejezések, de a szlovák kultúrne stredisko megfelelőiként is használatosak. Újabban az a kérdés merült fel - egy dél-szlovákiai város művelődési intézményének megnevezésével kapcsolatban hogy melyik a jobb, illetve a tágabb jelentéskörű: a kulturális központ-e, vagy a művelődési központ. Két teljesen azonos jelentésű szavunk, kifejezésünk nincs, mert valamilyen szempontból különböznek egymástól. Elég, ha stilisztikai jellegű ez a különbség. Tehát csak rokon jelentésű szavaink és kifejezéseink vannak. Ez a két kifejezés is ilyen. Nem könnyű ebben a kérdésben dönteni, mert mindkét kifejezés elfogadható. Mi mégis inkább a művelődési központ-ot ajánljuk. A Nyelvművelő kézikönyv, amelyet nyelvhelyességi kérdésekben irányadónak tartunk, a kultúrcentrum és a kultúrközpont helyett nem a kulturális központ, hanem a művelődési központ kifejezést ajánlja (lásd az I. kötet 1283. lapját). Ami meg a kulturális melléknév állítólagos bővebb jelentéskörét illeti a művelődési melléknévvel szemben, arra csupán egy ellenpéldát: Magyarországon az oktatási és kulturális ügyek összevont minisztériumát művelődési miniszté- rium-nak nevezik, mivel a művelődési melléknév jelentésébe az oktatási melléknév jelentése is beleérthető, hiszen az oktatás is a művelődés ügyét szolgálja. De vajon helyes lett volna-e, ha kulturális minisztérium-nak nevezik? Bizony nem, mert a kulturális meg az oktatási melléknevek jelentése jobban elkülönül egymástól, mint az oktatási és művelődési mellékneveké. Ezt az elkülönülést mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy például nálunk van külön oktatási és külön kulturális minisztérium. JAKAB ISTVÁN ÚJ SZÍ 4 1987. V. : Egyből? Újra és újra kérdezem tanítványaimtól, a füzetükbe - még a dolgozatfüzetükbe is - odaírok a margóra néhányat a helyette választható szavak közül, mégis makacsul tartja magát. Megint incselkedett velem: Karinty Ferenc nemrég arról beszélt a televízióban, miként énekelt a próbán egyből Mensáros László. Öt a művész felkészültsége nyűgözte le, engem az ő szóhasználata lepett meg, bár tüstént igyekeztem megérteni annak forrását, megjegyezvén, hogy ebben a beszédben a hajdani aktív sportoló van jelen Elbeszélő műfajú dolgozatban az egyik ötödik osztályos gyerek ezt írta: ,,Egy kis szállodában laktunk, ahol egyből átöltöztünk és mentünk fel a hegytetőre.“ Talán fölösleges hozzáfűznöm, hogy testnevelési tagozatba járó tanulóról van szó. A sportnyelvi hatások annyira elevenek, hogy még a leleményes elbeszélőt, az értelmes, tehetséges gyereket sem hagyják érintetlenül. Abban a nyelvi rétegben természetes, hogy a labdát egyből rúgják, a középpályás egyből passzol, a csatár - csak sajnálhatjuk, hogy mind ritkábban - egyből vágja a hálóba a labdát. A röplabdázásról írt szakkönyv megállapítása szerint a sportág modern iránya az egyből játék. Azonnal kell tehát továbbítani a labdát. A játék lényege ugyanis a gyorsaság. A sport iránti társadalmi érdeklődés növekszik, sokan és sokat beszélnek a sportról. A rétegnyelvi szavak, kifejezések beszivárognak a társalgási nyelvbe, és ott igyekeznek meghonosodni úgy, hogy közben más szavak kárára követelnek maguknak polgárjogot. Ezt a mozgást felismerve védjük határozattabban a köznyelvi szinonimákat! Ha késedelem nélkül kell cselekednünk, ezt az azonnal szóval fejezhetjük ki erőteljesen. A mindjárt kevésbé markáns, kissé puhább, lassúbb. Választékos a rögvest és a tüstént, némi régies ízzel. Képszerű, képfelidéző erejű a nyomban, nyomatékosított formában azon nyomban. SOMLYÓDI JÁNOS
