Új Szó, 1987. május (40. évfolyam, 101-124. szám)

1987-05-21 / 116. szám, csütörtök

ÚJ szú 3 1987. V. 21. A szovjet társadalom megértette a változások szükségszerűségét Mihail Gorbacsov interjúja a ľ Uniténak (ČSTK) - A l’Unitá, az Olasz Kommunista Párt lapjának szerkesztő­sége nemrég nyilatkozatot kért Mihail Gorbacsovtól, az SZKP KB főtitkárától. Mint már közöltük, Mihail Gorbacsov a moszkvai Kremlben május 18-án fogadta Gerard Chiaramontét, az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagját, a l’Unitá főszerkesztőjét, továbbá T. R. Foát, főszerkesztő-helyettest és T. G. Chiesát, a lap moszkvai tudósítóját és átadta nekik a korábban megküldött kérdésekre adott válaszait. A beszélgetésen a következő élénk, baráti eszmecsere zajlott le: GORBACSOV: örülök, hogy önt, Gerard Chiaramonte elvtárs, és a többi olasz elvtársat itt üdvözölhe­tem. Megkaptam az önök leírt kér­déseit és a válaszokon sokat dol­goztam. El szeretném mondani, hogy rengeteg kérdést tettek fel. Gyakorlatilag valamennyire vála­szoltam. Valamit azonban a további beszélgetésre hagytam. CHIARAMONTE: Szívélyes kö- szönetünk. Ami a „válasz nélkül ma­radt kérdéseket“ illeti, azonnal felír­juk magunkat az interjút kérők listá­jára. Mint tudja, mi, olaszok, igen kíváncsi emberek vagyunk. Főleg azért, mert ön, Gorbacsov elvtárs, Olaszországban rendkívül népszerű ember. Mellesleg, járt már Olaszor­szágban? GORBACSOV: Igen, két alka­lommal. Rögtön elmondhatom, hogy az életet szerető és energikus olasz nép nagyon tetszett nekem. Először szabadságomat töltöttem Olaszor­szágban az önök pártjának meghí­vására az SZKP pártmunkásainak egy csoportjával. Az út rendkívül érdekes volt. Szicílián jártunk, Ter- rassini városka mellett. Autóbusszal gyakorlatilag bejártuk az egész szi­getet, megtekintettük a „Szicília köl­dökének“ nevezett Etnát, ellátogat­tunk Taormina fürdővárosba. Azután további olasz városokat is megtekin­tettünk, a l’Unitá torinói fesztiváljá­nak vendégei voltunk, jártunk Firen­zében, s a közeli kisvárosban, San Gimignanóban. Az olasz dolgozók­kal a kisvárosokban, a munkáskoló­niákban tartott találkozók maradtak meg leginkább emlékezetemben. CHIARAMONTE: Szeretnék megemlíteni egy esetet, amely az ön olaszországi népszerűségét bizo­nyítja. Nálunk most folyik a választá­si kampány és valamennyi párt elő­terjesztette jelöltjeinek listáját. Mi igen széles körű listákat dolgoztunk ki, melyeken nagyszámú független jelölt, baloldali nézeteket valló értel­miségi, férfi és nő kapott helyet, akik azonban nem tagjai pártunknak. Né­hány újság azt írta, hogy azoknak a futballkluboknak a nyomdokaiban járunk, amelyek minden évben olyan játékosokat hívnak meg, akik azelőtt más csapatban játszottak. Pajetta elvtárs beszélt nekem egy nagygyű­lésről, amelyen azt mondta, ha az olasz választásokon is olyan törvény lenne érvényes, mint amely szerint az olasz klubok külföldi futballistákat hívhatnak meg, akkor mi Gorbacsov elvtársat kérhetnénk fel arra, hogy a mi listáinkon jelöltként szerepeljen. Ez természetesen csak tréfa volt: mindenki, aki hallotta Pajettát, viha­rosan tapsolni kezdett, GORBACSOV: Másodszor saj­nos szomorú eseménnyel kapcso­latban - Enrico Berlinguer temeté­sén - jártam Olaszországban. Akkor rendkívül fontos tárgyalásokat foly­tattunk az Olasz Kommunista Párt vezetőségének tagjaival. Emlék­szem, csaknem egész éjszaka ta­nácskoztunk és rengeteg kérdést vi­tattunk meg. Mondtam az olasz elv­társaknak: Milyen sokáig lehet vitáz­ni a pártok autonómiájáról? önök, olaszok, már milliószor kijelentették, hogy függetlenek. Mi pedig kétmillió- szor kimondtuk, még az SZKP kong­resszusain is, hogy mi, akárcsak önök, függetlenek vagyunk. Most azonban azt érezzük, ho­gyan törekszik számos párt a szoli­daritásra, az erőfeszítések konszoli­dálására. A pártok közötti politikai kapcsolatok fejlesztéséről, a politikai szolidaritásról, s a kommunisták ál­tal azokra a kérdésekre adott meg­felelő válaszokról van szó, amelye­ket a kor állított a nemzetek elé. Hiszen mi, kommunisták, a munká­sok, a dolgozók érdekeit fejezzük ki, s nem illik hozzánk, hogy kétes poli­tikai eszközöket alkalmazzunk. A véleménycserére, az együttműkö­désre irányuló tendenciát tartjuk egészségesnek. Mellesleg a nagy októberi szocia­lista forradalom 70. évfordulójának ünnepségeire számos párt és moz­galom küldöttségeit meghívjuk. Sze­retnénk javasolni, hogy ebből az alkalomból Moszkvában tartsunk egy formalitásoktól mentes találko­zót, amelynek célja az egész világ szívét nyomó legfontosabb kérdé­sekről folytatott széles körű párbe­széd lenne. Olyan találkozóra gon­dolunk, amelyen nemcsak kommu­nisták, hanem más pártok képviselői is részt vennének. Bármiféle doku­mentum, záróokmány, stb. nélkül. Akikkel erről alkalmam nyílt beszél­ni, pozitívan reagáltak. CHIARAMONTE: Ahhoz, hogy egy ilyen találkozó hatékony és hasznos legyen, nem korlátozódhat a kommunista pártokra. Ez a mi véleményünk. Szükséges, hogy szocialisták, szociáldemokraták a nemzeti felszabadító mozgalmak képviselői egyaránt részt vegyenek rajta, más szóval, nem szabad zárt akcióvá válnia. Csak ilyen esetben lehet hasznos. GORBACSOV: Pontosan így van. Elkészítettem a válaszokat az önök írásban megküldött kérdéseire. El kell mondanom, nagyon tetszik nekem a kérdésfeltevés olasz mód­ja. Először fél oldalon keresztül arra emlékeztetnek, mit mondtam aze­lőtt, s azután teszik fel a kérdést. Ez rokonszenves módszer. CHIARAMONTE: Az ön beszé­deinek nyíltsága ihletett meg ben­nünket. GORBACSOV: Talán nem vála­szoltam az összes kérdésre, ám az esetek többségében igyekeztem ki­merítő választ adni. Remélem, meg lesznek elégedve. Természetesen nem lehet mindenre választ adni, s ez aligha szükséges, mivel az interjú az önök számára érdektelen­né válna. CHIARAMONTE: Szeretném még egyszer megköszönni önnek az interjút és azt, hogy fogadott ben­nünket. Ha lehetséges lenne, sze­retnék önnek feltenni néhány rövid kérdést. GORBACSOV: Nem kizárt, hogy ezekre már írásban válaszoltam. Készen állok azonban a beszélge­tésre. CHIARAMONTE: A megújulás és az átalakítás gondolatai, amelyeket most a szovjet vezetés állít előtérbe, természetesen nem minden előz­mény nélkül születtek meg. Ha feli­dézzük a múltat és az ön pártvezetői tevékenységét, véleménye szerint melyik pillanatban érett meg önben a gondolat, hogy az átalakítás elen­gedhetetlen? GORBACSOV: Igaza van abban, Chiaramonte elvtárs, hogy nem hir­telen jött ihletről van szó. Igaz, van­nak olyan helyzetek is, amikor a megoldás váratlanul vetődik fel, ennek ellenére azt hosszú gondol­kodás előzi meg. Nemcsak én, hanem a pártveze­tésben dolgozó kollégáim is a szo­cializmus megújulása koncepciójá­nak megszületését és megfogalma­zását elsősorban az SZKP KB 1985. évi áprilisi plenáris ülésével kapcsol­juk össze. A pártban, természetesen, már néhány évvel azelőtt éreztük a változások és a megújulás szük­ségességét. Ennek a szükségszerű­ségnek a megértése tükröződött az SZKP dokumentumaiban és határo­zataiban, sőt a kongresszusokon is. A nehézség azonban abban rej­lett, hogy a szocializmus fejlesztésé­vel összefüggő számos rendkívül jelentős politikai határozat és döntés végül is csupán óhaj maradt. Nem voltak alátámasztva gyakorlati tet­tekkel, a párt gyakorlati tevékenysé­gével. A megoldatlan problémák tovább halmozódtak, a társadalmon ez mind érződött, s végül tükröző­dött magában a pártban is. A problé­mákat azonban meg kell oldani, ahogy a betegségeket is meg kell gyógyítani. Ha a betegséget a szer­vezet belsejébe űzzük, akkor az csak tovább súlyosbodik. És nem véletlen, hogy nálunk a pártban a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján előállt helyzet minősíté­sére a „válság előtti jelenségek“ terminust használjuk. Nem érthetek egyet azzal, amit gyakran mondanak, hogy a szocia­lizmus megújítását célzó irányvonal személyesen Gorbacsov nevével függ össze. Ez ellentétben állna az igazsággal. Az új irányvonal kialakí­tása annak kifejezője, hogy a szovjet társadalom és a szovjet nép megér­tette és érti a változások szükség- szerűségét. Más szavakkal, ha nem lenne Gorbacsov, lenne valaki más. Társadalmunk megérett a változá­sokra, a változások szükségszerű­sége utat tört magának. Ezek a vál­tozások bizonyos káderváltozásokat is megköveteltek. Mind a párt köz­ponti bizottságában, mind a kor­mányban. A vezetésbe olyan új em­berek kerültek, akik az utóbbi évek­ben tudatosították a helyzetet és megfogalmazták, mit kell tenni. 1985 márciusa után megújult a párt legfel­sőbb vezetése és a KB áprilisi ple­náris ülésén megszületett a munka­terv. Ismét szeretném hangsúlyozni, hogy ez nem valamiféle mennyei sugallat vagy megvilágosodás volt, hanem a társadalmunkban eszköz- lendö változások objektív szükség- szerűségének a megértése. Ezen az alapon fogalmaztuk meg a társada­lom megújítását és fejlődésének meggyorsítását célzó irányvonalat. CHIARAMONTE: Foglalkozott-e ezekkel a problémákkal, amikor Sztavropolban dolgozott? GORBACSOV: Ezt sok olyan elv­társról el lehet mondani, akik azok­ban az években a fővároson kívül dolgoztak. Láttuk a társadalomban lejátszódó valós folyamatokat, s éreztük, hogy ez így tovább nem mehet. Itt kell elmondani, hogy a központi bizottságban és a kor­mányban dolgozó új elvtársak közül sokan elvégezték a gyakorlati mun­ka iskoláját a járásokban és a kerü­letekben. így „lent és fent is“ a ta­pasztalatok bizonyos szintézisére és a valóság elemzésére került sor. CHIARAMONTE: Az írásban megadott válaszai felelnek-e arra a kérdésre, hogy milyen ellenállás nyilvánul meg az SZKP új politikájá­val szemben? GORBACSOV: Igen, erre a kér­désre válaszoltam. Meg kell említe­ni, hogy ezzel a kérdéssel beszéde­imben is foglalkoztam. Az új politiká­val szemben nálunk nem létezik po­litikai szembenállás. De mindnyájan korunk gyermekei vagyunk. A ko­rábbi légkör, az előző munkastílus és munkamódszerek, a problémák elemzéséhez és megoldásához való múltbeli hozzáállás - mindez rajtunk is nyomot hagyott. Ezért most mind­nyájunknak változnunk kell, a mun­kástól egészen a főtitkárig. Ez nem­csak szép közhely, hanem a kérdés lényege. Sőt, úgy fogalmaznék, ez életünk demokratizálásának lé­nyege. Az SZKP KB áprilisi plenáris ülé­se például hatalmas áttörést jelen­tett a gondolkodás módszereiben, a hozzáállásokban és a helyzetérté­kelésben. Hasonlítsuk azonban össze ezt a plenáris ülést a nemrég lezajlott januári plénummal és meg­látjuk, mennyit léptünk előre. Ugyan­akkor ugyanarról a pártról van szó. Ez azt jelenti, hogy az átalakítás során mi magunk is változunk. CHIARAMONTE: Amikor Enrico Berlinguer temetése alkalmából Olaszországban járt, egy újságíró kérdésére azt válaszolta, hogy Ber­linguer néhány gondolata hozzájá­rult az ön eszmefuttatásaihoz is. Ez igaz? GORBACSOV: A pártjaink közöt­ti viszony lényege - s ez nagyon fontos -, hogy még a viták időszaká­ban is az elvtársiasság és a kölcsö­nös megbecsülés jellemezte őket. És ez hasznos volt az OKP és az SZKP vezetése számára egyaránt. Lenin annak idején azt mondta - most nem idézem, hanem értelmét szeretném visszaadni -, hogy nem­csak pártbeli és mozgalombeli elv­társaink állásfoglalásait kell ismer­nünk, hanem azt is, hogy mit mond rólunk az osztályellenség. Először azért, mert plasztikusan fejezi ki né­zeteit, másodszor pedig világosab­ban látja gyenge pontjainkat. Akkor miért ne lehetne szó két párt, két központi bizottság közötti véleménycsere hasznosságáról? A vélemények és az információk aktív cseréje gazdag alapanyagot jelent a további gondolkodáshoz, le­hetővé teszi az egyes problémák átfogóbb értékelését, a nemzetközi politika elemzését, a kapcsolatok el­mélyítését és bővítését. Ebben a kölcsönös viszonyban rejlik annak záloga, hogy értékeléseink és hatá­rozataink helyesebbek lesznek. Ez a véleménycsere, ez a kölcsönös viszony nagy jelentőségű az olasz elvtársakkal fenntartott kapcsolata­inkban is. CHIARAMONTE: Sőt, még akkor is, amikor a viták a polémia jellegét öltötték. GORBACSOV: Igen, még akkor is. Mert az SZKP és az OKP még az éles polémia időszakaiban is tudatá­ban volt felelősségének népeik, a munkásosztály és a szocializmus ügye iránt. FOÁ: Engedjen meg egy inkább személyes jellegű kérdést: ön, Gor­bacsov elvtárs, világszerte nagy népszerűségnek örvend. Érthető ez a nagy érdeklődés. A l’Unitá olvasói szeretnék megtudni, hogyan tölti szabadidejét, mit olvas, mi iránt ér­deklődik. GORBACSOV: Nálunk erről va­lahogy nem sok szó esik, de ennek ellenére igyekszem válaszolni erre a kérdésre is. Arról van szó, hogy amikor Gor­bacsov népszerűségéről beszélnek, nyilván nem egy konkrét emoerről, hanem a szovjet vezetés által meg­valósított politikáról ejtenek szót. Ez olyan politika, amelyet a szovjet ve­zetés dolgozott ki és a szovjet nép és társadalom elé terjesztett. A nemzetközi porondon ez olyan politika, amelyet a szovjet vezetés ismert külpolitikai koncepciónk alap­ján valósít meg. Valószínűleg ez a szovjet politika tekintélyének alap­ja. Ha a megvalósításában követke­zetesek leszünk, s vonatkozik ez a bel- és külpolitikára egyaránt, ez a tekintély fennmarad és erősödni fog. Ha nem, akkor semmiféle stílus, semmilyen személy rokonszenves volta nem ment meg bennünket. Józanul tekintünk ezekre a dolgokra és tudatában vagyunk annak, hogy mindez különösen fontos. Meg kell mondani, nem csak a szovjet veze­tés számára. Túlozni nem szabad. Becsülettel kell szolgálni a népet és a szocializmus ügyét, azon az úton kell haladni, amelyet magának vá­lasztott az ember. Érthető, érdekes az a kérdés, ho­gyan tölti a főtitkár szabadidejét. Megpróbálok erre válaszolni. Mindig „gyengémnek“ tartottam, hogy a legkülönbözőbb területeken számos dolog iránt érdeklődöm. Nem tudom megmondani, hogy az iskolában milyen tantárgy érdekelt jobban, milyen tudományok tetszet­tek és melyek kevésbé. Például a jo­gi kar hallgatója voltam, bár eredeti­leg fizikát akartam tanulni. Nagyon szerettem a matematikát, de a törté­nelmet és az irodalmat is. Máig kí­vülről tudom azokat a verseket, amelyeket az iskolában tanultunk. Általában egyet lehet érteni azzal, hogy az életben azok az emberek érnek el sokat, akik egy bizonyos területre összpontosítanak. Szá­momra azonban rokonszenveseb­bek a széles látókörű emberek. Ami szabadidőmet illeti, ma ilyes­mivel nem rendelkezem, s így van ezzel a szovjet vezetés többi tagja is. A szovjet vezetés küldetése ab­ban rejlik, hogy kihasználjuk az áta­lakítás összes lehetőségeit és a le­hető legszélesebb síkon kiterjesz- szük folyamatait. Ezért lényegében mindennel foglalkoznunk kell - a gazdasággal, az ideológiával, a kultúrával, az egész szellemi szfé­rával. Ez határozza meg az embe­rekkel fenntartott kapcsolatainkat, gyakorlatilag erre áldozzuk minden időnket. Lehet, hogy az ilyen élet­módot nem mondhatjuk teljesen normálisnak, ám ezt a kor diktálja így, az a helyzet, amely a forradalmi időszakra emlékeztet, amikor az embernek minden erejét fel kellett áldoznia és nem volt szabad semmi­re sem tekintettel lennie. Ha érdeklődési körömről kell be­szélnem, akkor elmondhatom, hogy érett korban inkább érdekeltek a gazdasági kérdések, ezekről ol­vastam és írtam. Elmondhatom, hogy itt sok mindenhez értek. De továbbra is érdekelnek a filozófiai kérdések, főleg most. Ez végül is segít abban, hogy elméletileg adjak magyarázatot a szovjet társadalom fejlődésének épp arra a szakaszára, amelyben vagyunk, továbbá a mai világ problémáira és e problémák kölcsönös összefonódására. Ez le­hetővé teszi, hogy a szovjet embe­rek életének javítására necsak vala­miféle óhajok, hanem komoly elem­zések és valós következtetések alapján törekedjünk. Filozófiai kérdésekről sok könyvet olvastam, s nemcsak olyan műve­ket, amelyek nálunk íródtak, hanem olyanokat is, amelyek a Nyugaton jelentek meg. Elmondhatom, hogy nálunk a Szovjetunióban mintha a leninizmus alkotó szellemének „reneszánsza“, megújulása érke­zett volna el. Olvassuk Lenin munká­it és állandóan újraértékeljük őket, hogy teljes mélységében megértsük Lenin módszerét. Ennek a módszer­nek a megértése segít bennünket jelentős munkánkban. Itt az idézetek nem mentenek meg bennünket. Hi­szen ha nem sajátítjuk el Lenin alko­tó módszereit, nem leszünk képesek a jelenkor elemzésére és a helyes megoldások kidolgozására. En például gyakran ismétlem Le- ,nin szavait, miszerint ahhoz, hogy a világgazdaság felemelkedjen, het­ven Marxra van szükség. Ez azon­ban több évtizeddel ezelőtt hangzott el. És mit mondjunk ma! Lenin bízott követőiben, azokban, akik odaadóak a szocializmus ügye iránt, az ügy iránt, amelynek egész rendkívüli életét szentelte. Hitte, hogy ezt a tanítást alkotó módon fogják fejleszteni. Természetesen érdekel a társa­dalom, népünk szellemi és kulturális élete is. Rendkívül fontos megérteni, hogyan tükröződnek a változások társadalmunk gondolkodásában. Mint látják, a pihenésről, a sza­badidőről szóló beszélgetés nem jött össze. CHIESA: Sokat utazik a Szovjet­unióban. Milyen benyomásokat szerzett útjai során? Okoz-e problé­mákat az átalakítás? Hogyan fogad­ják a dolgozók a fegyelem megszi­lárdítására és a társadalmi igaz­ságosságra irányuló felhívásokat? Hogyan fogadják azt a tényt, hogy néhány párt- és állami vezető bizo­nyos előjogokat élvez? Hogyan rea­gálnak az italozás és az alkoholiz­mus elleni harcra? GORBACSOV: Az országunkban tett különböző útjaim szerves részét képezték a munkásokkal, a dolgo­zókkal való találkozásaim, s így volt ez a legutóbbi bajkonuri látogatásom idején is. Számomra ez azonban nem jelent újdonságot, sem pedig valamiféle találmányt. Mindig is így dolgoztam, tehát ilyen vonatkozás­ban engem az átalakítás nem érint (nevetés). Úgy vélem, a párttiszt- ségviselö, de mindenekelőtt az or­szágosan ismert funkcionárius nem teljesítheti eredményesen köteles­ségeit és képtelen sikeresen dolgoz­ni, ha nem tart fenn a dolgozókkal éltető erőt jelentő kapcsolatot. Ebből a kapcsolatból, vagyis a politika és a tömegek közötti szerves viszony­ból látni azt, hogy mi helyes a mun­kában és mik a hiányosságok. Ebből kiindulva hajthatunk végre kiigazítá­sokat és ezeket végre is kell hajta­nunk, ha valami nem úgy megy, mint ahogy mennie kellene. Ez a mi tevé­kenyégünk vezérfonala. Pillanatnyilag talán a legfonto­sabb az a támogatás, amelyben a dolgozók részesítik pártunk politi­káját és megújítási irányvonalát. Ha nem létezne ez a támogatás, akkor politikánk semmit sem érne. Két év alatt láttuk és meggyőződhettünk ar­ról, hogy a megújulást, az átalakítást célzó választásunk helyes. Léteznek azonban taktikai kérdések is, olya­nok, amelyről az idő dönt. Nem tu­dunk mindent, de tudjuk a legfonto­sabbat. Ez egy folyamat. S ezt a fo­lyamatot szüntelenül helyesen kell ér­telmezni a pártban és a társadalom­ban egyaránt. A dolgozóktól mindenütt azt hall­juk, a párt politikája, az átalakítás mellett vagyunk, hiszünk benne és kérjük önöket, hogy ne álljanak meg ezen az úton. Amint önök is látják, itt bizonyos fokú nyugtalanság tapasz­talható - ne álljanak meg! Ennek (Folytatás a 4. oldalon)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom