Új Szó, 1987. április (40. évfolyam, 76-100. szám)
1987-04-06 / 80. szám, hétfő
PROBLÉMAMENTES GYŐZELEM Csehszlovákia-Finnország 5:2 (2:0,1:1,2:1) (t-ton) - A csehszlovák jégkorong-válogatott Plzeňben játszotta első előkészületi mérkőzését Finnország ellen. Mint ismeretes, az északi ország legjobbjai a közelgő bécsi világbajnokságon elsőként Csehszlovákia ellen lépnek majd jégre az osztrák fővárosban. Ezúttal kellemes ellenfélnek bizonyult a finn együttes, amely csak annyira volt képes, amennyit a házigazda megengedett neki. A 40. Devín-Bratislava országúti futóversenyen Pešek (jobbra) nyert, David (2878-assal) lett a második, Moravčik (2946) egy hellyel leszorult a dobogóról (Vojtišek felvétele) 40. DEVÍN-BRATISLAVA Az idén is Pešek A csehszlovák edzők ezen a mérkőzésén nem szerepeltették a Volek - Hrdina - Doležal támadósort, és helyette a Jaško - Rusnák - Vlach triót küldték jégre. Az első harmadban a csehszlovák fiúk szigorú letámadást játszottak, és ennek meg is volt az eredménye. A finn védők gyakran kerültek zavarba, hibáztak, s a hazaiaknak kétszer sikerült kihasználni a kínálkozó lehetőséget. Már a második percben Vlach elvette a korongot a tétovázó finn védőtől és beütötte a vezető gólt. Az északiak nem tudtak magukra találni és jobbára a hazaiak irányították a játékot. Az ötödik percben egy lepattanó korongot Rusnák juttatott a hálóba, és máris 2:0 veit. Az elkövetkező percekben az előny növekedhetett volna, azonban a játékosok többször kivártak, s a finn kapus is kitüntette magát. A második harmad elején a finnek nagyobb sebességre kapcsoltak, és ezt az ellenfél nem vette át. így eshetett meg, hogy a középső harmad meglehetősen kiegyensúlyozott játékot hozott. Rusnákék mintha takarékoskodtak volna az erejükkel. A 9. percben Kurkinen egy hosz- szú átadást ütött Hašek kapujába. A gól felvillanyozta a finneket, elRöplabda (del) - Az Aero Odolena Voda nyerte a férfi I. röplabda liga bajnoki címét. Az elsőséget eldöntő második találkozón biztosan, 3:0 arányban győzött az RH Praha ellen. A vendégek jobban kezdtek, de amikor az Odolena Voda játékosai leküzdötték idegességüket, átvették a találkozó irányítását és megérdemelten harcolták ki a bajnoki címet. Ugyancsak eldőlt a harmadik hely sorsa: ČH Bratislava - Dukla Liberec 1:3. A Liberec a második mérkőzését is megnyerte, és ezzel a katonák biztosították maguknak a bronzérmet. Az első két játszmában a ČH állt közelebb a győzelemhez, de az ellenfél rendre meg tudta fordítani az esélyeket. A döntő játszmában is 8:7-re vezetett a bratislavai csapat, ekkor azonban több hibát vétettek, amit a Dukla ügyesen kihasznált. Kosárlabda Prágában és Žilinában lejátszották a férfi I. kosárlabda liga második rájátszásos tornáit.) A prágai A-csoport eredményei: RH Pardubice - Sparta Praha 72:83 (32:37), VŠ Praha - Lokomotíva Déčín 93:76 (47:36), Lokomotíva Déčín- Sparta Praha 98:92 (61:34), VŠ Praha - RH Pardubice 88:93 (42:47), RH Pardubice - Lokomotíva Déčín 88:72 (42:46), Sparta Praha- VŠ Praha 85:99 (48:52). A žilinai B-csoport eredményei: Chemosvit Svit - Dukla Olomouc 91:83 (46:44), BC Prievidza - Dukla Olomouc 115:78 (60:42), Slávia Žilina - Chemosvit Svit 98:79 (44:38), Baník Prievidza - Chemosvit Svit 102:86 (56:41), Dukla Olomouc- Slávia Žilina 87:74 (43:36). A sorrend két torna után: 1. Prievidza 16, 2. Svit 9, 3. Žilina 8, 4. Olomouc 8 pont. Kézilabda A férfi I. kézilabda liga a 18. Gyűjtőhely Pošta Mochov, Prága-kelet Pošta Mikulovice, Jeseník I, Šumperki járás Pošta Prága 415 (Chodov) Pošta Bystrice nad Pernštejnem (Žďári járás) Pošta Prága I. Pošta Plzeň 18 Pošta Myjava, I, Senicai járás Pošta Púchov, Pov. Bystricai járás Pošta Nitra III., TJ Slávia Praha IPS TJ Lokomotíva Pramet Šumperk TJ Dúl Doubrava Orlová TJ Nový Jičín TJ Praha Vršovice 1870 TJ Zemplin Vihorlat Michalovce TJ Družba Piešťany , TJ Elán Petržalka szántan rohamoztak, mégsem ütöttek, hanem kaptak gólt. A harmad 18. percében Kučera pazar átadását Dolana értékesítette. Az utolsó harmadra a finn edző teljesen felforgatta a sorokat, és csak három ötöst küldött a jégre. Ismét felgyorsult az iram, s hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Ojanen, illetve Liba és Šejba hagyott ki jó helyzetet. A 47. percben, amikor mindkét részről négy-négy ember volt a jégen, Rosoi és Ružička hibázott, majd Hoŕava került helyzetbe, aki bevette az ellenfél kapuját. A gól letörte az északiakat, akik többször feleslegesen szabálytalankodtak és ezért góllal is fizettek. Négy perccel a mérkőzés vége előtt sikerült a vendégeknek szépíteniük. František Pospíšil, csehszlovák edző: - Az első és az utolsó harmadban mi irányítottuk a játékot, a másodikban kissé kiengedtünk. Az eredmény ez idő szerint megfelel az erőviszonyoknak, azonban tudjuk, hogy az ellenfél jobb teljesítményre is képes. Rauno Korpi finn edző: - Néhány gólt játékosaink felesleges hibájából kaptunk. Ennek ellenére fordulóval folytatódott. A vezető Karvina csak döntetlent játszott Bratislavában, viszont az őt követő Kop- ŕivnice alulmaradt a Trnavával szemben. Eredmények: Lokomotíva Michalovce - VSŽ Košice 21:17 (8:9), TJ Gottwaldov - Tatran Prešov 20:19 (9:11), Poľnohospodár Topoľčany - Slávia Praha 21:19 (9:9), Lokomotíva Trnava - Tatra Kopŕivnice 19:18 (11:10), ČH Bratislava- Baník Karviná 20:20 (12:12). Kosárlabda Az I. női kosárlabda liga 3. helyét a KS Brno szerezte meg, miután a döntő találkozón 80:69 (40:22) arányban győzött a Slávia B. Bystrica ellen. A bajnoki címért folyó utolsó előtti, harmadik találkozó eredménye: Sparta Praha - VŠ Praha 67:65 (32:27). Birkózás Prievidza volt a színhelye a szabadfogású birkózók I. ligája második tornájának. A színvonal csak átlagos volt, és a házigazda megtartotta vezető helyét. A sorrend: 1. Baník Prievidza 52, 2. Lokomotíva Košice 35, 3. Dukla Trenčín 30, 4. Dunaj- plavba Bratislava 27, 5. RH Praha 26, 6. Kovomier Fiľakovo 23, 7. Plastika Nitra 16, 8. VTJ Plzeň 6 pont. Két torna után: 1 Prievidza 110, 2. Košice 7b, 3. Trenčín 64, 4. Bratislava 56, 5. Praha 48, 6. Fiľakovo 41, 7. Nitra 31, 8. Plzeň 10 pont. Az egyes súlycsoportok győztesei: 48 kg: Žáček (Dunajplavba Bratislava), 52 kg: Árendás (Baník Prievidza), 57 kg: Schwendtner (Dukla Trenčín), 62 kg: Švajlenka, 68 kg: Fábrik, 74 kg: Pálinkás (mind Baník Prievidza), 82 kg: Lohyňa (RH Praha), 90 kg; Szabó (Kovomier Fiľakovo), 100 kg: Púchovský (Lokomotíva Košice), 130 kg: Vo- kurka (RH Praha). sorozat és szám 34687 9786 26388 8773 40117 5281 40132 8738 39973 0705 43342 2357 36772 5294 33398 6877 44660 5875 35879 8133 27789 8372 31125 9896 33812 2627 39269 6704 29132 6188 36222 3264 35590 0941 (ČSTK) a találkozó hasznos volt számunkra, s már körvonalazódik a vb-gárda. Gólütők: Vlach, Rusnák, Dolana, Hoŕava, Ružička, illetve Kurkinen és Torkki. Játékvezetők: Tyszkie- wicz (lengyel) - Brunclík, Rous- petr (csehszlovákok). CSEHSZLOVÁKIA: Hašek - Bôžik, Bénák, Stavjaňa, Ščerban, Čajka, Hoŕava, Mečiar, Drahomír, Kadlec - Šejba, Pašek, Černý- Rosol, Ružička, Liba - Jaško, Rusnák, Vlach - Dolana, Kučera, Vlk. FINNORSZÁG: Kamppuri - Vir- ta, Virtanen, Laskula, Numinen, Jutila, Runtanen, Lehtonen, Lumme - Kurkinen, Järvälä, Seppo- Mikkolainen, Ojanen, Susi - Vi- lander, Jalonen, Pohja - Järvi, Jalo, Laitinen - Torkki. ÖKÖLVÍVÁS Kubai diadal (ČSTK) - Átütő sikert értek el a kubai ökölvívók Ústí nad Labemben a város nagydijáért rendezett nemzetközi tornán: 7 arany- és 3 bronzérmet szereztek. Utánuk a szovjet versenyzők következtek, 4 arany-, 2 ezüst- és 4 bronzéremmel. A csehszlovák öklözök ezúttal sem jeleskedtek és végül csak 4 második és 4 harmadik hely birtokába jutottak. Az 54 kg-sok kategóriájában a 19 éves Várhegyi Vladimír kiharcolta a torinói EB-n való részvételt. Bár a döntőben alulmaradt az ugyancsak fiatal kubai Mar- tinezzel szemben, megmutatta rendkívüli tehetségét és kitartását is. A második fordulóban például már kétszer rászámoltak, ám összeszedte magát és megnyerte a mérkőzést. Gavenčiak (95 kg), akinek a szojet Arszalijewel a kubai Savon legyőzőjével kellett volna megmérkőznie, nem jelent meg az orvosi vizsgálaton és harc nélkül vesztett Hrivnák ( + 91 kg) még egy menetet sem bírt ki a kubai Gonzálesszel. Az egyes súlycsoportok győztesei: 48 kg: Arbacsakov (szovjet) pontozással győz Csan Jon-csol (Koreai NDK) ellen, 51 kg: Regalado (kubai) pontozással nyer Ferradji (algériai) ellen, 54 kg: Martinez (kubai) kipontozza Várhegyit, 57 kg: Du- mitrescu (román) pontozással nyer Ha Fa-te (Koreai NDK) ellen, 60 kg: Gonzales (kubai) pontozással győz Jablonski (lengyel) ellen, 63,5 kg: Hakimov (szovjet) harc nélkül nyer Voropejev (szovjet) ellen, 67 kg: Duvergel (kubai) pontozással győz Belov (szovjet) ellen, 71 kg: Avetiszijan (szovjet) pontozással nyer Cirok (csehszlovák) ellen, 75 kg: Espinosa (kubai) harc nélkül győz Banasik (lengyel) ellen, 81 kg: Despaigne (kubai) erőfölénnyel győz Hegedűs (magyar) ellen, 91 kg: Arszalijev (szovjet) harc nélkül nyer Gavenčiak ellen, +91 kg: Jorge Gonzales (kubai) erőfölénnyel győz Hrivnák (csehszlovák) ellen Sportfogadás A Športka 14. játékhete I. húzásának nyerőszámai: 6 11 25 41 45 47, pótszám: 15 a II. húzás nyerőszámai: 1 11 14 17 21 36, pótszám: 29. A Sazka 14. játékhetének telitalála- tos szelvénye: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 1001100102 1 1 1 (ČSTK) Zalaegerszeg - MTK-VM 1:2 (0:1), góltövők: Farkas, illetve Bognár és Talapa. Szinte végig heves iramú, küzdelmes mérkőzést vívott a két együttes. A listavezető kapushibából elért vezető gólját követően sorozatban vezette rohamait a ZTE, mégiscsak két kapufával tudott válaszolni. A második félidőben gyorsan egyenlítettek a hazaiak, s utána is ők támadtak jóval többet, a nagyszerűen védő Gáspár kapuját azonban többször már nem sikerült bevenniük. A nagyon harcosan, olykor túl keményen és tudatosabban játszó vendégcsapat viszont kihasználta a lehetőséget és így mindkét pontot hazavitte. Békéscsaba - Ferencváros 1:0 (0:0), góllövő: Csató. Az iram és a színvonal az első félidőben messze elmaradt a várttól. Fordulás után a Békéscsaba feljavult, irányította a játékot és megérdemelt győzelmet aratott a nagyon gyenge teljesítményt nyújtó zöld-fehérek ellen. (ČSTK) - A Devín-Bratislava nemzetközi országúti futóverseny tavalyi győztese Zdenék Pešek (Lokomotíva Liberec) az idén is a leggyorsabbnak bizonyult a fő kategóriában. Ezúttal rendezték meg a jubileumi, 40. évfolyamot, amely újfent bizonyította, hogy ez a tömegverseny egyre nagyobb népszerűségnek örvend az emberek körében. A devini vár alatt 8 korcsoportban 3800 futó (az eddigi csúcs 2824 volt) vágott neki a 11,7 kilométeres távnak. Csehszlovák futóKon kívül indultak még lengyelországi, magyar- országi, romániai, ausztriai, francia- országi és NSZK-beli kocogok is. Eredmények - fő kategória - férfiak: 1. Zdenék Pešek 34:31,0, ?. Karel David (Dukla B. Bystrica) EREDMÉNYEK: ČH Košice - Topoľčany 20:9 (4:2, 6:2, 6:1, 4:4). Legeredményesebbek: Vidumanský 5, illetve S. Janoušek 3. Slávia UK - Nováky 13:13 (5:2, 2:5, 3:2, 3:4). Legeredményesebbek: Peciar 5, illetve Tkáč 5. Az UK 7 másodperccel a befejezés előtt egyenlített Slávia UK - Topoľčany 11:6 (1:1, 2:1, 4:1, 4:3). Legeredményesebbek: M. Lukačovič, és V. Janoušek 2-2, illetve Peciar 4 ČH Košice - Nováky 18:8 (1:2, 6:1, 6:1, 5:4). Legeredményesebbek: Či- liak 5, illetve Tkáč 3. Nováky - Topoľčany 8:7 (1:1, 2:4, 2:1, 3:1). Legeredményesebbek: Jančich 3, illetve Kalinka, Vestenický és Kramár 2-2. ČH Košice - Slávia UK 14:12 (5:4, 3:1, 4:3, 2:4). Legeredményesebbek: Čiliak 5, illetve Peciar 6. A sorrend: 1. ČH 6, 2. Slávia UK 3 (36:33), 3. Nováky 3 (29:38), 4. Topoľčany 0. Bp. Honvéd - Siófok 1:0 (0:0), góllövő: Détári. Nehezen szerezte újabb két pontját a bajnok Honvéd. Tart azonban a kispestiek nagy tavaszi sorozata, hatodik győzelmüket aratták, igaz, valamennyi egygólos siker. Tatabánya - Eger 2:1 (0:0), góllövők: Kiprich (2, egyet 11-esböl), illetve Varga. A mérkőzés nagy részében fölényben játszott bányászcsapat heves küzdelemben szerezte meg a győzelmet. Debrecen - Videoton 4:1 (1:1), góllövők: Mörtel (3, egyet 11-esből), Bücs, illetve Nagy (öngól). Végig a hazaiak voltak fölényben, lendületesebben támadtak, több helyzetük is volt. A fehérváriak tehetetlennek bizonyultak. Elsősorban a második félidei erőteljes, gólra törő játékával ilyen arányban is jogos volt a Debrecen győzelme. Szombathely - Vasas 4:1 (2:0), góllövők: Görög, Bognár, Elekes, Dómján, 34:36,0, 3. Wieszlaw Furmanek (lengyel) 34:39,0, 4. Moravčik (RH Praha) 34:43,0, 5. Prečúch (Mostáreň Brezno) 35:17,0, 6. Béčka (Inter Bratislava) 35:40,0. Nők: 1. Dana Kelnárová (TJ Nový Jičín) 43:10,0, 2. Sylvia Pajanová (Slovan Bratislava) 43:55,0, 3. Jana Kucharíková (Slávia Staškov) 44:02,0. A többi kategória győztesei - férfiak 49 évig: Jiŕí Kaňa (Lokomotíva Bŕeclav), 60 évig: Jozef Šin- deláf (Zetor Brno), 69 évig: Ferdinand Moskovits (romániai), 70 év felett: Štefan Mielczarek (lengyel- országi), nők, 44 évig: Eva Seidlová (Spartak Tlmače), 45 év felett: Jana Štédrá (Lokomotíva Nymburk). A torna után kihirdették az elmúlt év legjobb vízilabdázóját és a legjobb hetest A tavalyi év legjobb pólósa a ČH kapusa, Kula György lett. A legjobb hetes: Kula, Szalonna, Fodor, Poláčik, Vidumanský, (mind ČH), V. Borsig (Slávia UK és ČH Košice), Peciar (Slávia UK). Bottlik László a következőket mondta a torna után: „Látszott a csapatokon, hogy az idény elején vagyunk, ennek ellenére teljes eröbedobással küzdöttek. Az utolsó összecsapás, a ČH - UK rangadó kimondottan jó iramú volt. Peciar jó formában pólózott, sok gólt dobott.“ A bajnokcsapat a ligarajt (április 18) előtt a legközelebb árpilis 13-14-én a kassai nemzetközi tornán száll vízbe, melyen részt vesz az Eger és az MNK- győztes BVSC is. . h illetve Nyúl. Ezen a találkozón a Szombathely nemcsak jól, hanem eredményesen is játszott. Ügyesen szervezte meg a középpályán a játékot és a két gyors, előretolt ék mindig zavarba hozta a körülményesen, kapkodva, idegesen játszó Vasas-védőket. PÉCS - DUNAÚJVÁROS 4:0 (1:0), góllövők: Nagy (2), Lovász és Megyeri. A jó iramú, közepes színvonalú mérkőzésen az első gólig volt egyenrangú ellenfél a Dunaújváros. A Pécs második félideji jó játékával ilyen arányban is megérdemelten nyert. Az NB I állása 1. MTK-VM 21 14 4 3 39:15 32 2. Bp. Honvéd 21 12 4 5 31:26 28 3. Ú. Dózsa 20 11 5 4 35:13 27 4. Tatabánya 21 12 3 6 33:18 27 5. Pécs 21 10 4 7 22:13 24 6. Ferencváros 21 7 9 5 18:13 23 7. Szombathely 21 9 5 7 25:23 23 8. Debrecen 20 7 6 7 26:27 20 9. Vasas 21 8 4 9 29:31 20 10. Békéscsaba 21 6 8 7 20:25 20 11. Videoton 21 6 6 9 20:22 18 12. Rába ETO 20 3 9 8 26:31 15 13 Siófok 21 4 7 10 20:29 15 14. Zalaegerszeg 20 3 8 9 16:25 14 15. Eger 21 4 6 11 17:42 14 16. Dunaújváros 21 3 6 12 18:42 12 BAJNOKI PONTOKÉRT Jutalom nyeremények A Športka 14. játékhetének rendkívüli jutalomnyereményei, melyek jugoszláviai társasutazásra jogosítanak. --------------------------------------------------LABDARÚGÓ NB I -----------------------------------------------Id egenben nyert az éllovas (Feketéné) - A magyar labdarúgó NB I. 21. fordulójának hét mérkőzését szombaton bonyolították le. A tabella élén álló MTK-VM Zalaegerszegen is megszerezte a két pontot. A budapesti Honvéd csak nagy üggyel-bajjal és Détári szabadrúgásgóljával fektette kétvállra a szívósan védekező Siófokot. A Pécs megtalálta góllövőcipöjét, és fölényesen verte a Dunaújvárost. A Debrecen mindenekelőtt Mörtel gólképességének köszönhette a magabiztos sikert. A Békéscsaba végigtámadta a mérkőzést a Ferencváros ellen. A Vasas súlyos vereséget szenvedett Szombathelyen. Következik a 22. forduló április 11-12-én: Dunaújváros - Békéscsaba, Rába ETO - Szombathely, Eger - Videoton, Pécs - Tatabánya, Siófok - Zalaegerszeg, Bp. Honvéd - Vasas, Újpesti Dózsa - Ferencváros (szombat, utóbbi kettő a Népstadionban), MTK-VM - Debrecen (vasárnap). Vízilabda Újabb CH-siker Szombaton és vasárnap a kassai (Košice) fedett uszodában immár 27. alkalommal került sor a februári győzelem tiszteletére rendezett vizilabdatornára, amelyen a hazai mezőny négy legjobb együttese vett részt. Várakozásnak megfelelően a ČH Košice végzett az élen. Bottlik László edző legénysége magabiztos játékkal, pontveszteség nélkül szerezte meg 12. tornagyözelmét a Slávia UK Bratislava, a CHZWP Nováky és a TS Topoľčany előtt. ÚJ SZÚ 6 1987. IV. 6.