Új Szó, 1987. március (40. évfolyam, 50-75. szám)
1987-03-09 / 56. szám, hétfő
A megszokottnál majd egy hónappal későbben vehettük kézbe az Irodalmi Szemle 1. számát. Ezt megelőzően legalább három héttel korábban olvashattuk a Romboid januári példányát. Miért említem egymás mellett a két irodalmi folyóiratot? Új mellékleteik késztetnek szólásra, hiszen a Szlovákiai írószövetség kezdeményezésére alakult meg a Fiatal írók Köre, amelynek a magyar szekció támogatásával létrejött a magyar megfeleményét figyelmen kívül hagyva, néhány tárgyi tévedését mégiscsak meg kell említenem. Egyik a Budapesti Szkéné Színpadra vonatkozik, amely már a recenzió megírásának napjaiban sem rendelkezett befogadó otthonnal. Ionesco drámáit, ha nem is hivatásos színházak, de kiváló amatőrtársulatok már a hatvanas évek közepétől játsszák Magyarországon. Ezután csak remélni tudom, hogy ennek a jelenleg csak Budapestig érő horizontnak egyik csücskébe majd beférnek a Matesz most áttételesen kritizált előadásai is. Mindenképpen méltó indítása a Holnapnak Hogya György esszének is beillő Új novella ja. Olyan írói kitárulkozás ez, amelyhez foghatót ritkán olvashatunk, s ezzel együtt is tartózkodó, az olvasóra hagyatkozó az ő leíró módszere. Látszólag itt maga az irodalmi alkotás folyamata adja a novella tárgyát, pedig az író megtalálta hősét is. Meglepő, ahogyan Csepécz Szilvia két paradoxonból felépíti A szüret után című versét. Krausz Tivadar Bál-viharA Majális alkotójáról Szinyei Merse emlékalbum Két melléklet Fiatal alkotók az Irodalmi Szemlében és a Romboidban lelője is. Ez a két kör jelentkezett ezúttal először, s ezután minden számban rendszeresen megteszi ugyanezt. Vannak tehát fórumok, ahol az önálló irodalmi folyóiratot pótlandó, mind a szlovák fiatal irodalmárok, mind a szlovákiai magyar írók, költők, kritikusok induló nemzedéke publikálhat. A Romboid Dotyky (Érintések) című melléklete valójában is vállalta ezt a nemcsak formai funkciót. A folyóirat impresszumában külön feltüntetik felelős szerkesztőjét Pavel Vilikovský személyében, aki egyben a lap vezető szerkesztőjének a helyettese. Mi olvasható a harminckét oldalas melléklet első kiadásában? Nem tartozik formailag szorosan a melléklethez, Marián Kováčik vezető szerkesztő beköszöntőjét mégis meg kell említeni, hiszen ebben magyarázatát adja, miért a Dotyky (Érintések) cím. Az ötvenes évek végén induló Miroslav Vá- lek elsó kötetének címét idézi, amivel a folytonosságot szeretnék hangsúlyozni a mai fiatal irodalmárok és szlovák költészetet megújító generáció között. Ennek a ma már nevet, rangot kivívott költőcsoportnak másik kiváló tagja Ľubomír Fel- dek mutatja be Eva Lešková költőt és verseit. Ezután a tartalomjegyzék keltette fel a figyelmemet, ami igen jellemző módon, kiragadott idézetekkel érzékelteti miről is szólnak egyes fiatal alkotók. Hangsúlyozandó jelenség, hogy a melléklet behatárolt terjedelme ellenére is megkísérli a formai és tartalmi folyóiratautonómiát megvalósítani. így lehet majd folyóirat a folyóiratban. Talán ezzel magyarázható, hogy a fiatalok nemcsak a versekben (Michal Tokár, Ivan Hanzlik, Soňa Zitová fordítása, Ján Petrík, Marián Reiselfordítása, Daniela Blažeková) és a kisprózákban (Štefan Franko, Gustáv Murin), hanem a kritika és a tanulmány műfajában is megkísérlik az önmeghatározást. Jana Cupová, Jozef Urban, Dana Guričanová, Marta Komzíková és Igor Otčenáš tükröt tartanak a fiatal szlovák irodalom elé. Meglepő dolog itt is akad, hiszen Jozef Puškáš, akinek több kötete is megjelent már, egyáltalán nem számít fiatal prózaírónak abban az értelemben, ahogyan azokat ez a melléklet prezentálja. Ezért ebben a konstellációban kissé erőltetettnek tűnik Kövesd/ János interjúja a „befutott“ íróval. Szemrevételezve az Irodalmi Szemle új mellékletét, amelynek formai megfogalmazását csak a „rovat“ szóval jelöli a szerkesztőség, ennek megfelelően sok mindenben eltér a Romboid mellékletétől. Felelős szerkesztőt egyelőre nem tüntetnek fel az impresszumban. Eltérően a szlovák folyóirattól a válogatás anyagában egyetlen olyan írás sincsen, amely kritika, esszé vagy tanulmány keretében megkísérelné számba venni mindazt, amit a fiatal irodalom produkál. A tudatosabb szerkesztés és szervezés bizonyára hamarosan pótolja ezt a mulasztást. Aligha olvashatjuk mindennek pótlásaként Hizsnyan Géza terjedelmes recenzióját, amelyben a számbavett budapesti előadásokról alkotott véban-időben című verse, ha nem is szembefordulás eddig ismert költői énjével, de mindenképpen új tartalmakat sejtet szimpatikus költészetében. Hodossy Gyula egy alkotói állapot reflexióját rögzítette versében: „Nem vagyok szomorú“ bizonygatja, velünk együtt a címben. Sajnos Patus János első verseinek megismerése óta mindvégig a formával birkózik. Két kötött formában írt verse - F. E-nek szabadon és a Töredék - a szerelem témájában nem sok újat közöl. Tóth Károly kritikája mindenképpen igazolása annak a pályának, amit már eddig is bejárt. Reflexióim írásának idején már a Madách Kiadó szerkesztőjeként dolgozik. Műveltsége és a kritikus örök szellemi készenléti állapotában nélkülözhetetlen lényeglátása segítette abban, hogy mindenki számára kulcsot adjon Hamvas Béla Karnevál című regényének megértéséhez. Méltán várható el tőle a rendszeres publikálás, ami azonban ne jelentse azt, hogy nemzedéki kritikussá válik. Ennél eddig is sokkal többre volt predesztinálva. Nem valamiffijta méricskélés késztet arra, hogy összehasonlítsam a Romboid mellékletét és az Irodalmi Szemle rovatát. Az azonban már a megjelölésükből is kiviláglik, hogy ismét alább adtuk annál, mint amire képességeink, lehetőségeink és fiatal tehetségeink megléte feljogosít. Szándékosan kerültem a tipográfiai és könyvészeti forma elemzését. Sajnos a Holnap esetében ez is hevenyészettséget tükröz. Ráadásul a versek tipográfiai képe egyáltalán nem a helytakarékosság jegyében született meg. A következőkben jó lenne „a többet és szebben“ rendezőelvet követni. Méltánytalan lenne átsiklani Hrapka Tibor fotói fölött, amelyekkel kilép a szokványos fotók világából: fényállapotokat, hangulatokat rögzít, miközben a nézőt képzettársításra, gondolkodásra készteti. Van tehát két, reményekre jogosító kezdeményezés, amelyeknek olykor bizonyos érintkezési pontokat is kell majd találniDUSZA ISTVÁN Végvári Lajos Szinyei Merse Pál élettörténetének feldolgozásában, titkainak felfedezésében majdhogynem azonosul a festő belső világává!, művészi tökéletesedésének egyes állomásaival, s érzékeny ,,lé- lek-ösztönnel“ kutatja a képek mögött lappangó rejtélyt; a színek, alakok, a természet motívumrendszerét. A monográfia szerzője írja: ,,Szinyei Merse Pál munkássága a magyar művészettörténet egyik legnagyobb csodája, egyszersmind azonban fájdalmas és titokteli rejtély, amelynek feltárása mind a mai napig egyetlen művészettörténésznek sem sikerült megnyugtatóan. “ Szinyei Merse Pál művészi útja két párhuzamos vonalban-síkban halad: ......az egyiken ragyogó eredmé nyeivel mindig az európai művészet élén jár, a másikat lényegesen kisebb jelentőségű, s kevésbé előretörő művek jelzik. Sokszor szinte úgy tűnik fel, hogy két ember munkáiról van szó, kik nem is tudnak egymásról, az egyik nem is sejti, hogy a másikat mi foglalkoztatja. S ha lélektani magyarázatot akarnánk adni e szinte megmagyarázhatatlan kettősségnek, azt mondhatnék, hogy a ragyogó vonal mentén az önmagában bizakodó Szinyei termelése halad, aki tisztában van vele, hogy magából és csak magából meríthet táplálékot, mert tudja, és hiszi, hogy hozzá fogható tehetség nincs a környezetében, a másik vonalon pedig annak a Szinyeinek a munkái fogannak, akinek hite megingott magában, és helyesnek véli másokhoz fordulni támaszért“. A szerző idézi Hoffmann Edit tanulmányának néhány eszmefuttatását a festő barátaihoz, kortársaihoz fűződő viszonyáról. Végvári párhuzamba állítja Szinyei Merse kompozícióit a kortársak képeivel, finom árnyalatokkal kidomborítva a különbségeket. Elmélyültebb tanulmányozást „hagyományoz“ az igényes értőkre, tájékoztatói továbbgondolkodásra ösztönöznek. A festőt nemcsak a színhatások, a „zöld gyep“ meg a „napsugár“ késztette munkára, hanem a fény és árnyék lenyűgöző varázsa is. Számára a természet nem csupán műtermi „vágyakozás“ volt, hanem belső szükséglet, hisz belőlük az emberi boldogság utáni vágyakozás csendült ki. Míg a kompozíciók figuráit modellek alapján festette, addig a tájat mindenkor emlékezetből - örök barangolásainak jutalmaként. A tanulmányíró művészettörténeti fejtegetései üdítőek, a festmények elemzésének történelemszemlélete egyszerre sugall múltat és jelent. Végvári pontosan meghatározza a műveknek a festő munkásságában elfoglalt helyét, s ugyanakkor szemügyre veszi az európai képző- művészeti mozgolódásokat. Végvári a festőnek a pályakezdéstől a haláláig felvázolt fejlődési szakaszát egy-egy központi jelentőségű korszakhatározó kompozíció köré csoportosítja (A hinta, Majális, Lilaruhás nő, Pacsirta), miközben a közbülső fontosabb művekről sem feledkezik meg. Foglalkozik a festmények utóéletével is, a meg nem értettség depressziójával, az állandósuló magánnyal, amely megbénította alkotói vénáját. , A szerző tárgyias előadásmódja fellebbenti a fátylat a kompozíciókról is. A festmények hangulatot árasztanak magukból, mélabút vagy derűlátást, szerelmi vágyódást, szenvtelen lemondást, érzést és intellektualiz- must; egyszóval magukon hagyják festőjük feltűnő bélyegét. Motívumai általában a hétköznapiságból erednek, s apró mozzanatok önállósulnak. Kimerevíti az illanó pillanatokat. A festő elmélkedésre hajlamos alkatának kitűnően megfelelt a mélabús széttépettséget is finoman érzékeltető „tompított“ impresszionizmusa. Elgondolkodtató Fülep Lajosnak a legreprezentatívabb Szinyei Merse kompozícióról, a Majálisról megfogalmazott értékelése: a Majális akkor foglalta el megillető helyét nálunk, amikor saját történeti pillanata tulajdonképpen elmúlt, amikor - muzeális tárgy lett belőle...“ Mindezen túl a Majális mégis korszakos értékű - jelentőségű. Teljességében eltér az impresszionisták által követett törekvésektől, hiszen a szín- fény-mozgás-szituáció viszonyokat kutató analitikus szemlélettel ellentétben a szintetizáló módszert követi. Az albumot 32 oldalnyi színes képanyag illusztrálja, amelyek közt természetesen kiemelt helyen szerepelnek az életmű legkiválóbb alkotásai, ám mind e mellett néhány olyan kompozíciót is felfedezhetünk, amelyek sem színesben, sem pedig ilyen méretben még sohasem kaptak helyet az életmű-monográfiákban. A nagy méretű színes képek mellett megtalálható a kisébb feke- te-fehér kompozíciók katalógusa is. Az emlékalbum értékét növeli a fontosabb szakirodalom felsorolása, valamint a rövid angol, német és eszperantó összefoglaló. KÖBÖLKÚTI JÓZSEF Új könyvek VINCENT ŠABÍK: Az irodalom tudata Vincent Šabík (1937) a szlovák irodalomtudomány jeles alakja. Megkülönböztetett helyet biztosít számára az angolszász irodalmak alapos ismerete (iskolai végzettsége szerint germanista), s a szélesen alapozott világirodalmi kitekintés. E válogatás esszéket, tanulmányokat tartalmaz, amelyekről a válogatás készítője, Koncsol László a következőket írja: „Šabík a legtermészetesebb kritikusi gesztussal áll oda minden igaz, építő szándékú, nem a pillanatnak, hanem mélyen a jövőnek, a jobbnak elkötelezett őszinte irodalmi, művészi, tudományos és kritikai érték mellé... Nem kizár, hanem mindent integrál, ami a korszerű irodalomelméleti kutatások eredményeiből integrálható. Marxizmusa szilárd és nyitott. “ ^Vincent SaSk^\ Az irodalom tudata * Napjaink valóságának gyors mozgása életre, $ következtében a rŕgl ŕs • * ú), M hé Olvasok (Gyökeres György felvétele) Kiadványok — rólunk A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének kutatói monografikus igényű néprajzkutatást folytattak a szlovákiai Gömörben. Ennek eredményeit több tanulmány és önálló kötet adja majd közre, amit a néprajzi tanszék, közösen a miskolci Herman Ottó Múzeummal jelentet meg. Kár, hogy a tanszéki, illetve múzeumi kiadványokból egyelőre kevés kerül hozzánk. Pedig jó lenne, ha nemcsak a legszűkebb szakmai körök ismernék meg a rólunk szóló népismereti dolgozatokat. A már említett KLTE Néprajzi Tanszéke külön Gömör- sorozatban jelenteti meg az egyes témakörök tanulmányait, ennek köteteiből az előrejelzés szerint több mint húsz jelenik majd meg. A Kalendáris szokások a Medvesalján című harmadik kötet szerzője Kotics József, aki Vecseklőn (Večelkov), Tajtin (Tachy), Egyházasbáston (Nová Bašta), Óbáston (Stará Bašta), Hidegkúton (Studená), Almágyon (Gemerský Jablonec), Péterfalván (Petrovce) és Dobfenéken (Dubno) gyűjtött az eltelt négy év alatt. A százhúsz oldalnyi füzet tartalmát a naptári év egyes évszakaihoz kötődő szokások leírásai adják. A szerző a bevezetőben röviden ismerteti a tájat és a népet. Ezt követően a téli ünnepkörön belül betekintést nyerünk egyebek között az András-napi, Miklós-napi, Luca-napi, Tamás-napi, karácsonyi, István-napi és újévi szokásokba, egészen a farsangutóig. A tavaszi ünnepeket, szokásokat külön részből ismerjük meg, s ez a Margit-nappal zárul. Ezután a nyári ünnepeket, majd az őszi ünnepkör Mihály-nappal kezdődő és a Katalin-nappal befejeződő sorát veszi számba. Befejezésképpen a szerző összefoglalja a régi esztendő menetében bemutatott kalendáris szokásokat, hiedelmeket, melyek gazdag archaikus elemeket őriznek. Ezek egyfajta szokásrendszerképet mutatnak, amelyek folyamatában nyomon követhető az átalakulás is. VARGA LÁSZLÓ SZEBERÉNYI ZOLTÁN: Visszhang és reflexió Irodalomtörténeti tárgyú írásaival és Győry Dezsőről írott monográfiájával Szeberényi Zoltán tekintélyt vívott ki irodalmi életünkben. Ez a könyv sokrétű munkásságának hű keresztmetszete. Itt olvasható kritikáit, esszéit két ciklusba osztotta. Az örökségmentés - hagyományápolás irodalomtörténeti tanulmányait, a Visszhang és reflexió ciklus kritikai írásait és recenzióit tartalmazza. Bár kritikusi krédóját Szeberényi Zoltán nem fejti ki, bírálataiból határozott arcélű kritikusi személyiség körvonalai bontakoznak ki. A szerző szenvedélyesen keresi a csehszlovákiai magyar irodalom maradandó értékeit, nem fél személyes lenni. Szeberényi Zoltán VISSZHANG ÉS _______ RE FLEXIÓ Madách ÚJ szú 4 1987. III. 9.
