Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)

1987-02-05 / 29. szám, csütörtök

KÖZLEMÉNY a CSKP KB Elnökségének üléséről Országaink sokoldalú együttműködésének mélyítéséért és tökéletesítéséért (Folytatás az 1. oldalról) A megbeszéléseken nagyra érté­kelték a csehszlovák-szovjet kap­csolatok fejlődését, s kiemelték, hogy mindkét fél törekszik a két ország sokoldalú együttműködésé­nek további elmélyítésére és tökéle­tesítésére. A külügyminiszterek eszmecserét foly­tattak számos nemzetközi problémáról, s kifejezték eltökéltségüket, hogy mindkét fél mindent megtesz a jelenkor fő felada­tának megoldásáért, azért, hogy a világ még az évszázad vége előtt megszaba­duljon a nukleáris és másfajta tömeg­pusztító fegyverektől. Ezzel kapcsolatban rámutattak Mihail Gorbacsov 1986 ja­nuár 15-i nyilatkozatának időszerű voltára és annak fontosságára, hogy fokozott erőfeszítések történjenek a nyilatkozat­ban foglalt javaslatok teljesítésére. Hang­súlyozták: fokozni kell a harcot a nemzet­közi biztonság átfogó rendszerének meg­teremtéséért. Az európai biztonság és együttmükö- dés kérdéseinek megvitatása során a szovjet fél támogatásáról biztosította Csehszlovákiának és az NDK-nak az atomfegyvermentes folyosó és közép-eu­rópai vegyifegyver-mentes övezet létre­hozását célzó kezdeményezését és azt a csehszlovák javaslatot, hogy rendezzék meg az európai biztonsági és együttmű­ködési értekezleten részt vett országok gazdasági fórumát. A megbeszélések szívélyes és elvtársi légkörben zajlottak le, és teljes volt a né­zetazonosság minden megvitatott kérdést illetően. A megbeszélések eredményeiről, kö­zös közleményt hagytak jóvá, amelyet a sajtó tesz majd közzé. Bohuslav Chňoupek és felesége teg­nap a prágai Černin-palotában díszebé­det adott Eduard Sevardnadze és felesé­ge tiszteletére. Jelen voltak. Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára, Zdenék Horení, a CSKP KB Titkárságának tagja, Michal štefaňák, a CSKP KB osztályve­zetője, Rudolf Rohlíček, a szövetségi miniszterelnök első helyettese, Matej Lú- őan szövetségi miniszterelnök-helyettes, Bohuslav Kučera, a Szövetségi Gyűlés alelnöke, Milán Václavík hadseregtábor­nok, nemzetvédelmi miniszter, Vratislav Vajnar szövetségi belügyminiszter, Bo­humil Urban külkereskedelmi miniszter, Tomáš Trávníček, a Csehszlovák Nem­zeti Front KB alelnöke és más személyi­ségek, köztük Miroslav Zavadil és Viktor Lomakin, a két ország nagykövete. Az ebéden Bohuslav Chňoupek és Eduard Sevardnadze beszédet mondott. A díszebéd baráti és elvtársi légkörben zajlott le. Bohuslav Chňoupek beszédéből Köszöntjük önt, annak a testvéri or­szágnak a képviselőjét, amellyel mi, cse­hek és szlovákok megbonthatatlan barát­ságot, szilárd szövetséget és sokoldalú együttműködést tartunk fenn. Ez szabad­ságunk, függetlenségünk és szocialista fejlődésünk megrendíthetetlen biztosí­téka. Lelkesedéssel, rokonszenvvel tekin­tünk ma önökre, szovjet kommunistákra. Hiszen tudományos következetességgel fejlesztik tovább a nagy októberi szocia­lista forradalomnak - amelynek 70. évfor­dulóját ebben az évben az egész haladó világ megünnepli - az örökségét. Tudjuk, mennyire energikusan érvényesítik az 1985. évi áprilisi plénumnak és az SZKP XXVII. kongresszusának újító szellemét a társadalom forradalmi átalakítása so­rán. Tudjuk, hogyan törnek utat a demok­ráciának, hogyan szabadulnak meg az elavult sztereotípiáktól. Tisztelettel tekintünk a szovjetek or­szágára. Tevékenységük a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban is betölti úttörő szerepét. Aktivizálják és mozgósítják ezt a hatalmas nemzetközi erőt a békéért és a háború ellen vívott harcban. Igen, az egész világ a Szovjetunióra tekint, mert mélyen forradalmi jellegével, bolseviki merészségével és humánus szociális törekvéseivel jelenlegi tevékeny­ségük közvetlenül támaszkodik azokra a nagy tettekre, amelyek sorozatát a leni­ni párt 1917 októberében kezdte meg. Ezt a tevékenységet nemcsak örömmel fo­gadjuk, hanem teljes mértékben támogat­juk is, a CSKP XVII. kongresszusán kitű­zött utat követve ösztönzést merítünk be­lőle. örülünk annak, hogy minden terüle­ten a szocialista országok együttműködé­se aktív tökéletesítésének útjára léptünk a marxizmus-leninizmus, a szocialista in­ternacionalizmus, az egyenjogúság, a függetlenség és a kölcsönös tisztelet elvei alapján. Tovább akarjuk tökéletesí­teni egybehangolt eljárásunk formáit és módszereit, a KGST-tagorsžágok vezető­inek tavaly novemberi találkozóján elfo­gadott határozatok alapján. Rendkívül kedvező időpontban érkez­tek hozzánk. A bel- és a külpolitika de­mokratizálására tett következetes erőfe­szítéseinek köszönhetően a Szovjetunió tekintélye hatalmas mértékben megnöve­kedett népünknél, amely az első szocia­lista ország példája alapján hatalmas bel­ső erőt merített felszabadulásunk idősza­kában a szocializmus építésének éveiben és most is, amikor az a forradalmi felada­tunk, hogy minden erőforrást mozgósít­sunk, minden ember tudását felhasznál­juk. Mai kapcsolataink a legdinamikusabb fokot érték el egész eddigi történetükben. Nagy jelentőséget tulajdonítunk a két or­szág gazdasági és tudományos-műszaki együttműködése 2000-ig terjedő hosszú távú programjának. Ennek alapján az utóbbi időben gazdasági együttműködé­sünk új formái rajzolódnak ki. Bár a nemzetközi helyzet továbbra is bonyolult, a szocialista országok békeof- fenzívája jelentős befolyást gyakorolt rá pozitív értelemben. Ugyanez mondható el a szocializmusnak az egész emberiséget érintő problémák terén kifejtett kezdemé­nyezéséről. A mozgósító erejű tavaly január 15-i akcióprogram az új politikai gondolkodás filozófiájának objektív törvényszerűségei­ből indul ki. Kifejezi, hogy a Szovjetunió kész hozzájárulni a nemzetközi kapcsola­tok demokratizálásához. Az atomfegyve­rek megsemmisítésének útján az első lépést az atomfegyver-kísérletek teljes betiltásával kell megtenni. Sajnos az Egyesült Államok keddi nevadai atomrob­bantása nem arról tanúskodik, hogy kész konstruktívan válaszolni a Szovjetunió felhívására. Ugyancsak a béke megszilárdítására irányul a világbéke és a nemzetközi biz­tonság átfogó rendszerének megteremté­sével kapcsolatos közös javaslatunk. Ak­tívan síkraszállunk azért, hogy ezt a min­denki számára előnyös javaslatot az ENSZ-közgyúlés őszi időszaka jóvá­hagyja. Már kifejeztük, hogy az európai orszá­gok gazdasági együttműködésének fej­lesztésére törekszünk, amit bizonyára elősegítene, ha gazdasági fórumot ren­deznének például Prágában. Támogatjuk azt a javaslatukat, hogy humanitárius kér­désekkel foglalkozó fórumot hívjanak össze Moszkvában, örömmel fogadjuk a nemzeti megbékélés politikáját, melyet nemrég az afgán kormány hirdetett meg. Támogatjuk az ázsiai kollektív biztonság megteremtésével kapcsolatban Vlagyi­vosztokban előterjesztett javaslatokat. Nagyra értékeljük az el nem kötelezett országok mozgalmának hozzájárulását a béke és a biztonság megszilárdításá­hoz. Végezetül engedjék meg, hogy teljes megelégedettségemet fejezzem ki meg­beszéléseink lezajlásával kapcsolatban - szögezte le Bohuslav Chňoupek. Eduard Sevardnadze beszédéből Kifejezem közös örömünket, hogy a testvéri Csehszlovákia gyönyörű fővá­rosába érkeztünk. Az arany Prága mind­annyiunknak nemcsak az európai és a nemzetközi kultúra egyik központjaként, csodaszép történelmi és építészeti emlé­kek, haladó gondolatok és nagy tettek városaként kedves. Azért is, mert baráta­ink éltek és élnek itt. A velük tartott találkozók mindig gazdagították és gaz­dagítani fogják nemzeteink szellemi és politikai életét. Ebben a szellemben kez­dődtek meg tanácskozásaink, amelyek 1986. évi és korábbi baráti találkozóink sorozatának folytatását jelentik. A kétoldalú együttműködés kérdéseiről és a nemzetközi élet időszerű problémái­ról folytatott eszmecsere mindig gyümöl­csöző volt. Minden alkalommal teljes volt a nézetazonosság, és erőfeszítéseket tet­tünk barátságunk és testvériségünk meg­szilárdítására. Újra rámutattunk a szovjet -csehszlovák kapcsolatok olyan előnyei­re, mint a teljes őszinteség, a kölcsönös (Folytatás az 1. oldalról) A beszámoló rámutatott a munka- és technológiai fegyelem megsértésével kapcsolatos gondokra is. Teljes joggal, mert ezen a munkahelyen tavaly 21 eset­ben folytattak fegyelmi eljárást, és nyolc dolgozót azonnali hatállyal elbocsátottak. A fegyelmezettség a sikerek záloga - hangsúlyozták többen a felszólalók kö­zül - minden munkahelyen, különösen ott, ahol a legkisebb mulasztás is óriási anya­gi károkat okozhat, és emberi életeket veszélyeztethet. Hangsúlyozták a munka- és technoló­giai fegyelem megszilárdításának szük­ségességét, mivel számos olyan eset tör­tént, amikor a technológiai fegyelem meg­szegése következtében üzemzavar állt be. Az okok feltárása során az illetékesek megállapították, hogy a gépkezelők közül néhányan a megfelelő üzemeltetési elő­írásokat sem ismerték. Ez a tény is azt igazolta, hogy nem volt kielégítő a műsza­ki berendezések kezelőinek szakmai ne­velése. Ebből a megállapításból született az évzáró taggyűlésnek az a határozata, hogy a jövőben rendszeresítik a dolgozók szakmai képzettségének kötelező, komp­lex ellenőrzését. Az évzárón több felszólaló, köztük Va­bizalom és tevékenységünk szoros összehangolása. Meghatározó szerepe van ebben az SZKP és a CSKP egyre erősödő együtt­működésének, valamint Mihail Gorbacsov és Gustáv Husák rendszeres találkozói­nak. Ezeknek a kapcsolatoknak köszön­hetően barátságunk tovább gazdagítja a Szovjetunió és Csehszlovákia népe együttműködésének harmóniáját. Olyan napokban jöttünk önökhöz, amelyek történelmi jelentőségűek orszá­gunk számára. A szovjet emberek a köz­ponti bizottság januári ülésén elfogadott határozatok megvalósítására töreksze­nek. A Gustáv Husák elvtárssal esedékes holnapi találkozón Mihail Gorbacsov meg­bízásából részletesen beszámolunk az SZKP KB januári plenáris üléséről. Ez a találkozó megfelelő alkalmat ad arra, hogy őszinte köszönetét mondjunk cseh­szlovák barátainknak a központi bizottság plenáris ülésén elhangzott beszédben és az ülés határozatában foglalt gondolatok aktív támogatásáért. Szeretném kifejezni azt a reményemet, hogy országunk életé­nek jelenlegi átalakítása megszilárdítja a szocializmus közös pozícióit, s pozitív eredményei a jövőben a nemzetközi lég­kör egészségesebbé válása által is érez­tetik hatásukat. örömmel állapíthatom meg: a ma foly­tatott tárgyalások során mindkét ország kifejezte azt az eltökéltségét, hogy egybe- hangoltan jár el a nemzetközi politika területén, határozottan szembeszáll az imperializmus agresszív mesterkedései­vel, s mindent megtesz, hogy megszűnjön a nukleáris katasztrófa veszélye. Megelé­gedéssel fogadtuk az ENSZ-közgyúlés pozitív határozatát a szocialista országok által a béke és a nemzetközi biztonság általános rendszerének megteremtésére tett közös javaslattal kapcsolatban. Az általános biztonság koncepciójának meg­valósításához további lehetőségeket te­remt az atomfegyverektől és az erőszak­tól mentes világ elveiről szóló delhi nyilat­kozat, amelyet Mihail Gorbacsov és Rad- zsiv Gandhi indiai kormányfő írt alá. Sok időt fordítottunk az európai bizton­ság kérdéseire. Fóleg azt reméljük, hogy tárgyalásokat lehet kezdeni az európai fegyveres erők és hagyományos fegyve­rek állományának csökkentéséről, amint ezt a Varsói Szerződés tagországai java­solják. Országunkban nagyra értékeljük a csehszlovák diplomácia aktív, dinami­kus viszonyát a kulcsfontosságú külpoliti­kai problémák megoldásához, és jelentős hozzájárulását a szocialista közösség nemzetközi pozícióinak és tekintélyének megszilárdításához. Az 1987-es évet jól kezdtük. Ez azzal kecsegtet, hogy ebben a szellemben foly­tathatjuk bel- és külpolitikánkat. A mai koszorúzási ünnepségek során az elődeinkkel szembeni kötelességeink gondolata kísért bennünket. Eleget tettek küldetésüknek, amikor megvívtak a haza ellenségeivel, s feledhetetlen traktátuso­kat vagy csodálatos építményeket alkot­tak. A mai nemzedék bármilyen tudomá­nyos és műszaki csodákat hozzon is létre, nem tekintheti küldetését teljesítettnek, ha a világot a jövőnek nem háborútól és fegyverektől mentesen adja tovább. A ci­vilizációt védenünk kell. Nekünk, a Szov­jetuniónak, Csehszlovákiának és a többi szocialista országnak tovább kell küzde- nünk az atomfegyverektől mentes világ nagyszabású programjának megvalósítá­sáért, azért, hogy az emberiség úgy kezd­je meg a XXI. századot, hogy ne kelljen féltenie életét, jövőjét, mindazt, amit elért. Szeretném kifejezni azt a kívánságomat, hogy az 1987-es esztendő minden napján sikereket érjenek el a CSKP XVII. kong­resszusán kitűzött feladatok teljesíté­sében. síl Pačuta is rámutatott a kádermunka néhány gyenge pontjára, az üzem politi­kai és gazdasági vezetésének mulasztá­saira. Például arra, hogy a részlegen jelenleg 12 művezető dolgozik, s csupán egyetlen egy fiatalt szemeltek ki kádertar­talékként. Mulasztást követtek el maguk a művezetők is, akik nem gondoskodtak idejében utódaik felkészítéséről, sokéves tapasztalataik átadásáról. Pačuta elvtárs felhívta a figyelmet arra, hogy több munkahelyen alacsony a kom­munisták részaránya. Javasolták, hogy a pártszervezet az eddiginél nagyobb gondot fordítson a fiatal dolgozók nevelé­sére, s nagyobb érvényesülési lehetősé­geket biztosítson az ifjúság számára. A kedvezőtlen időjárás, a hideg januári napok nagyon megnehezítették a vasérc­átrakó dolgozóinak munkáját: összefagy­va érkeznek a vasérc- és szénszállítmá­nyok, s jelenleg többszáz vagon vár kiol­vasztásra. Egy-egy vasérccel megrakott kocsi kiolvasztása több mint 50 órát vesz igénybe, tehát nem csoda, hogy a kedve­zőtlen időjárás miatt lemaradás mutatko­zik a tervteljesítésben. Az évzáró taggyűlésen több javaslat hangzott el arra vonatkozólag, milyen for­mában lehet pótolni a lemaradást. A ha­táridő március vége. (kulik) (Folytatás az 1. oldalról) Az elnökség rámutatott arra, hogy az állami és a gazdasági szervekre, a nemzeti bizottságokra, a nevelési, az oktatási, az egészségügyi és más szer­vekre nagy felelősség hárul az alkoho­lizmus, valamint a bódítószerek élve­zésének minden formája ellen elfoga­dott intézkedések következetes végre­hajtásáért. Hangsúlyozta, hogy sürgő­sen, aktívan és meggyőzően meg kell világítani e jelenségek káros következ­ményeit, főleg az ifjúság körében. Az elnökség a pártszerveket és -szervezeteket utasította, hogy az em­lített jelenségek elleni harcot a társa­dalom egészséges erkölcsi légköréért folytatott küzdelem oszthatatlan részé­nek tekintsék, és rendszeresen foglal­kozzanak vele. Kifejezte meggyőződé­sét, hogy a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom, a Szocialista Ifjúsági Szö­vetség és a Nemzeti Front más szerve­zetei állandó figyelmet fognak fordítani ezekre a fontos kérdésekre, s megol­dásuk érdekében megnyerik a munka­helyi kollektívák és az egész társada­lom támogatását. A CSKP KB Elnöksége a továbbiak­ban jelentést vitatott meg a szocialista országok kommunista és munkáspárt­jainak nemzetközi és ideológiai kérdé­sekkel foglalkozó központi bizottsági titkárai Varsóban tartott üléséről és eredményeiről, amely tanácskozáson a CSKP küldöttségét Vasil Bil'ak, a CSKP KB Elnökségének tagja, a KB titkára vezette. Nagyra értékelte az ülés eredményeit és teljes támogatásáról biztosította a testvérpártok nemzetközi és ideológiai téren kifejtett együttmű­ködésének elmélyítésével kapcsolatos új eljárások keresésére tett erőfeszíté­seket. Utasította az illetékes párt- és állami szerveket és intézményeket, hogy tevékenységükkel aktívan moz­dítsák elő az ezen a tanácskozáson elfogadott határozatok végrehajtását. A CSKP KB Elnöksége áttekintette a művészeti szövetségek által az év első felében tartandó kongresszusok előkészületeit. Kiemelte, hogy ebben A továbbiakban teljes támogatását fe­jezte ki a gazdasági mechanizmus átala­kításának elveivel kapcsolatban, amelye­ket a CSKP KB Elnöksége és a szövetsé­gi kormány hagyott jóvá. Felszólította a Nemzeti Front szervezeteinek képvise­lőit, hogy intenzív propaganda-, agitációs és tömegpolitikai munkával nyerjék meg e szervezetek tagjainak és a lakosságnak a támogatását a kitűzött célok elérésé­hez. A Nemzeti Front szervezetei fokoza­tosan lebontják és megvalósítják a doku­mentumban kitűzött feladatokat, s támo­gatniuk kell az ezzel kapcsolatos kezde­ményezéseket. Ezután az elnökség tagjai számos kezdeményező javaslatot tettek a Nemzeti Front minden területén folyó munka javítására. A CSKP KB Elnöksége RÖVIDEN- Ladislav Gerle, A CSSZSZK kormá­nyának alelnöke, a Szovjetunióban tett munkalátogatásának utolsó napján, teg­nap, zárómegbeszélést tartott Ivan Szila- jewel, a szovjet minisztertanács alelnö- kével, a kormány mellett működő gépipari iroda elnökével. A csehszlovák küldöttség tegnap hazaérkezett.- Václav šeda kandidátus, a CSKP KB Politikai Főiskolája pártunk kultúrpoli­tikájával foglalkozó tanszékének vezető­je, akinek érdemeit a Munka Érdemrend­del és az Építésben Szerzett Érdemekért állami kitüntetéssel méltányolták, február 3-án, kedden Prágában 67 éves korában elhunyt. Búcsúztatása február 11-én, dél­után 3 órai kezdettel a strašnicei kremató­riumban lesz. az időszakban jelentősen növekszik a művészet szerepe szocialista társa­dalmunk gazdasági, szociális és szel­lemi fejlesztésének meggyorsítására tett erőfeszítésekben. Rámutatott arra, hogy az új feladatok a kultúra területén is új utak keresését és kipróbálását, olyan új módszerek alkalmazását és elképzeléseket követelnek meg, ame­lyek ösztönzik a művészértelmiség al­kotói aktivitásának és tehetségének ki­bontakozását s népünk mai küzdelmé­nek célját valósághűen és meggyőző­en ábrázoló, vonzó művészeti alkotá­sok létrejöttét. Ez megköveteli a művé­szeti szövetségek tevékenységének további sokoldalú javítását, elsősor­ban azt, hogy figyelmet fordítsanak a fiatal művésznemzedékre. Az elnök­ség kifejezte azt a meggyőződését, hogy a művészeti szövetségek rövide­sen sorra kerülő kongresszusai kifeje­zik a művészeti frontnak azt az eltö­kéltségét, hogy méltó módon to­vábbfejleszti nemzeteink kulturális örökségét, és aktívan részt vesz a szo­cialista hazánk további felvirágoztatá­sára tett erőfeszítésekben. A CSKP KB Elnöksége jóváhagyó­lag tudomásul vette Josef Havlín, a CSKP KB titkára NDK-beli látogatá­sának eredményeiről szóló jelentést, s nagyra értékelte Csehszlovákia Kom­munista Pártjának és a Német Szocia­lista Egységpártnak az oktatás, a tudo­mány és a kultúra területén kifejtett együttműködését. A testület számos további bel- és külpolitikai kérdéssel, valamint a CSKP tevékenységének más kérdéseivel is foglalkozott. Hazánkba látogat Szergej Szokolov (ČSTK) - Milán Václavík hadseregtá­bornok, nemzetvédelmi miniszter meghí­vására Szergej Szokolov marsall, a Szovjetunió honvédelmi minisztere feb­ruár első felében hivatalos baráti látoga­tást tesz a Csehszlovák Szocialista Köz­társaságban. és a szövetségi kormány által a tömeg- és élsport fejlesztésével kapcsolatban elfo­gadott határozat végrehajtása kapcsán az elnökség értékelte azokat a tapasztalato­kat, amelyeket e téren a Nemzeti Front szervei és szervezetei a Prerovi járásban szereztek. A Csehszlovák Nemzeti Front KB El­nöksége ezt követően tájékoztatót hallga­tott meg a honvédelmi aktivitási hét lezaj­lásáról és idei céljairól. Tanácskozásának további részében az elnökség jelentést vitatott meg arról, hogyan járultak hozzá a Nemzeti Front szervei és szervezetei, valamint a Csehszlovák Békebizottság az ENSZ által meghirdetett nemzetközi bé­keév keretében Csehszlovákiában meg­rendezett akciók lebonyolításához. A fegyelmezettség a sikerek záloga A Szövetségi Gyűlés küldöttsége befejezte magyarországi látogatását (Folytatás az 1. oldalról) Szerdán befejeződtek a megbeszélé­sek a két parlamenti küldöttség vezetői, Alois Indra és Sarlós István között, ame­lyeken értékelték a látogatás tapasztala­tait és foglalkoztak a két ország legfel­sőbb képviseleti és törvényhozó testülete közötti együttműködés elmélyítésének és javításának egyes konkrét kérdéseivel. Alois Indra magyarországi látogatása végén interjút adott a Csehszlovák Sajtói­roda budapesti tudósítójának. Megállapította, hogy a legfelsőbb ma­gyar vezetőkkel folytatott tárgyalások új­ból megerősítették a nézetazonosságot, valamennyi megtárgyalt kérdésben. Ez arról tanúskodik, hogy a marxizmus-leni­nizmus és a szocialista internacionalizmus elvein alapuló csehszlovák-magyar kap­csolatok a jószomszédság, a kölcsönös tisztelet, a szoros együttműködés és a tényleges szövetségesi viszony kap­csolatait jelentik. A tárgyalásokon mindkét fél hangsú­lyozta Gustáv Husák és Kádár János találkozóinak jelentőségét, amelyek a CSKP és az MSZMP, a CSSZSZK és az MNK közötti kapcsolatok, valamint a két ország népei közötti kapcsolatok magas színvonaláról tanúskodnak. E találkozók mindig újabb jelentős ösztönzést adnak a kölcsönös együttműködés fejlődésének valamennyi területen. Valamennyi megbeszélésen a két fél teljes mértékben támogatta a szovjet bé­kekezdeményezéseket. A Nemzeti Front KB Elnökségének tanácskozása (ČSTK) - Ülést tartott tegnap Prágában a Csehszlovák Nemzeti Front Központi Bizottságának Elnöksége. A legnagyobb felháborodással ítélte el az Egyesült Államok újabb kísérleti atomrobbantását, amely már a 25. volt az egyoldalú szovjet moratórium bejelentése óta. * ÚJ szí 2 1987. II. Elítélték az USA lépését (ČSTK) - A Keresztyén Békekonferen­cia nemzetközi titkárságának tagjai, akik a napokban Prágában üléseznek, felhá­borodással fogadták az Egyesült Államok kedden Nevadában végrehajtott atomrob­bantásáról szóló hírt. A húsz országot tömörítő szervezet nevében megállapítot­ták, hogy a kísérlet a közvélemény arro­gáns figyelmen kívül való hagyása, s két­ségessé teszi az amerikai kormányzat képviselői azon kijelentéseinek hitelessé­gét, hogy a kelet-nyugati kapcsolatok javítására törekednek. Az egyedüli hoz­zájárulás a nemzetközi enyhüléshez az lenne, ha az Egyesült Államok csatlakoz­na a Szovjetunió kezdeményezéséhez, s azonnal és teljesen beszüntetné atom- fegy ver-kí sérleteit.

Next

/
Oldalképek
Tartalom