Új Szó, 1987. február (40. évfolyam, 26-49. szám)
1987-02-23 / 44. szám, hétfő
N em is olyan régen volt, hogy a népzenei hagyományainkat ápoló énekesek és csoportok, népi hangszeres szólisták és együttesek először járási, majd kerületi szinten találkoztak a Tavaszi szél... népdalverseny keretében. Voltak természetesen akik eljutottak az országos döntőbe, és voltak akik már a járási fordulóban befejezték a versenyt. Kétéves pihenő után most újra megnövekedett az érdeklődés, a csoportok új erőt merítve, nagy elmondhatjuk, hogy a népzenei hagyomány őrzése és ápolása mozgalommá vált. Továbbá: e mozgalomban az ifjúságunk is erőteljesen jelen van. A népdalkörök száma meghaladja a százat. Citeraegyütteseink újabb és újabb lehetőségeket keresnek a többszólamú zenélés elérésére. Gyarapodnak táncházzenei együtteseink, mind a számukat, mind a minőséget tekintve. Igényesebb műsorok összeállítására törekednek a szólisták, de keresik a népdalhoz méltó előadói stílust. Próbálják ellesni és elsajátítani a hagyományőrző énekesek előadásmódjának sajátos jegyeit, a dallamdíszítést. Ezek jó és örvendetes eredmények. Kevésbé örvendetes viszont, hogy ennek a mozgalomnak az irányítása nincs kellő színvonalon, csak szervezői vannak. Hiányzik egy olyan fórum, amely segítené a lelkes igyekezetet, úgyszólván nem beszélhetünk tanácsadói tevékenységről, nincs elegendő és megfelelő népzenei publikáció, amelyből meríthetnének az alkotók műsorvá- lasztáskor. Több mint elgondolkozNépzenét - őszintén, hitelesen lelkesedéssel készülnek az idei találkozókra. Mit tapasztalhattunk az eddigi versenyeken, mi volt jó, mi volt rossz? Honnan merítsenek az alkotók anyagot új műsorukhoz, milyen anyagot válasszanak, hogyan kössék csokorba a dalokat? Ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatják a népzenét kedvelő énekeseket és a hangszeres népzenét művelő embereket mostanában. Az utóbbi hónapokban több helyre hívtak meg, adnék tanácsot. Az Érsekújvári (Nové Zámky) járásban a kürti (Strekov) és az udvardi (Dvory nad Žitavou) női éneklöcso- portot hallgattam meg, a Komáromi (Komárno) járásban a búcsi (Búč) és a martosi (Martovce) csoport készülődésének voltam tanúja, de láttam a csallóközkürti (Ohrady) és a Galántai (Galanta) járásban a nádszegi (Trstice) csoportot is többek között. Ezeken a találkozókon sok mindenről szó esett. Minthogy az említetteknél jóval több helyen vannak őrzői és ápolói a népzenének, ahová személyesen nem juthatok el, ezúton szeretnék néhány időszerű kérdésről szólni. Az eddigi tapasztalatok alapján „Édesapa“ Kisfiú, óvodás.- Színdarabban fogok játszani- újságolta egy napon az édesanyjának, aki bizony eléggé fáradtan érkezett érte az óvodába. - Azt mondta a tanító néni, hogy én leszek a félpénz - tette hozzá lelkesen a gyerek. Édesanyja elmosolyodott. Teltek-múltak a napok, hetek, és a kisfiú számára úgyszólván nem létezett más téma a színdarabon kívül, valahányszor próba volt, hosz- szan mesélt róla otthon, no és magáról, hogyan játssza a szerepét. Be is mutatta, nem egyszer, sem tízszer. Úgy szerette volna, úgy lett volna boldog, ha az édesapja is látja-hallja ót, de az édesapjának olyankor mindig más dolga akadt. Közönsége egyedül az édesanyja volt, kitartó, hű közönsége. Elérkezett a bemutató napja. Az óvoda természetesen a szülőket is meghívta az előadásra, valamennyi szülőt, nemcsak a szereplő gyermekekéit.- Eljön apu is, ugye, és megnéz engemet? - kérdezgette a kisfiú édesanyjától. Aki akkor már betegen feküdt.- Neked kell elvinned a gyereket a kultúrházba, én nem mehetek- mondta a férjének. - Talán még boldogabb is lesz, ha te mégy vele, ha téged láthat ott a nézőtéren. A férj elkísérte a kisfiút. Aztán a művelődési ház előcsarnokában átadta az óvónőnek.- Nem tetszik bejönni, megnézni a műsorunkat? - kérdezte az óvónő az édesapától, amikor látta, hogy az távozni készül. A kérdésre kérdés volt a válasz:- Meddig tart ez a műsor vagy micsoda?- Előtte még szólunk a kedves szülőkhöz. Az egész körülbelül egy óra.- Akkor majd egy óra múlva visz- szajövök a gyerekért. (bodnár) tató, hogy szólisták és együttesek keserednek el, sőt sok esetben megsértődnek, ami a versenyszerűségnek és a merev rangsorolási gyakorlatnak a következménye. A csoportok műsorát tekintve, két jelenség tűnik fel, amelyek a tanácsadás hiányának a következményei. Az egyik a műsor megválasztásával és összeállításával függ össze, a másik a merev előadásmód. Nagyon gyakran egyhangúság, egysíkúság jellemzi a műsorválasztást, és ez elsősorban abból adódik, hogy a népdalcsokor többnyire ma is a legelterjedtebb és legismertebb új stílusú népdalokból áll, amelyeket aztán nagyjából azonos tempóban adnak elő, legfeljebb az utolsó versszakot gyorsítják fel a hatásos befejezés kedvéért. Az összeállítás dramaturgiája is gyakran véletlenszerű. Tudatosítanunk kell, hogy a népdal, a népzene a 20. század második felében már nem a régi funkciójában él. Gondoljunk csak arra, hogy a rádióból, a lemezjátszóról, a tévéből, magnóból, tranzisztoros rádióból szinte reggeltől estig szól sokféle zene, sok fiatal még a tanulást sem tudja elképzelni hangkulissza nélkül- bizony, az aktív éneklés háttérbe szorul. A népdal, a népzene bekerült a művelődési házakba, sót a hangversenytermekbe is. Faluhelyen lassan teljesen eltűnnek az egykori közös éneklési alkalmak, a kalákák, ott se nagyon énekelnek már, ahol még fosztanak tollat vagy hántanak kukoricát. A régi közös éneklés, amely teljesen spontán módon jött létre, olyan meggyőző erővel és őszintén szólt, hogy mindenki örömét lelte benne. Ezzel szemben a színpadra vitt éneklés már produkció, amelynek közönsége van, mi több, sokszor zsűrije, amely értékel és rangsorol. Csoda-e hát, ha kialakul a szereplőben az úgynevezett lámpaláz (hiszen helyezésekről, díjakról is szó van itt). Csupa feszültség az énekes, torkában ott a gombóc- merevvé válik. Gátlások terhe alatt nem lehet meggyőző és magával ragadó az előadás. És általában ilyenkor csúsznak be a kisebb-nagyobb hibák, például nem egy hangon kezd a csoport, vagy ha két csoport szerepel, és mindkettő kitart a saját kez- dóhangja mellett, valamiféle furcsa disszonáns bitonalitás szólal meg. A merevséget csak fokozza a statikus felállás (amely az énekkarok esetében természetesen megszokott és indokolt). A népdalkör előadását nem kell vezényelni, tehát nem szükséges mindenkor követni az énekkarok felállási rendjét. Egyébként a népdalcsokor előadását megkezdheti egy jóhangú szólista, a többiek utána „lépnek be“. P ersze, számos más mód és lehetőség van arra, hogy elkerüljük a szürke egyhangúságot. Végezetül hadd jegyezzem meg, hogy az öncélú versengés helyett inkább arra lenne szükség, hogy a Tavaszi szél... versenyei minden szereplő számára felejthetetlenül szép élményeket jelentsenek. Ehhez viszont szükség lenne tapasztalatcserére, a hibák és a problémák megbeszélésére, a vitatott kérdések tisztázására. Többször és mélyebben, mint eddig tettük. ÁG TIBOR Nagy László felvétele LEMEZ Ma is az élvonalban Az Opus és az angol EMI lemez- társaság közös gondozásában a közelmúltban jelent meg a kiváló angol rockegyüttes, a Queen The Works (Művek) című nagylemeze. Az együttes a hetvenes évek elején indult el diadalútján. 1973-ban jelent meg első kislemezük, s azóta pályájuk egyre magasabbra ívelt. 1975-ben a londoni Hyde Parkban adott koncertjüknek 150 ezer hallgatója volt. Egymás után jelentek meg nagylemezeik: 1975-ben az A Night at the Opera (Egy est az operában), 1976-ban az A Day at the tiaces (Versenynap), 1977-ben a News of World (Világújság) és 1978-ban a Jazz című nagylemezük. Nem váltak unalmassá, mert mindig tudtak valami újat produkálni. A kiváló brit rockegyüttes ma reneszánszát éli. Ismét koncerteznek világszerte, Budapesten is óriási sikerrel léptek fel, műsorukról film készült, amelynek máris nagy sikere van. A Queen együttes hangszerelése, interpretációja, hangszertechnikája olykor olyan müveket eredményez, melyek átmenetek a tiszta rock és a hard-rock között, vagy közelítenek a hard-rockhoz. Ezt a megállapítást azonban erősen cáfolni látszanak az olyan számok, mint például a lemezen szereplő dallamos, igen jó ritmusú, tiszta rock muzsikát hozó Man on the Prowl (A csavargó). Talán akkor állunk a legközelebb az igazsághoz, ha úgy fogalmazunk, hogy a rock muzsikán belül különféTompa Mihály nevével A Csemadok Rimaszombati (Rimavská Sobota) Járási Bizottságának Tompa Mihály Klubja új emberekkel az élen indult az új esztendőbe. A vezető Vaskói Károly, társai Deák Rozália, Gyürke Gyula, Tóbisz Ferenc, Mács Katalin és Lenner Zsuzsa, akik szintén fiatal emberek, de már kellő klubmozgalmi tapasztalatokkal rendelkeznek. Gyakran hangsúlyozzák, hogy a klub vezetősége nem zárt körű társaság, szívesen fogadnak bármilyen jó ötletet, és örülnének, ha még többen lehetnének. A klubnak nincsenek regisztrált tagjai, ,,csak“ törzsközönsége van. A látogatottság a rendezvények jellegétől függően változik. Visszafelé lapozva a klub elmúlt évi eseménynaptárában, elmondható, hogy a nehézségek ellenére sikeres volt a tevékenység, sokrétű a program. Novemberben például Katalin-bált rendeztek, amelyen klubjátékokban és tréfás anyanyelvi vetélkedőben is részt vehettek a vendégek. Októberben a Tompa Mihály Napokat rendezték meg, itt Vass Ottó és Gálán Géza adott műsort, Licsko Péter Liszt Ferenc- zongoraműveket szólaltatott meg. Nagy érdeklődés kísérte B. Kovács István filmvetítéssel egybekötött régészeti előadását is. A résztvevők számára bizonyára emlékezetes marad az Almágyon (Gemerský Jablonec) megrendezett járási művelődési tábor, melynek ugyancsak változatos volt a programja. Az elmúlt esztendőben a klub vendége volt még Dévai Nagy Kamilla, Re- góczy László, Herényi Béla és mások. A klub vezetői emellett egyéb művelődési formákkal is kísérleteztek, kedvező visszhangjuk volt például a honismereti kirándulásoknak. Résztvevőik megismerkedtek a murányi vár történetével, a Pogányvár értékes növény- és állatvilágával. A klub néhány évvel ezelőtt tartós kapcsolatot alakított ki a magyarországi Kelemér községben működő Tompa Mihály Klubbal, és lépést tettek már a szomszédos járásokban, városokban működő klubok felé is, gondolva elsősorban a műsorok cseréjére. Az új vezetőség első vállalkozása a Lenin-évforduló megünneplése Wojt»»A gondosan összeállított műsorban versek, zeneszámok hangzottak el, majd a helyi gimnázium diákjainak tolmácsolásában Miroslav Válek Robinson című költeményének oratorikus előadását láthatta a közönség. Az est fénypontja az a balladamúsor volt, melyet Elhervadt cédrusfa címmel tavaly mutattak be először a művelődési táborban. A klub idei műsorterve is változatos. Az anyanyelvről tart majd előadást Bredár Gyula, a prágai Károly Egyetem bölcsészkarának tanára; áprilisban Demján Zoltán hegymászót szeretnék vendégül látni, a következő hónapban a losonci (Lučenec) Nógrádi Galéria vezetőjét: az első félév záróeseménye Uj- váry Zoltán debreceni néprajzkutató előadása lenne. HACSI ATTILA Jacsmenik József rajza le stílusokat, előadásmódokat váltogatnak. Kár, hogy itt-ott „beleakadnak“ egy-egy dallamrészbe, s azt a monotóniáig ismételgetik. Ez némileg fékezi az iramot, a ritmust, bár az is lehet, hogy ez az előadásmód szándékos, hogy a gyors, ritmikus dallamrészek aztán annál jobban érvényesüljenek. Az együttes tagjai a középgenerációhoz tartoznak, szólóénekesük, Freddie Mercury 41 esztendős, a gitáros, Brian May 40, az ütőhangszereken játszó Roger Taylor 38, és a legfiatalabb, John Deacon basz- szusgitáros is már 36 éves. Játékuk révén - melynek manapság is jellemzője a kiváló hangszertechnika, a szellemes hangszerelés, a dalok frissessége, Mercury kellemes énekhangja, a kiváló csapatmunka - nemcsak a középnemzedék kedvencei, hanem a fiataloké is. Új Opus-lemezük több világszámot tartalmaz, ilyen például a már említett Man on the Prowl, a Radio Gaga. SÁGI TÓTH TIBOR Színvonal és slágerlista A magyar rock egyik legszínvonalasabb csapata a V Moto-Rock, mégsem tartozik a legnépszerűbb zenekarok közé, annak ellenére sem, hogy hosszú pályafutásuk során sikerült kialakítaniuk az egyedi hangzásvilágot. Róluk igazán nem lehet azt mondani, hogy „megcsinált“ együttes. Amit eddig elértek, az szakmai tudásuknak és nem utolsósorban kitartásuknak köszönhető. De úgy látszik, a kitartó, becsületes munka sem hozza meg mindig a várt eredményt. Vagy a közönség lenne eltájolódva? Tény, hogy a mai rohanó világban, amikor tiszavirág életű slágerek viszik el a pálmát, a fiatalok nagy részét különféle divatáramlatok ragadják magukkal. Változatlanul azoknak az együtteseknek és előadóknak legnagyobb a rajongótáboruk, melyeknek, illetve akiknek a dalai hétről hétre szerepelnek a slágerlistákon. Sokszor aztán éppen ezeknek a slágerlistáknak a nyomán jutnak pontatlan következtetésekre a fiatalok, mellőzve a színvonalas zenét produkáló előadókat, akik így a periférián maradnak. Ez történt a V Moto-Rockkal is. A Dolly Roll, a Modern Hungária, az Első Emelet, a Neoton „slágerlistás“ dallamvilága mellett ma igazán csak keveseket érdekel, hogy mit csinál egy V Moto-Rock vagy egy LGT. Miben rejlik a „varázsereje“ ennek a könnyedebb, egyszerűbb zenei stílusnak? Abban, hogy az ilyen zene hallgatásakor táncolhat, ugrálhat, nevetgélhet a tizenéves, olykor már-már azt is elfelejtve, hogy mire koptatja a lemezjátszó tűjét. Ezzel ellentétben például egy V Moto-Rock-albumot évek múltán is csak úgy lehet hallgatni maradéktalan élményt szerezve, ha az ember odafigyel, nem kalandozik el máshová. Amíg efféle zene szól, nem lehet olvasni, főzni, takarítani, beszélgetni. Illetve lehet, de akkor vajmi kevés élményhez jutunk. Itt bele kell élnünk magunkat a zenébe, hogy szinte már „közreműködőknek“ érezzük magunkat. Ha ilyen szándékkal kerül a lemezjátszóra V Moto-Rock-nagylemez, amelyből immár az ötödik jelent meg, akkor az igényes zene hívei színvonalas teljesítményeknek örülhetnek. KOLLER SÁNDOR új sí 4 1987. II
