Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-28 / 22. szám, szerda

Mihail Gorbacsov elvtárs beszéde az SZKP KB ülésén

JSZÚ

3

87. I. 28.

Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtitkára a központi bizottság tegnapi ülésén beszédet mondott az átalakítás és a párt káderpolitikájának kérdéseiről. Beszédét az alábbiakban közöljük.

Elvtársak!

A párt XXVII. kongresszusa ránk, az SZKP Központi Bizottságának tagjaira nagy felelősséget rótt: az ország társadalmi-gazdasági fejlesztése meggyorsításával összefüggő stratégiai irányvonal megvalósításának a biztosítását. A politikai bizottság ugyanúgy értékeli a helyzetet, és a központi bizottság szerepét a szovjet társadalom életének jelenlegi szakaszában.

Tekintettel erre, a tanácskozás elé terjesztették azt a kérdést, amely kulcsfontosságú az SZKP KB 1985. áprilisában tartott ülésén, és az SZKP XXVII. kongresszusán kidolgozott politikai stratégia sikeres megvalósítása érdekében: ez pedig az átalakítás és a párt káderpolitikája. Ezeket széleskörűen, szociá- lis-politikai vonatkozásaiban kell megvitatni, tekintettel a múltból eredő tanulságokra, a jelenlegi időszak jellegére és a jövő feladataira.

Az áprilisi ülés és a párt XXVII. kongresz- szusa megnyitotta az utat a társadalomban a helyzet objektív bíráló elemzéséhez, és olyan határozatokat fogadott el, amelyek az ország sorsa szempontjából történelmi jelentőségűek. Visszafordíthatatlanul megkezdtük az átalakítás folyamatát és ezen az úton megtettük az első lépéseket.

Ha összegezni akarjuk az általános politikai eredményeket, bizonyossággal leszögezhetjük, hogy a szovjet társadalom életében nagy változások történnek és erősödnek a pozitív tendenciák.

Az ülés előtt én, valamint a politikai bizottság más tagjai és a központi bizottság titkárai, nem egy alkalommal találkoztak és beszélgettek a központi bizottság tagjaival, közéleti személyiségekkel, munkásokkal, kolhoztagokkal, értelmiségiekkel, kiváló dolgozókkal, háborús veteránokkal és fiatalokkal. A közhangulatból és szavaikból egyértelműen kicseng: határozottan meg kell valósítanunk társadalmunk megújításának irányvonalát és minden tekintetben fokozni kell az ilyen irányú törekvéseket.

A központi bizottság számára fontos, hogy a XXVII. kongresszuson kitűzött politikai irányvonal, annak gyakorlati megvalósítása és maga az átalakítás folyamata is, széles körű támogatásra találjon a dolgozók, és az egész szovjet nép körében. És ez elvtársak, a kormányzó párt szempontjából a legfontosabb.

Látjuk ugyanakkor azt is, hogy a jobb irányába történő változás jelei lassan nyilváElvtársak! Ülésünkre a nagy október jubileumi évében kerül sor. Csaknem hét évtizeddel ezelőtt a lenini párt magasra emelte a szocialista forradalom, a szocializmusért, a szabadságért és egyenlőségért, a szociális igazságosságért és társadalmi haladásért, az elnyomás és a kizsákmányolás, a nyomor és a nemzeti jogfosztottság ellen vívott harc győztes lobogóját.

A történelemben első ízben, a dolgozó ember, az ő érdekei és szükségletei kerültek az állami politika középpontjába. A Szovjetunió a szocialista építés során valóban történelmi sikereket ért el a politikai, gazdasági, szociális és szellemi fejlődésben. A párt vezetése alatt a szovjet nép felépítette a szocializmust, győzött a fasizmus felett a nagy honvédő háborúban, helyreállította és megszilárdította népgazdaságát és hazáját erős nagyhatalommá tette.

Eredményeink hatalmasak és vitathatatlanok, s a szovjet emberek jogosan büszkék ezekre. Jelenlegi terveink és jövőre vonatkozó elképzeléseink megvalósításának megbízható alapját jelentik. A pártnak azonban az életet átfogóan és minden bonyolultságával együttvéve kell látnia. Még a legnagyobb sikerek sem vethetnek árnyékot a társadalom fejlődésében felmerülő ellentétekre, de hibáinkra és túlkapásainkra sem.

Szóltunk már erről és most ismét le kell szögeznünk: bizonyos szakaszban az ország előrelépésében az ütemcsökkenés jelei mutatkoztak, nehézségek és megoldatlan problémák kezdtek felgyülemleni, a stagnálás jelei és a szocializmustól idegen egyéb jelenségek kezdtek megnyilvánulni. Mindez komolyan tükröződött a gazdasági életben, a szociális és a szellemi szférában.

Az ország fejlődése elvtársak, természetesen nem állt meg. A szovjet emberek tízmilliói szorgalmasan dolgoztak, a nép érdekeinek szem előtt tartásával aktívan cselekedtek a pártszervezetek többségében kádereink. Mindez fékezte a negatív folyamatok elburjánzását, de megakadályozni ezeket nem volt képes. A gazdaságban és más területeken megérett a helyzet az objektív változások szükségességére, de a párt és az állam politikai és gyakorlati tevékenységében ennek megvalósítására nem került sor.

nulnak meg és az átalakítás nehezebbnek tűnik, mint ahogy korábban hittük, s ugyanakkor a társadalomban felgyülemlett problémák okai is mélyebbek, mint ahogy azt véltük. Minél inkább tovább haladunk az átalakítás útján, annál nyilvánvalóbb annak jelentősége és mérete, s ugyanakkor szüntelenül, a múltból örökölt újabb és újabb megoldatlan problémákkal találjuk magunkat szembe.

A párt XXVII. kongresszusán és a központi bizottság ülésein már megtörtént a társadalom helyzetének átfogó értékelése és a politikai bizottság levonta az ebből eredő következtetéseket. Ezek teljes mértékben beigazolódtak. Jelenleg azonban már többet tudunk és ezért újra alaposan meg kell vitatni a jelenlegi helyzet okait, tájékozódni kell arról, hogy mi történt az országban a hetvenes és a nyolcvanas évek fordulóján.

Ez az elemzés szükségszerű, hogy elejét vegyük a hibák megismétlődésének, s hogy teljesítsük a kongresszusi határozatokat, amelyekkel összefügg népünk jövője és a szocializmus sorsa. Annál is inkább, mert a társadalomban és magában a pártban is még teljes mértékben nem értették meg az ország helyzetének bonyolultságát. Nyilván ezzel magyarázható, hogy egyes elvtársak miért kérdezősködnek azon intézkedések felől, amelyeket a politikai bizottság és a kormány az átalakítás folyamán végrehajtott. Nem ritkán kérdezik azt, hogy vajon nem megyünk-e a dolgokra túlságosan nyersen.

Minden létfontosságú kérdésben teljesen világosan kell látnunk, tehát ebben is. Csakis a helyzet alapos ismerése teszi lehetővé a bonyolult feladatok teljesítéséhez vezető helyes utak meglelését.

Elvtársak, sürgetően szükséges újra visz- szatérni azon problémák elemzéséhez, amelyekkel a párt és a társadalom találta szemben magát az utóbbi években, s amelyek megelőzték az SZKP KB áprilisi ülését. Az elmúlt másfél év tapasztalatai megerősítették azt az elszántságunkat, hogy el kell mélyíteni ezt az elemzést, meg kell érteni a negatív folyamatok okait, és az előrehaladásunkat gyorsító, a hibák megismétlődését meggátoló intézkedéseket kell kidolgozni, amelyek lehetővé teszik a szüntelen előrehaladást, s ily módon a gyakorlatban bizonyítani á szocializmusnak azt a tulajdonságát, hogy képes önmaga állandó tökéletesítésére.

A politikai bizottság úgy ítéli meg, hogy éppen ebből a hozzáállásból kiindulva kell megtartani ezt a tanácskozást.

Miben gyökerezik ez a bonyolult és ellentétes helyzet? A fő ok az volt - a politikai bizottság ezt szükségesnek tartja az ülésen teljes nyíltsággal leszögezni -, hogy az SZKP Központi Bizottsága és az ország vezetése mindenekelőtt szubjektív okokból kifolyólag nem volt képes időben és teljes mértékben értékelni a változások szükségességét, a társadalomban mutatkozó válságjelenségek elhatalmasodásának veszélyét, és kidolgozni pontos irányvonalat az áthidalásukra, a szocialista rendszer lehetőségeinek jobb kihasználására.

A politika meghatározásában és a gyakorlati tevékenységben is túlsúlyban volt a konzervatív hangulat, a megcsontosodottság, az arra irányuló törekvés, hogy megszabaduljanak mindattól, ami nem volt összeegyeztethető a megszokott sémákkal, továbbá az időszerű szociális, gazdasági kérdések megoldásának az elodázása.

Mindezért, elvtársak, az irányító párt- és állami szervek viselik a felelősséget.

A társadalmi tendenciák és távlatok a lét- fontosságú problémák és ellentétek megértésének foka nagymértékben az elméleti gondolkodás helyzetétől és fejlődésétől, az elméleti fronton tapasztalható légkörtől függ.

Gyakran egyszerűen figyelmen kívül hagyták Leninnek azt a gondolatát, hogy az elmélet értéke pontosan az életben felmerülő valamennyi ellentét kifejezője. A szocializmusra vonatkozó elméleti elképzelések sok tekintetben megmaradtak a harmincas-negyvenes évek szintjén, amikor a társadalom teljesen más feladatokat oldott meg. A kibontakozó szocializmus mozgatóerőinek és ellentéteinek dialektikája és a társadalom tényleges helyzete nem volt mélyreható tudományos elemzés tárgya.

E helyzet okai rendkívül mélyen gyökereznek és a konkrét történelmi helyzetben keresendők, amikor az ismert körülmények folytán, az elméletből és a társadalomtudományokból eltűnt az élő vita és az alkotó gondolkodás, az autoritativ értékelés és a fejtegetések megmásíthatatlan igazságokká váltak, amelyeket csak kommentálni lehetett.

A társadalom szervezésének gyakorlatban létrejött formáit valahogy abszolutizálták. Sót, a dolgok lényegéről alkotott hasonló elképzeléseket azonosították magának

a szocializmusnak a sajátosságaival, s ezeket változatlanoknak minősítették, dogmaként tálalták, s nem adtak teret az objektív tudományos elemzésre. Torz képet alakítottak ki a szocialista termelési viszonyokról, lebecsülték a termelőerőkkel való kölcsönös dialektikus összefüggését. A társadalom szociális szerkezetét sematikusan, ellentétektől mentesen, a legkülönbözőbb rétegek és csoportok különféle érdekeinek dinamizmusától mentesen tüntették fel.

Leninnek a szocializmusra vonatkozó tanítását leegyszerűsítve magyarázták, olykor megfosztva azt elméleti mélységétől és jelentőségétől. Vonatkozik ez olyan kulcsfontosságú problémákra is, mint a társadalmi tulajdon, az osztályviszonyok, a nemzetiségek közötti kapcsolatok, a munka és a fogyasztás mértéke, a szövetkezetek, a gazdálkodási módszerek, a nép uralma és az önigazgatás, a bürokratikus torzulások elleni harc, a szocialista ideológia forradalmi átalakító lényege, az oktatás és a nevelés alapelvei, valamint a párt és a társadalom egészséges fejlődésének garanciái.

Bizonyos mértékig elterjedtek könnyelmű elképzelések is a kommunizmusról, különféle jóslatok és absztrakt fejtegetések. Mindez csökkentette a szocializmus történelmi jelentőségét és gyengítette a szocialista ideológia befolyását.

Az elmélethez való ilyen viszonyulásnak negatív hatása volt a társadalomtudományokra és azoknak a társadalomban betöltött szerepére. Hiszen elvtársak, tény, hogy nem ritkán nálunk még támogatták is a legkülönfélébb skolasztikus elméleteket, amelyek nem kapcsolódtak a tényleges érdekeinkhez és kulcsfontosságú problémáinkhoz, viszont konstruktív elemzésre és az ilyen gondolatok keresztülvitelére irányuló törekvések nem leltek támogatásra.

Az elméleti fronton kialakult helyzet negatívan befolyásolta a gyakorlati kérdések megoldását. A gazdálkodás és az irányítás gyakorlatában évtizedeken át konzerválódtak az elavult módszerek, ezzel szemben viszont, indokolatlanul elutasították az egyes hatékony gazdasági formákat. A termelésben és az elosztásban párhuzamosan olyan kapcsolatok léteztek, amelyek nem voltak összhangban a társadalom reális érettségének szintjével és számos esetben lényegével is ellentétbe kerültek. A termelést és az ösztönzést gyakorlatilag a mennyiségi, extenzív fejlesztésre orientálták.

Külön említést kell tennem a szocialista tulajdonról. Rendkívül komolyan meggyengült az ellenőrzés a tekintetben, hogy ezzel a fontos eszközzel ki és milyen módon rendelkezik. Gyakran pocsékolták el reszort és helyi érdekekre, az ellenőrzés tényleges gazda nélkül volt és számos esetben a munka nélkül szerzett jövedelmek forrásává vált.

Helytelenül viszonyultak a szövetkezeti tulajdonhoz is, amelyet egyfajta „másodrendű“ és távlatot nélkülöző dolognak tartottak. Mindez súlyos következményekkel járt a mezőgazdasági és szociális politikára nézve, a kolhozok közti kapcsolatokban, az admi- nisztratíva elburjánzásához és a termelőszövetkezetek felszámolásához vezetett. A személyi kisegítő gazdaságokra vonatkozó nézetekre is a súlyos tévedések voltak a jellemzők, akárcsak az egyéni munkatevékenységre vonatkozóan, ami szintén jelentékeny gazdasági és szociális károkat okozott.

A tervezésben is komoly deformációkra került sor. A szubjektivista hozzáállás, a kiegyensúlyozatlanság és labilitás, mindenben és mindenütt a legkisebb részletekre kiterjedő utasítások, a terven kívül elfogadott reszort és regionális jellegű határozatok tömkelege, amelyek gyakran figyelmen kívül hagyták a reális lehetőségeket is - mindez aláásta a terv tekintélyét, amely a gazdaságpolitika egyik fontos eleme. A terv nem ritkán nem volt tudományosan megindokolva, nem tartotta szem előtt a hatékony népgazdasági arányok kialakítását és nem szentelt kellő figyelmet a szociális szféra fejlesztésének és számos stratégiai feladat megoldásának.

Megtörtént, hogy a szocialista gazdálkodási rend korlátlan előnyeit, elsősorban a tervszerűség adta előnyöket nem használták ki hatékonyan.

Ilyen körülmények közepette teret hódított a felelőtlenség és legkülönfélébb bürokratikus előírásokat és irányelveket léptettek életbe. Az élő munkát aktatologatással és színlelt tevékenységgel pótolták.

A gazdaságban az áru-pénzviszonyok szerepével és az értéktörvény működésével kapcsolatos előítéletek, valamint nem ritkán az is, hogy ezeket egyenesen a szocializmustól való idegen dologként tüntették fel, voluntarista hozzáállást eredményeztek, az önelszámolás lebecsülését, a javadalmazásban az egyenlősdiséget, az árképzésben szubjektivista elveket, a pénzforgalom megbontását, valamint a kínálat és a kereslet szabályozásával kapcsolatos kérdések iránti érdektelenséget eredményezte.

Különösen súlyos következményekkel járt a vállalatok és egyesülések önelszámolási

jogainak a korlátozása. Ez aláásta az anyagi ösztönzés alapjait, akadályozta kiemelkedő végeredmények elérését és az emberek szociális és munkaaktivitásának a csökkenéséhez, a fegyelem és a rend hanyatlásához vezetett.

Gyakorlatilag létrejött a hatalom gazdasági eszközei meggyengülésének egész rendszere, olyasféle mechanizmus alakult ki, amely fékezte a társadalmi-gazdasági fejlődést és akadályozta a szocializmus előnyeinek feltárását és kihasználását lehetővé tevő haladó változásokat. Ezek az akadályok a szocialista demokrácia intézményei működésében tapasztalható súlyos hiányosságokban, a realitásoknak olykor nem megfelelő elavult politikai és elméleti koncepciókban és a konzervatív irányítási mechanizmusban gyökereztek.

Mindez elvtársak negatívan befolyásolta társadalmi életünk számos területén a fejlődést. Vegyük például az anyagi termelést. A nemzeti jövedelem növekményének üteme a legutóbbi három-ötéves tervidőszakban több mint a felével csökkent. A hetvenes évek kezdete óta a tervek legfőbb mutatóit nem teljesítették. A gazdaság egésze kelletlenül fogadta az újdonságokat, nem volt rugalmas, a termékek jelentős részének minősége nem felelt meg a jelenlegi követelményeknek és éleződtek az aránytalanságok a termelésben.

A gépipar fejlesztésének sem szenteltek kellő figyelmet. A népgazdasági szükségletektől messze elmaradtak a tudományoskutató, fejlesztő és konstrukciós munkák és nem feleltek meg a műszaki rekonstrukció feladatainak. A kapitalista piacokról beszerzett berendezések és egyéb áruk vásárlása túlméretezett volt, és távolról sem volt mindig megindokolt.

A negatív folyamatok komolyan érintették a szociális területet is. A párt XXVII. kongresszusán már értékelték ezt a helyzetet. Az utóbbi ötéves tervidőszakokban a szociális jellegű gazdasági célkitűzések nyilvánvalóan háttérbe szorultak és bizonyos fokú közömbösség nyilvánult meg a szociális kérdések iránt. Láthatjuk, hogy ez mihez vezetett.

Ugyan sikeresen oldottuk meg a lakosság foglalkoztatottságának kérdését és szavatoltuk a kulcsfontosságú szociális garanciákat, azonban ugyanakkor nem voltunk képesek teljes mértékben kihasználni a szocializmus lehetőségeit a lakáskörülmények, az élelmiszer-ellátás, a közlekedési helyzet, az egészségügyi ellátás javítására, az oktatás és egyéb sürgető problémák megoldására.

Elkezdődött a szocializmus rendkívül fontos alapelvének - a munka szerinti elosztás elvének a megszegése.

Nem léptek fel eléggé határozottan a munka nélkül szerzett jövedelmek ellen. Nem voli következetes a rendkívül termelékeny munka anyagi és erkölcsi ösztönzésének politikája. Prémiumként indokolatlanul nagy összegeket fizettek ki és különféle utólagos kutatásokért is, könnyen elérhető nyereség érdekében mBghamisították a kimutatásokat. Az emberek tudatában egyre inkább gyökeret vert az „egyenlősdiség" lélektana. Ez azokat a dolgozókat sújtotta, akik tudtak és akartak is jobban dolgozni, s ugyanakkor könnyebbé tette azoknak az életét, akik nem szakadtak meg a munkában.

A munka és a fogyasztás mértéke közötti szerves kapcsolat megbomlása nemcsak hogy deformálja a munkához való viszonyt és fékezi a munkatermelékenység növelését, hanem aláássa a szociális igazságosság elvét és ez már nagy fontosságú politikai kérdés.

A társadalmi korrózió jelei, amelyek az utóbbi években alakultak ki, negatívan hatottak a társadalom hangulatára, mintegy észrevétlenül bontották meg a nemes erkölcsi értékeket, amelyek mindig népünket jellemezték és amelyekre büszkék vagyunk, ez pedig az eszmei meggyőződés, a lelkesedés és a szovjet hazafiság.

Ennek szükségszerű következménye volt a társadalmi ügyek iránti érdeklődés csökkenése, az érzéketlenség és a szkepszis megnyilvánulásai, a munka erkölcsi ösztönzői szerepének a gyengülése. Nőtt azoknak az embereknek a csoportja, mégpedig az ifjúság körében is, akik számára az életcél az anyagi jólétre és arra korlátozódott, hogy bármilyen eszközökkel könnyű jövedelemre tegyenek szert. Cinikus magatartásuk egyre harcia- sabb formákat öltött, mérgezte a környezetükben élő emberek tudatát és felütötte a fejét a fogyasztói szemlélet. A társadalmi erkölcs romlásáról tanúskodott a részegeskedés növekedése, a kábítószerfogyasztás és a bűn- cselekmények számának növekedése.

A társadalom erkölcsi légkörére károsan hatottak a törvények tiszteletben tartása elhanyagolásának esetei, a csalások, a megvesztegetések, a talpnyalás ösztönzése. Az emberekről, élet- és munkakörülményeikről és szociális gondolkodásukról való tényleges gondoskodást gyakran helyettesítette a politikai kokettálás - a kitüntetések, címek és díjak tömeges osztogatása. Olyan légkör alakult ki, amelyben elnézték a hiányosságokat, csorbát

(Folytatás a 4. oldalon)

1. Az átalakítás objektív szükségszerűség