Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-27 / 21. szám, kedd

A népi kultúráról - másképpen Liszka József: Ágas-bogas fa ÚJ FILMEK A múlt esztendő végén jelent meg a Madách Kiadóban egy terjedelmét tekintve kicsi, mégis hasznos és ér­dekes könyv. Jelképes címe - Ágas- bogas fa - utal a népi kultúra kutatá­sával foglalkozó néprajztudományi információk „terebélyes koronájára“ is. írója - Liszka József, az érsekúj­vári (Nové Zámky) múzeum fiatal etnográfusa és régésze - elsősor­ban az iskolásoknak, a fiatalabb ol­vasóknak szánta. Irigylésre méltó gyorsasággal reagálnak magyar pá­lyatársaink a kulturális örökség és a népi kultúra hagyományai megis­merésével kapcsolatban felmerülő aktuális szükségletekre. A könyv az Apáról fiúra című ifjúságnak szánt „néprajzi kalauz“ után egy évtized­del jelent meg. Persze Kósa László és Szemerkényi Ágnes „régebbi“ könyvét Liszka József alkotása nem helyettesíti, de nem is másolja. Szerzőnk az olvasóit a fiatalabb kor­osztályok közül választja ki, s ezen­kívül az ő témája időben és térben a magyar nyelvterület északi határa mentén, vagyis a csehszlovákiai magyar nemzetiség zömének lakó­helyén, sokkal behatároltabb. A könyv tulajdonképpen kísérlet a néprétegek életének komplex be­mutatására. Külön értékelésre méltó a téma megragadásának biztonsága és módszere. A néprajzi monográfi­ák és szintetizáló szakdolgozatok­tól eltérően a népi kultúra gazdag jelenségegyüttesét és kölcsönhatá­sait sokrétűen igyekszik bemutatni. A néphagyomány mechanizmusa és rendszere, valamint a paraszti, élet­mód így lényegileg kerül közel az olvasóhoz. Az egyes témákat a kon­textus egészében - a munka, a gaz­dálkodás, az ünnepkörök, a néphit és a folklór jelenségeit feltárva - tár­gyalja. Például a téli ünnepkörben Közel nyolc évtizeden át ünnepel­te a hangversenyek közönsége Ar­tur Rubinsteint, a lengyel származá­sú zongoraművészt. Fellépéseit fia­talos lendülettel, hihetetlen energiá­val még a hetvenes, nyolcvanas éveiben is folytatta és előrehaladott kora ellenére briliáns technikai tudá­sával, játékának színgazdagságá­val, romantikus túlzásoktól mentes tiszta vonalvezetésével maradandó élményt nyújtott hallgatóinak. A zon­goraművészet élő legendája volt; előadóművészetében jól egyesítette a különböző stíluskorszakokat: Mo­zartot és Beethovent; a romantiku­sokat, Lisztet, Brahmsot, Schu- mannt; vagy Debussyt és Ravelt. Ám mindenekelőtt Chopint, akinek sajátos érzés- és gondolatvilágában kevés zongoraművész volt annyira otthon, mint Rubinstein. Artur'Rubinstein 1887. január 28- án született Lódzban, de még gyer­mekként Németországba került. A berlini akadémián folytatott zenei tanulmányokat, ahol Heinrich Barth, egy Liszt-tanítvány volt a zongorata­nára, a zeneszerzés titkaiba pedig Max Bruch, a neves komponista ve­zette be. Tizenkét éves, amikor elő­ször mutatkozott be a közönségnek egy berlini zenekari hangversenyen, melyen a magyar származású Joa­chim József, a híres hegedűművész karmesterként működött közre. Első önálló zongoraestje 1904-ben Pá­rizsban volt, majd beutazva Európa bemutatott lucanapi népszokásokat, az újévi jókívánságokat és a regö- lést a termékenység, az állati szapo- raság befolyásolásának mágikus eszközeiként mutatja be, s egyúttal azonnal bepillantást enged a korai középkor világába. Ezzel is figyel­meztet ezeknek a tevékenységek­nek a parasztság életében betöltött fontos művelődéstörténeti funkció­jára. Számos ilyen példát sorolhatnánk még fel az egyes fejezetekből, ame­lyeket az egyes ünnepkörök szerint tagolt. Ennek ellenére a kötet nem valamifajta leegyszerűsített képe a falu egy esztendejének. A szerző szakmai műveltsége és forrásisme­rete a jelenségek történeti szempon­tú elemzéseiben ugyanúgy megmu­tatkozik, mint a szépirodalomból ki­ragadott szemelvényekben. A tipizá­lás és az elvonatkoztatás így tömör, mégis gazdag ismeretanyagot ered­ményezett. Tudatosítanunk kell, hogy a kötet terjedelme mennyire megszabta a válogatás lehetősége­it, ráadásul a változatosság, mint a népi kultúra egyik meghatározó jegye tovább nehezítette ezt a munkát. Mindennek sokoldalú bemutatá­sára a szerző a néprajz különböző feltáró módszereit használja. Ezek között van a történeti összehasonlító módszer is. Erre elsősorban a ma­gyar népi kultúra eredeztetésekor és az interetnikus kapcsolatok össze­függéseinek a magyarázataiban tá­maszkodik. Mindenekelőtt a nép­nyelv szókincsének feltárásában használja, amely egyrészt a magyar nép őshazájában gyökerezik, más­részt a mai haza területére való vándorlás során megismert szom­szédnépek kultúrájából eredeztet­hető. Ezért is meglepő, hogy a szer­nagyvárosait, 1906-ban az Egyesült Államokba hajózott. Később itt tele­pedett le. Nemcsak szólistaként volt a leg­jobbak között, hanem kamaramuzsi­kusként is világhírnevet szerzett. Eugéne Ysaye, a nagyszerű belga hegedűművész volt a szonáta-part­nere s talán azóta sem múlták fel tökélyben azt a triót, amelyben a zongorista Rubinstein mellett Jasha Heifetz hegedült és Emanule Feuremann gordonkázott. Felejthetetlen számomra az 1966. évi prágai hangverseny, me­lyen a közel nyolcvanéves Rubinste­in a Prágai Tavasz vendégeként Brahms 2. B-dúr zongoraversenyét játszotta, szinte hihetetlen tisztaság­gal kibontva a mű teljes érzelmi tartalmát. Prágai rádiós kollégám jó­voltából ott lehettem a művész rög­tönzött sajtótájékoztatóján, amelyen rövid interjút is készíthettünk vele. Nehezen állt kötélnek, de azután rendkívül kedves volt, igazi világfi, akiből csak úgy sziporkázott a hu­mor. Hamarjában felsorolt vagy öt­hat nyelvet, amelyen érintkezhetünk vele, lengyelül, oroszul, angolul, né­metül, franciául... Pályájának kez­deteiről szólva elmondta, hogy ele­inte a jó bor, a jó szivar, a szép nők jobban vonzották, mint a napi nyolc­tíz órás billentyűzés. Csakhogy semmitől sem irtózott jobban, mint a középszerűségtől. Tudta, hogy te­hetséges, ám azt is tudta, hogy ző nem ismertette a szláv eredetű szavakat, amely egyben bizonyítéka a magyarok és a szláv népek köz­vetlen szomszédságban, évszáza­dokig közös államban való együtté­lésének is. A kiadvány képzőművészeti anyaga kevésbé sikerült. A szöveg közvetlen illusztrálásában Thain Já­nos finom, képzőművészeti és doku­mentatív értékeikben azonos szin­ten levő rajzai megfelelően segítik a szerzőt a világosabb, érthetőbb magyarázatban. Ugyanolyan értéket képviselnek, mint Liszka József munkájának egésze és nyelvi stílu­sa, de egyben pihentetőek is, meg­állásra késztetnek a leírás tengeré­ben, amely aztán magával ragadja az olvasót a régi, ugyanakkor még­iscsak sokak számára új dolgok megismerése felé. Ebben a tökéle­tes összhangban és ellenpontozás­ban azonban sok dokumentumfotó lélektelenül hat. Ugyanígy a fedőlap természetellenes beállítottsága sem méltó a könyv módszertanához, át­ütőerejéhez és ötletgazdagságához. Az Ágas-bogas fa olyan kiad­vány, amely közérthető formában „néprajzi alapismereteket“ közvetít. Hasznossága elsősorban a minden ember számára fontos néphagyo­mánynak nevezett kulturális örök­ségben fellelhető jelenségek és kap­csolatok magyarázatában nyilvánul meg, mivel ezek nem kerülnek a tör­ténelem és az irodalom tankönyvei­be. A népi kultúrát, mint a nemzeti kultúra alapját és részét, a maga egységében, sokoldalúságában mu­tatja be. Hisszük, hogy ezzel a fris­sességével nemcsak a fiatalabb, ha­nem az idősebb olvasókat és amatőr néprajzosokat is ösztönzi majd. MARTA SIGMUNDOVÁ kevés munkával, gyakorlással a te­hetsége ellenére csak átlagos zon­gorista lehet. S ez a tudat megsok­szorozta erejét, kitartását, mely vé­gül is elvezette a csúcsra... Bámulatos munkabírását jelle­mezte, hogy még nyolcvanévesen is közel száz hangversenyt adott egy- egy évben, nem is szólva a hangle­mezfelvételekről, bár ezek már a hetvenes évek vége felé egyre ritkábbak voltak. Hiszen a korral ne­héz dacolni. Az említett találkozás is hamar kimerítette a művészt, de még beszélt kedvelt témáiról, kedv­teléseiről. Olvasmányairól, képgyűj­teményéről. Németül társalogtunk, de beszédét angol és francia sza­vakkal keverte. Dicsérte Prágát, az óváros szépségeit, s szerette volna ezeket jobban is megismerni, de kevés ideje volt. A húszas években ugyan többször is járt itt, de az már régen volt. Sajnos, a másnapi zongoraestre, melynek műsorán Chopin-művek szerepeltek, nem tudtam jegyet sze­rezni. így Chopin-felvételeivel s egyéb lemezeivel vigasztalódtam. Közülük is kiemelkedik Chopin teljes zongoraműve, Mozart valamennyi zongoraversénye, Beethoven zon­goraversenyeinek három sorozata, a prágai koncerten is játszott Brahms B-dúr zongoraverseny, egy spanyol komponisták müveit tartal­mazó album. Saját bevallása szerint nagyon szeretett lemezt készíteni, de egy idő után eléqedetlen volt velük. A kérdésre, kik a kedvenc zene­szerzői, nem adott konkrét választ. Azok, akik mondanak nekem valamit - jegyezte meg - s ők sokan van­nak. A moderneket csodálta, de már túl öregnek tartotta magát ahhoz, hogy behatoljon lelkivilágukba. De ki is a modern? Hiszen fiatalsága ide­jén még a századvég nagyjai voltak modernek - Franck, Rachmaninov, Szkrjabin, Ravel - meg jó barátja, Sztravinszkij. Ó pedig szívesen ját­szotta ezeket a „moderneket“. És Chopin mindig modern lesz, amíg az emberek nem vesztik el a tiszta, éltető és vigasztaló muzsikába ve­tett hitüket. S valahányszor Chopin Scherzóit hallgatom Artur Rubin­stein előadásában, felidézem azt a májusi délelőttöt, amikor szemtől szembe állhattam az európai zene­kultúra élő legendájával. DELMÁR GÁBOR Törvényes esküvő A háború, az élet minden területét mérgével átitató, pusztító háború a „főszereplője“ ennek a szovjet filmnek. Története negyvenegy őszén játszódik;' a Közép-Ázsiába költöztetett moszkvai színház a kör­nyék kórházaiból összegyűlt sebe­sülteknek játszik. Igor, a társulat ve­zető fiatal színésze, amikor vissza­mehetne már a fővárosba, úgy dönt, hogy jelentkezik a frontra. A gondok azonban szaporodnak körülötte a Távol-Kelet járvány sújtotta vidé­kéről Moszkvába akar juttatni egy maláriás nőt. Hogy célba érjenek, csalással élnek. Kettejük esküvője az első lépés - nem a boldogság, csupán Moszkva felé. Míg Igor a bevonulási parancsot várja, Olga lassan gyógyulni kezd. S amikor újra találkoznak, a férfi az asszonyon felejti a szemét. De kö­zeledésüket megakadályozza Igor behívója és csak arra marad idejük, hogy hajnalban Olga kikísérje férjét a villamoshoz, s elsirassa, mint egy igazi katonafeleség. A Törvényes esküvő vígjátékként indul (a Közép-Ázsiába evakuált tár­met rendező készített 1983-ban, ér­dekes régi filmrészletek, dokumen­tumok felhasználásával. Marlene Dietrich (eredetileg Maria Magdale­na von Loschnak hívták, s jellegze­tes porosz családból származik) ze­nész akart lenni; e pályáról lemond­va beiratkozott a híres Reinhardt- szemináriumba, s bár varietékben, zenés színpadokon szerepelt és fil­mezett is, számottevő sikert nem ért el. Az áttörés 1930-ban következett be: Josef von Sternberg, a világhírű osztrák rendező szerződtette a Heinrich Mann Ronda tanár úr című regényéből készült film fősze­repére. A kék angyalt 1930. április elsején mutatták be - s Marlene azon a napon világsztár lett. Ott­hagyta Berlint; Hollywoodban a jól bevált sablon szerint külsejében áta­lakították, megteremtve vele a vamp amerikai változatát. így halmozott sikert sikerre, de mindinkább kibon­(szovjet) sulat vidám mókázása, könnyed szórakozása), a második fele inkább dráma (hősünk visszatérő dilemmá­ja: a frontra sietni vagy meghúzódni a felkínált sáncok mögött; Igor áldo­zatvállalása, életmentő javaslata Ol­gának), egészében véve pedig me­lodráma. Forgatókönyvét Afanaszij Belov, az egykor rendkívül népszerű szovjet esztrádmüvész és konferan­szié írta saját háborús emlékei alap­ján. Albert Mkrtcsjan örmény rende­ző (Frunze Mkrtcsjan a népszerű szovjet-örmény komikus testvére) fi­gyelmét a háború testet-lelket cson­kító kegyetlensége és az emberi kapcsolatok törékenysége ragadta meg a történetben. Az alkotás zené­jét Iszaak Svarc, az egyik legismer­tebb szovjet filmzeneszerző kompo­nálta, a szöveget pedig Bolat Oku- dzsava írta, a produkció egyik dala (A városi parkban) teljesen az ő szer­zeménye. Natalija Belohvosztyikova és Igor Kosztolevszkij önmagával, egyéniségének varázsával tette tel­jessé, s elfogadhatóvá ezt a kissé nosztalgikus, nagyon is hagyomá­nyos módszerekkel készült filmet. A dokumentumfilmben feltűnik a mai Marlene Dietrich is, smink nélkül, amikor bizony egyáltalán nem emlékeztet egykori önmagára. Mivel a beszélgetések alatt nem hagyta magát fényképezni, a rende­ző különféle müvészkedő trükkökkel és archív felvételekkel próbálta megidézni alakját, ez a módszer azonban inkább ártott, mint használt a filmnek. Maximilian Schell munká­ja ennek ellenére eredeti vállalko­zás, mert kísérletet tesz egy emberi- leg-művészileg izgalmas pálya, élet­út megrajzolása úgy, hogy „ala­nya“ szinte jelen sincs. S a produk­ció azt is tanúsítja, milyen nehézsé­gekkel kell megküzdenie egy alkotó­nak, milyen akadályok gátolhatják útját, miként végződhet egy jószán­dékú próbálkozás kudarccal - le­gyen szó bár olyan tehetséges ren­dezőről, mint Maximilian Schell.-ym­□ Paul Newmann a saját produkciójá­ban készül filmre vinni az Üvegfigurák című Tennessee Williams-szinművet; a felesége, Joanne Woodward rendezné a filmet. □ Max von Sydow játssza Pelle apját A hódító Pelle című Martin Andersen Nexö-regény filmváltozatában, amely dán és svéd közös produkcióban készül. □ Hosszú szünet után ismét felvevő­gép elé állt Audrey Hepburn: az Itt egy tolvaj, ott egy tolvaj című tévéfilmben játszik, Robert Wagner a partnere. Mi mindent tudott Shakespeare? William Shakespeare műveiben komoly orvostudományi ismeretek­ről is tanúbizonyságot tett. Erre a megállapításra jutott egy ausztrá­liai orvos, Obrey Cale a londoni könyvpiacon nemrég megjelent ta­nulmányában, amelynek „Shakes­peare orvostudományi gondolkodá­sa" címet adta. Harminchét színmüvében - álla­pítja meg a könyv szerzője - Shakespeare említést tesz korá­nak gyakorlatilag minden ismert be­tegségéről és gyógyszeréről, és né­mely kór tüneteit aligha tudnák nála élethübben leírni a mai orvosok. A medicinával kapcsolatos utalások nemcsak gyakoriak a nagy drámaíró műveiben, hanem pontosak is, ami * a szerző nagy tárgyi tudásáról ta­núskodik. Shakespeare nagyon tisz­telte magukat az orvosokat is tudá­sukért és emberségükert, erre példa a Lear királyt kezelő doktor alakja. A betegségek leírása, amelyekkel Shakespeare műveiben találkozunk, alapul szolgálhatnak azoknak a be­tegségeknek a tanulmányozásához, amelyek elődeinket gyötörték. így olyan betegségek leírásával találko­zunk a színművekben, mint a pestis, malária, köszvény stb., ugyanakkor a gyógymódokkal is, amelyeket an­nak idején alkalmaztak. A tanulmány szerzője szerint Shakespeare főleg a lelki betegsé­gek elemzésében és leírásában, a lélektan területén szerzett elévül­hetetlen érdemeket. Hősein keresz­tül a lelkiállapotok széles skáláját mutatja be olyan különcködő figu­ráktól kezdve, mint Speed A két veronai-ban egészen az őrültekig, mint Lear király - mutat rá tanulmá­nyában Obrey Cale. H. I. A ZONGORAMŰVÉSZET ÉLŐ LEGENDÁJA Száz éve született Artur Rubinstein Marlene Dietrich énekes-táncos szerepben a film egyik archív felvételen ÚJ szil 4 1987. I. 27 Marlene (NSZK-beli) Több volt, mint világsztár. Több tündöklő csillagnál. Több vampnál, a végzet asszonyánál, mégha a saj­tó - Josef von Sternberg segítségé­vel - Hollywoodban azzá formálta is. A filmművészet élő legendája volt; filmjei évtizedeken át megtöltötték a mozik nézőterét... A legendás Kék angyal, azaz Marlene Dietrich mesés karrierjének 1975-ben azon­ban vége szakadt. A nyolcvanöt éves (?) színésznő ma visszavonul­tan él Párizsban, német költők ver­seinek társaságában. Az ő portréja rajzolódik ki a Marle­ne című összeállításból, amelyet Maximilian Schell, a jeles nyugatné­takozó jellemábrázoló művészete révén. A világhírű filmszínésznőt a hitlerista vezetők szerették volna visszahozni Németországba, Marle­ne azonban gyűlölte a nácikat, és az Egyesült Államokban maradt. A má­sodik világháború idején fellépett a harcoló amerikai hadsereg ren­dezvényein. Érdemeiért megkapta az amerikai Szabadság érmet és a francia Becsületrendet. Későbbi filmjeiben már megszabadult attól a képtől, amelyet a hollywoodi plety­kasajtó rajzolt róla. Néhány filmjé­ben - A vád tanúja, ítélet Nürnberg- ben - nagyszerű jellemábrázolásról tett tanúságot. Kulturális hírek □ Irvin Kersher rendező Hollywood­ban filmet készül forgani Giacomo Pucci­niról. □ Marina Vlady játssza A szigetek című új Carlo Lizzani-film főszerepét. □ Úgy hírlik, ismét filmre kerül az Egy asszony meg a lánya című Alberto Mora- via-regény; a De Sica rendezte változat főszerepét annak idején Sophia Loren alakította.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom