Új Szó, 1987. január (40. évfolyam, 2-25. szám)

1987-01-04 / 2. szám, vasárnap

i Értékteremtő munka Beszélgetés dr. Ivan Pancsurával, az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége vezető titkárával Hazánk kulturális élete igen sokrétű és gazdag. E sokszínűséghez - sajátos hagyományokra építve, új esztétikai értékeket teremtve - az itt élő különböző nemzetiségek is hozzájárulnak. Az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége három és fél évtizede végez egyre tartalmasabb kulturális- népművelő munkát. Elért eredményeikről és tapasztalataikról dr. Ivan Pancsurával, az UDKSZ KB vezető titkárával beszélgetünk. ; ÚJ FILMEK \ m■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■ Kék hegyek (szovjet) • Tudjuk, hogy 35 esztendő lé­nyegében nem nagy idő, ahhoz azért elegendő, hogy a megtett út tanulságairól beszélni lehessen. Mi­előtt ezekről szólna, kérem fejtse ki, hogy az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetségének három és fél évtize­des történelme milyen fejlődési sza­kaszokra osztható?- Pártunk kiteljesedő marxista -leninista politikájából törvényszerű­en adódott, hogy 1951-ben döntés született a Csehszlovákiában élő ukrán nemzetiségű lakósok kulturá­lis szövetségének a megalakításáról is. Szeretnék emlékeztetni arra, hogy helyi szervezeteink megalakí­tásáért a kommunisták tették a leg­többet, akik már a második világhá­ború előtt is felemelték szavukat a dolgozó nép érdekeiért. Szövetsé­günk eddigi útját megítélésem sze­rint három szakaszra lehet osztani. Az első időszak 1951-től 1971-ig terjedt. Az UDKSZ ekkor a Nemzeti Front kötelékében, a CSKP irányítá­sával dolgozott. A nemzetiségi kul­túránk megőrzésén és továbbfej­lesztésén kívül tagságunk körében mindenekelőtt a szocialista társadal­mi tudat elmélyítése érdekében vé­geztünk hathatós munkát, s termé­szetesen a falu és a mezőgazdasági termelés szocializálásából is kivet­tük a részünket. • A tagságuk zöme ekkor Észak- Kelet Szlovákia falvaiban élt.- Igen. Az ötvenes és hatvanas években például a helyi szervezete­inket csak a járási bizottságok irá­nyították, városi bizottságok ekkor még nem is voltak, megalakításuk később vált fontossá. Ezeket Hu- mennében, Medzilaborcében, Svid- níkben, Bardejovban, Stará Ľubov- ňában, Prešovban és Kassán (Koši­ce) a hetvenes években alakítottuk meg. • Ez minden bizonnyal a szövet­ség tagjainak lakhelycseréjével függ össze. Ez hogyan hatott a tagsági alapra: növelték, vagy csökken­tették?- Kétszázhetvenhét helyi szerve­zetünknek jelenleg tízezer tagja van, tehát ezerrel kevesebb annál, amennyit a X. országos konferenci­áig nyilvántartottunk. Ez a csökke­nés a X. konferenciát követő tag- könyvcserék lebonyolítása után de­rült ki. Tény, hogy a kisebb falvak­ban elöregedtek a helyi szervezete­ink - és ezt szó szerint kell venni, hiszen többnyire csak az öregek maradtak itt, a fiatalok a városi hiva­talokba, ipari központokba mentek dolgozni, ott is telepedtek le, új ott­hont teremtve. Nekünk utánuk kellett mennünk. Nos, a célunk nem lehet más, mint az, hogy ezeken a helye­ken is megteremtsük az ukrán kultú­ra ápolásának lehetőségeit. A mű­vészeti tevékenységek körén kívül a művelődési klubok kialakításának is megkülönböztetett figyelmet fordí­tunk. Jó jelnek tartjuk, hogy az anya­nyelvi kultúra iránt érdeklődők szá­ma ismét fokozatosan növekvő ten­denciát mutat. Szövetségünk XI. or­szágos konferenciájára készülünk, és úgy látjuk, minden feltétel adott ahhoz, hogy tagságunk létszáma ekkorra újra elérje a tizenegyezret. • Említette, hogy három sza­kaszra osztható kulturális szövetsé­günk eddigi tevékenysége. Az első szakaszról már beszéltünk, melyik a másik kettő?- A második szakasz 1971-től tu­lajdonképpen napjainkig tart, vagyis ez az az időszak, amikor az SZSZK Kulturális Minisztériumának irányítá­sa alatt dolgoztunk. A harmadik sza­kasz most kezdődik, amikor a Cse- madok-kal együtt az UDKSZ is újra a Nemzeti Front tömegszervezetei között folytatja tevékenységét. • Hogyan értékelik a második szakaszt?- Szövetségünk legsikeresebb időszakának tartjuk. A szervezeti élet is gördülékenyebbé vált, de főleg a kulturális és művészeti tevé­kenységben születtek jó eredmé­nyek - és nemcsak mennyiségi, ha­nem minőségi szempontból is. Az ukrán népdalok és népitáncok, vala­mint népszokások gyűjtésében, színpadra való alkalmazásában fő­leg a népművészeti csoportok érték el a legjobb eredményeket. A kar­éneklésben is több kórus jutott ma­gasabb művészi szintre. Az ukrán központi népművészeti fesztivált kü­lönben minden évben Kamienkában rendezzük meg, a népdalversenyt pedig Bardejovban. Az ukrán vers- és prózamondók, valamint a színját­szók versenyét, a Duhnovics Napo­kat Medzilaborcéban tartjuk. Zenei életünkben is szép eredményekről adhatunk számot. Főleg fiataljaink körében igen közkedvelt a kétéven­ként Stakčínban megrendezésre ke­rülő központi zenekari fesztivál. Nagy tömegeket vonz és szórakoz­tat az évente egyszer Medzilaborcé­ban lebonyolításra kerülő központi kulturális és sportrendezvényünk - jóllehet a legjelentősebb rendez­vényünk az ukrán dolgozók svidníki országos kulturális ünnepsége, ahol a legjobb együtteseink lépnek kö­zönség elé, valamint vendégként a meghívott szlovák, cseh, magyar és szovjet csoportok. El kell monda­nom azt is, hogy a központi rendez­vényeinken kívül tizennégy körzeti béke- és barátságfesztivált is rende­zünk. Munkánkban, vagyis az ukrán kultúra fejlesztésében jelentős se­gítséget jelent a tudományos szak- bizottságunk, melynek tagjait főleg a prešovi Šafárik Egyetem pedagó­giai és filozófiai karának ukrán nem­zetiségű tanárai alkotják. A 35 év alatt kiadott 160 szakdolgozatnak, a 175 könyvnek és naptárnak, vala­mint a 116 módszertani segéd­anyagnak is nagyobbrészt ők voltak a szerzői. Az értékelt időszakban a svidníki ukrán múzeum is felbe­csülhetetlen értékű munkát végzett, ugyanúgy, mint az Ukrán Nemzeti Színház, a Duklaalji Népművészeti Együttes, a pedagógiai könyvkia­dónk, sajtónk és a Csehszlovák Rá­dió ukrán adásának szerkesztősége is. • Az Ukrán Dolgozók Kulturális Szövetsége eredményes kapcsola­tot tart fenn a Csemadok-kal is. Ezt az együttműködést hogyan értékeli?- Minden rendezvényünk, Többször megfordultam már a ži- linai Grand Szállóban, átlagos, min­den különösebb érdekesség nélküli helynek tartottam. Legutóbb azon­ban az a különös érzés kerített ha­talmába, amelyet a régi rómaiak ge­nius locinak, vagyis a hely szellemé­nek neveznek. Ebben az ódon épü­letben játszódik le ugyanis Mikszáth Beszterce ostromának az a jelenete, amelyben a hóbortos Pongrác Ist­ván grófot a rokona lebeszéli a cím­ben szereplő város felégetéséről. Ugyancsak számtalanszor végig­autóztam a közép-szlovákiai Rad- vaň nad Hronomban is, de csak az utóbbi időben néztem meg alapo­sabban a híres „radványi sötét erdőt“, Arany János Tetemrehívásá- nak egyik színhelyét, ahol tudvalé­vőén halva találták Bárczi Benőt. Mindezt és sok egyéb hasznos tájékoztatót Erős Zoltán Magyar iro­dalmi helynevek című hasznos kézi­könyvéből tudtam meg, amely ná­lunk a Madách kiadó gondozásában jelent meg. A szerző szándéka első­sorban az, hogy a fiatalok és felnőt­tek, pedagógusok, valamint érdeklő­dők irodalmi tájékozottságát tegye teljesebbé. A középiskolák tan­könyveit alapul véve lexikoncímsza­vakban adja közre a jelentősebb magyar írók, költők életrajzával, al­kotó munkásságával és az iskolai s egész tevékenységünk a szocialis­ta internacionalizmus jegyében zaj­lik. így hát az is természetes, hogy a két kulturális szövetség között köl­csönösen jó a kapcsolat - és ez nem csak az apparátus tagjaira vonatko­zik. Már hagyományossá vált, hogy jelentősebb központi rendezvénye­inken legjobb együtteseink lépnek fel. A két kulturális szövetség tagjai között Kassán a legszorosabb a kapcsolat. Itt évente közös ukrán -magyar barátsági estet rendeznek a Thália Színházban, továbbá az ukrán és magyar írók találkozói is hagyományossá váltak. Itt jegyzem meg, hogy folyamatban van egy-egy antológia szerkesztése, amely a csehszlovákiai magyar költők ver­seit ukrán fordításban, a hazánkban élő ukránokét pedig magyarul adja közre. Ez további lépés lesz egymás kultúrájának, gondolatvilágának megismerése felé. • Most minden bizonnyal új idő­szak kezdődik az UDKSZ életében. Mi a legfontosabb céljuk a követke­ző esztendőkben?- A kulturális tevékenységben elért jó szintet szeretnénk továbbra is tartani és természetesen minden munkaszakaszon még magasabbra emeljük a mércét. Még hatékonyab­bá kívánjuk tenni a helyi szervezete­inkben folyó munkát. A többi tömeg­szervezetekhez hasonlóan a koráb­binál nagyobb mértékben kívánunk cselekvóen részt venni pártunk kul­turális és nemzetiségi politikájának, továbbá a Nemzeti Front választási programjának valóraváltásában a 8. ötéves tervidőszak feladatainak megvalósításában. • Köszönjük a beszélgetést. olvasmányokkal kapcsolatos legfon­tosabb helyneveket. A szerző az első részben a magyarországi, a to­vábbiakban a Magyar Népköztársa­sággal szomszédos országok, majd végül más európai államok, s a to­vábbi földrészek magyar irodalmi emlékeit ismerteti. Ez a kis lexikon amolyan irodalmi „földrajzkönyv“, amely sok hasznos tudnivalóval, érdekességgel gazda­gítja műveltségünket, s egyben ösz­tönzést is adhat a haladó hagyomá­nyok megismeréséhez. Példaként hadd említsük meg Prágát, amelyről kevesen tudtuk, hogy 1604-ben ott járt Szenei Molnár Albert, s ekkor került barátságba Keplerrel, a kor híres csillagászával. Több napot töl­tött ebben a városban Jókai Mór és Kaffka Margit is, sőt Déry Tibor két­szer is több hónapon át élt hazánk fővárosában. Lexikonokról ritkán lehet elmon­dani, hogy érdekes olvasmány: erről a kiadványról teljes joggal állíthatjuk ezt. A szerző nyilván nem töreked­hetett teljességre, hiszen a kötet terjedelme is határt szabott, mégis elmondhatjuk,hogy ez a szép kiállí­tású lexikon gazdagítja önismere­tünket, bízvást ajánlhatjuk hát min­den irodalomkedvelő figyelmébe. SZ. J. A Sengelaja névnek nagyon jó a csengése szovjet filmberkekben. Nyikolaj Sengelaja a grúz filmművé­szet egyik legjelentősebb alakja volt, két fiát pedig a grúz neorealizmus markáns képviselőjeként tartják számon. A fiatal Georgij nevéhez fűződik a Piroszmani című bensősé­ges portréfilm és a Verijszkij negyed melódiái, a sok ötlettel fűszerezett zenés vígjáték. Eldar a jó kedvű kötekedők közé tartozik. Főleg két elbűvölő komédiájára, az 1968-ből való Különleges kiállításra és az öt évvel később forgatott Csodaboga­rakra emlékezhet a közönség. A já­tékosan ironikus látásmód, a való­ságtól elrugaszkodó abszurd játék szürke hétköznapisággal és erőtel­jes kritikai hangvétellel párosul ben­nük. A rendező a Kék hegyekkel folytatja módszerét; olyan filozofikus mélységű, hangulatilag és stilárisan egységes szatírát készített, mely ko­runk görbe tükre. Szellemes, helyenként gyilkos humorú ez a munkája. Egy könyvki­adó szerkesztőségében peregnek az események: e hivatalnak kézira­tok nyomdai előkészítése lenne a fő feladata, csak egy a baj: itt mindenki mást csinál, mint amit kellene. Sak­koznak, franciát tanulnak, kávét főz­nek, gyerekeiket nevelik, az udvaron szőlőt termesztenek. A kéziratokat csak egyetlen ember olvassa teljes lelkesedéssel, ez a karbantartó, aki­nek feltehetően ez üdítő kikapcsoló­dást jelent. S mivel foglalatoskodik a kiadó tekintélyes igazgatója? Ro­han, ügyeket intéz, az irdalomhoz nem tartozó ügyekkel bajlódik. És erre a szerkesztőségre bízza kisre­gényének kéziratát egy kezdő toll­forgató. Ezek után vajon meglepő-e, hogy a müvet ott soha senki el nem olvassa, jóllehet a szerzőt rokon- szenvvel fogadják, s a főnök együtt­működési készségéről biztosítja őt. Szinte félelmetes körképet rajzol Eldar Sengelaja, de szándékosan Dutyiba! „Az én álmom nem más, mint mosollyal, iróniával, nevetéssel, né­ha keserűséggel segíteni az embe­reket...“ Ezekkel a szavakkal jelle­mezte filmes játékait (vágyait, elkép­zeléseit) Alberto Sordi, az olasz film egyik zseniális „ripacsa“. Új filmje - melyet színészként, rendezőként és részben forgató­könyvíróként is jegyez - többé-ke- vésbé megfelel az önmaga szabta követelményeknek. Hanibal Salve- meni - a rendkívül energikus, ügy­buzgó, de hiú vizsgálóbíró - olyan, mint a legtöbb Sordi-hős. A történet szellemes s megírását feltehetőleg az utóbbi évek nagy vihart kavart olasz politikai botrányai és nemzet­közi visszhangot kiváltó bírósági ügyei inspirálták; a cselekmény ugyanis olyan törvénysértések körül bonyolódik, mint a megvesztegetés, a különféle bűnügyi spekulációk, a hatalommal való visszaélés, csalá­sok, zsarolások, piszkos üzleti ügyek, s elkövetőik a legfelsőbb kö­rökbe beépült bűnözök," a módsze­rekben csöppet sem válogató kor­rupt hatalmi rendszer képviselői. A keserű-édes filmkomédia hőse az igazság bajnokaként, forró fejjel ve­szi fel a harcot a törvénysértőkkel s túlzott igyekezetében (354 letar- tóztatási parancsot ad ki), ösztönei­túloz, s mutat be olyasfajta képte­lenségeket, amilyenek az életben talán sohasem fordulnak elő. S teszi ezt azért, hogy jobban kifejezhesse a dolgok lényegét. Nem ismer kímé­letet, felnagyítja, megsemmisítő gúnnyal mutatja be a bürokratikus mechanizmust, az emberek viszo­nyát a munkához, a kapcsolatok, a gondolkodás, a viselkedés lélekte­len konvencióit. Nem a cselekmény bonyolítása érdemel figyelmet eb­ben a műben - sőt az elbeszélés egyhangúnak tűnhet, ez az unalmas monotónia azonban indokolt, az egy helyben topogást, a dolgok gépies ismétlődését hivatott hangsúlyozni hanem a rendező szemlélete, hogy a negatív élethelyzeteket, ma­gatartásformákat, gyarlóságokat - a kisszerűséget, a kivagyiságot, a tehetetlenséget, a kapzsiságot, a fontoskodást, a közönyt - hol gro­teszk iróniával, hol humoros formá­ban láttatja, de úgy, hogy közben a néző arcára fagy a mosoly. A kamera, amikor nem az embe­rek arcát mutatja, akkor csak a szűk, nagy forgalmú utcára tekint ki, oda is csak azért, hogy az idő, az évszakok múlását érzékeltesse. Egyébként leginkább a falakon, a repedező mennyezeten, a málló vakolaton és egy giccses festményen időzik. Köz­ben sokasodnak a bajok... Az épület a szó szoros értelmében összedől, csak az utolsó pillanatban menekül­nek ki az ott dolgozók. Aztán beköl­töznek egy pompás irodaházba, ahol azonban - a kiszűrődő hangok tanúsága szerint - a bevált módsze­reket alkalmazzák továbbra is, azaz minden ott folytatódik, ahol a régi­ben abbamaradt. A Kék hegyek alkotógárdáját (for­gatókönyvíró: Rezo Cseisvili, rende­ző: Eldar Sengelaja, operatőr: Levan Patasvili, zene: Gija Kancseli 1985- ben a Szovjetunió állami díjával ju­talmazták. (A filmet stúdiómozikban vetítik.) re hagyatkozva észre sem veszi, miként sétál bele a bűnösöknek fel­állított csapdába, hogyan válik saját módszereinek az áldozatává. A komédia pergő eseménysora, ügyes bonyolítása, hitelesnek álcá­zott fordulatai arról tanúskodnak, hogy a forgatókönyv szolid munka, a szatirikus és kritikai éleket az alko­tó azonban elegánsan simára csi­szolta. Sordi természetesen remek szereppel ajándékozta meg önma­gát és hallatlan érzékkel - bár nem túl széles skálájú játékmódban - ak­názta ki a benne rejlő lehetőségeket. A népszerű „Albertino“, aki egyre gyakrabban kirándul a szerzői filmek világába s nem elégszik meg a szí­nészi játékkal, forgatókönyvírásra és rendezésre is vállalkozik (jó két év­vel ezelőtt láthattuk a Tudom, hogy tudod, hogy tudom című vígjátékát), három „szerepe“ körül a filmrende­zői a leggyengébb. A rendezői kéz gyengesége miatt helyenként rit- mustalan, néhol kifejezetten ügyet­len jelenetek egymásutánját látjuk a vásznon. Ennek ellenére a Dutyi­ba! című munkája kellemesen fo­gyasztható, édesbús mű, felfedez­hetjük benne a mosollyal kevert sze­líd irónia és keserűség, s a harsány­ba bújtatott furcsa szorongás jeleit is. -ym­Alberto Sordi az olasz film egyik jelenetében SZASZÁK GYÖRGY Irodalmi „földrajzkönyv“ (olasz) ÚJ SZÚ 4 1987. I. 4.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom