Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-08-01 / 31. szám
VASARNAP KIADÁS SZLOVÁKIA KOMMUNISTA PARTJA KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK NAPILAPJA 1986. augusztus 1 XIX. évfolyam 31. szám Ára 1 korona E gyre magasabbra, emelkedett a bíborvörös és a narancssárga szinte valamennyi árnyalatában tobzódó, mintegy másfél kilométeres átmérőjű izzó tűzgolyó. A másodperc töredéke alatt elérte a 2500 méteres magasságot és szüntelenül terebélyesedett. A tüzes gömb alatt hatalmas felhő keletkezett. Kezdetben óriási oszlopra hasonlított, s az izzó gömbbel összeolvadva gombaformát öltött. A gombafelhő egyre feljebb szállt, miközben szüntelenül rengett a föld. Hirtelen fülsiketítő dübörgés hallatszott, mintha bombák ezrei robbantak volna.“ így írta le az Egyesült Államok 1945. július 16-án végrehajtott első atomkisérletét William Lawrence újságíró, akinek a Pentagon a krónikás szerepét szánta, hogy megörökítse ezt az eseményt. így „mutatkozott be“ a Pingvin névre keresztelt első amerikai atombomba, amelynek pusztító ereje 20 ezer tonna hagyományos robbanóanyagéval volt egyenlő. Az acélból készült 30 méter magas indítószerkezet nyomtalanul megsemmisült, s a robbanás helyén valóságos kráter keletkezett. A borzalmas kép az újságíró leírása szerint magát Robert Oppenheimert, az atombomba „atyját“ is felkavarta, aki tisztában volt azzal, hogy milyen szörnyű szellemet szabadítanak ki a “palackból, ilyen pusztításra és látványra azonban maga sem volt felkészülve. Azon az estén néma csendben ültek a nevadai kísérleti telep munkatársai. A hallJapánban százezrek csatlakoztak az atomfegyverek betiltását követelő mozgalomhoz gatást az egyik vegyész ezekkel a szavakkal törte meg: „Meggyőződésem, hogy mielőtt bekövetkezik a világvége, az utolsó ember az utolsó másodpercben ugyanazt fogja látni, amit mi ma“ Nem telt el két hónap sem, s Hirosima és Nagaszaki lakói ugyanezt az apokaliptikus képet látták. Becslések szerint mintegy 320 ezren lelték halálukat a gombafelhőben, a mindent elsöprő erejű légnyomás, a szélsebesen terjedő tűzvész és a lassan ölő betegségek következtében. S a láthatatlan atomkór ma, 41 év múltán is tovább szedi áldozatait. Japánban évente százával halnak meg a sugárfertözött áldozatok, illetve leszármazottaik. S mi a helyzet most, negyvenegy évvel az amerikai atombombázás után Nevadában, a nukleáris kísérleti telepen, illetve Hirosimában és Nagaszakiban? Nevadában a helyzet változatlan: szünet nélkül folytatódnak az atomkísérletek. Ha mégis van változás, akkor annyi, hogy a jelenleg már kezdetlegesnek számító Pingvin helyett százszorta nagyobb hatóerejű bombák készülnek. A kísérleti telepen az energetikai minisztérium 8500 embert foglalkoztat, s csak a helyszínen a Pentagon évente hozzávetőlegesen egymilliárd dollárt költ a kutatásokra és a robbantásokra. A másik változás az, hogy az utóbbi években jóval több atomrobbantást hajtanak végre, mint a korábbiakban. Pontosan nem tudni, hogy tulajdonképpen hányra is került sor a háború után. A leggyakrabban idézett, s általánosan elfogadott adat szerint 1945 és 1985 között az Egyesült Államok 789 atomrobbantást végzett, ebből 226 légkörit, 5-öt pedig a víz alatt hajtott végre, a fennmaradó hányad pedig a föld alatti nukleáris kísérletek számát jelzi. És Hirosima meg Nagaszaki? Modern, lüktető életritmusú városokká szépültek, s külsőleg mindössze a robbanás színhelyén megüszkösödött, kiégett épületek, legfőképpen a szinte jelképpé vált hirosimai dóm megszenesedett kupolája merednek örök mementóként az ég felé. A felületes szemlélődő ennyit érzékel és tapasztal. Aki azonban ellátogat az áldozatok emlékművéhez, az láthatja az ott naponta elhelyezett friss virágokat, s ebből is sejtheti, hogy a japánok évek múltán sem felejtenek. S aki szóba is elegyedik a járókelőkkel, az már az első mondatok között biztosan hall arra vonatkozó utalásokat, hogy ami itt történt 1945 nyarán, annak soha többé sehol nem szabad megismétlődnie. Még nyomatékosabban hangsúlyozták ezt azon a közelmúltban Hirosimában kezdődött, majd Nagaszakiban folytatódott tanácskozáson, amelyen az atomháborús veszély elhárításáért küzdő nemzetközi orvosmozgalom képviselői vettek részt. Közülük többen először jártak az atomtragédia színhelyén, s úgy vélték, a világ minden politikai és katonai vezetőjének feltétlen el kellene látogatnia a két japán városba, hogy tisztában legyen egy esetleges nukleáris háború mérhetetlen borzalmaival és végzetességével. Ezen a fórumon fogalmazódott meg az a tömör, de lényegében mindent magában foglaló gondolat, hogy a nukleáris korszakban az atomfegyver nem a nagypolitika, hanem a kollektív öngyilkosság eszköze. Hozzáértő orvosok figyelmeztettek erre, akik tudják; ha valaki megnyomná az atomháborút elindító gombot, tüstént milliók halnának meg, s a temérdek sebesült befogadására a jelenlegi kórházak többszöröse, ellátásukra az egészségügyi személyzet sokszorosa sem lenne elegendő. Arról nem is szólva, hogy a sugárártalmakban szenvedőkön az orvostudomány pillanatnyi állása szerint nincs segítség, sorsuk menthetetlenül az azonnali vagy pedig a lassú, de biztos halál. Ők, akik tisztában vannak az atomkatasztrófa szörnyű orvosi következményeivel, nem véletlenül sürgették, hogy mielőbb mindörökre tiltsák be az atomfegyvereket. Hasonló értelemben szólt a mozgalom vezetőit fogadó hirosimai polgármester, Takesi Araki, aki (Folytatás az 5. oldalon) mf A hirosimai dóm kiégett kupolája előtt fiatalok sajátos tiltakozása az atomhalál ellen (ŐSTK-felvételek) > ■■ m_ A hirosii K atómbaIá illI I ÜLNI I- HM EGIfllT miRUD!
