Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-25 / 30. szám
ÚJ szú 15 86. VII. 25. J únius 16-án, a sowetói vérengzés 10. évfordulóján országos sztrájkot tartottak Dél-Afrikában a színes bőrű munkások és alkalmazottak. A karhatalmi erők példátlan méretű összevonása ellenére a kormánynak nem sikerült megakadályozni a tömegmegmozdulásokat. Winnie Mandela, aki nem távozhat el Sowetóból, s éjszaka nem hagyhatja el a házát, titokban nyilatkozatot adott - a rendkívüli állapot mellett a kormány elrendelte a hírzárlatot is - a londoni ITV televízió munkatársainak. A külvilághoz intézett drámai üzenetében elmondotta: ,,Népemet saját földjén faji börtönbe zárták. Városainkat megszállták, elvágtak bennünket a külvilágtól. Még gettóinkba sem léphetünk be szabadon és nem távozhatunk lezárt városainkból. A tömegtájékoztatás eszközeit és tudósítóit kitiltották. így próbálják elrejteni a világ elől az elnyomás brutalitását és az apartheid rendszerének mélyülő válságát. Mindennek pontosan az lesz a következménye, amit a rendszer kétségbeesetten próbál megakadályozni. Mert türelmünk elfogyott. Többé már nem nyújtjuk orcánkat ütésre, ha arcul csapnak bennünket. Az efféle biblikus béketü- rés immár a múlté. Bűnös rendszerrel állunk szemben. Ez a terroristák kormánya, amely egy védtelen és fegyvertelen népet terrorizál... Az utolsó békés eszköz, amellyel a külvilág segíthet bennünket: a kötelező erejű szankciók elrendelése Dél-Afrika ellen.“ Ez az utóbbi Mandela asszony nyilatkozatának kulcsmondata. ÚJ VONÁSOK A jelenlegi - robbanásveszélyes - helyzetre jellemző, hogy az apartheidellenes mozgalomnak azon erői sem hisznek már a békés rendezés lehetőségében, amelyek eddig az erőszaktól való tartózkodásra szólították fel híveiket. így például Desmond Tutu, a világszerte ismert Nobel-békedíjas anglikán püspök kijelentette: ha nincs más megoldás, az egyház kész támogatni a fajüldöző rezsim erőszakos megdöntését. Az USA- ban tartózkodó Dennis Hurley katolikus érsek hangsúlyozta: a katolikus egyház esetleg kénytelen lesz elfogadni az erőszakot, mint a faji rendszer megdöntésének egyedüli módszerét. Ugyancsak új jelenségnek számit, hogy már a szakszervezetek is bekapcsolódnak a fajüldözés elleni küzdelembe. A június 16-i példátlan méretű sztrájkot a szakszervezetek kezdeményezték, továbbá néhány engedélyezett szakszervezetben az ANC illegális sejteket hozott létre. Változik tehát a szak- szervezetek szerepe, úgy tűnik, a rezsimnek egy újabb politikai ellenféllel kell számolnia. A brit szakszervezeti főtanács, a TUC nyilvánosságra hozta a Dél-Afrikában letartóztatott szakszervezeti vezetők, bizalmiak és aktivisták - Pretoriából kicsempészett - névsorát. Ezt átadták Howe külügyminiszternek, hogy a kormány vesse latba befolyását szabadon bocsátásukért. Június utolsó hetében repült Pretoriába a brit ellenzéki Munkáspárt külügyi szóvivője. Denis Healey indulása előtt hangsúlyozta: tudatja meghívóival, az apartheid ellen küzdő keresztény egyházak tanácsának vezetőivel, hogy az angol közvélemény jelentékeny része nem ért egyet a Thatcher-kormány politikájával. KÖTELEZŐ SZANKCIÓKAT A világ országainak többsége a különböző nemzetközi fórumokon már hosszú évek óta sürgeti a vezető tőkés hatalmakat, hogy fogadjanak el kötelező erejű szankciókat a fajüldöző rezsim ellen. A sorozatos felhívások mindeddig süket fülekre találtak, London, s mindenekelőtt Washington nem hajlandó megvonni a támogatást Pretoriától. Az indok egyszerű: a kisebbségi fehér uralom bukása a Dél-Afrikához fűződő gazdasági érdekeiket veszélyeztetné. Pretoria ugyanis egész sor stratégiai fontosságú nyersanyagot exportál a vezető nyugati országokba, pl. uránt, nemes- és ritkafémeket stb. Másrészt Dél-Afrika stratégiai helyzete is közrejátszik ebben: 1. jelentős tengeri útvonalakat tart az ellenőrzése alatt; 2. szüntelen nyomást gyakorol szomszédaira, a frontországokra, vagyis azon haladó államokra, amelyek Washingtonnak nem tetszenek. Azt viszont a nyugati fővárosokban is tudják, a jelenlegi polgárháborús helyzet könnyen elvezethet a fehéruralom összeomlásához, ami számukra nemkívánatos következményekkel járna. Ezért, és nem emberiességi okokból bírták rá a Botha-rezsimet bizonyos enyhítő lépések bevezetésére, s további kompromisszumos megoldásokat is javasolnak. Botha államfő hajlana is a dologra - egy nyilatkozatában pl. kilátásba helyezte az alkotmány újabb módosítását, úgy, hogy az megfogalmazná a feketék jogait is, - csakhogy saját pártjának és kormányának legkonzervatívabb tagjai, a héják ellene fordultak, nem hajlandók békülni, engedményeket tenni a feketéknek. Ezek az erők teljesen figyelmen kívül hagyják a realitásokat, a növekvő belső feszültséget és külső ellenállást, s minden eszközzel a régmúlt állapotokat szeretnék tartósítani. így Botha, a héják egyik vezéralakja két tűz közé került. A héja a héjának is kivájja a szemét... A sowetói vérengzés évfordulójának napján kezdődött Párizsban, az ENSZ apartheid-ellenes bizottságának a szervezésében a dél-afrikai helyzettel foglalkozó világkonferencia, melyre a világszervezet minden tagállamát meghívták. Az USA, Nagy-Britannia és az NSZK bojkot- tálta a tanácskozást, legközelebbi szövetségeseik pl. Franciaország, Japán, Hollandia, Izrael csak megfigyelői minőségben vettek részt. A szocialista, az el nem kötelezett és az észak-európai semleges országok mind elküldték küldöttségeiket. A tanácskozásról kiadott nyilatkozatot 129 ország delegációja hagyta jóvá, azonnali tetteket, kemény szankciókat sürgetve a fajüldöző rezsim ellen. Hasonló nemzetközi értekezletet 1981 -ben tartottak, szintén a francia fővárosban, s az akkor ajánlott intézkedéseket azért nem sikerült életbe léptetni, mert az USA és Anglia rendre megvétózta a BT-ben. Az idei tanácskozás 17 oldalas dokumentuma felszólítja a nyugati hatalmakat, hogy szüntessék be az együttműködést Dél- Afrikával. A résztvevők hangsúlyozták: a dél-afrikai rendszer gyökerei ,, ugyanabban a rasszista és militarista ideológiáA pretoriai rezsim politikája elleni tiltakozásul világszerte tüntetéseket rendeztek. Hágában a felvonulók azonban rosszul jártak: a rendőrség nem válogatott az eszközökben, amikor beavatkozott ellenük (Telefoto - ÓSTK) ban keresendők, amely kirobbantotta a második világháborút, s mérhetetlen pusztítást és szenvedést okozott. “ Kijelentették, hogy áz apartheidet nem lehet megreformálni, s ezért az úgynevezett reformokat sem szabad támogatni, az apartheidet teljes mértékben ki kell irtani. A résztvevők ismét sürgették Nelson Mandela szabadon bocsátását. A most jóváhagyott nyilatkozat sokkal élesebben fogalmaz, mint az 1981-es dokumentum. Elsősorban a nyugati országoktól függ, hogy mennyit sikerül majd belőlük megvalósítani a Biztonsági Tanácsban. Az azonban bizonyos, hogy nem egyszerű a dolog, nem lehet megfeledkezni az amerikai, brit és nyugatnémet társaságokról, amelyek évente 15 milliárd dollárt keresnek Dél-Afrikában. Ezek foggal-körömmel védelmezik majd érdekeiket. „KONSTRUKTÍV EGYÜTTMŰKÖDÉS“ jgy nevezik azt a közös, állami szintre emelt terrorista politikát, amelyet Pretoria és Washington folytat ebben a térségben, elsősorban a frontországok ellen. S az sem lehetett véletlen az utóbbi években, hogy amint kiéleződött a belső feszültség a Dél-afrikai Köztársaságban, a rezsim a szomszédos országok elleni agresszív akciókat is fokozta. 1984-ben a pretoriai rezsim két megállapodást kötött. Mozambikkal meg nem támadási és a jószomszédi kapcsolatokról szóló szerződést írtak alá, Angolával pedig szűkebb érvényű egyezség született a tűzszünetről, melynek értelmében Pretoriának ki kellett (volna) vonnia csapatait az angolai területekről. (A rezsim alakulatai 1981-ben megszállták a dél-angolai Cúnene tartományt azzal az ürüggyel, hogy a Namíbia függetlenségéért küzdő SWAPO gerillái innen csapnak át Namíbiába.) A Pretoria által azóta számtalanszor megsértett egyezményeket a washingtoni propaganda az amerikai diplomácia sikerének igyekezett feltüntetni, pontosabban Chester Crocker, a washingtoni külügyminisztérium dél-afrikai ügyekben illetékes államtitkára „béke- missziójának“ sikereként. Bebizonyosodott azóta: Crockernek szándékában sem volt „békét“ vinnie a térségbe, csak átmeneti szünetet a frontországok ellen folytatott hadüzenet nélküli háborúban. Munkamegosztás ez a javából: Pretoria fegyveres agressziókkal, felforgató szabotázs- és terrorista akciókkal igyekszik destabilizálni a helyzetet a frontországokban, az USA pedig kijelenti, hogy kész diplomáciailag közvetíteni a felek között. Ugyanakkor ismeretes, hogy a Fehér Ház nemcsak a nicara- giai ellenforradalmárokat, hanem az angolai UNITA kormányellenes szervezetet is anyagi támogatásban részesíti. Az utóbbi vezetője, Savimbi, Washingtonban is szívesen látott vendég. Ez a sajátos munkamegosztás is jelzi, Pretoriának és Washingtonnak ugyanazok az érdekei és céljai: megőrizni a Dél-afrikai Köztársaságban a fehérek uralmát, az egész térségben erősíteni az amerikai befolyást, s meghátrálásra kényszeríteni az itteni haladó államokat. Csakhogy ez nem mindig sikerül nekik, minden igyekezetük ellenére sem tudták rábírni a frontországokat, hogy belemenjenek abba a nyugati álláspontba, amely Namíbia függetlenségének megadását összekapcsolja az Angolában állomásozó kubai önkéntesek kivonásával. Egyébként Chester Crocker a Foreign Affairsben még 1980 végén megjelentetett cikkében vázolta azt az irányvonalat, amely aztán a Reagan-kormány Afrika- politikájának alapja lett. Crocker akkor azt írta, sosem késő elejét venni ,,egy tömeges forradalmi erőszak győzelmének a Dél-afrikai Köztársaságban", s ezért az USA nem nézheti tétlenül az eseményeket, magához kell ragadnia a kezdeményezést, hogy a változások „a helyes irányban történjenek“. Ennek érdekében két stratégiai fontosságú feladatot említett: 1. Washingtonnak ellenőrzése alatt kell tartania a pretoriai változásokat: 2. ,.stabilizálni“ kell a helyzetet a térségben, hogy időt nyerjenek az ellenőrzött változások végrehajtására. Nem kell külön kommentárt fűzni ahhoz, hogy miként „stabilizálták“ a helyzetet. Ha fel akarnánk sorolni azokat az akciókat, amelyeket Pretoria indított a szomszédos független államok ellen csak a Reagan-kormányzat ideje alatt," a lista több újságoldalt is kitenne. Beleértve a legpiszkosabb eszközöket is, amilyen a Kenneth Kaunda zambiai elnök ellen tervezett merénylet is volt. A térségben az amerikai mintájú „béke“ eddig tízezrek életébe került. MERRE TOVÁBB? Senki nem tudná megjósolni, hogyan alakul az ország jövője. Botha engedmények útján szeretné biztosítani a fehér kisebbség hatalmát. Az egykori búr telepesek legkeményebb utódai, a szélsőjobboldali pártok makacsul ragaszkodnak a kizárólagos uralomhoz, jottányit sem kívánnak engedni. A dél-afrikai fehér liberálisok szerint ez egyenlő a polgárháborúval, s ki tudja mi lenne az eredménye. A nyugati partnerek is a Botha-féle vonalat ösztönzik, számításba kell venni azonban, hogy a szélsőjobb nem csekély erőt képvisel. A június végi közöspiaci csúcs döntése értelmében magas rangú küldöttséget menesztenek Pretoriába, hogy a békés megoldást szorgalmazzák. Félnek Zimbabwe példájától, attól, hogy Botha is lan Smith sorsára juthat. MALINAK ISTVÁN lujli ífll IJM íTfi I jjfi íj f I PALME-GYILKOSSÁG ÉS ADATRABLÁS Az Olof Palme és az adóhivatal közötti vita írásos anyagait kitörölték a számítógép memóriájából és „ellopták“ -s történt mindez néhány órával a volt svéd miniszterelnök meggyilkolása előtt. A rendőrség közölte, az eset figyelemreméltó, s egyelőre azt vizsgálják, hogy a lopás és a gyilkosság között van-e összefüggés. Az adóvita'lényege egyébként a következő: a hivatal felszólította Palmét, hogy a Harvard Egyetemen tartott előadásáért kapott állítólagos összegből fizessen adót. Palme tagadta, hogy pénzt kapott volna, ám az egyetem képviselője azt állította, ebből a pénzből fedezték Palme Joachim nevű fiának kutatómunkáját. GUMIPOR-LOVEDÉK A bajor rendőrség még kegyetlenebb beavatkozásokra készül a tüntetők ellen. Mint azt Münchenben közölték, a tartományi kormány egyelőre 100 ezer márkáért olyan speciális fegyvereket kíván vásárolni, amelyekből ún. gumi- por-lövedék lőhető ki. Ez ugyan nem okoz halálos sebeket, ám súlyos sérüléseket eredményezhet. FELFORGATÓ NYOMTATVÁNYOK Iránban és Pakisztánban mintegy 80 afgánellenes nyomtatvány jelenik meg rendszeresen, s ezeket különböző felforgató központok finanszírozzák. Az egyik ilyen lap nemrég hazatért egykori főszerkesztője számolt be erről, hozzátéve, hogy az egyes szerkesztőségekben nyugati kémszervezetek tanácsadói irányítják a munkát. KALKULÁLT KIADÁS- KÉT GYERMEKÉRT Egyes kínai tartományokban és- nagyvárosokban eltérnek az „egy család - egy gyermek“ állami politikájától. Hej-pej tartományban például a nők 28 százalékának már most megvan a második gyermeke, s a 13 milliós Sanghajban arányuk 25 százalék. Kínai források szerint a házaspárok a második gyermek után kifizetendő büntetést a családi költség- vetés „tervezett kiadások“ rovatába írják be.
