Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
is belekomponálta; az alatta levő térben (nappali szobában) zajló eseményekkel egyidöben éli át saját konfliktusait a fiú és fiatal felesége, így a folyamátos cselekményszövés elvét követő dráma a rendező és a díszlettervező jóvoltából az egyidejűség más térben megteremtett feszültségével gazdagodott. A szerző erről így nyilatkozott:- Számomra ez az előadás meglepetés volt. A színház oly módon nyúlt a darabhoz, amely nem mindennapi rétegekkel gazdagította. A lakóterek leválasztása belső lelki konfliktusok kidomborítását segítette elő. Bár a cselekmény egy-egy helyszínen folytatódik, az ott maradó emberek mintegy tovább élik a feszültséggel teli drámát. A DRÁMAI KONFLIKTUS EGYIDEJŰSÉGE • Petr Atanaszov az igazi költészet, s akkor kezdtem el olvasni, művelődni. Nemsokára a szófiai orosz gimnáziumba kerültem, majd a főváros egyetemére, ahol bolgár filológiát tanultam. Találkozás Petr Atanaszov bolgár drámaíróval A Szófiai Drámai Színház repertoárján idén szerepel először Petr Atanaszov Maraton című mai té- On falun születeti és ott is nőtt fel, most mégis városi környezetben éló emberekről írt drámát...- Feltételezem, hogy egyetemistaként már részese lett az irodalmi életnek.- Nem kérkedve mondom, csupán tényként, hogy az úgy nevezett áprilisi nemzedékhez tartozom.- Ez mit jelent? májú színműve. A Bolgár Kommunista Párt XIII. kongresszusa alkalmából bemutatott drámát először a plovdivi színház játszotta, s csak a kongresszus esztendejében került Szófia második legnagyobb színházának a műsorára. A darab egy nagyüzem laboratóriumának a középkorú vezetőjéről és annak családjáról szól. Nem véletlen tehát, hogy a szerzőnek mind a szélesebb értelemben vett társadalmi hátteret, mind a család mikrovilágát sikerült árnyaltan megrajzolni. A történetet Nyikolaj Lambrev rendező egy ötös tagolású szimultán játéktérben álmodta színpadra. A családi konfliktusokba beszüremlik az üzemi laboratórium vezetőjének a küzdelme igazáért, a régi barátságok megőrzéséért. Ugyanakkor élesen felvetődik ebben a játékban az együtt élő generációk életfelfogásából és világszemléletéből adódó eltérés. A család fiatal tagja, aki házassága első esztendejének gondjaival és terheivel birkózik, nem sok megértést tanúsít az apa és az anya házasságában tapasztaltakkal szemben, s mint fiatal szakember sem vállalja azt a munkamódszert, amelyet apja a leg- üdvözítöbbnek tart. Az előadás színpadképének függőleges részében Veszelin Kovacsev díszlettervező egy padlásszoba terét- 1942-ben Markovo faluban születtem. Nemzedékem gyermekkora az új társadalmi rend megszülető feltételei között telt el. A kollektivizálásért, az emberek gondolkodásáért folytatott harc, majd később a harminc évvel ezelőtt, 1956-ban megtartott áprilisi plénum formálta a mi világunkat. Annak idején, még falun kezdtem írni, rossz verseket. Szerencsére, az egyik tanítóm megmutatta milyen is • A Szófiai Drámai Színház épülete- A mai bolgár irodalom közép- nemzedékét nevezik így, akik a művészeti életet a sematizmustól megszabadító áprilisi plénum után indultak el az irodalomban.- Hogyan került kapcsolatba a színházzal, a drámaírással?- Már egyetemista koromban érdekelt mindaz, ami a színház körül történik. Plovdiv- ban az ifjúsági színpadok keltették fel az érdeklődésemet. Nem véletlen tehát, hogy éppen ebben a városban mutatták be először a Maraton című színművemet is. A ma embere érdekel, a hétköznapok kis hősei, akiknek szerintem legalább olyan fontosak a gondjai, mint az előző nagy nemzedékeknek. A pontosabb felismeréseket szeretném elősegíteni alkotásaimmal. |Fotó: a szerző (1) és archív] DUSZA ISTVÁN A Tóték vendégrendezővel A színészek önállóan dolgoznak a próbán, a szerep megformálására összpontosítanak, miközben saját elképzelésük szerint igyekeznek érzékeltetni a belső történéseket. A nézőtéren ülő rendező következetesen nem avatkozik bele az alkotói folyamatba. Úgy tűnik fel, mintha a próbának szabad folyást engedne, persze ez csak látszólagos. Minden apró mozzanatra figyel, követi a gesztusokat, az akciókat és észrevételeit feljegyzi. Vé'oményét, javaslatait aztán az egyes próbákat megelőző megbeszéléseken mondja el. A módszert, amely a darab főszereplői és az általuk kevéssé ismert rendező közötti lehető legjobb kapcsolatot szolgálja, a Kassai (Kosice) Állami Színházban vendégeskedő Csiszár Imre gyakorolja. A Miskolci Nemzeti Színház főrendezője Örkény István Tóték című színművét állította színpadra Kassán. Az egyik főpróba után így vallott a darabról, a próbákról, a közös munkáról:- Lehet, hogy ez a munkamódszer szokatlannak látszik, de erről a darabról egyéni elképzelésem van. Három évvel ezelőtt, amikor Miskolcon rendeztem ezt a drámát, tudatosítottam-elöször sajátosságait. Olyan témát vizsgál, amelynek nemzetközi érvényű üzenete van. Ezt a véleményemet erősítette meg az idegen nyelvű változat próbafolyamata is. Örkény Tótékját annak idején a Szovjetunióban és Lengyelországban is játszottuk, s a nyelvi akadályok ellenére a nézők megértették azt, amit mondani akartunk. Szó szerint tudom a darab szövegét, így jól ,.értettem" a szlovák színészeket. Az alapvető dolgokat, a tulajdonképpeni mondanivalót figyeltem. Adott esetben éppen ez a elöntő, mivel a szatíra sajátossága a helyzetek megfelelő humorral való megoldásában rejtőzik. Az ilyen magától értetődő egyszerűséghez csak kiváló képességű színészek jutnak el. Ilyen a négy főszereplő: Jozef Úradnik (az Őrnagy), Peter Gazo (Tót), Darina Podaufová (Mariska) és Tana Radeva (Ágika). A miskolci vendégrendező nem véletlenül tartózkodott Kassán a bemutató napjáig. Közel húsz éve eleven az a kapcsolat, amely a két színház között van, s eddig többnyire az előadások kölcsönös cseréjére korlátozódott. Idén végre tovább gyarapodott ez az együttműködés. Mialatt Miákolcon Milan Bobula, az Állami Színház igazgatója Ján Solovic és Ivan Bázlik Egy zsák pénz című musical-jét rendezte, addig Kassán Csiszár Imre a Tóték rendezésén dolgozott. JOLANA NOVAKOVA < Latinovits Zoltán (Részlet) A játék ősi emberi tulajdonság. A gyermek játszik. Elhiszi, hogy katona vagy pilóta, hadvezér vagy fogoly, szegény vagy gazdag. Elhiszi, hogy mozdony, autó, űrrakéta. Várat épít, fest, rajzol. A játékot a gyerek „munkának" is nevezi. „Még dolgozom a váramon, még befejezem az elefántomat." „A gyerek számára a végtelen tér végtelen világa hozzáférhető- nek látszik, mert végtelen hosszúnak látja az életet. Hatezer évre rendezkedik be, legalább annyira, mint az emberi kultúra életkora." (Karinthy) A játékban van valami legyőzhetetlen. Valami örök. Állandóan újrakezdődő és folytatódó. A játék időn kívüli. Nemzetközi. Osztályon kívüli. Különböző országok gyermekeit egyesíti egy cél, egy ügy érdekében. Ez az ügy maga a játék. A játékban a nyelv nem szétválasztható, nem elhatároló tényező. A játékban nem szerepelnek határok, világnézetek, iparok és háborúk. A játék közös. A gyerekek egyformák. A játékot indulatszavak, felkiáltások, nevetés vagy sírás kíséri. Szeretet és gyűlölet. Mozgás. Áhitat. Az együtt játszók közösséget alkotnak. Gyermeki közösséget. A felnőtt nézi a gyerekek játékát. Szívébe derű és igazságérzet költözik. Meghatódik. Drukkol a játék sikeréért. Együttérez a gyerekekkel. A felnőtt emlékezik saját játékaira. Saját gyermekkorára. A világ emlékezik a gyermekkorára. A játék a felnőtt számára nosztalgia marad. Örök nosztalgia és a vágyakozás, a visszavágyás lehetetlensége a legkülönbözőbb reakciókat váltja ki belőle, de mindenképpen megérinti a játék. Az emlékein felindult felnőtt újra beleveti magát a játékba. Lobogó ősz hajak, kigyúlt szemek, a lendület, az ősi vízi-égi emlékek költöznek vissza testébe-lelkébe; vagy elementáris dühöt és ellenszenvet vált ki a gyerekek lendülete, mert a játék ideje netán örökre elmúlt. A játékidő lejárt. A játékösztön soha nem vész ki az élőből, csak eltemetődik, de nem felejtődik el. Vajon a fajfenntartás ösztöne miért olyan erős az emberben? A szerelem nem a játék folyamatosságának záloga? Nem az állandóság érzete? Vajon a szerelem nem valamely ősi játék? Valakinek visszaálmodása? Visz- szavágyakozás? Az ölelés nem a gyermekkori emlékeket idézi? Az ölelésben harc van. Harc az állandóságért. Az elröppenő pillanatok megerőszakolása. A lehetetlen rögzítése. A győzelem és megadás vágya. Az odaadás vágya. Az egymásba olvadás vágya. A madarak röptében, a halak fickándozásában, a lepkék kerge- tésében, a szarvasbögésben, a virágok magakelletésében, a szelek forgásában, a patakok rohanásában, a felhő futásában, a fák táncában, bogarak zümmögésében, tücskök hegedűiben, a színekben, izekben, illatokban, a rügyekben, nem az örök játékot, játékelemeket érzi az ember? A természet örök játékai körül titkok fátylai úsznak, babonák bur- jánzanak, áttetsző csipkék ková- csolódnak, a gyógyítás és gyógyulás bölcs rendszere az élet folyamatosságát szüli. Úgy hiszem, hogy ezeken a lebegő pilléreken nyugszik a játszók társadalma, a művészek „összekacsintó“ nemzetközi szövetsége. A művészet léte is. A színész-művész élete is. „Más megoldás nincs, a dolgozó társadalom mellett mindig volt, van és lesz egy játszó társadalom." (Kosztolányi) A színész minden művészek között a legősibb, legkezdetlegesebb módon hosszabbítja meg gyermekkorát. Tovább játszik. Újratermeli gyermekkori játékvágyát. A színész minden művészek között a legmulandóbb játékot játssza. Saját gyermekkorát űzi, kergeti. Játéka a napnyugtával véget ér, és a hajnalokkal újraszületik. Játéka nyomán nem marad semmi. Léte naponként igazolódik vagy soha. Élete a vele-játszóktól függ. Az együtt játszó felnőttektől, akik, mint a gyermek játékát, szemlélik munkáját. A közönségtől. A kortársaktól. Az együtt játszóktól. A színész halála után csak emlékek maradnak. Játékemlékek, kellékek. Halálával művészete megszűnik. A kortársak halálával emléke is kivész. Festmény vagy fénykép marad utána, halott mozgókép, valamely régi pillanat viaszlemeze, kellékek, rossz kalap, sétabot, sír. Élete szüntével varázsa is megszűnik. Légzögyökereit a pillanatok nedvei táplálják, igazsága csak a játéktéren van. Egész léte a múló napokon vett győzelem- vagy vereségsorozat. Életét, létjogosultságát nem igazolhatják a késői korok, „zsenijét", „korát meghaladó eszméiéi sét" nem igazolhatják vissza utód- generációk. Neve szomorúan és érteltenül egy régi plakáton marad, és a fekete betűk az autókornak annyit sem jelentenek, mint ásatáskor előbukkanó koponyacsont, antik fazék, elfeketült pénzdarabok. Munkája múlandó, mint az egyes ember élete, szenvedéseit, harcát, eszméit magával hurcolja, önző gyerek, a sírba vagy a krematóriumba. Mégis emlékekkel él és dolgozik. A játék kifogyhatatlan emléktárából varázsol új életet, szerkesztett rendet idéz a rendetlen káoszba, szerves életet lehel a szervetlen anyagba, bűvöl, bájol, varázsol, figyelmeztet, emlékeztet, felidézi a halottakat. A megidézés nyomait a körülál- lók-körülülők leikeiben hagyja, horgonyait a közösség hullámai közé veti, szenvedélyes szigonyait a kortársak eszmélő figyelmébe dobja. Életét ezeken a napi kapaszkodókon araszolva húzza az örök kikötő felé. Nem halhatatlan, mint a költők, naponta halhatatlan, naponta halott. A színész-művész a költőhöz hasonlít leginkább. Fegyvere a költők szavai, eszméi, vértje a hit, pajzsa a szeretet, hangja a rend, és a remény. Nem sérthetetlen, tehát teljesen védtelen. „Kék, piros, sárga, összekent / képeket láttam álmaimban / és úgy éreztem, ez a rend ÚJ SZÚ 14 1986. VII. 18. (A szerző felvétele) Csiszár Imre
