Új Szó - Vasárnapi kiadás, 1986. július-december (14. évfolyam, 27-52. szám)
1986-07-18 / 29. szám
N apjainkban a szocialista realizmus módszereit elemző munkák könyvtárnyi anyagot tesznek ki. Mind a szovjet irodalomtudomány, mind pedig a többi szocialista ország irodalomtudománya sokat tesz a kérdés történeti és elméleti vonatkozásainak feltárásáért. Ennek ellenére e problémakör még koránt sincs minden oldalról kidolgozva, számos kérdés válaszra vár. A szocialista realizmus élő, fejlődő irányzat, amit a szocialista irodalmak megmegújuló útkeresései is bizonyítanak. Ezek eredményeként új, néha egészen meglepő müvek születnek, amelyek értékelésre várnak, s esetenként módosíthatják a már kialakult elméletet. Modern értelmezés A szocialista realizmus fogalmának modern értelmezése elválaszthatatlan újszerűségének és az általában vett művészi folyamatnak a meghatározásától. A szocialista irodalmak újszerűsége elvileg új felfogásból, új világszemléletből származik, de ebből nem következik az, hogy egyenlőségjelet tehetünk az ideológiai és az esztétikai fejlődés közé. Hiszen a szocialista irodalom nem pusztán meghatározott eszmék összefoglalása (erre a publicisztika is alkalmas), hanem az élő, az olvasó értelmére és érzelmeire egyaránt ható, jellemeken, problémákon keresztül megtestesülő világlátás a maga hétköznapi és nagy konfliktusaival, hőseivel és problémáival. E lényegesen új vonások mellett a szocialista irodalmak újszerűsége a folytonosságra épül. Ahogy a marxizmus is - magába olvasztva a filozófia, a tudományok, valamint a társadalmi küzdelem gyakorlatának minden vívmányát - az emberi gondolkodás folyamatában keletkezett, s innét indult hatalmas léptekkel előre, az emberi kultúrában minőségi változást jelentő szocialista művészet ugyanígy a korábbi művészeti folyamatok talaján, azok örököseként, legjobb törekvéseik folytatójaként jelentkezett. Ilyen értelemben a világ művészetének történetében új lépcsőfokot jelentő szocialista realizmus joggal használja fel, értelmezi újra más irányzatok, áramlatok művészi módszereit. Az persze más kérdés, hogy egy gyökeresen új rendszerbe kerülve e módszerek is új érteimet, új funkciót kapnak. Az újítás fogalmának értelmezése a mai marxista kritikában hosszas viták után alakult ki azokkal a nézetekkel szemben, amelyek a művészet haladását az avantgardista mozgalomhoz kötötték. Jan Mukafovsky cseh irodalomtudós szerint ,,össze kell kapcsolni a művészi és társadalmi avantgárdot“, mert szerinte valójában ez történt az avantgárdon belül. A szocialista realizmust viszont úgy értékeli, mint,, visszatérést a realista regény kissé felfrissített változatához, azaz egy régi, eléggé elavult formához... “ Ezt az állítást határozottan cáfolja a szocialista realizmus története mind a cseh, mind a szovjet, mind pedig a világirodalomban. Számtalan alkotásban találhatunk merész újítást — formabontást, illetve tartalmi újszerűséget. Ennek ellenére Mukafovsky tétele meglehetősen szívósnak bizonyult; a nyugati kritikusok közül többen vallanak hasonló nézeteket ma is. A szocialista realizmus és általában a realizmus hagyományos és új formáinak kérdéseit vizsgálva ismét a realizmus lényegének és kritériumainak a tisztázásához jutunk el. Mi az alapja ennek a módszernek: a valóság pontos megfigyelése és hű ábrázolása? Kétségtelen, hogy ez a két dolog szorosan kapcsolódik egymáshoz, de közülük melyik az alapvető, melyik az elsődleges? Úgy hihetjük, felesleges a kérdés, hiszen már rég megállapítottuk, hogy a szocialista realizmus legfőbb feladata az élet meghatározó törvényszerűségeinek a feltárása, amelyek bemutatása azonban többféle formában történhet. Ennek ellenére a kritikában mind a mai napig találkozhatunk olyan törekvésekkel, amelyek a realizmust elősorban a formai jegyek alapján igyekeznek meghatározni. Csingiz Ajtmatov egyszer azt mondta: ,,Az újítást sokan helytelenül csak a formára értik. Kétségtelen, hogy az avatatlan szemlélő a formai megjelenés alapján tudja leginkább elkülöníteni a modern prózairó- kat elődeiktől. A lényeg azonban nem ebben rejlik: az újításnak mindenekelőtt a tartalomban, a művészi gondolkodás- módban, vagyis egy-egy dolog megjelenítésében, az ábrázolás eszközeinek a kiválasztásában, a hangsúlyokban kell megjelennie..Ajtmatov tehát abból indul ki, hogy - egészen a hangsúlyokig - az újfajta ,, tartalomnak és művészi gondolkodás- módnak“ feltétlenül ki kell alakítania a megfelelő művészi formákat. A művészetben az új formában kifejezett nézeteknek új esztétikai minőségként való jelentkezését tekintjük gyökeresen újnak. így a modernséget sem azonosíthatjuk az avantgardista újításokkal, és a szocialista realizmus értelmezését sem szűkíthetjük le csupán a hagyományos formák alkalmazására... Ez ugyanis a fejlődésnek, az új utak keresésének a végét jelentené, amelyek nélkül pedig semmilyen művészet sem létezhet. A hagyomány szerepe A művészetben nincs értelmük az ismétléseknek, csak az új esztétikai értékek számítanak. De maga az újítás többféleképpen is kapcsolódhat a hagyományhoz: megpróbálhatja teljesen lerombolni - még akkor is, ha a kettő valójában egy töröl fakad de igyekezhet továbbfejleszteni, átalakítani is azt. A hagyományokhoz való viszonyukat tekintve merőben ellentétes vonalat képvisel Majakovszkij és Solohov, pedig mindketten új utakat nyitottak a müvésztben, s alkotásaikban az orosz és a világirodalom örökségéhez nyúltak vissza. A hagyományos forma azonban csak akkor hozhatja meg a sikert a mai művek számára, ha az új feladatoknak megfelelően átalakul, azaz lényegében teljesen megújul. Az európai szocialista országok SZVETLÁNA SERLAIMOVA regényirodalmának fejlődése az utóbbi években érdekes példákat mutatott a hagyományos formáknak ilyesfajta gyökeresen új átértelmezésére. A realista próza alapelveinek aktualizálása és a mai erkölcsi viszonyok érzékletes bemutatása jellemzi Zdenék Pluhár cseh iró Hatkor az Astóriában (1982) című regényét is, amelyet a kritika az utóbbi évek cseh irodalmi termésének legjava között tart számon. A regény a Csehszlovákia hitleri megszállása idején felnövekvő nemzedéknek állít emléket. Hősei hét barát és osztályfőnökük, akiknek sorsát 1942-től - a gimnázium elvégzésétől - kezdve csaknem negyedszázadon át követi nyomon az iró. Ezen az úton az Astoria étteremben ötévenként megrendezett találkozók jelentik a mérföldköveket. A szereplők az élet különböző szféráiban mozognak. Az író nem akar róluk mindent elmondani, hanem olyan epizódokban, konfliktushelyzetekben ábrázolja őket, amelyek jól mutatják jellemüket, felfogásuk változását. Pluhár hőseinek sorsához nem fest széles társadalmi hátteret (ennek ismeretét feltételezi, ám az események idejét mindig pontosan jelzi), inkább a megváltozott körülményekre való reagálásukat elemzi. Ily módon a regényben egyértelműen megjelenik az egyénnek és környezetének, a társadalomnak és az egyes embernek a kölcsönös kapcsolata, s az is világossá válik, hogy az ember nem szenvedő alanya, hanem cselekvő részese a történelem alakulásának. Bár a regény formája kétségtelenül a korábbi realista próza hagyományait követi, merít a mai tapasztalatokból is, legalábbis ezt mutatja dokumentáris jellege. Lehetővé teszi annak a bonyolult folyamatnak az érzékeltetését, amelyek során az új csehszlovák értelmiség megteremtődött. Pluhár modern életérzéssel átitatott regényében jól megfigyelhető a hagyományok - adott esetben a realista regény hagyományainak - fejlődése, anélkül azonban, hogy ez külön megfogalmazást vagy hangsúlyt kapna a műben. Ugyanakkor a közelmúlt alkotásaiban olyan hagyománykövetéssel is találkozhatunk, amely - mint szándék - már a címadásban is megnyilvánul. Ezek közé tartozik például Szabó Magda Régimódi történet (1968) című műve is. Műfaja családregény, amelyben a szerző a legapróbb részletekből próbálja összerakni családja múltját, a dédszülők, nagyszülők és szülei kapcsolatát, a drámai jellegű családi konfliktusokat - egészen saját születésé- nek'napjáig. Ezt a ,,hagyományos“ műfajt azonban meglehetősen szabadon kezeli, és felhasznál jellegzetesen XX. századi eszközöket is: a könyv dokumentumjelle- gű, a szerző valós személyeket szerepeltet, s maga is jelen van a műben. Elmondja, hogyan ötlött fel benne a Régimódi történet megírásának gondolata, hogyan gyűjtötte hozzá az anyagot, s hogyan született meg a könyv. A regény hangulatát a múlt bűnei, igazságtalanságai fölött érzett fájdalom és az emberek közötti megértés vágya határozza meg. Ezért ezt a „személyes ihletésű“ Régimódi történetet mindannyiunk számára hasznos kísérletként kell értékelnünk. Állíthatjuk-e azt, hogy Szabó Magda munkája a családregény újjászületése? Teljes joggal, de közben nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy maga a műfaj az idők folyamán lényegesen átértékelődött. A hagyományokkal való kapcsolatát már címében is jelző müvek közé tartozik Lubomír Feldek szlovák író Van Stiphout (1980) című regénye is. A könyv a szlovák próza gyökereihez - a XVIII. századi Jozef Ignác Bajza Az ifjú René kalandjai és tapasztalatai című regényéhez - nyúlik vissza, amely az ifjú Renének és nevelőjének, Van Stiphoutnak a világban való csodálatos és tanulságos utazásait örökítette meg. Feldek regényének cselekménye a mában, a Tesla Orava Televíziógyárban játszódik. A szerző Ivánnak, a főhősnek, a bratislavai egyetem frissen végzett hallgatójának, az üzemi lap szerkesztőjének a René vezetéknevet adja; barátja pedig, aki csaknem valamennyi kalandjában társa, Van Stiphoutnak nevezi. Ezek az egzotikus nevek, valamint a Jozef Bajza művére emlékeztető „eseményközlő“ fejezetcímek a tájékozott olvasóban valóban felidézik az említett régi könyvet. A szerző humorosan ábrázolja hősei sorsát, a velük történteket, s közben egy nagyvállalat életét is bemutatja, amelyet mindenekelőtt annak a Renének a szemével láttat, aki még nehezen igazodik el a termelési folyamatok és a konfliktusok útvesztőiben, de a „sajtó“ eszközével őszintén igyekszik hasznára lenni vállalatának. Az események dinamikusan követik egymást, és a regény találóan ragadja meg az élet komikus elemeit. Ugyanakkor azonban figylemre méltó, hogy a szerző egyik nyilatkozatában tiltakozott az ellen, hogy művét a kritika a szatirikus alkotások közé sorolja. Viszont szívesen beleegyezett, hogy könyvét „termelési regénynek“ nevezzék. Ezek szerint ez a modern termelési regény a XVIII. századi hagyomány folytatója volna? Feldek műve legalább olyan távol áll Bajza veretes nyelvezetű alkotásától, mint Ivan, az üzemi lap szerkesztője a vele azonos vezetéknevú, kétszáz évvel azelőtt megrajzolt fiatalember alakjától. A mai író meríthet a múlt hagyományaiból, választhat magának bármilyen klasszikus példát, kiindulhat bármely korábbi alkotásból, a lényeg abban rejlik, hogyan tudja ezeket a múltból választott elemeket egy új esztétikai minőség szolgálatába állítani, hogyan tudja a régi formát új tartalomhoz igazítani. A népköltészet hatása A modern irodalomra termékenyen hatnak például a népköltészeti hagyományok, de csak akkor, ha átértelmeződve, szervesen beépülnek a mai művészi tartalom- és formarendszerbe. Meggyőzően bizonyítja ezt az utóbbi évek egyik irodalmi példája: Ajtmatov Az évszázadnál hosszabb ez a nap című regényében helyet kap az emlékezetét elveszített ember legendája, amely egyaránt szoros összhangban van a mű szerkezetével és a benne megfogalmazott intő szándékkal. Éppen ezért mellékes, hogy létezett-e egyáltalán ez a legenda korábban, avagy Ajtmatov teremtette meg művében. A szorb folklór elemei sajátos jelleget kölcsönöznek Jurij Brézan NDK-beli (lau- sitzi) szorb író mai témájú müveinek. A népművészettel való összeforrottság, s ugyanakkor a folklór elemeinek szabad alkalmazása jellemzi Jordan Radicskov művészetét is. A bolgár író csaknem egész munkásságát a falusi témákhoz való kötődés határozza meg, ez azonban nem jelenti a falu idealizálását. Radicskov nagyra értékeli a természet szerepét, szükségesnek tartja az ember és a természet harmóniáját, de nem állítja szembe a városi kultúrával. Alapvetően érvényes felfogására, és ez nyilvánul meg többek között Parittya (1977) című regényében is. Napjaink irodalmában gyakran találkozhatunk az ősi mítoszok iránti vonzódással. Gondoljunk csak Mesterházi Lajos, Franz Fühmann vagy Timur Pulatov müveinek Prométheuszára. Az ókori történetek új szemléletű feldolgozásai között tartjuk számon Christa Wolf NDK-beli írónő Kasszandra (1983) című regényét is. Ez a szó szerint „egy szuszra“ megírt kisregény voltaképpen Kasszandra belső monológja. Priamosz király látnoki képességgel megáldott lányának lelki szemei előtt elvonul egész élete, a trójai háború története és Trója pusztulása. Az írónő az események és a jellemek ábrázolásában mereven elzárkózik a mitológiai elemektől - művében nincsenek istenek és nincs semmiféle természetfeletti jelenség sem. Műve sokkal inkább életszerűen megírt elképzelés arról, mi történhetett sok-sok évszázaddal ezelőtt, s egyben figyelmeztető felhívás a kortársakhoz: a háborúnak még a lehetőségét is meg kell akadályozni bolygónkon. Mélyen átélt háborúellenes pátosz — ez Christa Wolf regényének legjellemzőbb vonása és legnagyobb érdeme. Az írónő meggyőzően bizonyítja, hogy illuzórikus dolog bármilyen helyzet megoldását vagy orvoslását a háborútól remélni, mert az csak leírhatatlan szenvedéseket hoz, nemcsak a vesztesnek, hanem a győztesnek is. Wolf a széles körű nyilvánosságra, a népbe vetett hitre, a józan gondolkodás képességére épít, amikor a múlt és a jelen asszonyainak nevében elátkozza a háborút. Az irodalom fejlődése már régen rácáfolt a modernizmusnak arra az állítására, hogy a művészet napjaink valóságának összetettségét csak bonyolult, áttételes formákkal fejezheti ki. Hiszen a bonyolult forma mögött is rejtőzhet sekélyes tartalom vagy zavaros gondolat, ugyanakkor a világos, egyértelmű forma is tanúskodhat szerteágazó problémák alapos átgondolásáról. Természetesen az is előfordulhat, hogy a bonyolultabb forma valami újat, fontosat közvetít az életről, az egyszerűség pedig a már ismert dolgok ismétléséből fakad. Véleményt mondani tehát csak a konkrét mű egészének ismeretében lehet. Az említett könyvek közüf formájukat tekintve (némi leegyszerűsítéssel) világosnak, egyértelműnek mondhatjuk Pluhár, Feldek és Wolf regényét. Szabó Magda és Radicskov művének formája már összetettebb. Hozzá kell azonban tennünk, hogy a felsorolt alkotások realista voltát korántsem ez a szempont határozza meg. Szabó Magda esetében a valóságnak- a legapróbb részletekig hatoló - pontos, hű ábrázolása határozott alkotói rendszerbe épül. Pluhár regényének realista jellegét mindenekelőtt az élet és a mai emberek átfogó bemutatása, új jellemek és konfliktusok feldolgozása biztosítja. Feldek hangsúlyozza a Van Stiphout regény-formájának parabolisztikus voltát, de ez a feltételesség inkább csak külsődleges, dekoratív elem, amely a cselekmény- bonyolítást nem hogy nem akadályozza, hanem éppen színesíti. Ezzel szemben Radicskov Parittya című . regényének- szükségszerűen - bonyolultabb formája már kissé megnehezíti a mű befogadását. Felfedezni, értelmezni Nincs értelme jó előre szabályokba foglalni, hogy milyen művészeti eszközök felelnek meg a szocialista realizmus módszerének. Hiszen ezzel korlátok közé szorítanánk az alkotói útkeresést, márpedig éppen ezek a kísérletek vezetnek el az új, mind ez ideig ismeretlen formákhoz. Nem fogadható el azonban minden formai megoldás, hanem csak az olyan, amely biztosítja a szocialista tartalom művészileg meggyőző kifejezését. Az ilyesfajta módszerek nem egyszer s mindenkorra adott, az ókorban kitalált, s azóta használatos fogások, hanem az idők során állandóan megújulnak, gazdagodnak, időnként újak keletkeznek. Némelyek szilárdan tartják magukat, mások eltűnnek, s helyettük újak születnek. Csakis a tartalom elsődlegességét számításba vevő stilisztikai és poétikai kutatások vihetnek lényegesen közelebb ennek a bonyolult kérdéskörnek a megértéséhez. A szocialista művésznek, ha műve új, szocialista tartalma ezt követeli, joga van a legmerészebb újításra, bármilyen hagyományos forma átértékelésére. A kudarcot azonban nem mentegethetjük a tradíciók követésének vagy a „kísérletezéshez való jognak" a hangoztatásával. És itt már a kritika következik. Tudományos módszerekre támaszkodva, a mai társadalom és irodalom igényeinek figyelembevételével kell elemeznie, értékelnie a művészi útkeresések eredményeit, s az íróval egyenlő partnerként kell megvitatnia a társadalom legfontosabb erkölcsi problémáit, azok képszerű megjelenítésének lehetséges módjait. (Rövidített szöveg) A szocialista realizmus napjaink regényirodalmában
